Petőfi Népe, 1991. szeptember (46. évfolyam, 205-229. szám)

1991-09-19 / 220. szám

^ Kéménytűz N a parkettagyárban Sűrű, fekete füst szállt fel kedden este a kecskeméti par­kettagyár kéményéből. Mivel mindenki tűzre gyanakodott, riadóztatták a kecskeméti tűzoltókat, akik — az egyéb­ként is erősen veszélyeztetett, tűzbesorolásában kiemelt gyárterület miatt — segítségül hívták a kiskunfélegyházi, va­lamint a ceglédi egységeket. A helyszínre érve tisztázódott, hogy az ötven méter magas ké­ményben lerakodott korom gyulladt meg, így a kár nélküli tűz tulajdonképpen nem veszé­lyeztette a környezetet, a tűzol­tók beavatkozására sem volt szükség. A ceglédi és a félegy­házi szerkocsikat félútról visz- szafordították. Sztrájkhalasztó Dr. Kiss Jenő vállalati biztos és az államtitkár megbízottja Lajosmizsén személyesen adta át Futsek László gyáregység­igazgatónak dr. Gyurkovics Sándor államtitkár levelét, melyben többek közt az szere­pel: a minisztérium szeptem­berben ki fogja alakítani állás­pontját a lajosmizsei egység önállósodásának kérdésében. A levelet sztrájkhalasztó hatá­súnak értékelték a mizsei Víz­gépnél. Jégeső Miskolcon Szerdán déltájban. Miskol­con hirtelen több fokkal lehűlt a levegő, a Bükk felől hatalmas fekete felhők gomolyogtak a város fölé, erős szél, villámlás és mennydörgés kíséretében ziva­tar vonult át a városon. Diós­győr egyes részein és az avasi lakótelepen dió nagyságú jég hullott, más városrészekben vi­szont csak permetezett az eső. Újságéhség A korai munkába indulók, szerdán reggel hiába siettek a bajai Béke téri újságospavilon­hoz, kedvenc újságjaik helyett kitört ablakot, üres polcokat és a munkálkodó rendőrséget ta­lálták. A stand éjszakai látoga­tói bizonyára híján voltak hí­reknek, mert az elárusító sze­rint a közel 150-fajta lapkészle­tet teljesen feldúlták. Hogy mit vittek el, az csak az alapos lel­tár után derül ki. A posta hír­laposztálya ígéretet tett arra, hogy az összetört üvegeket gyorsan kicserélik és megkez­dődhet legalább a napilapok árusítása. Soltvadkerti kaszinó Az egykori kaszinó működé­sének mintájára tervezik üze­meltetni a soltvadkerti kultúr- házat. A legutóbbi képviselő- testületi ülésen határoztak az épület bérbeadásáról. Az ön- kormányzat évi 800 ezer forint bérleti díjat kap a vállalkozó­tól, aki ígéretes programokat szervez. Segítséggel könnyebb Ritka intézmény: gondozó­ház működik Csengődön, ahol időseket és betegeket lehet elhe­lyezni átmenetileg. Gazdája, a helyi önkormányzat képviselő­testülete most ötszázezer forin­tot szavazott meg a ház kom­fortosítására, bővítésére. De mások is segítik az intézményt, ahogyan tudják. A helybeli kis­termelők például folyamatosan szállítják nekik a zöldséget, amit a nyugdíjasklub tagjai ké­szítenek elő mélyhűtésre. Lesz miből főzni télen is. Romantikus, de kellemetlen Ha a jászszentlászlói önkor­mányzat pályázatát kedvezően bírálják el, akkor a Földműve­lésügyi Minisztérium 33, a köz­lekedési minisztérium 40 száza­lékát állja a társközségét, Mó- ricgátot Bugaccal összekötő út építési költségeinek. Ezen a most még nagy részében föld­úton turistaszezonban igen nagy a forgalom, de a környé­ken élők és a mezőgazdasági ' munkagépek is ezt használják. v _______ J PE TŐFI NÉPE ___;_______ A déli határra figyel az ország Nemzetközi megfigyelőket magyar területre is! Hazánk abban érdekelt, hogy Jugoszláviában valódi béke jöjjön létre, Magyarországnak ki kell azonban maradnia a konfliktusokból. Közös érdek, hogy a pro­vokációkra országunk ne is válaszoljon. A kormánynak ezzel az álláspontjá val a parlamenti pártok is egyetérte­nek — mondta Jeszenszky Géza külügyminiszter szer­dán, a Külügyminisztériumban tartott nemzetközi saj­tóértekezletén. A parlamenti pártok egyetértettek mindennel, amit a kormány és a parlament a jugoszláviai vál­sággal összefüggésben tett, a nemzetközi szinten ja­vasolt vagy elfogadott. A miniszter beszámolt arról, hogy Magyarország rendszeresen konzultál az Euró­pai Közösség tagállamaival, a G—7 csoporttal, és állandó kapcsolatot tart fenn a régió államaival is. A Hágában folyó békekonferencia a miniszter sze­rint megfelelő fórum a békeelképzelések megvitatá­sára. Hazánk arra is kész, hogy csatlakozzon gaz­dasági szankciókhoz, önállóan nem tervez azonban ilyeneket, jelentette ki a magyar diplomácia vezető­je. A Magyarország ellen elkövetett provokációkat, ha­zánk légterének megsértését, a határ közelében folyó harcokat a délelőtti megbeszélés résztvevői sajnálatos­nak értékelték. Megítélésük szerint azonban közös ér­dek, hogy ezekre Magyarország ne válaszoljon, tájé­koztatott a miniszter. Az egyik külföldi tudósítónak arra a kérdésére, hogy hol van a provokációk határa, a miniszter reményét fejezte ki: senki nem gondolja komolyan, hogy Magyarországot be lehet vagy be kel­lene vonni a háborúba. A délelőtti megbeszélésen a miniszter tájékoztatása szerint helyeslésre talált az is, hogy a magyar nemzet- biztonsági kabinet nemzetközi segítségért folyamodott, és együtt kíván működni az Európai Közösségek Ju­goszláviában tartózkodó megfigyelőcsoportjával. Kér­ték, hogy a megfigyelők szemléiket a magyar oldalon is folytassák, hogy tudomásuk legyen arról, mi zajlik a határ mindkét oldalán. A kerítésen túl már Jugoszlávia. Képünkön, mely néhány hete készült, békés a táj. Hozzánk menekülnek a jugoszláv katonák Az elmúlt 24 órában majdnem száz jugoszláv állampolgár kért ideiglenes menedéket a magyar ha­tárőröktől, köztük 57 katona — mondta az MTI-nek Krisán Attila ezredes, határőrségi szóvivő. A katonák fegyvereiket hátra­hagyva, valamennyien a zöld hatá­ron át — esetenként a Murát át­úszva — érkeztek magyar terület­re. A magyar—jugoszláv határ je­lenleg csendes, az elmúlt órákban lövöldözés zaja nem hallatszott. Kettős halál a síneken Halálra gázolt két magyar határ­őrt kedden 22 óra 50 perckor Kele- biánál egy Jugoszláviából érkezett nemzetközi tehervonat. Erről szer­dán délben adott tájékoztatást a BM Határőrség Országos Parancs­noksága. A két határőr — nevüket nem hozták nyilvánosságra — a kiskun- halasi határőrkerület kelebiai őrsé­nél szolgált. A vonat járőrszolgálat közben, az államhatártól 350 mé­terre ütötte el őket. A körülményeket a szegedi kato­nai ügyészség és a MÁV illetékesei vizsgálják. A távirati iroda szűkszavú közlemé­nye mögött két kiskatona tragédiája komorlik, életük utolsó fél órája ke­tyeg. Este tíz órakor a szokásos mó­don, szabály szerint bejelentkeztek a vasúti pálya mellől, 38 perc múlva pe­Kisemmizés helyett áralku Az igazságügyi államtitkár a tsz-moratóriumról A parlament ezen a héten fogad­ta el az úgynevezett „szövetkezeti moratóriumtörvényt”, amely no­vember 30-áig felfüggeszti a mező- gazdasági szövetkezetek gazdasági társasággá történő átalakítását. Ebből az alkalomból dr. Bahai Ist­ván igazságügyi miniszter dr. Bog­dán Tibor államtitkár és dr. Kecs­kés László helyettes államtitkár társaságában az újságírókkal talál­kozott, hogy a törvénnyel kapcso­latos kérdésekre első kézből adhas­sanak választ. A Ferenczy Europress dr. Bog­dán Tibort kérdezte az átalakulási „moratórium” néhány kevésbé is­mert részletéről. — Az előbbi sajtótájékoztatón Ön azt fejtegette, hogy a most elfo­gadott törvény egyik fontos funkci­ója az egykori szövetkezeti tagok kisemmizésének megakadályozása. Hadd fordítsam meg a kérdést: mi (Folytatás a 2. oldalon) dig darabokban hevernek a sínek kö­zött. Mi történt közben velük? Kátai József ezredes, a kiskunhalasi határőrkerület parancsnoka másnap délelőtt: — Csak azt mondhatom, amit a köz­Nem múlik nap, hogy ne gyű­rűzne tovább az oktatási intézmé­nyek vezetői posztjára meghirde­tett pályázatok ügye. Az alapkép­let az, hogy az önkormányzatok nem mindig fogadják el a pedagó­lemény is tartalmaz, a Jugoszláviából érkező nemzetközi tehervonat két ha­tárőrünket halálra gázolta. — EzeJc szerint életben voltak a vonat érkezésekor? — A boncolás bizonyára választ ad gusközösségek véleményét és a kol­légái által már bizalmat kapottak helyett vagy mást neveznek ki vagy új pályázatot írnak ki. A téma már szerepelt a parlament előtt is, ami- (Folytatás a 2. oldalon) majd erre is. Nem tudok semmi köze­lebbit. Sajnos előfordul a gyakorlat­ban, hogy a fiúk leülnek a sínekre pi­henni. De ez is csak egy feltételezés, mint a többi. (Folytatás a 2. oldalon) Bács-Kiskunban tegnap még 147 olyan autót keresett a rendőrség, ame­lyet ebben a térségben loptak el a bűnö­zők. A szám már akár a mai napra is változhatott, hiszen csak az elmúlt há­rom hónap alatt mintegy 50 százalékkal emelkedett a bejelentések száma, a meg­előző időszakhoz képest. A tolvajok ál­tal legkedveltebb típus a Lada, ebből hatvannégyet köröznek, mint mondják, TISZTELT SZERKESZTŐSÉG! (4. oldal) Kárpótlási címtár (5. oldal) Vranitzky— Antall megbeszélés A Parlament előtt, a Kossuth La­jos téren ünnepélyes külsőségek kö­zött, katonai tiszteletadással fogad­ták szerda délután Franz Vranitz- kyt, Ausztria hivatalos látogatásra Magyarországra érkezett szövetségi kancellárját. A vendégek és a vendéglátók köl­csönösen bemutatták a fogadtatási ceremónián megjelent magyar, illet­ve osztrák személyiségeket. Ezután a Parlamentben Antall József és Franz Vranitzky négyszemközti megbeszélést tartott a miniszterel­nök dolgozószobájában. A kormányfő és a kancellár esz­mecseréje után a kíséretükben levő magyar és osztrák miniszterekkel, szakértőkkel kiegészülve plenáris tárgyalásra ült le Antall József és Franz Vranitzky. Miskén kötelező tantárgy az erkölcstan Talán a megyében elsőként veze­tett be plusztantárgyat kötelező jel­leggel a miskei önkormányzat. A keddi képviselő-testületi ülésen egyhangúlag hozták meg a határo­zatot, miszerint az általános iskola diákjainak kötelező részt venni az erkölcstanórákon. Mint az ülésen felszólalók elmondták, ebben a for­mában nem hitoktatásról van szó, amit különben sem lehetne kötelező jelleggel bevezetni, hanem a tanulók az általános magatartási szabályok­kal ismerkedhetnek meg. A miskei tantestület megelégedéssel vette tu­domásul az önkormányzati döntést, hiszen, mint maguk is mondják: van bőven bepótolni való. Miskén egyébként az erkölcstant mint tantárgyat nem fogják osztá­lyozni a tanárok. Csupán szóbeli megjegyzést írnak majd a tanulók bizonyítványába. Az új tantárgy ok­tatói egyébként a jelenlegi tantestü­letből kerülnek ki, a pluszórákkal kapcsolatos költségeket az önkor­mányzat magára vállalja. különösen a fehér színűek veszélyezte­tettek. A második helyre szorult a Da­cia, de éppen csak, hogy megelőzi a Tra­bantokat a kárlistán. Népszerű a kis Polski, nem hagyják ott a Wartburgo­kat sem, de a rendőrség által keresett gépjármüvek közé került egy Porsche, egy Mitsubishi, két-két Opel, illetve Mercedes, három Nissan, egy BMW, valamint hat Volkswagen is. Igazi fórum Tegnap este valódi fórumot tartottak a kecskeméti városhá­zán. A valódi ezúttal azt jelenti, hogy több százan tartották fon­tosnak részvételüket, hiszen va­lamilyen módon őket is érinti az autópálya kecskeméti szakaszá­val kapcsolatos döntés. A rész­letek ismertetésére holnapi lap­számunkban térünk vissza, mi­vel a rendezvény lapzártakor még tartott. r r KÉPVISELŐI INTERPELLÁCIÓ NYOMÁN Vizsgálják a kunbajai iskolai kinevezéseket Autók veszélyben

Next

/
Oldalképek
Tartalom