Petőfi Népe, 1991. július (46. évfolyam, 152-178. szám)
1991-07-01 / 152. szám
1991. július 1., 5. oldal Amerikából jöttek - a békét szolgálni Most tanulnak, aztán ők tanítanak Amerikából jöttek. Segíteni. Hittel, lelkesedéssel. Most felkészülnek a feladatukra. Arra, hogy szeptembertől valamelyik magyar iskolában az anyanyelvűket tanítsák majd. Addig ők tanulnak: például magyarul. S azt, hogy miként élünk. Kecskeméti családoknál kaptak otthont képzésük idejére, augusztus 27-éig. Hogy mégis kik ők? Julie Dargis, a program igazgatója már korábban lapunknak nyilatkozta: a Békeszolgálat önkéntesei. Olyan emberek — a 23 évestől a 84 évesig —, akik egy idegen országban a segítségnyújtásra vállalkoztak. S amikor ezt a döntést hozták, nem tudták, hová kerülnek majd. Csak annyi volt tiszta előttük, hogy miért mennek, de hogy milyen körülmények közé: nem. E vállalkozásukról beszélgettem néhányukkal, egy meleg szerda délután, a Kecskeméti Tanítóképző Főiskola udvarán. — Ti: hét itt, Kecskeméten, aztán két év valahol Magyarországon, valamelyik iskolában. Nem túlságosan sok idő ez? Ilyen távolságra a hazájuktól, méghozzá az ismeretlenben ? — Számunkra nagyon izgalmas kérdés, hogy miként tudjuk majd az itt szerzett tapasztalatainkat a későbbiekben hasznosítani jelentette ki Will Gardner.- Nehéz volt elhagyni a családot — folytatja Lori Enright. - Persze, a kalandvágy is fontos. Megismerkedni a világgal, látni. Mielőtt eldöntöttem, hogy a Békeszolgálathoz csatlakozom, megbeszéltem a gyerekeimmel és az unokáimmal - meséli Bette Goldenring. — Az egyikük azt mondta nekem: most itt a legjobb alkalom, hogy ne maradjak a családom mellett, hanem a saját, önálló életemet éljem. A legfontosabbnak tartottam, hogy segítsek ott, ahol tudok. Abban az országban, ahol leginkább szükség van a munkámra. — Én amikor kikértem a családom és a barátaim véleményét a tervemről, mindannyian helyeseltek — magyarázza Tom Wise. — A családom úgy érezte, maguk is részeseivé váltak ennek a munkának. S ez örömmel töltötte el őket. Tájékozódtak-e a közép-kelet- európai helyzetről, mielőtt ide jöttek ? — Nem voltak különösebb elvárásaim mondta Bette Goldenring. Egyszerűen az elmúlt negyven év rövid .U .... .V«. » ' . ..... • l om W ise (Connecticutból): «— A családom és a barátaim helyeseltek.” történetét szeretném megismerni. Látni, amint egy virág kinyílik, vagyis ezek az országok kibontakoznak. Azt tudni kell, hogy a Békeszolgálat nem országcentrikus — hangsúlyozza Lóri. — Számomra mindenesetre nagyon érdekes már az a tény is, hogy Kecskemét milyen régi város. Amerika ugyanis nagyon új. — Nekem a legfontosabb veszi át a szót Simone Zelitch , hogy a két év alatt rengeteget tanuljak. Két évvel ezelőtt, amikor Magyarország megnyitotta határait a kelet-német kivándorlók előtt, az én szememben nagyon sokat nőtt. Ez mindannyiunkban elismerést váltott ki — jegyezte meg Gardner úr. — S most hogy érzik itt magukat? Családoknál laknak, így nemcsak itt, a közös foglalkozásokon tanulnak, hanem a mindennapi életből is ízelítőt kapnak. — Tudja, izgalmas dolog embereket szeretni, de nem beszélni a nyelvüket — mondja nevetne Simone, a többiek bólogatása közepette. Én most kertes házban lakom — tudom meg Lóritól. — Nagyon békés ott minden. Még állatokat is tartanak az emberek. Ez nagyon