Petőfi Népe, 1991. október (46. évfolyam, 230-255. szám)

1991-10-01 / 230. szám

PETŐFINEK 2. oldal, 1991, október 1. Államkötvényt bocsát ki a magyar állam ÁRVERSENY IS LEHETSÉGES Hol olcsóbb a casco? Bár korábban a biztosítóintézetek nem győzték hangsúlyozni, hogy csak a szolgáltatásokban, nem pedig az árakban versenyeznek, úgy tűnik ma már a díjak sem egységesek, a biztosí­tók áraik kialakításával is igyekeznek ügyfeleket toborozni - ez tunt ki a Colonia, a német érdekeltségű Biztosí­tó Rt. hétfői sajtótájékoztatóján. Beje­lentették: október l-jétől a Colonia új casco-biztosítást ajánl ügyfeleinek, amely valószínűleg kevesebbe fog ke­rülni, mint a többi cégnél. A Colonia casco azért olcsóbb mondották a sajtótájékoztatón —, mert választási lehetőséget kínál. Köt­hető az autóra teljeskörű, részleges és többféle kiegészítő biztosítás. A lényeg: ki-ki olyan variációt választhat, amely arra a kockázatra nyújt biztosítási fe­dezetet, amely saját megítélése szerint leginkább veszélyezteti gépkocsiját. A Colonia azt ígéri hangzott el a sajtótájékoztatón -, hogy a károsult autósnak nem kell sorban állnia, vára­koznia, sőt egy lépést sem tennie. Elég ha felhívja a biztosító ügynökét, aki a megbeszélt helyen és időben felméri a kárt, s intézkedik a kártérítési összeg gyors kifizetéséről. Számításaik szerint az olcsóbb, úgy­nevezett részleges casco lesz a népsze­rűbb. A Colonia egyébként a casco- piac 5 százalékát szeretné néhány éven belül megszerezni. (M I I) Néhány bélen belül új jogi szabályozás szerint vállalhatnak munkát a külföldiek Magyarországon. Egy munkaügyi, illetve belügyminiszteri rendelet, talamint egy kormányrendelet módosítása szerez ér­vényt a szigorításnak. A munkavállalási engedélyt a külföldit alkalmazó munkáltatónak kell majd besze­reznie, a tóvárosi vagy az adott megyei munkaügyi központtól. így ellenőrizhető lesz többek közölt az is, hogy mennyire valós s nem fiktív munkahelyen kíván elhe­A magyar állam december 1-jén be­mutatóra szóló kötvényt bocsát ki ösz- szesen 15 milliárd forint értékben. A kötvényeket 10 ezer és 100 ezer forin­tos címletekben hozzák forgalomba. Az állampapírok lejárata három év. Mozgó kamatozásúak, induló kamat­szintjük — igazodva a jelenlegi érték­papírokhoz — 35 plusz 2 százalék — hangsúlyozta Czirják Sándor, a Ma­gyar Nemzeti Bank elnökhelyettese az MNB-nek az államkötvényekről tar­tott hétfői sajtótájékoztatóján. Bősze Zoltán, a Pénzügyminisztéri­um osztályvezetője kifejtette: az állam- kötvény konstrukciójának megalkotá­Félelmetes ufós élményben volt része a szécsénvfclfalusi Bartus Zol­tánnak és a salgótarjáni Magyar Istvánnak szombaton hajnalban. A két férfi egy Mercedes kamionnal Németországból tartott hazafelé. Szécsényfelfaluhoz közelítve Szal- matercsnél vették észre, hogy a ma­gasban egy telihold nagyságú, csé­szealj formájú, igen erős fényt kibo­csátó tárgy követi hangtalanul a ka­miont, mindig az autó bal oldalán haladva. Előbb csak nyugtalanította őket a különös kíséret, Karancsságra érve azonban már kimondottan féltek. Bezörgettek egy ismeretlen család­hoz, a felriasztott emberek is tisztán látták a csészealjat. A két kamionos továbbhajtott, legközelebb Endrefal- va központjában álltak meg. Kísérő­jük is „landolt” odafönn. Ezúttal egy egész buszra való utas is meg­lyezkedni a külföldi. A munkaügyi közpon­tok az adott szakmában tapasztalható munkanélküliség, a jelentkező szakképesí­tése és más szempontok alapján mérlegelik az engedély kiadását. A jogszabály szerint a munkaügyi miniszter az Érdekegyeztető Tanács illetékes szakbizottságával közösen a rendkívüli nagy gondokkal küzdő szak­mákban elrendelheti a külföldiek alkalma­zásának tiltását. A munkavállalási engedély megadását kővetően az illető országban munkavállalá­sakor a magyar tőkepiac sajátosságait igyekeztek figyelembe venni. A köt­vény kamatozási feltételeit a minden­kori pénzpiaci kereslet és kínálat hatá­rozza majd meg. Mivel mozgó kamato­zásúak, a diszkont kincstárjegyek ho­zama alapján félévente kerül majd megállapításra a báziskamat, melyre a kötvény még 2 százalékos kamatprémi­umot ad majd. Az államkötvényeket október l-jétől november 29-éig lehet majd jegyezni, és a kötvény vonzerejét növeli maga a jegyzési akció is. A köt­vényeket ugyanis hetenként csökkenő diszkonttal jegyezheti a lakosság és ter­mészetesen az érdeklődő jogi szemé­csodálta, a Pécsre induló kirándulók ugyanis ott tartottak éppen pihenőt. Égi útitársuk egészen Szécsényfel- faluig velük tartott. A két kamionos az ablakon mászott be, gondolván, hogy a ház mögött látható fényesség így szem elől veszíti őket. A lakást elsöté­títették, s ekkor a szobában egy zöld fénycsóva, a tévé képernyőjén pedig több vízszintes csík jelent meg. A java azonban még hátra volt. A kisebbik Bartus gyerek ugyanis fel­kiáltott: valaki néz az ablakból! Való­ban, egy szempárhoz hasonlatos vala­mit láttak, mely mintha betekintgetett volna a szobába. Különös, hogy mi­közben a környék összes kutyája vo- nyított, Bartusék bernáthegyije meg se nyikkant. Végül azt látták, hogy a fényes tárgy szivar alakúvá változik, mellette két oldalon két kisebb fény jelenik meg, melyek összeolvadnak a középső tárggyal, s a jelenség eltűnik. (MTI) si vízumért folyamodhat a külföldi a ma­gyar képviselethez. Csak e dokumentum birtokában vállalhatja el a munkát Magyarországon. A harmadik rendelkezés a kormányren­delet módosítása a végrehajtás megfelelő ellenőrzéséhez, a szankcionáláshoz adja meg a feltételeket. Akik engedély nélkül alkalmaznak például külföldi munkaválla­lót, a havi munkabér kétszeresét kell majd beíizetniük a Foglalkoztatási Alapba. (MTI) lyek, például bankok. A jegyzés első hetében a névérték alatt, 9530 forintért juthatunk egy 10 ezer forintos kötvény­hez. A legnagyobb forgalmazók az OTP, a Budapest Bank Rt., a Magyar Hitel Bank Rt., a Nemzeti Bank megyei fiók­jai és mintegy 15 brókercég. A Magyar Államkötvényt a kibocsátást követő két hét múlva bevezetik a Budapesti Értéktőzsdére. E befektetési formára a hároméves futamidőn belül minden év december 1-jén fizetnek kamatot, a névérték visszafizetésére 1994. decem­ber 1 -jén kerül sor. Hitei a Petőfi Nyomdának Tízmillió márka hitelt nyújt az Euró­pai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) a Petőfi Nyomdának —jelen­tették be a cég képviselői hétfői sajtótá­jékoztatójukon. A kartondobozok, címkék és flexibilis csomagolóanyagok gyártására specializálódott cég így nemcsak hazánkban, hanem egész Ke­let-Európábán az első olyan ipari válla­lat, amely hitelt kapott az EBRD-től. A Petőfi Nyomdát még az elmúlt évben privatizálta a Cohfin (Companie Hongroise Financiére). A Cohfin tulaj­donrésze 50 százalék. A részvények másik felét az Első Magyar Alap, a Magyar—Amerikai Vállalkozási Alap és a Magyar Befektetési Vállalat vásá­rolta meg. így a Petőfi Nyomda az egyetlen olyan magyar nyomdaipari cég, amely teljes mértékben magánkéz­be került. A sajtótájékoztatón elhangzott az is: az EBRD-hitel révén a kecskeméti vál­lalat képes olyan fejlesztésekre, ame­lyek segítségével termékei versenyképe­sek lesznek a bel- és külpiacokon. A Petőfi Nyomda jelenleg a General Electric, a Tungsram, a Henkel, a Nest­lé, a Shell Oil, az Agip, a Philip Morris és más multinacionális cégek számára szállít különféle csomagolóanyagokat. Magyar partnerei közül elsősorban a gyógyszeripari cégek jelentősek, újab­ban pedig a söripari vállalatoknak is gyárt csomagolóanyagot. Szigorítják a külföldiek munkavállalását Ufó kísérte haza a kamionosokat EZ TÖRTÉNT A VILÁGBAN Nincsenek szovjet atomfegyverek Kelet-Németországban Keiet-Németország területén nincsenek szovjet atomfegyverek közöl­te hétfőn Matvej Burlakov, a szovjet nyugati hadseregcsoport főparancs­noka a Berlin melletti Wünsdorfban, cáfolva egy német szociáldemokrata politikus ellentétes tartalmú kijelentését. Norbert Gansel, az. SPD kül- és biztonságpolitikai szóvivője pénteken ugyanis azt mondta Bonnban, hogy a volt NDK-ban még mindig vannak — vagy fél tucat helyen — szovjet harcászati atomeszközök. A Matvej Burlakov nevében kiadott sajtóközlemény hangsúlyozta, hogy a német politikus „olyan információkkal rendelkezik, amelyek nem felel­nek meg a valóságnak”. A szovjet főparancsnok egyben felajánlotta Nor­bert Ganselnck (vagy megbízottjának), hogy körülnézhet bármelyik szov­jet támaszponton, és megvizsgálhatja, hogy rejtegetnek-e ott atomfegyvert vagy sem. Petre Roman szerint azonos a szervező — Lemondásom tulajdonképpen az erőszak előtti meghátrálást jelentet­te volna — a demokrácia meghátrálását a nyers erőszak előtt mondotta Petre Roman a román televíziónak. Amint ez alkalommal is hangsúlyozta, még mindig kormányfőnek tekinti magát, mert — éppen a fent említett ok miatt — a „lemondás helyett csupán a mandátumát ajánlotta fel az ál­lamelnöknek”. Cáfolta, hogy alapvető súrlódások lettek volna a román elnök és ő közötte, azt azonban elismerte, hogy a szenátus elnökével, Alexandru Bírladeanuval komoly ellentétei támadtak, mivel a törvényhozás magas rangú beosztottjának gondolkodása „kommunista típusú gazdasági néze­teket tükröz”. Érdekes megállapítást tett a mostani bukaresti bányászakció hátteréről. Véleménye szerint mind a múlt heti drámai események, mind pedig a tavaly júniusban történtek közös tőről fakadnak. A bányászok bukaresti feljövetelét csupán az tudta megszervezni, aki ehhez megfelelő feltételekkel és kapacitással rendelkezett — mondotta sokat sejtetően, hozzátéve: a történtekért tehát az a hibás, aki hasonló akciókat „sajnos, már más alkalmakkor is megszervezett”. A zsil-völgyi bányászok legutóbbi megjele­nését „szélsőbaloldali, vagyis kommunista” megmozdulásnak nevezte. Für Lajos Varsóban tárgyal Für Lajos hétfőn háromnapos hivatalos látogatásra Lengyelországba érkezett. A honvédelmi minisztert katonai tiszteletadással mások között Piotr Kolodziejczyk lengyel nemzetvédelmi miniszter és a lengyel hadsereg vezérkari főnöke fogadta a varsói katonai repülőtéren. Für Lajos a repülőtéren adott rövid