Petőfi Népe, 1991. április (46. évfolyam, 76-100. szám)

1991-04-25 / 96. szám

1991. április 25. • PETŐFI NÉPE • 7 SPORT • SPORT Egy különös öngól, analizálva, avagy Gojtán Istvánnal mindig történik valami Focipályán öngólt rúgni nem nagy dicső­ség, bár elég gyakran megesik. Ilyenkor rit­kán gratulálnak a „találat” szerzőjének, kü­lönösen ha ezzel a pont, vagy pontok úsznak el a csapat számlájáról. Megesik, persze, a legjobbakkal is, de ha a menteni akaró védő lábáról pattan a labda a kapuba, a társak többnyire inkább csillapítani akarják a vét­kes társukat. Akad, persze, olyan öngól is, amit később legendaképp emlegetnek, mint például azt a fura hibát, amit az FTC kapusa, Józsa köve­tett el nemrég, egy Pintér-hazaadásnál. Az elmúlt vasárnap a Kalocsa—Flarta me­gyei első osztályú mérkőzésen volt olyan talá­lat, ami nagyjából hasonlít a Józsa esetéhez. A történet egyik főszereplője Gojtán István, a Kalocsai SE kapuvédője. Gojtán neve nem ismeretlen a szurkolók előtt, hiszen köztudot­tan az egyik legjobb portások közé tartozik a megyében, és nem is olyan régen ugyancsak főszereplő volt egy másik — nem éppen szép emlékű — ügyben. Az őszi 7. fordulóban, ak­kor is a Harta ellen, de idegenben, a 63. perc­ben Kecskés játékvezető lefújta a mérkőzést Gojtán miatt. A fegyelmi bizottság akkor 5 hónapra tiltotta el a kapust, ami nem vált a csapat hasznára. Az őszi idényt még valahogy átvészelték a kalocsaiak, mert Szép, a tarta­lék kapus jól helytállt, ám tavaszra Márton is elment Miskére, és a megbomlott kalocsai vé­delem az első öt találkozón 15 gólt kapott, és mindössze egy győzelemmel, a negyedik hely­ről a kilencedikre csúszott vissza az együttes. Gojtán eltiltása közben lejárt, a tavaszi 5. for­dulóban már ismét elfoglalta helyét a kapu­ban, sőt a 6. forduló során az Izsák ellen nyúj­tott teljesítményével a forduló válogatottjába is bekerült. Az elmúlt vasárnap aztán ismét a Harta volt az ellenfél. Az első félidőben jól játszott a Kalocsa és simán vezetett 2—0-ra. Nem valószínű, hogy Tamás Ferenc, a kalocsaiak edzője adott olyan utasítást a szünetben, hogy elég volt a góllövés, most üljünk rá az eredményre! Tény viszont, hogy a második játékrész drámai módon kezdődött. A kalo­csaiak indították el a labdát. Valaki odapöc­cintette Süveges elé, aki gondolt egyet, és megfordulva, a középkörből, a saját kapuja felé rúgta a labdát. Gojtán kapus a szokása szerint a 11 -es és a 16-os körül állt, s vélhető­en kissé meglepte társa húzása. Mivel a labda sem túl gyors, sem erős nem volt, a kapuvédö egyből, lábbal akarta továbbítani valamelyik védőnek. Balszerencséjére a rúgás nem sike­rült. Annyira nem, hogy a labda — bár érin­tette a talpát és le is lassult — továbbgurult a kapu felé. A dolog először nem látszott veszélyesnek, mert könnyedén utol lehetett volna érni, ám Gojtán túlságosan gyorsan fordult, s elesett. Mire sikerült felugrania, a pettyes már átvánszorgott a gólvonalon. A furcsa góllal még csak szépített a Harta, ám a történtek „feldobták” a vendégegyüt­test, és végül egyenlített. A Fradi kapusa az emlékezetes öngól mi­att azóta is a kispadot koptatja és ahogy vetélytársa, Balogh, a Honvéd ellen védett, nem valószínű, hogy egyhamar ismét bizal­mat kaphat. Gojtánnak, persze, nem lesznek ilyen gondjai, de „citromdíjas” öngóljára alighanem sokáig emlékezni fog. — S — MAI MŰSOR ÁPRILIS 25. TV I. MŰSOR 7.53: Műsorismertetés 7.55: Tévétorna nyugdíjasoknak 8.00: Menedzser Magazin 9.00: Képújság 9.05: „Walt Disney bemutatja" — (ism.) 10.50: Mozgató 11.00: Képújság 15.30: Képújság 15.38: Műsorismertetés 15.40: Kőszeg, 1991 — Magyar népmesék — Húsvéti cimboratalálkozó Szatmárné­metiben (ism.) Jövőképek — Vázák meséi — Dixi-koncert 16.40: Pannon Krónika 16.50: Vijesti — Hírek szerbhorvátul 16.55: Músorajánlat 17.00: Hónapsoroló — Vándorúton — Kisal­földön 17.30: A TTT jelenti 17.40: Hármas „csatorna" — A porond fizi­kája 18.25: Házvezetö(nó)kópzö 18.45: Műsorajánlat 18.50: „Engedjétek hozzám—I" —A hitről — gyerekeknek 18.55: Esti mese — Jamie és a csodalámpa 19.10: Cimbória — Telefonos játék gyerekeknek 19.25: Közlemények — Músorajánlat 19.30: Híradó 20.05: Hannay —Angol tévéfilmsorozat— Ha­lál bejelentésre 50' 21.00: „ősellenségek" 22.00: Hazai tükör 23.00: Híradó 3. 23.15: BBC-híradó TV II. MŰSOR 16.25: Képújság 16.40: TV2 — Benne: Riportok — Időjárás — Zene 17.10: Torpedó — Telefonos játék 17.25: Gyerekeknek! — Egyszer volt, hol nem volt... az Élet — Francia rajzfilmsoro­zat. XXVI/16. rész: A máj 17.51: TV2 17.55: Telesport — Jégkorong-világbajnok­ság — Szovjetunió—Kanada mérkőzés — Közvetítés Turku bői — Az I. szünetben: Kb. 18.35: Telesport — A II. szünetben: Kb. 19.20: Telesport 20.15: TV2 — Benne: Hírek — Músorajánlat 20.30: MESÉL A FILMHÍRADÓ ... 21.00: Híradó 2. 21.20: TV2 21.30: Fiatal Művészek Stúdiója — Beremé- nyi Géza—Söth Sándor: Potyautasok — Játékfilm 93' Kb. 23.05: TV2 — Napzárta ÚJVIDÉKI TV 14.35: Műsorismertetés. 14.45: Mozaik 024. 15.30: Rajzfilm. 15.35: Tv-napló — szlovákul. 15.50: Tv-napló — ruszinul. 16.05: Tv-napló — románul. 16.15: Szülőföld — művészeti műsor. 16.45: Tv-napló — magyarul. 16.55: Reklám. 17.00: Tv-napló. 17.20: Rajzfilm. 17.30: Paragra­fusok — magyar nyelvű műsor. 18.00: Újvidéki képeslapok. 19.15: Rajzfilm. 19.25: Reklám. 20.00: Kontaktműsor. 21.30: Az Újvidéki Tv estje az MTV-ben. 22.30: Telegól — magyar nyelvű sportműsor. 22.55: Az éjszaka színei 0.55: Hírek. 1.00: Műsorzárás. KOSSUTH RÁDIÓ Óránként: Hírek — Időjárás — Útközben. 4.30: Reggeli Krónika. 8.05: Hangszemle. 8.20: Európa felé — Útjelzők és útvesztők. 8. 8.50: Külpolitikai figyelő. 9.05: Napközben — Közérdekű mag. 11.05: Tipp. 11.10: Népzenetár. 11.25: A Szabó család (ism.). 12.00: Déli Krónika. 12.30: Ki nyer ma? 12.45: Válaszolunk hallgatóinknak. 13.05: Klasszikusok dél időben — Két szonáta. 14.05: Könyvszemle. 14.15: A magyar nyelv hete — „Mi­ként fogom szólítani .? 14.45: Wynton Marsalis kornetten játszik. 15.05: Beszélő múlt — SzeiSó- nagon Párnakönyve. 16.00: Délutáni Krónika. 16.15: Botrányos mese — Tóth Gábor Ákos hangjátéka. 16.54: Muzsikáló természet. 17.05: Cigányfélóra. 17.35: Nóták — Zentai Anna és Tréfás György énekel. 18.00: Esti Krónika. 18.30: Ráadás. 19.00: Hírek — Időjárás. 19.05: Sportvi­lág. 19.15: Láttuk, hallottuk. 19.30: Hol volt. hol nem volt. 19.40: Dél-magyarországi pásztor­dalok. 19.50: Hiljszálgyökerek. 20.05: Közvetlen kapcsolat. 21.05: Három szólamban. 22.00: Késő esti Krónika. 22.30: A Szociológiai Intézet feszült­ségeiről 23.00: Hírek — Időjárás, 23.05: Lemez­múzeum — Csajkovszkij: IV. szimfónia. 23.51: A Deller Énekegyüttes énekel. 24.00: Hírek — Időjárás. PETŐFI RÁDIÓ 4.30: Reggeli zenés műsor. 6.03: Reggeli «SncS Z 37: Sportreggel 8.00: Hírek — Időjárás. »05: Rivaldafényben. 9.00: Hírek — Időjárás 9.03: Útikalauz üdülőknek. 9.08: Könnyűzenei stúdiónk új felvételeiből. 9.50: Népdalkörök pódi­uma (ism.). 10.15: Édes anyanyelvűnk (ism.). 10.20: Operaslágerek. 10.50: Peres, poros iratok. 11.00: Hírek — Időjárás. 11.03: A mi korunkban. 11.25: Gramofonsztárok — Duke Ellington zene­karának lemezeiből. 12.00: Régi nóta, híres nóta. 13.00: Hírek — Időjárás. 13.03: Nosztalgiahul­lám. 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00: Lelátó — Sportmagazin. 14.30: Muzsikusok az újságíróklubban. 15.00: Hírek — Időjárás. 15.05: Kapcsoljuk a stúdiót. 15.20: Slágerről slágerre. 16.00: Találkozás a stúdióban. 17.00—19.00: RádióMa — Benne: 17.00: Hírek — Időjárás. 17.50: A—B/CD. 18.10: Gordiusz. 19.00: Hírek — Időjárás. 19.03: A Rock Gyermekei. 19.30: Popregiszter. 20.00: Garázs. 20.30: Nemes Nagy Péter blues-sorozata. 21.00: Hírek — Időjárás. 21.03: Daráló. 21.33: Folk-rock műhely. 22.00: Huszárfélóra — Rádiósűrítmény. 22.30: A Rádió­kabaré tudományos melléklete. 23.00: Hírek — Időjárás. 23.03: Sporthíradó. 23.10: A Dire Straits együttes összes felvétele — V////7. SUPER CHANNEL 9.00: Egyveleg. 12.30: Ázsia. 13.00: Ja­pán üzleti élete. 13.30: Egyveleg. 16.00: Forró drót. 17.00: Élő videoshow. 19.00: Honey West (sorozat). 19.30: Richard Diamond (sorozat). 20.00: Dokumentum­film. 20.30: Üzleti hét. 21.00: Egyveleg. 22.00: Nemzetközi hírek. 22.10: Holly­woodi sztárok. 22.20: Csütörtöki mozi. RTL PLUS 6.00: Halló, Európa—jó reggelt, Német­ország! 8.35: Telebutik. 9.10: Már megint te! (am. sorozat). A felmondás. Henryt ajándékokkal és szerelmes üzenetekkel hal­mozza el valaki. A férfi Enidre gyanakszik, de amikor szóba hozza a dolgot, az asszony megsértődik, és azonnal felmond.. 9.35: A fűzfák vidéke (11/2). 11.00: Rizikó (ism.). 11.30: Telebutik. 12.00: Forró nye­remény (ism.). 12.35: Rendőrségi beszá­moló (sor.). Egyenruhás zsarolók. 13.00: Hírek. 13.10: Hammer (amerikai sorozat). 13.35: Kalifornia klán (am. sorozat). 14.25: A Springfield-sztori (sorozat). 15.10: A vad Rózsa (am. sorozat). 15.55: Buck James (am. sorozat). Saját utak. Les Grant hatalmas vagyont adományoz a kór­ház traumatológiai osztályának, majd rö­viddel később öngyilkosságot követ el. 16.45: Rizikó—játék. 17.10: Forró nyere­mény. 17.45: Játssz velünk! 18.00: A hat­millió dolláros férfi (amerikai akciófilm­sorozat). Ellenségek szövetsége. 18.45: Híradó — Időjárás. 19.15: Jump Street 21. (am. krimisor.). Ördögök fehérben. 20.15: Segítség, ikreket szeretek! (NSZK-komé- dia) 83’. 21.50: Hírek. 22.00: A pókok bi­rodalma (amerikaihorror) 91'. Fsz.: William Shatner. 23.40: Hírek. 23.50: Billy, a kö­lyök (am. western). 1.20: Hammer (ism.). 1.45: Műsorzárás. SAT 1 6.00: Jó reggelt a SAT 1 -gyei! 8.35: Szomszédok (ism.). 9.05: Közkórház (ism.). 9.50: Teleüzlet. 10.10: Kettős ne­gatív (ism.). 12.00: Műsorismertetés 12.05: Szerencsekerék. 12.45: Telebörze. 13.35: Bingo (ism.). 14.00: Thunderai macskák (amerikai sorozat). Szövetség. 14.25: Közkórház (amerikai sorozat). Tracy makacs. 15.10: Szomszédok (ausztrál so­rozat). Végre sikerült! Des születésnapi bu­lija pompásan sikerült, dive és Susan beje­lenti jegyességét, és Daphne végre gyere­ket vár. . . 15.35: Teleüzlet. 15.50: Füstöl­gő coltok (westernsorozat). Silverton bíró­ja. 16.45: A rendőrnő (amerikaikrimisoro­zat). Hallgatás. 17.45: Műsorismertetés. 17.50: Varázslatos Jeannie (sorozat). Ab­dullah. 18.15: Bingo —játék. 18.45: Hír­adó — Időjárás. 19.15: Szerencsekerék 20.00: Kripton faktor—játék. 21.00: Sma- ragderdó (amerikai film) 109‘. 23.05: Hí­rek. 23.20: Rendőrség a polgárok szolgála­tában? (olasz—francia film) 96'. 1.00: Sport — tenisz. 2.00: Az átok örökösei (ism.). 2.50: Műsorismertetés. EUROSPORT 8.30: Eurobic. 9.00: Atlétika 10.00: íjász-vb. 11.30: Eurobic. 12.00: Golf. 14.00: Atlétika. 15.00: Motorkerékpár- sport. 16.00: Teremhoki-EB. 17.00: Küz­dősportfesztivál. 17.30: Motorsportújdon­ságok. 18.00: Jégkorong-vb. 21.00: Mo- torkerékpár-vb. 23.00: Küzdősportfeszti­vál. 23.30: Labdarúgás. Legutóbb a Túlit Péter-tornás/em- lékversenyen hallottam róla: a torna­szakosztály kiválik a Kiskunhalasi AC- ból. Nemrégen levelet kaptam Paczo- lay Gyulától, a tornászok vezetőedzőjé­től, aki örömmel tájékoztatott róla. hogy csapatát a vártnál előkelőbb hely­re rangsorolták a szövetségben, s ez nemcsak erkölcsi, de anyagi segítséget is jelent. Mellesleg megjegyezte: ha kí­váncsi vagyok rá, elmondja, hogyan vált ki a KTC a KAC-ból... — Kényszerűségből történt mondta, immár Kiskunhalason, a klub műhelyében. Állandó anyagi prob­lémákkal küszködtünk. Januárban el­kezdődött az előző évi adósságok visz- szafizetése, és ez a tartozási folyamat végigkísérte egész évi gazdálkodásun­kat és munkánkat. Mi az eredménye­ink alapján rendszeresen megkaptuk a pénzeinket a várostól, az országos sportszervektől, a tagdíjbevételekből. Ebből adódóan nem lett volna szabad anyagi problémákkal küszködnünk, mégis ennek az áldozatai voltunk, mert a nagyegyesület az először befolyt pén­zekből rendezte a többi szakosztály tartozását. — Mikor döntöttek a kiválás mellett? — A múlt év december 20-án alakí­tottuk meg a Kiskunhalasi Torna Clu­bot, s mi a Kiskunhalasi AC-ból való kiépésünket ettől kezdve számítjuk, bár még sok részletkérdés rendezetlen. — Hogyan fogadta a nagyegyesület a tornászok kiválását? Nem vette jó néven, hiszen a mi szponzoraink és eredményességünk biztos pénzforrást jelentett a KAC- nak, mégis állandóan anyagi gondok­kal küszködtünk. — Azóta eltelt néhány hónap, mit iga­zolnak a tapasztalatok? Egyelőre úgy tűnik, hogy elértük. • Gazdag Zoltán — Csillag István edző tanítványa — serdülőként került az ifjúsági válogatottba. (Walter Péter felvételei) amit akartunk. Minden dolgozónk megkapja a munkabérét, s a beterve­zett versenyeinken részt vehetünk. A tornatermet megkaptuk a várostól, megvannak a lehetőségeink, hogy a ha­lasi torna hagyományainak megfelelő színvonalú munkát végezzünk. — Az eddigiekből az derül ki, hogy önállóságot teremtettek a szakmai mun­kában, de vajon saját erőből megteremt­hetik-e a klub működésének feltételeit is? — Ez a törekvésünk. Mi nem aka­runk nyűg lenni senkinek a nyakán, éppen ezért szeretnénk a saját lábunkra állni. Tanfolyamokat szervezünk, edzőtáborozási és felkészülési lehetősé­get nyújtunk hazai és külföldi verseny­zőknek. Ezenkívül reklámozzuk legje­lentősebb szponzorainkat; a Peletta Áfészt, a Szolgáltató Ipari Szövetkeze­tét és a Gabonaforgalmi Vállalatot. Ezekből a forrásokból tevődik össze a költségvetésünk. Ezenkívül az önkor­mányzattól és az országos szövetségtől is kapunk eredményességi támogatást. Jelenleg az a legnagyobb gondunk, hogy a válogatott sportolók semmit sem kapnak, s a külföldi nemzetközi versenyeken való részvétel költségeit is a klubok nyakába varrták. Ezt a terhet pedig nagyon nehéz lesz elviselni, hi­szen Hegyes Csabának, például, évente legalább két, rangos nemzetközi vetél­kedőn részt kell vennie, hogy minősíté­si pontokat szerezzen, ott legyen a sportág nemzetközi vérkeringésében. — Ha már sz.óba hozta Hegyes Csa­bát, hadd kérdezzem meg: mikorra vár­ható visszatérése a rangos nemzetközi versenyekre? — Talán most lekopoghatom: rendbe jött a keze, s talán még a világbajnokság­ra készülő keretben is helye lehet. Az or­szágos egyéni bajnokságon nagyon jól tornászott, s a válogatott vezetőedzője azt mondta: számít rá. Rajta kívül Gaz­dag Zoltán az ifjúsági válogatott keret tagja, Zseni Zsigmond pedig meghívott­ként vehet részt a keret munkájában. — Hogyan változott a klub összetéte­le az önállósodás óta? Van négy előkészítő csoportunk, két serdülőcsapatunk és egy magasabb korosztályú csoport, amelyekkel, négy edzőnk dolgozik. — Milyen eredményeket vár az idén a tornászoktól? — Remélem, hogy Hegyes Csabá­nak meglesz a nemzetközi minősítése. Az ifjúsági csapatunkat dobogóra vá­rom. Sajnos, serdülő 1-ben nincsenek vérmes reményeink, legfeljebb egy ha­todik helyezés van a társaságban, de a mögöttük lévő korosztályban két együttessel is előbbre léphetünk az I. osztályba. Annak ellenére is bizakodó vagyok, hogy a szövetség az idén jelen­tősen emelte a követelményszintet, bár ennek a magyar sport szempontjából lehetnek olyan hatásai is, hogy a telje­síthetetlen feladat megritkítja az után­pótlást. Reméljük, nem a kiskunhalasit. Banczik István MÁR NEM KAC, HANEM KTC A rossz házasságból szaltóval ugrott ki a „menyasszony” • Paczolay Gyula ritkán fejezi ki elismerését. Vajon tapsra érdemes lesz-e a halasi tornászok idei teljesítménye? RÖVIDEN • RÖVIDEN • A volt Leninvárosi Általános Is­kola (jelenleg: Vörösmarty Ált. Isk.) testnevelői baráti összejövetelre hívják azokat a tanulókat, akik az elmúlt 25 év során az iskola színeiben vagy ké­sőbb kiemelkedő sporteredményeket értek el. A találkozót május 4-én, szombaton, 16 órakor tartják. • A Kecskeméti Vízmű SC a nyár folyamán három úszótanfolyamot szer­vez. Az elsőt június 17-étől 28-áig, reg­gel 7.30-tól 9 óráig. A másodikat július 1-jétől 12-éig, 7.30-tól 9, és 9-től 10.30- ig. A harmadikat július 15-étől 26-áig 7.30-tól 9, és 9-től 10.30-ig, a fedett uszodában. Jelentkezni lehet naponta, a fedett uszoda sportirodájában személye­sen vagy telefonon, a 28-700 (227-es mellék) telcfonszámon. • Romániai túrán vett részt Lovas József testnevelő tanár vezetésével a Tiszakécske felnőtt férfi kosárlabda­csapata. A kécskeiek az első mérkőzé­sen 69—54-re legyőzték a vendéglátó Gyergyószentmiklós együttesét, majd második alkalommal a Gyergyószenl- miklóson ugyanakkor rendezett Barát­ság Kupa férfitorna válogatottjával mérkőztek és ismét győztesen hagyták el a pályát. A négynapos látogatás so­rán a tiszakécskei sportolók megtekin­tették Erdély legszebb tájait. A vissza­vágó Tiszakécskén lesz, három hét múlva. A 25 ÉVES | fennállását ünneplő • Leninvárosi Általános Iskola ! szeretettel várja j volt dolgozóit : május 3-án, 16 órakor, a művelődési • központban tartandó ünnepségre. * Leninvárosi Ált. Isk. igazgatósága * 1336 • • NB Il-es férfi tekemérkőzés: Bat- tonya—Tiszakécskei VSE 5 : 3 (2521 —2451). • A megyei III. osztályú labdarúgó­bajnokság eredményei: Kiskunhalasi csoport: Kunfehértó—Tataháza 2—2, Felsőszentiván—Csikéria 7—0, Mada­ras—Szeremle 3—0 (ifj.: 2—0), Bátmo- nostor—Csátalja 2—2, Ámor SC— Bácsbokod 2—1, Dávod -Kisszállás 2— 3 (ifj.: 5—2), Csávoly- Rém 2—1 (ifj.: 2—0), Nagybaracska—Borota 3— 2. Kalocsai csoport: Solt- Dunapataj 3—0 (ifj.: 1—4). Géderlak Érsekhal­ma 0—0 (ifj.: 1 1), Érsekcsanád Dunaszentbenedek 9—0, Öregcsertő -Foktő 3—2, Tabdi Úszód 2—0. Kiskőrösi csoport: Fülöpszállás Kerekegyháza II. 1—0, Tass—Izsák II. 2—1, Szalkszentmárton—Kunpeszér 5—1, Kaskantyú -Bocsa 3—1, Duna- vecse Dunatetétlen 1—0. • Kézilabda megyei ferfibajnokság: Dutép SC—Kunszentmiklós 43—15 (ifj.: 29—9.) • Az elmútl hét végén Bállá József vezetésével a svájci Veveyben nemzet­közijunior A kategóriás versenyen vett részt a magyar junior birkózóváloga- tott, és Németország mögött a második helyet szerezte meg. A magyar csapat­ban kél kecskeméti birkózó is helyet kapott. A 68 kg-ban Pólyák Imre 2. lett, a 90 kg-ban Fekete Sándor a 7. helyet szerezte meg. A katonai szolgá­latot teljesítő Pólyák Imre jó szereplé­sét segítették parancsnokai is, akik hozzájárultak a felkészüléséhez és a versenyeztetéséhez. LABDARÚGÁS Magyar Kupa-mérkőzés 4. forduló: Kiskunhalasi Sparta­cus—Kiskőrös, Kiskunhalas, 16.30-kor. TOTÓTANÁCSADÓ A totó 17. heti. április 27—28-ai szelvényén magyar NB I-es és olasz B osztályú mérkőzések szerepelnek. Az egymás elleni eredmények min­dig a pályaválasztó szempontjából értendők. 1. Magyar NB I. 1. Bp. Honvéd (22 15 5 2 41—14 35)—12. Új­pesti TE (22 7 3 22—33 17). 1989/90-ben 0—1. Eddig 1951 óta: 11 Honvéd-, 16 Újpest-győzelem és 11 döntetlen. Tippünk: 1. 2. Magyar NB I. 5. Pécsi MSC (22 11 4 7 25—16 26)—6. Tata­bánya (22 9 7 6 26—24 25). 1989/90-ben: 1—0. Eddig Pécsett: 17 pécsi, 7 tatabányai győzelem és 8 döntetlen. Tippünk: X, 1. 3. Magyar NB I. 9. Rába ETO (22 6 7 9 29—29 19)—16. Volán FC (22 5 2 15 20—42 12). Ősszel Pesten a Volán 3—2-re győzött, Győrben viszont még nyeretlenek. Tippünk: 1. 4. Magyar NB 1. 7. Videoton (22 7 7 8 28 29 21)-4. Veszp­rém (22 1 0 9 3 24- 14 29). 1989/ 90-ben: 1—0. Fordított párosítás­ban, ősszel 2 2. Tippünk: X, 1. 5. Olasz B osztály: 12. Ancona (30 8 13 9 29 35 29)—14. Pes­cara (30 7 13 10 24—23 27). 1989/90-ben: 1 I. Az őszi mérkő­zést az Ancona nyerte Pescarában 2—1-re. Tippünk: X. 6. Olasz B osztály: 3. Ascoli (30 10 14 6 33 22 34)—2. Ve­rona (30 13 II 6 35-23 37). Ősszel Veronában az Ascoli súlyos (4—0) vereséget szenvedett. Tippünk: X, 1. 7. Olasz B osztály: 18. Barletta (30 7 1 1 12 23—33 25)—6. Cre- monese (30 9 14 7 23—19 32). 1988/89-ben: 2 -2. Ősszel 2—2 Cremonában. Tippünk: X. 8. Olasz B osztály: 10. Brescia (30 8 13 9 22—25 29)—17. Mo­dena (30 8 10 12 26—30 26). Modenában ősszel 1—1-re végez­tek. Tippünk: X. 9. Olasz B osztály: 7. Lucchese (30 7 18 5 21—21 32)—1. Fog­gia (30 17 7 6 51—25 41). Az őszi mérkőzést Foggiában a baj­nokjelölt 3—0-ra nyerte. Tippünk: X, 2, 1. 10. Olasz B osztály: 8. Padova (30 9 13 8 22 23 31)—9. Messi­na (30 8 14 8 24—30 30). 1989/ 90-ben: 1—0. Ősszel a Padova 2—0-ra vesztett Mcssinában. Tippünk: X. 11. Olasz B osztály: 5. Reggiana (30 11 10 9 43 34 32).—15. Avellino (30 9 9 12 23- 33 27). 1989/90-ben: 1—0. Ősszel Avellinó- ban a Reggiana győzött 2—1-re. Tippünk: 1. 12. Olasz B osztály: 13. Salernita- na (30 5 18 7 22- 30 28)—11. Taranto (30 8 13 9 22—27 29). Tarantóban ősszel 1—1. Salernó- ban nyeretlen a Taranto. Tippünk: X, 1. 13. Olasz B osztály: 19. Triestina (30 6 12 12 23 -27 24)—16. Co- senza (30 8 II 11 27-40 27). 1989/90-ben: 0—0. Az őszi mérkő­zést Cosenzában a Triestina nyerte 2 1-re. Tippünk: X, 1. + 1 mérkőzés: 14. Olasz B osztály: 20. Rcggina (30 5 13 12 18—24 23)—4. Udi- nese (30 12 13 5 44 -31 32). 1988/89-ben: 2 1. Ősszel Udiné- ben 2—1-es hazai győzelem szüle­tett. Tippünk: X, 2. Deák István

Next

/
Oldalképek
Tartalom