tetszik nekem. — Meglepődve láttam, hogy az emberek milyen keményen dolgoznak a hétvégeken is a kertjeikben teszi hozzá Bette Goldenring. — Itt békés és kedves minden - fűzi a szót Gardner úr. ,-f Otthon érzem magam. Mindenki teszi a dolgát, amit tennie keli. A Békeszolgálattal már másutt is jártam, de a magyarokat találtam a legbarátságosabbnak. — S hogyan telnek a napjaik? — Hát, magyarul tanulunk — jelenti ki Lóri. Ezt ő már többször bizonyította is, mert a kérdésekre válaszolva az igent mindig magyarul mondta. — Fizikai, egészségügyi állapotunkért felelősek vagyunk — folytatja Gardner úr, míg a többiek nevetve hívják föl a figyelmemet az egyik teremből kiszűrődő zenére. Ott ugyanis aerobic megy. — Szóval, ezzel kapcsolatban is képeznek bennünket. — Tulajdonképpen ez a tíz hét itt. Kecskeméten, az átmenetet jelenti számunkra— mondja Tom. — Akklimati- zálódunk. — Egyébként napjaink jelentős részét a gyakorlás tölti ki: hogyan tanítanak a magyar iskolákban? — magyarázza Gardner úr. — A többségünknek már van tanítási tapasztalata. De külföldön, méghozzá idegen nyelvként angolt tanítani, ez már nem kis feladat. Egyébként reméljük, hamarosan sikerül találkoznunk a tavaly óta már itt tevékenykedő honfitársainkkal. Ők biztosan sok hasznos tanáccsal el tudnak majd látni bennünket. — Az az igazság — mondja Lóri —, hogy szerintem most Kecskemét elkényeztet bennünket. Nagyon szép és patinás város. De arra számítanunk kell, hogy nem csak ilyen települések vannak Magyarországon, s meglehet, • W ill Gardner (Vermont államból): „A magyarokat találtam a legbarátságosabbnak.” • Bette Goldenring (Kaliforniából): „A legfontosabb, hogy segítsek ott. ahol tudok.” • Lori Enright (Washingtonból): „Megismerkedni a világgal, látni.” (Fotó: Straszer András) a munkánk során sokkal nehezebb körülmények közé kerülünk majd. Természetesen, azt is vállaljuk. A Békeszolgálatot még Kennedy elnök hozta létre 1961-ben. Azóta harminc év telt el (augusztus elsején lesz az évforduló). Valószínűleg az évek során cserélődtek a segítségre vállalkozók, de a lelkesedésük ma is irigylésre méltó. Mondják, mutatják: hisznek. Hiszik, hogy segíteni tudnak — még igy, ma- roknyian is. Vajon ezt is sikerül megtanítani nekünk? Bcnc/.e Andrea MI LESZ ARANKÁVAL EZUTÁN? Történetünk két szereplője nem kívánja feltárni teljes nevét. Aranka, aki útlevéllel jött Erdélyből és engedélyt kapott magyar- országi itt-tartózkodásra. Pártfogója, a kétgyermekes, kerekegyházi Éva asszony meg nem akar önzetlenségével feltűnni, azért, amit a 25 éves lányért tett. Aranka: -Csíkszeredától 14 kilométerre lakunk, Madéfalván. Anyám háztartásbeli, apám portás. Három testvérem van. Míg nem jöttem át Magyarországra, a Csíkszeredái készruhagyárban dolgoztam. Kétezerkétszáz lejt kerestem havonta. Akkor (még) vehettem volna belőle egy pár cipőt. Ami megmaradt, abból pedig élelmiszereket. Ma nem érne ennyit a fizetésem. Ott is romlott a pénz. Éva: — Hol és mikor ismerkedtem meg Arankával? Budapesten, az ORFI-ban, márciusban ugyanabban a kórteremben feküdtünk. Beszélgettünk. Elmondta: otthon annyira fájt a lába, hogy megkérte egyik testvérét, Máriát: kísérje el.a határig. Feltett szándéka volt, hogy Magyarországon gyó- gyíttatja a lábát, jobban bízott az itteni orvosokban. Nem csalódott. Három hét