Petőfi Népe, 1991. április (46. évfolyam, 76-100. szám)

1991-04-10 / 83. szám

4 • PETŐFI NÉPE • 1991. április 10. EGY LAVÓR LANGYOS VÍZBEN CSÜCSÜLNEK A KECSKEMÉTI TANÁROK? „Átvilágított” iskolák Kecskeméti pedagóguskörökben manapság sűrűn emlegetik dr. Andrássy Ákos (MDF) önkormányzati képviselő nevét. Egyrészt a közgyűlés márciusi ülésén elhangzott nyilvános felszólalását idézge­tik, másrészt pedig arra a tényre hívják föl a figyelmet: dr. Andrássy vezeti majd azt a vizsgálatot is, amely az oktatási intézmények pénz­ügyi helyzetét próbálja átvilágítani. Mit mondott az önkormányzat közgyűlésén a képviselő? A mag­nószalag tanúsága szerint ezt: „Ha ez a közgyűlés egy kicsit bölcsebben döntött volna, nem elkapkodva, azt mondta volna, hogy csak akkor adunk 20 százalékos meg 30 százalékos béremelést egy intézetnek, ha ez 10 százalékos létszámleépítést mutat he. Ez 120 millió forint megtakarítást jelent. Tudom, képviselőtársam most azt mondja, hogy nem lehet minden tizedik tanárt elküldeni. De, kérem szépen, ha megnézzük, hogy vannak olyan iskolák, ahol egy tanárra heti óraszámban csak hat és fél óra jut, akkor valahol azért mégiscsak lehet valamit csinálni...” Ezt követően kapta a pénzügyi átvilágítás vezetésének feladatát dr. Andrássy Ákos. Interjút kértünk tőle, amelyet, minden kommen­tár nélkül, alább adunk közre. Új évad — új színészekkel Kecskemétre szerződik Galambos Erzsi, Berek Kati, Bencze Ilona, Rajhona Ádám . . . A színházi menetrend szerint az év első hónapjaiban történ­nek az ősszel kezdődő új évadra a szerződtetések, egy időben az új műsorterv kialakitásával. Mindez hogyan alakul a kecs­keméti Katona József Színház­ban? — Erről kérdeztük az in­tézmény direktorát, Illés Ist­vánt. — A következő évad nyitó­darabja Molnár Ferenc Testőr című műve lesz, amelynek fő­szerepeit Berek Katalin, Bencze Ilona és Rajhona Adóm iátsz- szák. — Jól csengő nevek a színházi életben. — Ahogy Galambos Erzsié is, aki szintén hozzánk szerződik, s akinek színészi és koreográfu- si tehetségére egyaránt számít­hatunk a jövőben. Mondhatni, hogy ő hazatér, hiszen a Radó- korszak idején, sok éven át e színpad kedvelt primadonnája volt. De, gondolom, a Miskolc­ról érkező Matus György neve is ismerősen cseng a kecskeméti színházkedvelőknek, aki az elő­ző évadban vendégként játszott már itt, mint a Nagykövet című, sikeres darab főszereplője. Két fiatal színészt szerződtetünk Egerből, Kéner Gabriellát és Epres Attilát, Gut tin András pe­dig Győrből érkezik. — Tervez frissítést a rendezői gárdában is? — Természetesen. A Mama című musicalt és Huszka Jenő Gülbabáját—-ez utóbbi még két­séges —, Bor József állítja majd színpadra, aki, véleményem sze­rint, a zenés darabok legjobb rendezőinek egyike az ország­ban. A napokban itt járt Dán Ni- cu román rendező, aki — túlzás nélkül mondhatni — ma már Európa-hírű művész. Shakes­peare Szentivánéjiálom című da­rabját álmodja színpadra Kecs­keméten a következő évadban, Szerződtetjük Szegő György díszlettervezőt, s a zenei vezető ‘ Dömötör Zsuzsa lesz augusztus­tól, nem Kezdi Zoltán Pál. — Mi igaz abból, hogy a Ci- róka Bábszínház visszatér a Ka­tona József Színház berkeibe ? — Sajnos, nem így van. De mi megszüntetjük a bábtagoza­tunkat — nagyszínházi gyer­mekdarabot kínálunk a fiatal korosztálynak —, mert a ciró- kásokkal nem érdemes verse­nyezni. Nagyon magas művészi színvonalat produkáló, tehetsé­ges együttes, mely a város ez irányú igényeit ki tudja elégíte­ni. Szerettem volna, hogy visz- szatérjenek hozzánk, de ők az önálló működés mellett döntöt­tek. — Szó esett arról, hogy kik érkeznek, arról viszont még nem, hogy kik távoznak a szín­háztól. — Nyugdijba vonul Angyal Mária, Gumik Ilona, Almási Albert, valamint a művészeti titkárunk, Simon Ibolya — utó­da Andrássy Lotti lesz —, s a gazdasági igazgató. Kerékgyár­tó László is, megüresedő helyé­re pályázatot irtunk ki, döntés a napokban várható. Elszerző­dött tőlünk Gyarmatin’ Agnes díszlettervező, s nem újítottuk meg a szerződését Hollai Kál­mán színművésznek, Beratin Gábornak, a megszűnő bábta­gozat vezetőjének, valamint Nagy Mária bábművésznek. Csökkenni fog a színpadot nem közvetlenül kiszolgáló dolgozó­ink száma is, hogy megfelelő bérkeretünk legyen a művészi gárda erősítéséhez, a színvonal emeléséhez. — Mikor hirdetik meg a kö­vetkező évad teljes műsortervét, melyre bérleteket válthat a szín­házszerető közönség? — Ez már csak napok kérdé­se. Egyébként hat nagyszínházi bemutatót tervezünk, s a kama­raszínház mint a legkülönbö­zőbb művészi ambícióknak, kí- sérlete„knek teret kínáló stúdió­ként működik majd, melynek előadásaira nem hirdetünk bér­letet. Koloh Elek A Kenguru — Mi az átvilágítás lényege, mi a célja? S honnan az ötlet? — Valahányszor gazdálkodás­ról esik szó, mindig fölmerül a kér­dés: vajon minden fillér jó helyre kerül-e? Az idei költségvetés össze­állításakor a gazdasági bizottság vitáján fölvetették, hogy a vizsgá­latot el kellene végezni valakinek. A munka természetesen, a pénz­ügyi és ellenőrzési bizottságra há­rult. Az átvilágítást tehát nem mi' kértük, az ötlet sem tőlünk eredt, mi csupán végrehajtjuk a felada­tot. Egyébként már kezdeti vizsgá­lódásaink során szembetűnt jó né­hány feltűnő aránytalanság. — Például? — Például az, hogy — előzetes információink szerint — a város­ban a legmagasabb átlagbért a dol­gozók esti gimnáziumának oktatói kapják, pedig nem a legerősebb és a legjobb minőségű képzést nyújtó középiskoláról van szó. Persze, azt is meg kell tudnunk, mi lehet a jelenség oka, hiszen előfordulhat­nak reális magyarázatok. Egyéb­ként mindenhol kizárólag az elvég­zett feladatokat, a funkciókat és az ehhez kapcsolódó számokat vesz- szük tekintetbe, s nem azt, hogy kit hívnak Kovácsnak, Kissnek vagy Nagynak. Már csak azért is fontos ezt kiemelnem, mert a tanárok kö­zött akadtak, akik személyiségi jo­gaik védelmében tiltakoztak. — Milyen elven működik majd az iskolák átvilágítása? — Hatféle kérdőívet készítet­tünk, ezeket a különböző intéz­ménytípusoknak megfelelően küldjük majd szét. Ezen a papiron egyébként mennyiségi és minőségi adatokra kérdezünk rá, vagyis számba vesszük a munkakörülmé­nyeket, az intézmény állapotát és azt is, mennyi a továbbtanuló gye­rekek száma. — Kikből áll majd az iskolai átvi­lágítást végző csoport? — A közgyűlés által választott személyekből, a pénzügyi és ellen­őrzési bizottság tagjaiból. — Van-e közöttük pedagógus? Itt' nem pedagógiai, hanem gazdálkodási kérdésekről van szó. A tanártársadalomról szólva egyébként megjegyzem: ők az or­szág legérzékenyebb lelkületű, ugyanakkor az akaratát leginkább érvényesítő csoportja, az egyetlen csoport, amely másfél év alatt ki tudja harcolni a 100 százalékos béremelést. — Ez úgy hangzott, mintha óriási fizetésekről lenne szó. Ön úgy talál­ja, hogy az ő bérük arányban áll a munkával, amit végeznek? — Ebbe az irányba ne tolódjunk el! — Csupán azért kérdeztem mind­ezt, mert sok pedagógusban keltet­tek aggodalmat a két utóbbi köz­gyűlésen elhangzott felszólalásai. A márciusin például azt mondta, hogy ebben a városban minden tize­dik tanár felesleges. — Nem, ezt én nem mondtam. Ez egy olyan csúsztatás, amilyenre csak az újságírók képesek. Én azt fejtettem ki, hogy a városnak 4300 alkalmazottja van, akiknek össze­sen 880 millió forintnyi bért irány­zott elő a költségvetés, sőt, ez az összeg, közterheivel együtt 1,2 mil­liárd fölött van. Ez egy fix pont. A másik oldalon viszont ott áll a művelődés és oktatás százmilliós, költségvetésen felüli többletigény­lése. Azt javasoltam, nézzük meg, hogy a 4300 főt tekintve nem lehet- ne-e 10 százalékot megtakarítani. Akkor ugyanis meglenne a száz­millió fedezete, s a költségvetés is egyensúlyban marad. A 10 százalé­kos létszámcsökkentés nem kizá­rólag a pedagógusokat érinti, hi­szen a 4300-ból csak körülbelül 2000 a tanár. Bár, hogy mondjak magának valami megdöbbentőt, az átvilágítás első adataiból derült ki, hogy tulajdonképpen nem is 4300, hanem 4700 főt fizet a város havonta. — Kanyarodjunk el egy kicsit a témától. A legutóbbi közgyűlésen vitába keveredett néhány képviselő­vel, mert fölszólalásában elhang­zott, hogy ön ismer olyan iskolát, ahol egy tanárra hat és fél óra jut egy héten. — Ez az alpolgármester úr csúsztatása. Én ilyet nem mond­tam. Arról beszéltem, hogy azok­ban az iskolákban, ahol nem min­den pedagógusnak van meg a szükséges óraszáma, ott összevo­násokat lehetne végezni. Egyszerű a példa. Kecskeméten, az ötvenes évek elején, bizonyos Fux bácsi ta­nította az ábrázoló geometriát és a rajzot. Mivel a városban ő volt az egyetlen „ábrázoló”-tanár, ezért az összes iskolában ő tanította azt a tárgyat. így neki is megvolt a heti óraszáma. Ma Kecskeméten külön ábrázolótanára van az egyik isko­lának, külön a másiknak, a harma­diknak. És akkor azt halljuk, hogy ők a heti tizenegy órájukra ugyan­annyi fizetést kapnak, mint a töb­biek. Tehát: racionalizálni kellene. Csakhogy az iskoláknak ez a nagy önállósága semmibe semmiféle be­leszólást nem enged. Pedig, kö­nyörgöm: vannak józan gazdasági racionalitások, s azokat be kell tar­tani. Abban létezhet autonómia, hogy milyen oktatómunka folyik az órákon belül, ha az eredményes. De abban nem, hogy „majd akkor mi megmondjuk, hogy nekünk mi a legkényelmesebb”. Mióta világ a világ, örök emberi tulajdonság, hogy mindenki azt szeretné: keve­sebb munkáért több bért kapjon. — Azt azonban, hogy egy peda­gógusnak miből áll a napi munkája, leginkább maga a pedagógus tudja. Fölkészülés a másnapi órákra, szakirodalom, esti dolgozatjaví­tás ... — Nézze, másoknak is kell szak­irodalmat olvasni, orvosoknak is, mérnököknek is, közgazdászok­nak is. Ez az értelmiségi lét alapja. Csakhogy a tanárok csoportja az egyetlen réteg, amely ezt kizárólag munkaidőben tudja elképzelni. — Honnan tudja ezt olyan hatá­rozottan? Egyébként egyik felszóla­lásában annak a véleményének is hangot adott, hogy a régi pedagógu­sok munkáját eredményesebbnek tartja, mint a maiakét. — Igen, valóban. Ez abból a kontraszelekcióból adódik, ami itt az elmúlt évtizedekben végbement. A tanári pálya — nem vitás — nem volt megbecsülve. így olyanok ke­rültek a pályára, akiket sehová nem vettek fel. Ebből adódik, hogy ma a pedagógusoknak csupán egy- harmada igazi pedagógus. A má­sik harmada jó szakember, a har­madik viszont lerontja a szakma presztízsét. A legnagyobb problé­ma az, hogy ez a társadalmi réteg nem hajlandó kivetni maga közül a nem odaillő embereket. Amíg a tanárok nem tisztítják meg a sorai­kat, addig a jobbaknak is el kell viselniük azokat a véleményeket, megjegyzéseket, amelyeket a fel­adatra szakmailag és emberileg al­kalmatlan kollégák miatt kapnak. — Ön milyennek találja Kecske­mét iskoláinak ellátottságát? — Nagyon jónak. Ezekben az intézményekben az elmúlt években rengeteg olyan eszközt vásároltak, amelyek kimondottan segítik az oktatást. A gond csupán az, hogy nem használják őket. — Megkérdezhetem, honnan is­meri ön az iskolák ellátottságát? — Az ember nyitott szemmel jár. Ismerőseim, rokonaim gyer­mekei sok mindenről mesélnek. Nem nehéz tájékozódni, sokszor az is elég, ha belépünk egy iskolá­ba .. . Mondja! Szükség van egy iskolában Panasonic telefonrend­szerre? — Melyik iskolában van ilyen ? És tud-e azokról az intézményekről, amelyekben már régóta alig jut pénz a Köjál által kötelezően előírt nyári meszelésre? Tudja-e, melyik iskolá­ba jár ötszázzal több gyerek, és me­lyikben nincs már húsz éve tornate­rem? — A tornatermekre valóban nagy szükség van. De, amikor egy kollégámmal ebben az irányban tet­tünk kezdeményező lépéseket, fur­csa módon éppen az oktatási bizott­ság nem támogatott bennünket. — A legutóbbi közgyűlésen ön meglehetősen újszerű javaslatot tett az oktatási bizottságnak az új szé- chenyivárosi iskola felépítésével kapcsolatban. — Azt javasoltam, hogy ha az oktatási bizottságnak valóban olyan fontos ez az új iskola, akkor a kiadásaiból 10 százalékot megta­karíthat erre a célra. így meglesz a kívánt ötvenmillió forint fedeze­te .. . Kár, hogy a kért áldozatot hozni senki nem hajlandó. — Visszatérve a beszélgetés ele­jére: milyen eredményt vár az isko­lák átvilágításától? — Nem tudom. Az az érzésem, hogy a vizsgálódások alapján tett majdani javaslatainkat, az érintet­tek és a lobbyk befolyására el fog­ják „mismásolni”. Hiszen legegy­szerűbb tovább üldögélni a lavór langyos vízben. Ez a legkényelme­sebb . .. Pártállam ideje lejárt, mon­dom annak a szolgaiélek asz- szonynak. Nem kell többé haj- longanod, már a fürdőkád előtt sem! Elég volt a kőkorszaki technikából. Nyertem a sorsje­gyen ötszáz forintot, hozzácsap­juk ahhoz, amit húsz év alatt összekuporgattunk, s veszünk egy automata mosógépet! Ezen­túl nem verjük egymást a mán­gorlófával, örök béke, csendes­ség lesz az életünk. (Előre, éljen a Hajdúsági Iparművek, éljen a legelső konstruktőr Hajdú vármegyé­ben ...) Elindulunk hát városszerte. Tél van, épeszű ember ilyenkor búvárfelszerelést vagy vízisít vá­sárol, cím gondoltam, nyakig ülünk az Ország szennyesében, ideje le-, ill. kimosni a gyaláza­tot. — Talán novemberben, szólt a talpig eladó néni, s megpödörte kackiás parókáját. — Melyik novemberben ? — kérdeztek el­hűlve, s negyediké előttre, vagy utánra tetszik gondolni ideigle­nesen? Nem válaszol, egy másik vevő zsebében kutakodik már. A raktáros azonban nem kor­rupt, kétszázért már meg is van a Minimat 560-as csúcstechno­lógia. A pénztáros bátorítón hu­nyorít : mázlijuk van ám. még ha nem működik is, jól jártak. Jö­vőre harminc-negyven százalék­kal emelkedik az ára! Első nap. Szerelő jön, be kell kötni a vízhálózatba. — Maguk­nak nem mondták, hogy földelt konnektor nélkül életveszélyes? — Ugyan kérem, huszonötezer forintért?— durcáskodom én. Második nap. Villanyszerelő érkezik, mert tényleg ráz az is­tenadta. Szerintem utálja a vi­zet. (Én nem kevésbé.) Harmadik nap. Garanciális javító jövel, mert ömlik a gépből a habos lé, elárasztottuk a Du­na-partot. — Nem rendeltelész- szerűen teccik használni!— dör- gedez. (Félruhaüzem, harminc milliamper.) Negyedik nap. Különös za­jokra figyelek föl. A mosógépnek nevezett ször­nyeteg ugrál. Nem ám egy hely­ben, kengurumód szökell, előbb csak a fürdőszobában, majd el­indul szétnézni keskeny lakunk­ban. — Hadd el, majd kidühöngi magát — mondok —, biztos rá­jött a ruhakoszolhatnék! — Ket­ten azért lefogjuk, miután kinyi­totta a hűtőszekrényt, és meg­kóstolta a mákos tésztát, nem jó neki a kétnapos kocsonya, amit vendégeknek tettem el. Telefon a forgalmazó cégnek. A gyártót nem akarom zaklatni távolságilag, lehet, most kísérle­teznek a körben forgó vécécsé­szével, vagy a hőre lágyuló mos­dókagylóval. Persze, hogy ugrál. Nem tud­ták, külön ugráláscsillapítót kell rendelni hozzá. így az informá­ció. — Mondja — kiálték moso­lyogva—, idegcsillapítót és ejtő­ernyőt ne vegyek hozzá?! — Nem fontos. Ha nagyon őrjöng, egyszerűbb, ha lelövik. (Bizony mondom, kimegyek Bécsbe egy kilenc milliméteres Remingtónért!) — Még jobb, nyugtat meg az illetékes, ha egy­általán nem használják. Képzel­je, Uram, mi áramot, mosóport takaríthatnának meg . . . Ördöge van! A patyolat ve­szélytelenebb. Bár egészségügyi szempontból ez a gép előnyösebb volt. Milyen szép látvány, mikor az emberfia kora reggel, nyitott ablaknál, sportosan, szalad az alsónadrágja után! Igaz, nem volna szabályos versenyfutás. A masina, szerin­tem, már jó ideje doppingolha­tott. Novák Béla Dénes Fejes Mária KÉPERNYŐ Kép-telenség Elképzelhetetlen, hogy két ember leül a kamera elé. és hosszú percekig csak beszél, beszél — állították a televízió honi meghonosodásakor. Tévedtek! Bebizonyosodott, hogy okos, érdekes emberek iz­galmas műsorokat varázsolhatnak a képernyőre. Egy- egy beszédes szem, kiművelt arc többet mondhat ope­ratőri bravúroknál. Emlékezzünk a Vitray-műsorok, a fiatal Hírháttér kedvező fogadtatására. A Napzárta első évfolyama ezrek életritmusát változtatta meg, korán fekvők virrasztónak egy-egy izgalmasnak ígér­kező téma kedvéért. Újabban végtelen szófolyamok iszaposítják a té­véműsort. Képtelenség, hogy korábban „képes” műsorokból is elmaradoznak az elmondottakat ki­egészítő, jelentésüket megsokszorozó, árnyaló kép­sorok, megmutatás helyett elmondják, amit lát­nunk kellene. Még a híradó is „beszédesebb” lett az elviselhetőnél. Ennyire rosszul áll a televízió, hogy nem telik több kisriportra, tudósításra? A külföldi híradások is mintha elszürkülnének. A mintha óvatosságomat, a viszonylagosságot jel­zi, többször nézegetek mostanában francia meg német híradókat. A legutóbbi A hét ingerelt a kép-telenség szóvá- tételére. Még azok is sokallták a képernyőn némi­leg zavaróan ható ifjú politikus hosszas, gyors sodrású fejtegetéseit, akik kimondottan kedvelik, élvezik lényegláttató, szemléletes, máskor tömör felszólalásait. De a többi megszólaltatott — kivé­ve a főparancsnok kontra miniszter vitát — sem tudott meggyőzni arról; hogy ártottak volna rövi- debbre fogott mondandójuknak jól megválasztott, az elhangzottakat megerősítő vagy cáfoló képso­rok. A műfaji változatosság ezúttal nem tartozott A hét erényei közé. Az interjúk, a beszélgetések túltengése a rádió­sok újabb Szabadság téri térhódításával is magya­rázható? Mind többen tűnnek föl a képernyőn, ami, persze, új színeket, új megközelítéseket, új stílust is jelenthet. Bethlen János például továbbra is tisztes távolságtartással, céltudatos okossággal vezeti A kádárizmus tanúi sorozatot, vasárnap dél­előttönként. Sebestyén János érezte: hogy nem neki találták ki a képernyős kerekasztal-beszélgetéseket. Maga sem döntötte el feltehetően: mit akar kihozni a meghívott diplomatákkal rögtönzött beszélgetésből. Hiába ke­resgette a fontos és az érdekes, az egyedi és az általá­nos közös nevezőjét. * * * Kis hazánk is elő-előfordul a képernyőn. A hírek szerint — legalábbis egyelőre — további bizonyítási lehetőséget kapott szegedi Virradóra a kalocsai érseki könyvtárról tudósított pontosan, az érdeklődést fel- keltően. A Falutévé Helvéciára látogatott. A Kame­raszínházban is föltűnt a kecskeméti Katona József Színház épülete. Sajnos, csak bevezető, az épülettel hangulatkeltő képsorban. Talán arról beszélgethetné­nek — előadásrészletekkel színezve —, hogy miért csak dekorációként szerepel újabban színházunk a képernyőn. H. N.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom