Petőfi Népe, 1991. április (46. évfolyam, 76-100. szám)
1991-04-30 / 100. szám
4 • PETŐFI NÉPE • 1991. április 30. KOPÁTSY SÁNDOR SOROZATA AZ AGRÁRREFORMRÓL Tulajdonnal vagy bérlettel? A mai viszonyok között a tulajdonosi tudat 19. századi értelmezése is korrekcióra szorul. Már a klasszikus közgazdászok észrevették a tőke- és a földtulajdon közötti különbséget. Ezt azzal intézték el, hogy az előbbinek profitja, az utóbbinak járadéka van. Bajba jutottak azonban akkor, amikor a földművelés eszközigényét a földdel azonosították, illetve a földet és a megműveléséhez szükséges tőkét azonos elvi alapon kezelték. Szerintük a nem mezőgazdasági tőke profitot, a mezőgazdasági tőke, aminek része a föld is, különbözeti járadékot hoz. Sajnos, a közgazdaságtudomány az agrártechnikai forradalom után sem lépett túl a klasszikusok járadékelméletén. Mi maradt a földjáradékból? Ez azért tragikus, mert amíg a klasszikus kapitalizmusban még megengedhető volt a mezőgazdaság külön kezelése, hiszen ott mások voltak a társadalmi, a technikai feltételek, más természetű a tőkeáramlás, mára alapvetően megváltozott a helyzet. A tudományos és technikai forradalom napjainkra éppen úgy átformálta a mezőgazdaságot, mint a gazdaság bármely más területét. A problémát fokozta az a tény, hogy anakronisztikussá vált az az elméleti alap, amely a földjáradékot a földnek, mint a mezőgazdasági termelés tárgyának korlátozott mennyiségéből vezette le. Korunkban a mezőgazdasági termelést kell korlátozni annak ellenére, hogy a fejlett gazdaságú társadalmak a termelés egyre növekvő részét az elma- radottabbaknak exportálják és a legrosszabb földekről visszaszorítják a termelést, és annak ellenére, hogy a mezőgazdaságban a vállalati nagyságstruktúrát csak nagyon lefékezve engedik a technikai követelményekhez igazodni. Mindezt azért tartottam szükségesnek elmondani, mert a mai agrárpolitikában a farmertulajdonosi tudatot még mindig a föld tulajdonlásával azonosítják. Az agrártechnikai forradalmat megelőző időkben a földtulajdonosnak és a mezőgazdának azonosságát mindenekelőtt az indokolta, hogy a föld volt a mezőgazdasági termelés szűk keresztmetszete. A tulajdonos jövedelme elsősorban a földje nagyságától és minőségétől függött és a föld termőerejének megőrzését csak a vetésforgóval lehetett biztosítani, amihez rendszeres szerves- trágyázásnak kellett járulnia. A jelenkorban azonban a farmer jövedelme kevésbé függ a terület nagyságától és a föld minőségétől, sokkal inkább a farmer vállalkozói képességétől, és ha nem is veszett el a vetésforgó szerepe, jelentősége nagyon összezsugorodott. A bérlet diadalútja Az ma már köztudott, hogy a nagyvállalati szektorban a tulajdonos és az üzemeltető funkciói általában elválnak, ez az esetek többségében előnyösebb, mint az, amikor a tulajdonos maga az üzemeltető. Ma már a kisvállalkozások többsége esetén is elválik a tulajdonos és a vállalkozó. A kisvállalkozásokon belül az utóbbi évtizedekben gyorsan nő a bérleti formák részaránya. Ebben a más tulajdonát működtető szektorban egyre újabb és újabb formák alakulnak ki. A klasszikus bérlet mellett megjelennek a fren- chisek, a leasingek. Térjünk ezek után vissza a mezőgazdaságra. Itt a szocialista gyakorlat többek között azért vallott csődöt, mert felszámolta a tulajdonosi érdekeltséget. A mezőgazdasági reform alapját lehet ezért abban látni, hogy tulajdonosokat teremt, de a közhiedelemmel szemben nem elsősorban földtulajdonosokat. Amíg a föld esetében nem kell a tulajdonosnak és az üzemeltetőnek azonosnak lennie, a felszerelésre ez maradéktalanul érvényes. ' Minél korszerűbb ugyanis a mezőgazdaságban alkalmazott technika, annál fontosabb, hogy azt a tulajdonos működtesse. Az ökröket vagy az izzófejes traktort még rá lehetett bízni a bérmunkásra, a modern gépeket