Petőfi Népe, 1991. szeptember (46. évfolyam, 205-229. szám)

1991-09-17 / 218. szám

PETŐFI NÉPE 1991. szeptember 17., 3. oldal MI LESZ VELED, FEHÉR-TAVI TÁBOR? Betörők és vandálok Helvécia-Matkón M ég sok ezer kecskeméti gyermek emlékezik a matkói erdőben töl­tött táborozásra, a nagy számháborúk­ra, frissen főzött, szabadban elfogyasz­tott ebédekre. Az idén már nem üdül­tek ezen a helyen — a táborban több alkalommal betörők jártak, a hűtő­szekrényen, gáztűzhelyen, palackon kí­vül még evőeszközt is loptak. Az eljá­rást megindították ellenük. Az elmúlt nyáron pedig vandálok látogattak a táborba, ám a talpraesett gondnok, Kovács Róbert elkapta őket. — Csak néhány hónapja vagyok itt, de elhatároztam, meglesem, kik verik le sorozatban a drága lakatokat, nyilván nem ököllel. És jöttek ... három gye­rek, márkás kerékpáron. Javában „dolgoztak”, amikor megleptem őket, de elfutottak. Biztos voltam abban, hogy a kerékpárokért visszajönnek, ezért mind bevittem a konyhaépületbe és bezárkóztam. Jöttek is, július 21-én, délelőtt. Verték az ajtót, hogy jöjjek ki, mert „beszédük van velem”. Mond­tam, megyek és hívtam a körzeti meg­bízottat, aki jött nyomban. Három kecskeméti hetedikes, Sz. T., T. R., és T. Á. — tizenhárom évesek. Nem loptak, csak rongáltak: üveget törtek, mászókötelet szabdaltak, és csaptelep leszerelésével próbálkoztak, de az nem sikerült. A jegyzőkönyvben foglaltak szerint nem tudták megmon­dani, mi késztette őket erre. Jó lenne hasznosítani a vízzel, vil­lannyal ellátott, hat hektáron bekerí­tett tábort. Kamionparkolóként, disz­kóként talán fedezhetné fenntartási költségeit. NAGYÜZEMBEN KEZDTÉK, SAJÁTJUKBAN FOLYTATJÁK Kényszerből alapítottak üzemet Vinczellérék • Ez a tizenévesek „munkája” — mutatja Kovács Róbert gondnok. (Gaál Béla felvétele) Őszintén kívánom, hogy Vinczcllér Károlyné élete szerencsés napjai közé sorolja 2000 után is azt a tavaly tava­szit, amikor a kecskeméti Baromfifel­dolgozó Vállalatnál csaknem 28 évi munkaviszony után megköszönték köz­reműködését. Szomorúan távozott, hi­szen.-, második otthona volt a* nagy­üzem, de valószínűleg maga is felmon­dott volna a vezetői változások után munkaterületén kialakult rossz légkör miatt. Hívták Lajosmizsére, de nem lett semmi a tervezett libavágóhídból. Szakmabeli férje is elvesztette munka­helyét. A kényszer tette őket bátorrá. Az önállósodás mellett döntöttek. Megvásárolták a Kerekegyházán, szép környezetben épített több mint 1000 négyzetméter alapterületű, új, ba­romfidaraboló üzemet. A volt tulajdo­nos néhány napos próbálkozás után föladta. Vinczellérék számoltak, informálód­tak, kockáztatva szerény vagyonukat, belevágtak. Olcsó hitelt csupán az Álla­mi Fejlesztési Intézettől kaplak. A ban­kok többsége elzárkózott a hitelezéstől. Végül is összekínlódták a szükséges pénzt. Még 38 százalékos kamatozású hitelt is kénytelenek voltak vállalni. Úgy vélik, hogy jóval többen vállalkozná­nak, ha a privatizációról, az új kezde­ményezések támogatásáról hallható ígérgetéseknek a fele realizálódna a va­lóságban. Egyelőre csirkefeldolgozással foglal­koznak. Olcsóbban adhatják termékei­ket a nagyvállalatoknál, mert nem kell sok-sok kilométert autózni az élő álla­tokért. Volt úgy, hogy 4 millió csirkét „termeltek” egy évben a szépen fejlődő faluban. Az adminisztráció, a beszer­zés, az értékesítés, a technológiai előké­szítés a két tulajdonos tiszte, külön pénzt ezért sem fizetnek ki. A festők, a szerelők a napokban ad­ják át helyüket