Petőfi Népe, 1991. augusztus (46. évfolyam, 179-204. szám)
1991-08-10 / 187. szám
PETŐFIMÉRE 1991. augusztus 10., 5. oldal MÜVÉSZTELEP SZÜLETIK A HOMOKON Erdélyi— -peközös alkotótábor Szánkon Fésűs Barna már a tizenegyediket végzi, azaz a harmadikos gimnazistákkal egykorú. — Gyergyói születésű vagyok, most Csíkszeredán élek. Három éve kerültem a vásárhelyi iskolába. Grafika szakos vagyok, mert ez nálunk úgy van. hogy a felvételkor meg kell jelölni a szakot. De mindenki mindennel dolgozik, a festő szobrászkodhat és fordítva. Én is rengeteget festek, szeretem a színeket. — Hogy tetszik ez a táj? — Én otthon meg voltam szokva a hegyekkel. Voltam már Magyarországon, de a Kiskunságon most először, s mondhatom, hogy beleszerettem. Mindig el fogok ide jönni, valahányszor átkerülök. Az emberek is nagyon barátságosak. Azt mondják, nem baj, hogy ti románok vagytok, itt nem bántják a románokat. — De hiszen ti magyarok vagytok. — Hát igen ... — Hogy sikerült a pesti diákokkal összemelegedni ? — Nehezen oldódtak, de most már jól megvagyunk. Ok választanak barátot, amikor rá kerül a sor. — S neked sikerült barátot szerezned? — Igen. Megbeszéltük, hogy levelezünk, tartjuk a kapcsolatot. Jó lenne jövőre is visszajönni, akkor már olyan lesz, mintha hazajönnénk. — Sokat dolgoztál? — Nagyon élveztem, mert szeretem a változatosságot. Szeretek más egyéniségekkel, stílusokkal megismerkedni, s a pesti gyerekek annyira szabadok. Látszik, hogy őket nem kötik annyira meg, bátrabban próbálkozhatnak, nem szólnak bele. Jó volt kipróbálni magunkat. Fáik Miklósáét, a gyerekek Kati nénijét, az ötlet kivitelezőjét, a háziasz- szonyt kérdezem: — Hogy sikerült keresztülvinni ezt az ötletet ? — A Lakitelek Alapítványból 75 ezer forintot, a minisztériumtól tízezret kaptunk. így meg tudtuk oldani, hogy a vásárhelyi gyerekek ingyen jöhettek. a pestiek fizettek az ellátásért. Szeretnénk, ha a Gy. Szabó-gyűjtemény nem maradna magára, ha idecsalogathatnánk a fiatalokat. A bázishely, a műhelymunka lehetősége adott a jól felszerelt, jó adottságú iskolánkban. Most, hogy az első próbálkozás sikeres volt, reméljük, évről évre megismételhetjük. Hajós Terézia • l esűs Barna és grafikája, (fotó: ferine/) Új kezdeményezést próbál meghonosítani Szánkon a közösségi ház. Úgy tűnik, a kis homoki település végképp eljegyezte magát a képzőművészettel. Voltaképpen a féltőn óvott Gy. Szabógyűjtemény indukálta, hogy a hányatott sorsú erdélyi festő emlékének — kis túlzással — nyári ifjúsági művésztelepet szenteljenek. Mindenesetre, idén nyáron először, kéthetes közös alkotótáborban találkozott egymással a budapesti Török Pál utcai művészeti szakközépiskola tíz diákja a marosvásárhelyi művészeti iskola tíz diákjával. Az elmúlt hét végén rögtönzött tárlattal bizonyítottak és búcsúztak is egyben a fiatal tehetségek. Az eseményre lapunk is meghívást kapott. Incze Mózes Háromszékből, Barátról származik, onnan került a marosvásárhelyi iskolába. A mi iskolarendszerünk szerint elsős gimnazistának felel meg. — Nagyon örültem, hogy bekerültem a válogatásba — mondja, miközben az élményeiről kérdezem. — Már voltam máskor is Magyarországon, Debrecenben, Egerben, Budapesten, de a Kiskunságot, ezt a homokos síkságot, nem ismertem. Több helyre ellátogattunk a környéken, nagyon tetszik. Adott-e valami újat számodra, szakmai szempontból, ez a tábor? — Adott-e? Csak meg kell nézni a képeimet — mutat egy korábbi szénrajzára, s a kiállított olajképére. — Nagyon sokat gazdagodtam. Egy éve festek olajjal, de itt születtek a legjobb képeim. Nagyon szeretnék jövőre is visszajönni. Akkor már a pestiekkel is könnyebb lenne, mert most az első napokban két külön csoport voltunk. Aztán a játék, a kirándulások összehoztak bennünket. • Incze Mózes és a Kiskunságon festett tájképe. BÖRTÖNÉLET A XVIII—XIX. SZÁZADBAN Állandó kiállítás Félegyházán • Az aszódi javítóintézetben igyekeztek kenyérkereső foglalkozásra tanítani a rabokat. Ez a fotó a börtön kocsigyártó üzemében készült. • Eredeti pandúrkalap a XIX. század végéről. (Straszer András felvételei) • A lőcsei csikófejes deres bőrrel beront vaspálcával és a „könnyű” bottal. Harmadéve kezdték el Félegyházán a Kiskun Múzeum teljes felújítását s 1991 első felére az egykori börtön, valamint a főépület helyreállítása befejeződött. Az intézmény megnyithatta első, állandó kiállítását. Ha az időjárás viszontagságai miatt megrongálódott szélmalmot is felújítják, még két állandó tárlatot rendezhet be a múzeum az épületegyüttesben. Képeinken A magyar büntetőjog emlékei című kiállítás néhány darabja látható. K. A. • A Vácott 18 évig raboskodott Puskás József kosárfonó faragta ki a képen látható, csaknem három méter magas világórát. • A börtönmúzeum egyik föld alatti zárkája, ahol a nehezen nevelhető foglyokat „puhították”. «Z CÍMSZAVAK EGY KÉZIKÖNYVBŐL ESTERHÁZY PÉTER: Az elefántcsonttoronyból Olvasni sokféleképpen lehet: azonosulva a mű szövegével, lelkesedve vagy ellenkezőleg: távolságtartással, esetleg méla unalommal, s így tovább. Ennek megfelelően egy könyv ismertetője is a legkülönbözőbb „módszerekkel” élhet: hol „leírja” a könyvet, jellemzi sajátosságait, hol a maga véleményét szembesíti a munka mondandójával... S van, amikor a recenzens egyszerűen csak játszik: idézeteket állít egymás mellé, „ellenőrzi” az írót: mondandója rendszerbe foglalható-e, a kiragadott idézetek kapcsolódnak-e egymáshoz? Máskor a maga mondandóját szeretné erősíteni egy idézettel. Néha aztán az idézetek elkezdik élni önálló életüket: ha magát az eredeti munkát nem is helyettesíthetik, egymásmellettiségükben mégis többet mondhatnak, mintha csupán önmagukban állnának. Az alább következő címszavak Esterházy Péter Az elefántcsonttoronyból című publicisztikai gyűjteményéből valók. Talán nem csak én gondolom úgy, hogy az egy-két évvel ezelőtti gondolatok máig megőrizték időszerűségüket. Fűzi László * * * Államszocializmus: „Nem heroikus volt ez a negyven év, hanem szahar és még egyszer szahar. Már bocsánat a szóért.” Damaszkuszi út: „Mintha egy Nagy Tájékozódási Futás kezdődött volna, megannyi Monspart Sarolta és mindahánynak volna hivatalos, pöcsétes papírja arról, hogy ő a damaszkuszi úton jár.” Demokrácia: „A legrosszabb demokrácia is jobb, mint az, ami eddig volt itt.” Demokrata: „Agyoncitáltuk, hogy demokratának lenni annyi, mint nem félni. De ez nem csak annyi, hogy nem félni a hatalomtól, a hatalmasoktól, a rendszertől, ettől az egész nevesincstől. Ezt is jelenti. De főként nem félni tisztán gondolkodni, nem félni önmagunkra rákérdezni, nem félni a ránk vonatkozó kérdéseket mind föltenni. S csak azután meglátni a másik szemében a szálkát vagy gerendát. Nem félni élni.” Felelem: „ . . . a félelmet, azt nem keltik, az van." Felelősség: „Manapság vezető emberek szeretik vállalni a felelősséget. Olvasom az újságban, onnét tudom. Vállaljuk a felelősséget, mondják. Ez egy mondat, mondott mondat. Csak hát a felelősség vállalása, az nem (csak) egy mondat.” Hülyeség: „Kiderült, amit azért eddig is tudtunk, csak ha nem akartunk, nem kellett rá gondolnunk, hogy nem minden hülyeség