Petőfi Népe, 1991. október (46. évfolyam, 230-255. szám)

1991-10-01 / 230. szám

VILÁGTÜKÖR HAZAI TÜKÖR Számítógépen a feltételezett földrengés Mintegy 160 ezer ember esne áldozatul, ha napjainkban pusztí­tana Japánban egy, a kantói nagy földrengéssel azonos erejű földmozgás. A tokiói városi kor­mányzat végeztetett számítógépes vizsgálatot arról, mi történne, ha megismétlődne az 1923. évi kan­tói földrengés, amikor több mint százezer ember halt meg. fele részben Tokióban. Öt éven át vizsgálták szeizmoló- gusok, szociológusok és meteoroló­gusok a kérdést, és jutottak arra a következtetésre, hogy sokkal ked­vezőbb lenne a helyzet ma, mint 1975-ben vagy 1985-ben, amikor hasonló vizsgálatot végeztek egy, a Richter-skálán 7,6-os erősségű földrengés — hatásáról. Ha egy téli reggelen, amikor Tokióban 13,6 millió ember tartózkodik, követke­zik be a földmozgás — feltételezték a szakemberek —, 9400-an veszte­nék életüket, 147 ezren pedig kü­lönböző sebesüléseket szereznének. Elsősorban a lakosság felkészültsé­ge miatt csökkenne lényegesen a hat évvel ezelőtti vizsgálathoz ké­pest harmincezerrel — a halálos sé­rülések száma — olvasható a tokiói kormány jelentésében. Az anyagi károk azonban tete­mesek lennének, összeomolna 630 ezer épület, a Tokió környéki épü­letek egynegyede. A legtöbben San Franciscóba mennénk A megkérdezett turisták többsége San Franciscót jelölte meg úti céljának nemcsak az Egyesült Államokban, ha­nem világszerte is tűnik ki a Conde Nast Traveller magazin vasárnap köz­zétett felméréséből. A 20 000 turista megkérdezésével ké­szült felmérés tanúsága szerint a több­ség a világ legjobb szállodájának a zü­richi Dolder Grand Hotelt, a legjobb légitársaságának a Singapore Airlinest, a legjobb trópusi üdülőhelynek pedig a Hawaiin levő Kona falut tartják. San Francisco mögött, mint máso­dik legkedveltebb úti cél, Firenze áll, az olasz várost pedig a harmadik helyen „holtversenyben” London és Bécs kö­veti. A múltban végzett hasonló felméré­sek alkalmával a városok közül 1988r ban és 1990-ben Párizs került az első helyre, 1989-ben pedig Firenze - — tűnik ki a Conde Nast Travellernek a maga­zin októberi számában közzétett felmé­réséből. Újra divatba jöttek a salemi boszorkányok Ugyan melyik európai városnak jut­na az eszébe, hogy a középkorban falai közt lezajlott boszorkányégetésekre emlékezve egy teljes esztendőn át a leg­különfélébb rendezvényekkel hívja fel a figyelmet történetének erre a sötét foltjára? A Massachusetts állambeli, Bostontól északra fekvő tengerparti városka, Salem ezzel szemben semmi­képpen sem akarja elszalasztani az al­kalmat, hogy emlékeztessen: három­száz évvel ezelőtt, 1962-ben tömegpszi­chózisként jelentkezett a boszor­kányüldözés. Több mint kétszáz em­ber, többségükben nők, ellen emeltek vádat. Közülük 19-et felakasztottak, egyet halálra köveztek, hárman pedig a börtönben haltak meg. Már most, szeptemberben megkez­dődtek a szimpóziumok, előadások és kiállítások, hogy bemutassák sötét múltját ennek a csinos kis városnak, amely a 19. század közepéig fontos ten­geri kikötő volt. Azóta főleg a turiz­musból él és a turisták nagy számban látogatnak a „boszorkányvárosba” - ahogy Salem magát nevezi. A városka rendőrei seprűn lovagoló boszorkány képét viselik egyenruhájukon és ugyan­ez az embléma díszeleg a Salem Eve­ning News címoldalán is. Salem és a boszorkányok kapcsolata minden amerikai számára jól ismert, már csak Arthur Miller világhírű drá­májából is. Úgy tűnik azonban, hogy boszorká­nyok ma is léteznek Salemben. A 38 ezer lakosú városka mintegy 2500 pol­gára ugyanis tagja a „Boszorkányszö­vetségnek”, amely különböző rituális szertartások segítségével nemes célokra akarja felhasználni a varázslatot. Hazaszállították az olasz katonák hamvait A Don-kanyarban 1941 augusztusá­ban elesett 214 olasz katona holttestét szállították haza a Szovjetunióból, és temettek el katonai tiszteletadással múlt pénteken a Gorizia melletti Rcdipuglia nemzeti katonai temetőjében. A holttesteket Volgográd mellett hán­tolták ki az elmúlt hetekben a szovjet hatóságok segítségévei és közreműködé­sével egy nemrégen aláírt államközi megállapodás értelmében. Az elesett olasz katonákat hét kivéte­lével azonosítani tudták, és a családta­gok, leszármazottak is részt vettek a szertartáson. A második világháborúban 90 ezer olasz katona esett el a szovjet fronton. Mintegy 5000 katona holttestét lehet majd azonosítás után hazaszállítani a következő időkben, miután a családok és az olasz illetékes szervek évtizedekig hiába próbálkoztak ezt elérni. „Mindez a megváltozott szovjet politikai viszo­nyok eredménye” — mutatott rá Virgi- nio Rognoni védelmi miniszter. Lenin utazik Rossz idők járnak a Lenin-szobrokra, még a Szovjetunióban is. A vihar nem kíméli a párt alapítójának nyughelyét sem, mind több szó esik róla, hogy a moszkvai Vörös tér bebalzsamozott la­kóját is kitelepítik. Legutóbb Popov pol­gármester nyilatkozata rémisztette a hí­vőket: „Végakaratának megfelelően, édesanyja mellé kellene temetni." S ha ez megtörténik, azt is jelenti, hogy a zarándokoknak Perm város temetőjébe kell utazni 700 kilométerre Moszk­vától —, de már a szokványos temetői tiszteletadás reményében. A Lenin-ikon kultusza tehát végleg lezárul. Úgy tud­ják, hogy özvegye már 1924-ben is a temetést választotta volna inkább, de a Sztálin-vezette különbizottság, Trockij és Buharin ellenére is, a bebalzsamozás mellett döntött. Többször rebesgették, hogy ez a munka nem volt tökéletes és időnkint le kellett zárni a mauzóleumot, hogy az örök látványosságra ítélt testen a szükséges karbantartási munkát elvé­gezzék. Legutóbb 1989-ben szüneteltet­ték a szemlét, amikor is három hónapig dolgoztak a gyászteremben. Hogy mit csináltak, egy ember biztosan el tudná mondani, Szergej Gyelov, aki 1950 óta gondozza a halottat. Tevékenysége azonban szigorú államtitok. Vagy leg­alább idáig az volt. Egyébként, ha elte­metik, ez lesz a halott Lenin második utazása Permbe. A háború idején ugyanis, amikor a németek közeledtek Moszkvához, titokban oda menekítet­ték. Még arra is ügyeltek, hogy olyan helyet készítsenek a vonaton, ami nem veszi át a rezgést. Attól tartottak, hogy szétrázódik a bebalzsamozott utas. Az újabb és végső utazás hírére az eddiginél is hosszabb sorok kígyóznak a mauzóle­um előtt, hiszen nem lehet tudni, hogy mikor vonul el végleg a díszörség. SZOVJETUNIÓ 40 millió munkanélküli lesz 1995-ben Ha a Nyugat nem fektet be jelentős összegeket a szovjet iparba, akkor a munkanélküliek száma az országban 1995-re meghaladhatja a 40 milliót is — közölte a Nihon Keidzai című japán lap nyugati intézetek jelentése alapján. Hozzátette: a munkanélküliek számá­nak ily jelentős növekedése esetén az országban erős szociális instabilitás ke­letkeznék. Egyebek között a Credit Suisse-First j Boston londoni beruházási bank úgy véli, hogy a Szovjetunióban a gazdasá­gi helyzet lényegesen rosszabb, mint azt sokan feltételezik. A bank szerint a Szovjetunióban a hivatalosan számon tartott 3 millió munkanélkülinél lénye­gesen több, mintegy 8 millió van. Egy másik londoni intézet, a Morgan Stan­ley International (MSI) szerint a mun­kanélküliek száma a Szovjetunióban 1991 végére meghaladja a 16 milliót. Véleménye szerint a munkanélküliek száma a jövő évben 30 millió, 1995-re pedig már 43 millió fölött lesz. Ez utób­bi a munkaképes lakosság 27 százalé­kának felel meg. Az időseket köszöntötték PAUL MCCARTNEY: Vissza a bölcsőhöz Visszatért a Beatles-legenda kezdeté­nek színhelyére, Hamburgba, Paul McCartney. A 47 éves, pocakosodó, őszülő egykori, s ma már egyáltalán nem gombafejű zenész a német kikötő­várost választotta legújabb filmje, a Get Back ősbemutatójának színhelyé­ül. A Get Back koncertfilm, amely ere­deti Beatles-betétekkel Paul 1989-es koncertkörútjáról készült. A filmben, amint arról a cím is árulkodik, termé­szetesen sok régi dal csendül fel Paul előadásában. Azt, hogy nem idegen tő­le a nosztalgiázás, már mintegy eszten­deje is bizonyította „Újra a Szovjetünk óban” című, vplóban a Szovjetunióban készült kitűnő lemezével. A ma már szinte beszerezhetetlen korongon klasszikus rock and roll nóták szólal­nak meg tolmácsolásában. S ahogy az ilyenkor lenni szokott, az újságírók a film világpremierje alkal­mából is feltették a kérdést: játszik-e még valaha együtt a csonka Beatles, Paul, George és Ringó. McCartney így felelt: „Lehetséges. De csak szórako­zásból, hivatásszerűen már nem E nyilatkozata némileg bizonytalanná teszi azt a korábbi híradást, amely sze­rint ők hármasban is fellépnének egy, a moszkvai Kreml tövében ebben a hó­napban rendezendő monstre rockkon­certen. LIZ TAYLOR ESKÜVŐJE A „nehéz fiúk” is ott lesznek? Nagy a/ izgalom Liz Taylor október 6-ai esküvője előtt. Nemcsak a legma­gasabb körökben kaptak jó néhányan meghívót így például Ronald Rea­gan volt amerikai e'nök és neje, Nancy - , hanem a jövendő férj barátai is, akiknek viselt dolgai vastag dossziékat töltenek meg a rendőrségi nyilvántar­tókban. Larry Fortensky, a vőlegény azt a barátját akarta tanúnak felkérni, akit rablás miatt börtönbüntetésre ítéltek. Liz hevesen tiltakozott az ellen, hogy a 120 kilós Alton Grant Nicholas, akit 1977-ben egy pizzaszállító ellen elköve­tett támadás miatt hat hónapi börtönre ítéllek, most velük kerüljön — akár még ha csak tanúként is közvetlen kapcsolatba. Igazi „nehéz fiú” a férjjelölt Julie ne­vű lányának férje, Ronald Lee Hender­son is. 1985-ben kénytelen volt 16 hó­napra börtönbe vonulni, mivel teher­autójával meglehetősen ittas állapot­ban egy oszlopnak ütközött, és egyik utasa az életét vesztette. Michael James Lacy, a vőlegény fél­testvére is komoly gondot jelent az es küvő szervezőinek. A jól megtermett asztalos egy verekedés során megvert egy rendőrnőt, aki megpróbálta kibékí­teni a résztvevőket. Ehhez képest igazán ártalmatlannak tűnik a Larry baráti köréhez tartozó két további vendég: William Dale Lacy, a vőlegény másik féltestvére, va­lamint Amigo Gret Gittens; ők „csak” állandó alkoholizálásuk miatt szerepel­nek a rendőrségi krónikákban. Csupa öröm bekerülni egy ilyen fi­nom kis családba ... Ferenczy Europress PETŐFI NÉPE BÁCS-KISKUN MEGYEI NAPILAP Kiadja: a Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft. Felelős kiadó: Preiszinger András, Martin Feldenkirchen Főszerkesztő: dr. Lovas Dániel Vezető szerkesztő: Hámori Zoltán Készíti a Petőfi Nyomda Rt.. 6001 Kecskemét, Külső-Szegedi út 6. Felelős vezető: Sebesvári László vezérigazgató, Telefon: 28-777 1991. X. 1 -jén, megrendelés sorszáma: 130 010 Kéziratokat nem őrzőnk meg és nem küldünk vissza. Szerkesztőség és kiadóhivatal címe: 6001 Kecskemét, Szabadság tér 1/A. Telefon: 27-611. Telexszám: 26-216 bmlv h. TelpfcrSf^JMíMl Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesítő„p^a/V^atáldKnáJ;'és.>kézbesítö postahivataloknál és kézbesítőknél ^ Előfizetési díj egy hónapra: 245.— Ft. negyedévre. 735,— Ftr£fél évre: 1470,—<Ff\egy évre: 2940,- Ft. Vi ISSN 0133-235 x •pp Tegnap Ladánybenén az időseket köszöntötték. A művelődési házban mintegy százan gyűltek össze, közöttük a község három legöregebbje, akik a múlt században születtek. Számos mozgássérült is ott lehetett, mert az önkormányzat taxiról is gondosko­dott. Bár a ladánybenei öregek nap mint nap érezhetik, hogy törődnek ve­lük, hiszen félszáznyian kedvezményes, jó néhányan térítésmentes ebédet kap­nak. Sokakhoz eljut a négy szociális gondozó is. A községben jó az orvosi ellátás, helyben a fogászat, a gyógy­szertár. Október 2l-én pedig kihelye­zett szemvizsgálat lesz. Az idősek napját a nyugdíjasklub szervezte, a terített asztalon maguk ké­szítette finomságok voltak. A klub egyébként nyitott, programjaikon bár­kit szívesen látnak. Időskorúakat köszöntenek ma dél­után két órakor Kiskunfélegyházán, a Szakmaközi Művelődési Házban. Fi- csor József, a város polgármestere mond köszöntőt. * Városföld idős embereit várják ma 16 órára a helyi klubkönyvtárba, ahol az óvodások és az iskolások műsora után a hódmezővásárhelyi hagyományőrző társulat szórakoztatja az ünnepeiteket. A RENDŐRSÉGRŐL JELENTJÜK Ittas járművezetők Nem az útviszonyoknak megfelelően közlekedett személyautójával Kiskun­halas lakott területén a szegedi Annus Dezső és összeütközött a szemből érke­ző osztrák kocsival. A péntek esti bal­eset során a vétlen osztrák autós súlyo­san megsérült. Ittas állapotban ült a kerékpárra az alsólajosi Farkas Zoltán, ráadásul a lámpái sem világítottak, pénteken este az 50-es úton. Egy vele azonos irány­ban haladó ismeretlen forgalmi rend­számú és típusú autó hátulról elcsapta a bizonytalanul kerekezőt, majd to­vább haladt. Farkas Zoltán súlyos álla­potban került kórházba. Solt belterületén figyelmetlen kerék­páros akart a Felszabadulás és a Nép- köztársaság utcák kereszteződésében a védett útra hajtani. Mindez szombaton este háromnegyed hétkor történt, ak­kor. amikor egy budapesti lakos sze­mélyautója is éppen a kereszteződésbe ért. Az ütközést nem lehetett elkerülni, s persze a kerékpáros, a 67 éves Orsós Lajos (Solt, Vörösmarty u. 10.) járt rosszabbul: súlyos sérülést szenvedett. Ittas volt az a segédmotoros is, aki vasárnap hajnalban Baja belterületén okozott saját magának balesetet. A Dózsa György utca 7. szám előtti útszakaszon elesett és súlyosan megsé­rült. Tataháza külterületére vasárnap este : hívtak mentőt. Itt Végei Attila 19 éves fiatalember (Tataháza, Ságvári u. 16.) személygépkocsival a vele azonos irányba haladó motorossal ütközött. Farkas István (Mátételke, Vörösmarty u. 18.), a motorkerékpár vezetője sú­lyosan megsérült. M. M. M. BŰNÜGYEK Betöréssorozat a tassi parton. Az ősz a hétvégi házak tulajdonosainak nemcsak az avarégetés, hanem a be­töréssorozatok szezonját is jelenti. Ebben ä vonatkozásban most a tassi északi parton tettek látogatást a bű­nözők. Munkájuk szeptember 21. és 27. közé esett, amikor az eddigi felmérések szerint - három buda­pesti és egy szigetszentmiklósi polgár házát törték fel: négyöjük kára 416 ezer forint. A kárlistára főként lakás- felszerelési és műszaki cikkek kerül­tek. De ugyanilyen holmikat loptak a betörők egy ménteleki lakásból és egy felsőlajosí hobbitanyáról is. A két utóbbi helyen rosszabbul jártak a tas- siaknál, lévén, hogy itt 452 ezer a kár — viszont kétfelé osztva. Láncfűrészek Bajáról. Valószínű­leg az őszhöz kapcsolódik másik hí­rünk is, mely egy bajai betörésről tu­dósít. A Bácsker Tóth Kálmán téri vasboltjából péntekre virradóan 6, motoros láncfűrészt csaptak meg, méghozzá úgy. hogy előbb az abla­kon keresztül bemásztak a helyiség­be. A vállalatot 240 ezer forintos kár érte. Nem csak lovat — lónyírót is. Sza­badszállás mellől egy sötét éjszaka 50 ezer forintos lovat kötöttek el az egyik tanyából. Mint utóbb kiderült, a bűncselekményt J. István és R. Já­nos helyi lakosok követték el, de ma már az is tudott, hogy rövid idő alatt sikerült orgazdát találniuk a négylá­búra. Egy kerekegyházi lakos szemé­lyében, aki ellen ugyancsak eljárás indult. Valószínű, hogy a bűncselek­mény nem kapcsolódik ahhoz, ami Tiszakécskén egy tanya istállójában játszódott, de a két ügy egyidejűsége mégis felettébb érdekes. Innét tudniil­lik nem lovat, hanem egy elektromos lónyírót csórtak. A szerszám egyéb­ként 30 ezret ért. Éhes volt, lopott. Kiskőrös-Felső- cebén egy tanyaépület éléskamráján vágta le a lakatot a betörő. Azt vitte el, amit az ilyen helyeken tartani szoktak: 30 ezer forint értékű élelmi­szer eltűnéséről kaptunk hírt. Megtalált parabellum. Az elmúlt héten írtunk arról a kecskeméti test­őrről, akinek parkírozó autójából egy pisztolyt és a hozzá való lőszere­ket emelte ki a tolvaj. A nyomozók­nak sikerült megtalálniuk a fegyvert és a tettest is: a bűncselekmény elkö­vetésével alaposan gyanúsítható, kecskeméti K. Tibort rövid időn be­lül őrizetbe is vettek. noszlopy Arvízkárosult( ?) kereskedők • Kora reggeltől késő estig tartanak nyitva Kecskemét főterén a padonkercske- dők. Árvízkárosult erdélyieknek mondják magukat —, ám nem tudják a folyó nevét, melynek vize elmosta otthonaikat. Árusítóhelyüket szeméttel szórják tele, sörrel, borral locsolják, amikor egymás után kortyolak az üvegekből. Zoknit, harisnyát árusítanak, folyamatosan nagy mennyiséget kínálva. Érthetetlen ez, hiszen a határon át csak személyi használatra elegendő mennyiség érkezhetne. (Straszer —sei—) Hová lett az odaát? Nyugdíj felé lépdelő kollégám egy úgymond ,.lényeges ügy" kapcsán, arra a kérdésemre, hogy „mit szól­nak vajon másutt", ha megírja a cik­ket, imigyen válaszolt: Más idők vannak, mint amikor „odaátról" átszóltak a főszerkesz­tőmnek, hogy állítsanak le. Vágy- amikor a rovatvezetőm elolvasván a cikket, igv reagált arra: Jó, jó, de mit szólnak majd odaát? (Azt talán mondanom se kell, hogy az ..odaát" a félelmetes „Fehér Ház" volt, a dik­tatúra megyei főhadiszállása.) Amikor becsült kollégám így be­szélt. nagyhirtelen előtörtek belőlem az emlékek. Például, amikor hívat­tak titkárnők által, és faggattak: miért írok én Kőhegyiről, akinek nyugati kapcsolatai vannak ? Vagy: éppen azt a Bognárt kell dicsérnem, aki köztudottan plébánosokkal, püspökökkel barátkozik ? Miskor meg éppenséggel az volt a zaklatá­somnak az oka, hogy olyan ember­rel barátkozom, akit kizártak a pártból. De minek soroljam ? Inkább ideírom említett kollégámnak tréfás sóhajtással kísért, sokat kifejező mondatát: De hol van már az odaát! Varga Mihály NAPTÁR 1991. október 1., kedd Névnap: Malvin Napkelte: 5 óra 42 perc Napnyugta: 17 óra 25 perc Holdkelte: 22 óra 49 perc Holdnyugta: 13 óra 58 perc IDŐJÁRÁS Várható időjárás az országban ma estig: délnyugat, nyugat felől egyre többször nö­vekszik meg a felhőzet, elszórtan záporeső is várható. A déli szél lassan mérséklődik. A nappali hőmérséklet délután északnyuga­ton 20, másutt még 25 fok körül alakul. Kecskeméti Agrometeorológiai Obszerva­tórium és a Bajai Meteorológiai Főállomás jelenti: Szeptember 29-én Kecskeméten a középhő­mérséklet 17,3 (az 50 éves átlag 13,6), a leg­magasabb hőmérséklet 27,1 fok volt. A nap 8,3 órán keresztül sütött. Tegnap reggel 8 órakor 14,2, 14 órakor 29,8 fokot mértek. A legalacsonyabb hőmérséklet 13,0 fok, a ten­gerszintre átszámított légnyomás 1008,0 mil­libar — süllyedő — volt. Szeptember 29-én Baján a középhömérsék- let 18,7 (az 50 éves átlag 14,7), a legmagasabb hőmérséklet 27,5 fok volt. A nap 7,3 órán keresztül sütött. Tegnap reggel 8 órakor 16,9, 14 órakor 29,9 fokot mértek. A legalacso­nyabb hőmérséklet 13,5 fok, a tengerszintre átszámított légnyomás 1007,0 millibar — süllyedő — volt. HÍREK — MESEMONDÓVERSENY gyermekeknek. A Katona József Me­gyei Könyvtár mesemondóversenyt hirdet a Kecskeméten és környékén la­kó alsó és felső tagozatos gyerekek ré­szére. A két korcsoport városi döntője november 16-án lesz. A versenyre sze­mélyesen október 21-éig lehet jelent­kezni a gyermekkönyvtárban (Széche­nyi tér 7.), vagy írásban a Katona Jó­zsef Megyei Könyvtár címén (Kecske­mét, Pf. 127, 6001, Varga Éva). — KÓSTOLÓVAL EGYBEKÖ­TÖTT árubemutatót rendez ma és hol­nap a Tisza Füszért a Kecskemét, Kis­kőrösi úti diszkontáruházában, ahol 8 órától 14 óráig a Kalocsai Karamell Sütő- és Édesipari Vállalat termékeit ízlelhetik az arra járók. — KUNSZENTM1KLÓSI ZENE­EST. Kunszentmiklóson, a zenei világ­nap aFkálmából, rhá‘!7 ‘óVhr'SO'ife/ces kezdettel zeneestet tartanak az általá­nos művelődési központ Damjanich utca 7. szám alatti nagytermében. Köz­reműködik Ittzés Tamás és Fodor Já­nos hegedűn, Harsányi Sarolta zongo­rán. A vendégművészek Bach, Mozart, Rahmanyinov és Boccherini szerzemé­nyeiből adnak elő. — KÖNYVBEMUTATÓ. A kecs­keméti Református Egyházközség szervezésében október 3-án Szíj Rezső Szalay Károlyról szóló könyvének ün­nepélyes bemutatójára kerül sor. Csü­törtökön 17 órakor az egyházközség tanácstermében (Szabadság tér 7.) Sza­bó Gábor esperes, az est házigazdája mond köszöntőt, majd az erdélyi Beke György író, művelődéstörténésszel és Heltai Nándor hírlapíróval beszélget­hetnek az érdeklődők. Ezután dr. Sza­bó Dénes ismerteti a Szíj Rezső- Ko­vács Rózsa-alapítványt. — TANFOLYAMOK BÁCSAL­MÁSON. A közeli napokban jó né­hány tanfolyam indul a kisváros műve­lődési központjában. Október 2-án an­gol nyelvre, 4-én jógára, 7-én pedig művészi tornára várják az érdeklődő­ket. A kezdési időpont: 17 óra. fi* A Falutévé holnapi adása TV 1 5.50—6.00 A tervezett témák: Vállalkozók: Bi­cikligyártás falun — Géptipp — Kár­pótlási helyzetkép, II. rész — Tudósítás a hústőzsdéről — Mini sörgyár, maxi igények — A Kakashálózat hírei — Nagybani piaci árak — Pctra-köszöntő. LAPZÁRTAKOR ÉRKEZETT Felborult a teherautó Solton, az 52-es és az 53-as utak kereszteződésében történt súlyos baleset tegnap. Nyolc óra 50-kor, egy jugoszláv személy­autó nem adott elsőbbséget a vé­dett úton haladó tehergépkocsi­nak és összeütköztek. A teher­autó felborult, de szinte csodá­val határos módon a sofőrje nem sérült meg. Annál rosszabbul jártak a jugoszláv állampolgá­rok: kettőt súlyos, hármat pedig könnyebb sérülésekkel szállítot­tak a kecskeméti kórházba. A teherautó rakományában 800 ezer forintos, míg a balesetet okozó járműben 500 ezer forin­tos kár keletkezett.

Next

/
Oldalképek
Tartalom