Petőfi Népe, 1991. április (46. évfolyam, 76-100. szám)
1991-04-23 / 94. szám
1991. április 23. • PETŐFI NÉPE • 3 Elkelt a PIV Kiskunhalasi Gyára Több gyáregységéhez hasonlóan, mintegy hat-nyolc hónapi megelőző tárgyalássorozat és versenyeztetés után elkelt a Papíripari Vállalat halasi gyára is. Ez a privatizáció inkább a város történetében számít újdonságnak, hiszen ez az első, ténylegesen elkelt üzem. Az újdonság varázsa némi kijózanító hatással is jár az önkormányzat részére. Ez a privatizáció ugyanis a város kasszájába semmit nem hoz, a PIV állami tulajdonú vállalat lévén, elviszi viszont a remélt vagyonból apportként a gyár egész földterületét. A Halaspack néven létrejött, csomagolóanyagokkal foglalkozó részvénytársaság 50-50 százalékban a PIV, illetve egy osztrák, breite- naui cég, a Mosburger AG társulásából létrejött vegyes vállalat. A Halas és Breitenau „házasságát” igazoló okmányokat, a részvénytársaság alapító dokumentumait április 19-én írták alá a képviselők: Juhász Mihály vezérigazgató, illetve Thomas Prinzhom elnök, a városháza házasságkötő termében. A több mint 7,5 millió dollár vagyonnal induló vállalkozás a hagyományos halasi termékeket papírhordó, kombidoboz, spirálcsövek, iratkezelők és -mappák — fogja az osztrák partner korszerű technológiai és management módszereinek alkalmazásával előállítani. A Halaspack Csomagoló Rt. július 1 -jével kezdi meg működését, Bodrogi József vezérigazgató irányitásával, kiskunhalasi székhellyel. MUNKAVÁLLALÓK—SZAKSZERVEZETI TITKÁR TALÁLKOZÓ Egyháziné újra dolgozhat a megyei kórházban Ki védi meg a dolgozókat kilátástalan helyzetükben? címmel április 3-án tudósítottunk egy sajtótájékoztatóról és konzultációról, amelyen munkavállalók beszéltek gondjaikról. Közülük Egyházi Andrásné, a kecskeméti Hollós József megyei kórház és rendelőintézet dolgozója arról számolt be — egyebek között —, hogy szívburokgyulladásá- ból felépülve, nem mehetett vissza dolgozni korábbi munkakörébe. Az ok: egy audiológus elég a kórházban, rá, a másikra már nincs szükség. Negyvenkilenc évesen menjen nyugdíjba ? Ezt megelőzően a panaszosnak munkaügyi vitája volt a kórházzal, mivel szigorú megro- vásos fegyelmi büntetést szabtak ki rá. A munkáltató jogi képviselője azt hozta fel indokként, hogy munkaköréhez nem méltó magatartást tanúsított. A fegyelmi határozat szerint: Egyházi Andrásné tavaly, május 11-én széttépett és a papírkosárba dobott egy olyan audiogram-fejlécet, amelyre a beteg leánykori és nem asszonynevét írták rá. Egy másik esetben a munkavállaló telefonon felhívott egy tsz-dolgozót, és tőle egy hallássérült szovjet kislány felkutatásával kapcsolatban érdeklődött. Azt kérdezte, hogy mikor és miről Részéit a kislányról egy orvosnővel. A tsz-ben dolgozó hölgyet a kérdés nagyon felizgatta, s Egyháziné tájékozódását zaklatásnak vette. Másként látta viszont, 1991. március 7-én, a Kecskeméti Munkaügyi Bíróság: a tévesen kitöltött irat eldobásával és a telefonon történt érdeklődéssel Egyházinét nem lehet munkaköréhez méltatlan magatartásért elmarasztalni. A bíróság hatályon kívül helyezte a szigorú megrovásos fegyelmi büntetést, és a kórházat hatezer forint illetékdíj megfizetésére kötelezte. A munkáltató részéről a jogtalan büntetés és a beosztásából való menesztés arra késztette a munkavállalót, hogy helyzetét a nyilvánosság előtt feltárja. Erre és a szakszervezetet ért bírálatra nem maradt adós a válasszal a kórház szakszervezeti titkára, Fokiné Édl Erzsébet sem, aki szerint: „ ... szeretnék néhány tényt leírni, amelyek Egyházi Ándrás- nénak, a cikk által büntető jellegű felmondásként minősített ügyévef kapcsolatosak. Az említett dolgozó telefonon keresett meg panaszával. Nyomban tájékozódtam az ügyéről. A munkahelyi vezetés az intézményben elegendőnek találta egy audiológiai asszisztens alkalmazását, az eddigi kettő helyett. Arról szó sem volt, hogy Egyházinét az utcára tegyék, noha osztályvezetője jelezte az intézmény vezetőjének: munkájával kapcsolatban voltak problémák. Betegeskedése miatt felmerült leszázalékolásának lehetősége, de ebben az esetben is felajánlottak számára egy négyórás foglalkoztatást. (A Petőfi Népe cikkében a négyórás állás úgy szerepelt, mint egyetlen felajánlott lehetőség.) Arra az esetre, ha a leszázalékolás nem történne meg, ajánlatot kapott egy másik — alapképzettségének megfelelő nyolcórás foglalkoztatásra is. Igaz, ez a javaslat egy kicsit később hangzott el, de érdekvédelmi szempontból végül is megnyugtató lezárásnak tekintettem. A cikkben olvastam, hogy az üggyel kapcsolatban Bálint Attila, a Szabad Magyar Szakszervezetek Országos Független Szövetségének szóvivője kérdéseket tett fel. Az egyik így szólt: Miért nem álltak ki maga mellett a kollégái? Lehet, hogy ezt a kérdést érdemes lett volna feltenni a kollégáknak. A másik kérdés szerint: Miért nem zavarják el a szakszervezeti titkárt, aki az ilyen eljárást megtűri? Visszakérdezek: Tudja-e pontosan, milyen eljárást?” — zárja válaszát Fokiné Édl Erzsébet. Csütörtökön a Hollós József megyei kórházban találkozott egymással Egyházi Andrásné és a szakszervezet titkára. Fokiné érdeklődött Egyháziné hogylé- téről. Örömmel hallotta, hogy a munkavállaló egészségileg újra jól van, dolgozhat. Megígérte neki, hogy további alkalmazása érdekében beszél a kórház ápolási igazgatójával: hol tudná foglalkoztatni nyolcórai munkaidőben? (kohl) ÚJKORI TÖRTÉNELEM EGY TÉGLAGYÁR SORSÁBAN Mi lesz a lakiteleki kemencékkel? Érdekes a Lakiteleki Téglagyár története. Még a századelőn hozta létre egy tiszakécskei vállalkozó. A második világháborút követően, az államosítások időszakában itt is kicserélték a cégtáblát. A hatvanas évek közepén néhány esztendőn keresztül szünetelt a termelés, mígnem hat környező mezőgazdasági üzem és a kécskei tanács közös összefogással ismét életet lehelt a gyárba. Időközben ugyanis, a mező- gazdaság fejlődésével egyre több gazdasági épületre volt szükség. Az építkezésekhez pedig sok tégla kellett. Újból befütötték hál az égető kemencét, s rövidesen szakosított szarvasmarhatelepek, hűtőházak, műhelyek, szárítók falai emelkedtek az üzem tégláiból. Néhány iskolával, óvodával is gazdagodtak akkoriban a környező települések. „Közös lónak túrós a háta” — tartja a közmondás. A közös gyár sok vitára adott okot a tulajdonosok között. Mígnem a gesztor, a Laki teleki Szikra Tsz végül megváltotta a többiektől a részjegyeket, s kizárólagos tulajdonossá vált. Költött is az üzem lepusztult berendezéseinek rendbehozatalára. Állami támogatásokkal, vállalati hozzájárulásokkal és saját, 3,5 millió forintjával összesen ^ 8,4 milliót fordított 1984-ben a nagy rekonstrukcióra. Ennek nyomán évente 4 millió kiváló minőségű téglát tudtak volna készíteni. Csakhogy időközben egyre kevesebb téglára volt szükség. így a gyár fokozatosan veszteségessé vált. '89 nyarán ezért ---immár másodszorra — leállították a termelést. De nem pihentek sokáig a gépek, mert dr. Deák István, a Szikra Tsz nyugdíjas elnöke — most már magánvállalkozóként — bérbe vette a szövetkezettől. Jelenleg 35-en dolgoznak a nagy múltú üzemben. Tavaly 2 millió 125 ezer téglát gyártottak. Idén ezt meg szerették volna fejelni egymillió darabbal. Csakhogy megint visszaesett a kereslet. Dr. Deák István szerint a tulajdonviszonyok rendezetlensége miatt a legtöbb leendő vállalkozó várakozik. Egyelőre nem építenek műhelyeket, ólakat. A nyugdíjas vállalkozó bízik abban, hogy hamarosan megszületnek a várva várt törvények, s akkor ismét lenti ületbe jöhet a tavaly biztatóan újraélesztett lakiteleki téglagyár. (Gaál Béla képriportja) Csalános csodavárás 1991 tavasza „ráfejelt” minden reményváró kikeletre: aki eleddig a rendszerváltozásban bízott, s többé-kevésbé csalatkozott a dolgok alakultán, kézzelfoghatóbb mirákulum után nézett. S aki keres, az talál! Százak és százak rajzottak ki a városokból csatornapartokra, ligetekbe, a téli fáradtságtól, me- szesedéstől recsegő derékkal keresgélni a megmentőt: a csalánt. Akik restebbek voltak, a fito- tékáig vagy Herbária-boltig kocogtak, bár ott csak szárított csalánt lehet kapni. De annak forrázatától is bekövetkezhetnek a csodák. Például a tavaszi fáradtság, a vitaminhiány tovaűzetik, a közérzet javul. Sejthetők mindezzel összefüggésbe hozható változások, testi teljesítményben, szellemi kvalitásban egyaránt. A csalán pedig nő, növöget, szokása szerint az idei tavaszon is. Már nem tépik vörös kezű, mezítlábas cselédlányok, hogy kislibákat etessenek vele. Nőhet az elárvult tsz-istállók humuszban gazdag kifutóján, omladozó tanyaházak gazdátlan udvarain. Nőtt is, mert a természet törvénye, hogy visszafoglalja a tőle elrabolt területeket. Ebben az örökös harcban a csalán a leghatékonyabban felfegyverzett „katona”. Harcmodoráról ismert: apró szőreinek horgas kampója, ha érintésre megsérül, olyan vegyületet bocsát az ember bőrére, amelytől a csillagos eget látja, nem pedig a nyavalyáira fellelt csodaszert. Ezért aztán nem lehet hűbe- lebalázs módjára nekiesni a csalánszedésnek. Legalábbis kesztyűs kézzel illendő bánni, még a zsenge növénnyel is. Ha már elegendő mennyiségű a zsákmány, a felhasználásról kell dönteni. Van, aki esküszik, hog\* mosás után, nyersen fogyasztható, csak a szájszélhez nem szabad érinteni. Bátorság dolga. Mások turmixolva, apróra vágva keverik kefirbe, túróba. Derékfájásra elég a hasznos megcsapatás, csak víz ne érje a kezelt testrészt, mert akkor oda a hatás. Ám komplexitásában a csalán történelmi növény is. Elég, ha a mostanában napvilágra hozott emlékiratokat figyelemmel olvassuk. Hadifogság! és málenkij robotos étrendben szinte állandó fogásként szerepel. Tehát ehető, sőt, teljes biztonsággal állítható, hogy a grammokban mért kenyéradagok mellett legfőbb vitaminforrás lehetett. Egy gyógynövényeket népszerűsítő kézikönyv tudomására hozza az érdeklődőnek, hogy fel kellene eleveníteni a csalánfogyasztás népi hagyományait. Ezen aztán ne múljon, elevenítsük! De hogyan fogjunk hozzá? Megmossuk. Vízbe rakjuk. Főzzük. (Kissé büdös. Deegy elszánt csodakereső kicsire nem ad.) Máris előtte egy lottyadt, zöld halom. És a felismerés; olyan ez, mint a spenót. Innentől már a megszokott mozdulatokkal dolgozik: az abált zöldséget aprítja, fokhagymás rántást készít, főző