Petőfi Népe, 1991. június (46. évfolyam, 127-151. szám)

1991-06-24 / 146. szám

10. oldal, 1991. május 24. SPORT ■ SPORT MEGALAKULT A BAJAI FOOTBALL CLUB A kezdőrúgás a magyar nyelvbe sikeredett Addig leszel Baján újságíró, míg fociügyekbe nem avatkozol — fi­gyelmeztetett jóakaróm, amikor — éltem delelőjén — pályát cserél­tem. Bevallom, a mai napig nem esett nehezemre az intelem betartá­sa. Annál inkább nem, mert egy­szer valaki azt mondta, hogy attól még lehet az ember tisztességes adóalany, ha nem is jár meccsre. Különben talán 1953-ban lehetett, voltam is egyszer, amikor a Nép­stadiont avatták. Akkori negyven kilómmal szerény nehezékként sze­repeltem a terhelési próbán. Joggal kérdezhetik, miért füg­gesztem fel most fél évszázadi ko­nok hallgatásomat. Nos, nagy oka van ennek: megalakult a Bajai Football Club. (Talán helyeseb­ben: Football Club of Baja, rövi­dítve ef-szí-bí.) Ez esemény, min­den bizonnyal, Európába betán­­torgásunk jeles pillanata. Igazi aranycsapatról lehet szó, mely már nevében is jelzi: nem valami Verec­­kei-szoroson beügetett, barbár tár­saság. Mi pedig, végre túllépünk azo­kon az avítt, kirekesztő téveszmé­ken, melyeket valami Kazinczy meg Kölcsey nevű eleink hirdettek, s melyeket némelyek — például Lőrincze Lajos, Grétsy László — ma is komolyan vesznek. Nem átallják állítani, hogy a magyar nyelv alkalmas fogalmak kifejezé­sére. A football szó egyébként engli­­shül láblabdát jelent, a club pedig (ejtsd: klab) társaságot, golfütőt, bunkósbotot, francia kártyában a treffet. Gál Zoltán VALÓBAN AMERIKAI KÉM VOLT Pawlowski, az egykori pengeművész Volt egyszer egy kardvívó, aki elő­ször azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy lengyel létére a „magyar iskolát” képviselte. Aztán eredményeivel is az érdeklődés középpontjába került, olimpiai és világbajnok lett. Később különböző hírek terjedtek el róla, 33 éves korában végleg eltűnt a nemzetkö­zi pástokról. Jerzy Pawlowskiról van szó, akit annak idején együtt emleget­tek Gerevich Aladárral, Kovács Pállal és Kárpáti Rudolffal. A Budapest Sportcsarnokban a len­gyel vívók leglelkesebb szurkolója egy idős, szinte teljesen kopasz középkorú férfi. Jerzy Pawlowski. Vele folytatott beszélgetést Kozák Mihály, az MTI munkatársa, aki tőle tudta meg, hogy annak idején valójában mi is történt. Először is: hogyan került most Buda­pestre, mikor járt itt utoljára? —- Az osztrák televízió egy filmet készít rólam, az ő vendégük vagyok, s azt hiszem, mondanom sem kell, nagy boldogsággal jöttem ide. Hajói számo­lom, 17-18 éve voltam itt utoljára, azó­ta sok minden megváltozott. . . Szinte dőlt belőle a szó, elmondta, hogy 1975 áprilisában kémkedés vádjá­val letartóztatták, tíz évig és 44 napig volt az Olsztyn melletti börtönben, ahol csak politikai foglyokat őriztek. Szabadulása után — amelyet elsősor­ban a kezdődő politikai változásoknak köszönhetett szinte mindent elölről kellett kezdenie. Igazak voltak a vádak? — Igen! Nem tagadom, az amerikai­aknak kémkedtem, s mint később meg­tudtam, tíz éven át figyeltek, mielőtt őrizetbe vettek volna. — Miért nem csak a pástokat válasz­totta? — Eletutamat két dolog motiválta: a kardvívás mellett a kommunizmus elleni küzdelem. — Teljesen rehabilitálták? — Még nem. Nálunk ugyanis egye­lőre más a helyzet, mint Magyarorszá­gon. A lengyel parlament tagjai több mint 60 százalékban a régi rendszert képviselik, nehezen megy az áttörés. De anyagilag biztosított a helyzetem, elsősorban azért, mert nagyobbik fiam külkereskedelmi vállalatnál dolgozik. Hat nyelvet beszélek, s ez azért nem hátrány, ugye? — mondta a tőle egyko­ron megszokott hamiskás mosollyal. Kapcsolatot tart a vívással is, vagy csak azért jött el Budapestre, mert meg­hívták? Említettem, a vívás volt életem egyik célkitűzése, és most is vívok! Gyakran veszem a kezembe a kardot, s megvallom, sokszor megfordul a fe­jemben, hogy elindulok versenyeken is. De ez azért sem mehet könnyen, mert a 70-es évek legelején súlyos szívbántal­­maim voltak, s akkor mérsékletre intet­tek. Hát a későbbi évek nem jelentettek éppen „gyógykezelést” ... De az, aki az egykori híres Kévéi Jánostól vette a vívóiskolát, mint én is, soha nem felejt­heti el volt mesterét. Sajnálom, hogy vele már nem találkozhattam Budapes­ten, nemrég halt meg magyar tanítóm. Jerzy Pawlowski ezután arról be­szélt, hogy az idősebb korosztály tagjai rendre üdvözlik, köszöntik a Budapest Sportcsarnokban, még szovjet meste­rek is megrázták a kezét. így például Lev Szajcsuk, aki egykoron a szovjet válogatott irányítója volt, s mint hal­lotta, jelenleg a magyar fővárosban dolgozik. Aztán egy meglepő kérdést tett fel: — Nem fáj valamije? S mindjárt meg is adta a magyaráza­tot. Már évtizedekkel ezelőtt rájött ar­ra, hogy bioenergiai „adottságai” van­nak, puszta kézzel is tud gyógyítani. Sokan keresik fel Varsóban még most is, és ő mindenkinek szívesen segít. Er­ről az oldaláról viszont — legalábbis itthon — kevesen ismerik a most 59 éves lengyelt. Mikor jön el újból Budapestre? — Szeretnék minél többször, mert nemcsak remekül érzem itt magam, ha­nem meg is fiatalodom. Annak idején sokat versenyeztem még a régi Sport­­csarnokban, s ma is jó barátság fűz sok egykori fegyvertársamhoz — fejezte be nyilatkozatát az 1968-as mexikói olim­pia egyéni bajnoka, az 1957., 1965. és 1966. évi világbajnokság győztese, s négyszeres aranyérmes csapattag. FURCSA TÖRTÉNETEK, KÜLÖNÖS GÓLOK Kapuba talált a kapus... „Tisztelt Szerkesztő Úr! Azzal a ké­réssel fordulok Önökhöz, közöljék, igaz-e, hogy 1975 tavaszán, március körül, egy megyei I. osztályú bajnoki mérkőzést úgy nyert meg a Kecskeméti Fémmunkás Tompán 2—1-re, hogy a győztes gólt a kapus rúgta kirúgásból. Egy kis vita alakult ki a sportbarátok között, mert ők ilyet még nem láttak, nem hallottak. Kérem Önöket, legye­nek szívesek megírni a lapjukban, igaz­­e, és ha igen, ki volt személy szerint a kapus!” Nos, a különös gól nem legenda! Va­lóban megtörtént, csak nem 1975 tava­szán, hanem 1976. június 13-án, a Tompa—Kecskeméti Fémmunkás­mérkőzésen. A találkozó nem volt ép­pen „rangadó”, bár a táblázaton a Fémmunkás a 14. a Tompa a 15. lett a forduló után, ugyanis helyet cseréltek. Az eseményről a Népsport is beszá­molt és a történeti hűség kedvéért áll­jon itt az írás, amit az 1976. június 20-ai számunk sportoldalán közöltünk. „Azoknak, akik kedden reggel ol­vasták a Tompa--K. Fémmunkás­mérkőzés tudósítását, talán fel sem tűnt, hogy a Fémmunkás egyik gólja Szőke nevéhez fűződik. Szőke Béla ugyanis kapus, most is ezen a poszton játszott, s mégis gólt rúgott. Nem 11- esből, mint az mostanában néha elő­fordul, hanem játék közben, mégpedig kirúgásból, kézből.” Tompán az első félidőben már 1— 0-ra vezetett a Fémmunkás. Igaz, segí­tette a viharos erejű szél, de a tompaiak sem hagyták magukat. Egy veszélyes Ne csak rohanj — fuss is néha! Magyar neve még nincs, mégis érdekes és izgalmas sportakciónak tűnik a Challenge Day. A Kanadá­ból indult mozgalom keretében a résztvevő városok lakosságának egy adott napon nyújtott sportakti­vitását mérik össze egy másik, ha­sonló város teljesítményével. Ma­gyarország ebben az évben először vesz részt a jelentős rekreációs ese­ményen. Az OTSH felhívására 64 település jelezte pályázattal szándé­ka komolyságát. Az akcióban mindenki a maga módján, egyéni választás alapján vehet részt azzal, hogy a verseny napján (idén szeptember 18-án) leg­kevesebbet 15 perc pulzusnövelő sportmozgást végez. A formát nem kötik meg, az ötletesség és a sokszí­nűség viszont jó pontnak számít. Az akcióban ugyanis 2-3 azonos nagyságú és adottságú települést összesorsolnak, köztük állapítják meg a legjobbakat. A városok és falvak érdekes sportakciói megje­lennek a rádióban, a televízióban és a különböző újságokban, kitűnő propagandát jelentve az adott tele­pülésnek. Magyarországról ebben az esztendőben — szintén pályázat alapján — Sopron és Gyöngyös szerepel majd a különböző külföldi televíziós állomások adásaiban, a többi versengő napjáról — a remé­nyek szerint — a hazai sajtó számol be. A helyi szervezőbizottságok egyelőre titokban tartják mivel ké­szülnek a Challenge Day-re, hiszen mindenki szeretne jobb, érdekesebb lenni a másiknál. Előzetes becslések szerint Magyarországról több mint kétszázezren vesznek majd részt va­lamilyen formában a sportnapon. Az egészségmegőrző programot jelen állapotában joggal lehetne be­tegségmegőrző programnak is ne­vezni, hiszen az ország lakóinak edzettségi állapota riasztóan gyen­ge. A szeptember 18-ai akció talán felhívja erre a figyelmet és segít rendszeres napi tevékenységgé ten­ni a mozgást — mert ez szintén az Európához való felzárkózás része. hazai támadás az első félidő vége felé lövéssel fejeződött be, ami ugyan mellé ment volna, de Szőke Béla, a Fémmun­kás fiatal kapusa még a vonal előtt elcsípte és néhány lépés után, annak rendje és módja szerint, a mezőnybe rúgta. Alaposan eltalálta a labdát és a szél is megdobta. Annyira, hogy elő­ször a tompái 16-os táján ért földet. Freibert, a hazaiak kapusa már látta a „bajt” és próbált menteni, de elkésett. A pettyes még pattant egyet a 16-oson belül is, aztán megpihent a tompaiak hálójában. Gól! Horváth játékvezető meg is adta habozás nélkül és igaza volt. A közönség soraiban sokan azt vitatták, hogy azért volt érvényes a gól, mert a tompái kapus is hozzáért a lab­dához. Tévedtek, nem érte el! A szabá­lyok szerint a kapus a saját 16-osán belülről, ha a labda játékban van, rúg­hat, sőt akár dobhat is gólt, feltéve, ha elmegy odáig a labda. Hát most el­ment. így a tompái szurkolók egy rit­kán előforduló eseménynek lehettek ta­núi. Igaz, túlságosan nem örültek neki, mert ezzel elvesztették a 2 pontot. Eddig a történet, amihez még az is hozzá tartozik, hogy a hazai csapat, Béleczki révén, még az első félidőben szépített, de a fordulás után nekik nem sikerült a szél támogatását kihasználni. Akkor, 1976-ban, a Népsport sem tu­dott hasonló eseményről, ami persze nem zárja ki, hogy valahol mégis meg­történt. Szőke Béla, a K. Fémmunkás kapuvédője tehát csúcstartó volt, vagy talán még ma is az. Lejegyezte akkor és most: Szabó Zoltán M ajdnem világrekord Két napig egy világcsúcs bűvöleté­ben élt az ausztráliai Brisbane városa. A queenslandi profi ökölvívó-bajnok­ság kis középsúlyú döntőjében Charlie Hansen szinte még a szabályos ökölví­vó alapállást sem vette fel Paul Rees ellenében, amikor egy bal csapott úgy eltalálta, hogy még egy óra múlva is kettős látásról panaszkodott a csarnok ügyeletes orvosának. Az ütéstől hu­szonkilenc másodpercet mozdulatlanul hevert a szorítóban. Csak a videofelvé­telről lehetett megállapítani, hogy a „box!” vezényszótól pontosan öt má­sodperc telt el a találatig. A szuper­rövid mérkőzés közönségét rögtön megvigasztalták: világrekordot láthat­tak, ilyen rövid ideig még soha, sehol nem tartott ökölvívó-találkozó. A minden furcsaságra fogékony auszt­rálok öröme két nap múlva könnyedén libbent tova. Egy helybeli újságíró vet­te a fáradságot és kikölcsönözte a könyvtárból a Guinness-rekordok könyvét. Abban pedig fehéren-feketén benne állt: 1947-ben a minnesota ál­lambeli Minneapolisban Mike Collins az első menet negyedik másodpercében küldte az „álmok birodalmába” Pat Brownsont. Szándék­­nyilatkozat a Szuper Ligáról Nyilatkozatot írtak alá Budapesten a magyar, az osztrák, továbbá a cseh, valamint a szlovák kosárlabda-szövet­ség meghatalmazott vezetői. Eszerint vállalják, hogy ősztől 4-4 férficsapattal indulnak a Szuper Ligában. A nagy érdeklődésre számot tartó sorozat résztvevői június 26-án, szerdán talál­koznak Becsben, hogy pontosítsák a tervezetet és kidolgozzak a versenynap­­tárt. A torna magyar és osztrák indulóinak listája már teljes: a Szolnoki Olajbányász, a ZTE-Heraklith, a Kör­­mend-Hunor és a Tungsram mellett a WAT 4 Wien, az SPI Wien, a Kloster­neuburg és a Möllersdorf lép pályára a Szuper Ligában. A cseh és a szlovák szövetség csak a jövő hét elején jelöli ki a színeiket képviselő együtteseket, mert ezek a csapatok — a többiekkel ellen­tétben — végigjátsszák hazájuk baj­nokságát is. A nagy távolságok miatt a prágaiak valószínűleg visszalépnek és helyükre — a Bmo és a Prievidza mellé — szlovákiai csapatok jelentkeznek a kosárlabda Szuper Ligába. S p o rt — h átu ln ézetb ő l

Next

/
Oldalképek
Tartalom