Petőfi Népe, 1991. augusztus (46. évfolyam, 179-204. szám)
1991-08-24 / 198. szám
t<c £, Menedékkérők a határon Az elmúlt éjszaka során a mohácsi forgalom-ellenőrző ponton 191 felnőtt és 56 gyerek; Drávasza- bolcsnál pedig 116 felnőtt és 12 gyerek kért ideiglenes menedéket a magyar határőrizeti szervektől — adott tájékoztatást pénteken délelőtt Zubek János, a határőrség szóvivője az MTl-nek. A péntekig ideiglenes menedéket kértek száma összesen 307 felnőtt és 75 gyerek. A korábban érkezettek közül ugyanakkor 83 felnőtt és 7 gyerek hazaindult. (MTI) Kényszerből és ambícióból Bács-Kiskun megyében is egyre több a magánvállalkozó. Az év első hat hónapjában négyezer-négyszázán kaptak működési engedélyt, így a számuk 64 százalékkal növekedett a múlt év első feléhez képest. Legtöbben a kereskedelemben látják biztosítottnak tőkéjük megtérülését, ebben az ágazatban az elmúlt félévben közel 23 százalékkal nőtt a létszám. Ez idő alatt 1015-en szüntették meg vállalkozásukat, 24 százalékkal többen, mint a múlt év hasonló időszakában. Megnyolcszorozódott a munkanélküliség Tiszakécskén Tavaly augusztus 20-án 56 segélyezett munkanélküli volt a körzetben, most 469-en vannak. Az ellátásban nem részesülő állást keresők száma negyven. Legtöbben az Agrikon tiszakécskei üzeméből, valamint a Solohov tsz-ből kerültek utcára, de munka nélkül vannak a Darimex Kft. dolgozói is. A Volán helyi kirendeltségétől 20 munkavállalót bocsátanak el hamarosan, a megyei önkormányzat csecsemőotthonának megszűnése miatt pedig 25-en maradnak munka nélkül. Alig van reményük az elhelyezkedésre, hiszen legfeljebb a magánvállalkozók keresnek egykét alkalmazottat. Vásárfiaként: román útlevél Aki egy kicsit is szemfüles a napokban a kecskeméti kis „KGST”- n, az akár még román útleveleket is vihetett volna haza emlékbe a családnak. Ez nem áprilisi tréfa: két román hölgy ezekből az okmányokból kínált kettőt a sokadalomban. Igaz, megkérték az árát, darabját 25 ezerre mondták. Vevő persze nem, de a rendőrség hamar jelentkezett. Bevitték a „kofákat”, akik elmondták, hogy egyikük férjének és a másikuk barátnőjének papírjaira lehetett volna licitálni. A vevőkör meglehetősen szükkörü a rendőrök szerint például illegálisan itt-tartóz- kodó külföldiek vagy útlevéllel nem rendelkező magyar bűnözők érdeklődnének komoly szándékkal az ilyen vásárfia iránt. Nekik 25 ezerért sem lett volna sok ... Erdélyi vendégek a bajai reformátusoknál A Marosvásárhely közelében fekvő Mezősámsondból harminc vendég érkezik kétnapos látogatásra a bajai testvérgyülekezethez. A mezősámsondiak magukkal hozzák neves citerazenekarukat, mely a vasárnap délelőtti közös istentiszteleten is bemutatkozik. Igét hirdet a vendég-gyülekezet lelkésze, Bíró Albert tiszteletes úr. Késsel horgásztak A Tass-Kunsági öntözőcsatoma partján alaposan megjárta Szent István-napjan egy horgász. Míg a fővárosból érkezett pecás a halakat leste, addig őt három „vagány”, akiket viszont egyáltalán nem a pikkelyesek érdekeltek. Sokkal inkább emberünk pénze. Ketten annyira nekibátorodtak, hogy késsel megfenyegetve az értékeit követelték, amit akkor nem kaptak meg, sőt megfutamította támadóit a .pecabotok szilaj szerelmese. Annyi még bizonyos, hogy a sebtében távozó legények a késsel felhasították a horgászsátor oldalát, majd egy táskát és benne 1200 forintot elvittek. A pecás szerint ennél jóval többet; ő 20 ezerre tartott felszerelését és még ruhaneműit is keresi rajtuk. Az őrizetbe vett támadók és a horgász igazát a rendőrök vizsgálják. Finnországba