Petőfi Népe, 1991. július (46. évfolyam, 152-178. szám)
1991-07-18 / 167. szám
PETŐFI NÉPE 1991. július 18., 5. oldal HETI SOROZATUNK A kokat nmaffia 4. Sütemény, toll, hülzni • Egy brazil kábítószerező fiú. Neve ismeretlen. A kokaint nemcsak Dél-Amerikában tartották sok emberi bajtól megszabadító szernek, hanem felfedezése idején Európában is. Az utazók által hozott kokale- velek titkának megfejtésén számos neves kutató munkálkodott. A német Albert Niemann professzornak sikerült 1859—60-ban felfedeznie a hatóanyag, a ko- ka alapalkaloidját, amelynek a kokain nevet adta. Meghatározta vegyi képletét. Niemann felfedezése rendkívüli fontosságú eseménye az orvostudománynak: a kokain az első szer, amelyet tudományos alapon alkalmaztak helyi érzéstelenítésre. Addig az a vélemény uralkodott, hogy a műtéteknél lehetetlen a fájdalom megszüntetése. Azt az embernek el kell tudni viselnie, bármilyen elviselhetetlennek is érzi. A gyógyszer is méreg Az új szer hatalmas lelkesedést váltott ki a gyógyászok körében. Néhány év telt azonban el csupán, s rájöttek toxikus hatására. S arra, hogy erősen károsítja a központi ideg- rendszert. A kutatásokat folytatták. A legtöbben — a mérgezések után — a lehető legegyszerűbb módszert választották: erősen hígították, hogy káros mellékkövetkezményei egyre kisebbek legyenek. Ez azonban nem oldott meg semmit. Kiderült, hogy a kokain bizony drog, amelynek legsúlyosabb következményei pszichés természetűek, és elsősorban a központi idegrendszert károsítják. Amíg végképpen elvetették mint gyógyszert, még sokáig használták, főként az ideggyógyászatban és a szemészetben. Nem volt túlságosan nehéz hozzájutni: akik éppúgy elviselhetetlennek érezték valamilyen kábítószer nélkül az életet, mint az indiánok a magukét, kokainnal igyekeztek „feldobni” magukat. A két világháború között — a főként orvosokból és gyógyszerészekből álló morfinisták csoportja mellett — a kokainjelentette a kábítószert Magyarországon is. A prostituáltak körében különösen nagy számban voltak találhatók a kokainisták: ezt az életmódot másként, mint „eufórikus” állapotban nehéz lett volna elviselni. Az alvilági nyelv „süteménynek” becézte. A Kábítószereket Ellenőrző Központi Szerv, a KEKSZ nevéből, annak kicsavarásá- vai. Mértékegysége akkoriban, a 30-as években a toll, a hülzni vagy a csomag. lőlük élő alvilág kisebb haszonnal is megelégedett, ha kebelbeli volt a vásárló. Akkoriban sokan töltötték maguk a cigarettájukat, olcsóbban jöttek ki, ha külön vették a papírhüvelyt és a dohányt. A hülzni úgy jött létre, hogy a szopókába tömték a kokót, a tetejébe vattát gyümöszöltek. Ez nagyobb adagot jelentett, öt-hat pengőt kértek érte a „havi kétszáz pengő fixszel az ember könnyen viccel” években. Fél és egy gramm között lehetett a mennyisége. Olyan papírkapszulákban, amelyekbe a patikusok a kombinált porokat és más, ugyancsak por alakú gyógyszereket adagolták, körülbelül egy grammnyi kokaint töltöttek, és ugyancsak öthat pengőért árulták. Idő előtt — sírba Urak vették, pengőért A libatoll végét, amely olyan, mint egy kiscső, levágták és abba rejtették. Körülbelül két-három centigramm fért bele. Egy-egy adagért három-négy pengőt kértek az uraktól. Aszerint, hogy mennyire volt jól öltözött, mennyit néztek ki belőle. Nők már 2 pengőért, sőt 1 pengő 50 fillérért is megkaphatták: a kokaint áruló pesti kurvák és a körülöttük lebzselő, beA rendszeres, ismerős vevők rendesen megkapták a pénzükért az adagjukat. Az idegenekre, alkalmi vásárlókra azonban a kokszosok (így hívták az árusokat) gyakran hamisított, vagy erősen felhígított árut sóztak rá. A kevertben csupán mutatóban lehetett kokaint találni. Szódabikarbóna, szalicilpor, sőt, igen gyakran csupán sima liszt, némi porcukorral meghintve, hogy ezüstösen csillogjon, színlelte a kábítószert. • Dr. Csáth Géza (1887—1919). Ragyogó tehetségű hegedűs, festő, orvos, író, Kosztolányi Dezső unokaöccse. Baján, a Moravcsik-klinika idegosztályán is dolgozott egy ideig. A magyar irodalom nagy ígérete volt. A háborúból hazatérve a kábítószer (morfium) rabja. Feleségét megölte, önmagával — az elvonókúrák sikertelensége okán — többszöri kísérletre sikerült leszámolnia. A kokainisták nagy többsége szippantotta a gyilkos, de mégis oly jó érzést adó port, mint a múlt századbeliek a tubákot: a bal kéz hüvelyk- és mutatóujja közé, a kis húspárnára szórták, és felszippantották. Erős pálinkát ittak rá, hogy hatását növeljék. Az úri társaságban is dívott: egész kokainista körök születtek magánlakásokon. A magánszanatóriumokban nem volt ritka az elvonókúrán lévő gazdag szépasszony, aki unalmában szokott rá a kokainra, és megpróbálta gyógyíttatni magát. Halálozási statisztika ebből az időszakból nem áll rendelkezésre. S a zömét adó prostituáltak ugyan nem sokáig éltek, de — ne feledjük, antibiotikumok még nem léteztek! — annyiféle, korai halállal, teljes leromlással járó betegség pusztította őket,- hogy nehéz lett volna különválasztani a kokain áldozatait. Leszámítva azt az évi egy-két esetet, amikor kokainista szándékosan túladagolt kokainnal lett öngyilkos. Ez mindig szenzációt jelentett. A legérdekesebb az a történet, amikor egy öngyilkos orvos utolsó percéig feljegyzést írt: lejegyezte, mit érzett mámoros állapotban, mielőtt kiesett volna kezéből a ceruza. Pintér István A PÁPALÁTOGATÁS HELYSZÍNEI A negyedik nap: Szombathely A Szentatya magyarországi útja során felkeresi Szombathelyet is. Azt a várost, püspöki székhelyet, amely Sa- baria vagy Savaria néven római település volt, mint Esztergom vagy Pécs. Püspöksége azonban nem tartozik a Szent István által létesített egyházmegyék közé, annál sokkal későbbi: Mária Terézia alapította, s VI. Pius pápa állította fel 1777-ben. Savaria első lakói kelták voltak, neve a Savus (Száva) folyóra utal. Igazi történelmi szerephez azonban először a római hódítás alatt jutott, mert az ősi kereskedelmi út, az ún. „borostyánkőül” mentén feküdt. Savaria virágkora a 70-es években kezdődött, s hamarosan központjává vált a provincia császárkultuszának, ami számtalan pompás építmény létesítését jelentette. Császári palotájában a IV. század folyamán úgyszólván valamennyi római császár megfordult, sőt rendeleteket is adott ki ott. Savaria nem csupán kulturális, vallási és kereskedelmi központja Pannóniának, hanem fontos katonai állomáshely is volt. Savaria a 455. szeptember 7-ei nagy földrengés alkalmával pusztult el. A római uralom idején itt született 316-ban az a Martinus, aki kiváló katona volt, majd kereszténnyé válva tours-i püspök lett, s Szent Mártonként a magyarok szentként tisztelik napjainkig. A Római Birodalom megszűnte után a források hallgatnak Savariáról, bár tudjuk, hogy a népvándorlás minden erre vonuló népe megfordult ezen a helyen. A honfoglalás utáni századokban kevés említés történik Szombathelyről. 1237-től azonban egyre többször említik hivatalos iratokban. 1318-ban nevezik először az oklevelek városnak, amelyet akkoriban Püspökszombatjának hívtak, lévén Szombathely a győri püspöké. Máig is meglévő, 1407-ből származó, sokszor megerősített kiváltságlevele szerint azonban évi 200 arany megfizetése fejében a város lakói a püspökkel szemben minden más kötelezettségüktől mentesültek. A város a Szent Márton-plébánia- templom körül terült el (a templom Szent Márton szülőháza helyén állt), kicsit távolabb a vár, amely a mai székesegyház—püspöki palota—szeminárium területén feküdt. A török megjelenése után biztonsági okból vált Szombathely Vasvár helyett megyeszékhellyé. Ide telepítették Vasvárról a káptalant is, így a város hiteles hellyé vált. Az 1777. esztendő merőben új kort nyitott a város történetében: püspöki székhellyé vált, mégpedig egy kiváló • A szombathelyi székesegyház. püspökkel, Szily Jánossal az egyházmegye élén. Székfoglalóján országra szóló ünnepséggel köszöntötték. És az új püspök tüstént hozzáfogott a munkához, hogy székvárosát egyházfői székhelyhez méltóvá tegye. Működésének igazán rövid és tömör összefoglalását egy 1961-ben megjelent, több szerzőtől származó, Szombathely című monográfiából idézzük: „. .. A Szily-féle nagyszabású építkezések 1778 tavaszán kezdődnek. Elsőnek a puritán egyszerűségű, copf stílusú szemináriumi épület készül el. 1778 tavaszán kezdik meg a püspöki palota építését is. A püspöki palota és a szeminárium a középkori várnégyszög maradványainak keleti falára épült.. . 1779-ben megkezdik a tűzvész áldozatául esett plébániaház és a Zöldfa nevű püspöki vendéglő újjáépítését. Ugyanebben az évben épül fel, ismét Szily költségén és Hefele tervei szerint, a zanati fiókegyház temploma is... 1791-ben megkezdik Szily élete főművének, a székesegyháznak építését. Szily, Hefele javaslatára, elhatározta, hogy a már romos várpalota feláldozásával a püspöki palota és a szeminárium közt építse fel székesegyházát. Oltárképei közül négyet Maulbertsch, kettőt Dorfmeistr festett, a kupolák mennyezetét — Maulbertsch halála miatt — Winterhalder freskói díszítették. A város Szily halála után is dinamikusan fejlődött, mert püspökei és polgárai ernyedetlen buzgalommal fáradoztak széppé tételén. A második világháború végén, 1945. március 4-én azonban súlyos légitámadás érte a várost, s négy bomba telibe találta a székesegyházat is. Hosszú évekig tartó munkával azonban sikerült nagyjából helyreállítani, illetőleg belső berendezését pótolni. Dr. Csonkaréti Károly A nap információja: Magyarországra készül és enciklikát ír a pápa II. János Pál pápa munkával tölti szabadságát, az Aosta völgyében lévő les combes-i nyaralóban. Egyrészt készül a jövő hónapban sorra kerülő magyarországi látogatására, s ennek jegyében többek között magyarul tanul. Másrészt új encik- likát ír, amelyet az erkölcs témájának szentel. Az erkölcs, az etika és az ideológia összefüggéséről szóló mű legutóbbi vázlatát még VI. Pál pápa készítette el „Humanae Vitae” címmel. A hívők közösségének készülő új útmutatásban II. Janos Pál a katolikus egyházat foglalkoztató leglényegesebb témákban kíván állást foglalni. Ezek közé tartozik pl. a születésszabályozás. A mű elkészítésében a pápa első számú munkatársa Tadeus Styczen lengyel professzor, aki nemcsak barátja II. János Pálnak, de egyben a pápa utóda is a lublini egyetem etikai tanszékén. Várható, hogy a pápa a tervezett enciklika egy-egy részletét magyarországi szentbeszedeiben és