Petőfi Népe, 1991. május (46. évfolyam, 101-126. szám)
1991-05-25 / 121. szám
PETŐFI NÉPE 1991. május 25., 7. oldal KÖNYVAJÁNLÓ Szemelvények a száz éve megjelent első magyar óvodai törvényből W.EÖRES f> . SÁNDOR VL BÓBITA MÓRA Vendégváró Kecskemét Huszonkilenc európai országból csaknem ezer gyereket hívtak meg a budapesti nagykövetségek közvetítésével a Kecskeméten szervezett, július 8-ától 14-éig tartó. Európa jövője elnevezésű gyermektalálkozóra. A rendezvénnyel azonos nevű, szervező egyesület elnökével. Kiss János evangélikus lelkésszel beszélgettünk a minap az eddig még soha nem volt találkozóval kapcsolatos kérdésekről. — Lelkész úr! A programot a közelmúltban már ismertettük lapunkban. Engedje meg, hogy most legelőször azt kérdezzem meg, Ön kinek, minek a hatására, milyen megfontolásból vállalta a megtisztelő elnöki megbízatást? i — Engem annak idején, az egyesület alakulásakor felkértek erre. Majdnem hihetetlennek tűnt. Miért éppen engem ... ? Elvállaltam a gyerekekért, csakis a gyerekekért, az ügy tisztaságának megőrzéséért. Azt mondtam, arra fogok ügyelni elsősorban, hogy se pártok, se más szervezeti tömörülések ne sajátíthassák ki maguknak ezt az ügyet se ma, se a későbbiekben. Nagy örömömre szolgál, hogy Göncz Árpád köztársasági elnök vállalta a találkozó fővédnöki tisztéi, hiszen az ő személyisége a legnagyobb erkölcsi garanciát jelenti egyesületünk számára. — Válaszolt-e már valamennyi meghívott ország? Még nem mindegyik. Viszont figyelmet érdemel, hogy a szomszédos Ausztria kilenc tartományából szeretnének gyerekeket küldeni Kecskemétre. Talán ott legnagyobb az érdeklődés. Németországból is több tartomány jelentette be részvételi szándékát. Egy-egy országból szívesen fogadunk a szándékunk szerinti harmincfősnél sokkal nagyobb gyermekcsoportokat is, de erre csak akkor nyílik lehetőség, ha más meghívott országok lemondanak a részvételről. Ön személy szerint mit vár az Európa jövője gyermektalálkozótól? Hangulatos, igazán felszabadult kedélyű, európai szellemű együttlétet. Mert abban látom a jövőt, hogy Európa gyermekei, családjai megismerjék és megszeressék egymást. S gondoljunk csak bele, milyen nagyszerű lesz, hogy jövőre ugyanannyi kecskeméti gyerek kijuthat külföldre, mint ahányan nálunk vendégeskednek ezen a nyáron! S így lesz ez ezután kétévenként, folyamatosan. Most azt szeretnénk elérni, hogy az ide érkező külföldi gyerekek vegyék birtokukba a várost és táncaikkal, zenéjükkel, játékaikkal egy egész héten át európai gyermekünnepet varázsoljanak Kecskemétre. Rapi Miklós GYERMEKNAP *91 A HÓEMBER VILÁGTÖRTÉNELEM AMERIKAI GYEREKSZEMMEL Ki volt a világ leghosszabb királynője „Egyiptom őslakói a múmiák voltak. A Sarah sivatagban éltek . . .” E meglepő megállapításokat amerikai diákok iskolai dolgozataiból gyűjtötte össze Richard Lederer, a minnesotai St. Paul, s iskola angol- és történelemtanára humort kedvelő kollégái segítségével, akik elküldték neki tanítványaik kedves melléfogásait. A 12-20 éves ifjú amerikaiak hiányos ismereteiről árulkodó világ- történelmi összeállítás most könyv formájában is megjelenik. E sajátos történelemkönyvből származnak az alábbi idézetek: Az egyiptomiak piramisokat — hatalmas háromszög alakú kockákat - építettek — vélte az egyik tanuló, mig a másik szerint a piramisok — egy hegylánc Franciaország és Spanyolország között. A Bibliával kapcsolatos értelmezésekből is különös dolgok derültek ki: „A Biblia” első könyvében, a Guinness-könyvben egy almafa megteremtette Adámot és Évát. Egyik gyerekük, Káin megkérdezte: „Fivérem gyermeke vagyok én?” Isten felszólította Ábrahámot, hogy áldozza fel fiát a Montezuma hegyen. Dávid egy zsidó király volt, aki a filateristák, e bibliai időkben élt népcsoport ellen harcolt. Görögök nélkül nem lenne történelmünk. A görögök háromféle oszlopot fejlesztettek ki: a korinto- szi, a dór és az ironikus típusút. A Homéroszt tulajdonképpen nem Homérosz írta, hanem egy másik férfi, akit ugyanúgy hívtak. A márciusi idusok megölték Julius Caesart, mert azt hitték, hogy ő lesz a király. Néró kegyetlen zsarnok volt. aki azzal kínozta szegény alattvalóit. hogy hegedűn játszott nekik. Majd jött a középkor. Jeanne d’Arcot szentté avatta George Bernard Show. A Magna Charta biztosította, hogy szabad embert nem lehet kétszer ugyanazért a bűnért felakasztani. Egy korabeli történet szerint Teli Vilmos nyíllal átlőtt egy almát, miközben a fia fején állt. A reneszánsz időszakában is történtek fura dolgok: Luther Mártont kiszögezték a wittenbergi templom kapujára. Gutenberg feltalálta a Bibliát. Egy másik fontos korabeli találmány volt a vérkeringés felfedezése. Lincoln elnök anyja gyerekkorában meghalt. Lincoln egy kis kunyhóban született, amelyet saját kezűleg épített. Amikor Lincoln elnök volt, csak egy nagy cilindert viselt. 1865. április 14. éjszakáján színházba ment, és a film egyik szereplője lelőtte. Feltételezték, hogy egy elmebeteg színész, John Wilkes Booth volt a tettes. Ez tönkretette Booth karrierjét. Bach a világ leghíresebb zeneszerzője volt, csakúgy mint Händel. Händel félig német, félig olasz, félig angol volt. Beethoven zeneszerző volt, annak ellenére, hogy süket volt. Olyan süket volt, hogy hangos zenét írt. Beethoven 1827- ben kilehelte lelkét, majd nem sokkal később meghalt. A brit birodalomban soha nem ment le a nap, mivel a királyság keleten fekszik, a nap pedig nyugaton nyugszik le. Viktória volt a leghosszabb királynő. Halála volt az utolsó nagy esemény, amely uralmának véget vetett. Végül Sámuel Morse a XIX. században kifejlesztette a telepátia kódját, Marx Károly pedig a Marx-testvé- rek egyike lett. .. PIZZA Hozzávalók (6 darabhoz): 15 dkg liszt, 15 dkg búzakorpa, fél csomag élesztő, másfél dl meleg víz, 2 evőkanál olaj, só, egy késhegynyi cukor, zsír a tepsi kizsírozásához, 25 dkg paradicsompüré, frissen őrölt bors. 1 zöldpaprika, 10 dkg gomba, oregano, 6 evőkanál reszelt sajt. A lisztet, korpát, élesztőt, olajat, sót, cukrot, és a vizet tésztává gyúrjuk. Lefedve meleg helyre tesszük, addig, amíg a tészta kétszeresére megkel. Hat kis pizzát formázunk, és egy kizsírozott tepsire tesszük. A paradicsompürét felforraljuk, sózzuk, borsozzuk, és ezzel bekenjük a pizzákat. Ráhelyezzük a paprika és gombadarabokat, majd oreganóval és sajttal megszórjuk. 200 fokon körülbelül 30 percig sütjük. Ha a zöldségből és a sajtból vidám arcokat formálunk, még jobban tetszik majd a gyerekeknek. Óvodai, iskolai évzárókon meghatottan nézzük „a mi szép, okos fiunkat, lányunkat”, hogy aztán már hazafelé ingerülten rászóljunk, mit csinált a nyolcszáz forintos cipője orrával, mitől vált ketté a harisnyanadrágja... Szeretjük őket, elfogultan, az anyaság, az apaság szenvedélyével, hisz belőlünk formázódtak új hitté, új életté; de saját hibáinkat felfedezve bennük, türelmetlenül alakítanánk másokká. Jusztina néni, a rég halott majsai parasztasszony mondása a családi legendáriumból hagyományozódik tovább. így szólt a szentenciája: „Akinek nincs gyereke, nincs öröme. De bánata se!" Örömeink, csöndes, de fájó bánataink forrása is a gyermek. Isteni adomány, hogy ez az ellentmondás — a világegyetem egyensúlyra való törekvésében — feloldódik. Gyermeknapon, mint minden évben e visszatérő ünnepen, több ügyeimet szentelünk a kicsinyekre. Akik az év minden napján élvezik a család féltő-óvó szere tétét, talán észre sem veszik a különbséget. De ezen a napon gondoljunk azokra a gyerekekre is, akiknek a boldog gyermekkor nem osztályrésze. Akik életrehozóik felelőtlensége miatt szenvednek, hányódnak a rideg világban. Akiknek a mindennapok felnőttgondjaiból is részelni muszáj, s hamar megtapasztalják, mi vár rájuk, ha ők is nagyok lesznek. Legyen a gyermeknap az igazi gyermekszeretet ünnepe. n. m. * A kisdedóvás feladata a 3—6 éves gyermekeket, egyfelől ápolás és gondozás által a szülők távollétében érhető veszélyektől óvni, másfelől rendre és tisztaságra szoktatás, valamint ügyességüknek, értelmüknek és kedélyüknek korukhoz mért fejlesztése által őket testi, szellemi és erkölcsi fejlődésükben elősegíteni. * Ott, ahol kisdedóvoda vagy menedékház van, minden szülő vagy gyám köteles 3—6 éves gyermekét vagy gyámoltját abba járatni, hacsak nem igazolja, hogy a gyermek otthon vagy bárhol állandóan gondozásban és felügyeletben részesül. * Beteg vagy hülye gyermeket a kisdedóvodába vagy gyermek- menedékházba felvenni tiltva van. * A kisdedóvodákat és gyermekmenedékházakat a helyi viszonyokhoz képest úgy az egészségügyi, mint a tűzbiztonsági szempontoknak megfelelően kell építeni, s az épület a gyermekek létszámához mérten (egy teremre legfeljebb 80 gyermeket és minden gyermekre legalább 0,8 négyszögmétemyi tért számítva) elegendő számú tágas, világos, könnyen szellőztethető és kellően felszerelt szobákkal és a szabadban lehetőleg befásított, alkalmas játszótérrel legyen ellátva. * Egy kisdedóvónő, illetőleg egy gyermekmenedékházat vezető dajka gondozása alatt 80 gyermeknél több nem lehet. Ha a felvett gyermekek létszáma a 40-et meghaladja, a kisdedóvónőknek egy állandó dajka adandó rendelkezésére, a menedékházi dajkáknak pedig egy alkalmas nőcseléd. * A kisdedóvodáknak és lehetőleg az állandó gyermekmene- dékházaknak munkaköre: a gyermekeknek fohászszerü imára, értelmes beszédre és énekre oktatása, koronként, tekintettel az értelem fejlesztésére is, korukhoz mért testgyakorlattal és játékkal foglalkoztatása, testi és szellemi erejöket meg nem terhelő, de ügyességöket fokozó kézimunkára, valamint rendre, tisztaságra és illedelmes magaviseletre szoktatása. * A kisdedóvodákban csakis hazai kisdedóvónő (kisdedóvó) képzőintézetben képesítést nyert okleveles kisdedóvónők (kisdedóvók) alkalmazhatók. * Állandó gyermekmenedékházak vezetésére dajkákul csak azok alkalmazhatók, kik működési képességükről, magyar nyelvi ismeretükről valamely kisdedóvóképző intézetben, vagy jól felszerelt és berendezett kisdedóvodában a kir. tanfelügyelő előtt gyakorlati vizsgát tettek, s erről bizonyítványt nyertek. Az állami és községi kisdedóvodákba és gyermekmenedékhá- zakba a gyermekek felekezeti es anyanyelvi különbség nélkül veendők fel. A vallás- és a közoktatásügyi miniszter a törvény követelményeinek megfelelő, de segélyezésre szoruló kisdedóvodákat, gyermekmenedékházakat, valamint kisdedóvónő-képző intézeteket, tekintet nélkül jellegükre, az állami költségvetésben e célra előirányzott összegből segélyezheti, s az illető intézet állandó segélyezését biztosíthatja. Viszont pedig a segélyezés arányában kikötheti maga részére az illető intézet személyzete megfelelő részének alkalmazáRECEPTEK — AZ ÜNNEPELTEKNEK BÓLÉ Hozzávalók: 2 liter víz, 8 evőkanál gyümölcsteafű, 75 dkg érett gyümölcs vagy befőtt (például: őszibarack, sárgabarack, eper vagy málna), 2 citrom leve, 4 evőkanál méz, fél liter ásványvíz. A vizet és a teafüvet a forrástól számított öt percig főzzük, majd 15 percig lefedve állni hagyjuk. Ezután leszűrjük, hagyjuk kihűlni, és a hűtőszekrénybe tesszük. A gyümölcsöt apró darabokra vágjuk. A citromlevet elkeverjük a mézzel, és vigyázva hozzákeverjük a gyümölcsöt. A gyümölcskeveréket egy bólésedénybe tesszük, hozzáöntjük a gyümölcsteát, és visszatesszük a hűtőszekrénybe. Amikor az ünnepeltek megérkeznek, felöntjük az ásványvízzel. Betti ragasztott és nyert! A 7 éves kecskeméti Erhardt Bernadett néhány hete vásárolt egy Cuccioli albumot. Az olasz mintára, a Táltos és a Kossuth Kiadó kiadásában készített füzetecske utolsó oldalán játékra hívta a gyerekeket: képeket kellett az album megjelölt helyére ragasztani. Aki teljesítette a feltételeket, az sorsoláson vehetett részt. Betti is ragasztott szorgalmasan, nevezett, és nyert! Méghozzá a fődíjat! Hétnapos itáliai utazást, amelyre elkísérheti édesanyja is. Június 18-ától ki- ! lene hasonlóan szerencsés társával és azok kísérői ve) a kecskeméti kislány megismerkedhet Velence, Padova, Bologna nevezetességeivel. G. B. Az ovisok legkedvesebb verseskötete, Weöres Sándor Bóbitája most 9. kiadásban jelent meg. Rövid, könnyen megtanulható, többségében énekelhető csodás versikék sorakoznak a kötetben; Hincz Gyula színes rajzaival. A kicsik között rövid idő alatt népszerű lett a Mama, mesélj! sorozat. Andersen A hóember című meséje jelent meg elsőként, amit Grimm A farkas és a hét kecskegida története követett; mind a kettő Navratil Zsuzsa aranyos színes rajzaival. A könyvek az olvasni még alig tudó kisiskolások számára is kedves ajándék, hisz kevés a szöveg és sok a rajz bennük. Kamaszlánykák keresett könyve Kertész Erzsébet Gyönyörű nyár című munkája. Fél évszázada született a kis- gimnazista lányosztály nyári vakációját, a kamaszok minden gondját (érzékenység, féltékenység, önzés, civódás és szerelem) bemutató könyv. Benedek Elek Katalin című regénye is a romantikus történeteket kedvelőknek okoz majd szórakoztató órákat. Egy olyan leánykát ismerhetünk meg Katalinban, aki mindent megkapott sorsától, ami sikeres, boldog életéhez kell: szerető, nagy családot, szépséget, gazdagságot, előkelő vőlegényt. Édesanyja korai halála aztán a változások sora elé állítják a lányt.. . A fantasztikus könyvek kedvelőinek is két könyvet ajánlunk: F. Leiber: A vándor című regénye az egyik, melyben egy újságíró csillagfotón különös jelenségre figyel fel. Az égbolton ismeretlen új bolygó jelent meg, nyomában repülő csészealj, később katasztrófák sora a Földön ... A másik kötet szerzője ismert, Ursula K. Le Guint sokan szeretik nálunk is. A szigetvilág varázslója című fantasztikus regényében már megszerethettük az Ifjú Kóbor halhatatlan figuráját; most újra találkozhatunk vele mint a gonosz elleni harc képviselőjével — az Atuan Sírjain című regényben. E kötet főszereplője Tenar, a kislány, akit ötéves korában elszakítanak szüleitől és 15 éves koráig a külvilágtól elzártan, vak engedelmességre akarják nevelni . . . Rendkívüli izgalmakat ígér a Galaktika fantasztikus könyvek sorozat új kötete is!