Petőfi Népe, 1991. április (46. évfolyam, 76-100. szám)
1991-04-30 / 100. szám
NAPTAR 1991. április 30., kedd Névnap: Katalin, Kitti Napkelte: 5 óra 30 perc Napnyugta: 19 óra 54 perc Holdkelte: 22 óra 07 perc Holdnyugta: 5 óra 44 perc Majálisok A megye településein a hagyományos módon ünnepük május elsejét. Egész napos program várja a halasiakat. Délelőtt 9 órától a Hősök ligetében, ami hagyományosan a lovas szobor környékét jelenti mint pontosabb helyszínt, egymást követik a színpadon az együttesek, a Stúdió TSK, a Halas Néptánc- és a Kontorás együttes. 11 órakor Lehr Ferenc humoristával találkozhatnak az arra sétálók, őt pedig a női gimnasztikacsoport követi. Egész délelőtt érvényes, hogy a gyerekek különböző sportrendezvényekre nevezhetnek be, amelyek fődíja egy (nem torony-, hanem zseb-) óra lánccal. A délután a rockzene kedvelőié. A három órakor kezdődő Rockmajálison a halasi Ozirisz, Panel és Black and White együttesek mellett kiskőrösi, békéscsabai és budapesti vendégbandákat is hallgathat a közönség négy órán át. Kecskeméten a Szociáldemokrata Párt, a szakszervezetek és a Vállalkozók Pártja együttes szervezésében, a polgármesteri hivatal segítségével a Vasútkertben tartják a május 1-jei majálist. Tíz órakor Merász József polgár- mester mond rövid ünnepi köszöntőt. Az egész napos rendezvény zenés ébresztővel kezdődik. A Vasútkertben az Állásnélküliek Kecskeméti Egyesülete saját sátrában várja a munkanélkülieket. A sükösdiek és érsekcsanádiak közösen tartják a majálist a Csanádi Nagy-Dunánál. Sükösdről reggel 8 és 9 órakor menetrend szerinti autóbuszjárat indul, mely minden megállóban felveszi a majálisra igyekvő utasokat. Lesz lepényevés, zsákban futás és mindenféle verseny, ami ilyenkor szokásos. Akinek még nincs pónilova, érdemes kimmeni azért is, nem csak a jó levegőért, ugyanis a tombola fődíjaként valaki egy aranyos kis pónicsikót vihet haza. ÁPRILIS 30. TV I. MŰSOR 8.58: Műsorismertetés 9.00: Tévétorna nyugdíjasoknak 9.05: Csajkovszkij: D-dúr hegedűverseny (ism.) 9.45: Mozgató 9.55: Képújság 10.00: Parlamenti Napló Közvetítés az Országgyűlés ülésszakáról 13.46: Képújság 13.53: Műsorismertetés 13.55: Jégkorong-világbajnokság 16.15: Pannon krónika 16.25: Nachrichten — Hírek németül 16.30: Ecranul nostru 17.00: Szép magyar tánc — Kanásztánc és botoló 17.05: A durva bivaly és a pásztorfiú — Kínai rajzfilm (ism.) 17.15: Szám-adás 17.30: Műsorajánlat 17.35: LA SEPT — Lapozgatás az időben — Francia dokumentumfilm 18.55: Esti mese — Bob és Böbék 19.05: Cimbória — Telefonos játék gyerekeknek 19.15: Muzzy in Gondo\and~ Angol nyelvlecke — XX/17. rész 19.25: Közlemények — Műsorajánlat 19.30: Híradó 20.05: Nagy Péter Angol—amerikai—olasz filmsorozat — IV/3. rész 92' 21.40: Kabinet-kérdések 22.00: Stúdió '91 23.00: Parlamenti Napló Országgyűlési tény eg. érvek, viták 23.30: Híradó 3. 23.45: BBC-hiradó TV \\. MŰSOR 16.25: Képújság 18.40: TV2 / Senne: Riportok Időjárás — Zene 17.10: Egy perc tere Telefonos játék 17.25: Gyerekeknek — Titkos völgy —Angol gyerekfilmsorozat XXV! / 4. rész: A táncos pa- tájú ló 17.50: TV2 17.55: Telesport — Jégkorong-világbajnokság Döntő 2 3. Közvetítés Turkubóf — Az I. szünetben: kb. 18.35: Telesport A II. szünetben: kb. 19.20; Telesport 20.15: TV2 Benne Hírek — Műsorajánlat. Rocklétra A könnyűzenei utánpótlás műsora 21.00: Híradó 2. 21.20: TV2 21.30: Gondolkodó A televízió tudományos folyóirata 22.15: TV2 Benne: Nulladik típusú találkozások Sei-fi maya/in. Déri János műsora 22.50: Zene mindenkinek NSZK zenés film kb. 23.35: TV2 - Napzárta ÚJVIDÉKI TV 6.00: Jó reggelt, Vajdaság! 15.30: Műsorismertetés. 15.35: Tv-napló szlovákul. 15.45: Zenés műsor. 16.05. Tv-napló románul. 16.15: Iskolatévé: az angol nyulv 16.45: Tv-napló magyarul. 16.55: Reklám. 17.00: Tv-napló 17.20: Fiatalok műsora magyarul 17.50: Sorozatfilm gyerekeknek magyarul 18.15: Ma, tegnap, holnap ruszin nyelvű műsor. 18.45: Gyermek- műsor ruszinul. 19.15: Rajzfilm. 19.25: Reklám. 19.30: Tv napló magyarul 20.00: Lottóhúzás. 20.05: Örvény sorozatfilm 20.55: Tv- napló. 21.15: Fenntartott idő. 22.55: Az éjszaka színei. 00.55: Hírek 01.00: Műsorzárás. KOSSUTH RÁDIÓ Óránként: Hírok Időjárás Útközben. 4.30: Reggeli Krónika 8.05: Hangszemle. 8.20: Válogatott purc.emk 8.50: Külpolitikai figyelő 9.06: Napközben. 11.05: Tipp. 11.10: Országok, tájak népzenéje Ausztrál törzsi zene 11.35: Széchenyi István naplójából XII/11 lés/. 12.00: Déli Krónika. 12.30: Ki nyer ma? 12.45: Intermikrofon. 13.05: Klasszikusok délidőben 14.05: íróvá avatnak — Bozödi György indulása. 14.35: Dzsessz- melódiák. 15.05: Rádiószinház Ki beszól? 16.00: Délutáni Krónika. 16.15: A mi utcánk . . . A Lónyay utca 16.15: Ország város híres ember. 17.05: A tudomány határán. 17.25: A Szabó család. 18.00: tsh Krónika 18.30: Ráadás. 19.05: Sportvilág 19.15: láttuk, hallottuk. 19.30: Hol volt, hol nem volt . 19.39: Népdalok — A Mákvirág együttes előadásában. 19.50: Hajszálgyökerek. 2Ó.05: Uj feladatok és lehetőségek a mai Magyarország számára. 20.35: Mozart; a- moll szonáta K. 310 21.05: Zsoldos Imre trombitán játszik. 21.19: Rádiószinház Londoniak — Dylan Thomas hang játéka. 22.00: Késő esti Krónika. 22.30: Régi híres énekesek műsorából. — C/oe Elmo uperaáriákat énekei 24.00: Hírek — Időjárás. PETŐFI RÁDIÓ 4.30: Reggeli zenés műsor. 6.03: Reggeli csúcs. 7.37: Sportreggel. 8.00: Hírek — Időjárás. 8.05: Rivaldafényben. Az Amadeus c. film zenéje CD-n ////. 9.00: Hírek Időjárás. 9.03: Társalgó. 10.00: Oporettkedvelőknek. 11.00: Hírek — Időjárás. 11.03: Helykereső- Esélyekről, lehetőségekről — fiataloknak. 11.20: Apró-cseprő — gyerekekről. 11.41: Anyám, édesanyám. TORONYHÁZBAN Jaj! sikít egyel Bonc deklié. A férjem lépéseil hullom a léptsőluizhól! Meztelen szerelőjére néz, aztán eszébe jut a megoldás: — Ugorj ki az ablakon! — De drágám, hiszen a tizenharmadik emeleten lakiok! — Na és? Csak nem vagy babonás? 12.00: Asztali muzsika. 13.00: Hírek — Időjárás. 13.03: Popzene sztereóban. 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00: Betűtenger — az utazásról. 14.50: Összefoglaló az asztalitenisz-vb férfi csapatdöntójéről. 15.00: Hírek — Időjárás. 15.05: Csúcsforgalom. 17.00—19.00: RádióMa benne: 17.00: Hírek — Időjárás. 17.50: A— B/CD. 18.10: Helykereső — folytatás. 19.00. Hírek — Időjárás. 19.03: Tánchézi muzsika. 19.30: Popregiszter. 20.00: Alma és fája. 20.40: Veszélyben. 21.00: Hírek — Időjárás, 21.03: Börtönről álmodom mostanában 21.28: Nótakedveiőknek. 22.20. Miért nem kedvelem? 23.00. Hírek — Időjárás. 23.03: Sporthlradó. 23.10: A magyar rock archívuma. 24.00: Fahrbach: Régi magyar takarodó. SUPER CHANNEL 9.00: Egyveleg. 12.30: Dokumentumfilm. 13.00: Japán üzleti élete. 13.30: Egyveleg. 16.00: Forró drót. 17.00: Élő video- show. 19.00: Honey West (sorozat). 19.30: Richard Diamond (sorozat). 20.00: Dokumentumfilm. 20.30: Szovjetunió. 21.00: Sport. 22.00: Nemzetközi hírek. 22.10: Hollywoodi sztárok. 22.20: Doku: mentumfilm. MÁJUS 1. RTL PLUS 8.00: Halló, Európa — jó reggelt, Németországi 8.35: Telebutik. 9.25: Este. amikor a puszta álmodik (NSZK-tiim) 92' FF — Kéri és Peter a háború utáni Németországban tűzszerészként eltévedt bombákat és aknákat tesznek hatástalanná. Utolsó közös munkájuk során váratlan baleset történik.. 11.10: Rizikó (ism.). 11.35: Telebutik. 12.00: Forró nyeremény (ism.) 12.35: Rendőrségi beszámoló (amerikai krimisorozat). Izgalmas éjszaka. 13.00: Hírek. 13.10: Hammer (am. krimisorozat). Visszaszámlálás. 13.35: Kalifornia klán (am sorozat). 14.25: A Spring- field-sztori (sorozat) 15.10: A vad Rózsa (am. sorozat). 15.55: Mini Playback Show. 15.45: Rizikó - játék. 17.10: Forró nyeremény 17.45: Játssz velgnkl 18.00: A hatmillió dolláros férfi (amerikai ekciófilm-sorozat). Zsaroló szindikátus — Amerika nagyköveteit a világ minden országában megfenyegeti a nemzetközi szervezet Amikor az egyik követet elrabolják. az OSI veszi közbe az ügyet 18.45: Híradó — Időjárás 19.15: Knight Rider (am sorozat) Emlékezetkiesés. 20.16: Columbo (am. krimisorozat). Halálos trükkök. 21.65: Robbanékony- politikai ma gazin. 22.50: Hírek 23.00: Rambo III. (am akciólilm) 96'. 0.45: Halottak fekszenek a napon (olasz háborús film) 99'. 2-15: Műsorzárás. SAT 1 6.00: Jó reggelt a SAT 1 -gyeit 8.35: Szomszédok (ism). 9.05: Közkórház (ism). 9.50: Teleüzlet. 10.10: Stingray (ism). 12-00: Műsorismertetés. 12.05. Szerencsekerék (ism). 12.45: Telebörze. 13.35: Bingo (ism.). 14.00: Police Academy (raj/filmsor.). Lágy szív. 14.25. Közkórház (amerikai sorozat). Luke eljegyzése. 16.10: Szomszédok (ausztrál sor). Megváltás C harte ne ragaszkodik hozzá, hogy meglátogassa Scottot. A fiatalok ismét egymásra találnak, aminek Shane egyáltalán nem örül 15.36: Teleüzlet, 15.50: Bonanza (westernsor.) Prórifnrkas-vadászat. 16.45: Mail Houston (am. krimisor.). Gyilkosság a strandklubban C. J. barátnőjével udul Malibu strandién, amikor ismeretlen tettesek megölik a lányt. 17.45: Műsorismertetés. 17.50: Varázslatos Jeannie (am. sor ). Az elöljáró felesége. 18.15: Bingo játék. 18.45: Híradó Időjárás. 19.15: Szerencsekerék. 20.00: Max Monroe (am. krimisor.). A tanúk veszélyesen élnek — Max Monroe-nak meg kell védenie a gyilkossági úgy koronatanújának életét, hogy az biztonságban léphessen a tanúk emelvényére a tárgyalás napján. 21.00. Sherlock Holmes New York-ban (amerikai film) 95' 22.50: Hírek. 23.05. Tévétükör — magazin. 23.05. Tévétükor magazin. 23.35: Dillinyer (am. krimi) 102'. Fsz.: Warren Oates. Ben Johnson. 1.20: Max Monroe (ism.) 2.10: Műsorismertetés. EUROSPORT 8.30: Eurobic. 9.00: Jágkorong-vb. 11.00: Küzdősport-fesztivál. 11.30. Eurobic. 12.00: Nemzetközi motorsport. 14.00: Tenisz 16.00: Jégkorong-vb. 18.00. Rodeo 19.00: Labdarúgás 19.30: Eurosport- blrek. 20.00: Kerékpársport. 21.00: Pank- ráció. 22.00: Jégkorong-vb. 24.00: Vitorlázás. 1.00: Tenisz. TV I. MŰSOR 8.68: Műsorismertetés 9.00: Képújság 9.05: Tévétorna nyugdíjasoknak 9.10: Százegyedszer is... Meghívó május elsejére 9.30: Bűvészparédé (ism.) 9.65: Qrizzly medvék a nagy vízválasztón (ism.) 10.20: ZOOM 10.60: U. K. Today 11.20: Péter ét az elefánt — Sri Lanka-i film 13.00: Képújság 14.40: Képújság 14.47: Műsorismertetés 14.50: Kamera: mozgókép VIII5. rész: Az elektromos paradicsom (ism.) 15.15: Pannónia! barangolások 16.00: Kérem s kővetkezőt! Terrorizmus (ism.) 16.15: Zenéló filmkockák — Ismeretlen imádó — Amerikai film (1942) FF (Feliratos!) kb. 97' 17.60: Búcsú e kommunizmustól — Azok e május elsejék 18.25: Százegyedszer is... 18.50: MOsorajénlat 19.00: Esti mese — Sebaj Tóbiás 19.10: Cimbória 19.30: Híradó 20.05: Nagy Péter — Angol—amerikai—olasz filmsorozat — IV/4. rész 91' 21.40: A fáraók fóldjén - 111/1. rész 22.00: Ven öt páros? 22.08: Szolgálok Istenért, Egyházért, Hasiért... — Mindszanly-portré — HU2. réti 22.45: „Jöttem, láttam .,.“ 23.25: Hiradó 3. 23.40: ZDF-hlradé TV II. MŰSOR 14.00: Képújság 14.15: TV2 Benne: Riportok — Időjárás — Zene 15.00: Rigócsör királyfi — Csehszlovák mesefilm (ism.) 931 16.33: TV2 16.55: Néprajzi értékeink — Virágos fözőfa- zék 17.00: Díjugrató Világ Kupa — Közvetítés Kiskunhalasiéi. felvételről 18.00: Telesport 18.25: G yerekeknek — Szafari — Csehszlovák kisfilmsorozat Kill(8. rész: k titkot folyosó (ism.) 18.53: TV2 Benne: Hírek — Műsorajánlat 19.00: Szupercsoport — Amerikai bűnügyi tévéfilmsorozat — A halálraítélt 49' 19.48: TV2 20.10: Olaszország— Magyarország labdarúgó EB-selejtezö mérkőzés — Közvetítés Salernóból — A szünetben: kb. 21.00: Hiradó 2. 22.00: TV2 22.10: Végtelen folyosó — Dokumentumfilm — A Szegedi Körzeti Stúdió műsora 22.30: TV 2 Benne: Sibylla Pomorin Trio kb. 23.00: Napzérta ÚJVIDÉKI TV 8.00: Reggeli műsor. 12.10: Szórekoztató műsor. 13.30. Játékfilm. 15.35: Tv-napló — szlovákul. 16.50: Tv-napló — ruszinul. 18.00. Zenés műsor. 18.11: Top Ten filmműsor. 16.45: Tv- napló— magyarul. 17.00: Tv-napló. 17.20: Sorozatfilm gyerekeknek. 17.45: Iskolatévé: az angol nyelv — ismétlés 18.15: Objektív Tv — román nyelvű műsor 18.45: Adám Pusloics — román nyelvű portré. 19.15: Rajzfilm. 19.25: Reklám. 19.30: Tv-napló — magyarul. 20.00- Játékfilm. 21.35: Komolyzenei műsor. 22.30: Tv-napló. 22.50: így edzették az acéli — hazai játékfilm. Utána műsorzárás. KOSSUTH RÁDIÓ Óránként: Hírek — Időjárás — Útközben. 6.00. Reggeli zenés műsor. 8.05: Hangszemle. 8.20. Színes népi muzsika. 9.05: Magatartásformák — Mészáros Márta filmrendező 9.50: Ha én X. Y. lennék. 10.05: Örökzöld dallamok. 11.05. A munkások kérnék... 12.00: Déli Krónika. 12.30: Harminc perc alatt a Föld körül. 13.05: Klasszikusok délidőben. 14.10: Egy énekes — több szerep 15.05. A boldog ember — Móricz Zsigmond regényének rádióvéltozate. 16.06. Oiszkótika. 17.05: Majális. 18.00: Esti Krónika. 18.30: A Rákóczí-dallamkör — ///7. rész: A Rákóczi-nóta. 19.05: Hol volt, hol nem volt... 19.20: A Rádiószinház bemutatója — Kagylók zenéje, óceán. 20.08: Zenélő városaink — Pécs. 21.06. Latinovits Zoltán verset mond. 21.16: Magyar tájak dalaiból, táncaiból. 22.00: Késő esti Krónika. 22.30: Magyar művészek operafelvételeiből. 23.05: Archívumok mélyéről. 23.45: Két Co- relli-triószonáta. 24.00: Hírek — Időjárás. PETŐFI RÁDIÓ 6.00: Hírek — Időjárás. 6.03: Kakukkl Zenés ébresztő. 8.00: Hírek — időjárás. 8.06: Gépirónia — Simái Mihály mesejátéké. 8.33: Mese-zene gyerekeknek — Presser Gábor— Sztevanovity Dusán: A padlás — részletek. 9.00: Hírek — Időjárás. 9.03: Az elátkozott költő sanzonjai. 9.50: A Swinging Marches fúvósegyüttes. 10.00: Szórakoztató antikvárium. 11.00: Hírek — Időjárás. 11.08: Ünnepi koktél. 12.03. Jó ebédhez szól a nóta. 13.00: Hírek — Időjárás. 13.03: Budapestért — gálaest a Vígszínházban — Il/I. 13.46: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00: Az úgy volt... 15.00: Hírek — Időjárás. 16.06: A Rádió Dalszínháza — Banditák. 16.40: A Debreceni Dixieland Band új felvételeiből. 17.00: Hírek - Időjárás. 17.03: RádióMa. 18.00: „A Modenái Bel Canto fejedelem" —1112. 19.00: Hírek — Időjárás. 19.03: Szív küldi... 20.15: Közvetítés az Olaszország—Magyarország EB labdarúgó-mérkőzésről. Közben:21.00: Hírek — Időjárás. 22.01: Vásott kölykök. 23.00: Hírek — Időjárás. 23.03: Sporthlradó. 23.10: Hiánypótló. SUPER CHANNEL 9.00: Egyveleg. 12.30: Turisztikai magazin. 13.00: Japán üzleti hát. 16.00: Forró drót. 17.00: Élő vídeoshow. 19.00: Egyveleg. 20.00: Utazás Japánba 20.30: Ázsia. 21.00: Koncert — dzsessz. 22.20: Nemzetközi hírek. 22.50: A világ, amelyben élünk. 23.20: Sport — magazin. 0.20: Nemzetközi hírek. RTL PLUS 6.00: Az álarc (amerikai sorozat). NÖ- vény-show. 8.25: C. 0. P S (amerikai sorozat) A csodagyerek esete 7.16: Zorro ás a finálé (olasz western) 77'. 8.35: Egy sir az örqk jég birodalmában (cseh film) 65'. 9.40: Zorro és a finálé (ism ) 11.00: Róma jegyében (francia—NSZK—olasz film) 91', 12.35: Hihetetlen történetek (sor ). Démonok- 13.00: Rajzfilm. 13,15: Az apám földönkívüli (amerikai sorozat) 13-40: A Munster család (amerikai sorozat). Munster-film, 14.05! Az új lány (amerikai komédia) 107 — A kosárlabdacsapat tagjai az új sporttársban reménykednek, tőle remélik a nam vért győzelmet Senki nem sejti, hogy Chris nem fiú. hanem lány Az egyetlen veszélyI ieenart jelenti, aki mindenbe beiedugja az orrát... 16.00. Nagy munka Brinknél (amerikai komédia) 98' 17.45: Slágerparádé. 18.48: Híradó — Időjárás. 18.18: Hazai dallamok. 20.15: Don Camillo (olasz komédia) 22.25: Té- vétükör-magazin. 23.00: Pilóták bevetésen (amerikai akciólilm) 84' 0.36: Rambo III (ism ). 2.18: Műsorzárás SAT 1 8.35: Szomszédok (ism). 9.08: Közkórház (ism ). 9.50: Rajzfilmek. 10.20. Sherlock Holmes New Yorkban (ism.) 12.00: Műsorismertetés. 12.05: Szerencsekerék (ism ). 12.45: A haza hangja — népdalok. 13.35: Bingo (ism.). 14.00. Ollie (am. rajzfilmsor.). A nagy (utam 14.40: Közkórhéz (am. sor.). Menekülés az alkoholba. 15.25: Szomszédok (ausztrál sorozat) Clive legújabb ötlete — Mike és Shane a szó szoros értelmében meg akarnék verekedni Jenáért. Ciive nek mentő ötlete támad, amiért a tény nem túlzottan lelkesedik. 15.50: Örült Vadnyugat (western). Tetszhalottak éjszakája. 16.45: Stingray (am. sor.), Félelemmel teli szemek. 17.45: Műsorismertetés. 17.50. Varázslatos Jeannie (sor.). Armine hercegnő. 18.15: Bingó — játék. 18.45: Híradó — Időjárás. 19.15: Szerencsekerék. 20.00: Booker (amerikai krimisorozat). Családi banda. 21.00: Rossz orvosság (amerikai komédia) 94' — Fsz.: Steve Gut- tenberg, Alan Arkin, Julie Hagerty 22.50: Hírek. 23.05: Az átok örökösei (krimisorozat). Egy igaz barát. 23.55: 4-es csatorna. 0.65. Booker (ism). 1.46: Műsorismertetés. EUROSPORT 9.00: Jégkorong-vb. 11.00: Kerekek. 11.30. Eurobic. 12.00: Teremhoki EB. 13.00. Jégkorong 14.00: Tenisz 18.00: Jégkorong-vb, 18.00: Ejtőernyős-vb. 18.30: Ritmikus sportgimnasztika. 19.30: Hírek. 20.00: Nemzetközi sport. 21.00: Ökölvívás. 23.00: Jégkorong-vb. 1.00: Hírek. 1.30: Krikett. MISOR Április 30-án, kedden KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ Délután 5 órakor: A VÁD TANÚJA. Petőfi Sándor-bérlet. Ciróka Bábszínház: (Rákóczi u. 3.) 14 órakor: FEHÉRLÓFIA MOZI KECSKEMÉT Városi mozi: 5 és 8 órakor: FARKASOKKAL TÁNCOLÓ. Sz„ mb., amerikai film. 14 éven felülieknek. Árpád mozi: háromnegyed 6 és 8 órakor: HALÁLRA JELÖLVE. Sz„ mb., amerikai film. 16 éven felülieknek. Otthon mozi: délelőtt 10, fél 6 és fél 8 órakor: ÉBREDÉSEK. Sz„ mb., amerikai film. 14 éven felülieknek. Stúdiómozi: 7 órakor: KÖTÖZZ MEG ÉS ÖLELJ! Sz., mb., spanyol film. 16 éven felülieknek. Országúti autósmozi este 9 órakor: DELTA FORCE KOMMANDÓ. Sz., mb., olasz film. 16 éven felülieknek. BAJA Uránia mozi: fél 4, fél 6 és fél 8 órakor: PISZKOS ALKU. Sz., amerikai film. 18 éven felülieknek. Stúdiómozi: 5 és 7 órakor: HÓBORTOS HÉTVÉGE. Sz., mb., amerikai film. 14 éven felülieknek. KALOCSA Otthon mozi: 6 és 8 órakor: FILO- FAX, AVAGY A SORS KÖNYVE. Sz., mb., amerikai film. 14 éven felülieknek. KECEL Autósmozi: este 9 órakor: NICSAK, KI BESZÉL MÉG! Sz., mb., amerikai film. KISKŐRÖS Holdfény autósmozi: este fél 9 órakor: PALIMADÁR. Sz., mb., amerikai film. KISKUNFÉLEGYHÁZA Petőfi mozi: 6 és 8 órakor: JÁKOB LAJTORJÁJA. Sz., amerikai film. 16 éven felülieknek. IDŐJÁRÁS Várható időjárás az országban ma estig: A köd feloszlása után napsütés, majd a délutáni órákban ismét gomoly- felhőképződés várható helyi záporokkal. Az északkeleti szél napközben megélénkül. A hőmérséklet délután 16 —21 fok között alakul. A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium és a Bajai Meteorológiai Főállomás jelenti: Április 28-án Kecskeméten a középhőmérséklet 9,8 (áz 50 éves átlag 12,5), a legmagasabb hőmérséklet 12,7 fok volt. 1,4 milliméter csapadék hullott, a A RENDŐRSÉGRŐL JELENTJÜK Halálkanyar a Vajasnál Április 27-én, szombaton hajnalban Borota határában az 5412. számú úton Budai István rémi lakos (Kossuth L. u. 31.) személyautóval közlekedve áttért a menetirány szerinti bal oldalra és ott összeütközött a szabályosan közlekedő Páncél Gábor bajai lakó* (Népfront u, 21.) által vezetett gépkocsival, A baleset során Budai István súlyos, utasa, Zöller Zsolt rémi lakos (Rákóczi u. 32.) könnyű, Páncél Gábor súlyos, két utaia könnyű sérülést szenvedett. Április 28-án, vasárnap hajnalban Dunavecse határában az 51. számú főúton Horváth István duna- vecsei lakos (Petőfi u. 58.) személy- gépkocsival közlekedve az árokba futott és egy fának ütközött. Horváth István a helyszínen belehalt sérüléseibe. Ugyanezen a napon reggel Tázlár belterületén az 5405. számú úton Braska Imre kecskeméti lakos (Akadémia krt. 57.) személyautóval közlekedve megcsúszott és az árokba borult. Utasa, Halász Tünde székesfehérvári lakos súlyos sérülést szenvedett. Szintén vasárnap Kecskemét határában, a 441. számú úton Bán Irén kecskeméti lakos (Kocsis P. u. 19.) személygépkocsival az árokba borult és súlyos sérülést szenvedett. Vasárnap Miske külterületén, az 5312. számú úton Babucsik Antal kalocsai lakos (Dózsa Gy. u. 66.) személyautóval nem az útviszonyoknak megfelelő sebességgel közlekedett, a Kanyarban kisodródott és a Vajas-csatornába borult. Babucsik Antal és Babucsikné Kovács Katalin a helyszínen életüket vesztették. HÁCS-KISKUN MEGYEI NAPILAP Kiadja: a Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kit. Felelős kiadó: Preiszinger András. Martin Feldenkirchen Főszerkesztő: dr. Gál Sándor Főszerkesz.tő-helyettes: Ballal József Készíti a Petőfi Nyomda Rt.. Kecskemét. Külső-Szegedi út 6. 6001 Felelős vezető: Birkás Béla elnök vezérigazgató. Telefon: 28-777 1991. IV. 30-án, megrendelés sorszáma: 130004 Kéziratokat nem érzünk meg és nem küldünk vissza. Szerkesztőség és kiadóhivatal címe: 6000 Kecskemét. Szabadság tér 1/A 6001 Telefon: 27-611. Telexszám: 26-216 bmlv h. Telefax: 29-898 Terjeszti a Magyar Posta .............. E lőfizethető a nlrlapkéz.besitő postahivataloknal cs kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy nőnapra: negyedévre: fél évre: ISSN 0133 egy <-235x 199. 597,- 1194. 2388. Ft, Ft, Ft, Ft. Stúdiómozi: 7 órakor: BECÉZŐ SZAVAK. Sz., mb., amerikai film. 14 éven felülieknek. KISKUNHALAS Filmszínház: fél 6 és fél 8 órakor: ROCKY 5. Sz., mb„ amerikai film. 14 éven felülieknek. K1SKUNMAJSA Kiskun mozi: 5 és 7 órakor: KÉPESLAPOK A SZAKADÉKBÓL. Sz., mb„ amerikai film. 14éven felülieknek TISZAKÉCSKE Az Arany János Művelődési Központban: 7 órakor: TŰZ, JÉG, D1NA- MIT. Sz., mb., német film. Május 1-jén, szerdán KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ Este 7 órakor: A VÁD TANÚJA. Kiss Mányi-bérlet. MOZI A mozik műsora azonos a keddivel, kivéve: KECSKEMÉT Otthon mozi: szünnap. Országúti autósmozi: este 9 órakor: ÉBREDÉSEK. Sz., mb., amerikai film. 14 éven felülieknek. Csalánosi autósmozi: este 9 órakor: HALÁLRA JELÖLVE. Sz., mb„ amerikai film. 16 éven felülieknek. BAJA Uránia mozi: fél 4, fél 6 és fél 8 órakor: FILOFAX, AVAGY A SORS KÖNYVE. Sz., mb., amerikai film. 14 éven felülieknek. KALOCSA Otthon mozi: 6 és 8 órakor: JÁKOB LAJTORJÁJA. Sz., amerikai film. 16 éven felülieknek. KISKÖRÖS Holdfény autósmozi: este fél 9 órakor: VAD ORCHIDEÁK. Sz., amerikai film. 18 éven felülieknek. KISKUNFÉLEGYHÁZA Petőfi mozi: 6 és 8 órakor: PISZKOS ALKU. Sz., amerikai film. 18 éven felülieknek. KISKUNMAJSA Kiskun mozi: 7 órakor: TINI NIN- DZSA TEKNŐCÖK. Sz., mb. amerikai film. nap 0,5 órán keresztül sütött. Tegnap réggel 8 órakor 7,8, 14 órakor 17,0 fok volt. A legalacsonyabb hőmérséklet 3,3 fok, a tengerszintre átszámított légnyomás 1015,1 millibar — mérsékelten emelkedő — volt. Április 28-án Baján a középhömér- séklet 10,7 (az 50 éves átlag 13,1), a legmagasabb hőmérséklet 14,5 fok volt. A nap 2,3 órán keresztül sütött, csapadék nyomokban hullott. Tegnap reggel 8 órakor 6,7,14 órakor 18,1 fokot mértek. A legalacsonyabb höthérséklct 3,5 lbk, á tengerszintre átszámított ’légnyomás 1014,4 millibar — nem változó — volt. — KI A RENDŐRKAPITÁNY-JELÖLT Kiskunfélegyházán? Dr. Kristóf András alezredest, a jelenlegi kapitányságvezetőt javasolta Kiskunfélegyháza rendőrparancsnokának dr. Kocsis Alii- la rendőr alezredes, megyei főkapitány. Dr. Kristóf kinevezéséhez - miként az összes kapitányságvezetőjéhez — a helyi önkormányzat egyetértésére van szükség. Itt utalunk vissza a Petőfi Népe múlt csütörtöki számára, ahonnét a városi rendőrkapitány-jelöltek névsorából sajnálatos módón, kihagytuk a kiskunfélegyházi pályázót, Míg a kalocsai jelölt, Hargitai László rendfokozatát elírtuk: a pillanatnyilag is a kapitányi posztot betöltő rendőrtiszt századost rendfokozatot visel, BAJAI TELEVÍZIÓ Ma 20 órakor: KILENCFARKU MACSKA. Olasz -német krimi. 100’ Szerdán 20 órakor: A hétfői híradó és film ismétlése. KECSKEMÉTI TELEVÍZIÓ Holnap 19,30 órakor: Magyar népmesék, SUNDISZNO, HOLLO JANKÓ. A Kecs- keméti Animációs Filmvállalat filmjei. 20 órakor: SZEPLEÁNYOK. Sz. magyar dokumentumfilm. (Az első szépségktrálynő- választás.) Azonnali belépéssel őrző-védő tevékenység ellátására munkatársakat keresünk. Jelentkezés személyesen, Kecskemét, Mindszenti út 2/A (lőtér). Május 1-jen az MSZP Kecskeméti Szervezete Önkormányzati képviselői — Dr. Brúszel L. és Szűcs T. — válaszolnak a lakosság kérdéseire, az MSZP által felállított sátor előtt 11—12 óráig. Mindenkit szeretettel várunk! 40952 t kInai I ¥ AKUPUNKTÚRA * O Mozgásszerv!, Izületi, reumatikus, ‘0* A belgyógyászati; migrénes feittláa, A T Idegrendszeri, e szem, T Nf gyermekbeplsllts, nőgyógyászati V* V ét még sok más betegség y A eredményes gyógyítása. A V Kecakemét, PAazthóy u. 3. jf V Telefon: 78/26-339. V «0« Rendelési Idő: délelőtt 8—11-lg, A A délután 15—18-ig, ezombaton A V 11—14-lg. Y V 49044 V — A SZERENCSEJÁTÉK RT. közleménye szerint a lottó iránt olyan nagy az érdeklődés, hogy a megyei kirendeltségek május 1-jén is nyitva tartanak 8—13 óráig. — OLVASÓINK FIGYELMÉBE! Tájékoztatjuk Olvasóinkat, hogy a Petőfi Népe legközelebb csütörtökön, május 2-án jelenik meg, akkor jelentkezünk a sajátos heti munkarend miatt egyes rovatainkkal.