nyilatkozataiban is érinti majd. FEB — SAD A TÁRGYALÓTEREMBŐL Gépesített rablóbanda Az írásba foglalt ítélet, amelyet a Kiskőrösi Városi Bíróság a közelmúltban hirdetett ki, huszonnyolc gépelt oldalt tesz ki. A hat vádlott közül öten keceli lakosok, egy pedig a megyeszékhelyen él. Az első három vádlott — Czár Ferenc Kecel, Béke útja 2., Vincze Zoltán Kecel, Arany János u. 2./A és Zsember László Kecel, Verseny utca 10. szám alatti lakos — már többször volt büntetve hasonló cselekmények miatt, így ők különös, illetve többszörös visszaesőnek számítanak. Másik három társuk — Irán Gábor Kecel, Verseny u. 3., Bányai János Kecskemét, Március 15. u. 5. II. em. 48. és Doszpod Zoltán Kecel, Császártöltési út 39. szám alatti lakosok — büntetlen előéletűek. Éppen ezért tartja furcsának az ember, hogy egy húron pendülve az immár sokszorosan kipróbált másik három elkövetővel, meglehetősen mélyen és gátlástalanul keveredtek a rablások sorozatába, igaz, Doszpod Zoltán „csupán” a bűnpártolás szintjéig. Zsákok az árokban A bűncselekmény-sorozat 1990. május 14-én éjszaka kezdődött. Abban az időben Czár Ferenc sorkatonai szolgálatot teljesített a kiskőrösi Petőfi laktanyában, ahonnan úgy engedték el, hogy éjfélre kellett visszaérkeznie. Czár ismerte Vincze Zoltánt, aki vállalta, hogy Kecelről Kiskőrösre fuvarozza a katonát. A laktanya előtti parkolóba késő éjszaka érkeztek, s hogy valami hasznuk is legyen, közös erővel egy ott parkoló Dáciáról leszerelték a hórácsot, majd egy Zsiguli Combit felnyitottak és abból rádiós magnót, kardánboxot, magnókazettákat és hangszórókat vittek el. Czár Ferencnek azonban nagyon ketyegett az óra, be kellett mennie a laktanyába. Vincze Zoltán viszont folytatta az autók felnyitását, a rablást. Még két autót nyitott fel erőszakkal, s azokból cipőt, magnókazettát, hangfalat, hórácsot, antennát vitt el. Czár Ferenchez azonban más bűncselekmények szálai is kötődnek. 1990 márciusában például valaki betört V. M.-né lakáskultúraboltjába és onnan zsákokban 125 ezer forint értékű holmit vitt el. Zsember László — a mostani ügy másodrendű vádlottja — a késő éjszakai órákban a butiksor közelében egy árokban megtalált három zsákot, de mindet nem tudta elvinni, csak egyet. Ennek tartalmát részben magának megtartotta, részben Czár Ferencéknek ajándékozta, noha mindannyian tisztában voltak vele, hogy a tárgyak lopásból származnak. E tárgyakat V. M.-né az eljárás során visszakapta. Deszkaajtó lakattal A nagy buli tulajdonképpen akkor kezdődött, amikor Iván Gábor és Bányai János 1990 februárjában leszereltek sorkatonai szolgálatukból. Szórakozni szerettek volna, s ehhez szerintük feltétlenül kellett egy színes televízió és video. Ivánnak volt gépkocsija, s áprilisban, amikor egy éjszaka Bányaival együtt Tázláron jártak, megálltak a műszaki bolt előtt, s egy feszítővassal szabaddá tették a bejáratot, s elemeitek két színes televíziót, egy hifitornyot, két rádiómagnót, 25 darab videokazettát. Mindez körülbelül 95 ezer forintot ért. Videomagnót azonban nem találtak, de nem akartak róla lemondani. Legközelebbi „beszerző" kőrútjuk során ez volt a fő cél. Kiskunhalason — természetesen éjszaka — találtak is egy műszaki boltot — T. L. tulajdonát —, amelynek raktára fából készült, s egyetlen lakat volt az ajtón. A rablóknak tehát nem jelentett nehéz feladatot a behatolás. Itt azután alaposan felpakoltak: elvittek három darab videomagnót, rádiómagnót, fejhallgatót, távirányítót, vibrációs