interjút az MTI varsói tudósítójá­nak. Elmondta, hogy emberileg tiszta és jó érzésekkel, mint politikus pedig azzal a felelősségtudattal érkezett, amelyet a Visegrádi Háromszög kereté­ben — Csehszlovákia, Lengyelország és Magyarország között — megvaló­suló együttműködés jelent a térség és Európa nyugalma szempontjából. Reméli, hogy az év elején, már márciusban új alapokra helyezett lengyel magyar katonai együttműködés tovább szélesedik, többrétűvé válik. Für Lajos honvédelmi miniszter rendkívül elégedetten nyilatkozott az összegyűlt újságíróknak a lengyel nemzetvédelmi miniszterrel folytatott' hétfői tárgyalásai befejeztével. Elmondta, hogy a két ország szeretne a román magyarhoz hasonló •Nyitott égbolt megállapodásra jutni. Frakció kontra pártvezetés A Független Kisgazdapárt parla­menti képviselőcsoportjának hétfő dél­előtti ülésén Pásztor Gyula frakcióveze­tő távollétében Böröcz István helyettes fi akcióvezető ismertette azt a levelet, amelyet Torgyán József pártelnök kül­dött Pásztor Gyulának, valamint azt a válaszlevelet, amelyet a képviselőcso­port vezetője a frakció vezetőségével egyeztetve írt Torgyán Józsefnek. Bár a két átirat pontos tartalma még min­dig ismeretlen, Böröcz István annyit elárult az MTI munkatársának, hogy azok a két héttel ezelőtti közös frakció- és elnökségi határozat végrehajtásának értelmezéséről szólnak és a kérdéssel kapcsolatban közös egyeztetőülések várhatók. A hétfői frakcióülésen Tor­gyán József is részt vett, aki Böröcz István megítélése szerint „akceptálta az értelmezési helyreigazítást”. A pártelnök a Parlament folyosóján az MTI munkatársának elmondta: az FKgP elnöksége szerint az elnökségi tagoknak és a képviselőknek is meg kell felelniük az említett határozat által a párt tanácsadóival és szakértőivel szemben támasztott követelmények­nek, azaz felül kell vizsgálni, hogy van- e a képviselők között volt MSZMP-, illetve KISZ-funkcionárius. Az egyez­tető tárgyalásoktól a pártelnök „csak egy eredményt” vár: azt, hogy a képvi­selők elfogadják az ő álláspontját. Prepeliczay István kisgazdapárti képviselő szintén a Parlament folyosó­ján arról tájékoztatta az MTI munka­társát: rendkívül szomorúnak tartja, hogy egyrészt kívülállóktól, másrészt a pártszervezetek részéről is támadás éri azt a frakciót, amelynek a zömét a párt alapító tagjai teszik ki. Példaként emlí­tette a Hajdú-Bihar megyei FKgP-inté- zőbizottság nyilatkozatát, amely 33 képviselő lemondását követeli. Prepeliczay István képviselőtársai ne­vében megdöbbentőnek tartja Torgyán Józseflevelét, amelyben a pártelnök ön­életrajzot követel a frakció tagjaitól. „Alapvetően az az álláspontunk, hogy amíg ennek a pártnak az elnöke, aki ma­ga is országgyűlési képviselő, a mai napig nem tisztázta az ő III/lII-as kapcsolatát és a vérbíróság munkájában való közre­működését, addig nincs erkölcsi joga ah­hoz, hogy bármit is követeljen”. (MTI) Felbőszült munkakeresők (Folytatás az 1. oldalról) Az általa adott számlán semmilyen pecsét nincs, de az adója rajta van. Feltüntette azonban, hogy 1500 forint a kapcsolatfelvétel, ezer az önéletrajz (amit majd lefordíttat a megfelelő nyelvre), és 250 forint az adandó cím díja. Minden jelentkezőnek orvosi al­kalmassági igazolást kellett hoznia, ami 700 forintba kerül, s négy hónapig érvényes. Ügyfelei az augusztus 15-ére megbeszélt időpontban már új bérelt lakásban, a Nyíri úton találták meg. Munkát azonban senkinek sem adott. Ellenben egy új nyomtatványt nyomott a kezükbe, amit ki kellett tölteni és lefordíttatni természetesen minden­kinek a saját költségére. Aztán még két újabb időpontot tűzött ki, amikor is­mét csak ígéreteket hallhattak az ér­deklődők, Végül, pedig szeptember 30- át adta utolsó dátumként. Az összegyűltek érthetően idegesek, mert szinte valamennyien családosak és sokan vidékről utazgattak Kecske­métre az áhított munka reményében. Ráadásul olyan biztató ígéreteket kap­tak, hogy úgy gondolták, arra a kis időre már nem érdemes másutt keres­gélniük. Mint mondják, több száz em­berről lehet szó, de akár ezerről is. Kis Péter barátja azzal bocsátotta el őket, hogy aki kéri, annak visszafizetik a 2750 forintot, csak előbb iratkozzon föl. Az ingerült férfiak azonban nem a pénzüket, hanem az ígéret valóra váltását: munkál akarnak. Egyéb­ként is jó üzletnek vélik, hogy valaki így több millió forinthoz jut, aztán a bankba téve felveszi utána a kama­tot, majd pedig visszaadja a kapott pénzt. Többen elmentek a kft. veze­tője, s a körükből eltávozott barátja címére, de egyik sem bizonyult való­dinak. Ezért jobb híján — átvo­nultak a rendőrkapitányságra, ahol feljelentést tettek. (bencze) Idősek világnapja Az idős emberek fontos értéket je­lentenek a társadalomban — mondotta Surján László népjóléti miniszter teg­nap, a Magyar utcai idősek klubjában az idősek első világnapja alkalmából. Az ENSZ javaslatára minden év októ­ber elseje az idősek világnapja lesz, amikor is számvetés készül sorsuk ala­kulásáról, életük valós körülményeiről, gyötrő gondjaikról. Ezen a napon meg kell vizsgálni — hangsúlyozta a miniszter —, hogy vajon a társadalom a lehetőségeihez mérten mindent megtesz-e idős állampolgárai­ért, s emlékeztetnünk kell mindenkit sa­ját felelősségére és kötelezettségére is. A továbbiakban a miniszter szólt azokról az értékekről, amelyeket az idős emberek képviselnek a családban. a munkahelyen, a társadalomban. „Egy-egy ágazat, egy-cgy szakterület fellendülhet attól, ha odafigyelnek az idősebbek, a tapasztaltabbak vélemé­nyére, hiszen az öregedés első periódu­sában a test már elgyengül ugyan, de a szellem egyáltalában nem. Vétkezik a társadalom, ha ezt a szellemi kincset nem használja fel” — hangsúlyozta Surján László. Szó volt az ünnepségen arról is: az idős emberek jogos igénye, hogy igaz­ságos részt kapjanak annak a fejlődés­nek a gyümölcséből, amelyhez ők is hozzájárultak. Felvetődött az egyén és a társadalom szempontjából egyaránt fontos kérdés: nagyobb rugalmasság szükséges a nyugdíjba vonulás lehető­ségének meghatározásában is. A helyi közigazgatás francia gyakorlatáról A Magyar Közigazgatási Intézet, Pest megye önkormányzata, valamint a Grenoblei Egyetem Politikai Kutató Intézete és a francia Drome Megye Közgyűlésének szervezésében négyna­pos szeminárium kezdődik Budaté- tényben október 1-jén, a Pest megyei polgármestereknek. A tanácskozás résztvevői megis­merkednek a helyi közigazgatás franciaországi gyakorlatával, sajátos­ságaival, így a decentralizációval, az állam, önkormányzatok melletti ta­nácsadó és ellenőrzési tevékenységé­vel, az önkormányzatok gazdasági­pénzügyi munkájával és a közfunkci­ót ellátó személyek működésével, jogállásával. A 10 francia előadó is­merteti majd az európai régiók együttműködésére, illetve a Tizenket- tek Európájára vonatkozó elképzelé­seket is. 87 milliárd forint támogatást kapunk Az Európai Közösség 8,7 milliárd forint pénzügyi támogatást biztosít Magyarország számára hat pénzügyi megállapodás alapján — jelentette be hétfői sajtótájékoztatóján Bogár Lász­ló, a Nemzetközi Gazdasági Kapcsola­tok Minisztériumának államtitkára. Ez a 8,7 milliárd forint az eddigi legnagyobb támogatás, amelyet a Pha- re-progrant keretében az Európai Kö­zösség nyújt Magyarországnak. A megállapodás értelmében, a re­formfolyamat támogatására, szerke­zetátalakításra és privatizációra elői­rányzott összeg 4 milliard forint jut a mezőgazdasági és élelmiszer-ipari ága­zat átalakításának és privatizálásának segítésére. Egymilliárd forintot a ma­gyar és az EK kutató-fejlesztő szerve­zetei között kooperáció elősegítésére fordítanak. Nyolcszázmillió forintot irányoztak elő a magyar vámrendszer infrastruktúrájának fejlesztésére, 500 millió forintot az energiaprogram tá­mogatására és átszervezésere, 500 mil­lió forintot a kereskedelemfejlesztés korszerűsítésére, 400 milliót a kis- és középvállalatok támogatására, 200 millió forintot pedig a közlekedésfej­lesztési koncepció kidolgozására. Infláció Bulgáriában Bulgáriában az év eleje óta 460-480 százalék között alakult az inflációs ráta jelentette be Szófiában Ivan Kosztov pénzügyminiszter. A miniszter szerint augusztusban 7, míg szeptemberben 4 százalékos volt az infláció, amely az év végéig havi 2 százalék körül fog alakulni. lvan Kosztov úgy vélte, hogy júliusban és augusztusban már észre- vehetőek voltak a bolgár gazdasági élet élénkülésének nagyon halvány jelei, de korai lenne még azt állítani, hogy az ország átjutott volna a stagnációs mélyponton. A miniszter szerint erre legkorábban csak az év végén lehet számítani. A pénzügyminiszter kifejtette, hogy Bulgáriában elkerülhetetlen volt a termelés visszaesése, de fontosnak nevezte, hogy az már lényegesen nem csökken tovább. A bolgár statisztikai hivatal adatai szerint augusztusban a bolgár vállalatok harmadánál a termelés több mint 40 százalékkal volt alacsonyabb a tavalyinál, a munkanélküliek száma pedig már meghaladja a 345 ezret. Bagdad robbantani akar? Az ENSZ iraki missziót teljesítő nukleáris fegyverellenőrző csoportja kézzelfogható bizonyítékokat talált arra vonatkozóan, hogy Bagdad ér­deklődést mutatott egy nukleáris szerkezet felrobbantása iránt. A Reuter hírügynökség jelentése szerint David Kydd, a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (IAEA) szóvivője hétfőn a BBC-nek adott bécsi nyilatkozatában elmondta: az. ellenőrző csoport bizonyítékokat talált arra nézve, hogy az irakiak valóban gyűjtötték a dokumentációs anyagokat egy robbantási célra alkalmas eszköz, létrehozására. Vannak olyan jelek is, amelyek azt mutatják, hogy Bagdad számos megállapodást írt alá külföldi cégekkel a nukleáris programjához szükséges cikkek megvételére. Arra a kérdésre, hogy Irak mikor lett volna képes nukleáris fegyverek * előállítására, David Kydd úgy válaszolt: Legkésőbb az évtized közepére, 1995—96-ra Bagdad abban a helyzetben lehetett volna, hogy évente 2-3 nukleáris fegyvert állítson elő. Bajtársak, nem látta valaki a használati utasítást, amit még Clemenceau úrtól kaptunk?

Next

/
Oldalképek
Tartalom