lével, tejjel fölereszti, sóval ízesíti, ahogy a „klasszikus” spenótfőzelék készül. Persze, csak az lelkesedik, aki a spenótot szereti. Popej, a tengerész, apáink, anyáink elé példaképül állított legendás spenótfogyasztó, bizonyára megnyalná a száját... Hogy aztán a csalán teának, nyersen, főzve használ-e? Az továbbra is titok. De a hit, hogy csodaszerre találtunk, azért még tart. (Kevéssel beéri az ember.) Ha a mondásra gondolunk, mely szerint „csalánba nem csap a ménkű” ^ biztos reménységünk lehet. Csalánszedés közben égi veszély nem leselkedik ránk. Bár, ahogy'mos- tanában tapasztalható, a ménkű se a régi. Hol kamatadó képében, hol a munkanélküliség rémében csap közénk. S még kinek-kinek milyen sorscsapás jut osztályrészül, aligha tudnánk részletezni.. . Addig is, amíg el nem oszlanak a villámterhes fellegek, együk a csalánt! Erősebbek, egészségesebbek, strapabírób- bak leszünk. És pénzbe sem kerül. Lehet, hogy ez benne az igazi csoda? Nagy Mária Tőzsdére készül a Marad Rt. Idén is kelendő lesz a magyar vadhús külföldön, a Mavad Rt. harmincmillió dolláros exportot tervez hagyományos profiljaiban — hangzott el a részvénytársaság közgyűlésén. Az MTI kérdésére dr. Kovács Miklós, a vállalat vezérigazgató-helyettese elmondta, hogy ezzel a teljesítménnyel a cég a nehezedő exportkörülmények ellenére tavalyi szinten tartja forgalmát az élő állatok és a vadhús kivitelében. A vállalat tervezi a tőzsdére kerülést is. A magyar vadexport 90 százalékát teljesítő Mavad Rt. nemrégiben más, vadkereskedelemmel foglalkozó cégekkel együtt megalakította a Magyar Vadkereskedelmi Szövetséget. Ez a háttérszervezet figyelemmel kíséri a kül- és belpiaci értékesítési folyamatokat, és foglalkozik érdekvédelemmel is. A Mavad Európában vezető szerepet tölt be a vadkereskedelemben, tevékenysége az állat le- puffantásától a kis kiszerelésű vadspecialitások forgalmazásáig terjed. A vállalat a magyar vadhúsexport kétharmadát forgalmazza: évente 3000 tonna húst szállít Nyugat-Európa — főként Németország, Olaszország, Ausztria — piacaira. Éti csigából évi 1500 tonnát ad el Franciaországban, ennek egyharmadát konyhakész, feldolgozott állapotban. A részvénytársaság foglalkozik hobbiállatok — kutya, macska — egyedi értékesítésével is a külföldi piacon, valamint állatkerti állatok cseréjével. A vállalatnak jelentős bevétele származik vadásztatásból: tavaly húszezer vendég fordult meg a Mavad vadászházaiban, ez 18 millió dollár bevételt hozott. A vállalat két éve működik jelenlegi formájában, a részvénytársaságot 514 millió forint alaptőkével hozták létre, részt vesz benne hat külföldi — német, osztrák és olasz — cég is, összes részesedésük eléri a húsz százalékot. Eredményes sertésexport-pályázat Sikeresnek bizonyult a Földművelésügyi Minisztérium sertésexport-pályázata, amelynek eredményeként 102 ezer élő sertést ad el szovjet, román és osztrák megrendelőknek a Te- rimpex és az Agrária Bábolna. A mintegy 10 millió dollár értékű tételhez a tárca 15 százalékos exporttámogatást ad. Az idén így a korábbi pályázatokkal együtt már 200 ezer élő, s 143 ezer darabolt sertés exportjához adott támogatást a tárca, a túltermelés csökkentésére. Az FM illetékese az MTI kérdésére azt is elmondta, hogy egyelőre nem írnak ki további pályázatokat. Megvárják az országos állatszámlálás eredményét, nehogy esetleg a második félévben gond legyen a sertéshúsellátással. (MTI)