csiszolót, több mint nyolcvan video- és magnókazettát, összesen 116 ezer forint értékben. Ez után az akció után kapcsolódott be a további rendszeres üzletfeltörésekbe Czár Ferenc, akinek egy alkalommal feltűnt, hogy közeli szomszédja, Iván Gábor mennyire felszerelte magát műszaki cikkekkel. Iván töredelmesen bevallotta Czárnak, hogy bizony azokat ő lopta. Az ötlet természetesen nem volt új Czár Ferencnek, gyakorlata is volt benne, így hát csatlakozott a beszerző körutakhoz. A továbbiakban azután Czár Ferenc, Zsember László és Iván Gábor személygépkocsival járták a környéket — természetesen éjszaka — és fosztogattak. Mindent elvittek a feltört üzletekből, amit csak mozdítani lehetett. A tolvaj segélyben részesül Két hónap alatt — 1990. július 10-étől szeptember 6-áig, amikor is őrizetbe vették őket — a következő üzletekbe törtek be: a keceli Hagyma kocsmába, a Soltvadkert és Vidéke ÁFÉSZ ruházati boltjába, , a Kiskunhalas és Vidéke ÁFÉSZ 17. számú élelmiszerüzletébe, a homokmégy-halomszállási ital- és élelmiszerboltba, a borotai háztartási és vegyesboltba, majd ismét a homokmégyi boltba. De nem volt bennük még betyárbecsület sem. Megtörtént ugyanis, hogy Zsember László Iván Gábor lakásába tört be és onnan rádiós magnót, melegítőt, farmert és faliórát vitt el. Bányai Jánosnak volt még egy külön, noha folyamatosan elkövetett akciója is. 0 a Volán Vállalat kiskunhalasi telepén mint targoncás dolgozott. E munkakörében darabárut rakodott a vasútállomáson. Ezeket a rakományokat rendszeresen megdézsmálta. Főleg kozmetikai és tisztálkodási szereket lopott: mosószereket, habfürdőt, rúzst, de egy alkalommal például 100 pár zoknira tett szert. Mindezek értéke 40-45 ezer forintra rúgott. A rendőrség a házkutatás során mindent megtalált és lefoglalt. Állásából természetesen elbocsátották, ami nem meglepő. A furcsa csupán az, hogy ezt követően havi hétezer forint munkanélkülisegélyben részesül... Úgy gondoljuk, hogy az effajta segélyt nem éppen az ilyen esetekre találták ki. Halmazati büntetés A Kiskőrösi Városi Bíróság Czár Ferencet, mint különös visz- szaesőt, halmazati büntetésként háromévi börtönre ítélte és további öt évre eltiltotta a közügyektől. Vincze Zoltán — szintén mint különös visszaeső — halmazati büntetésként nyolc hónapi börtönt kapott és egy évre eltiltották a közügyek gyakorlásától. Zsember László büntetése, mint többszörösen visszaesőnek, négy és fél év fegyház és ötévi eltiltás. Iván Gábor két év négy hónap börtönt és öt év eltiltást kapott. Bányai Jánost egyévi börtönre ítélte a bíróság és két évre tiltotta el a közügyekben való részvételtől. Doszpod Zoltánt — aki csupán a bűnpártolás vétségét követte el azzal, hogy Zsember László kérésének engedve segített elrejteni a lopott holmit — a bíróság egy évre próbára bocsátotta. Az Ítélet csak Doszpod vonatkozásában jogerős. Végül annyit talán érdemes megjegyezni, hogy a bünbanda összesen több mint félmillió forint értékű árut „mozgatott” meg, amelynek egy része — mert például nem volt biztosítva az üzlet — végleg odaveszett. S akkor még nem beszéltünk a nyomozás, a bírósági eljárás költségeiről. Igaz, a bíróság kötelezte a vádlottakat összesen mintegy kilencezer forint bűnügyi költség megfizetésére, de ezt ők bizonyára kacagva kifizetik. Az viszont már kétséges, hogy ha a biztositó pereli őket az általa kifizetett kártérítések behajtásáért, számíthat e sikerre. Aligha. Gál Sándor