Petőfi Népe, 1991. szeptember (46. évfolyam, 205-229. szám)
1991-09-14 / 216. szám
4. oldal, 1991. szeptember 14. PETŐFI NÉPE FÜLEP LAJOS ÉS KNER IMRE LEVELEZÉSÉRŐL Egy tragédia hátterében Rossz idő jár ma a filológusokra: a munkájuk iránti érdeklődés a mélypontra süllyedt, fontos — és néha évtizedek óta várt — kiadványok tűnnek el a könyvtárak mélyén úgy, hogy a legcsekélyebb visszhangot kiváltották volna. Hovatovább a különböző dokumentumokat, levelezéseket közlő kötetek a megjelenésig sem jutnak el, s ha mégiscsak sikerül a megjelentetéshez szükséges pénzt összegyűjteni, akkor sem kerülnek be a könyvterjesztői hálózatba: rejtve maradnak a (még) érdeklődők szemei elől. Ezért is érzem fontosnak, hogy felhívjam a figyelmet az e tájakon külön-küiön is ismert alkalmi filológuspáros Kőhegyi Mihály és Sümegi György közös munkájára: Fülep Lajos és Kner Imre levelezését adják közre a Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból című sorozat Gyulán megjelent tizenhetedik kötetében. S hogy munkájuk fontosságát már a bevezetőben jelezzem: alighanem a század magyar művészetének egyik legjelentősebb dokumentumát teremtették meg e levelezés darabjainak egymás mellé helyezésével, jegyzetelésével, közreadásával. Ma is aktuális Ennek a levelezéskötetnek a kapcsán fel sem merülhet a levéltári kiadványokhoz, a köztudatban (sokszor hamisan) kapcsolódó monotónia. Magam a nyár egyik forró délutánján kezdtem el olvasni a kötetet, s bizony alig- alig tudtam letenni. Ennek oka valószínűleg abban rejlik, hogy rendkívül érdekes, élő, sok tekintetben ma is aktuális kérdéseket hordoznak a levelek. A levélírók alkata erősen különbözik: Fülep Lajos a század egyik legjelentősebb magyar művészetfilozófusa; Kner Imre pedig a század egyik kiemelkedő nyomdásza. Tevékenységi körük kapcsolódik a másikéhoz — de el is választja őket. Összekapcsolja őket korai éveik baráti köre: az 1910-es években mindketten a Vasárnapi Körhöz és a Szellemi Tudományok Szabadiskolájához tartoztak. A húszas évek elejétől azonban kettéválik az útjuk: Fülep előbb Medinára kerül, aztán Bajára, majd Zengövárkonyba — Kner Imre pedig Gyomán él, vezeti a nyomdáját. Az egymástól és a világtól való távolság levelezésük legfőbb mozgatója. Mindketten az igazságot és önmaguk igazolását keresik: véleményük a másikat is véleménye megfogalmazására készteti — nem ritkák a pengeváltások sem, ami Fülep esetében persze dörmögéssel is együtt jár. A fontos azonban az, hogy igazából levelezés közben ismerik meg egymást, s az egymás iránti tisztelet is így alakul ki. A húszas, majd a harmincas években sorra veszik a szakmai kérdéseket (főképpen a nyomdatechnikával kapcsolatosakat), aztán az időszak legfontosabb dilemmáit is. Véleményt cserélnek az újabb írónemzedékről (ebben az esetben Fülep tűnik tájékozottabbnak); a könyvkiadás gondjairól (Kner gazdaságossági számításai és következtetései pontosan egybeesnek a mai könyvkiadók tapasztalataival), és érintik, mert érinteniük kell, a társadalmi és politikai kérdéseket. Becsületesebben, okosabban A levelezés — különösen Kner Imre esetében — ezen a ponton forrósodik át. Ő üldözöttségében jobban érzékeli a társadalmi ellentmondásokat — amelyeknek a lényegével Fülep is tisztában van: vallomásos levelei a felvállalt magatartásról szólnak; a mai olvasóból alighanem ezek a levelek váltják ki a legteljesebb azonosulást. A felvállalt magatartás elveinek első megfogalmazása 1931-ben történik meg: „ ... kinek-kinek első dolga a maga szűk kis területén mennél jobban, becsületesebben, okosabban végezni a dolgát, és ... éppen ebben a vonatkozásban vannak nálunk a legnagyobb bajok!” A harmincas évek végén a szigetként megmar adni-z\\ a következő formában jelenik meg: „Én csinálom azt, amit csinálnom kell, Miként látható, a levelezés második részét a zsidótörvények szorításában élő Kner Imre számvetései, jajkiáltásai uralják. A levélközlésnek épp az adja az értelmét, hogy a nyomdász Kner Imre mellett a napi gondokba süllyedő embert is megmutatja. S ezáltal teszi átélhetővé Kner Imrének és családjának tragédiáját. Kner Imrét 1944. áprilisának elején internálták, Németországban halt meg, édesanyja, felesége és lánya Auschwitzba került, innét csak lánya tért haza, fia a család tragédiája után 1945. decemberében öngyilkos lett. Kner Imre utolsó Fülephez írt levelét az elhurcolása előtt tíz nappal vetette papírra. A választ Fülep már csak a barátjára való emlékezésben adhatta meg: „Korának legnagyobb, leg- tudatosabb, legtudatosabban a jót, az igazit tudó és akaró tipográfusa volt, korának, mondom, és amit csinálni tudok, az utolsó percig, s mert meg vagyok győződve, hogy reálisan, okosan és tisztességesen csinálom, s a nemzet igazi érdekeit szolgálom vele, híznom kell abban, hogy el nem veszhetek. Ha mégis el kell vesznem, az nem jelentheti azt, hogy nem volt igazam". S végül: már 1944-ből egy kétségbeesett levegővétel: „Egyre nehezebb lesz előteremteni azt az erőt és hitet, amely ilyen munka folytatásához szükséges, és egyre nehezebbnek látszik ebből annyit megmenteni, megőrizni, hogyha ez a ma elképzelhetetlennek látszó csoda megtörténik, maradjon még belőle annyi, amennyire az újrakezdéshez, az új élet megalapozásához szükség lesz.” tehát nemcsak magyar, hanem világviszonylatban”. * Rossz idő jár ma a filológusokra — írtam a bevezetőben. Ennek a megállapításnak az igazságát az is bizonyítja, hogy a művészettörténeti, nyomdatörténeti vonatkozásokon túl a személyiség mélyebb rétegeit megmozgató levelezéskötet nem került könyvesbolti terjesztésre. (Magam levéltáros barátom figyelmességéből olvashattam el a kötetet.) Ez természetesen nem jelenti azt, hogy összegyűjtőinek, közreadóinak, Kőhegyi Mihálynak és Sümegi Györgynek ne lett volna igaza akkor, amikor munkájukat elkezdték. A munkájuk eredményeként megjelent kötet sorsa azonban jelzi a tudományos munkálkodás helyzetét a ma Magyar- országán. Fűzi László Szövegelés SZÜLETETT GONOSZ „Ha a kérdéses arab egyén már vakon született Izraelben, ez voltaképpen az antiszemitizmus megnyilvánulása; inkább a vakságot választotta, minthogy lássa a zsidó államot.” E. Habib, író MEGLEPŐ FORDULAT „Őszintén szólva megdöbbentett, hogy az Ursus traktorgyár dolgozói nem kapták meg a júniusi és a júliusi fizetésüket. Azt hittem, hogy csak az augusztusi fizetést nem kapják meg.” Bielecki, lengyel miniszterelnök PROGRAM, ODAÁTRA „Amikor a dohánygyárosok úgy döntenek, hogy több cigarettát kell eladni egy bizonyos társadalmi rétegben, azon munkálkodnak, hogy ez a réteg előbb jusson el az örökkévalóságba. ” P. Wilbur, dohányzásellenes propagandista AZ ERŐSEBB NEM „Mi izlandiak azért vagyunk ilyen erősek, mert mindent úgy csinálunk, ahogy az asszonyok mondják.” Sigmarsson, miniszterelnök LELTÁR „Nekünk van mindenünk. Szennyezett vizeink, pusztuló er- deink, szétszórt hulladékaink, kihalt állatfajaink, deformált újszülötteink. Nincs viszont szennyezett tengerünk.” Moldau, cseh és szlovák környezetvédelmi miniszter EGYSÉG „ENSZ-küldöttségünk mindig teljes létszámmal vesz részt az üléseken. Senki sem beteg, és senki sem lóg. Legyen ez példa a többi küldöttség számára.” Claudia Fritsche, a liechtensteini ENSZ-küldöttség egyetlen tagja FONTOS ÜLÉS „Nincs kifogásom az ellen, hogy a képviselők zöme a T. Ház bárjában ül. Úgy vélem azonban, hogy parlamenti teendőink fontosabbak a ginnél és a whiskynél.” Mqjor, brit miniszterelnök FILMJEGYZET A DOORS Már nem újság, hogy a tömegkultúra minden területén ellenállhatatlanul hódítanak a hatvanas évek. Az utcai — plakát és öltözködés — művészetekben meghatározó divat a geometria, sikk a mű- szempilla es más, egyre bravúrosabban formatervezett kellékek. Újra divatba jöttek az első és második generációs beatnemzedék szent őrületei és szent őrültjei, többek között Janis Joplin, Jimi Hendrix és Jim Morrison, akik nem annyira zenei képességeiknek köszönhették halhatatlanságukat, mint inkább annak, hogy a legintenzívebben gyakorolták és a legihletettebben inspirálták a kor nagy életérzését. A Szakasz rendezője; Oliver Stone nemcsak a nosztalgiázó középkorúaknak készítette filmjét, hanem a mai tiniknek is, akiknek már történelem a hatvanas évek. Sokan emlékeznek még, hogy a nevezetes évtized Angliájában működött a Stones, a Cream és a The Who. A keleti parton a „sötét hercegek”; Jimi Hendrix, Bob Dylan és a The Velvet Underground. San Franciscóban Janis Joplin és a The Jefferson Airplane. Los Angeles és Sunset Strip klubjai 1966-ig vártak Jim Morrisonra. aki afféle „reneszánsz szoborként" végre színre lépett a Doors élén. A krónikák szerint senkinek sem sikerült Los Angeles „neonfekete” napját, rémes szépségeit olyan erőteljesen megjeleníteni, mint Morrisonnak és együttesének. Tény, hogy jó néhány daluk (Light My Fire, Riders On The Storm, Roadhousa Blues) mára sem vesztette el „működőképességét”. A közönség és a kritikusok körében is átütő sikert aratott már a legelső, 1967-ben megjelent The Doors és a néhány hónappal később kiadott Strange Day című lemez. Sokak szerint a zenész, a költő és a show-man Morrison látását — a kábítószerek mellett — elhomályosította a gyors siker is. Akik annak idején fanatikusan rajongtak érte, kialakítottak egy kultuszt, mely szerint Morrison ma is él. Az utolsó közös Doors-album 1970 végén jelent meg L. A. Woman címmel, majd Morrison Párizsba költözött, és új életet kezdett, mint költő. 27 éves volt, amikor meghalt, Oliver Stone halálának huszadik évfordulója alkalmából rendezte meg sokak örömére kicsit magán-nosztalgiafilmjét. A főszerepben Val Kilmer próbálkozik meg egy legenda életre keltésével. K. J. Halál a táborban SZIN-FOLT ADAMIS ANNÁTÓL KÉRDEZTÜK: Miért színészeknek ír mostanában lemezeket? — Gondolati és érzelmi szabadságra vágytam. Olyan helyzetekre, amikor gyakorlatilag minden megirható. Autentikusan, hitelesen. Ez volt az indíttatásom, ami találkozott Rutt- kai Éva, Darvas Iván és Bács Ferenc elképzelésével. — Ez a szabadság egészen más, mint amit a popzenében kapott? — Nem szabad hasonlítgat- ni. Az ember időnként mást és másképp akar alkotni, mint korábban. Soha nem gondolkodtam másképp. Akkor sem, amikor rockzenekarnak írtam. Ha ma is lenne olyan zenekar, mint korábban, boldogan dolgoznék vele. — Reménytelen a helyzet? Nincs ilyen zenekar? — Ezt nem mondanám, mert a helyzet teljesen más, nem lehet összehasonlítani a hatvanas, hetvenes évekkel, amikor például az Omegával, az LGT- vel dolgoztam. — És mi lett velük, a régiekkel? — Nincsenek meg, vagy ha igen, más elképzelésekkel, hiszen azóta sok év elmúlt. — Megmaradtak vagy megszakadtak a barátságok? — A régi munkatársakkal? Van akivel megmaradt, van akivel lazult a kapcsolatom. —- Szereti a múltat felemlegetni?,-— Én? Van amikor szeretem, van amikor nem. Ebben a kérdésben eléggé bölcs vagyok. Nem zavar az idő múlása, sem az, hogy mi volt régen és mi várható. — A friss hír: most jelent meg a Hungaroton-Radioton kiadásában Bács Ferenc nagylemeze, a Tolvajlásaim. Ruttkai, Darvas, Bács. Szép sorozat. — Amikor megbeszéltük ezt az interjút, színészeknek írott lemezsorozatot említett. Most is. Én nem tekintem ezt annak, sokkal inkább szerencsés találkozásokról van szó. Nem kijelölt út, amin elindultam ... A gondolatköreink találkoztak, ezekből születtek a lemezek. Annyi a közös bennük, hogy én írtam és nagy színészegyéniségek éneklik a dalokat. — Minden esetben más-más gondolati találkozásról van szó? • Adamis Anna: — Nem zavar az idő múlása ... — Igen. Egyszeri és megismételhetetlen az a szellemi élvezet, amit a szépség, a gyönyörűség, az értelem teremtett meg. Remélem, a hallgatóknak is. Bács Fe- rencre visszatérve, nagyon élvezte a felvételeket. Babos Gyula zseniális dzsesszmuzsikus szerezte, hangszerelte és játssza a dalokat. Zenéjének zamata rendkívül különlegessé teszi a lemezt. — Emlékszem, évekkel ezelőtt megjelent Gross Arnolddal közösen egy verseskönyve, a Versek és képek. Lesz-e ennek folytatása? — Igen, egészen komoly formában. A szövegeimből készül majd gondos válogatás. Ez időt igényel, mert csak olyasmit adok ki a kezemből, ami szép, áttekintett. — Meg sem merem kérdezni, megfordult-e már a fejében, hogy olvasmányos, netán pikáns történetekkel fűszerezett visszaemlékezést adjon ki? — 1986-ban egy rocktörténe- ti könyvbe írtam már, de az akkori hatalmasságok letiltották. Izgalmas, érdekes, archív anya- „ „ gokkal teletűzdelt kiadvány lett volna. Őszintén szólva, kissé ein ment a kedvem az ilyesmitől, a visszaemlékezésektől. Maradjunk a jelennél. — Beszélne a terveiről? — Most Bács Ferenc lemezének örülök a legjobban. Legszívesebben megállítanám a pillanatot. A tervekről pedig talán majd egy másik interjúban . . . — Keresni fogom! (borz) Fej az írásban!... Vagyis: agy. Egy „nagy elme” kommunista agya. Olvasom ugyanis kedvenc délutáni lapomban, hogy Lenin (szül.: Vlagyimir Iljics Uljanov) agyát 30 ezer szeletre vágva tartják évtizedek óta. Természetesen a mára végképp leszerepelt szovjet titkosrendőrség, a KGB őrizte eleddig kitartóan. Most már Leninnek is befellegzett, sorra döntögetik eddig büszkén álló monumentális szobrait a nagy ország nagy- és kisvárosaiban. A napjainkig sápadtan szendergő „bebalzsamozott" Lenin elvtárs megcsodálásáért sem kell a jövőben órákig sorban állni a Vörös téren (lásd: Krasznaja plosagy), mivel hogy bezár a mauzóleum, „Apánkat" pedig végérvényesen eltemetik. De a Lenin-agy még vizsgálódásra érdemes, tűnik ki a szenzációs tudósításból. Azt ugyan hosszú évek megfeszített kutatásaival sem sikerült megállapítani, mi teszi nagy- gyá a kommunista agyat, arra viszont fény derült, hogy Vlagyimir Iljics szifiliszes lehetett, mert az elszíneződések ezt látszanak igazolni. (Szegény Krupszkaja! Gondolta volna?) „Nincsen olyan sűrű titok, ami egyszer ki nem forog" mondják bölcsen. Hát igen, itt van Lenin agya 30 ezer szeletben. Mit tudunk még meg a „világot megrengető" politikusról? Bármit is, nem fogunk meglepődni. Az agyunk edzett, fantáziánk szárnyalt, az eszünk vág, mint a borotva. így hát gondoljuk tovább ezt az agyszeletelősdit. A moszkvai agykutató intézetben előkerült Ciolkovszkij, Micsurin, Majakovszkij, Eizenstein vegyszerben tárolt agyveleje is. Róluk se tudunk még eleget. Mi lehet nálunk ? Vajon melyik politikus „okos" agyát jegelték az elmúlt évtizedekben ? És hány szeletben ?. . . (borz) Lenin agya • Hat méter átmérőjű Lenin-fej a szibériai Ulan-Udéban. A „nagy agynak” ott is annyi... (Fotó: Borzák Tibor)