alatt, elektromos kezeléssel, tornával meg gyógyszerekkel annyira rendbejött, hogy kiadhatták az intézetből. Úgy döntöttem: nem hagyom magára. Eljött hozzánk. Kerekegyházára. A mi vendégünk. Én magam két, kisebb gyermekemmel lakom ebben a házban. Aranka: — Vendég...? Háziasszonyom kedvesen fogalmaz, viszont én annak örülök, hogy nem csak mint vendég lehetek itthon velük. Szinte családtagnak érzem magam. Éva elkísér a körzeti orvoshoz, injekciókat és más gyógyszereket vásárol nekem, hogy tovább gyógyuljak. Életemben először velük, Cserkeszőlőn voltam strandon. Jó itt ideiglenesen befogadott — családtagnak lenni. Vigyázok a gyerekekre, amikor távol van. Már annyit javultam, hogy dolgozhatom. Tegnap hat vödör zöldborsót fejtettünk ki. Éva: — Engem öt éve egy borzasztó családi tragédia ért. Autóbalesetben, a szemem láttára, meghalt a férjem és két másik gyermekem. Ők, ketten maradtak, akik most kint játszanak az udvaron. Én a karomon égési sérülést szenvedtem. A lábam és a derekam sincs jól, nehezen ülök és nehezen állok fel azóta. Férjem és a két gyermek élvesztése arra indított, hogy másokon segítsek. Összeállítottam egy nagy ajándékcsomagot. Kértem a plébános urat, hogy adja át a legszegényebb tanyai embernek. Kórházi elfekvőosztályokon érdeklődtem: kik azok a betegek, akiket nem látogat senki? Megmutatták. Odaültem az ágyuk végére, és beszélgettem velük. Arankának azonban a vigasztaló szavaknál többre van szüksége. Az orvos, legutóbb 4975 forintért irt fel neki gyógyszereket. Az általa fogyasztott élelmiszerek között első helyen áll a hús. Próbáltam anyagi segítséget kérni a Máltai Szeretetszolgálattól. Annyiszor csengettem hiába - a telefonszámukat! Szeretném, ha másokban is felébreszthetném a segítségkészséget Aranka iránt. Neki már az nagy segítség lenne, ha egy vallási közösség befogadná, ima- és hittanórákra járhatna, hozzá hasonló korúak társaságába. Barátokat szerezne, kiléphetne az elszigeteltségből, s így talán könnyebben hazajuthatna Erdélybe. HETI SOROZATUNK Ki ez a pápa? 1. Ez év tavaszán, egy párizsi tévériport során bátorkodtam megkérdezni a Saint Denis-i külváros piaci árusát: — Monsieur, mi a véleménye a Szentatyáról? — Uram. nyolcvanban — amikor itt járt nálunk — legalább kétszáz méter távolságban voltam tőle. így hát közelről nem ismerem. Ez a kissé frivolnak tűnő, de őszinte válasz azt is jelzi: szinte lehetetlen feladat emberközelbe hozni Szent Péter római helytartóját, több mint félmilliárd- nyi^ katolikus fejét. Én is csak távolról ismerem őt. Nem úgy, mint nagy elődjét, XXIII. Jánost. Akivel hála az isteni szerencsének — még velencei pátriárka korában beszélhettem is. Majd - ezt a nagyapásan közvetlen és mégis nagy egyházi újítót, a 11. Vatikáni Zsinat kovácsát láthattam viszont 1962-ben, egy pápai audiencián. De már akkor felfigyelt a zsinat egy fiatal, negyven körüli, markáns arcú krakkói érsekre, akinek nagy szerepe volt a házasságról szóló, az egyház számára bonyolult, sőt, kényes zsinati állásfoglalás kidolgozásában. (Természetesen, nem a papi nősülés eshetőségéről volt s?ó.) A véletlen úgy hozta másfél évtizeddel később, hogy 1980 tavaszán, a párizsi Pare des Princes ifjúsági nagygyűlésen jelen lehettem, amikor egy fiatalember a következő kérdést intézte II. János Pálhoz: Az egyház álláspontja szexuális jellegű kérdésekben elég hajlíthatatlan. Szentatya, nem fél attól, hogy a fiatalok egyre jobban eltávolodnak az egyháztól? A pápa így felelt: — Azt kérdezitek tőlem tehát, hogy melyek azok az alapelvek, amelyeket az egyház a nemi erkölcs terén tá- nít. Látván, milyen nehéz ezen elvek szerint élni. attól tartok, hogy a fiatalság emiatt elfordul az egyháztól. E téren az egyház csak az igazi, hiteles hitvestársi szeretethez, vagyis a felelős szeretethez fűződő követelményeket támasztja. Azt igényli, amit a személy méltósága és az alapvető társadalmi rend megkövetel. Nem tagadom, hogy ezek igényes követelmények. De éppen ez a probléma lényege. Hogy tudniillik az ember csupán abban a mértékben valósítja meg önmagát, amennyire képes önmagával szemben követelményeket támasztani. Az ellenkező esetben szomorúan távozik, ahogyan az evangéliumban olvashatjuk. A szabadosság az embert nem boldogítja. • II. János Pál áldást os/t. A fogyasztói társadalom sem teszi boldoggá az embert. Soha nem is tette. Öt évvel ezután a krakkói pálosok kolostorában, az egyházak szociális feladataival foglalkozó nemzetközi konferencián ugyancsak a véletlen ültette mellém a krakkói egyetem gyóntatóját. Páter Potockijt. Elég jól futballozott, kitűnően úszott, Kant egyik legmélyebb ismerőjeként és nagy tisztelőjeként is ragaszkodott keményen elveihez, és úgy tudott beszélni a diákok nyelvén, mintha nem szódagyári munkásként lett volna a német megszállás alatt az egyetem titkos szeminaristája - mesélte a páter. Ötvenes évekbeli egyetemi gyóntató elődjéről beszélt, akinek neve Karol Wojtila, azaz húsz évvel később II. János Pál. E néhány közvetetten személyes benyomás után itt az ideje bemutatni azt a férfit, aki ez év augusztusában hazánk vendége lesz. Mint felekezethez nem tartozó hívő ember mégha nem is hiszek a pápai csalhatatlanság kánonjogi tételében szeretném a következő írásokban azzal is megtisztelni a Szentatyát, hogy igyekszem tárgyilagos lenni benyomásaimmal, tehát vele magával is. (Folytatjuk) Róbert László Kunszentmiklósi diákok: testnevelésből fölmentve Már nem sokáig — torna- csarnok épül Torna és ének. Ahogy így vissza - emlékszem, ez az a két tantárgy, ami nem volt különösebben fontos, aminek az osztályzatát olykor simán hozzáigazították a többi érdemjegyhez. A tárgyi feltételek is ennek megfelelőek voltak. Aztán kiderült, hogy a fiatalok álló- képessége képtelenül gyenge, és a sorozásra behívott fiúk jelentős részét ki- szuperálták a katonaorvosok. Csúszkálnak, sakkoznak De tornaterem ettől sem lett több. Kunszentmiklóson például két meglehetősen szűk helyiség áll az 1000 általános iskolás, 200 gimnazista, 300 szakmunkástanuló rendelkezésére. Ami nagyjából ugyanaz, mintha valameny- nyien felmentést kaplak volna testnevelésből.- Az alsósok szinte nem is látnak tornatermet. A szakmunkásképző háromszáz diákja télen az időjárástól függően sétál, csúszkál, sakkozik mondja Pálinkó Gábor testnevelő tanár. És visszakérdez: Ugye. nem ez az egészséges életmódra nevelés? Valószínűleg nem. de azért kérdezzünk meg égy illetékest. Dr. Bórák Ákos, Kunszentmiklós város polgár- mestere osztja aggodalmunkat: Kunszentmiklóson régóta sürgető feladatként van jelen ez a probléma. Az (Aranka neve és címe a szerkesztőség ben!) » Kohl Antal ötéves tervekben újra és újra feltűntek elgondolások, de a megvalósítás rendre elmaradt. Az önkormányzat felelősséget érez az iljúság egészségéért.'és cselekvésre szánta el magát. A testület nemrégiben egyhangú döntést hozott az égetően hiányzó tornacsarnok felépitésére. Ebben egyidejűleg három tornaórát lehet majd tartani, és a csarnok versenyek, sportrendezvények megtartására is alkalmas lesz. Az építkezés rríg az idén megkezdődik. s ha minden jól megy, a jövő év végére befejeződik. Állam, megye, város Polgármester úr, lesz rá pénzünk ? tették fel városszerte a kérdést dr. Bórák Ákosnak. Lesz hangzott rendre a válasz. A városi költségvetés ez évi maradványát. a képviselő-testület döntése értelmében, erre a célra fordítjuk. Remélem. módunk nyílik kedvezményes kamatozású hitel felvételére is a megyei közgyűléstől. És bízunk benne, hogy jövőre eséllyel pályázunk az OTSH-nál állami támogatásra. Ezenkívül a kunszentmiklósi polgárok és gazdálkodó szervezetek is jelentős fölajánlásokat tettek. Külön is megemlíteném azokat a fiatal házasokat, akik pénzt és munkát ígértek, bízva benne, hogy csecsemőkorú vagy még ezután • Ketten — és mégis egyedül. Éva és Aranka nem akarja felfedni magát a nyilvánosság előtt. Tiszteletben tartjuk kérésüket. (Fotó: Straszer András) Születendő gyermekük már az új tornacsarnokban fog megedződni. A képviselő-testület felhívására öt tervezőintézet nyolc programtervet készített, amelyek közül végül a Csong- rád Megyei Tervező Vállalat javaslatát választották. (A Petőfi Népe erről egy félreértés folytán már június 10-én hírt adott, holott akkor még csak egy építészekből álló ad hoc bizottság foglalt állást, a képviselő-testület néhány nappal később döntött. A végeredmény azonban nem változott). A korábbi elképzelésekhez képest módosult viszont a helyszín: aí vízmű vállalattól a város tulajdonába kerülő 1,5 hektáros zöldövezetben épül meg a csarnok, a meglévő uszodával szerves egységet alkotva, így kialakulni látszik egy szabadidő- centrum talán nem is túl ködbe vesző képe. Egészség vagy egészségügy? Természetesen, sok minden más is kellene Kunszentmiklósra. A polgár- mester az út- és telefonhálózat fejlesztését ugyancsak sürgető feladatnak tartja. De bízik benne, hogy ezekhez is sikerül megteremteni az anyagiakat. Segített a döntésben, hogy a tanács a helyhatósági választások előtt végzett egy közvélemény-kutatást a városban. S ott a polgárok jelentős része igen előkelő helyre rangsorolta a torna- csarnok építését. Hogy mégse legyen ilyen nagy az összhang, a kisgazdapárt a helyi Bakér Mente című lapban kifejezte rosszallását. Szemes László, a párt helyi elnöke akkor így nyilatkozott: Nem helyeseljük, hogy megszavazták a tornacsarnokot, helyette lehetett volna az. egészségügyet, például a mentőállomás megépítését támogatni. Megkérdeztem a kisgazdák elnökét, változott-e az álláspontja? Csak annyiban, hogy a dolgok olyan előrehaladott állapotban vannak, amikor már nincs értelme tiltakozni. De most is azt mondom: ebből a pénzből inkább a malmot és a vágóhidat kelleti volna újraindítani, és a tejcsarnokot bővíteni. És még jutott volna belőle az egészségügyre is. Meglehet, ámbár Pálinkó Gábor testnevelő tanár úgy gondolja, hogy ha felépül a tornacsarnok, használóinak talán már orvosra, mentőre is ritkábban lesz. majd szükségük ... Sitkéi Béla
