Petőfi Népe, 1991. október (46. évfolyam, 230-255. szám)
1991-10-19 / 246. szám
1991. október 19., 3. oldal MEGYEI KÖRKÉP HETI SOROZATUNK Forradalom, 1956 Magyar vállalkozók Modenában Közeledve az 1956-os forradalom és szabadságharc 35. évfordulójához, megkezdjük egy sorozat közlését, amely a korabeli kecskeméti eseményeket mutatja be. Hétfőtől kezdődően, két héten át, tíz részletben foglalkozunk a városban 1956-ban történtekkel. Vizsgálódásunk csak a megyeszékhelyre terjed, mert Bács-Kiskun egyéb településeiről kevés ’56-os ismeretünk van. A témával kapcsolatban szívesen várjuk tehát olvasóink visszaemlékezéseit, örömmel vállalkozunk korabeli dokumentumok közlésére is. Természetesen ugyanígy fogadjuk a kecskemétiek észrevételeit is. Az események ilyen terjedelmű tárgyalását az indokolja, hogy 1956-ról több mint három évtizeden át nem vagy csak hamis beállításban lehetett szólni. Generációk nőttek fel úgy, hogy az események Bács-Kiskunban majd hatvan partnergazdaságot — köztük öt mezőgazdasági vállalkozót — és sok-sok kistermelőt tarthat számon az Agrokomplex Central Soya Rt. Bizonyára éppen ezért esett a választás Kecskemétre, amikor országos szakmai tanácskozás megrendezésére gondoltak. A napokban tartott program bevezetőjében arról is szó esett, hogy az állattartás csökkenése miatt a tápforgalmazás mintegy háromnegyedére esett vissza a múlt évihez képest. Éppen e termelési hullámvölgy az oka — mondták —, hogy most akarják megmutatni magukat a termelőknek. így nagyobb az esélyük arra, hogy az állatállomány növekeJászszentlászló önkormányzata valami egészen újszerű ötlettel próbálkozik, hogy a lakosságot magára ne haragítsa, de a megszűnő helyi adók hiányzó forintjait mégis becsalogassa a község kasszájába. Mint Mátyás király esete a mesebeli szegény leánnyal, aki jött is, meg nem is, hozott ajándékot, meg nem is. A törvény szabta újabb helyi adónemek nem kívánnak választani, de a jövedelemkiesést csak a lakosság tudja pótolni anyagi hozzájárulásával. A képviselők úgy döntöttek, az önkormányzat feladataiból adódóan felvállal bizonyos kötöttségeket, a megfelelő pénzösszeget elkülöníti a költségvetésből, s ehhez kéri a lakosság önkéntes hozzájárulását. Mondhatná valaki, hogy erre valók az alapítványok, ám nem véletlenül igaz történetét sem ismerik, nemhogy azok jelentőségét a nemzeti történelemben. Most, amikor október 23-ára mint ünnepre kellene) mindenütt méltó módon emlékezni — ez friss tapasztalatunk — sok helyen tanárok és iskola- igazgatók néznek egymásra tanácstalanul, nem tudván, hogy mitévők legyenek. Nekik is segíteni szeretnénk. Munkatársunk, Bálái F. István igyekezett felkutatni az események korabeli résztvevőit és szemtanúit, s így hiteles forrásokból kiegészíteni mindazt, amit a szintén nehezen fellelhető dokumentumokból ki lehet hámozni. Nem vállalkozhatott persze arra, hogy történettudományos igénynyel, minden részletre és összefüggésre rámutasson, s ez lapunknak sem lehet célja. Sorozatunkat csupán házagpótlásnak szánjuk, ennek az igénynek kívánunk megfelelni. Reméljük, sikerrel. désekor megélesedő konkurencia- harcban jobban helyt tudjanak állni. Véleményük szerint erre a két évtizede hazánkban is tevékenykedő amerikai multinacionális cégnek, illetve az rt.-nek akkor van lehetősége, ha a kereskedelmi kapcsolatok mellett nagy hangsúlyt fektetnek a magas színvonalú, a szakma szempontjait elsősorban szem előtt tartó, a nagyobb profitot elősegítő takarmányozási módszereket kínálására. Éppen ezért a jelenlevőknek olyan szakemberek mondták el a legújabb kutatási eredményeket, akik igencsak elismertek a szakterületükön, a Nebraskai Állami Egyetem, a holland és az amerikai sertéstakarmányozási szakértők. g, e. döntöttek inkább a forma mellett a jászszentlászlóiak. Kevesebb a bürokrácia s a kötöttség, a lakosság, vagy jogi szervek számára viszont megmarad az előny, hogy az adóalapjukból a közérdekű célért számlára befizetett összegeket leírhatják. Néhány javaslat is elhangzott rögtön a közérdekű kötelezettségvállalás céljaira. Lehet kérni a lakosság támogatását a község közrendjének biztosításáért, egészségügyi intézmények felszereltségének javításáért, de szociális gondoskodásra vagy a tehetséges fiatalok továbbtanulásának támogatására is. A pontos célmegjelölést falugyűlésen, közmeghallgatás alkalmával kívánják a lakossággal ismertetni. Az 1992. esztendőt kísérletnek szánják, s a tapasztalatok után felülvizsgálják az ötletet. H. T. Olcsóbb fényt az éjszakába Nincs olyan település talán, amelyiknek nem okoznának nehézséget manapság a közvilágítás költségei, magyarán az áramszámla. Jászszentlászlón 220 izzó világít, s a közvilágítás díja évente közel 900 ezer forint. A Tungsram- Schréder cég körlevele hozzájuk is eljutott, amelyben felhívják az ön- kormányzat figyelmét egy takarékosabb lámpatest cserelehetőségére. Igaz, egy ilyen csere négyezer forintba kerül, de az új izzó fogyasztása hatodába kerül a réginek, így a takarékosabb izzóval két év alatt megtérül a beruházás költsége. Jászszentlászló számolt és döntött. Száz lámpatestet kicserél korszerűbbre még ebben az évben. \ Falutévé és a Magyar Gaz- da című hetilap pályázatot hirdetett A HÓNAP GAZDÁJA címmel. A pályázat kiírói úgy döntöttek, hogy havonta kívánnak bemutatni a televízióban és a lap hasábjain egy olyan gazdát, mezőgazdasági vállalkozót, aki eredményeivel méltó a hónap gazdája címre és A Bács-Kiskun megyei Agrárkamara szervezésében vállalatok, szövetkezetek, magánvállalkozások képviselőiből, illetve magánvállalkozókból álló, tizenkilenc tagú csoport járt Modenában a napokban üzlet- szerzés reményében. Az igényeiknek megfelelő olasz partnerekkel a mode- nai gazdasági kamara hozta össze őket: két napon keresztül reggeltől késő estig tárgyaltak. Szerződést most ugyan senki nem kötött, de a megbeszélések eredményeként több konkrét üzlet van születőben, gazdasági együttműködésekre is kilátás nyílt. Néhány leendő partner hamarosan — egy-két héten belül — meglátogatja a magyar céget, s ezt követően várható a végleges megegyezés, más esetekben pedig az üzlet feltételeinek, körülményeinek teljes tisztázása után döntenek a felek. munkája mintaként szolgálhat másoknak. A beérkezett pályázatok elbírálása után a zsűri a hercegszántói uborkatermelőnek, VÖO JÓZSEFNEK ítélte oda első alkalommal a díjat. A gazda a napokban vette át a díjhoz járó ajándékot, egy Cararin kistraktort Budapesten Lengyel Józseftől, a Magyar Gazda főszerkesztőjétől. A modenai utazás költségeit ki-ki maga viselte, illetve a kiküldő cég fedezte. Mégsem érezték kidobott pénznek a tizenhétezer forintot azok sem, akiknek az ajánlatára nem volt remény tkel tő érdeklődés. Ugyanis sok olyan