Petőfi Népe, 1991. május (46. évfolyam, 101-126. szám)

1991-05-31 / 126. szám

4. oldal, 1991. május 31. PETŐFINEK Az ünnepi könyvhét kiadványai ANTOLÓGIÁK: Egyetlen verseink. Körkép '91. Rival­da 89 -90. Szép versek. Újhold Évkönyv I991/1—2. VERS: Baránszky László: Menetközben, Choli Daróczi József: Csontfehér pengék között. Farkas Árpád: A szivár­gásban, Krausz Tivadar: Hazakutatás, avagy „Krausz elv­társ. mi van a fiókban"?, Kun Árpád: Bál, Makkai Ádám: Jupiter szeme, Oszip Mandelstam: Sófényű csillagok, Petri György versei, Angelus Silesius: Kerubi Vándor. Szepesi Attila: Ars Amatoria, Sziveri János: Magánterület, Tando- ri Dezső: Koppár Köldüs, Utassy József: Rezeda-álom. MAGYAR PRÓZA: Aczél Tamás: Illuminációk, Albert Gábor: Sárkány és oktaéder. Bárczy János: Pluszkópiák, Beke György: Világos árnyékában, Békés Pál: Érzékeny utazások Közép-Európán át. Cseres Tibor: Vérbosszú Bácskában, Domahidy András: Páva a tányéron, Esterhá­zy Péter: Az elcfántcsonttoronyból. Ferdinandy György: Úzenöfüzet, Határ Győző: Heliáne, Illés György: Dugo- vics Titusz, Karinthy Frigyes: Fából vaskarika, Kemenes Géfin László: Fehérlófia, Kertész Imre: Az angol lobogó, Kiss Zoltán: Q. E. D.. Márai Sándor: Vendégjáték Bolza- nóban, Mátyás B. Ferenc: Léggömbvadászat, Mészöly Miklós: Ballada az úrfiról és a mosónő lányáról, Molnár Miklós: Processzusok, Sándor Iván: Arabeszk, Szakonyi Károly: Napfényes Granada. Szathmári Sándor: Hiába, Trenka Csaba Gábor: Egyenlitői Magyar Afrika, Ungváry Rudolf; A gépfegyver szálkeresztje. VILÁGIRÓDALOM: Vaszilij Akszjonov: Tájkép pa­pírból, Elias Canetti: Tömeg és hatalom, Milan Kundera: Az élet máshol van, Isaac Bashevis Singer: Szerelem és száműzetés. POLITIKA, TÖRTÉNELEM: Angyal István sajátkezű vallomása Eörsi István előszavával. Stark Tamás: Hadak útján, Szabó Dezső: Az egész látóhatár I—II. MEMOÁROK: Fodor András: A Kollégium (Napló 1947 1950), Márai Sándor: Föld. Föld!..., Nagy Vince: Októ­bertől októberig, Simon Wiesenthal: Az igazság malmai. ESSZÉK, TANULMÁNYOK, IRODALOMTÖRTÉ­NET, ISMERETTERJESZTÉS, INTERJÚ: Ancsel Éva: Bekezdések az emberről, Bogácsi Erzsébet: Rivaldazárlat, Czakó Gábor: A teremtő mosolya, Domokos Mátyás: Varázstükrök között, Erdély Miklós válogatott írásai „Művészek — művészet", Faludy György: Jegyzetlapok az esőerdőből, Fehér M. István: Elmélkedések az élet értelmé­ről, Gergely Ágnes: Nyugat magyarja, Gömöri György: Erdélyiek és angolok, Hévízi Ottó—Csuhái István: Szilé- nosz-gyakorlatok, Jókai Anna: A töve és a gallya, Leven- del Júlia: Időzés, A magyarságtudomány kézikönyve. Ná­das Péter: Égi és földi szerelem, Péreli Gabriella: Az őrület naplója, Peternék Miklós: F. I. L. M., Pető Tóth Károly: Tízezer lyukú síp, Sebeők János: A lázadó bioszféra, Sütő András: Sárkány alszik veled. MŰVÉSZET: Bach Melitta- - Laczkó Mihály: Leskelő- dők, dr. Takács Béla—Hapák József: „Uram, hajlékodat, szeretem házadat...” Fejtő Ferenc: A népi demokráciák története Habent sua fata libelli. azaz a könyveknek is meg­van a maguk sorsa — tartja a latin mondás. Igaz ez Fejtő Ferenc, a Magvető Kiadó és a Magyar füzetek közös kiadásában magyarul most napvilágot látott munkájára is. Az csak formai kérdés, hogy az egybe­kötött mű első részét Bécsben, a másodikat pedig Szegeden szedték. De az, hogy a magyar Fejtő fran­ciául írta Kelet-Közép-Európa második világháború utáni történetét, már sajátos sorskérdésnek minősíthető. József Attila barátja, egykori szerkesztőtársa, a je­les író, történész és