Petőfi Népe, 1991. szeptember (46. évfolyam, 205-229. szám)
1991-09-10 / 212. szám
4. oldal, 1991. szeptember 10. PETŐFI KÉPE SZÜLETÉSNAP — KECSKEMÉTI EMLÉKEKKEL Latinovits Lilioma Már másfél évtizede, hogy eltávozott az élők sorából a Színészkirály, pedig még csak most lenne hatvanesztendős. Bács-Kiskun színházszerető embereinek mindmáig emlékezetes az 1968/69-es évad, amikor a kecskeméti teátrum deszkáin közönség elé lépett Latinovits Zoltán, Molnár Ferenc Liliom című művének főhőseként. — Az egyik fiatal rendezőmtől, Pethes Gyuritól hallottam, hogy Latinovitsnak nincs szerződése — emlékezik a legendás szinidirektor, Radó Vilmos. — Akkoriban már sokat beszéltek nehéz természetéről, de úgy gondoltam, hogy egy ilyen zseniális színész megér minden rizikót. Felkerestük Pethessel és kétéves szerződést ajánlottam neki. Elfogadta. S a legnagyobb meglepetésemre, eleinte semmi gond nem volt vele. A próbákon meg az előadásokon nagyon fegyelmezetten viselkedett, színésztársaival ragyogó alkotói viszonyt teremtett. Nem ivott, csak éjszaka. És reggelig járta a külvárosi koszos kocsmákat, ahol József Attila- verseket szavalt, úgyhogy két testőrt kellett mellé állítanom, nehogy valami baja történjen . ..-— A Liliom hatalmas siker lett. A női főszerepet Moór Mariann játszotta Latinovits oldalán, a rendezésre Pethes vállalkozott. Még az utolsó előadáson is hatvan pótszéket kellett beállítani. És ekkor történt az első komolyabb balhé. Már tizenegyedszer hívta a függöny elé a taps a színészeket, amikor Latinovits Zoli csendet kért, s elkezdett beszélni a közönséghez. Egyebek mellett arról, hogy Kecskeméten a színház igazgatói székében is ember ül, nem úgy, mint Pesten, nem olyan — itt inkább nem idézem a jelzőt —, mint Kazimir vagy Lenkey. Nagyon megrémültem, s gyorsan leengedtettem a vasfüggönyt, nehogy országos botrány legyen Zoli magánszáma. Egy-egy rendőrtiszt, politikai megbízott mindig ült a nézőtéren. Szerencsére, szemet hunytak és nem jelentették az esetet. — Akkoriban évadonként 160- 180 tájelőadást kellett tartanunk. Már nem emlékszem pontosan, hogy Kalocsán vagy Kiskunmaj- sán ment-e a Liliom, amikor telefonáltak, hogy baj van. Latinovits a második felvonás előtt szétrugdalta a díszleteket, most is őrjöng, • Most lenne 60 éves. menjek gyorsan. Akkor jött rá az első komolyabb roham. Én vittem fel taxival Pestre, a kórházba. Amikor kijött, kérte, hogy bontsuk fel a szerződését. Pedig úgy volt, hogy ő rendezi itt Kosztolányi Esti Kornéloknak színpadi változatát. Sajnos, nem így alakult... — magyarázza sajnálkozva Vili bácsi. Latinovits Liliomát, szinte minden kritika lelkendezve méltatta. S a kecskeméti színház történetére visszatekintve, túlzás nélkül elmondható, hogy a Színészkirály itteni játéka az egyik fénypontját jelentette. Nyugodjon békében! Koloh Elek Í JRA MAGYARORSZÁGON Különös könyvbemutató Mustársárga ruhában, sárga terítővei borított asztal mögött szőke, kék szemű, megállapíthatatlan korú hölgy vonzotta tekintetünket. Arcán átsuhantak emlékei, messzire tekintve, merengve mesélt. Gondosan formázta a szavakat, törve nyelvünket: „Az én magyar nyelvem még egy kicsit beteg, de fog jobban menni, egyik utazásról a másikig. Még nem tudom elmondani a történetem, de azt tudom mondani, hogy mennyire meg voltam hatódva a mai kapott kitüntetéstől és hogy nagyon örülök, hogy eljöttek A család barátja című könyvem megjelenésére. Érzem, hogy ez az ország engem egy kicsit szeret, és ezért ez nagyon-nagyon melegítő érzés. Ezután franciául folytatta Christine Arnothy a beszélgetést. Az az asszony, aki Budapesten született, gyermekként élte meg Budapest II. világháborús ostromát, majd 1948-ban szüleivel együtt gyalogszerrel volt kénytelen szülőföldjéről elmenekülni. Új hazát Franciaországban leltek, ott jelent meg fővárosunk ostromát megörökítő naplója, a Tizenöt éves vagyok és nem akarok meghalni. Kötetéért 1954-ben Grand Prix Verité díjat és egy csapásra ismert írói tisztet kapott. A menekülést követő évtizedekben nem volt lehetősége a hazatérésre; először Mitterrand társaságában — hivatalos küldöttség tagjaként —járt itthon. Azóta szülőföldjén is sorra jelennek meg kötetei, a Szabad Tér Kiadó gondozásában. Mostani hazalátogatásának kettős oka volt: Göncz Árpádtól átvehette a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztje kitüntetést, majd délután maga mutatta be A család barátja című kötetét az érdeklődőknek. A francia trikolór színeit viselő könyve születéséről így mesélt az írónő: — ... Együtt ebédeltem Mit- terrand-nal, aki evés közben érdeklődött, min dolgozom. Politikai fikciót írok — feleltem —, remélem, nem fog megharagudni érte. Önről szól! ... A kötet első fejezetében rögtön elraboltatom. Egy olyan politikai puccsot rajzolok, melyben egy tábornok ragadja magához a hatalmat, egy olyan katona, aki „a rendet” akarja, az egyéniség teljes eltiprásával. Regényem elkészült, első kiadását 45 ezer példányban vásárolták meg: ez teljes bukás volt. 18 hónap múlva zsebkönyvként már 250 ezer példány kelt el belőle. Politikai fikcióm krimi, azóta világsiker lett. A család barátja című könyvnek is, mint valamennyi korábbi kötetnek, van magyar szereplője. Balogh úr, az emigráns magyar, kicsit kárörvendően inti a franciákat, emlékezteti őket, a magyar és a kelet-európai emigráns puccs, az ellenállás lehetőségeire. A regény első megjelenésekor borzolta a francia kedélyeket; a Paris Match írta: „A szeptemberi iskolakezdés, vagy szabadság utáni újrakezdés Arnothy bombájával indul”. Azóta ez a kötet is elismerést, sikert hozott. Első könyvem (a naplóm) csak az USA-ban eddig 4 millió példányban jelent meg. Magyarországi kiadására még várni kell... Talán film készül a kötetből — újságolta Arnothy. Keresem az első képet a forgatókönyvhöz ... egy idő óta már él bennem egy image: Tízéves kislány . . . a folyó partján ... gyertya ... iskolai füzet és egy édesapa, aki így szól gyermekéhez: miért rontod a szemed az írással, soha, senki sem fogja elolvasni ... Azóta az egész világ olvassa. Arnothy hangja egyre halkabbra váltott, könnycseppek peregtek végig az őszi napfény szűrte fény szántotta arcán. Az afrikai szél, az Utak a boldogsághoz, a Szeretem az életet, a Győzelem ára, A fogoly bíboros, a Földi paradicsom és A család barátja című könyv igazán hazahozta azévtizedekkelezelőtt tőlünk kényszerből elszakadt asszonyt. Erről vall Mitterrand Göncz Árpádhoz írott levele is: „Nagy örömömre szolgál, hogy Christine Arnothyt szülőhazája is megbecsüli. Christine Magyarországon született, de Franciaországban él, ahol jelentős írónőként tartják számon. Kívánom, hogy vele és segítségével megerősödjön Franciaország és Magyarország között fennálló barátság és elmélyüljenek a két ország közötti baráti kapcsolatok. Kerekes Magda ERDEI ISKOLA LIONS CLUB MÓDRA „Mint egymástól itt a földi szívek...” — Maradjon még tanár úr — kérlelik 10-15 éves gyerekek E. Kovács Zoltánt, a kecskeméti planetárium -vezetőjét a Gerő-majorként ismert ifjúsági táborban szeptember talán utolsó nyárias éjszakáján. Akkor is maradna a csillagász, ha mások kérnék, de olyan kedvesek ezek, a kisegítő iskolába járó gyerekek, hogy hajnalpirkadásig beszélne nekik a bolygók és a csillagok megkülönböztetéséről, az északi félgömb titkairól. A planetárium legnagyobb távcsöve, némi túlzással, szinte karnyújtásnyira hozza a Saturnus gyűrűjét. Éjféltájban azzal az ígérettel fejeződik be a program, hogy másnap reggel a napfoltok tanulmányozásával folytatják a világ- egyetem megismerését. Boldogan térnek nyugovóra. Érdekesen beszélt a tanár úr, a távcső még a televíziónál is izgalmasabb, de úgy érzik — ennél többet kaptak. Emberszámba vette őket ez a szakállas bácsi. Szeretetet kaptak tőle. Ezért is jöttek szívesen az erdei iskolába, mert a lelkűk mélyén érzik, hogy sokat fáradoztak szép napjaikért. Kétszázhatvan gyerek 3 napi elszállásolása, ki- és beszállítása, étkeztetése, foglalkoztatása sokak önzetlen közreműködését feltételezi. Egy ilyen tábor megszervezése akkor sem könnyű feladat, ha mindenre van begyakorlott ember, és főleg pénz, amennyi kell. A Nyíri úti általános iskola és speciális szakiskola igazgatósága csak azt tudta, hogy nehezen túlbecsülhető pedagógiai hasznot hozott számukra a tavalyi, az első erdei iskola. Igazat adtak annak a tavaly végzett diáknak, aki szerint „mindig így kellene kezdeni a tanítást.” Nem mondhatták a gyerekeknek, hogy majd akkor lesz újra erdei iskola, ha ad rá pénzt az állam, vagy az önkormányzat. Idén még a tavalyinál is nagyobb mértékben számítottak a társadalom segítségére. A kecskeméti Szent István Lions Club vállalta a védnökséget. Az önzetlen segítségre szövetkezők meglepődve tapasztalták, hogy még gondokkal küszködő üzemek is támogatták 260 gyerek szeptemberi - mondjuk így — tanulmányi nyaralását. A Bács-Hun Kereskedelmi Gmk ingyen adott szállást az általuk bérelt majorban. A Kecskeméti Konzervgyár, a tejipar, a sütőipari vállalat, a Szikrai Állami Gazdaság könnyítette az ellátást, a programok lebonyolítását. A Katona József Gimnázium biológiai tagozatán tanuló gyerekek vezették a természetismereti sétákat, kezdő ápolónők a kicsinyek mosdatását, fektetését vállalták. Dr. Knyihárné Csika Judit igazgató- helyettes szerint a tantestület túlnyomó többsége szívvel-lélekkel dolgozott. Az iskola jellegéből következően esetenként beilleszkedési nehézségekkel küszködő nagyobb gyerekek hasznosnak érezhették magukat a rájuk bízott vagy önként vállalt feladatok teljesítésével. Sajnos, munkám elszólított, így nem izgulhattam végig a házi sportversenyt, a kerékpáros-vetélkedőt. Lemaradtam a szalonnasütésröl, hiába marasztalt az ügyes alkalmi újságárus, Virág Zoli — most nyertek Petőfi Népe-előfizetést —, a gyors lábú Szabó Edina, a komoly Pusztai Tamás, a mindennapos fürdést és a jó levegőt élvező Kolompár Anita. Remélhető, előbb-utóbb intézményesíteni lehet az ilyen rendkívüli iskolaakciókat, de a speciális iskola tanulóinak mindig szükségük lesz többlet- szeretetre. Ha velük együtt nézte volna a kecskeméti határban a csillagokat Tóth Árpád, aligha érezte volna távolabbinak a Siriust, „mint egymástól itt a földi szíveket” ... Heltai Nándor :igma A SZIGMA— ZALA MÁRKABOLT (Kecskemét, Március 15. u. 3—5. J Tel.: 76/47-609), | értesíti kedves vásárlóit, hogy % SZEPTEMBER 9-ETOL OKTÓBER 12-ÉIG A ZALA BÚTORGYÁR TERMÉKEINEK ÁRÁT (kivéve az 1991-ben megjelenő új termékeket) 5—20%-kal CSÖKKENTI Várjuk kedves vásárlóinkat! MAI MŰSOR TV I. MŰSOR 5.45: Jó reggelt, Magyarország! Benne: 5.50: Falutévé 6.00: A Reggel 8.30: A nő szívét ki ismeri? — Szirmai Albertre emlékezünk (ism.) 9.05: Telelottó 9.10: Képújság 15.24: Napi műsorajánlat 15.25: Szlovák nyeivü nemzetiségi magazin 15.50: Képújság 15.55: Kanada Kupa — Szovjetunió—Kanada jégkorongmérkőzés 17.15: Az utódok reménysége — A magyarországi zsidóság műsora 17.30: Átmenet 18.00: Közlemények — előzetesek 18.05: Pénzvilág 18.15: Gyereksarok Perpetuum mobile — Életünk a Nap — Esti mese — Magyar népmesék 18.45: IS — Kölyökidö 19.15: Mini klipmix 19.30: Híradó 20.00: Telesport 20.05: Közlemények 20.15: Kerék-bár 20.50: A Guldenburgok öröksége — NSZK-tévéfilmsorozat (II. sor.), XIII/1. rész: Az új ember. 43' 21.40: Unokáink sem fogják látni 22.20: Európa megkísértése 23.00: Késő esti Híradó 23.05: BBC-híradó TV II. MŰSOR 6.00—9.00: Napkelte — Reggeli információs magazin 10.00—13.00: Parlamenti Napló Kapcsoljuk az Országházat 14.00: Parlamenti Napló. Kapcsoljuk az Országházat Műsorvezető: Berkes Zsuzsa és Dombóvári Gábor 16.20: Hirek — Műsorelózetes — Időjárás 16.30: Ötről hatra — A TV2 zenés tájékoztató műsora 17.30: Torpedó — Telefonos játék 17.40: Hármas csatorna — A széllel bélelt ember 18.15: Telesport Műsorvezető: Lőrincz Gabriella 18.35: Műsorelőzetes 18.40: Esti egyenleg 19.00: Meztelen szerelem. Francia film. 96' 20.35: Richard Strauss: Négy utolsó ének — Közreműködik a Prágai Rádió Szimfonikus Zenekara, vezényel: Siegfried Heinrich 21.00: Híradó 21.25: Napzárta előtt... 21.50: Kriminális — Bűnügyi krónika. 91' 22.40: Németek a II. világháborúban — NSZK—amerikai dokumentumfilm-sorozat, színes + FF, VI/3. rész: Háború Keleten. 50' ÚJVIDÉKI TV 6.00: Reggeli műsor. 9.30: Tv-híradó. 15.30: Műsorismertetés. 15.35: Tv-napló — szlovákul. 15.45: Szlovák népi zene. 16.05: Tv-napló — románul. 16.15: Tanuljunk angolt! 16.45: Tv- napló — magyarul. 16.55: Reklám. 17.00: Tv- napló. 17.30: Művelődési műsor. 18.00: Rajzfilm. 18.15: Ma, tegnap, holnap — ruszin nyelvű műsor. 18.45: Jugoszlávia természete — ruszinul. 19.15: Rajzfilm. 19.25: Reklám. 19.30: Tv-napló —-magyarul. 19.55: Reklám. 20.00: Lottóhúzás. 20.05: Sorozatfilm. 21.00: Jelzések. 22.30: Tv- napló. 22.50: Hírek — magyarul. 22.55: Éjfél körül. 0.55: Hírek, műsorzárás. KOSSUTH Óránként: Hírek. Időjárás. Útközben. 4.30: Reggeli Krónika. 8.05: Hangszemle. 8.20: Válogatott perceink. 8.50: Külpolitikai figyelő. 9.05: Napközben. 11.05: Tipp. 11.10: Országok, tájak népzenéje. 11.38: Jer és lásd — A Talmud könyvei, XV12.12.00: Déli Krónika. 12.30: Ki nyer ma? 12.45: Világújság. 13.05: Klasszikusok délidőben. 14.05: Poggyász. 14.35: Filmslágerek a London Starlight Orchestra előadásában. 15.05: A Rádiószínház bemutatója: Hang-játszma — Ká- nyádi Sándor hangjátéka. 15.52: Tárogatómuzsika. 16.00: Délutáni Krónika. 16.15: Királyi hétköznapok V. Ferdinánd udvarában. 16.35: Ország — város — híres ember. 17.05: Olvastam valahol. 17.25: A Szabó család. 18.00: Esti Krónika. 18.30: Ráadás. 19.05: Sportvilág. 19.15: Láttuk, hallottuk. 19.30: Hol volt, hol nem volt. . . 19.40: A Kaláka együttes felvételeiből. 19.50: Hajszálgyökerek. 20.05: A privatizáció — nemzeti program?— VI. rész. 20.35: Barangolások régi hanglemezek között. 21.05: Az Ifjúsági Rádió bemutatója “"fogják meg, kém! Hanokh Levin hangjátéka. 21.44: Népdalfeldolgozások Ferencz Éva előadásában. 22.00: Késő esti Krónika. 22.30: Dzsessz- archívum. 23.05: Adriana Lecouvreur — Részletek. 24.00: Hírek — Időjárás PETŐFI f30i. Reggeü zenés műsor. 6.03: Reggeli csúcs. 7.37: Sportreggel. 8.00: Hírek — Időjárás. 8.05: Rivaldafényben: Anita és Demjén Ferenc. 9.00: Hírek — Időjárás. 9.03: Társalgó 10.00: Operettkedvelőknek. 11.00: Hírek — Időjárás. 11.03: Mit üzen a Rádió? 11.33: A Magyar Rádió gyermekkórusa énekel. 11.40: Kikéri király — Óvodások műsora. 12.00: Asztali muzsika. 13.00: Hírek Időjárás. 13.03: Popzene sztereóban 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00: A jég hátán — Fét óra életművészet. 14.30: A jég hátán. 15.00: Hírek — Időjárás. 15.05: Csúcsforgalom — Bejelentés, műszaki tanácsadás: 138-8958. Közlekedési keresőszolgálat: 138-8992 17.00— 19.00: RádióMa. Benne. 17.00: Hírek — Időjárás 17.50: A—B/CD. 18.10: Segíthetünk? 19.00: Hírek — Időjárás. 19.03: Talpalávaló — Együttesek és szólisták népzenei hangversenye. 19.30: Pop- regiszter. 20.00: Vendég tanárként Japánban. 20.40: Veszélyben. 21.00: Hírek — Időjárás. 21.03: Hét bagoly, XV!t4 — Krúdy Gyula regénye. 21.28: Nóta-só. 22.20: Zarándokúton — Nagyboldogasszony-napi búcsú. 23.00: Hírek — Időjárás. 23.03: Sporthlradó. 23.10—0.14: Zeneközeiben a hallgató. RTL PLUS 6.00: Halló, Európa — jó reggelt, Németország! 9.05: Versenyfutás a halállal (amerikai sorozat)- Barátnőm, a kém. Paul a kettéosztott Berlinben viszontlátja fiatalkori szerelmét Ei/eent. A férfi nem is sejti, hogy az asszonyt több titkosszolgálat is szerződtette, ezért örökös veszélyben van. Egy angol ügynök végül nyílt kártyákkal játszik és arra kéri Bryant, hogy szerződtesse az asszonyt. 9.55: Gazdag és szép (amerikai sor.). 10.15: Az Angyal visszatér (amerikaisor.). Barátságok. 11.00: Tele- butik. 11.25: Vad Rózsa (mexikóisorozat). 12.10: AI Mundy (amerikaikrimisor.). Hőség. 13.00: Hírek. 13.10: Hammer (amerikaikrimisor.). Telitalálat. 13.30: Kalifornia klán (amerikai sor.). 14.20: A Springfield-sztori (sorozat). 15.05: Farkasok klánja (mexikóisor.). Hamis tanúk. 15.50: CHIP'S (amerikaikrimisor.). Az utolsó esély. 16.40: Rizikó — játék. 17.10: Forró nyeremény. 17.45: Játssz velünk! 18.00: Versenyfutás a halállal (ism.). 18.45: Híradó — Időjárás. 19.15: Knight Rider (amerikaisor.). Új ház, poloskákkal. 20.15: Twin Peaks titka (amerikaikrimisor.). 22.00: Politikai magazin. 23.00: Újságírók (amerikai sorozat). A CIA fogságában. 23.50: Hírek, sport. 24.00: Tetőpont (kanadai akciófilm). 86'. 1.30: Farkasember (amerikaihorrorsor.). A halál nyoma. SAT 1 6.00: Jó reggelt a SAT 1 -gyei! 8.35: Szomszédok (ism.). 9.05: Közkórház (ism.). 9.50: Teleüz- let. 10.10: Messze az út (ism.). 12.00: Műsorismertetés. 12.05: Szerencsekerék (ism.). 12.45: Telebörze. 13.35: Bingo (ism.). 14.00: Police Academy (amerikairajzfilmsor.). Szép kis ajándék. 14.25: Közkórház (amerikai sor.). Mindenre elszánva. 15.10: Szomszédok (ausztrál sor.). Az alkohol ördöge. Mrs. Menge! számára eljött élete legkellemetlenebb pillanata. Unokája. és Madge nagyon kompromittáló helyzetben 'találta. Az así- szony meg van róla győződve, hogy mindenről kizárólag Rob Lewis és az alkohol tehet, 15.35: Teleüzlet. 15.50: Bonanzá (\Á/ésterhsör ). A költő. 16.45: Lotto (amerikai sorozat). Minneapolis. 17.40: Műsorismertetés. 17.45: Három fiú, három lány (sor.). Iskolatárs. 18.15: Bingó — játék. 18.45: Híradó—Időjárás. 19.1 5: Szerencsekerék. 20.00: McGyver (amerikaikrimisor.). Egy fegyver, múlttal. 21.00: Nem nyerheted meg mind (angol kalandfilm). 95'. 22.45: Hírek, sport. 23.00: Tévétükör — magazin. 