Petőfi Népe, 1991. április (46. évfolyam, 76-100. szám)
1991-04-19 / 91. szám
KÁRPÓTLÁSI TÖRVÉNYTERVEZET Az Alkotmánybíróság elutasította az SZDSZ indítványát Az Alkotmánybíróság csütörtökön elutasította az SZDSZ 52 országgyűlési képviselőjének azt az indítványát, amely az állampolgárok tulajdonában igazságtalanul okozott károk kárpótlásáról szóló kormánykoaliciós javaslat egyes rendelkezéseinek alkotmányossági vizsgálatát kérte. Haraszti Miklós, az SZDSZ ügyvivője személyes véleményét hangsúlyozva elmondta az MTI-nek: a jogi szakértők most kialakított véleményétől függetlenül az szinte bizonyosnak vehető, hogy az SZDSZ véleménye nem változik, s szerintük a kormánykoalíció által előterjesztett megoldások kizárólag a koalíció politikai túlélését és nem az ország javát szolgálják. Mindezek alapján valószínű, hogy az SZDSZ továbbra is elutasítja a kárpótlásnak a kormánykoalíció által beterjesztett elgondolásait. Németh Béla. az FKgP alelnöke az Alkotmánybíróság döntését kedvezően értékelte. Az MTI-nek véleményt nyilvánítva elmondta: az állásfoglalás óvatosságra int: az az első olvasás és értelmezés után bizonyos kételyeket ébreszt. Németh Béla szerint most az a kérdés, hogy ki és milyen célra akarja a „kételyeket” felhasználni. • • Öttusában nagyhatalom vagyunk! KÍSGÁZDA-LATOLGATAS A FIDESSZEL VALÓ HELYCSERÉRŐL Felfüggesztik Pohankovics párttagságát? iárt A Független Kisgazdapá szokásos csütörtöki sajtótájékoztatóján Oláh Sándor főtitkár kijelentette: a párt megértéssel fogadja, hogy az MDF nem koalíciós pártokkal is tárgyalásokat folytat, hiszen „ez politikai ügy: ha a politikai életben egy párt koalíciós tagsága bizonytalanná válik, akkor a kormányfő kötelessége, hogy erre felkészüljön. Megértéssel kezelünk minden politikai tárgyalást, de hasonló helyzetben mi ebből nem csináltunk volna titkot”. A főtitkár szavai szerint az e hónap 27-én összehívandó Nagyválasztmány ma már meghaladja a párt belügyeit, és a kormány, a koalíció és a magyar belpolitika életében meghatározó esemény, hiszen olyan nem kívánatos társadalmi mozgások indulhatnak el, amelyek megelőzése érdekében minden érintettnek felelős magatartást kell tanúsítania. Ezzel kapcsolatban a sajtókonferencián közölték, hogy jogvita van a párt elnöksége, illetve országos vezetősége és az Ellenőrző Bizottság között, mivel ez utóbbi nem a régi pártalkotmány, hanem a decemberi Nagy választmányon csak részlegesen megtárgyalt dokumentum alapján új képviselőket kíván dele- gáltatni a mostani nagyválasztmányi ülésére. Az elnökség és a vezetőség ellenben kitart azon álláspontja mellett, hogy még a régi pártalkotmány érvényes. Néhány megyében ellenben máris választmányi üléseket tartottak, amelyeken új tagokat delegáltak. A Nagyválasztmányon ellenben csak azok vehetnek részt, akik a vezetéstől erre érvényes meghívót kapnak. Az MTI kérdésére, hogy milyen arányban érkeztek a tagság részéről olyan vélemények, miszerint a párt váljon ki a koalícióból, és (Folytatás a 2. oldalon) — — ■ '>. ■< — PETŐFI NÉPE BÁCS-KISKUN MEGYEI NAPILAP XLVI. évf., 91. szám Ára: 7,90 Ft 1991. április 19., péntek Egyéni és csapatarany Rómában Remek magyar sikerek születtek Rómában, az öttusa Európa- bajnokságon. Egyéniben Madaras Ádám az első, Fábián László a harmadik, Kálnoki Kis Attila a hatodik helyen végzett, a csapat szintén aranyérmes lett. Hazaérkezett a hatpárti delegáció Csütörtökön hazaérkezett a Szovjetunióból az Országgyűlés Külügyi Bizottságának hatpárti delegációja. A Horn Gyula vezette küldöttség Moszkvában a szovjet és az orosz parlament, illetve a külügy- és a külgazdasági minisztérium illetékeseivel folytatott tárgyalásokat. A moszkvai megbeszéléseket követően a magyar delegáció tagjai Kijevben az ukrán parlament, valamint a köztársasági külügyminisztérium képviselőivel is találkoztak. (MTI) Kiegyensúlyozott kapcsolatok Magyar—bolgár politikai nyilatkozat Göncz Árpád köztársasági elnök és Zselju Zse- lev, a Bolgár Köztársaság hivatalos látogatáson Magyarországon tartózkodó elnöke csütörtökön délután a Parlamentben politikai nyilatkozatot írt alá Magyarország és Bulgária jövőbeni kapcsolatainak alakításáról. A politikai nyilatkozat többi között üdvözli az Európában végbement történelmi változásokat, amelyek lehetővé tették a konfrontáció és a tömbök szerinti megosztottság korszakának lezárulását. A magyar és a bolgár fél leszögezi: a két ország biztonsága elválaszthatatlanul kötődik az európai biztonsági és együttműködési értekezleten részt vevő valamennyi más állam biztonságához. A nyilatkozat aláirói egyben megállapítják: az európai államok területi egysége és fennálló állami határaik sérthetetlensége elválaszthatatlan részét képezi a világ békés rendjének. A politikai nyilatkozat mellett a két köztársasági elnök kíséretéhez tartozó kormányzati vezetők számos más dokumentumot írtak alá a kétoldalú (Folytatás a 2. oldalon) MUNKAERŐHELYZET FÉLEGYHÁZA KÖRZETÉBEN A diplomások hagyjanak fel minden reménnyel? A kiskunfélegyházi munkaerő-közvetítési körzetbe tartozó kilenc településen április 15-én százötvenegyen kaptak munkanélküli-segélyt, illetve járadékot: Tiszaalpáron 19-en, Jászszentlászlón tizenegyen, Bu- gacon kilencen, Pálmonostorán négyen, Petőfiszálláson hárman, Kunszálláson ketten, Fülöpjakabon ketten, Gátéron pedig egy személy. Ez utóbbi településről azonban április 16-án reggel kilenc óráig—az adat- felvétel időpontjáig — négyen jelentkeztek munkát, vagy anyagi segítséget kérve. Öhibájukon kívül maradtak kereset nélkül. (Aki önszántából mond fel a munkahelyén, az a nyilvántartásba vételtől számított 90 napig nem kaphat járadékot) Kiskunfélegyházán jelenleg százan részesülnek segélyben, vagy járadékban. (A kettő között lényegében csak az elnevezésben van különbség: a március elsején életbe lépett foglalkoztatási törvény járadéknak nevezi azt, amit korábban a jogszabály segélynek nevezett.) Mivel tudják biztatni a munkanélkülieket a közvetítő irodában? Do- bákné Hevér Teréz kirendeltségve- zető óvatos megfogalmazása szerint a vidékieket szinte semmivel. A községekben ugyanis jószerint csak a mezőgazdasági szövetkezetek foglalkoztatják a munkavállalókat, kevés más lehetőség van számukra (helyi boltokban, intézményekben). Kivétel ez alól Alpár, ahol a két téeszen kívül egy háziipari szövetkezet és három ipari üzem is működik. Mégis sok az ingázó és itt a legtöbb a juttatásban részesülő munkanélküli is. Petőfiszálláson csak a tsz savanyítóüzeme működött korábban, az is megszűnt, a mezőgazdasági szövetkezet pedig nem tud felvenni új munkavállalókat. Nincs kereslet,se Kunszálláson, se Fülöpjakabon — mindkét helyen egyetlen jelentősebb munkaadó az Alkotmány tsz. Jászszentlászlón a szövetkezet lakatosüzeme jelentette az ipart hosszú évekig, januárban az is megszűnt. Bugacon aki nem a mezőgazdaságban dolgozik, az legfeljebb az Aranykalász tsz melléküzemeiben talál munkát. Csakhogy mostanában mindenhol az jellemző inkább, hogy az üzemek „leépítik” dolgozóikat, újakat nagyobb számban sehol sem vesznek fel. Egyébként minden, „fogyókúrára” szorított üzemben először általában a vidékieknek mondanak fel, különösen, ha addig a munkába szállításukról, illetve hazaszállításukról is a munkáltató gondoskodott. Miként az egész országban, a félegyházi körzetben is a munkanélküliség további növekedésére kell számítani. A félegyházi háziipari szövetkezet például — hacsak nem sikerül munkát találnia, amire nem sok kilátás van, — rövidebb időn belül 400-500 fős üzemi munka- vállalójától és bedolgozójától (Folytatás a 2. oldalon) Alpolgármestert választottak Baján Amint arról lapunkban hírt adtunk, másfél hónappal ezelőtt Ágfalvi György, Baja város alpolgárT mestere lemondott tisztségéről. Ezt követően a képviselő-testület hosz- szasan vizsgálta, hogy van-e szükség egyáltalán az alpolgármesteri poszt betöltésére, és ha igen, szakmai vagy politikai szempontokat részesítsenek-e előnyben. Szóba került pályázat meghirdetése is. Végül a tegnapi képviselő-testü- leti ülésen úgy döntöttek, hogy a tisztséget haladéktalanul, mégpedig szavazás útján töltik be. Mérlegelték, vajon a 27 képviselőből 22 jelenléte elegendő-e a fontos aktushoz. Miután a többség úgy ítélte meg, hogy a testület eddig sem volt és valószínűleg ezután sem lesz teljes létszámban együtt, az azonnali választásra voksoltak. A választás eredményét dr. Kemény Attila, az ügyrendi és jogi bizottság elnöke hirdette ki. Eszerint 22 képviselő ugyanennyi érvényes szavazatot adott le. Tizennégy igennel — mely egyébként a teljes létszám jelenlétében is elegendő lett volna a döntéshez Cserháti Jánost (SZDSZ) választották meg Baja város alpolgármesterének. Cserháti János letette a hivatali esküt. G. Z. A sztrájk még elkerülhető Elégedetlenség és csőd az élelmiszeriparban Gergácz miniszter minősítése: nulla (egy nulla), legalábbis gazdaságpolitikai „tárgyból”. így vélte Vanek Béla, az EDOSZ főtitkára tegnap a fővárosban tartott sajtótájékoztatón, amelynek elején arról beszélt, hogy a foldmüvelésügy vezetője nem jött el a három héttel ezelőttre fixált megbeszélésre, noha megígérte. A szakmai és érdekegyeztetés, a párbeszéd hiányán némileg enyhített az. hogy szerdán Sárossy László államtitkárral néhány dologban meg tudtak állapodni. Elhatározták ugyanis, hogy érdekegyeztető fórumot szerveznek és az EDOSZ- nak most lehetősége lesz véleményt mondani a minisztérium által végre elkészített nemzeti agrárprogramról, amit sajtókörökben máris NAP- ként emlegetnek. Az Élelmezésipari Dolgozók Szakszervezetének Szövetsége határozottan és következetesen akarja és fogja is képviselni teljes tagságát, s ezert sem hagyhatja szó nélkül a már kialakult, illetve fenyegető csődhelyzetet. Másfél millió ember sorsáról van szó, és nem jelentéktelen termelésről: a jó hazai ellátás mellett tavaly a dollárbevétel 20 százalékát az élelmiszeripar hozta. Ugyanakkor a 17 ágazatból már csak öt (malom-, sütő-, sör-, üdítő- és dohányipar) képes eredményt felmutatni,. Különösen veszélyes helyzet alakult ki a konzerv-, a bor-, a baromfi-, a tejiparban. A dolgozói létrám tavaly több mint hétezer fővel csökkent, s ez a tendencia az idén is folytatódott, egyre többen váltak állástalanná az élelmiszeriparban. A főtitkár (Folytatás a 2. oldalon) ÖNKORMÁNYZATI ÜLÉS KISKUNMAJSÁN Döntöttek a „kívánságlistáról” Függőben maradt támogatások Két fő napirendi pontot tárgyalt a napokban Kiskunmajsa képvise- lő-testülete. Elsőként a város új — egyelőre megbízott — rendőrparancsnokával ismerkedhettek meg a szenátorok. Lunger Zoltán főhadnagy harmincéves, a Rendőrtiszti Főiskola elvégzése után Kiskunhalason, majd Kiskunmaj- sán teljesített szolgálatot. Jelenleg egyetemi tanulmányait végzi, április elsejével Kiskunmajsa megbízott rendőrparancsnoka. A város bűnügyi helyzetének rövid ismertetése után a parancsnok vázolta elképzeléseit, a legsürgősebb teendőket, majd a szenátorok kérdéseire válaszolt. Személyében nyílt, szakmailag tájékozott, kapcsolat- teremtésre kész rendőrtisztet ismerhettek meg a városatyák. Második témaként az úgynevezett „kívánságlista” került a szená- t<Mj°k asztalúra. Miután a pénzmaradványokat többnyire az intézményeknél hagyták, közel negyvenmillió forint költségvetési tartalék odaítéléséről dönthettek még a képviselők az intézmények benyújtott igényei alapján. Innen a címben is jelzett elnevezés, amely áz előterjesztés tárgyalása során többször is elhangzott. Bár valójában nem mesebeli kívánságokról, inkább — mint azt a jelenlévő intézményvezetők erősen érzelmi töltésű felszólalásaikban hangoztatták is — a létfeltételek biztosításáról volt szó ezekben a kérésekben. A szenátorok nem is igen kérdőjelezték meg ezeket az igényeket, egyetlen kivételként talán a polgármesteri hivatal részére tervezett gépkocsivásárlás ellen berzenkedtek. Ám végül meggyőzték őket a tények, egy hétéves, 300 ezer kilométert futott, agyonhasznált autót ideje lecserélni. (Folytatás a 2. oldalon) A KÖZVÉLEMÉNY ELLENZI Vádemelési javaslat a miskei rendőr ellen Tegnap tartották sajtótájékoztatójukat Kalocsán azok az ügyészségi nyomozók, akik Flarangozó István miskei rendőr főtörzsőrmester lövöldözéses ügyét vizsgálták. Mint már lapunkban is megírtuk, a miskei rendőr és segítői egy betörőbandát értek tetten december 18-án éjszaka a helyi Csöpi presszóban, ahol Harangozó egy sötét helyiségben combon lőtte az egyik betörőt. A közvélemény (több száz aláírásban) a rendőr jutalmazását követelte. A nyomozók azonban más állásponton vannak: vádemelési javaslatot nyújtottak be a kalocsai ügyészségre. Dr. Imolya Imre, a Szegedi Nyomozó Hivatal vezetője értésére adta a megjelenteknek, hogy vizsgálatukat, annak eredményét a közvélemény hangulata nem befolyásolhatja, ők a jelenleg érvényben lévő jogszabályok alapján jártak el. Azt is elismerte, hogy az ember utólag már könnyebben okos, mintha ott lett volna, abban a szituációban, s másodpercek alatt kellett volna döntenie, mint a miskei rendőrnek. Azt is megérti, hogy az elburjánzott bűncselekmények, a közbiztonság jelentős romlása után a lakosság felháborodva fogad ilyen döntéseket. Mindez beletartozik a jogállamiság fogalmába. A hatóságnak az a dolga és kötelessége, hogy lefolytassa az eljárást. Mint dr. Szabó Imre ügyészi nyomozó ismertette, foglalkozás körében elkövetett szándékos veszélyeztetés bűntettének gyanúja miatt indítottak eljárást a főtörzsőrmester ellen. A tényállásban rögzítettek szerint a betörők a WC-ablakon keresztül hatoltak be a presszóba. A helyiség, ahol meghúzódtak, sötét volt. Menekülés közben nagy zajt csaptak, a WC öblítőtartályát például leszakították és zuhogott a víz. Harangozó István többször felszólította a betörőket, hogy adják meg magukat, jöjjenek elő. Mindez eredményre nem vezetett, s a rendőr ennek nyomán figyelmeztető szándékkal leadott egy lövést. Á lövedék fölfelé szállt, s a kisablakon éppen kimenekülni akaró Dobó Sándort combon találta. Harangozó Istvánnak tudomása volt arról, hogy a kivilágítatlan öltözőben a betörés elkövetői tartózkodnak, a lövéskor nem látta őket, ezért eshetőlegesen számolnia kellett azzal, hogy a lövés közvetlenül vagy közvetve eltalálhatja őket. Ezért Harangozó magatartása büntetendő, foglalkozás körében elkövetett szándékos veszélyeztetés miatt— áll a vádemelési javaslatban. A főtörzs egyébként védekezésében előadta, hogy a kihallatszó zajokból ítélve támadásra gondolt, ennek elhárítása érdekéhen adta a figyelmeztető lövést. A nyomozók szerint ez a védekezés megalapozatlan, mert támadásra utaló körülmény nem volt. A rendőrségi (Folytatás a 2. oldalon)