Petőfi Népe, 1991. június (46. évfolyam, 127-151. szám)
1991-06-21 / 144. szám
SPORT SPORT 1991. június 21., 11. oldal RÖVIDEN • Július elsejétől sportnapközitábort indít a Kecskeméti TE labdarúgó-szakosztálya, amelyre 6—12 éves fiúk jelentkezését várják. Az oktatást Malincsák Ferenc edző irányítja. Jelentkezni mindennap 13 és 15 óra között a KTE- pályán, a sportirodában lehet. • Két egykori élvonalbeli labdarúgó, az utóbbi időben kiskőrösi színekben játszó Sörös Lajos és Kovács Béla akasztotta végleg szögre a futballcsukát. Utolsó „föllépésük” a Kiskőrös —Dömsöd mérkőzés előtt volt, amikor egyesületük és szurkolók búcsúztatták a játékosokat. Ekkor adták át az aranyérmeket a megyei serdülőbajnokságot nyert kiskőrösi focipalántáknak is. • A budapesti vívó-világbajnokságon a magyar női tőrcsapat az ötödik helyet szerezte meg, miután az 5—8. helyért vívott találkozón először Lengyelország, majd Kína válogatottját győzte le. A világbajnoki címet az olasz válogatott nyerte. A magyar férfitőrcsapat a nyolcaddöntőben 9 :4 arányban kikapott a Koreai Köztársaság válogatottjától, így legjobb esetben is csak a 9. lehet. • Budapesten, az atlétikai Hungária Biztosító Kupa versenyen a rúdugrásban Bagyula István 585 cm-re javította a magyar csúcsot. Ugyanezen a viadalon Gécsek Tibor 79,12 méteres, nagyszerű dobással nyerte a kalapácsvetést. VÁLÁS POR NÉLKÜL A kosarasok és a birkózók kilépnek a KSC-bőI? A „zuhanyhíradóban” arról beszélnek, hogy a férfikosarasok és a birkózók megválnak a Kecskeméti SC-től. A pletykaszintű hír hátteréről érdeklődtünk Király Józsefnél, a klub ügyvezető elnökénél, aki a következő tájékoztatást adta: — Már többről van szó, mint pletykáról, hiszen a kezemben van a férfi kosárlabda-szakosztály levele, amely szerint a szakosztály elnöksége döntött ebben a kérdésben. Indoklásukban az szerepel, hogy a KSC- ből való kilépést követően önálló kosárlabdaklubot szeretnének alapítani. Szándékuk nem jogsértő, hiszen a KSC legfelsőbb fóruma — az 1990. február 5-én tartott küldöttgyűlés — megszavazta: a szakosztályoknak lehetőséget biztosítanak a névváltoztatásra, illetve a klubból való kilépésre. Tudomásom szerint a kosarasok olyan támogatót találtak, amely vállalta a szakosztály működtetését. A birkózók írásban még nem erősítették meg szándékukat, de Szabó István szakosztályelnök szóban már két alkalommal is jelezte; a kosarasokhoz hasonlóan ők is hamarosan önálló klubban folytatják tevékenységüket. — banczik — HÉT VÉGI ELŐZETES PÉNTEK MEGHOSSZABBÍTOTTÁK A NEVEZÉSI HATÁRIDŐT Sportvezetők, ébresztő! Alighogy befejeződött a megyei labdarúgó-bajnokság, megkezdődött a felkészülés a következőre. Ez a természetes, mondhatná Czenczik István, a szövetség főtitkára, s hogy mégsem ezt teszi, annak nagyon is gyakorlatias oka van. Néhány sportvezető megfeledkezett róla, hogy labdarúgócsapatát neveznie kellene az 1991— 92-es idényre. A határidő ugyanis június 15-én lejárt, s még jó néhányan nem teljesítették feladatukat. Meglepő például, hogy az I. osztályba került Jánoshalma, vagy a körültekintő sportvezetőiről ismert Kerekegyháza miért nem tett eleget elemi kötelezettségének. De DIÁKATLÉTÁINK HÁROM ARANYÉRMET NYERTEK Borbély újabb bravúrja » ’VJ«.1 > t. inW • Néhány nappal a tanév befejezésé után, a hét elején a Népstadionban adtak randevút egymásnak a legjobb általános iskolás atléták, hogy a diákolimpia országos döntőjében összemérjék