információhoz, tapasztalathoz jutottak, amit csak a helyszínen, tárgyalások közben szerezhet az ember. Az agrárkamara képviselői több cég megbízásából is tárgyaltak, de az áttételes megbeszélések hosszadalmasak, nehézkesek, ami gyakran a megegyezés létrejöttét veszélyezteti. Az olasz és a magyar kamara képviselői továbbra is tartják a kapcsolatot és az igényeknek megfelelően összehozzák a potenciális üzletfeleket, amint szükséges, újabb, csoportos látogatást szerveznek. KOCSILOPÁS ENGEDÉLLYEL A szófián harmadik esete a feleséggel Nem szokványos az a feljelentés, amelyet V. I.-né sértétt tett a minap a kiskunhalasi rendőrkapitányságon. A történet — amelynek során a legbiztosabb autólopást elkövették — már többféle variációban kering a városban. Álljon itt közülük a hiteles! A feljelentő lakására október 10-én, délelőtt vendégek érkeztek. Férje hozta őket a Vadkerti úti kocsmából. Egyikük még csak ismerősnek tűnt az asszony számára is, hanem a másikat sohasem látta. Ami igaz, igaz, később kiderült, a férje sem ismerte, csak úgy hozzájuk csapódott a kocsmában. Mivel a két cimbora kölcsönösen azt hitte, a másik ismerőse a tolakodó harmadik, nem zavarták el. Igaz, nem is beszéltek hozzá, egymással tárgyaltak valami villanyszerelési munkát. Majd el is mentek együtt, hogy elvégezzék a feladatot, de a harmadik maradt. Kisvártatva aztán előhozakodott, hogy neki kellene a kocsi. A Trabant, mivelhogy sürgős elhozni valója van valahonnan. V. I. megkockáztatta, hogy ezt a férjével kellene megbeszélnie, ám az idegen rögtön megnyugtatta, hogy ők természetesen előzőleg már megegyeztek a férjjel, hiszen ő most tulajdonképpen azért jött, hogy a kocsit elvigye. No, itt már nincs több kötöz- ködni való, mert a végén még családi perpatvar lesz a dologból! Az asszony átadta a slusszkulcsot, s kaput is nyitott, hogy a „jóbarát” elvihesse a kocsit, benne a forgalmi engedély s a biztosítási csekk is, nehogy gond legyen. Hát gond egy szál se, mármint a tolvaj részéről, bottal ütik azóta is a nyomát. Sertéstakarmányozás — korszerűen A felkészülés ideje a termelési hullámvölgy Adózás helyett vállalás a. m. Hercegszántói lett a hónap gazdája • Tölgyesi Gábor fényképfelvételén a gazda az új kistraktorával látható. AMÍG NEM KÉSŐ ...! A kárpótlásról — mindenkinek Rendkívüli ülés Kiskőrösön Nehezen született ez a törvény, de életképes, ha élünk vele. Az 1949 nyarát követő sérelmes tulajdonelvonások — föld, ház, üzlet — miatt ad részleges kárpótlási lehetőséget az állampolgároknak, mégpedig kizárólag az állami vagyon terhére! Tehát semmit vissza nem csinál: a „téeszektől” egy talpalatnyi földet el nem vesz! Csupán azzal kötelezi őket, hogy a „balkézről” szerzett földjeiket az arra jogosultak között kiárusítsák. Nyilvánosan, árverés útján, kárpótlási jegyek ellenében. Aki restell kárpótlási jegyet igényelni, az vagy tájékozatlan, vagy nem becsüli tulajdonszerző elődeit. Tisztelet azoknak a hivataloknak, amelyek valódi tanácsadást, segítséget nyújtanak e társadalmi ügyben, hiszen az úgynevezett „közszolgálati” tájékoztatószervezetek működése ellenére tájékozatlanság, zavartság tapasztalható. Pedig az igények benyújtásának jogvesztéssel járó végső időpontja november hetediké! Segítségként álljon itt néhány elvi és gyakorlati jó tanács. — Ha az egykori tulajdonos már nem él, a leszármazók jogosultak a kárpótlásra, egyenlő