oka a rendszer. Hogy ez nehezebben van. Hogy itt az évek hosszú során önerőből sok emberi szenvedés, fenyegetettség, meghu- nyászkodás, keserv és könny nyomán összegyűlt egy nagy halom pártsemleges hülyeség.” Kárpótlás: „Földet vissza nem veszek.” Korom Mihály: „ ... nézve minap a tévében a Korom-interjút, elgondolkodom, hogy még két éve se lett volna nagy üzlet evvel az emberrel, úgymond, élből találkozni.” Kritika: „Tegnap még elegendő volt egy levágólagos kritika a megfelelő helyen, orgánumban, micsoda orgánum!, s az ember kapta a dicstelefonokat (L. még: két értelmiségi káromkodik a 80as évek elején: ’Dicsérjen meg téged a Szerdahelyi a Népszabadságban.’)” Kultúrpolitika: „ ... kultúrpolitika nem nagyon van és nem is nagyon kell, hogy legyen.” Megbékélés: „A megbékélés híve vagyok. De a megbékélés nem békés ha- zudozás, nem a különböző dolgok gyöngéd összevonása: tehát mélyen, ha tetszik, a megbékélés jegyében nem értek egyet mondjuk Faragó Vilmossal, amikor azt állítja, hogy aki kortárs, az kollaboráns, hogy mindenki kollabo- ráns. Ez nem igaz. Mint ahogy, persze, az sem igaz. hogy az a helyzet, amelyben vagyunk, az kizárólag egy maroknyi élcsapat grandiózus teljesítménye volna, az ország csöndes ellenkezése közepette, részvétele nélkül.” Oroszok: „Míg voltak az oroszok . . . minden, az országban tapasztalható rosszat rájuk testáltunk: nem ok nélkül. Most, úgymond, elmentek (menőben vannak). Sok mindent itt hagytak maguk után, legfőképpen azonban minket. Elmentek és ittmaradtunk egyedül. De jó, sóhajtunk föl. Azután körbenézünk, s ugyan leljük honunkat e hazában, de jónak nem jó.” Parlament: „a parlament a falra ment” (Kosztolányi). Újságírás: „A szocialista újságírás leglényege, sine qua nonja, hogy hazug. Nem az ott dolgozó emberek mindenestül, nem minden írás: hanem az egész.” Üldözöttség: „Most hirtelen itt mindenki üldözött lett. A nem kommunistákat a kommunisták üldözték, a kommunistákat a sztálinisták, sztálinisták pedig nincsenek .. Vakszerencse Aki ma Magyarországon vállalkozásba Jog, annak Fortunával olyan viszonyban kell lennie, hogy nem is merem a kapcsolat körülményeit ecsetelni, mert félek, hogy ohsz- cén lennék. Hiába van meg a szükséges feltételek sokaságának többsége úgy mint elszántság, szakértelem, szervező- készség, eredetiség, önálló gondolkodás, némi alaptőke, piac —, ha a szerencsével hadilábon áll a kezdő vállalkozó, s Fortuna istenasszony csak az ajkát biggyeszti, ha vaksi szemével ránéz. Ha a vállalkozó tudatában van annak, hogy mi minden múlik a szerencsén, akkor nemcsak kacérkodik vele, hanem huszáros rohammal meghódítja, leveszi lábáról. sőt(!) - de ezúttal sem akarok obszcén lenni. Lényeg, hogy a szerencsét magáévá kell tenni, akár erőszakkal is, s erre csupán egy törvényes mód kínálkozik: szerencsejátékokkal kell üzletelni. A jelek szerint a szerencsejátékokra mohó szükségleteink ez idő tájt sincsenek rendesen kielégítve. A félkarú rablótól — mint közös őstől leszármazott másod- és harmadgenerációs, pénznyelő komputeres játékautomatáktól lassan alig lehel beférni a kocsmákba (mondjuk egy Jutó snóblizásra), a biliárdasztalok is elveszik az életteret a véletlenre semmit sem bízó, régi alkoholistáktól, a különböző kapargatós sorsjegyeket áruló, járdákat eltorlaszoló szerencsekínálók asztalai miatt meg az ember állandóan lekési a villamost. A szerencsejáték felfutóban van. mint bah a kerítésre. Bár a szerencsére azt mondják, hogy vak, a szerencsejátékokra, meg hogy az benne a szép és az igazságos, hogy abszolút a véletlen irányítja; a helyzet mégis az - magunk között szólva: a prosperitásban bizony szigorú logika van. A tétel pedig lecsupaszítva így hangzik: minél rosszabb, annál jobb. Mármint hogy általában minél rosszabb a piac, minél kevesebb pénzük van az embereknek, annál többel költenek szerencsejátékra. Ennek oka két szóban föltehető: éppen azért. Erőltessük meg a fantáziánkat és képzeljünk el egy szegény embert. Talán menni fog. A szegény ember — költségvetésének egyensúlya végett - visszafogja fogyasztását (valamivel kevesebb videorekordert, Mercury- csónakmotort és libamájkonzervet vesz), szabad tőkéjét sokkal meggondohabban fekteti be. tízszer is meggondolja. amíg megveszi a diósgyőri kohót, a tőzsdén is csak minden másnap lehet majd látni Mi marad hát neki? Tesz egy lottót. Vagy egy totót, vagy kapargatós sorsjegyet, vagy sötét bőrű férfiak fürge ujjai alatt tologatott gyufás- katulyára mutat rá, mondván: Itt a piros, nem máshol! A bizonyítékok sokasága közül egy ismerősöm történetét választottam ki, aki — Dosztojevszkij főhőséhez hasonlóan egyszerűen: a játékos. Egy alkalommal autójába ült és elhajtott a Magyarországon még mindig nem eléggé hétköznapi szórakozóhelyek egyikébe, a játékkaszinóba. Az elegáns portás a parkolást követően kimért udvarias.- sággal szólította meg: Ne haragudjon uram, de megkérném, ha nem okozok túl nagy fáradságot, hogy parkoljon másutt, ne itt a ház elölt! — Miért? — Tudja, Ön Trabanttal jött, és félek, hogy ez rossz fényt vet a cégre: Még a végén azt hiszik a vendégeink, hogy aki itt játszik, az előbb-utóhh oda jut, hogy csak Trabantra telik neki. — Ennek pont az ellenkezője igaz. Ugyanis legutóbb meg biciklivel jöttem. Vagy itt van példáiul a lottó. Ez azért jó, mert lassan úgy vagyunk a felhalmozódott nyereményekkel, mint Fridolin, a pimasz borz, kölykei számon tartásával. Tudniillik csak háromig tudott számolni és hét kölvke volt. így névsorolvasásnál három után mindig azt mondta, hogy: sok. Már három gyermekét elveszítette, de neki még mindig stimmelt a létszám, mert: egv. kettő, három, sok. Annyi volt. mint kezdetben. Ki bírja elképzelni, hogy mennyi az a kétszázmillió forint? Egy. kettő, három. sok. Húsz forintot viszont az is el tud képzelni, akinek még ennyi sincs. Vesz egy lottót húsz forintért a játékos elme, kitölt öt számot, aztán a következő héten már két lottót vesz, mert potom húsz forintért megduplázhatja az esélyeit. Ha a végén mégsem ö nyeri a milliókat, akkor még több ok van arra, hogy folytassa a küzdelmet. Hiszen, lám-lám, valaki mégis fölmarkolta a pénzt és ez akár ő is lehetett volna. Hogy mégsem ő lett, az bizonyára a véletlen müve, mely, mint tudjuk, nem a legméltóbbakat szokta jutalmazni. Aki szerencsejátékok szervezésébe fekteti pénzét, az sokkal körmönfontabb, minek következtében sokkal egyszerűbben gondolkodik. Nincs az a nagy nyeremény, amiből ne telne egy-két sorsjegyre, nincs az az ember, aki ne szeretne gazdag lenni. A képlet egyszerű, a megoldás bejáratott, a következmény előre látható. A siker. Magas fokú rosszindulat kell'ahhoz, hogy valakinek most amerikai gengszterfilmek jussanak eszébe, melyekben a Cosa Nostra különböző irányzatai lövik halomra egymást a szerencsejáték-üzlet okán. Nálunk minden másként van. Adórendszerünk ugyanis olyannyira tökéletes, hogy rosszul senki sem járhat. Nemzetünk részesül a haszonból, az üzletember csakúgy, a játékos meg birtokosa lehet annak az érzésnek, hogy még nincs veszve semmi És ez nem is kevés. Még mondják nekem, hogy a szerencse vak! Hámori /.oltán