tudásukat, ügyességüket. Megyénket, mint évek óta mindig, most is népes küldöttség képviselte, hiszen Kiskunfélegyházáról, Kecskemétről, Lakitelekről, Tiszakécskéről és Kalocsáról is több atléta bejutott az országos döntőbe. Az első napon, amikor az egyéni versenyekre került sor, a vetélytársakon kívül minden indulónak a hőséggel is meg kellett küzdeni, amelyet a Népstadion katlanjában legalább negyven foknak lehetett érezni. Az elSő aranyérmet az 1500 méteres síkfutásban rajthoz álló félegyházi Födi Anita szerezte, aki a nagy taktikai versenyben hosszú hajrát nyitott és a végén közel 30 méteres előnnyel ért célba. Nem sokkal később a szintén félegyházi Révész Pál állhatott a dobogó második fokára. A versenyző a távolugrás első sorozatában elért 616 centiméteres eredményével ezüstérmet szerzett. Az utolsóként befejeződő szám a kislabdahajítás volt, amelyben a kecskeméti Borbély Norbert révén voltunk érdekeltek. A versenyző 107 méter fölötti teljesítményével három métert javított a diákolimpia országos csúcsán, és fölényesen utasította maga mögé ellenfeleit. A második napra a hőmérséklet hirtelen húsz fokot csökkent, miközben az eső is eleredt. A nem túl ideális körülmények ellenére óriási küzdelem és rendkívül magas színvonal jellemezte a viadalt. A fiú öttusa főszereplője Borbély Norbert volt, aki a negyedik számban a kislabdát olyan messzire hajította, hogy a versenybírók nem akartak hinni a szemüknek. Norbert előző napi csúcsát még nyolc méterrel „megfejelte”, és 115,60 méteres teljesítménye az egész diákolimpia legkiemelkedőbb eredménye lett. Ezért a dobásért 285 pontot kapott, ezzel átvette a vezetést, amelyet a 800 méteres síkfutásban is megőrzött, és megnyerte a versenyt. Az atléta az öttusa aranyérem mellé tiszteletdíjat is kapott, amelyet Gagyi Endre, volt rúdug• Borbély Norbert kétszer állhatott fel a dobogó legfelső fokára. I ebételünkön az öttusa egyik versenyszámához, a súlylökéshez készülődik. ró magyar bajnok, az ifjúsági világbajnok Bagyula István edzője ajánlott fel. Ezen kívül a Magyar Diáksportszövetség képviselője is adott át különdíjakat, amelyből egyet Födi Anita, egyet pedig Borbély Norbert vehetett át. A megyebeli versenyzők részletes eredményei: lányok, 1500 m: 1. Födi Anita (Kkfházi József A. Ált. Isk., edző: Kerék Csaba) 4.59,22. Magasugrás: 5. Szakonyi Márta (Kmét, Lánchíd) 153 cm. Fiúk: kislabdahajítás: 1. Borbély Norbert (Kmét, Vörösmarty Ált. Isk., edző: Grosán Pál) 107,82 m. Öttusa egyéni összetett: 1. Borbély Norbert (100 m: 12,21, súly: 13,57, távol: 551, kislabda: 115,60, 800 m: 2:31,40) 837 pont. Távol: 2. Révész Pál (Kkfháza, Bajcsy) 616 cm. 100 m: 6. Cselik Zoltán (Kalocsa, ÉZI) 12,24. —sz— joggal feltételezné a szövetség azt is, hogy a II. osztályú Harkakötöny, vagy Hetényegyháza és több III. osztályú együttes, másik megyében kívánja indítani labdarúgócsapatát. Erről persze valószínűleg szó sincs, sokkal inkább arról, hogy megfeledkeztek a nevezésről. A történtek miatt a megyei labdarúgó-szövetség június 24-én 12 óráig meghosszabbitotta a határidőt. Délután ugyanis már elnökségi ülést tart, amelynek részeként sorsolnak. S ahogy mondani szokták, aki „bujt” megfelelő besorolást kap. Aki nem, magára vessen ... — bi— ATLÉTIKA Megyei serdülő B korcsoportos összetett bajnokság: Kecskemét, Széktói stadion, 9.30 órától. BÚVÁRÚSZÁS Serdülő és junior uszonyos és búvárúszó országos bajnokság: Dunaújváros, fedett