arányban; de csak saját maguknak kérhetik, különben elvész! — A sorszámos, barna borítékos adatlapokon nem a jogosultak elkeserítésére van a sok kérdés, nem baj, ha néhányra nem tud válaszolni! — Alapvető a tulajdonelvételt igazoló okirat, amely — ha nem maradt meg — a körzeti földhivataltól haladéktalanul megkérendő, de kiadását most már nem kell megvárni: a megyei kárrendezési hivataloknak megküldött igénybejelentéshez pótlólag is csatolható! — Az önkormányzati hivataloknál hitelesitett másolatot lehet készíttetni okmányainkról, illeték- mentesen: ezért ne az eredetieket mellékeljük! — Aki nem bizonyosodott meg arról, hogy nevén maradt a föld, és földjáradékot nem kap: az igényeljen kárpótlást, mert kiderülhet, hogy jogosult. — Áki viszont tudja, hogy a nevén maradt a föld, minden kárával, sérelmével csak a földet használó nagyüzemhez; majd a bírósághoz fordulhat. (De legyen türelemmel, mert a jövő évtől valódi tulajdonosként rendelkezhet az aranykorona-értéknek megfelelő tulajdonrésszel.) — Végső soron tanúval is bizonyíthatók lényeges dolgok. A tanú lakóhelyén, az önkormányzatnál is tehet érvényes nyilatkozatot! — Tanyaépületek alapterületének igazolása gyakran szükségtelen: 100 négyzetméterre mindenképpen kárpótlás jár! — Földszintes, belterületi házak alapterületét nem kell igazolni: a teljes telekterület számít a lakáskárpótlás alapjául! — Minden igénylőnek egyetlenegy A lapot kell kitölteni! — Több helyrajzi számos földingatlan ahhoz kerülhet egy F lapra, ha a tulajdonvételt igazoló okmány az aranykorona-értéket csak egy összegben tünteti fel, vagy ha a földrészletek nyilvánvalóan egy tagban voltak, és az okmányban együttes területük és aranykorona-értékük is szerepel: ekkor csak az első helyrajzi számot írjuk a rovatba. — Ha egy kérdésnél a legkisebb bizonytalanságot érzi: nézze meg újra a kitöltési útmutatót! — E kárpótlásnak nincs köze adóhoz, nyugdíjhoz, örökléshez, tulajdonjog-fennmaradáshoz, kisajátítás-eladáshoz, bírósági ítélettel történt elkobzáshoz! Násfay Zoltán tanácsadó Kiskőrösön, a város önkormányzatának képviselő-testülete hétfőn 14 órára rendkívüli ülést hívott össze. Éppen egy hónapja, regényes körülmények között oldott kereket a veszprémi várbörtönből öt fogva tartott. Közülök négy néhány napon belül rendőrkézre került, ám az ötödiknek, Kaltenecker Istvánnak sikerült egérutat nyernie — egészen keddig. Ákkor ugyanis a délutáni órákban egy rutinellenőrzés során végre lefülelték a rendőrök. Persze, ez nem ment ám olyan egyszerűen, mert az őt igazoltatni akarók szemébe fújt gáz- spray-vel. De így sem menekülhetett: némi dulakodás után kattant a csuklóján a bilincs, s most a híres Markóban csücsülve várhat további sorsára. Az esettel kapcsolatban megkerestük Ujszászi Zoltán századost, a veszprémi börtön megbízott parancsnokát, aki korábban nevelőtisztként évekig a kecskeméti bv- intézetben teljesített szolgálatot, s többször nyilatkozott lapunknak. Ezen — a polgármester előterjesztésében —megtárgyalják, milyen céltámogatásra nyújtsanak be igényt. Ő, kérdésünkre válaszolva, elmondta, hogy Kaltenecker egy rendkívül cinikus bűnöző, aki szökését követően egy Kawasaki motorral kétszer is ellátogatott a veszprémi börtönhöz. Ott az utcáról felkiabált korábbi rablársainak. Az egyik alkalommal üldözőbe vették a rendőrök, de gyors motor- kerékpárral sikerült meglépnie. A pimasz szökevény még ennyivel sem érte be: szeptember 19-én képeslapot küldött a fővárosból a veszprémi börtönben ülő bűntársának. Most azonban, végre, ismét rács mögé került. Jelenleg a fővárosban vizsgálják ügyét. (A hatóság elleni erőszakot, és azt, hogy szökése ideje alatt nem követett-e el újabb bűncselekményeket.) Ezután visz- szakerül a veszprémi börtönbe, ahol újabb kivizsgálás, s valószínű, jó néhány nap fogda vár rá. G. B. ISMÉT RÁCS MÖGÖTT AZ ÖTÖDIK BÖRTÖNSZÖKEVÉNY Képeslapot küldött Pestről Képviselő-testületi ülés Baján Kedden, 14 órai kezdettel ülést tart a bajai képviselő-testület. Az első, ünnepi részben dr. Péterfi Tamás megemlékezik az 1956-os forradalomról, majd az ezt követő munkaülésen fontos kérdéseket tárgyal a testület. Vértesy László városgazdasági osztályvezető beszámol a tömegközlekedés helyzetéről, és rendelettervezetet terjeszt elő a közterületek védelméről. Második olvasatban kerül napirendre a helyi adókról szóló tervezet. Az ülés nyilvános, minden választópolgárt szeretettel hívnak és várnak. Hírlánc Ladánybenén jó kapcsolat van az önkormányzat és a pedagógustestület között. Jórészt ennek köszönhető, hogy ebben a községben, az iskola érdekében, mozgósítani tudják a szülőket. Most például társadalmi munkában kerítést építenek az iskolának, amivel több tízezer forintot spórolnak meg. Cserében ezt a pénzt (is) az iskolai hírlánc kiépítésére fordítja az ön- kormányzat. Lesz az épületben úgynevezett stúdió, minden tanteremben tv-készülék, így az oktatófilmeket a saját helyükön nézhetik meg az osztályok. Hangosítót is felszerelnek a tantermekben a „közérdekű közlemények továbbítására. Az iskolai hírláncokat még ebben a hónapban kiépítik, háromezer forintba kerül. Európában a hatodik Az „Európa legjobb autóvezetője 1991” elnevezésű nemzetközi közlekedésbiztonsági verseny magyarországi bajnoka, a kecskeméti Balasi Zoltán hatodik lett a belgiumi Európa-döntőn. A Genk melletti Ford-tesztpályán rendezett érdekes versenyről lapunkban hamarosan interjút közlünk Balasi Zoltánnal. Művészek Messzi István családjáért A Kecskeméti Lokálpatrióták Egyesülete és a KSC megsegítő akciót indított a városban és környékén élő képzőművészek körében a tragikusan elhunyt Messzi István olimpikon családjának támogatására. A művészek eddig 16 alkotást ajánlottak e célra. A műveket október 21—25. között közszemlére teszik az Erdei Ferenc Művelődési Központban. November 11-én pedig a Kecskeméti Városi Televízió rendezésében elárverezik majd a műalkotásokat, festményeket, szobrokat, grafikákat, tűzzománcokat, a Tudomány és Technika Házában. Licitálni telefonon is lehet majd az árverezés alatt. Új vezető Mélykúton Legutóbb rendkívüli ülésen döntött Mélykút képviselő-testülete a kommunális üzem vezetőjének személyéről. A meghirdetett pályázatra négyen neveztek, a két helybéli közül azonban az egyiket rögtön el is utasították az előírt szakmai végzettség hiánya miatt. A három érvényes pályázó közül a bácsalmási Besír László mellett döntöttek a képviselők. Nagymértékben közrejátszott a döntésben a jelölt szakmai gyakorlata. Besír László ugyanis négy évet töltött a bácsalmási üzem élén, ahol viszont ez év tavaszán egy másik pályázó nyert vele szemben. Az új üzemvezetőt október 16- ával alkalmazza az önkormányzat, s kinevezése határozatlan időre szól.