Petőfi Népe, 1991. május (46. évfolyam, 101-126. szám)
1991-05-10 / 108. szám
2 • PETŐFI NÉPE • 1991. május 10. A FŐVÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE Nemet mondtak az Expóra A Fővárosi Közgyűlés csütörtökön, több mint 10 órás vita után, 3 tartózkodás mellett, 39:24 arányban úgy döntött, hogy nem támogatja a Budapest—Bécs világkiállítás megrendezését sem 1995-ben, sem pedig egy évvel később. A testület szerint ugyanis nem teremtődtek meg azok a feltételek, amelyeket a közgyűlés 1990 decemberében a világkiállítás mgrendezésének feltételeként megállapított. A képviselők egyúttal arról is döntöttek, hogy a világkiállítás magyarországi megrendezésének feltételeiről szóló törvénytervezet parlamenti elfogadását sem támogatják. Szerintük ugyanis mindez nincs összhangban a jogi alapelvekkel, a hatályos törvényi szabályozással és emellett még sérti a főváros érdekeit is. (MTI)' PÁRTOK SAJTÓTÁJÉKOZTA TÓI AZ MDF A HATPÁRTI TÁRGYALÁSOKRÓL Csak stratégiai kérdések Nem szűnik a feszültség Jugoszláviában (Folytatás az 1. oldalról) álló és független államnak kiáltják ki. A képviselők támogatták azt az indítványt, hogy kezdődjenek tárgyalások a szövetségi vezetéssel Szlovénia kiválásáról a szövetség kötelékéből. Frane Vinko Golem, a tisztségétől hamarosan megváló horvát külügyminiszter megerősítette kormánya eltökéltségét, hogy „minden rendelkezésére álló eszközzel” harcolni fog Horvátország függetlenségéért. — Készen állunk a harcra, hogy a 700 év óta először kínálkozó lehetőséget függetlenségünk megszerzésére megragadjuk — közölte Golem szerdán az APA osztrák hírügynökségnek adott interjújában. A horvát kormány azon fáradozik, hogy a belső jugoszláv konfliktust nemzetközivé tegye, és az EBEÉ-folyamat vagy az ENSZ keretein belül tárgyalások útján találjon rá megoldást—jelentette ki Golem. Mint utolsó lehetőséget említette ENSZ-csapatok állomá- soztatását a szerb-—horvát határ térségében, Alois Mock osztrák külügyminiszter javaslatának megfelelően. A szövetségi hadsereg bevetése Horvátországban nem hozhat sikert, mert a horvát vezetés rendelkezik egy titkos tervvel, amely azonnal érvénybe lép, ha konfrontációra kerülne sor — közölte Golem. A terv mibenlétéről nem adott tájékoztatást az APA tudósítójának. A nyugodt erő nyugodtan meghallgatja mások véleményét. Ezzel a szlogennel foglalta össze a Magyar Demokrata Fórumnak a hatpárti tanácskozással kapcsolatos álláspontját Med- gyasszay László országgyűlési képviselő csütörtökön, az MDF székházában megtartott sajtótájékoztatón. A várhatóan a jövő héten folytatódó hatpárti konzultációkról Medgyasszay László úgy vélekedett: az elmúlt év történéseinek tükrében már az is eredmény, hogy a pártok egy asztal mellé ültek. Az MDF-párti képviselő megerősítette: a Magyar Demokrata Fórum csak olyan konzultációkat tart elfogadhatónak, amelyek nem csorbítják a parlament és a kormány kompetenciáját, s az ország sorsának hosszú távú, stratégiai kérdéseivel foglalkoznak. A politikusok az MDF által javallott főbb témacsoportok közé sorolta Magyarország külföldi adósságának kezelését ennek kivételével egyébként az MDF nem hajlandó más gazdaságpolitikai kérdés hatpárti megvitatására , a munkavállalói érdekvédelemmel ösz- szefüggő kérdések áttekintését, a külpolitikai irányelvek meghatározását, beleértve a külügyekkel foglalkozó szervezetek kapcsolatrendszerének elemzését. A főbb témakörök — az MDF menüje szerint — érintenék a múlt lezárásával, a történelmi igazság- tétellel kapcsolatos kérdéseket is, valamint az oktatás, a közművelődés és a környezetvédelem helyzetét. Az MDF elképzelhetőnek tartja azt is, hogy a tematika esetleg kiegészüljön az új alA VAJDASAG VIHARBAN Amíg nincs demokrácia Csubela Ferenc, a szerb képviselőház tagja (a