uszoda, 9 órakor. A serdülő korosztályban a Kecskeméti Vízmű Búvár Klub versenyzői közül Juhos Gergely az idén már nyolc országos csúcsot javított meg, és az uszonyos úszásban három számban is az aranyérem várományosa. A junior korosztályban a kecskemétiek váltója számíthat éremre. SZOMBAT ATLÉTIKA Kiskun Kupa minősítőverseny: Kiskunhalas, 9.30 óra. BÚVÁRÚSZÁS Serdülő és junior uszonyos és búvárúszó országos bajnokság: Dunaújváros, fedett uszoda, 9 órakor. LABDARÚGÁS Osztályozó mérkőzés az NB I-be jutásért: Szeged—Diósgyőri VTK, Szeged, 19.30-kor. A visszavágót június 30- án, Diósgyőrött rendezik. A feljutásról a nemzetközi kupákban alkalmazott szabályok döntenek akkor, ha a pontszám és a gólkülönbség is azonos. Az idegenben lőtt gól duplán számít. Ha minden mutató egyezik, úgy kétszer tizenöt perces hoszszabbítás következik, és ha ez sem dönt, büntetőrúgásokra kerül sor. SPORTLÖVÉSZET XV. Országos Olajbányász Lövészverseny: Szánk, 8.20-kor megnyitó, 8.30-kor verseny kezdete, 15 óra eredményhirdetés. A községi lőtéren sorra kerülő versenyen az OKGT-hez tartozó vállalatok, üzemek csapatai vesznek részt. Az ország 24 olajoscégét várhatóan 19 csapat versenyzői képviselik. TRIATLON A diákolimpia országos döntője: Kecskeméten, a széktói szabadidőközpontban. Ünnepélyes megnyitó 8 órakor. 9 órakor rajtol először a fiúk 1. korcsoportja, majd ezt követően a többi korcsoport, nagyjából félórás időközönként. Á 6. korcsoportban nincs nevező, így verseny sem lesz. A távok: az 1 —3. korcsoportokban 300 m úszás, 8 km kerékpározás és 2 km futás. A felső korcsoportokban 500 m úszás, 12 km kerékpározás és 4 km futás. Az eredményhirdetés valószínűleg 16.30-kor lesz. VÍZILABDA OB II-es mérkőzés a 3. helyért: Miskolci VSC- Kecskeméti Virgínia SC, Miskolc, 11 órakor. VASÁRNAP BÚVÁRÚSZÁS Serdülő és junior uszonyos és búvárúszó országos bajnokság: Dunaújváros, fedett uszoda, 9 órakor. LABDARÚGÁS Osztályozó mérkőzés az NB I-be jutásért: Debreceni VSC -Zalaegerszegi TE, Debrecen, 17 órakor. • A hét végén ismét triatlonosok veszik birtokba a kecskeméti szabadidőközpontot. A minél jobb időeredmény érdekében ennél a sportágnál nemcsak az úszásban, a kerékpározásban és a futásban kell ügyesnek lenni, hanem az egyes versenyszámok között is ajánlatos minél gyorsabban öltözködni, hiszen az ezzel eltöltött idő is beleszámít a végső sorrendbe. Tóth Sándor felvétele a vasárnapi megyei diákolimpián készült. MOTOKROSSZ Hobbi krossz roncsderbiverseny: Kecel, motokrosszpálya, 13 órakor. Az új szakág ötödik bajnoki futamán az előrejelzések szerint a hazai autósok mellett több külföldi versenyző érkezése is várható, így a nézők érdekes és főleg látványos küzdelemnek lehetnek szemtanúi. TRIATLON Hírős Fess triatlon férfi és női verseny és ezzel egy időben az olimpiai ötpróba triatlonpróbája: Kecskeméten, a széktói szabadidőközpontban, 10 órakor. Jelentkezés: 7-től 9 óráig a helyszínen. A verseny két számból áll. A „mini” táv 750- es úszás, 20 km-es kerékpározás, és 5 km-es futás. A „rövid” táv 1500 m úszás, 40 km-es kerékpározás és 10 km-es futás. — A verseny iránt igen nagy az érdeklődés — mondta Szénási Tibor, a versenybizottság elnöke. — Eddig 200 jelentkező van. Dániából, a Cseh és Szlovák Köztársaságból is lesz induló, de a helyszínen még további nevezőkre számítunk. A triatlon népszerűsége szinte robbanásszerűen növekszik. A mostani versenyen értékes díjakat lehet nyerni. — Az elmúlt heti diákolimpia megyei döntőjén történt egy sérülés és úgy hallottuk, hogy a balszerencsés sportoló nem kapott orvosi ellátást, sőt mentőláda sem volt a helyszínen. — Ez képtelenség! Igaz, a megyei versenyre nem volt előírás az orvos jelenléte, de a szabadidőközpont fel van szerelve az előírás szerinti mentőládával. Én is hallottam a sérülésről, de csak utólag, mert az illető nem jelentkezett a versenybizottságnál. Egyébként a verseny előtt hangosbeszélőn figyelmeztettük az indulókat, hogy a szabadidőközpont kapujánál a kihajtáskor a terep nehéz és veszélyes. — Most hogyan biztosítják a résztvevők testi épségét és az esetleges sérültek ellátását? — A helyszínen szombaton és vasárnap három orvos lesz. Ezen túlmenően a kerékpáros-viadal útvonalán két mentőkocsi teljesít szolgálatot és az egész versenyidő alatt rendőrök segítik a forgalom zavartalanságát. Külön kérjük az útvonal melletti kiskertek gazdáit és az ottlakókat, hogy legyenek türelemmel és megértéssel a résztvevők iránt. A kerékpározók ugyanis nem a kerékpárúton, hanem a főúton haladnak. — Vasárnap két verseny lesz. A kettő hogy illik öszsze? — Természetesen külön kell nevezni a Hírős Fess versenyre és az olimpiai ötpróbára. Mind a kettőn senki sem indulhat, bár a mezőny együtt halad. Remélem, hogy az első ilyen nagyszabású triatlonverseny nagy küzdelmet és sportszerű vetélkedést hoz. VÍZILABDA OB II -es mérkőzés a 3. helyért: Kecskeméti Virgínia SC—Miskolci VSC, Kecskemét, fedett uszoda, 11 órakor. Navratilova haragszik A hétfőn kezdődő wimbledoni teniszbajnokság szervezői alaposan magukra haragították a női címvédőt, az amerikai Martina Navratilovát. Pedig a négy kiemelt torna, a Grand Slam harmadik állomása egyértelműen a sportág „nagyasszonyának” a specialitása. A szervezők a kiemelésnél egész egyszerűen figyelmen kívül hagyták, hogy a 34 éves balkezes játékos — egyedülálló rekordként —- kilenc alkalommal nyert egyéni bajnokságot a legrangosabb füvespályás tornán. Ráadásul nem is az „özönvíz” előtti időkben, hiszen tavaly is ő emelhette magasba a győztesnek járó híres salátástálat. Mégis, a wimbledoni „tudorok” szigorúan ragaszkodtak a világranglista állásához, így Navratilova csak a negyedik kiemelt a fiatal trió — Szeles, Graf és Sabatini — mögött. A torna rendezőit az sem zavarta, hogy hármuk közül eddig csak egyikük, a német Steffi Graf tudott győzni a tenisz „Mekkájában”, vagy, hogy a világéllovas jugoszláv Szeles Mónika technikai repertoárjából teljességgel hiányzik a gyors füvespályán elengedhetetlen röpte. Még az argentin Gabriela Sabatinit is Navratilova elé helyezték, pedig ő csak egy hellyel áll előtte a világranglistán. Az érintett bajnoknő tömören kommentálta a döntést: — Nem tudom, hányszor kellene Wimbledonban győznöm ahhoz, hogy előrébb emeljenek ki. Akárhogy is van, nem akarok erről többet beszélni. Egyébként Navratilova vetélytársnői, legnagyobb ellenfelei is úgy vélekedtek, hogy egyáltalán nem lepné meg őket, ha Martina lenne a tábla tetején. A kiemelés egyéb vonatkozásokban is felborzolta a szakemberek kedélyét. Nem értik, hogy miért emelték ki 5. helyen azt az amerikai Andre Agassit, aki mindeddig egyszer indult Wimbledonban, és akkor is kikapott az első fordulóban. Ugyanakkor még a szerényen kiemeltek között sem szerepel az egykori bajnok, ausztrák Pat Cash, aki súlyos sérülés után már a 65. helyre tornázta magát vissza a ranglistán. A