nem szabad. Ezek termelési hatékonysága, amortizációja, karbantartási költsége nagyon nagy. Ezek mellett eltörpül az élő munkaráfordítás. Ha a munkás nem úgy végzi a munkafolyamatokat, ha nem úgy vigyáz a gépre, mintha magáé volna, akkor sokkal több kárt tesz, mint amennyi a bérköltsége. A kár elérheti a bérköltségek százszorosát is. Az anyagok felhasználása is csak akkor lehet hatékony és takarékos, ha az szórja ki, aki megfizette annak magas árát. Aki a műtrágyát szórja... A mezőgazdaságban csak akkor lehet hatékony a termelés, ha azt a tulajdonos vagy családja végzi, ha legfeljebb annyi az idegen munkaerő, amennyivel a tulajdonos maga is képes együtt dolgozni. Ezt jól bizonyítja az a tény, hogy a század során minden fejlett tőkés országban relative is csökkent a bérmunkások száma. Egyre kevesebb az összes mezőgazdasági munkán belül a bérmunkások száma, különösen az állandó jelleggel foglalkoztatottaké. Levonhatjuk tehát a tanulságot: a mezőgazdasági árutermelés csak akkor lehet hatékony, ha a vállalkozó maga is részt vesz a teljes munkafolyamatban. Ha a család egészével szemben kisebbséget jelent az állandó jelleggel foglalkoztatott bérmunkás, és a vállalkozó maga a tulajdonosa a felszereléseknek és anyagoknak. A farmernek nem annyira a föld tulajdonosának, mint a vállalkozás tulajdonosának és munkásának kell lennie. A földtulajdonlás csak akkor előnyös, ha annak nagysága megfelel a technikai követelményeknek, vagyis, az optimális üzemnagyságnak. (Folytatjuk) TÁVLATI CÉL Magánkézbe adják a patikákat Gyakran esik szó az állami gyógyszertárak magánkézbe adásának tervéről. Mikor kezdődhet a patikák privatizációja és milyen következményei lesznek a lakosságra nézve? Kérdéseinkre dr. Hamvas József, az Országos Gyógyszerészeti Intézet (OGYI) főigazgató-helyettese, a privatizációs folyamat miniszteri biztosa válaszolt. — Jelenleg még egyetlen ma- gyaroszági, állami tulajdonú gyógyszertár sem került magánkézbe. A szaporodó magángyógyszertárakat újonnan alapították — mondja elöljáróban dr. Hamvas József Előprivatizáció nem lehetséges — De köztudott, hogy e téren is a privatizációt tartja kívánatosnak a kormányprogram. Mikor kezdődik meg ez a folyamat? — Már az elhatározáshoz is előbb egy sereg dolgot tisztázni kellett. így például azt, hogy a gyógyszertárak nem lehetnek az előprivatizáció tárgyai, hiszen a velük szemben támasztott sajátos követelmények miatt különböznek a kereskedelmi hálózat előprivatizációra meghirdethető egységeitől. A gyógyszertárak ma is, történelmi távlatban is a közegészségügy intézményei, a gyógyszerellátás pedig olyan tevékenység, amelyben a tisztán vállalkozói szemlélet érvényesülése nem kívánatos. Azt is számításba kell venni, hogy a gyógyszertári hálózat a megyékben működő gyógyszertári központokhoz kapcsoltan működik, s az egyes egységek önállóságához a szakmai feltételeket még csak ezután kell megteremteni. Milyen feltételeket? — Elsősorban a gyógyszer- gyártás liberalizálását kell végrehajtani, vagyis a mostani monopolhelyzetet — hogy egy gyógyszert egy gyár készíthet — meg kell szüntetni. Meg kell teremteni a gyógyszer-nagykereskedelem versenyhelyzetét is, s ez újabb monopolhelyzet megszüntetésével jár. Ezzel egy időben szélesíteni szükséges a tiszti gyógyszerészek hálózatát, hogy a privatizált egységek megfelelő képesítésű szakemberek kezébe kerüljenek, állami felügyelet mellett. A privatizáció technikai feltételeinek kidolgozása csak ezek után történhet meg, több érintett tárca közös munkájával. Nyilvános pályázatok egyenlő eséllyel — A távlati cél tehát a magán- tulajdonon alapuló gyógyszerellátás. Milyen gyakorlati szempontokat kell ennek kialakításáig szem előtt tartani? — Minden körülmények között meg kell őrizni a gyógyszer- ellátás folyamatosságát. A privatizáció egész menetében érvényesíteni fogjuk az önkéntesség elvét, mert azt szeretnénk, hogy az üzletben dolgozó gyógyszerészek döntsenek a tulajdoni kérdésekről. Ehhez természetesen szakmai, technikai és pénzügyi segítségre egyaránt számíthatnak. A pénzügyi lehetőségek részletei azonban ma még nem ismeretesek. Azt viszont máris látjuk: igen nagy az igény a patikák privatizációjára. A magántulajdonba vétel lehetőségét pályázatok kiírásával fogjuk meghirdetni a még tisztázatlan kérdések eldöntése után, várhatóan ez év őszén. A pályázatok nyíltságáról, azonos szempontok szerint történő elbírálásáról és a szakmai érdek- képviseletek beleszólási jogának érvényesüléséről kezeskedem! — Es mi van akkor, ha egyes gyógyszertárak magánkézbe adásához mégsem találnak partnereket? — Ezekben az esetekben a szakmai fórumoknak kell javaslatot tenni, hogy az illető egység milyen formában működjék tovább. Az is lehet, hogy még jó ideig állami tulajdonban marad. Csak gyógyszerész működtetheti — Szakmán kívüliek válhatnak-e gyógyszertárak tulajdonosaivá? — Tulajdonossá maximum 49 százalékos részben, igen. Működtetési engedélyt azonban csak diplomás gyógyszerészek kaphatnak. Az engedélyt a mostani elképzelések szerint a népjóléti miniszter személyhez és helyhez kötötten fogja kiadni. — Ezzel át is térhetünk a hétköznapibb régiókba. Milyen előnyökkel és milyen várható hátrányokkal jár, ha végbemegy a gyógyszertárak privatizációja ? — Közgazdasági tény, hogy az a gyógyszertár, amely 5-6 ezer lakosnál kisebb kört lát el (erre most a kistelepüléseken bőven van példa), nem tud gazdaságosan működni. Feltehető, hogy azokban a körzetekben, ahol gyér népesség mellett is egymáshoz közel több patika működik, csak az egyik fog fennmaradni. Több az előnye, mint a hátránya — Tehát „fehér foltok” fognak kialakulni? — Ez a veszély egyelőre nem reális. Márcsak azért sem, mert a gyógyszertárak mai dolgozói családi és egyéb kötöttségeik miatt nemigen változtatnak életterükön, s hivatástudatuk is arra készteti őket, hogy helyben vagy a közelben dolgozzanak tovább. — Az ellátás színvonala nem romolhat ? — Aki magánkereskedelemre vállalkozik, annak alapvető célja, hogy szolgáltatásait minél többen vegyék igénybe. Ez alól a gyógyszer-kereskedelem sem kivétel! Sőt, a gyógyszerészek éppen arról nevezetesek, hogy szinte karitatív alapon dolgoznak, a hálapénz ismeretlen fogalom szakmai gyakorlatukban. Biztos vagyok abban, hogy magánosként még többet fognak tenni nemcsak a lakosság ellátásáért, hanem az egészségügyi felvilágo- sitó munkában is. Az a majdani tény pedig, hogy több szállító között választhatnak, mindenképpen a hiánycikkek körének szűkülését és a gyógyszerválaszték bővülését kell hogy jelentse. — Araik sem nőhetnek az égig? — E téren nagy lesz a szigor: csakis a termelői árra épített, mindenkire azonos érvényű árréssel dolgozhatnak. Schöffer Jenő ANTALFY ISTVÁN KÖTETE — FÉL ÉVSZÁZAD VERSEI „ Megoldott saruban Több mint három évtizede a Kéttemplom közi nyomda egyik sorszedő gépénél találkoztam először Antalfy István nevével. Nyomdászként besegítettem a Kiskunság 1958. augusztusi számának szedésébe. Idősebb kollégáim nagylelkűségének köszönhetően válogathattam a kéziratok között. Gondoltam, a költők által jobban megértem új városomat, a dunántúlinak oly szokatlan Kiskunságot. A táj lelkét azonban csak Fazekas Tiborc Aranyhomok című elbeszélő költeményének elő- hangja szólította, mégsem bántam meg választásomat. Fölfedeztem Ladányi Mihályt, mások verseiben is kínálta magát szép szó, ringató vagy riadózó ritmus, melengető muzsika. Antalfy Istvánnál némi utánérzésekre gyanakodtam, de a Nincsen borongás befejező sorai, a „sugárzó szürkeség” folemlegeté- se mégiscsak emlékezetembe cövekelte nevét. Hamarosan érdeklődésével is megtisztelt, beszélgettünk kulturális rendezvényeken, megálltunk néhány szóra, ha összefutottunk az utcán. Ritkán szólt magáról. Állítólag részben „’56 miatt” telepedett meg a számára biztonságosabbnak látszó Bács-Kiskun- ban. Jóval később tudtam meg, hogy vállalatánál becsült, népszerű szakember. Viszonylag sűrűn publikált a Népszavában, időnként a rádióműsorban hallhattam műforditásaiból, meséiből. A lapunkban az elmúlt évtizedben megjelent versekről a Kiskunhalasi Városi Könyvtárban készült bibliográfia — ezúton is köszönjük — kötetnyi Antalfy-vers címadatait rögzíti. Könyvcímlapon csak három esztendeje, a Változások sodrában című, üzem történeti könyv megjelenése óta olvasható (társszerzőként) Antalfy István neve. Dacból, szeretetből, tenni akarásból vállalta az úgynevezett amatőr irók és költők szervezését, vett részt Szívhangok című antológiájuk szerkesztésében. Barátai, munkatársai, hívei, olvasói jóleső érzéssel fogadták csendben megjelenő verseskötetét. A Visszhang kiadását az Agrikon Kecskeméti Gyára, az Agrikon kerekegyházi, tiszakécskei, kiskunmajsai gyáregysége, valamint a Minov Szerszám Kft. támogatta. Jó ügyet szolgáltak. „Válogattam ugyan e verseket, de elsősorban nem — sőt talán egyáltalán nem — a „minőségük” szerint, hanem hogy életem fontos szakaszai, történései, a hozzám közelállók megjelenítése, mondhatnám az életem keresztmetszetét jelentő versek kerültek a kötetbe”, tájékoztat az előszóban. A Most jobban félek ciklus záróverse, a Virágzanak a magnóliák jellegzetes példája költői módszerének, versépit- kezésének. Prózai egyszerűséggel, tényközléssel emlékezteti egy régi élményre, megfigyelésre az olvasót. A volthoz hasonlítva a jelent tudatja, mégis más a világ; most a könnyező esőben is Virágzanak a magnóliák (gyermekkora felidézéséhez elég az édesanyja főzte friss kávé illata (Friss kávé, elégia). A Legjobban fájt gyűjtőcímmel publikált, a hadifogságban írt versek között is találhatóak hasonló szerkeszté- sűek. A hétköznapokban is nehezen elviselhető élet szinte kibirhatatlanná vált a régi emlékeket fölkavaró karácsonyokon. Sohasem markolt puskát, pisztolyt, mégis „kicsi robotra” kényszerítették. Mit kibír az ember! Gorlovkán 1946-ban kérdezteti meg Ruhátlanul című versében Istennel a húszegynéhány éves fiatalembert: mit kívánsz. „ . . . őrült vigyorgással / megszólaltam és — enni kértem ...” A December volt. . . fejezetcím az ország állapotára is utalna? Beszolgáltatás, szegénység, nyomor (akkor majd mindenki boldogan kiegyezett volna a mostani állapotokkal), de mit számít mindez a végre hazaérkezett, először szerelmes fiatalembernek. Elég, ha rámosolyog a kedves, „és megy a munka” (Van valami szép az egészben.) A kötet egyik legerősebb verse, a Gyász a Kövekkel madarakkal ciklusban döbbenti meg az olvasót. Az utóbbi másfél évtizedben kicsit szikárabbak lettek Antalfy István versei, elelmaradoztak a fiatal Juhász Gyulára meg Váci Mihályra emlékeztető szenvelgések, kevesebbet bíz egy-egy poénos ötletre, olykor meg meri mutatni saját magát. Meghallja „messzi szelek kürtjé-t”, ké- szülget a mindnyájunkra váró távoli útra, ösztönös mindent megértésre tapasztalatoktól érlelt bölcsességgé aszúso- dott. „Megoldott saruban jártam élet-hosszan, hogy meg ne tudjam, ki a boldog Kezét kitárva hirdeti: „Pax vobis”, béke veletek. Minél kevésbé irodalmas- kodik, annál meggyőzőbb. Olyan költemények kerülnek ki műhelyéből, mint például az Adj hű szívet! „A nap már egyre rövidebb. / És fáradtnak érzem magam. / Le kell már ülnöm. Jön az éj. / Te világíts nekem, Uram!” Miből gondolta Antalfy, hogy a Visszhang első és „nyilván utolsó” kötete? A számvetés kínja, kényszere, késztetése még kihozhat néhány igaz verset. Több önbizalmat és több rostáló szigort javasolnék, ha Antalfy Istvánnak szüksége volna tanácsra. Heltai Nándor