látogat Göncz Árpád Gönc Árpád köztársasági elnök vasárnap négynapos, hivatalos látogatásra Finnországba utazik. A magyar államfő Mauno Koivis- to köztársasági elnök meghívásának tesz eleget. A magyar államfő látogatásának a politikai kapcsolatépítésésa kulturális együttműködés elmélyítése mellett erőteljes gazdasági vonatkozásai lesznek. Erre utal, hogy a hivatalos kíséretben is helyet foglaló gazdaságirányítókon túl 11 magyar üzletembert is Finnországba várnak. V ________________^ V B ÁCS-KISKUN MEGYEI NAPILAP XLVI. évf., 198. szám Ára: 7,90 Ft 1991. augusztus 24., szombat ___________ J ugoszláv felségjelzésü katonai repülőgépek csütörtökön 17.30és 19.30 óra között három alkalommal légi határsértést követtek el Jugoszlá via irányából Pécs és Mohács déli térségében. Először 5, majd I, ezt követően pedig 2 vadászrepülőgép hatolt be a magyar légtérbe néhány percig, 100-300méter magasságban és 1-3 kilométermélységben. Mindezt Bíró József vezérőrnagy, a Magyar Honvédség vezérkari főnökének első helyettese jelentette be pénteken rendkívüli napirendi pont keretében a Honvédelmi Minisztériumban tartott sajtótájékoztatón. B író József utalt arra, hogy június 1-je és augusztus 23-a között ösz- szesen nyolc alkalommal történt berepülés Jugoszláviából, ebből öt esetben katonai gépek követték el a határsértést. A magyar katonai vezetés jóindulattal feltételezi, hogy nem Magyarország ellen irányuló szándékos katonai akcióról van szó, a berepülések elsősorban a pilóták fegyelmezetlenségéből, tájékozatlanságából következhettek. Ezzel együtt a berepülésekkel kapcsolatban nem zárható ki a felderítési célzat sem. Különösen nyugtalanító (Folytatás a 2. oldalon) VARJUK AZ OLVASÓK LEVELEIT Kérdések és válaszok a kárpótlásról Új sorozatot indítunk lapunkban — s ehhez várjuk olvasóink kérdéseit. Mégpedig a kárpótlással kapcsolatban. A törvény életbe Tépése, a megyei kár- rendezési hivatalok felállítása után immár az érdekelteken a sor: a rendelkezésükre álló három hónap alatt kell beadni a hivatalokba az előírt formanyomtatványokon, a szükséges kiegészítésekkel együtt a kárpótlásra vonatkozó igényüket. Ezt persze megelőzi a hiányzó iratok, igazolások beszerzése, méginkább annak a kérdésnek a megválaszolása, hogy az illetőnek egyáltalán érdemes-e nekikezdenie az iratgyűjtésnek, járhat-e részére kárpótlás, vagy a konkrét ügyben — és az ide érvényes jogszabályok alapján — erről le kell mondania. (Folytatás a 3. oldaton) Az OTP elégedett — és mi? Az Országos Takarékpénztár július havi mérlege szerint összességében a megtakarítások összege növekedett, még akkor is, ha a hagyományos betétkönyvekbe a korábbiaknál kevesebb pénzt helyeztek el az ügyfelek. Az új befektetési formák ugyanis igen népszerűek. Az év első hét hónapjáról az OTP- nél az MTI-nek elmondták: július 31- én a betétállomány 218,2 milliárd forintot tett ki, a csökkenés az év elejéhez képest 14,8 milliárd forint volt. Ez az összeg kamatok nélkül értendő, a lakosság számára jóváírható kamat ez idő alatt 25 milliárd forintot tett ki. A forintbetét-állománnyal szemben a devizabetétek összege 7 hónap alatt növekedett, mégpedig 21,7 milliárd forinttal. Kelendőek az értékpapírok is. Az OTP saját kibocsátású letéti- és pénztárjegyeiből 41 milliárd forintnyi van a lakosság birtokában. Az állomány 7 hónap alatt 19,5 milliárd forinttal nőtt. A régi konstrukciójú, kedvezményes, hosszú lejáratú hitelek állománya 127 milliárd forinttal csökkent 7 hónap alatt, július végére mindössze 82 milliárd forinttal tartoztak az állampolgárok ebben a formában. Az újfajta hosz- szú lejáratú hitelek állománya januárban 63 milliárd forintot tett ki, 7 hónap alatt 17 milliárd forinttal növekedett, ám a közbeni visszafizetések miatt jelenleg mindössze 65,4 milliárd forint a lakosság adóssága. Felmondott a tantestületnek az új igazgató Önállósították magukat a tanárok Agasegyházán Azzal kezdődött tegnap Ágasegyházán a tantestületi értékezlet, hogy a helyi általános iskola igazgatóhelyettese, Szórád Istvánná felolvasta a Kecskeméti Munkaügyi Bíróság augusztus 15-én kelt ítéletét. Eszerint a helyi ön- kormányzatnak azt a határozatát, amivel Gavaldi István kecskeméti pedagógust bízta meg az igazgatói teendők ellátásával, hatályon kívül helyezte. Mint mondotta, így az intézménynek elsőszámú vezetője nincs, a tanévnek viszont el kell kezdődnie. A furcsaság persze nem ez, hánem az, hogy ezalatt az igazgatói szobában Gavaldi István szintén a tanév előkéLEVÁLTOTTÁK A SZOVJET KORMÁNYT Felfüggesztették az Orosz Kommunista Párt működését A teljes szovjet kormány leváltását jelentette be az oroszországi parlamenti képviselők előtt mondott pénteki beszédében a szovjet elnök. Mihail Gorbacsov a nem éppen barátságos kérdések kereszttüzében keményen visszautasította azokat az állításokat, amelyek szerint már korábban tudomása lett volna a készülő hatalomátvételről. Borisz Jelcin az ülésen aláírta azt a rendeletet, amely felfüggeszti az orosz- országi KP működését mindaddig, amíg az igazságügyi szervek nem tisztázzák szerepét a hét elejei hatalomátvételben. Ezt megelőzően döntés született arról is, hogy az SZKP KB székházát lepecsételik, s ugyancsak vizsgálatot indítanak a központi pártapparátus szerepének tisztázására. Gorbacsov, aki először jelent meg a tavaly megválasztott oroszországi parlamentben, bejelentette: Vagyim Baka- tyint, a múlt év decemberében leváltott liberális belügyminisztert nevezte ki a KGB élére. Egyúttal megbízta, hogy rövid időn belül terjessze elő a szovjet biztonsági szolgálat átszervezésére irányuló elképzeléseit. A szovjet elnök Jelcinnel, valamint a másik nyolc köztársaság vezetőivel egyeztetve Jevgenyij Saposnyikov re- pülőmarsallt, a szovjet légierő parancsnokát nevezte ki szovjet védelmi miniszternek. (Saposnyikovot, aki a katonai vezetésből elsőként fordult szembe az összeesküvőkkel, a RIA hírügynökség szerint kedden őrizetbe vették). (Folytatás a 2. oldalon) szítésén munkálkodott, az önkormányzat által helyettesítéssel megbízott igazgatóként. Áz történt ugyanis, hogy a bírósági döntés után, a helyi önkormányzati testület felmentette őt e beosztásából, s mert a rendelkezés úgy szól, hogy megbízni igazgatói teendőkkel, helyettesítéssel valakit, a tantestületből kell, megbízta dr. Mészáros Im- rénét. Ő az egyik a három közül — szemben tizenhat kollégájával —, aki Gavaldi Istvánt szeretné főnökének. Ezek után Mészárosné felvette a tantestületbe a kecskeméti pedagógust, hogy rögtön azután lemondjon, s megbízhassák ismét Gavaldi Istvánt. Nyugdíjasok és fiatalok egy cipőben A legidősebb és a legfiatalabb korosztályok körülményei a legnehezebbek — hangzott el többek között azon a pénteki sajtótájékoztatón, amelyet a Nyugdíjasok Országos Kamarájának képviselői tartottak az idősebb korosztályok helyzetéről. Megállapították: jelenleg az országban több mint 2,8 millió ember él nyugdíjból, közülük csaknem 2 millióan 8 ezer forintnál kevesebb pénzt kapnak havonta. A nyugdíjasok országos érdekképviseleti csúcsszerve, a Nyugdíjasok Országos Kamarája úgy véli, hogy a nyugdíjaknak a társadalmi szolidaritás elvére kell épülni. Tarthatatlan az a jelenlegi állapot, amely a még megélhetést nyújtó nyugdíjak terhére fedezi a megélhetést már nem biztosító nyugdíjak kiegészítését. Megítélésük szerint a nyugdíj nem jövedelem, hanem munkával az állam által előírt mértékben fizetett járadék. Ezért nem képezheti jövedelemadó alapját. A nyugdíjas kamara vizsgálatot is kezdeményezett az Alkotmánybíróságnál a nyugdíjak ügyében. Erre érdemben várhatóan csak a jövő héten kerülhet sor. Az érdekképviseleti szervezet azt is kezdeményezte, hogy az érdekegyeztetés folyamatába a nyugdíjasok képviselőit is vonják be. A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy e javaslatot a köztársasági elnök is támogatja. (MTI) ' Bizonyára a kedves olvasó is észrevette, hogy elég bonyolult üggyé terebélyesedett mindaz, amiről tájékoztatni szeretnénk. Gavaldi Istvántól megtudtuk, hogy ő minden pedagógust írásban értesített, augusztus 21-étől kezdje meg a munkát, s jelenjen meg a polgármesteri hivatalban rendezett értekezleten. Erre az érintettek írtak egy levelet, hogy csak akkor hajlandók tárgyalni, ha őt eltávolították az iskolából, mert-nem ismerik el igazgatójuknak, megbízása jogszerűtlen volt. (Folytatás a 2. oldalon) Gyermekszépségverseny ’91 (6—7. oldal) Nő az útalap, marad a benzinár Az országos közúthálózat működőképességének fenntartása érdekében literenként két forinttal megemelte a benzineladásból az útalapba befizetendő összeget csütörtöki ülésén hozott határozatával a kormány. Ennek alapján szeptember 11-étöl az eddigi literenkénti 3,20 helyett 5,20 forint folyik majd be az útalap kasszájába, vagyis az idén 1,2 milliárd forinttal többet fordíthat az illetékes tárca az utak gondozására, a burkolat megerősítésére. A benzin ára eközben nem változik. A kormány egyúttal elrendelte, hogy a (Folytatás a 2. oldalon) Az Alkotmánybíróság döntése a családi pótlékról Nem alkotmányellenes a családi pótlékról szóló törvény azon paragrafusa, amely az egyedülállónak és a háromvagy többgyermekes családnak járó családi pótlék gyermekenkénti havi összegéről rendelkezik. Ezt állapította meg az Alkotmánybíróság a legutóbbi teljes ülésén hozott határozatában a kifogásolt jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálata alapján. Az alkotmánybírósági eljárást indítványozó azt állítja: a kifogásolt rendelkezés alkotmányt sértő módon tesz különbséget a gyermekek között testvérei száma és aszerint, hogy szüleik közösen vagy egyedülállóként nevelik őket. További érvelés szerint ez a megkülönböztetés a házastársakat válásra, illetőleg másokat a házasságkötés elkerülésére ösztönzi. Az Alkotmánybíróság szerint -— figyelemmel a népjóléti miniszter álláspontjára is — az indítvány nem megalapozott. _ _ Kepek, emlekek a pápa látogatásáról Makkosjánosi egy napi járóútra fekszik Máriapócstól. Amióta a csodatevő Szűz képéhez zarándokolnak a környékbeliek, a búcsú napjára mindig eljöttek a makkosjánosiak. Aztán, mint egy kardvágás, országhatár szelte ketté ezt a vidéket is. Történelmi forgószelek kellettek ahhoz, hogy újból zarándokcsoportok jöhessenek a kegyhelyre a Szovjetunióból. Magyarok, rutének — megőrizve hitüket — a pápalátogatásra ezrével keltek útra, hogy együtt ünnepelhessenek. Szűz Máriát, a csodatevőt éppúgy, mint a szabadság közeledését. Riportunk az 5. oldalon olvasható. ■■■■■■■■■■■■■ Jugoszláv katonai gépek a magyar légtérben .Szigorító rendszabályokra kényszerül a magyar katonai vezetés. (Archív ' felvétel)