VMDK képviselője) a szerb—horvát viszályról, a fegyverkezésről, a hadsereg szerepéről és a határokról. — Egyetért azzal, hogy a mostani jugoszláv viszály mögött meghúzódó leglényegesebb kérdés a föderáció—konföderáció dilemma? — Egy demokratikus társadalomban ez nem élet-halál kérdése. Ha ugyanis a konföderáció lehetővé teszi, hogy szót tudjanak érteni egymással a tagállamok, akkor ez egy jó együttélés, jó viszony. Viszont ha nincs demokrácia, akkor mellékes, hogy föderáció vagy konföderácié.Négy tag- köztársaság úgy gondolja, hogy a konföderáció elfogadható megoldás, a másik kettő ezt nem is tudja elképzelni. Ez is a demokrácia alacsony szintjére utal. Az igazság az, hogy mi itt, a Balkánon, Jugoszláviában, nagyon távol vagyunk a demokráciától. — Nyugaton úgy értékelik, hogy Jugoszláviában, főleg Szerbiában, baj van az emberi jogokkal. — Sok emberrel beszélgettem mostanában, és elárulom, hogy egy picit a mérleg oda billent még néhány nappal ezelőtt is, hogy a szerbek talán szélsőségesebbek, itt van például ez a szerb csetnik mozgalom. Provokálják a horvátokat. Ha azonban sovinizmusról, más nemzet iránti gyűlöletről, nacionalizmusról van szó, nem lehet különbséget tenni. Azt hiszem, hogy ez Tudjmanék, a horvát vezetés esetében is úgy van, mint a szerbeknél. így próbálják megóvni a hatalmat, vagyis a horvát állam a nemzeti gyűlölet szításával igyekszik megvédeni egységét. — A Jugoszláv Néphadsereg egyfajta békítő szerepet próbál vállalni. — Akármennyire is bizonygatja semleges szerepét, bizonyos dolgokból arra lehet következtetni, hogy a hadsereg nem egészen pártatlan ebben a dologban. Ezt, persze, nehéz bizonyítani, de úgy tűnik, hogy a vezérkar valamelyest a nagyszerb érdekek felé hajlik. Talán Szerbia is számít a hadsereg támogatására. — Mennyiben fokozza a feszültséget, hogy rengeteg fegyver halmozódott fel az országban? — Nem tudom, hogy Európa bármelyik országában tapasztalható-e ilyesmi. Úgy látszik, ez jugoszláv sajátosság. Odáig jutottunk, hogy az emberek Horvátországban és Szerbiában is fel vannak fegyverkezve. A lakosság felkészült a harcra. Olyan belső politikai erők kerekedtek felül, amelyek értelmetlen mészárlásra uszítják az embereket. A fegyverkezést propagálják, állandóan a veszélyre hívják fel a figyelmet. Tömegpszichózist teremtenek, amelyben az emberek elhagyják a családjukat, lakhelyüket, átmennek a másik köztársaságba. Ez a propaganda azoknak a kezére játszik, akik a szerb nép veszélyeztetettségét hangoztatják. Próbálom magamban megfogalmazni, miben jut kifejezésre, hogy a szerb nép veszélyeztetve van Horvátországban. És itt igyekszem párhuzamot vonni a Szerbiában élő nemzetiségekkel, így a magyarok helyzetével. A horvátok helyesen tennék, ha azt mondanák, tessék, használjátok írásmódotokat, a cirill betűt, ezzel nem ártanának senkinek, így viszont kialakul a veszélyeztetettség tömegpszichózisa. A másik oldalon, itt Szerbiában pedig az, hogy segíteni kell őket, meg keltőket menteni. Szerbiában a lakosság 39 százaléka nem szert), hanem más nemzetiségű. Legtöbben »z albánok vannak, majd a magyarok következnek és a többiek. Mi például kértük a képviselőházat, hogy alakítsanak külön minisztériumot a nemzetiségek számára, de ezt elutasították. Ugyanakkor minisztériumot alakítottak a határon túl élő szerbek ügyeinek intézésére. Mi, magyarok megfogalmaztuk, hogy hol szorít a csizma. Az egyik legnagyobb gondunk, hogy évtizedek óta csökken a lélekszámúnk, és ez nem természetes asszimiláció, hanem mesterséges. Egy évtized alatt több mint 10 százalékkal lett kevesebb a magyar. A másik komoly gondunk, hogy a társadalmi és a gazdasági életben nincsenek arányosan jelen a magyarok. — Hogyan lehetséges, hogy Szerbiában szabadon tevékenykedhetnek a nemzeti gyűlöletet szító mozgalmak? — Egészen tegnapig más véleményen voltam. Azt mondtam: meg kell engedni a szélsőséges pártok működését is, maga a demokrácia fogja őket félreállítani. De megfeledkeztem arról, hogy itt nincs igazi demokrácia. A demokratikus társadalmakban nyugodtan felléphetnének a csetnikek a testvérgyilkosságot hirdető eszméikkel, úgysem kapnának tömeges támogatást. Igen ám, csakhogy ez a demokrácia itt hiányzik. Ezért helyesebb lenne, ha jogszabályokkal vetnének gátat az ilyen propagandának. — Újabban minduntalan felmerül a belső határok kérdése. — Egy-másfél éve emlegetik a határok módosítását. Vük Draskovic (a Szerb Megújhodási Mozgalom vezére) már így mondja: Dalmácia, Lika, Szlavónia és Baranya szerb terület. Pedig hát köztudott, hogy azokon a vidékeken horvátok is élnek, sőt, vannak községek, ahol többségben vannak. És nem lehet így visszapergetni a történelmet, mert hova vezetne ez? Nekünk el kell fogadni ezt az országot úgy, ahogy van. Elképzelhetnénk például egy gyöngyszemnek is, ahol ilyen érdekes, sokszínű népesség él, és legnagyobb megértésben. Azt hiszem, ez sokkal szebb gondolat, minthogy így vagy úgy rendezzük át a határokat. Ami a magyarokra vonatkozik: a szerbek az 1914-es, úgynevezett nagyszerb határokat emlegetik, holott 1914-ben az a vidék, ahol most beszélgetünk, osztrák—magyar terület volt. Ők azonban ügyesen elhallgatják ezt a tényt. Mitőbb, olyan szerb politikus is akad, aki nem is tudja, hogy például Zrenja- nin, az egykori Becskerek, osztrák—magyar terület volt. Mindent összevetve, ebben a helyzetben az egyedüli távlat a reálisan gondolkodó ember számára csakis a békés megoldás, a tárgyalás, az olyan intézkedések, amelyek elejét veszik a polgár- háborúnak. Ez alatt például a fegyverek begyűjtését is értem. Ami vonatkozna a horvátokra és a szerbekre is. Bizonyos, hogy aki ezt a fegyverkezést irányítja, aki emögött áll, mégpedig áll mögötte valaki, tudta: hová vezet mindez ... J. Garai Béla, Újvidék (ATLANTIC SAJTÓSZOLGÁLAT) kotmány előkészítésével, a közigazgatási bíráskodás bevezetésének elősegítésével, illetve az Alkotmánybírósággal kapcsolatos kérdésekkel. Az MDF álláspontja szerint a tárgyalásokba konzultációs céllal bekapcsolódhatnának az érdekvédelmi szervezetek is, az őket érintő kérdések vitájakor. Ugyanakkor azu érdekvédelmi szervezetek véleményének meghallgatására csak akkor kerülhetne sor, ha a hat párt előzőleg már konszenzusra jutott a vitatott kérdésekben. Ami a tárgyalások nyilvánosságát illeti, a Magyar Demokrata Fórum a zártkörű megbeszélések híve, ugyanakkor egy- egy témakör lezárása után célszerűnek tartaná a jegyzőkönyvek publikálását. Esetleg a tanácskozásról készült videofelvételeket is levetíthetnék. A Független Kisgazdapárt szokásos csütörtöki sajtótájékoztatóján átadták az újságíróknak azt a levelet, amelyet a párt elnökségi tagjai — többek között Nagy Ferenc József elnök, Oláh Sándor főtitkár. Ómolnár Miklós szóvivő és Torgyán József volt frakcióvezető — intéztek a miniszterelnökhöz. A levél szerint „az Országos Elnökség tagjai hozzájárultak ahhoz (személyiségi jogaik korlátozásaként is), hogy minden eddigi tevékenységük erkölcsi-politikai átvilágításra kerüljön. Ennek végrehajtásában az illetékes szervek vizsgálatának kezdeményezésében kérik a miniszterelnök Segítségét.” Nagy Ferenc József magyarázatként hozzáfűzte, hogy elsősorban a Belügyminisztérium és a Nemzetbiztonsági Hivatal segítségére számítanak. Arra a kérdésre, hogy ez a vizsgálódás meddig fog tartani, az elnök nem tudott pontos választ adni, de reményét fejezte ki, hogy minél hamarabb befejeződik, és a többi párt is követi példájukat. Ómolnár Miklós hozzátette: a párt nem érti, miért merült a feledés homályába az SZDSZ kezdeményezése a III/ III-as ügyosztálynál lévő dokumentumok nyilvánosságra hozataláról, illetve a parlamenti képviselők „átvilágításáról”. Különben a kisgazdapárton belül is tagrevíziót kívánnak végrehajtani, felülvizsgálandó, nincsenek-e volt MSZMP-tagok egyes helyi szervezetek vezetőségében. Ezután átadták az újságíróknak az FKgP írásos véleményét a hatpárti tárgyalások eljárási kérdéseiről és témaköreiről. A párt kétszintű tárgyalásokat tart indokoltnak: az egyik szint az úgynevezett egyeztetőbizottság, pártonként 3 fős képviselettel, a másik' pedig az úgynevezett „téma-, illetve szakbizottságok” szintje, szintén 3 fős pártonkénti képviselettel. Az egyes témakörök tárgyalásánál a téma szerint érintett érdekképviseleti szervezetek megfigyelői státusban jelen lehetnének. Az egyeztető bizottság első és befejező ülését független helyszínen, a miniszterelnök elnöklése mellett tartják indokoltnak megtartani. A további ülések házigazdája felváltva a hat párt lenne. VALSAGKEZELES RÖVID TAVON Van jobb út - mondja az MSZP Nem a Kupa-program ellenprogramjának, de annak kritikájának szánta a Magyar Szocialista — Párt a „Van jobb út!” címet viselő állásfoglalást, amely á gázdasági és »szociális válság ez évi kezelésének néhány kérdését foglalja össze — mondotta Békési László csütörtökön, újságírók előtt. Békési László szerint a kárpótlási törvény végrehajtása előrelátható következményű inflációval jár, a szovjet—magyar gazdasági kapcsolatok rendezetlensége újabb nagymértékű munkanélküliség rémét vetíti előre, és várható, hogy a félév végére az önkrományzatok költségvetése elfogy, pótlásukra a szerencsétlen helyi adókon kívül nincs más mód. Végül, de nem utolsósorban számolni kell azzal, hogy a szociális ellátás leértékelődésével év végére kritikus helyzetbe kerülnek a nyugdíjasok, a. társadalom perifériáján élők. Ezek a problémák, amelyekkel a Kupaprogram nem foglalkozik, a szocialisták serint oda vezethetnek, hogy ez az év a magyar gazdaság életében az összeomlást hozhatja. (Folytatás az 1. oldalról) Az iparűzési adó kivetésére két rendeletvariációt tárt Tóth Mária, a falu jegyzője az önkormányzat elé. A kettő közötti lényeges különbség, hogy a végül elfogadott „A változat” mentesiti az adózás alól a magánvállalkozókat. Kiegészült még, a képviselők javaslatára, a mentesség a mezőgazdasági termék, termény előállítását, feldolgozását és forgalmazását végzőkkel. Egyébként a rendeletben meghatározott adó az éves nettó árbevétel három ezreléke lesz, s az év második felétől lép érvénybe. A benyújtott előterjesztést az említetteken túl még néhány apró kiegészítéssel, módosítással egyhangúan elfogadta az önkormányzat, és úgy döntött: hatályba lépés előtt megküldi azt a köztársasági megbízottnak előzetes véleményezés végett. Nem szívesen kerülnének ugyanis ismét abba a helyzetbe, mint legutóbb a lakA FIDESZ AGGÓDIK V állal kozói alapon A szocialisták a most megalkotott állásfoglalást a hatpárti egyeztető tárgyalásokon kiindulóalapnak tekintik. RéáZletézVe á programból: a sztocialista párt a vegyes tulajdonú gazdaság — és a vegyes tulajdonon alapuló mezőgazdaság — mellett van, de hangsúlyozza, hogy az állami tulajdon lebontása során a privatizációba a munkavállalókat is be kell kapcsolni, ezért sürgeti a munkavállalói részvényesi program megalkotását. Hangsúlyozzák: antiinflációs politika szükséges, de egyszerre kell törekedni az áremelések megfékezésére és az elszabaduló munkanélküliség lassítására. Szükséges még, hogy a kormány az inflációnövelő kárpótlás mellett legalább összehangolja a kárpótlási jegyek kibocsátását a privatizálandó vagyon kínálatával. A magyar—szovjet kapcsolatok látványos szétesése ellen talán még lehet tenni, de ezt miniszterelnöki szinten kell kezdeményezni, és a kapcsolatokat folyamatosan ezen a szinten ápolni — mutat rá az MSZP állásfoglalása. A Fidesz attól tart, hogy az önkormányzati vagyont rendező törvénytervezet vitája holtvágányra jut, s szinte beláthatatlan, mikorra lesz pontosan szabályozva az önkormányzatok tulajdonjogi helyzete. Tirts Tamás, a fiatal demokraták parlamenti képviselője a párt csütörtöki sajtótájékoztatóján annak alapján jutott erre a következtetésre, hogy — mint mondotta — hónapok óta húzódik a bizottságokban a többi, önkormányzatokkal kapcsolatos törvény tárgyalása is. A képviselő mindemellett kifejtette: az egyes állami vagyontárgyak önkormányzati tulajdonba adásáról szóló törvény- javaslat alkotmányossági szempontból is vitatható, hiszen sérti a tulajdonhoz való jog, valamint a tulajdonformák egyenlőségének elvét. Tirts Tamás ugyanakkor amiatt is bírálta a törvénytervezetet, mert az véleménye szerint jelentősen szűkíti azt a vagyoni kört, amelyet a korábban elfogadott ön- kormányzati törvény értelmében a helyhatóságok tulajdonába kellene adni. A sajtótájékoztató másik témájáról, a világkiállításról szólva a Fidesz képviselői ismételten hangot adtak az Expóval kapcsolatos ellenérzéseiknek. Mint mondták: nem önmagában a világkiállítás gondolatát utasítják el, de meggyőződésük, hogy az Expóban való részvétel összeroppan taná a költségvetést, és végső soron nem járna a remélt előnyökkel. A fiatal demokraták úgy látták, hogy egyáltalán nerp megoldott a világkiállítás finanszírozásának kérdésé, hiszen mint rámutattak a vállalkozói alapon történő megrendezéstől valamennyi érdekelt sokkal inkább megrendelést és munkát remél, mintsem hogy maga invesztálna tőkét az Expóval kapcsolatos beruházásokba. Hangsúlyozták emellett, hogy a külföld részéről sem elsősorban működőtöké, hanem újabb hitel várható a világkiállítás megrendezéséhez. OLCSÓBBAN AMÍG A KÉSZLET TART ÖNKORMÁNYZATI ÜLÉS SZÁNKON Termékértékesítés számítógéppel béremeléssel kapcsolatban, hogy utólagosan kényszerülnek visszavonni jóhiszeműen meghozott döntésüket. Az egyéb kérdések tárgyalása során bírálta el az önkormányzat az egyházak részére kiírt pályázatokat is. Mint azt egy rövid hírben már lapunkban is közöltük. Szánk 300 ezer forintot különített el a faluban működő három egyház javára olyan céllal, hogy a meglévő épületeik bővítéséhez vagy építéshez, felújításhoz, korszerűsítéshez némi támogatást tudjon nyújtani. A benyújtott pályázatok alapján a római katolikus egyházközösségnek 200 ezer forintot ifjúsági és klubház építésére, a református egyházközösségnek 70 ezer forintot a templom renoválására, a baptista gyülekezetnek pedig 30 ezer forintot a gyülekezeti ház tatarozására ítélt oda a képviselő-testület támogatásképp. H. T. Romantik, radal radiátorok, horganyzott csövek, fittingáruk, oxigén-dissous palackok kaphatók. Szaktanácsadás a SZERELVÉNYBOLTBAN: Nyitva: hétfőtől péntekig 16—20-ig, szombaton 8—18-ig, vasárnap 8—12-ig. Kecskemét, Andor Ilona u. 5. (Vacsi köz) A Békés Megyei GMV élelmiszer-ipari termékei forgalmazásához ÜZLETKÖTŐKET KERES EXTRA KERESETI LEHETŐSÉG. Jelentkezni lehet levélben vagy személyesen rövid életrajzzal a kővetkező címen: Békés Megyei GMV Békéscsaba. Gyulai út 2. Jantyik Tamás. Telefon: 66/25-966 Jelentkezési feltétel: érettségi bizonyítvány, jogosítvány, gépkocsi. 1452 llfa tourist Utazási Iroda Programjaiból: SLÁGER AJÁNLATAINK: Spanyol tengerpart autóbusszal, félpanzióval, jún. 21—30. 21120 Ft; Görög, olasz, spanyol tengerpart apartmanok és szállodák egyéni közlekedéssel nagy választékban; Párizs autóbusszal szállodával, júl. 15—20. 15 000 Ft; Salzburg-Burgerland autóbusszal, szállodával júl. 5—7. aug. 8—10. 3300 Ft. Jelentkezés: ALFA Tourist Kecskemét, Május 1. tér 6. (Alföld Aruház) Tel.: 76/20-555 99 LEVÉL A KISGAZDÁKTÓL „Átvilágítást” sürgetnek