Petőfi Népe, 1991. szeptember (46. évfolyam, 205-229. szám)
1991-09-26 / 226. szám
6. oldal, 1991. szeptember 26. PETŐFI NÉPE HETI SOROZATUNK MAI MŰSOR A BIRODALOM KEZDETEI ÉS VÉGNAPJAI A diktátor halála után (4.) • Az út vége ... Sztálin I953 márciusában bekövetkezett halála után a szovjet vezetés látványos visszavonulót fújt. Elég gond volt féken tartani a környező népi demokráciákat, fegyverrel és pénzzel tömni világszerte a „felszabadító mozgalmakat”. Ráadásul Nyugat-Ukrajnában és a három balti államban (főleg Litvániában) egészen az 1950-es évek elejéig komoly, nemzeti alapon folytatott fegyveres ellenállás bontakozott ki. Moszkva ekkor az 1930-as évek elejéhez hasonló betelepítési akciókba kezdett. Hatalmas építkezések indultak meg a birodalom peremterületein is. Kazahsztánban megkezdődött a szűz- földek megművelése, s ennek ürügyén orosz és ukrán önkéntesek letelepítése ezeken a vidékeken. Visszatérés — megfogyatkozva A diktátor halálát követően, 1953 után Moszkvában egyre gondosabban ügyeltek rá, hogy a nemzetiségi pártvezetők valamilyen fokon részesüljenek a hatalomból. A birodalom könnyebb kormányzása érdekében, no meg a „lentről jövő" nyomásnak engedve az 1950 1960-as években számos új autonóm területet hoztak létre a birodalomban. Sorra rehabilitálták az 1930- as években kivégzett nemzetiségi funkcionáriusokat. Lassan-lassan hazatérhettek a száműzetés idején létszámukban igencsak megfogyatkozott kitelepített nemzetek fiai. A sort a krími tatárok, a grúziai mcszhek, és az 1941-ben kollektív büntetéssel sújtott volgai németek kezdték. Az utóbbiak ma is folytatják harcukat autonóm köztársaságuk visszaállításáért, jelentős hányaduk azonban az elmúlt években kitelepült Németországba. A sztálini korszakhoz képest viszonylag,kedvezőbb állapotokat időről időre visszavetették a felülről indított „anti- nacionalista” kampányok. A Hruscsov által kezdeményezett vallásellenes hadjárat is súlyosan érintette a birodalom nemzetiségi alattvalóit, akik a nemzeti FÜGGETLENSÉGI MENETREND A Szovjetunió egykori tagköztársaságai formálisan is bejelentették kiválási szándékukat. A Moszkvával való szakítás, mint ismeretes, a Baltikumban kezdődött, és a többiek folytatták. Litvánia: 1990. március IL, Grúzia: 1991. április 9., Észtország: augusztus 20., Lettország: augusztus 21., Ukrajna: augusztus 24., Belorusszia: augusztus 25., Moldávia: augusztus 27., Azerbajdzsán: augusztus 30., Kirgizia: augusztus 31., Üzbegisztán: augusztus 31., Tadzsikisztán: szeptember 9. Örményország is jelezte elszakadási szándékát. Marad: Oroszország, Kazahsztán és Türkménia ... identitás megélésétől megfosztatván mint utolsó szalmaszálba kapaszkodtak vallási szokásaikba. Az ellenállás kezdetei Brezsnyev hosszúra nyúlt uralma alatt a szovjet pártközpontban egy munkaközösség kidolgozta a „szovjet nemzet” fogalmának korszerűbb értelmezését, ami lényegében a gátlástalan oroszosítást jelentette. Néhány szövetséges — így ukrán és belorusz — köz- társasági vezető megpróbálta keresztülvinni az orosz nyelv szinte kizárólagossá tételét. Grúziában erre törekedett az azóta igazi demokratává vált Eduard Sevardnadze is. Válaszként Tbilisziben százezrek vonultak az utcára, s a nyomásuknak engedve a helyi vezetés visszaállította az alkotmányba a grúz nyelvet államnyelvnek minősítő passzust. Az ellenállás további gócává vált az 1970-es években a nyugat-ukrajnai Lvov, a litvániai Vilnius és az észtországi Tartu. A birodalmi központ elleni megmozdulásokat ezekben a városokban, akárcsak más köztársaságokban is, a helyi értelmiség egy része, az alsó papság, sőt hellyel-közzel a reformpárti kommunisták és hivatalnokok irányították. Amennyire ezt ma, a nélkülözhetetlen történelmi távlat nélkül meg lehet ítélni, a centrum gazdasági és politikai csődje és a helyi erők kemény fellépése együtt gyorsították meg a szovjet birodalom szétesését az 1990-cs évek elejére. Kun Miklós [Vége) HARE KRISHNA FESZTIVÁL Különleges élmény lesz! A Hare Krishna Indiai Fesztivál az egzotikus India kultúrájába enged betekintést. A nemzetközi együttes Magyarországon turnézik, pénteken este Kecskeméten, az Erdei Ferenc Művelődési Központban is fellép. A műsorban ősi Bharatnatyam- táncot, Vaisnava- énekeket mutatnak be. Látható lesz a Ra- mayana máig is érvényes drámája, s egy modern pantomim, amely a reinkarnáció filozófiáját tárja elénk. Az est során transzcendentális hangjaival és különös hangszereivel megszólal a híres Hare Krishna együttes is. A fesztiválon háromfogásos vegetáriánus ételkóstoló is lesz, s arra is mód nyílik, hogy az érdeklődők találkozhassanak a Hare Krishna-hívők- kel. Azt mondják, életre szóló élményben lesz része annak, aki nem marad otthon pénteken este. LEMEZSIKERLISTA A Magyar Hanglemezkiadók Szövetsége által szponzorált nagylemez-, kazetta- és CD-eladási sikerlista 1991. szeptember 5. és 19. között. 1. Válogatás Filmslágerek Magneoton 2.' Beatrice Utálom az egész XX... Quint 3. AD Stúdió Almaimban Amerika Rákóczi 4. Zorán Az élet dolgai Rákóczi 5. Republic Indul a mandula Pepita 6. Bikini A sötétebbik oldal Quint 7. Roxette Joyride MMC/EMI 8. Rod Stewart Vagabond Heart MMC/Warner 9. Moby Dick Kegyetlen évek Quint 10. The Doors Az eredeti filmzene MMC/Elektra 11. Manhattan Manhattan Craft 12. Sas József Privát izélek Kadencia 13. Szandi Tinédzser l’amour Favorit 14. MHV In the USA Pepita 15. Metallica Metallica MMC/Vertigo 16. Edda Szélvihar Proton 17. Tátrai Band A küszöbön túl Rákóczi 18. Koncz Zsuzsa Illúzió nélkül Quint 19. AC/DC The Rasor’s Edge Gong/Warner 20. Scorpions Crazy World Gong/Mercury • /órán a negyedik! (fotó: fótit Sándor) CIKKÜNK NYOMÁN Fohász a megcsalt Csaláért Különös helynév tűnt föl a Petőfi Népe 1991. szeptember 11 -ei,számának címoldalán az „Új kút Kiscsalá- non” címben. Első pillanatban sajtóhibára gyanakodtam, mivel a Csalán helynév nagyon szokatlan. Talán elő sem fordul a Kárpát-medencében. A jeles csípős növény Csalános alakban vonult be a magyar helynevek világába. A cikket olvasva azonban nyilvánvalóvá vált, hogy nem sajtóhibáról, hanem a Petőfi Népe munkatársaihoz méltatlan tájékozatlanságról van szó. A szerző ugyanis végig Csalánnak gondolja a helynevet. „Kis- csalánon akartak kutat fúrni”, „Bekötik Kiscsalán házait a vezetékes ivóvízhálózatba” — írja. Holott az első mondatban szereplő Császártöltés helységnév már elárulja, hogy a cikkben megírt esemény valódi színhelye a Császártöltés és Kecel között fekvő nagy múltú puszta: Csala, amely valaha a kalocsai főkáptalan birtoka volt. Csala