az új üzem már kiválo­gatott munkásainak. Elég .sokan jelent­keztek. A dohányosoknak eleve le kel­lett mondani arról, hogy a gondozott környezetű üzemben keressék kenyerü­ket. A jó megjelenés is szempont volt a felvételnél. A másfél hektár területű baromfi- feldolgozót a közeli hetekben mutatják be a sajtónak, a várható üzletfeleknek, az érdeklődő falubelieknek. Bíznak ab­ban, hogy később bővíthetik a kezdő létszámot. A munkahely pedig falun is egyre nagyobb érték, megbecsülik a munkahelyteremtőket. Ezért is szorítok a Vinczellér házas­pár példa értékű vállalkozásának. Heltai Nándor A TÁRGYALÓTEREMBŐL: Konyhakés a Wartburgban - Három és fél évet kapott a petőfiszállási rabló Kárpótlási fórum Kiskunmajsán A kárpótlási törvénnyel kapcsolatos tudnivalókról tart előadást szerdán, a helyi művelődési házban 18 órától, dr. Bernáth Balázs, a FKgP megyei elnö­ke. KEZES KELL A KÖNYVTÁRI TAGSÁGHOZ A drágulás és ami vele jár Ma már ott tartunk, hogy alig látni száz forintnál olcsóbb könyvet a bol­tok polcain. Egy-egy érdekesebb kiad­ványért három-ötszáz, míg az albumok többségéért ezer forint feletti összeget kérnek. A növekvő árak és a rohamos elszegényedés miatt logikusnak az tűn­het, hogy mind több ember inkább ki- kölcsönzi a kívánt olvasnivalót. Ramháb Máriától, a kecskeméti Ka­tona József Könyvtár igazgatójától megtudtuk, hogy valóban emelkedést mutat a taglétszámunk — az év végére várhatóan eléri a 18 ezret —, de nem olyan mértékben, mint azt az említet­tek miatt gondolnánk. Viszont sokkal többen keresik fel napjainkban az olva­sótermeket, mint korábban, az ugyan­csak egyre dráguló újságokat, folyóira­tokat böngészni. Nem kevesebb, mint hatszázféle hazai és külföldi lap közül válogathatnak. Persze, a növekvő árak nehéz hely­zetbe hozzák a könyvtárakat is. Úgy igyekeznek elérni, hogy ne kelljen drasztikusan csorbítani a választékot, hogy jóval kevesebb példányt rendel­nek egy-egy új kiadványból, mint esz­tendőkkel ezelőtt. Az olvasók nagy többsége változat­lanul tisztességesen, határidőre vissza­viszi a kikölcsönzött könyveket. De az is egyre gyakrabban előfordul, hogy a többszöri felszólítás után, letiltást kénytelen kezdeményezni a könyvtár. Igen ám, csakhogy egyre duzzad a munkanélküliek tábora. így tagfelvé­telkor már a munkahely vagy a köl­csönző vagyontárgyainak a megjelölé­sét is kérik, s az ügyfél esztendőtől visz- szatér a Katona József Könyvtár arra a korábbi gyakorlatra, hogy a fiatalko­rúak csak kezessel — aki természetesen a szülő is lehet — kölcsönözhetnek. Ezek, persze, a kényszerhelyzetből adódó szükségmegoldások. Mert mint minden szolgáltató cég, intézmény, a könyvtárak is napjainkig mindhiába vártak olyan jogszabály születésére, amely megfelelő védelmet nyújtana számukra a „feledékeny” emberekkel szemben . . . (koloh) Ha részvényessé válik a tsz-tag Mind gyakoribb, hogy termelőszö­vetkezetek részvénytársasággá ala­kulnak. Milyen részvényhez jutnak a tagok? Mit kell tudniuk e részvények­ről? — kérdezte a Falutévé riportere dr. Bokor Csillát, az Agrárkamara jogi tanácsadóját. — A részvénytársaság alaptőkéje meghatározott összegű és meghatá­rozott névértékű részvényekből áll. A részvény olyan értékpapír, amely bemutatóra szóló és névre szóló egy­aránt lehet. Nagyon kell vigyázni: hogyha névre szóló részvényt ka­punk, akkor tudnunk kell azt, hogy a részvénytársaság úgynevezett rész­vénykönyvet vezet a névre szóló rész­vények tulajdonosairól, s ha a tulaj­dont — vagyis