23.30: Szökésben (amerikai krimisor.). Közjáték. 0.20: MacGyver (ism.). 1.10: Műsorismertetés. PRO 7 6.15: Három fiam (am. sorozat). Kicsi, vak utas. 6.40: A zsaru és a kölyök (amerikai sor.). Titkos küldetés a parkban. 7.05: Richmond Hill (ism.). 7.50: Cade seriff (ism.). 8.35: Rajzfilmek (ism.). Szuperman— Karate Kid. 9.20: Fiú a másik bolygóról (ism.). 10.15: Shane (amerikai western - sori). Tánc Viatorban. 11.10: Cade seriff (amerikai sor.). A vallomás, 1.11.55: Mi tízen (ism.). 12.20: Harry csodálatos büntetése (ism.). 12.45: „Colt" a biztonság kedvéért (ism.). 13.35: Ezt szeretik a lányok (ism.). 15.10: Rajzfilmek (ism.). Tapsi Hapsi — Flintstone család. 16.00: Hírek — Időjárás. 16.10: A majmok bolygója (amerikai sor.). Családi banda. 17.05: Mi tízen (amerikai sor.). Connie Blues-a. 17.30: Hírek— Időjárás. 17.45: Én, a kém (amerikai sor.). Apolló. 18.35: Rajzfilmek: Szuperman — Karate Kid — Charlie Brown — Mexikó leggyorsabb egere. 20.15: Repülők, vonatok, autók (amerikai filmvígjáték). 83'. 21.55: A létező (amerikai horror-thriller). 119'. 0.05: FBI (ism.). 1.00: Hírek — Időjárás. 1.10: Pénzszállítók (ism.). 2.40: Szürkület (amerikaisorozat). Fénykép. 3.05: Kifizetés bemutatóra (amerikaifilm). 84'. 4.30: Zombival sétáltam (amerikai horror). SUPER CHANNEL 10.30: Egyveleg. 13.30: Dokumentumfilm. 14.00: Egyveleg. 16.00: Élő videoshow. 18.00: Honey West (am. sor.). 18.30: Wyatt Earp (amerikai sor.). 19.30: Belföldi magazin. 20.00: Sport. 22.00: BBC-híradó. 22.30: Üzleti hírek. 22.45: Warp Speed (amerikai film). 24.00: Kék éj —- magazin. 0.30: Egyveleg. EUR0SP0RT 14.00: Ritmikus sportgimnasztika. 16.00: Tenisz. 18.00: Vízisí. 19.00: Motorcsónakverseny. 20.00: Motorsport 21.00: Kosárlabda 23.30: Atlétika — étö. 24.00: Műsorzárás. MOZI Szeptember 10-én, kedden KECSKEMÉT. Városi mozi: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor: LÁNGLOVAGOK. Sz... amerikai film. Héven felülieknek! Árpád mozi: háromnegyed 6 és 8 órakor: NI- CSAK, KI BESZÉL MÉG? Sz., mb„ amerikai film. Otthon mozi: fél 5 és fél 8 órakor: THE DOORS. Sz., amerikai film. Stúdiómozi: 1 órakor: HARMADIK GENERÁCIÓ. Német film. Csalánosi autósmozi: este 9 órakor: REVANS. Sz., mb„ amerikai film. 16 éven felülieknek! BAJA. Uránia mozi: fél 4, fél 6 és fél 8 órakor: HIÚSÁGOK MÁGIÁJA. Sz., amerikai film. 14 éven felülieknek! KALOCSA. Otthon mozi: 6 és 8 órakor: RENEGÁTOK. Sz., amerikai film. 16 éven felülieknek! KISKUNFÉLEGYHÁZA. Petőfi mozi: 6 és 8 órakor: TERMINÁTOR 2. — AZ ÍTÉLET NAPJA. Sz., mb., amerikai film. 18 éven felülieknek! Stúdiómozi: 7 órakor: NEW JACK CITY. Sz., amerikai film. 16 éven felülieknek! KISKUNHALAS. Filmszínház: fél 7 és fél 9 órakor: BELEVALÓ PAPAPÓTLÓ. Sz., mb., amerikai film. KECSKEMÉTI TELEVÍZIÓ. 9.00— 10.00 óráig: KÉPÚJSÁG. 10.00— 11.15 óráig: Kecskeméti Magazin-ismétlés. 14.00—lS.OOóráig: KÉPÚJSÁG. 15.00—16.00 óráig: Kecskeméti Magazin*^ ismétlés.