területén három uradalmi major épült: az ún. kiscsalai, a középcsalai és a nagycsalai major. Az utóbbi kettő 1945 után elpusztult. A kiscsalai major, amely a baja—kecskeméti országút közelében feküdt, az elmúlt három évtizedben falucskává cseperedett és ma Császártöltés község „külterületi lakotthelyének” számít. Ott fúrták a cikkben megénekelt kutat. Dr. Bárth János megyei múzeumigazgató TV I. MŰSOR 5.45: Jó reggelt. Magyarországi Benne: 5.50: Falutóvé 6.00: A Reggel 8.30: Verkli — Válogatás a magyar könnyűzene közelmúltjából 9.00: Jóga 9.20: Képújság 16.19: Napi músorajánlat 16.20: Román nyelvű nemzetiségi magazin 16.45: Képújság 16.50: Rabszolgasors — Brazil tévéfilmsorozat XXX/30. rész 17.30: Gaia 18.00: Közlemények — előzetesek 18.05: Pénzvilág 18.15: Gyereksarok— „Engedjétek hozzám ..." — Esti mese — Mesék Mátyás királyról — Muzzy comes back, XX/4. rész. Cimbória 18.45: IS — „Légy jó mindhalálig" IV/1. rész 19.15: Mini klipmix 19.30: Híradó 20.00: Telesport 20.05: Közlemények 20.15: Egészséget mindenkinekl 20.50: Tetthely — NSZK bűnügyi tévéfilmsorozat. Az új fel- ügyelönő 22.25: Liszt Ferenc Zongoraverseny 23.15: Menedzser Magazin 24.00: Késő esti Hfradó 0.05: BBC-hfradó TV II. MŰSOR 6.00—9.00: Napkelte — Reggeli információs magazin Műsorvezető: Kudlik Júlia és Dömsödi Gábor 16.10: Hfrek — Műsorelőzetes — Időjárás 16.20: Ötről hatra — A TV2 zenés tájékoztató műsora 17.20: Dominó — Telefonos játék 17.35: Vásártévé 17.45: Gyerekeknek! — Jetson család — Amerikai rajzfilmsorozat. A kicsi ember (ism.) 18.15: Telesport Műsorvezető: Kertész Zsuzsa 18.35: Műsorelözetes 18.40: Esti egyenleg 19.00: Az örök megbízható — Amerikai tévéfilm 52' 20.00: Körzeti tévéstúdiók műsora — Budapest — Pécs — Szeged 21.00: Híradó 21.25: Napzárta előtt... 21.45: Mesék az írógépről 22.40: A TV2 Filmklubja — Ros- sellini-sorozat. Németország, nulla év. Olasz film (1947) 67' FF ÚJVIDÉKI TV 15.30: Műsorismertetés. 15.35: Tv-napló — szlovákul. 16.15: Szülőföld — Művészeti műsor. 16.45: Tv-napló — magyarul. 17.00: Tv-napló. 17.30: Jogszabályok — magyar nyelvű műsor. 18.00: Újvidéki képeslapok. 19.15: Rajzfilm. 19.30: Tv-napló — magyarul. 20.00: Panoráma — Külpolitikai magazin. 21.00: Városiak. 22.00: Tv-napló. 22.20: Dokumentum krónika. 22.40: Hírek — magyarul. 22.50: Éjfél körül. 0.55: Hírek, műsorzárás. KOSSUTH Óránként: Hírek — Időjárás — Útközben. 4.30: Reggeli Krónika. 8.05: Hangszemle. 8.20: Pénz és gondolat (ism.). 8.50: Külpolitikai figyelő. 9.05: Napközben. 11.05: Tipp. 11.10:„Énekel- tem én: B. Nagy Ferenc". 11.25: A Szabó család (ism). 12.00: Déli Krónika. 12.30: Ki nyer ma? 12.45: Válaszolunk hallgatóinknak. 13.05: Kiasz - szikusok délidőben — Kamarazene. 14.05: Könyvszemle. 14.15: Déryné, Blaha Lujza és a többiek. 14.48: Ottó Ferenc: Nagy fanfár. 15.05: Vízkereszttől szilveszterig. 16.00: Délutáni Krónika. 16.15: Neked szól! 17.05: Cigányfélóra. 17.35: Nino Rota filmzenéiből. 18.00: Esti Krónika. 18.30: Ráadás. 19.05: Sportvilág. 19.15: Láttuk, hallottuk. 19.30: Hol volt, hol nem volt... 19.40:Néptáncok — Szakály Ágnes cimbalmozik. 19.50: Hajszálgyökerek. 20.05: Tanakodó — A szocialista embertípus alkonyáról. 21.05: Egy rádiós naplójából. 22.00: Késő esti Krónika. 22.30: Tér-idő — Tudományos figyelő. 23.05: Zenekari muzsika. 24.00: Hírek — Időjárás. PETŐFI 4.30: Reggeli zenés műsor. 6.03: Reggeli csúcs. 7.37: Sportreggel. 8.00: Hírek — Időjárás. 8.10: Rivaldafényben. 9.00: Hírek — Időjárás. 9.08: Könnyűzenei stúdiónk új felvételeiből. 9.60: Népdalkörök pódiuma (ism.). 10.16: Édes anyanyelvűnk (ism.). 10.20: Operaslágerek. 10.60: Peres, poros iratok. 11.00: Hírek — Időjárás. 11.08: A mi korunkban. 11.28: Gramofonsztárok. 12.00: Muzsikánál nincs jobb barát. 13.00: Hírek — Időjárás. 13.08: Nosztalgiahullám. 13.46: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00: Lelátó — Sport- magazin. 14.30: Muzsikusok az Cljságíróklubban. 18.00: Hírek— Időjárás. 15.10: Kapcsoljuk a 22- es stúdiót. 15.28: Slágerről slágerre. 16.05: Zenés játékokból 17.00—19.00: RádióMa. Benne: 17.00: Hírek —Időjárás. 17.50: A—B/CD. 18.10: Gordiusz. 19.00: Hírek —Időjárás. 19.03: A Rock Gyermekei 19.30: Popregiszter. 20.00: Garázs. 20.30: Könyúzene a 60-as évekből. 21.00: Hírek — Időjárás. 21.03: Daráló (ism.). 21.33: A Malév Interfolk '91 Fesztivál hangversenyeiből. 21.52: A Magyar Rádió Karinthy Színpada. Férjhez megy a feleségem (ism.). 23.00: Hírek — Időjárás. 23.03: Sporthíradó. 23.10: Nemes Nagy Péter bluessorozata. 23.40: Popzene Brüsszelből. RTL PLUS 6.00: Halló, Európa — jó reggelt. Németországi 8.35: Telebutik. 9.05: Versenyfutás a halállal (amerikai sorozat). Nyomok a dzsungelben. Paul régi barátja nyomtalanul eltűnt Új-Guinea dzsungelében. Paul azonban a helyszínre utazik, és egy ottani kalandorral megkezdi a kutatást. Amikor Paul kísérete ráló egy bennszülöttre, a maroknyi csapatnak komoly nehézségei támadnak. 9.50: Gazdag és szép (amerikai sor.). 10.16: Az Angyal visszatér (amerikai sor.). Szellemet szeretni. 11.00: Telebutik. 11.30: Vad Rózsa (mexikói sorozat). 12.10: AI Mundy (amerikai krimisor.). Aki kétszer halt meg. 13.00: Hírek. 13.05: Hammer (amerikai krirpisor.). Látogató a múltból. 13.30: Kalifornia klán (amerikaisor.). 14.20: A Springfi- eld-sztori (sorozat). 15.05: Farkasok klánja (mexikói sor.). 16.50: CHIP'S (amerikai krimisor.). 16.40: Rizikó — játék. 17.10: Forró nyeremény. 17.45: Játssz velünk! 18.00: Vad Rózsa (ism). 18.45: Híradó — Időjárás. 19.15: Jump Street 21. (amerikai sor.). Kalapács. 20.15: Zene, zene (NSZK-filmvígjátók) 85'. 21.65: Hírek, sport. 22.00: Leopárd kommandó (NSZK—olasz akciófilm) 99' 23.50: Hírek. 24.00: Tobruk (amerikai háborús film) 105'. SAT 1 6.00: Jó reggelt a SAT 1 -gyell 8.36: Szomszédok (ism.). 9.05: Három fiú, három lány (ism.). 9.30: Teleüzlet. 9.45: Hírek. 9.50: Az anyag, amiből az álmok vannak (ism.). 12.00: Műsorismertetés, 12.05: Szerencsekerék (ism.). 12.45: Teleüzlet. 13.36: Bingo (ism.). 14.00: Thunderai macskák (amerikai rajzfilmsorozat). A merénylet. 14.26: Közkórház (amerikai sorozat). Visszavágók. 15.10: Szomszédok (ausztrál sor.). Csodaszer. Gail végre elhatározza, hogy mágicsak hozzámegy Pauihoz. Jim meg akarja venni azt a versenyautót, amivel Jeremy halálos balesetet szenvedett. Charlene. Scott. Henry ás Jane megkezdik a csodaszer árusítását. 15.35: Teleüzlet. 15.50: Hazzard megye lordjai (amerikai sorozat). Traktorok, sebességek, álmok. 18.46: A rendőrnő (amerikai krimisorozat). Asszonygyilkos. 17.40: Műsorismertetés. 17.45: Három'fiú, fiáfó'm lány (sör.). Szellemek és indiánok 3. 18.15: Bingo — játék 18.45: Hítadó— Időjárás. 19.20:.Szeren.csekerél). 20.05: Időjárás, 20.15: Mike ’ Krüger-show. 21.15: Aranyeső Vuccában (olasz western) 88'. 22.50: Hírek, sport. 23.05: Pokol a Csendesóceánon (amerikai film) 97'. 0.45: A rendőrnő (ism.). 1.35: Műsorismertetés. PRO 7 6.30: Három fiam (am. sorozat). A mérkőzés elmarad. 6.55: Vicki (amerikai sor.) Micsoda? 7.20: Ház az Eaton téren (ism.). 8.05: Bret Maverick (ism.). 8.50: Rajzfilmek (ism.). Szuperman — Scooby Doo és Scrabby Doo. 9.30: Mister Ed (ism.). 10.00: Barátom, Ben (ism ). 10.25: Wal- tonék (amerikai sorozat). Az első kő. 11.20: Bret Maverick (westernsorozat). Bíróság törvény nélkül. 12.10: Mi, tízen (ism.). 12.35: Alice (amerikai sorozat). A szélhámos. 12.55: A madárijesztő és Mrs. King (ism.). 13.45: Szélem alejkum (ism.). 15.20: Rajzfilmek (ism.). Titokzatos mókus — Flintstone család. 16.00: Hírek— Időjárás. 16.10: Mister Ed (amerikai sorozat). 16.35: Rossz hírű medvék (amerikai sorozat). Az autogram. 17.05: Mi, tízen (amerikai sorozat). Rock'n roll álmok. 17.30: Hírek — Időjárás. 17.45: Caulfield özvegyei (amerikai sorozat). Stílus. 18.35: Rajzfilmek: Szuperman — Scooby Doo és Scrabby Doo — Tapsi Hapsi — Garfield. 20.15: A tizenegyedik áldozat (amerikaikrimi). 91'. 22.05: Hawk (amerikai sorozat). Végrehajtás. 23.00: Chris Miller megvesztegetése (spanyolhorror) 108'. 0.55: Hírek — Időjárás. 1.05: Spenser (ism.). 1.50: Róma (ism.). 3.50: Szürkület (ism.). SUPER CHANNEL 7.00: Pirkadat. 10.30: Egyveleg. 13.30: Dokumentumfilm. 14.00: Egyveleg. 16.00: Élő video- show. 18.00: Honey West (amerikai sorozat). 18.30: Wyatt Earp (amerikaisorozat). 19.30: Belföldi magazin. 20.00: Sport. 21.00: Dokumentumfilm. 22.00: BBC-híradó. 22.30: Üzleti hírek. 22.45: Sógornők (amerikai film). 24.00: Kék éj — magazin. 0.30: Egyveleg. EUR0SP0RT 14.00: Golf. 16.00: Tenisz — Davis Kupa. 18.30: Evezés. 19.00: Motorsport. 19.30: Euros- port-hírek. 20.00: Tenisz. 21.30: Loveglás. 22.30: Labdarúgás 24.00: Eurosport-hírek. 0.30: Mű- sorzárás. SZÍNHÁZ — MOZI Otthon mozi: 6 és 8 órakor: CSENDES Szeptember 26-án, csütörtökön. Kecskeméti Katona József Színház. Este 7 órakor: A TESTŐR. Nyilvános főpróba. MOZI. KECSKEMÉT. Városi mozi: fél 4. háromnegyed 6 és 8 órakor: SPI- ONFIÓKA. Sz„ mb., amerikai film. Árpád mozi: háromnegyed 6 cs 8 órakor: MAGAS SZŐKE + KÉT SZŐKE. Sz„ mb., francia film. Otthon mozi: szünnap. Stúdiómozi: 7 órakor: RÓZSASZÍN FLAMINGÓK. Sz., amerikai film. 18 éven felülieknek. Csalánosi autósmozi: 9 órakor: MAGAS SZŐKE + KÉT SZŐKE. Sz.. mb., francia film. BAJA. Uránia mozi: fél 4, fél 6 és fél 8 órakor: A GYÖNYÖR RABJAI. Sz., amerikai film. 14 éven felülieknek. KALOCSA. TERROR. Sz., amerikai film. 18 éven felülieknek. KISKŐRÖS. Petőfi mozi: 8 órakor: AZOK A CSODÁLATOS BAKER FIÚK. Sz., amerikai film. 14 éven felülieknek. KISKUNFÉLEGYHÁZA. Petőfi mozi: 5 és 7 órakor: LÁNGLOVAGOK. Sz., mb., amerikai film. Stúdiómozi: 6 órakor: RIVIÉRA VADORZÓI. Sz., mb., amerikai film. KISKUNHALAS. Filmszínház: fél 6 és fél 8 órakor: RENEGÁTOK. Sz., amerikai film. KECSKEMÉTI TELEVÍZIÓ. 9.00 -10.00 óráig: KÉPÚJSÁG. 14.00- 15.00 óráig: KÉPÚJSÁG. 17.30—18.30 óráig: KÉPÚJSÁG. 18.00—20.00 óráig: TÉVÉ-műsor.