publicista a közelmúltban így nyilatkozott: „1979-ben volt 30 éve, hogy összevesz­tem szülőhazámmal. Vastag kötetre rúgna, ha össze- gyűjteném, mi minden csúnyát összeírtak rólam ez alatt Magyarországon. Sok-sok befeketítés, és a többi néma csönd. Én pedig továbbra is távolból figyeltem az országot.” Hogy jól „figyelte”, annak bizonyítéka ez a doku- mentumértékü könyv. Az első rész (A Sztálin-korszak) 1953-ban jelent meg, a másodikat (A Sztálin utáni korszak) hetvenki­lencben fejezte be a szerző, az epilógus végen pedig ez áll: „Párizs, 1989. augusztus 7-én”. A népi demokráci­ák története azokról az országokról szól, „amelyek a második világháború után a nyugati hatalmak hallga­tólagos beleegyezésével a Szovjetunió befolyási öveze­tébe kerültek.” Olyan korszakot ölel fel, és olyan témákat, amelyek hatósugara a mai napig érvényes, sok szeúnpontból ma is él. Jelen van a mindennapi életünkben és gondolkodásunkban. A szűkre szabott hely nem teszi lehetővé, hogy részletekbe menően ismertessük ezt az alapművet. A jaltai kompromisszumtól jut el a szerző napjainkig. Néhány évtized. Az újjáépítés, a világ felosztásának, a szocialista pártok felszámolásának, a kommunista pártok bolsevizálásának, az egyházak megrendszabá- lyozásának, a koncepciós perek láncolatának évtize­de. 1956 októbere forradalmának, a csehszlovák tra­gédia, a Prága utáni időszak, az ellenzékiség kialaku­lásának, a válság éveinek élemzése ez a könyv. A kommunista rendszer ellentmondásairól szólva a fő hibáknak a szubjektivizmust és a voluntarizmust tart­ja a szerző, azaz azt a nézetet, amely szerint az akarat szabja meg a törvényszerűségeket. Látjuk, hogy ez az „akarat" mit eredményezett. A számtalan tény módot ad arra, hogy aki átélte ezt az időszakot, az tükröt állítson emlékezetének. Fejtő­nek a „megélt történelem” adta a hipotézist és a fel­dolgozott forrásmunkák tették szakmailag megbízha­tóvá írását. Nem tagadja, hogy befolyásolta a kor, amikor írta, a hely, ahol először megjelent, de ez nem zárja ki azt a tényt, hogy hiteles munkát tart a kezében az olvasó. A fiatalabb nemzedék megismerheti apái hibáit, bűneit, küzdelmét, nyomorúságát, megvalósulatlan álmait. Generációtól függetlenül az olvasó érzékelhe­ti, hogy az elmúlt évtizedekben, itt, Európa közepén, a pártok szóhasználatában a demokrácia mellé sajá­tos állandó jelzők kerültek, amelyeknek az volt a hivatásuk, hogy a különbözőséget a szóhasználat elté­résével hangsúlyozzák. így rádöbbenhetünk arra is, hogy nincsen jelzős demokrácia, a demokrácia vagy van, vagy nincs. Fejtő Ferenc művét elolvasva nyugodtan állíthat­juk, hogy közép-kelet-európai sorsunknak könyve van Komáromi Attila Körkép „Egyszer volt, hol nem volt, orális közösülésen innen, szodómián túl, ott, ahol a kurta farkú Kék­szakállú túr, élt egyszer egy kelet-, illetőleg kelet- közép-európai Kéksza­kállú, egy centráljuróp- blaubart. Boldogan élt, míg meg nem halt. Erről tudnék még mit monda­ni ...” kezdi A kék­szakállú herceg csodálatos élete című elbeszélését Es­terházy Péter, amely az idei Körkép egyik külön figyelmet érdemlő kispró­zája. Változhatnak az idők, Esterházy humora változatlanul kitűnő, s ha csak egy mód van rá, a testiséggel és a változó idővel elegyíti. Szóban forgó elbeszélése óhatat­lanul a Kis Magyar Por­nográfia című kötetét jut­tatja eszünkbe. A korábbi esztendők­ben huszonhárom­huszonhat író műveiből állt össze ez az antológia, míg az ideiben harminc­egy mai magyar kispróza olvasható. Hegedős Má­ria szerkesztésében. S