a részvényt — átru­házzák, annak a részvénykönyvben szerepelni kell. — Vannak zártkörű és nyitott rész­vénytársaságok. Aki zártkörű rt. tagja és onnan kapta a részvényét, például mint hajdani termelőszövetkezeti tag, az kinek adhatja tovább? — A zártkörű részvénytársaságok tagjai az esetek nagy részében nem adhatják tovább a részvényüket, hi­szen a részvény nincs nyilvánosan forgalomba hozva. Egyébként az alapszabály rendelkezik ezekről a kérdésekről, tehát el kell kérni az ok­iratot, amelyben megtalálható, hogy milyen esetekben és kire lehet a rész­vényt átruházni. Általában a munka- vállalóknak és a vállalat nyugdíjasai­nak lehet ezt a részvényt átadni, szak­nyelven szólva: „forgatni”. — A részvény nem kamatozik, ha­nem osztalékot fizet. Mi ez? — Az osztalék valóban a részvény legfontosabb jellemzője. Gyakorlati­lag a társaság nyereségéből az egy részvényesre jutó részt jelenti. Azért más mint a kamat, mert az osztalék nagyságát — a kamattal ellentétben — a tagok sohasem tudhatják előre, hiszen az mindig a társaság előző évi nyereségétől függ. Viszont vannak úgynevezett kamatozó részvények is. Rájuk az jellemző, hogy a kamat elő­re meghatározott, fix összegű hoza- dék, amit a részvénytársaságnak min­denképpen ki kell fizetnie. Ám, ha nagyon nyereségesen működnek, ak­kor a kamat mellett még osztalék is jár a részvénytulajdonosoknak. Kormány- rendelet a jótállási kötelezett­ségről Szeptember 15-én lépett hatályba az újonnan szabályozott jótállási kötele­zettség, amely a 117/1991. (IX. 10.) kormányrendelet mellékletében felso­rolt — belföldi gyártmányú vagy im­portból származó — hazai kereskedel­mi forgalomba kerülő új gépgyártási, híradástechnikai és elektrotechnikai termékekre terjed ki. Ezzel egyidejűleg a jótállásról rendelkező korábbi rende­letek hatályukat vesztették. Az új rendelet szerint a jótállás legrö­videbb időtartama 12 hónap, de ennél hosszabb időtartam is megállapítható. Ha a vásárló a termék kijavítását kéri, a javítási határidő 15, kölcsönkészülék felajánlása esetén pedig 30 nap. Az üzemeltetés helyén kell megjaví­tani a rögzített bekötésű, valamint — a járművek kivételével — a 10 kilo­grammnál súlyosabb, illetve a helyi közúti közlekedési eszközön kézi cso­magként nem szállítható terméket. Ha a javítás az üzemeltetés helyén nem vé­gezhető el, akkor a le- és felszereléséről, valamint a szállításáról a jótállásra kö­telezett cég gondoskodik. Javítás ese­tén a termékbe csak új alkatrészt épít­hetnek be. Ha a termék a vásárlástól (üzembe helyezéstől) számított 3 napon belül hibásodott meg, a vásárló kívánságára — személygépkocsi kivételével - azt azonos típusú új termékre kell kicserél­ni. A vásárlók jótállási igényüket a jót­állási jeggyel érvényesíthetik. A jót­állási jegyen a termelő vagy importáló köteles feltüntetni a termék legfonto­sabb adatait, valamint a vevőt a jótál­lás alapján megillető jogokat és azok határidejét, a jótállási igény érvényesí­tésének kizáró feltételeit, valamint a jótállással kapcsolatos jogorvoslat módját. A kereskedő a termék eladása­kor köteles a jótállási jegy és a készülék számát egyeztetni, a jótállási jegyet az eladás (üzembe helyezés) keltének fel­tüntetésével hitelesíteni és azt a vásár­lónak átadni — mondja ki egyebek kö­zött az új kormányrendelet. (MTI) Jól sikerült a sükösdi vásár J ó negyedszázada nem volt itt sem­milyen vásár — tudtam meg Sztrikinácz Mihály, mint mondta, tősgyökeres sükösdi gazdától. Annak előtte viszont országos hírű állat- és kirakodóvásárokat tartottak, nem is egyet, hanem hármat. Most, szombaton mintegy húsze­zer ember jött ki a Daráló utca vé­gére, szerte a megyéből, de távo­labbról is, például egy házaspár Litvániából. Gál Zoltán felvételén a kiskunfél­egyházi Maliár József kádármester hordóira folyik az alku. Balra a ká­dárdinasztia legfiatalabb tagja, ifj. Maliár József, akinek a dédapja is neves hordókészítő volt. PILLANATKÉPEK SZABADKÁRÓL Szegedre járnak aludni Alaposan meglepődhetett K. M.-né kelebiai lakos, amikor a múlt év szep­tember 24-én este fél nyolc körül kilé­pett a község Ady Endre utcájában lé­vő presszóból és azt tapasztalta, hogy Wartburg személygépkocsija ame­lyet néhány percre hagyott „magára” — nincs sehol. Sajnos, az asszony elkö­vette azt a könnyelműséget, hogy a gépkocsiban benne hagyta az indító­kulcsot és természetesen az ajtó sem volt bezárva. Akkor még nem gondol­hatta, hogy az autójával Bulátkó Jó­zsef (Petőfiszállás, Petőfi utca 30.) furi­kázik lakhelye irányába. Bulátkó ugyanis ezen az estén éppen a kelebiai Ady utcában kerékpározott s ez ugyebár sokkal fárasztóbb és főleg lassúbb, mint autóval menni. Észrevet­te a presszó előtt parkoló Wartburgot, odament, látta, hogy a kulcs benne azonnal döntött. A biciklit földre fektette, beült a kocsiba és elhajtott. Meg sem állt Petőfiszállásig. Másnap, szeptember 25-én ismét használatba vette az autót. Este fél hét körül járt az idő, amikor feleségével lakásukról Kiskunfélegyháza irányába haladtak, ám a Monori csárdánál Bu- látkónak feltűnt egy férfi, aki éppen rágyújtott. Azonnal megállt, magához vett egy 19 centiméter hosszúságú konyhakést és odalépett a gyanútlan félegyházi emberhez. Szó nélkül a ha­sának szegezte a kést és kitépte a kezé­ből az autóstáskát s már futott is vissza az autóhoz, ahol a táskát a felesége ölébe dobta, majd hozzáfogott, hogy elindítsa az autót. Közben Hódosi Tibor — a megrabolt férfi — sem volt rest. Odafutott a Wartburghoz, benyúlt az ablakon és visszavette a táskát (amiben egyébként mindössze néhány könyv és személyes iratok voltak). A kudarc bizonyára alaposan fel­idegesítette Bulátkó Józsefet leg­alábbis erre enged következtetni, ami azután történt: elsodort egy vele azo­nos irányban, szabályosan haladó kerékpárost. Noha látta, hogy az idős asszony az úttestre zuhan, nem állt meg, hanem áldozatát cserben­hagyva tovább hajtott. Az asszony egyébként nyolc napon túl gyógyuló, súlyos testi sérülést szenvedett. Mel­lesleg Bulátkónak érvényes vezetői engedélye nem volt, hiszen azt tőle a múlt év novemberében — ittas jár­művezetés miatt — másfél évre elvet­ték, s emellett hatezer forint pénz- büntetés megfizetésére kötelezték. Mostani cselekedeteiért — jármű önkényes elvitele, rablás, cserbenha- gyás — a Kecskeméti Városi Bíróság három év hat hónapi börtönre ítélte, két évre eltiltotta a közügyektől és három évre a járművezetéstől. Az ítéletet az ügyész tudomásul vette, a vádlott és védője enyhítésért jelentett be fellebbezést. K. M.-né a Wartbur­got október 1-jén kapta vissza ... G. S. Rövid tanakodás után úgy döntünk, hogy Tompánál kelünk át a határon, Röszkénél bizonyára tart még a „török roham”. A hosszúra nyúlt falu bejáratánál még hirdeti a tábla: „Kiváló határőr­község”, de valamennyi hivatal, üzlet, utcatábla háromnyelvű. Sőt! A műve­lődési központ utáni kanyarnál egy presszó megállítótábláján öt nyelven kínálnak kávét! Gyorsan halad a sor, éppen csak út­levelünkre meg ránk pillantanak mind­két oldalon. Meglepően sok turista­busz igyekszik átjutni, csehek, lengye­lek utaznak Törökországba. Top-kapit nézni vagy bundát venni? „Harcos vagyok” Szabadkán kora reggel van, de min­den bolt, áruház, üzlet nyitva áll a ve­vők előtt, áru pedig van bőségesen. Száz dinárunkat a városközpontban akarjuk elverni, hogy ne menjünk haza üres kézzel. Mit vegyünk? Vegetát! — döntjük el, és bemegyek a csokoládé­tól, déligyümölcstől, italtól zsúfolt üz­letbe. Néhányan állunk a pénztár előtt, amikor egy középkorú, sötét hajú férfi odalép az éppen fizetni akaró fiatal nő­höz, öklével a mellére csap, és azt mondja: Ja szám bórac ... (Harcos va­gyok!) A fiatal nő hátralép, elsőbbséget ad a világháború veteránjának. Lopva a férfire pillantok, de nem látom rok­kantnak, csak elhiszem harcos voltát, mert kimondta. Vendéglátóinknak élelmiszert vit­tünk, de csaknem kinevetnek: itt min­den kapható! Akinek van pénze, kész­letet is vásárol. Nem hűteni valót! Min­denki tart attól, hogy áramszünet be­következhet, ezért inkább a rizs, a szá­raztészta és a konzerv a kapós. Keresem a szomszédokat, hogy be­köszönjek. Nincsenek otthon, de ha­marosan jönnek Szegedről. Ugyanis naponta átmennek aludni, reggel meg vissza, mert az állatokat meg kell etet­ni. Azután sikerül találkozni, de hiába nyugtatom őket. Félnek. Milyen magyarok? Délután sétálni indulunk a belváros­ba. Soha ennyi kávézóterasz nem volt még a színház, a pályaudvar és a Stan­dard Áruház környékén. Mind teli vendéggel. A szecessziós városháza nyitva van: a kapu alá gördülnek az autók, hozzák a szebbnél szebb lá­nyokat, síró mamákat, vidám nász­népet. Nézzük őket mi is, szótlanul, hiszen a bevonulás ősi koreográfiá­val zajlik. Ekkor szólít meg egy idősebb, násznéphez tartozó férfi. — Ugye magyarok? — Igen. Honnan gondolja? — Látom — szögezi le az öreg —, meg azt is, hogy a túloldalról valók. Közelebb hajol, bizalmasat kérdez: mondja, milyen magyarok? — Nem értem, milyenek lennénk? Hát kunok, matyók vagy szé­kelyek? Nem csodálkozom, tudom, hogy ideát sokan hiszik, ezt mi számon tartjuk. Röviden próbálom elmonda­ni, ennek nincs jelentősége nálunk. Ha valaki tudja, jó, de okmányban nem kap helyet ilyen megkülönböz­tetés. A bácsi bólogat, de látom, nem hisz nekem.- És mi lesz, ha egyszer fegyvert fognak egymásra? Ha majd nem ír­hatnak latin betűvel?' Akkor se lesz jelentősége? Mert látja, az én uno­kám esküszik most, aztán reggel megy át Békésbe, az öcsémhez! Rá­parancsoltunk, vissza ne jöjjön, így ha jön a behívó, nincs, ki átve­gye • • • Az anyák akciói Indulás előtt elolvasom a vasárnapi Magyar Szót, melyben Friedrich Anna kérdéseire Ljubisa Manastirac ezredes ad választ. Az interjú annak kapcsán készült, hogy az utóbbi hetekben tarta­lékosokat és újoncokat hívtak be, küld­tek harcolni nagy számban, az anyák pedig ez ellen számos helyen tömeges tiltakozást szerveztek. Az interjú zárókérdését és válaszát írom le: „— Kérem, kommentálja azoknak az anyáknak az akcióit, akik azt köve­telik, hogy gyermekeiket vonják ki a vál ságö vezetékből! — Nem helyeslem az egyes nők ilyen akcióit, amelyeken azt követelik, hogy a katonákat adják ki a hadseregből, mert ezzel közvetlenül a JHN (Jugo­szláv Néphadsereg) szétzúzását, közve­tetten pedig Jugoszlávia szétzúzását akaró erőket segítik.” Egy hétvége is elég volt ahhoz, hogy kiderüljön számomra: az itt élők más­ként gondolkodnak. __ . _

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom