Petőfi Népe, 1991. október (46. évfolyam, 230-255. szám)
1991-10-10 / 238. szám
VILAGTUKOR • A brit és francia oldalon egy időben, 1987-ben kezdték meg a l.a Manche- csatorna két partját összekötő alagút építését. Veszélyben a Csatorna-alagút Néhány napon belül leállhat a La Manche alatt vezető, az európai kontinenst Nagy-Britan- niaval összekötő tenger alatti vasúti alagút építése, ha a vállalkozás gazdája nem hajlandó megfizetni az építésben részt vevő vállalatoknak a felmerült többletköltségeket. Az építési vállalatok mintegy tízmillióid francia franknak megfelelő ösz- »szeget követelnek a cégtől. A költségek főként amiatt drágultak meg, hogy az alagút angliai kijáratának építése mintegy kétszeresébe került az eredetileg előrirányzott összegnek, a szükséges módosítások miatt. A Csatorna-alagútnak 1993 júniusára kellene elkészülnie. Bár a három alagutat már összekötötték a tenger alatt, a legfontosabb belső építési munkák még hátravannak. Félelem a karosi haláltól A japán emberek egyharma- da fél a karositól, vagyis a megfeszített munka miatt bekövetkezett haláltól. Egy szakszervezet Kyotóban végzett felmérést tagjai körében, és kimutatta, hogy főként azok tartanak a túlfeszítettség miatti haláltól, akik ténylegesen is túlhajszolják magukat, hetente hatvan órát. vagy még annál is többet dolgoznak. A statisztika szerint azok is veszélyeztetve érzik magukat, akik havonta tíz napnál többet töltenek éjszakai műszakban, és emiatt munka után ritkán utaznak haza: gyakorlatilag alig egy hetet töltenek havonta családjuk körében. A karosi haláltól leginkább a közlekedésben, a távközlésben, az oktatásban és az építőiparban dolgozók rettegnek — mutatta ki a felmérés. Nobel-dí] német orvosoknak Két német kutatónak ítélték oda az idei orvosi Nobel-díjat: Erwin Neher göttingeni sejtfizi- ológusnak és heidelbergi kollégájának. Bert Sakmannak. Az indoklás szerint Neher és Sakmann olyan technikát fejlesztett ki. amely alkalmas egyes, ioncsatornákon keresztüli - hihetetlenül kicsi — áramlások érzékelésére. Az eljárással végérvényes bizonyítékot szolgáltattak az ionok létezésére, és feltáró magyarázatokat adtak működésük rhódjára. A kutatók munkásságukkal hozzájárultak a különféle betegségeket — köztük cukor- betegséget, hólyagfibrózist — okozó sejtmechanizmusok megértéséhez — idézte a Nobel Bizottság véleményét az AP amerikai hírügynökség. Erwin Neher professzor 47 esztendős és a göttingeni Max Planck Biofizikai Kémiai Intézet vezetője. Kollégája, a 49 éves Sakmann professzor 1989 óta a heidelbergi Max Planck Orvoskutatási Intézet főnöke, és egyben az ottani orvosi fakultás vezetője. Károly, a bio-herceg Károly herceg újabb vállalkozásba fogott: ezúttal a biokertészkedésről ír könyvet. A The Times című londoni lap értesülése szerint a ma megnyílt frankfurti könyvvásáron tudhatunk meg további részleteket a készülő műről. A trónörökös szakértőnek számít a vegyszer nélküli gazdálkodás terén, mivel birtokán már régóta folytat biokertészkedést. Az „Elfújta a szél folytatása • Ne« Wirk: Mcxandra Kiplcy írónő kezében az „Elfújta a szél” című világhírű regény folytatásával, a „Scarlett”-tel, amelyet ő írt meg. A mű 1991. szeptember 24-én jelent meg szinte egy időben 40 országban, 18 nyelven. Az írónő a folytatás megírására Margaret Mitchell örököseitől kapott megbízást. Liz Taylor: igen — nyolcadszor 59 éves korában nyolcadszor kötött házasságot vasárnap hetedik, nála húsz évvel fiatalabb férjével Elizabeth Taylor amerikai filmszínésznő. A szertartásra Michael Jackson Los Angeles- hez közeli birtokán, szigorú biztonsági intézkedések közepette, 160meghívott —- köztük sok híresség - társaságában került sor. A Reuter hírügynökség beszámolója szerint a filmcsillag - - aki a sárga szín három árnyalatából készült esküvői ruhát viselt - könnyekkel szemében re- begte el a boldogító igent. A ceremónián egyetlen hollywoodi lap újságírónője és fotósa lehetettjelen, a kíváncsi kamerákat a levegőben köröző helikopterek és hőlégballonok tartották távol. Mint a dpa német hírügynökség megjegyzi, Liz Taylor neve egészen röviden így hangzik: Elizabeth Taylor Hilton Wilding Todd Fisher Burton Burton Warner Fortensky. PETŐFI NÉPE HAZAI TŰKOR Hamis dollárok! A közelmúltban két helyen, Kis- kunmajsán és Kecskeméten bukkantak hamis pénzre a megyei rendőr-főkapitányság gazdaságvédelmi osztályának a munkatársai. Majsán valaki a szálloda portáján váltatott fel egy hamis százdollárost, a megye- székhelyen pedig az egyik üzletben fizettek egy 50 USD-nak tűnő bankjeggyel. Ez utóbbi esetben akkor derült fény a dologra, amikor a bolt tulajdonosa el kívánta helyezni ezt az összeget a saját valutaszámláján. Az ellenőrzés ugyanis kimutatta, hogy bár a bankjegy valódi, az értéke mégis jóval kevesebb annál, mint azt a felületes szemlélő gondolná. Egy ötdollárost egészített ki ugyanis valaki egy nullával. Nem erdőben terem a szemét Szemétlerakó hellyé vált a széche- nyivárosi kiserdő — panaszolta szerdán reggel egy kecskeméti telefonáló. Újabban már nemcsak a fák között található rengeteg papírdarab, műanyag zacskó, rongyfoszlány bizonyítja ezt — mondta —, hanem az ecuadori, kolumbiai, gua- temalai termésű banán és ananász üres kartonládáinak garmadája is. A névvel és címével is bemutatkozó panaszos a széchenyivárosi rendelőintézet bejárata előtt déligyümölcsöt, üdítőitalt árusítókra gyanakodott. De más is lehetett a tettes. A rendelőintézettel szemközti kiserdő fái között, a jubileumi emlékkőhöz vezető út két oldalán s az erdőszéli parkolóban szerdán délelőtt 11 és 12 óra között 134 személygépkocsi és furgon várakozott. Bármelyik lerakhatta a hulladékot. Van erre példa városszerte, egyebek között az állatkórház közelében, a Halasi út menti mélyedésben. A széchenyivárosi kórház és rendelőintézet nem Kecskemét külterületén fekszik. Szemétgyűjtő konténer azonban legközelebb a mentőállomás lakattat lezárt kerítése mögött az udvaron, és az Akadémia körút 53—55-ös számú lakóház mellett található. A gyümölcsárusnak nem jár dicséret azért — ha ő rejtette el a kiserdőben a hulladékpapirt, de a városgazdálkodási vállalatnak sem, amiért a városnak ezen a nagy forgalmú útkeresztezése közelében, az autóparkoló mellett, nem állított szemétgyűjtő konténert a nagyobb méretű hulladék összegyűjtésére. A szemét nem az erdőben terem — hanem odaviszik! (k. a.) A RENDŐRSÉGRŐL JELENTJÜK Két keréken — védtelenül Ismét egy tragikus kerékpárosbaleset körülményeit vizsgálja a rendőrség. Október 8-án este, fél hét előtt pár perccel, egy kivilágított, szabályosan közlekedő kerékpárost gázolt halálra egy külföldi gépkocsi. K. János 72 éves kecskeméti nyugdíjas az 54-es számú úton haladt, amikor Jakabszállás határában autójával utolérte őt H. Urs, 44 éves svájci állampolgár. A figyelmetlen gépkocsivezető nem vette észre a vele azonos irányba haladó kerékpárost, elütötte az idős férfit, aki súlyos sérüléseibe a helyszínen belehalt. RENDKÍVÜLI ÜGYFÉLFOGADÁS Arra a mérhetetlenül megnövekedett forgalomra tekintettel, ami mostanában a Bács-Kiskun Megyei Kárrendezési Hiya- talnál tapasztalható: október 12-én rendkívüli ügyfélfogadást tartanak székházukban, Kecskeméten, a Rciszmann Sándor utca 25. szám alatti épületben, így most kivételesen még szombaton is (reggel fél 8 órától 16 óráig) segítséget nyújtanak a kárigénylőknek. A budapesti nagybani piac árai forint/kg Burgonya 11 13 Sárgarépa (csomó) 10 12 Petrezselyem (csomó) 10 14 Vöröshagyma 11 14 Fejes káposzta 4 5 Kelkáposzta 5 -7 Saláta (db) 8 11 Karalábé (db) 5 6 Karfiol 14 16 Paradicsom 7 30 Zöldpaprika 8-32 Főzőtök 10-14 Uborka 35 50 Zöldbab 20 25 Retek (csomó) 4 8 Zöldhagyma (csomó) 12 15 Fokhagyma 60 90 Gomba 110-160 Alma 20-32 Körte 35-65 Őszibarack 40-100 Szilva 25-30 Szőlő 22-30 Mák 100-110 Bűnügyek TUDJA, HOG Y MIT AKAR Amerikában bemegy egy rendőr a vegyeskereskedésbe. — Egy doboz cipőkrémét kérek. — Es milyet parancsol, kérdezi az eladó?- 43-as cipőre valót legyen szives. IRODABETÖRÉSEK. Hétfőn Baján, a Kismotor- és Gépgyár egyik irodájának az ajtaját feszítették be ismeretlen tettesek. Számításuk bevált — a számítógépet a szokott helyén találták. Egy szaküzletben különben az ilyen berendezések úgy negyvenezer forint körüli áron vásárolhatók meg. Másnap hajnalban Kecskeméten, a Nemzetközi Szállító Kft.-nél viszont semmi nem állta útját az egyelőre még ismeretlen „kuncsaftnak”. Egyszerűen besétált az iroda nyitott ajtaján, és már gyűrte is a zsebébe az ott talált pénzt. Tetemes kárt okozott, 175 ezer forinttal rövidítette meg a céget. ZAVAROSBAN HALÁSZTAK. Kedvesnek a legnagyobb jóindulattal sem mondható „vendégek” keresték fel az elmúlt héten a nagybaracskai Halásztanyát. Mint később kiderült, a helyi specialitások közül elsősorban a készpénz nyerte meg a tetszésüket. Nyomban el is vittek belőle 47 ezer forintnyit. Október 7-én Baján, a Pe- tőfi-szigeti Halászcsárdában is Nemzedékek — egyetértésben Kupaktanács. Megbeszélés kisgazda és nagygazdák között. (Fotó: Walter Péter) PETŐFI NÉPE BÁCS-KISKUN MEGYEI NAPILAP Kiadja: a Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft. Felelős kiadó: Preiszinger András, Martin Feldenkirchen Főszerkesztő: dr. Lovas Dániel Vezető szerkesztő: Hámori Zoltán Készíti a Petőfi Nyomda Rt., 6001 Kecskemét, Külső-Szegedi út 6. Felelős vezető: Sebesvári László vezérigazgató, Telefon: 28-777 1991. X. 10-én, megrendelés sorszáma: 130 010 Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Szerkesztőség és kiadóhivatal címe: 6001 Kecskemét, Szabadság tér 1/A Telefon: 27-611. Telexszám: 26-216 bmlv h. Telefax: 29-898 Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra: 245,— Ft. negyedévre: 735,— Ft- fél évre: 1470,— Ft, egy évre: 2940.— Ft. ISSN 0133-235 x nemkívánatos személyek jártak. Bár a konyhafőnök részükre valószínűleg valami egészen mást ajánlott volna, ők mégis cigarettát és különböző italféleségeket választottak. Az itteni kár csaknem négyszerese az előbbinek. KIFOSZTOTT TANYÁK. A közelmúltban két budapesti lakos tanyáján is tolvajok jártak. Kunadacs határában, Kö- zépadacson az épület ajtaját betörve jutottak a házba, ahonnan 52 ezer forintnyi értékű szerszámokat és permetezőgépet vittek magukkal. A felsőlajosi Közösben viszont a lakatot feszítették le az ajtóról. Láncfűrészt, rádiós magnót, különböző berendezési tárgyakat, sőt, még valamennyi élelmiszert is elloptak. A tulajdonos kára ebben az esetben: 60 ezer forint. Tázlár külterületén is feltörtek egy portát, de ennek a gazdája már nem a fővárosban lakik. Innen tévét, láncfűrészt és gázpalackot tulajdonítottak el az ismeretlen tettesek, 150 ezer forint értékben. — g — LAPZÁRTAKOR ÉRKEZETT Jövőre nem kell kölcsön Magyarországnak ? — Nincs kizárva, hogy Lengyelországnak és Magyarországnak jövőre nem lesz szüksége újabb nyugati kölcsönökre — véli az Európai Közösség bizottsága a Nemzetközi valutalap (IMF) éves közgyűlésére készített jelentésében. A bizottság szerint a kelet-európai országoknak összességében kevesebb nyugati támogatás jut majd jövőre, mint az idei fizetésimérleg-kiegycnlités- rc adott 3,3 milliárd dollár. Lengyelország és Magyarország nemcsak, hogy nem szorul majd további különleges pénzügyi támogatásra, hanem Csehszlovákiával együtt jövőre minden bizonnyal sikerül majd stabilizálnia a gazdaságot — állítja a jelentés. NAPTAR 1991. október 10„ csütörtök Névnap: Gedeon Napkelte: 5 óra 55 perc Napnyugta: 17 óra 07 perc Holdkelte: 8 óra 59 perc Holdnyugta: 17 óra 53 perc IDŐJÁRÁS Várható időjárás ma estig: Változóan, többször erősen felhős lesz az égbolt, elszórtan várható eső, záporeső, helyenként zivatar is előfordulhat. Gyenge lesz a légmozgás. A hőmérséklet kora délután általában 17—22 fok között alakul. A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium cs a Bajai Meteorológiai Főállomás jelenti: Október 8-án Kecskeméten a középhőmérséklet 15,5 (az 50 éves átlag 12,4), a legmagasabb hőmérséklet 23,8 fok volt. A nap 6,9 órán keresztül sütött, 8 milliméter csapadék hullott. Tegnap reggel 8 órakor 13,7, 14 órakor 17,8 fokot mértek. A legalacsonyabb hőmérséklet 13,7 fok, a tengerszintre átszámított légnyomás 1018,9 millibar — emelkedő — volt. Október 8-án Baján a középhőmérséklet 16,7 (az 50 éves átlag 12,9), a legmagasabb hőmérséklet 22,5 fok volt. A nap 5 órán keresztül sütött, 9 milliméter csapadék hullott. Tegnap reggel 8 órakor 12,9, 14 órakor 19,5 fokot mértek. A legalacsonyabb hőmérséklet 12,0 fok, a tengerszintre átszámított légnyomás 1017,9 millibar — emelkedő — volt. HÍREK — A KÖZOKTATÁSSAL kapcsolatos gondokról, a magyar iskolahelyzet jelenlegi nehézségeiről szervez tanácskozást az MDF a városi filmszínházban, pénteken 15 órától. A rendezvény vendége dr. Kálmán Attila, a művelődési minisztérium államtitkára, aki ismerteti többek között az oktatási törvény tervezetét is. — MA BÁCSALMÁSON vendégszerepei a budapesti Karika színpad. A Hamupipőke című zenés mesejátékot mutatják be az érdeklődő gyerekeknek. — CSEND ÉS SZORONGÁS. Holnap délután 5 órakor, a kecskeméti Erdei Ferenc Művelődési Központban, Balanyi Károly grafikusművész alkoíásuiból,nyílik kiállítás, amit november 3-áig tekinthetnek meg az érdeklődők. — KOLESZTERINMÉRÉS. Ma, 17 óra 30 perctől újabb két előadásra várják a Kezdj el élni! bibliai program iránt érdeklődőket a kecskeméti Erdei Ferenc Művelődési Központban. A csütörtöki összejövetelen a koleszterinszintmérés és rázkódó világunkról gyűjthet ismereteket a közönség dr. Homoki Henriette orvostól és Mayor Zoltán lelkésztől. A rendezvényen végül koleszterinszint- vizsgálatra lehet jelentkezni. — TELELOTTÓ október havi nyereményei. A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint az illeték levonása után a telelottó október havi nyereményei a következők: öttalá- latos nem volt. Négytalálatosra egyenként 420 785 forint. A hármasokra 2 855 forintot, a kettesekre 113 forintot fizet. A közölt adatok nem véglegesek. A 41. hétre átvitt 5 találatos nyereményalap nettó értéke: 44 544 086 forint. fit* A Falutévé holnapi adása TV 1, 5.50—6.00 A TERVEZETT TÉMÁK: — Indián a divat, rizsben is — Bictipp: A biokertben — Műszer és technika — Vállalkozókrók vállalkozókra — Nagybani piaci árak — Brigitta-köszöntő. Dán zenészek Kecskeméten Ismét vendegeket vár a kecskeméti GAMF kamarazenekara. A drcicichi Ricarda Huch Gimnázium szeptemberi kecskeméti látogatása és két, jól sikerült közös hangverseny után holnap, pénteken, 19 órai kezdettel a dán Kro- noberg város Szent Vilus-templomá- nak katolikus egyházi énekkarával adnak hangversenyt az Újkollégium dísztermében. Az egyházzenei rendezvényen kórus- és zenekari kíséretű müvek szerepelnek. Smutáné Dorogi Zsuzsanna tanárnő és az M. Bodon Pál Zeneiskola tanári kamarazenekarának felléptével, Händel F-dúr orgonaversenyét Hannelore Süsser játssza, aki a Ko- dály-szemináriumokat rendszeresen látogatja. A jótékony célú hangversenyre, az énekkarral együtt, eljön Krono- berg város polgármestere is. \>JÍ\DÜe BACS-HUN MOZAIK őszi vásár a kecskeméti szabadidőközpontban (Sport u. 7.) Belépő = 20 Ft = tombola. Iskolai csoportoknak féláron! Előzetes: szombat, vasárnap: 10—17 óráig: bolhapiac és cserebere a büfé mellett ß