olyan új nevekre is buk­kanhatunk, amelyekkel eddig nem volt alkalom találkoznunk a Körképet olvasván. Tálamon Al­fonz, Tábori Zoltán és Horváth Péter írásai mel­lett most először szerepel Körkép-kötetben a Lon­donban élő kitűnő író, Határ Győző egyik kis­prózája. Ugyanakkor több nagy nevű kortárs magyar író nevét hiába keressük; Csíki László, Gion Nándor, Sütő And­rás, Mészöly Miklós, Grendel Lajos, Temei Fe­renc — és még hosszan sorolhatnánk —, kima­radt az idei válogatásból. Ettől függetlenül, s a ko­rábbi esztendők kiadásai­hoz viszonyítva, tartja színvonalát ez az antoló­gia. Ellentétben az árával, mely két év alatt a duplá­jára emelkedett... (Mag­vető, 1991.) (koloh) Szép versek ’90 Lehetetlenre vállalkoz­na, aki úgymond „objek­tív” véleményt szeretne mondani az idei könyv­hétre (is) megjelent Szép versek antológiáról, az abban helyet kapott száz költő háromszáznyolc­vanöt verséről. Ez nem csupán a terjedelem, a tartalom változatossága miatt lenne meddő vál­lalkozás, hanem azért is, mert éppen a vers az az irodalmi műfaj, amely — számtalan objektív meghatározhatósága mellett — egyben a leg­inkább szubjektív alko­tás. Abszurd fogalmazás­sal azt is mondhatnánk, hogy a versnek még az objektív kritériumai is azáltal válnak hitelessé, hogy átitatódnak a szub­jektummal. A költő furcsa szerzet, sajátos lény. Napjaink­ban arról panaszkodunk, hogy megfogyatkozott, sőt talán el is apadt ver­solvasó kedvünk­igényünk. Erről beszél az antológia bevezetőjében Csoóri Sándor is. Ugyanakkor ebben a te­nyérnyi országban egy szerkesztő száz olyan költőt talál, akinek „szép verse” mindenképpen egy összefoglaló antoló­giáért kiált. Vagy csak az olvasók hiányoznak s a költők változatlanul „pengetik a lantot”, mit sem törődve azzal, hogy van-e, lesz-e olvasójuk verseiknek? Azt hiszem, a képlet ennél bonyolultabb, illet­ve egyszerűbb: a jó költő­nek mindig van olvasótá­bora, Viszont ki az a versíró, aki nincs meg­győződve arról, hogy ő igenis jó költő? Még ak­kor is szent meggyőződé­se ez, ha a tények, a kö­rülmények az ellenkező­jét mutatják. Ebben az esetben ugyanis jön a közismert fordulat: majd az utókor . . . Szépek-e a Szép ver­sek? A kérdést azért kényszerül föltenni az ol­vasó, mert a kötet címe ezt sugallja. Viszont számtalanszor leírták, megállapították, hogy nem jó az antológia címe. Egy versnek ugyanis nem kizárólagos esztétikai mércéje a szépség. Csak szép vers nincs, de egy vers lehet nagyon jó, no­ha esetleg nem szép. Ezek a kérdések azonban már messze vezetnének, túl­mutatva egy recenzió ke­retein. Az olvasó ugyanis legtöbbször aszerint ítél az olvasott költemény­ről, hogy az neki tetszik, vagy nem, megragadja vagy közönyös marad iránta. Sajnos, úgyszól­ván valamennyi művészi alkotással csupán ezen a szinten kerül kapcsolat­ba a közönség döntő többsége. . . A mostani Szép versek antológia azonban — legalábbis szerény véle­ményem szerint — jobb, mint a korábbi eszten­dők hasonló kiadványai. Mívesebb, hogy ne mondjam: költőrbb ver­seket olvashatunk. Mint­ha alábbhagyott volna a „saját fájdalmad, örö­möd” zaklatott s gyakor­ta már-már méltatlan vi­lággá kiáltása, kevesebb a köldöknézés, a köd­evés, a szivárványrágás. Mintha messzebb, illetve magasabbra néznének a költők, fölfedezvén örök emberi értékeket. Ezzel a mostani Szép versekkel már elképzelhető, hogy az ember leül egy fotelba és elmélyedve olvas. Pedig a kor sem Ma­gyarországon, sem más­hol a világban nemigen kedvez a lírai merengé­seknek. Márpedig a köl­tőknek saját korukat kell kifejezniük vagy azt, hogy milyennek szeret­nék látni-érezni a kort. Lehet, hogy ez utóbbi lengi be az antológiát! (Magvető Kiadó 1991. Összeállította: Alföldy Jenő.) r (j Karinthy Frigyes: Fából vaskarika „Úgy tessék rajzolni, hogy látni lehessen, hogy azért, mert én szala­dok és úgy nézek ki, mintha meg­ijedtem volna, azért én nem ijed­tem meg és lehessen látni az arco­mon a bátorságot és a dicsőséget, mert én voltam akkor a tábornok” — kéri a rajzolót a hősi történet elbeszélője, Kucor Gabi nyugal­mazott főháborúmester, címzetes káplár és valóságos tábornok, Külső-Retek utca négy, úgy is, mint a nemzeti óvoda hallgatója és csokoládékirály. Karinthy 1924-ben megjelent képes gyerekkönyve pont olyan, mint az úgynevezett gyermekiro­dalom legjava: felnőttkorban még jobban lehet élvezni. A Tanár úr keretűben megcsodált Karinthy- lele beleérző képesség ebben a kis történetben még elképesztőbben működik, hiszen itt egy iskola előtt álló kisfiú mondja el vérzivataros háborúzásának hiteles történetét, komoly instrukciókkal látva el az illusztrátort saját hősiességének ki­domborítása céljából. A nyelvi le­lemények, stílusbravúr, a gyer­mek- és felnőttésznek egyaránt mulatságos cselekményszövés mel­lett azért bilincseli le az olvasót a könyv, mert teljesen hitelesnek tű­nik. Egy óvodás kisfiú ilyen, s nem más. A könyv 1924-ben jelent meg, azóta nem, a mostani hasonmás kiadás csak erősíti azt az igazsá­got, amit Kosztolányi, Karinthy barátja így fejezett ki: „Ez a marha volt közöttünk az egyetlen zseni.” (Móra Ferenc Könyvkiadó.) H. Z. Sütő András: Sárkány alszik veled Sütő András munkáinak sorában rendhagyó — a Szépirodalmi Könyv­kiadó gondozásában — az ünnepi könyvhétre megjelent kötet. A Sárkány alszik veled ugyanis a „beszélgetések könyve”. A szerkesztő Ablonczy Lász­ló. az utóbbi két évtized több mint száz. Sütővel készített interjújából állí­totta össze. (A legutóbbi tavaly ilyen­kor készült). Ha összeadódik annyi kérdező ennyiféle közelítése és a kérde­zett készsége, az eredmény szinte biz­tos. A terjedelmükben, tárgyukban, mélységükben változó anyagokból pontosan körvonalazódik Sütő írói, köz- s egy kicsit magánéleti portréja. S párhuzamosan kirajzolódik az erdé­lyi irodalom arcképe is. A Sárkány alszik veled megjelenése alkalmából Sütő így nosztalgiázik: „Kérdezőből lassan kérdezetté öreg­szik az ember. Pedig be jó volt ifjú riporterként ide-oda száguldani Ko­lozsvárott, czzel-amazzal interjút készí­teni a Világosság-nak! Az ötlet, a su­gallat formájában elhangzott főszer­kesztői utasítás, persze, mindig is Ba­logh Edgár fejéből pattant ki. .Eredj fiam, Bözödi Györgyhöz, Benedek Marccllhez, BánlTy Miklóshoz...’ El­múlik a boldog és gondtalan riporter­kedés ideje, váltunkra telepszik az erdé­lyi sors fekete madara ... Lassú ébre­désben múltak az évek, mígnem ott találtuk magunkat egy iszonyatos dik­tatúra béklyós rabságában." A hazai és romániai magyar sajtó­ban publikált beszélgetések között az első fejezetben szerepelnek azok, ame­lyek bekalandozzák Sütő írói, emberi hitvallásának inspirációit, meghatáro­zottságait, s elmesélik a bölcsőhely pa­rancsait. Újabb összeállítás térképezi fel a müvek forrásvidékét. A kötet má­sodik felében a közéletben egyre aktí­vabb íróval köthetünk bensőséges is­meretséget. Csoóri Sándor jellemzése szerint „Ő is azok közé az írók közé tartozik, akik sokkal inkább saját te­hetségüknek engedelmeskednek, mint a természetüktől idegen akaratnak. Sa­ját tehetségüknek és saját belső ritmu­suknak. Hisz bármilyen sokáig hirdette is, hogy ő maga a cselekvés embere, s nem harci programokat ír, hanem könyveket, a körülmények hatására azonnal politikai, közéleti cselekvővé vált.” A szerkesztő valószínűleg azért nem tüntette fel a kötet borítóján az írásmű­vek műfaját, hogy megerősítse; a köny­vet ebben a szereposztásban is Sütő írta, aki a beszélgetések alkalmazásával is legszívesebben mesél, s kerül „az em­lékek háta mögé." (károlyi) Református egyházművészet Magyarországon Könyvkiadásunk ismét gazdagabbá tett bennünket egy új egyházművészeti albummal. Legutóbb a kará­csonyi könyvvásárra örvendeztették meg a kiadók a téma iránt érdeklődőket, a Hitünk asztalai című, öku­menikus jellegű egyházművészeti munkával. A mostani könyvhétre az Officina Nova gondozá­sában jelent meg a Református egyházművészet Ma­gyarországon alcímet viselő album. Takács Béla beve­zetőjével és ismertetőszövegeivel, valamint Hapák Jó­zsef szép fotóival. A debreceni szerzőpárosnak nem az első ilyen vállalkozása az új könyv, hiszen együtt dolgoztak már a Református templomaink úrasztali térítői című munkán és a debreceni ötvösséget bemu­tató albumon is. Mindkét munka fontos adalékokkal szolgált a magyar művészet, iparművészet története számára. Takács Béla hivatásos egyházművészet-történész, hiszen a Tiszántúli Református Egyházkerület múzeumának igazgatója immár több évtizede, pályá­ját pedig a sárospataki református gyűjteményben kezdte. A szerző ismeretei tehát vitathatatlanul pon­tosak és alaposak a hazánk keleti felén található re­formátus műemlékekkel kapcsolatban, avatott isme­rője az adott terület iparművészeiének és népművésze­tének. Hapák József pedig az említetteken túl szintén több kiadványban bizonyította: remek fotós, aki ké­pes a látványból a lényeget láttatni és meg tud ben­nünket ismertetni a részletekben rejlő szépségekkel is. Takács Béla és Hapák József albumának vezérfo­nalát 32 református templomunk alfabetikus sorren­dű bemutatása adja. Építészettörténetünk jelentős al­kotásait láthatjuk viszont a könyv lapjain a XI. szá­zadban, Szent László idejében már freskóval borított Vizsolytól kezdve, több középkori templomon keresz­tül (Karcsa, Csenger, Csaroda, Nyírbátor stb.), a XIX. században épült debreceni Nagytemplomig és századunk szakrális építészetének kiemelkedő alkotá­saként értékelt szamoskéri református templomig. Az épületek bemutatását egy-egy fejezet szakítja meg, melyek ízelítőt adnak a református egyházban használt ötvösmunkákból, úrasztali térítőkből, pe­csétnyomókból és a temetők művészetéből. A könyv szempontjaival itt-ott lehet vitatkozni. Mennyiben lehet a református egyházművészet részé­nek tekinteni például a karcsai templomot, melyet itáliai mesterek építettek az 1200-as években? Hiá­nyolhatunk is egy-két jelentős református műemléket. Hol marad a baranyai Nagyharsány, vagy, hogy messzebb ne menjünk, a ceglédi, a kecskeméti refor­mátus templom? Szakmai pontatlanságot is találunk: például a kecskeméti ötvösök nem Debrecenben ta­nultak, hanem Szegedről kerültek Kecskemétre. Érzé­kelhető egy általános súlyponteltolódás is, hiszen az ismertetett emlékek java része tiszántúli. A könyv forgatását pedig nagyon megkönnyítené a kiadvány­ból kimaradt hely- és névmutató. Megjegyzéseink ellenére azonban ajánljuk a könyvet a művészet rajongóinak, a szép fotóalbu­mok kedvelőinek és az egyházművészet iránt ér­deklődőknek. Fogarasi Zsuzsa

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom