Petőfi Népe, 1991. május (46. évfolyam, 101-126. szám)

1991-05-16 / 113. szám

•c KÖZTÜK BÁCS-KISKUN Hét megye a világkiállítás megrendezése mellett döntött A Budapest—Bécs Világkiállítás megrendezése mellett foglaltak állást a Duna Menti Országok Munkaközösségének az Expóval foglalkozó mun­kabizottsága. A Szentendrén, szerdán befejeződött háromnapos ülés részt­vevői: hét magyarországi megye — Győr-Moson-Sopron, Komárom- Esztergom, Fejér, Bács-Kiskun, Tolna, Baranya, Pest —, valamint öt osztrák tartomány és Bajorország képviselői vettek részt. Állásfoglalásuk szerint az Expo ’95 nem csak Budapest és Bécs ügye: a rendezvény Ilidként szolgálhat az országok és régiók között, előmozdíthatja a kulturális kap­csolatok kibővítését, a szomszédos országok közeledését. Kasza Péter, a munkabizottság magyar társelnöke az MTI-nek elmondta: az érintett hét magyar megye különös jelentőséget tulajdonít a kiállításnak. Ettől várják az infrastruktúra fejlesztésének meggyorsítását, az idegenforgalom fellen­dítését, amiből hosszú távon is profitálni tudnak az érintett területek. Hiszen ez egy vissza nem térő alkalmat kínál arra, hogy az eddig kevésbé ismert, ám jó adottságú települések, tájak végérvényesen bekerüljenek a nemzetközi turizmus vérkeringésébe, ami pedig bevételi forrásokat eredmé­nyez az önkormányzatoknak. E lehetőségeket felismerve egyes megyék osztrák tartományokkal máris megkezdték a kétoldalú kapcsolatok szoro­sabbra fűzését, így például Győr-Moson-Sopron megye és Burgenland külön egyezséget kötött az Expo '95 alkalmából a két határ menti terület kulturális idegenforgalmi kapcsolatainak közös fejlesztésére. Bajorország elsősorban azért szorgalmazza az Expo megrendezését, mert különböző beruházásokkal, üzleti vállalkozásokkal szeretné képviseltetni magát a kiállításon. Hatpárti tárgyalások ma este Az MTI információja szerint a hat parlamenti párt képviselői megegyeztek abban, hogy csü­törtökön este folytatják a két- hete megkezdett megbeszélései­ket — ezúttal a szakértők talál­kozójával. A felfüggesztett első megbe­szélésen — mint ismeretes — a hat parlamenti párt megállapo­dott abban, hogy kidolgozza és megküldi egymásnak tematikai és az eljárásra vonatkozó elkép­zeléseit. Annak érdekében, hogy a következő plenáris ülés gördülékenyebb legyen, a hat párt szakértői előkészítő ülést tartanak, amelyen a vitás kérdé­sekben megpróbálnak konszen­zust kialakítani. Ha ez sikerül, akkor folytatódik a felfüggesz­tett első plenáris ülés, aminek jó­vá kell hagynia az eljárási és te­matikai keretet. Ezután kezdőd­het meg az érdemi munka. Évezredes szent helyekkel ismerkedett a magyar kormányfő Keresztény vagyok, termé­szetes hát, hogy eljövök a Szentföldre, akkor felkeresem Betlehemet is. Örömmel lát­tam, hogy az egyszerű emberek itt, felekezetre való tekintet nél­kül, békében tudnak egymás mellett élni — így összegezte szerda délelőtti élményeit An­tall József miniszterelnök, aki hivatalos izraeli látogatásának utolsó napján — felesége társa­ságában — a zsidó, az iszlám és a keresztény vallás évezredes szent helyeivel ismerkedett. A jeruzsálemi óvárosban tett séta során elsőként a Siratófalnál, a val­lásos zsidók legszentebb imahelyén időzött a magyar kormányfő. In­nen az al-Aksza mecsetbe, az iszlám hívők Mekka és Medina után leg­nagyobb becsben tartott zarándok helyére vezetett az útja. Az épület szomszédságában lévő sziklamecset előtt Szaadeddin el-Alami jeruzsá­lemi főmufti köszöntötte a vendé­geket. A 691-ben épült mecsetet a köré a sziklatömb köré emelték, ahonnan a hagyomány szerint Mo­hamed próféta a mennybe emelke­dett. Antall József a páratlan szép­ségű épülettel ismerkedve megje­gyezte, hogy a muzulmánok legé­szakibb szent helye éppen Budapes­ten van: Gül Baba türbéje. A Via Dolorosán. Jézus utolsó földi útján haladva a Szent Sír temp­lomba látogatott ezután a küldött­ség. A bazilikát Krisztus keresztre feszítésének a hagyomány szerinti színhelye fölé emelték, s öt keresz­tény felekezet papjai miséznek ben­ne. A rövid szentföldi ismerkedés Betlehemben, a Születés templomá­ban fejeződött be; itt Eliasz Freidzs, a város keresztény vallású palesztin polgármestere üdvözölte a magyar kormányfőt. A templomban ajászol előtti szertartás szerit énekei után a távolról érkezettek ajkáról magya­rul is felcsendült a betlehemi ének. * A magyar kormány támogatja James Baker amerikai külügymi­niszter közel-keleti béke-erőfeszíté­seit — jelentette ki szerda este Tel- Avivban Antall József magyar mi­niszterelnök, izraeli látogatását záró sajtóértekezletén. Hozzátette: — Magyarország egyensúlyozott poli­tikára törekszik a térségben, a béke­folyamat módozataira nézve nemi kíván állást foglalni, hanem azt a megoldást támogatja — akár eg;y rendezési konferencia összehívásait, akár a közvetlen tárgyalásokat —, amely célravezetőnek bizonyul. Antall József háromnapos hiva­talos látogatásának utolsó prog­rampontjaként válaszolt az őt kí sé- rő magyar újságírók és izraeli kollé­gáik kérdéseire. (Folytatás a 2. oldalon) Kötelet , rácsot fűrészeltek Gról Monte Cristo és Henri C'harriére — ismertebb nevén Pil­langó — hírhedt szökéseivel azt hihetnénk leáldozott a börtönszö­kések kora. Ellentmond ennek, hogy azóta is jó néhány elítélt oldott kereket a világ számos biztosnak hitt börtönéből. Nemrég a volt szekusügynöknek, a többrendbeli gyilkosságért elítélt román loan Ursunak sikerült meglépnie Kumlabonkernből, Svédország legjobban őrzött fegyházából. Persze, hasonló esetekért nem kell feltétlenül külföldre mennünk. Előfordul nálunk is az ilyesmi. Legutóbb például a Kecskeméti Büntetésvégrehajtási Intézetben fontak kötelet és fűrészeltek rácsot a rabok. Az esetről szóló riportunkat az 5. oldalon olvashatják. Augusztus elsejéig felújítják a Szentháromság-szobrot Mi lesz a volt érseki magtárral? A váratlanul fölbukkanó régi kedves ismerősöknek kijáró örömmel üdvözölte a kalocsai városháza előtt Szalóki István volt tanácselnök Lampert Rózsát, az Országos Műemléki Felügyelőség területi referensét és dr. Tamás Ferencnét, a megyei műemléki kuratórium titkárát. Az együtt végzett jó munka tudata köti össze őket. Jó néhányszor tárgyal­tak, tanakodtak kalocsai műemlékek felújításáról. A minap maga a kalocsai érsek, dr. Dankó László szólt elismerően az egyházi műemlékek megóvásáról a televízióban. („Székhely városának ősi katedrálisa soha­sem volt ilyen szép, mint most.”) A két hölgy az időközben megérkező Jékely Zsolttal, az Országos Műemléki Felügyelőség új főigazgatójával, Mendele Ferenccel, az OMF igazgatójával, Borbély Lajos megyei főépítésszel együtt Török Gusztáv Andor polgármesterhez hivatalos. A résztvevők előre megkapták a tárgyalási javaslatot. Kölcsönösen tudo­másul veszik, hogy a költségvetési hiánnyal küszködő önkormányzat az épí­tészeti örökség megóvását és ésszerű hasznosítását továbbra is fontos város- politikai érdeknek tekinti, ezért is támogatta a megyei műemléki kuratóriu­mot. Idén azonban csak néhány halaszthatatlan ügyben kereshet megoldást. Megállapodnak: az Országos Műemléki Felügyelőség, természetesen, szak­mai tanácsokkal segíti amégfunkciótlan műemléki épületek hasznosítását. (Egy osztrák—magyar újító, innovációs cég is közreműködik a térség fejlesztési le­hetőségeinek feltárásában, a tervek szerint — tudatja a polgármester.) (Folytatás a 3. oldalon) • A S/c'iithároinsáj’-s/obrot felújítják, de továbbra is kérdéses. a/ előtte levő „emlékmű bokor" sorsa (Arhív felvétel) EUROSPORT Kacsa az úji ndulás KUVAIT Gyorsabban halad az égő kutak oltása Kuvaitból és Szaúd-Arábiából a napokban, a korábbiaknál derű­sebb jelentések érkeztek az égő olajkutak eloltásának lehetőségei­ről, és az Öböl vizébe ömlött olaj pusztításának mértékéről. Az emírségben a vártnál gyor­sabban halad a közel 600 égő olaj­kút eloltása, s ez tápot adott azok­nak a reményeknek, hogy nem évek, hanem esetleg már csak hó­napok kellenek a rémálom elűzésé­hez. Tegnap reggelig a tűzoltók már közel 100 kúttal végeztek, s ennek alapján arra számítanak, hogy augusztus végéig sikerül a kutak kétharmadát, márciusig pe­dig valamennyit eloltani. (Folytatás a 2. oldalon) Bács-Kiskunban százezer körül van azoknak a száma, akik közösségi vagy egyéni rendszeren már nézői az ürte- levízióknak. Ezeknek a műso­roknak az egyike az Euro- sport, mely múlt hétfőn kény­telen volt beszüntetni prog­ramjai sugárzását. Azóta több információ látott napvilágot, és olvasóink telefonjaiból is arra következtethettünk: a té­ma sokakat érdekel. Ezért munkatársunk tegnap délután telefonon fölhívta a Sky Tele­vision illetékesét. — Mondana valamit a Pető­fi Népe olvasóinak az Euro­sportjövőjéről ? — Szívesen. Igazán megha­tó, hogy ennyire érdeklődnek irántunk. Ez azt bizonyítja, szerették műsorainkat. Sajnos azonban nem tudok jó hírrel szolgálni. — De hisz éppen ezért hí­vom. Állítólag hétfőtől újrain­dul a műsor . francia gazdasági segítséggel. — Ezt magyar újságok ír­ták? — Igen. több szerdai lap. —Nos, nem tudom honnan vették értesülésüket. Én ezeket nem tudom megerősíteni. Egyelőre mi itt azt tudjuk, hogy minden a régiben marad. Azaz: az Eurosport csak volt. De örülök, és ezt nagyon őszintén mondom, hogy eny- nyire megszerették. Ennyit mondhatok. (Ballai) Uj miniszter­elnök Francia- országban Michel Rocard eddigi minisz­terelnököt — saját kérésére — felmentették tisztségéből — je­lentette be az Elysée-palota szer­dán délután hivatalosan is a hírt. Francis Mitterrand köztár­sasági elnök az 57 éves Edith Cressont, az európai ügyek volt miniszterét bízta meg á kor­mányfői teendőkkel. Cresson Franciaország történetének első női miniszterelnöke lesz. A kötelező is lehet kényelmes! gépjármű felelősségbiztosítás A PROVIDENCIA Osztrák-Magyar Biztosító Rt. szeretné megkímélni Önt az utánjárástól. Ezért a postai levélkézbesítők és a PROVIDENCIA üzletkötői a lakásán keresik fel Önt, de természetesen rendelkezésére áll az ország 3200 postahivatala is. Ha minket választ - a napi postával megérkezik a kötelező biztonság: a PROVIDENCIA MA: A szegénység fokozatai Fülöpházán 3. oldal HOLNAP: Jövő heti rádió- és tv-újság

Next

/
Oldalképek
Tartalom