Petőfi Népe, 1991. szeptember (46. évfolyam, 205-229. szám)
1991-09-23 / 223. szám
4. oldal, 1991. szeptember 23. PETŐFI NÉPE • • • • TOROK GYEREK MEGVÁGTA, MAGYAR GYEREK GYÓGYÍTJA... „Az eddig megszokott ideológiai diktatúra után most egy másik következik?” A kérdést egy vezető óvónő tette fel a halasi önkormányzat ülésén azokkal az indulatokkal amelyek végső kétségbeeséskor fogják el az embert, s amely ek rendszerint túlzók és igazságtalanok is éppen ezért. Az indulatot az önkormányzat döntése váltotta ki, hogy tudniillik 1992 júliusáig visszaadják a város egyik közkedvelt óvodáját, a Gagarin téri, úgy ne vezeti „gólyafészkes ” ó vo- dát, egykori jogos tulajdonosának, a református egyháznak. A régi sérelmek begyógyítása azonban, úgv tűnik, új sebeket okozhat, ha nem lesz elég körültekintő az önkormányzat a kárpótlás során. * A Tabán egykori, Aponyi téri épületét annak idején Szathnuiri Sándorné adományozta tízezer pengővel az egyháznak, hogy elősegítse a város oktatását. Az egyházközösség leányinternátusnak rendezte be ötven férőhellyel, konyhával, ebédlővel, majd teljes felszereléssel, bútorzattal került ’45 utánra a magyar állam tulajdonába. Hogy az épület visszajár régi tulajdonosának, azt erkölcsi szempontból Halason senki nem kétli, mindamellett a törvény is úgy rendeli. Hogy mégis ilyen indulatot gerjesztett a konkrét előterjesztés, azt talán az is magyarázza, hogy a 140 férőhelyes óvoda minden felszerelésére igényt tart a kérelmező régi-új tulajdonos. Részint mivel az épületet ő is óvodaként kívánja hasznosítani, részint pedig utal ezzel az államosítás során elszenvedett sérelmére. Mi lesz akkor a gólyafészkes óvodába járó kertvárosi és környékbeli gyerekekkel s a 14 óvónővel? Erről nem szólt az előterjesztés, mivel az az egyház részéről történt, az egyház álláspontját tartalmazta. Mindamellett utalást is a kompromisszumkészségre azzal, hogy az intézmény jelenlegi nevelői s a gyerekek is pályázhatnak felvételre a megfogalmazott feltételekkel. Fogunkhoz vertük a garast Néhány nappal a testületi döntést követően felkerestük az óvodát, hogy lehetőséget adjunk az ott dolgozók véleményének kifejtésére. Gurályné Légi Ilona húsz éve az i n- tézmény vezetője, s 25 éve lépett be az óvoda kapuján, mint első munkahelyére. Számára éppen ezért nem csupán jogi vagy politikai kérdés az átadás-átvétel: erős érzelmi szál is köti ahhoz, amit teremtett. „Tudom, hogy az ma nem számít semmit — mondja —, hogy hány évet húz le az ember egy munkahelyen. De nekem, s azt hiszem, mondhatom a kollégáim nevében is, hogy nekünk ez több volt, mint munkahely. Velem együtt van más is, aki 20- 30 évet töltött el itt felelősségteljes, becsületes munkával, szinte sajátjának érezve a bútorokat, mindent. Egyébként ez nem csak szólam, mi itt rengeteg társadalmi munkát is végeztünk. Amikor létrejött az új ön- kormányzat, s kiderült, milyen szorongatott a pénzügyi helyzet, szinte fogunkhoz vertünk minden fillért. Takarékoskodtunk, amennyire tudtunk. Higgye el, nemegyszer volt, hogy az óvónő saját pénzéből vette meg, amire szüksége volt az oktatáshoz. Mindent megtettünk, hogy ne kelljen a többi veszteséges óvoda sorsára jutnunk. S most úgy ejtenek el bennünket, mint a lyukas fillért? Még csak meg sem kerestek bennünket előtte, hogy megkérdezzék, mi hogy látjuk a dolgot. Arra az oktatási bizottsági ülésre sem hívtak meg bennünket, amely az egyház előterjesztését vitatta meg. Döntés után a halasi gólyafészkes óvoda Hajós Terézia riportja * ,1 (■urálync l égi Ilonát erős érzelmi kötelék fűzi az óvodához. Nagy 1st»án református lelkes/: az ellentét nem kibékíthetetlen. • A gólyás épület. Óvoda volt és az lesz. Mégis vitákra, félreértésekre ad okot a változás. — Úgy tudom, az egyházak megkeresték önöket. — Ez tény. De hát mégsem tőlük kellett volna megtudnunk, mi vár ránk — mondja, miközben az egyik terembe kalauzol, ahol a szolgálatot már letett kolléganői vártak bennünket. — Valóban azt sem tudom, mit kell nekem itt most csinálnom? Hagyjam a kollégáimat szétszéledni, vagy küzdjek körömszakadtáig értük? Lehet, hogy jobban tenném, ha nem jártatnám a szám? Hiszen nekem elrendezték a sorsom, legalábbis ígéretet kaptam, hogy a nyugdijig hátralévő három évem alatt már nem küldenek el. A hozzánk tartozó két tagóvodát irányíthatnám tovább. Érvek—ellenérvek Keserű a hangulat, többnyire családos fiatal nők ülnek körülöttünk a piciny ebédlőasztaloknál, babaszékeken. — Becsapottnak érezzük magunkat — fakad ki egyikük. — Nem ezt vártuk, nem ezt ígérték a beiktatásuk után a város vezetői. Összehívott bennünket a polgármester úr, s azt mondta, mostantól minden másképp lesz. Szükség van a munkánkra, hiszen a jövő generációját neveljük. — Nem az egyházak ellen vagyunk — mondja egy másikuk —, jogos a kérésük, teljesíteni kell. De miért mi bűnhődünk, meg azok a gyerekek, akiket iskolakezdés előtt fognak szétszórni a városba? — Egyedül nevelem a gyerekem — szól mellettem egy vékony, fekete asszonyka. — Elhiheti, eddig sem volt könnyű ebből a pénzből megélni. Az összes befizetés után 3900 forintot kapok kézhez a fizetésemből. De mi lesz velünk a gyerekemmel, ha ezt is elvesztem? — Úgy tudom, az egyház nem zárja ki a lehetőségét, hogy önök itt maradjanak — vetem közbe, de erőteljes felzúdulást váltok ki. — Kinevezett óvónő vagyok, miért kell nekem pályáznom a saját állásomra? — vetődik fel egy kérdés. — Miért nem választhatok? — Tegyük fel, hogy pályázok — vág közbe más —, hogy elhatározom, megpróbálom egész más szellemben folytatni a munkámat, mint amiben én is felnőttem, s egészen mostanáig dolgoztam. Ideológiai kényszer alatt döntenék, s ez nem lenne jó az egyháznak sem. — Úgy gondolom — véli egy harmadik —, az új munkáltatómnak előbb meg kellene győződnie arról, milyen óvónő vagyok én valójában, kellek-e neki. Lehet, hogy odavesznek a pályázatom alapján, de előbb-utóbb saját emberüket tennék a helyembe, mert abban jobban bíznak. Nem sok ellenérvem van, mint ami a református lelkészé. Nagy István mondja, amikor felkeresem az óvónők panaszával: — Nem értem ezeknek a fiataloknak a félelmét. Nem bíznak magukban, késznek és lezártnak tekintik 25-30 évesen az életüket? A ke- resztyénség legfontosabb üzenete éppen az, hogy az ember megváltozhat. • Ábrahámné Tallér Erzsébet óvónő védencével. • Értük, harmonikus személyiséggé nevelésükért kellenek a megfontolt döntések. (Fotó: Walter Péter) a legfontosabb kérdés ebben a dologban. — Hogyan kívánják biztosítani az óvónők foglalkoztatását? — Nincsenek jelenleg kész elképzeléseim, de előfordulhat, hogy az egyházi óvoda indulását létszámhoz kötjük, illetve kisebb létszám esetén egy másik óvodaépületet ajánlunk fel átmenetileg. Azt például az egyház is vállalta, hogy a halasi állományból tölti fel az intézményét, tehát bizonyos átcsoportosítással megoldható lenne, hogy senki ne maradjon munka nélkül. Mindenképpen alapos, részletes kimunkálásra vár ez, de nem feledkezhetünk meg a gyerekek érdekeiről sem. Alaposan meg kell fontolnunk a finanszírozás kérdését is, nem jöhetnek létre aránytalanságok az egyes intézmények között. Készek vagyunk segíteni Nagy István lelkész a parókián fogad. Beszélgetésünkkor hamar kiderül, fájdalmasan érintette az ülésen elhangzott mondat, amely eljárásukat diktatúrának minősítette. —Eszembe jutottak a nagy múltú egyházi intézményekből egyik napról a másikra szélnek eresztett tanárok. Az valóban kényszer és diktatúra volt, választás nélkül. Itt most a hét intézmény közül egyetlen egy lesz egyházi ökumenikus óvoda, de ezt is messzemenő kompromisszumkészséggel kívánjuk megvalósítani. Nem hiszem, hogy nem várható el a másik fél részéről is némi bizalom és nyitottság. — Mi a feltétel, amelyhez az óvónők alkalmazását kötik ? Ezt a Magyarországi Reformá- tus Egyház Zsinati Iskolabizottsága határozza meg számunkra, sígy szol: A tanári kar kellő szakmai kvalifikációval és tanári gyakorlattal rendelkezik, továbbá meghatározó része aktív református egyháztag, további része pedig a református keresztyén hit és értékrend iránt nyílt és barátságos lojalitást vállal. Úgy hiszem, érthető, ha ennek az elvárásnak megpróbálunk megfelelni. De az előterjesztésben is megfogalmaztuk, hogy ennek érdekében minden segítséget megadunk az ott dolgozók részére. — Azt hiszem, tiszteletre méltó viszont az ő őszinteségük is, hogy elmondták, kételkednek a munkájuk értékében, ha színlelik a hitet, ha nem belülről fakad, csak a létbizonytalanság félelme diktálja. —Én elmondtam nekik az első beszélgetés alkalmával, hogy nem egyszerűen cégtáblát szeretnénk cserélNem késtünk el semmivel Vass Benő alpolgármester nem tagadja az önkormányzat felelősségét az intézmény sorsát illetően.- Úgy vélem, lényegében semmivel nem késtünk el. Mi történt? Az egyház benyújtott egy többpontos indítványt, amelynek csak egyetlen pontjáról döntött az önkormányzat. Arról, hogy az épületet a kért időpontig átadja. Minden egyéb dologban részletes megállapodást fogunk kötni, s így kerül sor az ott dolgozók egzisztenciális problémájának megoldására is. Úgy vélem, egyébként ez ni. A hittanóráktól vagy egyéb formaságoktól nem lesz senki alkalmassá arra, hogy nálunk oktasson. Hitet nem tudunk adni, csak ismereteket, a keresztyén szellemiség értékeit. Olyan értékek ezek, amelyek mindenképpen gazdagabbá teszik őket is. Ma már ezt nem kell bizonygatni, azt hiszem. — Az önök kompromisszumkészsége terjedhet odáig, hogy más kiürült óvodaépületet használjanak ideiglenesen? Amíg képesek lesznek felfejleszteni megfelelő létszámra az intézményüket, addig a Gagarin téri óvoda is időt kap a megoldásra, nem kell csoportokat szélnek ereszteni. — Nézze! Én bízom abban, hogy megfelelő érdeklődés lesz a különböző vallásúak körében ez iránt az intézmény iránt. Mindemellett nem zárkózunk el semmiféle ésszerű megoldás elől, amely a békességet szolgálja. Rendkívüli szülői értekezlet Több mint harminc anyuka szorong a Gagarin téri óvoda kiscsoportos szülői értekezletén, ahová lapunk is meghívást kapott. Előttük karéjban az egyházak képviselői, Nagy István és Mikesi Károly református lelkész, Vangel Imre római katolikus plébános, az önkormányzat képviseletében Németh B. László, s az óvoda jelenlegi vezetői. Az óvónő, Ábrahámné Tallér Er- zsébetcsupán a tényekre szorítkozva néhány mondattal tájékoztatja a szülőket az önkormányzat döntéséről, majd átadja a szót a képviselőnek. Németh B. László röviden az SZDSZ-többségű önkormányzat döntését indokolja, hivatkozva az egyházi ingatlanokról rendelkező törvényre, valamint a szabad vallás- gyakorlásjogára. — Az önkormányzat döntéséből az egyháznak sem anyagi előnyei, sem hátrányai nem származhatnak —mondja. Az intézményt — halasi gyerekekről lévén szó — ugyanaz a finanszírozás illeti meg, mint a többit. Hozzászólásában a szülőket arról biztosítja, hogy amennyiben nem kívánják az egyházi óvodát igénybe venni, a közelben kapnak helyet gyermekeik, az óvónőknek pedig ígéretet tesz, hogy elhelyezésükről gondoskodni kívánnak, ezért mindenképpen egyezségre törekednek az egyházzal. Ezt követően Nagy István lelkész az elképzelésekről szólva megemlíti, hogy a keresztyén értékrenden túl alapos iskola-előkészítő ismeretek átadására is törekednek, német, illetve lehetőség szerint angol nyelv oktatását tervezik. Elmondja, hogy bármilyen vallá- sú gyermeket szívesen fogadnak, de annak is helye van itt, akit nem kereszteltek meg. Vangel Imre plébános ehhez hozzáteszi, hogy a jelenlegi csoportot véve alapul, várhatóan az ateista szülők elviszik a gyerekeiket, de nem az egyház küldi el őket. A tétovázók, az úgynevezett „nem hívők” viszont adják meg gyermekeiknek a lehetőséget, legyenek bizalommal, nyitottak az egyház felé! A bibliából— ami közös Most szót kapnak a szülők is, s úgy tűnik, hiába volt a sok hozzászólás, a fontos dolgokról eddig nem esett szó. — A mi gyerekeink pontosan akkor lesznek nagycsoportosok — mondja rögtön az első felszólaló —, miért kell ezeket iskola előtt kiszakítani a megszokott környezetükből, elválasztani az óvónőjüktől? — Én például nem akarom vallásosan nevelni — szól egy másik anyuka— de nincs rá módom, hogy úgy folytassa a gyerekem az óvodát, ahogy elkezdte. Rákényszerítenek, hogy új, más helyre vigyem. Vagy hagyjam itt, és kapjon kettős nevelést? — Hogyan kapnak hitoktatást a különböző vallású gyerekek? Másmás ember foglalkozik a csoportban az öt reformátussal, négy katolikussal meg egy evangélikussal? — kérdezi valaki. — Csúfolni fogják egymást. _ — Én vagyok az — szól hátul egy fiatalasszony —, aki aztán tényleg nem választhat. Az én férjem és a szülei zsidók, s a fiamat az apja iránti tiszteletből zsidó vallásának szeretném nevelni. Ez a két vallás pedig ég és föld. — Sajnálom — mondja a református lelkész—, nem hiszem, hogy olyan kibékíthetetlen az ellentét, ahogyan ön gondolja. Végtére is a bibliánk első fele közös. Más szülők a Zsolnay-módszerre hivatkozva — amely szerint eddig nevelték a gyerekeiket, s amely az iskolában folytatódna — tartják elképzelhetetlennek, hogy kiszakadjanak az eddigi környezetből. Az embernek az az érzése, bárhogy nyúl a problémához, sebet üt valakin. Lehet, hogy a katolikus plébánosnak van igaza, aki szerint néhány év elteltével magunk is csodálkozunk majd, mi váltott ki ennyi szorongást, ellentétet, idegenkedést belőlünk, s természetes lesz a bizalom, a nyitottság, amelynek hiánya most • Az alpolgármester, \ áss Benő nem tagad ja az önkormányzat felelősségét az intézmény sorsát illetően.
