Petőfi Népe, 1991. június (46. évfolyam, 127-151. szám)
1991-06-29 / 151. szám
************** V>ö<h KGST Megszüntetése negyedórába telt A KGST több évtizedes történetének legrövidebb, alig negyedórás ülésszakán pénteken, Budapesten, pontot tettek az 1949-ben alakult gazdasági tömörülés létének végére. A történelmi rövidségű tanácskozást megnyitó beszédében a házigazda Kádár Béla, a szervezet közelmúltjának történetét vázolva, emlékeztetett arra, hogy már az előző KGST- ülés felismerte: a közép-keleteurópai országok kapcsolatrendszere nem felel meg a világgazdasági változásoknak. Ez ev elején új fordulat következett be a térség országainak kapcsolatrendszerében, ezzel új helyzet állt elő a regionális együttműködésben. Egyben világossá vált, hogy a KGST korábbi szerepe megszűnt. — PETŐFI NÉPE BÁCS-KISKUN MEGYEI NAPILAP XLVI. évf., 151. szám Ára: 7,90 Ft 1991. június 29., szombat Beism erő vallom ást tett a gyilkos 2. oldal Európa békét akar Jugoszláviában A szlovén tv tegnap késő délután adta hírül, hogy a szövetségi hadsereg hamarosan bejelenti a hadműveletek befejezését Szlovénia területén. A szövetséges hadsereg vezetője közölte: egységei elfoglalták az összes szlovéniai hátárátkelőt, s beszüntetik a hadműveletet a köztársaságban. A belgrádi rádióban az hangzott el, hogy a szövetségi kormány is bejelentette a kabinetülésen: a jugoszláv néphadsereg teljesítette a kitűzött célt, s ezután beszüntet minden katonai tevékenységet Szlovéniában. (2. oliluh ■HOTHH I R ácsot fűrészeltek Rossz alvók lehetnek a kecskeméti börtön 35-ös zárkájának lakói. Így történhetett, hogy ahelyett, hogy éjnek idején az igazak álmát aludták volna, inkább rácsot fűrészeltek. A négy előzetes letartóztatott hajnali 3 óra 20 percre nagyjából elkészült művével, amikor lefülelte őket a felügyelet. Akkorra pedig már átvágtak és széthajtottak két rácsot, kötelet is fontak, hogy lejussanak az emeletről az udvarra és civilbe vágták magukat. A szökési kísérlet tehát meghiúsult, s a vállalkozó szellemű raboknak hamarosan emiatt is jelenésük lesz a bíróság előtt. G. B. Hét végi megemlékezések A szovjet csapatok kivonulásáról több Bács-Kiskun megyei településen is megemlékeznek holnap. Bátyán közös ünneplésre varjak a falubelieket a helyi fideszesek. Délelőtt térzene, délután fociméccs ígér jó szórakozást, este pedig utcabált rendeznek. Sok településen zúgnak majd a harangok. Tiszakécskén este 8 órakor a Szabadság téri parkban a hazánk függetlenségét jelképező országzászlót avatják fel. Ezt követően a római katolikus és református egyház lelkészei, közös hálaadás keretében, felszentelik. Kiskunfélegyházán az önkormányzat a városháza nagytermében ünnepi ülést tart, amelyre minden érdeklődőt várnak. Lajosmizsén vasárnap fél 11 órakor a helyi önkormányzat, pártós társadalmi szervezetek rendezésében a központi parkban, az '56-os emlékműnél kezdődik az emlékezés. Öt órára a mozi épületében politikai fórumot szerveznek, melyen több országgyűlési képviselő is részt vesz. Este hét órakor, a központi parkban, utcabállal fejeződik be az ünnep. Kérdéses a gara—regőcei határátkelőhely megnyitása A jugoszláviai események kapcsán kérdésessé vált a gara—regőcei határátkelőhely vasárnapra tervezett megnyitása. A megyénkbeli községben még mindig reménykednek, bár a megadott csütörtöki határidőre nem érkezett meg az illetékes jugoszláviai szerv engedélye. Tényi Antal, a község polgármestere elmondta, hogy az elképzeléseik szerint egyelőre egy napra, a hagyományos garai nyári búcsú idejére szóló nyitás történelmi pillanat lett volna. Mintegy próbája a pápa látogatásának időszakára terjedő határnyitásnak, s ugyanakkor első lépcsője a végleges határátkelőhelynek. A mostani búcsúra egyébként a jugoszláviai Regőcéről és Őrszállásról több ezer látogatóra számítottak. A pénteken még nyitott tompái határárátkelőhely forgalma az elmúlt hetekhez kepest nagymértékben növekedett. Kátai József, a kiskunhalasi határőrség parancsnoka arról tájékoztatott, hogy a nyugat-dunántúli és nyugat-európai határállomások lezárásának hirére számítottak is erre, s ennek megfelelően intézkedtek. így lényegében mind a befelé, mind a kifelé utazók viszonylag zökkenőmentesen közlekedhetnek. A tompái határátkelőhelyet főként azok a belga, holland, francia, spanyol állampolgárok veszik igénybe — hazafelé tartva —, akik normális körülmények között máshol lépték volna át a jugoszláviai határt. Kátai József ezredes, határőrparancsnok elmondta, hogy bár a helyzet óráról órára változhat, egyelőre úgy tűnik, a tompái határátkelőhely forgalma a hét végén is zavartalan lesz. Milliós betörés Kiskőrösön Meglehetősen nagy értékű zsákmányra tettek szert a kiskőrösi Batthyány utca egyik lakásának kifosztói. A betörést tegnap reggelre virradóan a tulajdonos apósa fedezte fel, amikor meglátta, hogy az egyik hátsó ablak tárva-nyitva az épületen. A tolvaj biztosra mehetett: azon az éjszakán senki sem tartózkodott a lakásban. Bemászott az ablakon, majd az emeleti rész egyik szobájában értékek után kutatott. Megtalálta a falba épített lemezkazettát, kivéste, és elillant. A széfben 600-700 ezer forint készpénzt, valamint 300-400 ezret érő ékszert tartottak. A helyi rendőrség a megyei főkapitányság vagyonvédelmi alosztályának embereivel megkezdte az ügyben a vizsgálatot. NÉGY FORINTTAL H étfőtől olcsóbb a benzin Püspöki arany mi se a kecskeméti Öregtemplomban Marosi Izidor megyés püspök 50 éves papi jubileumán Ünnepet köszönt a váci egyházmegye. Papi szolgálatának fél évszázados jubileumán, az aranymisén — Vácon és Kecskeméten — százak és ezrek köszöntik Marosi Izidor püspök urat, a legnagyobb — Rétságtól Tápéig, Dunaegyházától Dánszentmiklósig terjedő — magyar római katolikus egyházmegye főpásztorát. Biztosan mindennél hangosabban zeng majd a „Jó Atyánkért esdekliink, tarsd meg Isten Őt nekünk!” kezdetű ének; a szentmisékben hangsúlyosabb lesz az eucharisticus ima közbenjárást kérő verse, a püspökért való fohász: Kecskeméten, Izsákon, Szentmártonkátán, Lajosmizsén, Szentesen és Jászkarajenőn. Azoknál az oltároknál, ahol oly sokszor imádkozott s mutatta be a legszentebb áldozatot. A Petőfi Népe jubileumi összeállítással tiszteleg a gazdag és gazdagító életpálya előtt. (írásaink az 5. oldalon olvashatók) Július 1-jén, hétfőn nulla órától egységesen négy forinttal csökken a motorbenzinek fogyasztói ára az Áforkutaknál — tájékoztatta az MTI-t az Országos Kőolaj- és Gázipari Tröszt. Az új motorbenzinárak a következők: 86-os motorbenzin 49 forint literenként; 92-es motorbenzin 52 forint literenként; 95-ös ólmozatlan motorbenzin 53 forint literenként; 98-as motorbenzin 55 forint literenként. Július 1-jével a gázolajok, tüzelőolajok és a háztartási olaj ára az Áforkutaknál nem változik. * Még tovább módosulhat a motorbenzinek fogyasztói ára, mert az Érdekegyeztető Tanács pénteken napirendjére tűzte annak tárgyalását, hogy a motorbenzin árába mekkora összegű környezetvédelmi hozzájárulást építsen be, illetőleg mennyivel emelje az útalapba fizetendő hozzájárulás jelenlegi literenkénti 1 forint 20 filléres mértékét. (MTI) rr _r A KÖZGYŰLÉS NAPIRENDJÉN Ki tartsa fenn a megyei kórházat ? A megyei kórház helyzetével, környezetvédelmi feladatokkal, a csecsemőotthon átszervezésével és egyes tanintézmények vezetőinek kinevezésével foglalkozott, egyebek között, tegnapi ülésén a Bács- Kiskun Megyei Közgyűlés. A napirendi pontok alapján hosszúnak ígérkező ülés kora délutánra befejeződött, több kérdésben a képviselők vita nélkül, igen gyorsan határoztak. A Bács-Kiskun megyei kórház szerepéről és feladatáról szóló írásos, szakmai beszámolóhoz dr. Kovács A. Gábor orvos igazgató fűzött szóbeli kiegészítést, majd dr. Szenohradszki Béla fejtette ki az egészségügyi bizottság álláspontját. E szerint legelőször is tisztázni kell a kórház feladatkörét mennyiben városi, regionális, illetve megyei intézmény, s ennek függvényében kell meghatározni a megyei közgyűlés és Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzatának tulajdonosi, irányító és felügyeleti szerepét. Sürgősen szükség lenne egy szakmai és gazdasági átvilágításra, s ezt követően új szervezeti és működési szabályzatra. Az egészségügyi bizottság javaslatot tett ápolási otthonok létrehozására, amelyekben a krónikus betegeket látnák el. Kőtörő Miklós, a közgyűlés elnöke elmondta: a megyei hivatal már több ízben tárgyalt a kecskeméti önkormányzattal a kórház ügyében. Kecskeméten is az a helyzet, mint az ország több városában: anyagi háttér hiányában a helyi önkormányzat húzódozik a korábban megyei hatáskörbe tartozó ellátási feladatok és intézmények átvételétől. A közgyűlés elfogadta a határozatot, melynek értelmében az igazgatónak új szervezeti és működési szabályzatot és szakmai fejlesztési tervet kell kidolgoznia az év végéig. (A többi témára visszatérünk lapunkban.) Ós/inlcn bevalljuk: szerelnénk olvasóinkkal még szorosabbra fűzni kapcsolatunkat. Ezért is indítjuk el Heti sorozatunkat — amellyel — az érdekes témák, érdekes emberek révén — reméljük elérni: várják is a következő lapszámunkat. Elsőként Róbert László sorozatával jelentkezünk, aki Őszentsége. II. János Pál pápa életútját, személyiségének varázsát tárja az olvasó elé. Bejelentésükre nem is találnánk jobb alkalmat, mint a mai: hiszen Marosi Izidor püspök úr köszöntése alkalmából a pápánál tett látogatásakor készült képet közlünk. Nagy választmány a kisgazdáknál Nem szükségeltetik különösebb éleslátás ahhoz a felismeréshez, hogy a kisgazdák Péter-Pál-napon, vagyis ma, tartandó nagyválasztmánya történelmi jelentőségű lesz. Annál is inkább, mert a párt vezetőségében, de legfőképpen az elnöki poszton, változások várhatók — de ha ezek nem történnének meg, már ez a tény is nagy horderejű lenne. Az eseményeknek, persze, nem szabad elébe menni, de azt el kell fogadni, hogy ez a nagyválasztmány döntéseit tekintve vélhetően túllépi majd a kisgazdapárt belső berkeit. Ezért is kerestük meg a Bács-Kiskun megyei kisgazda országgyűlési képviselőket, hogy megkérdezzük: Milyen érzésekkel tekintenek a nagyválasztmány elé? (Folytatás a 2. oldalon) V ÉG SŐ B Ú C SÚ K ISK U N FÉLEG Y H Á ZÁ N A szülők, rokonok, barátok, ismerősök vettek tegnap végső búcsút a kiskunfélegyházi tragédia két kis halottjától: az ötesztendős Andreától és testvérétől, all éves Zsolttól. A koszorúkkal, virágokkal körbevett, elhalmozott ravatalon egy kisebb és egy nagyobbacska koporsó. A két kisgyermeké, akiknek nagyon rövid élet jutott... — Különösen mély a gyász,-a fájdalom azok szívében, akik ismerték, szerették őket — beszél az egyházi szertartáson a pap, s felzokognak az emberek. — Mindig fáj a halál — folytatja —, de különösen fáj, ha gyermeket temetünk. Miért kellett ennek így lennie? Epanaszos kérdésekre csak hitünk tud megnyugtató választ adni... Megszólal a lélekharang, utolsó útjára kísérték tegnap a testvéreket. Játszótársaikat, Tamást és Attilát csütörtökön délután búcsúztatták cl a város másik temetőjében. * r __ __ * * * * * * * * * * 2495 * * JUNIUS 30-AN NYIT JA KAPUIT a kecskeméti szabadidóparkban a szabadtéri színpad és mozi! Pénztár és bejárat a Nyíri út tetői. MINDENKIT SZERETETTÜL VÁRUNK! Ki ez a pápa? HETI SOROZATUNK