Petőfi Népe, 1991. április (46. évfolyam, 76-100. szám)

1991-04-17 / 89. szám

1991. április 17. • PETŐFI NÉPE • 5 KILENCVEN ÉVE SZÜLETETT NÉMETH LÁSZLÓ SÜRGETETT — KECSKEMÉTI LÁTOGATÁSOK ERKÖLCSI MEGÚJULÁST A hírős város és Kert-Magyarország eszméje Keveset tudhatunk meg a huszadik századi Kecskemétről Németh László írásaiból, noha a nemzetragasztó közvetve- közvetlenül többször Magyar- ország elkecskemétiesítésének nevezte programját. A város látványát, mindennapi életét, sajátos színeit megörökítő, fel­idéző művek közé illőt hiába keresgélnénk a Tanú szerző­szerkesztőjének munkái kö­zött. * Útibeszámolót, riportot, életké­pet elvétve írt. A világ legszebb tájai sem szakíthatják ki sorstáp­lálta kötelességeiből. A fészekrakó madárhoz hasonlóan csak azt ve­szi észre, amivel a szélzúgásos tör­ténelemben megőrizheti népét az emberiség közös nagy fáján. Soha­sem látvány számára a táj — lett légyen természeti vagy épített —, hanem probléma, feladat, az ön­építő emberi fáradozás terepe. Az épületnél jobban érdekli az építő, a homlokzatnál a szerkezet, a meg­valósultnál a lehetőség. * * * Egyszer sem ii/t vonatra azzal az elhatározással. hogy fölfedezi, megtanulja Kecskemétet. Maga is érezte, hogy ösztönös, gyors általánosításait, távoli pólu­sokat összeszikráztató gondolat- bravúrjait, megvilágító lényeglát- tatását elhomályosithatják a köz­napi tapasztalatok. Elképzelhető­en ezért szerette volna egy szociog­ráfiai kötetben, az ehhez szükséges tervezett anyaggyűjtéssel szembesí­teni saját Keeskemét-képét a való­ságossal élete alkonyán. Kecskemét szinte kizárólag Tóth László által mutatta meg ma­gát az elgondolásaihoz bizonyító példákra fogékony organizátor­Mkr . Belevethette volna Kert- Magyarország eszméjét a köztu­datba, ha az őző beszédű rokon­szenves kiskunsági nyomdász nem kopogtat ajánlatával a folyóirat­tervet melengető írónál? Ha ké­sőbb nem hozza össze az itteni hí­res emberekkel, csodálatos teljesít­ményekkel, ha jól előkészített író­olvasó találkozókkal nem táplálja a tapsos odafigyelésekkel Németh László könnyen el-elapadó külde- téstudatát ? A nehezen mozduló, mindig kín­zó időhiánnyal küszködő szépíró­ként is reformert a Tanú szólította időnként a (most már emléktáblás) nyomdába. („Egy-egy ólomnyo- ntos kézen pedzegettem, amire oly nagy kedvem s oly kevés alkalmam volt: a kézfogást a munkásság­gal”). Néhány hónappal a Tanú meg­jelenése után vette rá a vártnál va­lamivel kelendőbb időszaki kiad­vány szerkesztőjét a menedzseri szerepet is vállaló kecskeméti iro­dalomszervező a folyóiratot is népszerűsítő előadó-kőrútra, 1932 végén. 1933 januárjában A husza­dik század vezérjelenségeiről szólt Győrött, Kecskeméten, Debrecen­ben. A Dunántúlon bántóan keve­sen gyűltek össze meghallgatására: a két folyó között „mély hatást tett előadása a Hétfői Körben", a Ti­szántúlon is ügytársak fogadták. Sok hozzászóló jelezte, hogy árban Berzsenyi-tanulmányát ol­vasta föl a Hétfői Körben, majd március 10-én, Móricz Zsigmond- dal, és Sárközi Györggyel, mint kisnyíri „földbirtokos” Tóth Lász­ló javaslatára Katona Józsefről, a rejtélyes költőről szólt. „Teljesen új egyéni megvilágításba helyezte Kecskemét legnagyobb fiának nemzeti kinccsé lett alkotását” írta a nyomdaigazgató-sakktudós a Kecskeméti Lapok 1936. márci­us 15-ei számában. Valószínűsíthetően 1941-ben is eleget tett egy kecskeméti felkérés­nek. déki városban sem ajándékozta meg olyan sokszor lenyűgöző is­mereteivel a magát mindenekelőtt tanulmányírónak tartó Németh László hallgatóságát, mint Kecs­keméten. Szerepvállalás nélkül is többször járt Németh László a hírős város­ban. Ide szólították nyomdai tenni­valók. Kisnyírben is megfordult egy szer-kétszer, bár valószínű, hogy tévesen tájékoztatták olvasó­jukat 1938-ban a helyi lapok: so­hasem töltött hosszabb időt a ter­vezett irótelepen. Dr. Váry István • „Életem legszebb estje" (lleltai Nándor, Kristó Nagy István, Németh László, dr. Orosz László). 1934. március 12-én második kecs­keméti felolvasásán is sorskérdése­ket elemzett. A dunántúli magyar­ság pusztulásáról szólva erkölcsi megújulást és példaadást sürgetett a katasztrófa megakadályozására. Úgy vélte, hogy a német térhódí­tást még gyors földreform és új örökösödési törvény sem akadá­lyozhatja meg. „Lesz-e reform ?” — ezt kérdezte a fiatal magyar írónemzedék ki­váló képességű és hatalmas felké­szültségű vezetője, Németh László dr. 1935. február 13-án, szerdán a Tisza kollégium dísztermében. Földreformot, a tőke felügyeletét és „reális külpolitikával a kisebbsé­gi magyarság fennmaradását” sür­gette. A következő évben kétszer is kecskeméti pódiumon üdvözölhet­ték hívei Németh Lászlót. Febru­Előadóként csak hosszú szünet után, 1965. november 25-én fogad­hatta a hírős városban a közönség tüntető tapsait. Az író „élete leg­szebb estjének” nevezte a városi tanács rendezvényét. Valamennyi közreműködőt felsőfokban mél­tatta. „A dedikálások egy órával megtoldották” a városi tanács ren­dezvényét. Hasonlóan jól sikerült látogatá­sa 1970 októberében. Dr. Orosz László míves köszöntője után vette át a Katona József Társaság tiszte­letbeli tagságát igazoló okiratot a városházán. Elsétált a Forrás szer­kesztőségébe, megtekintette a Cse­resznyés premierjét, találkozott a Katona József Gimnázium érdeklő­dő diákjaival. * * * Debrecenen és talán-talán Hód­mezővásárhelyen kívül egyetlen vi­Mathiász-könyvéről azután irt re­cenziót, miután maga is körülné­zett a szőlőnemesítő hajdani mű­helyében. 1946-ban egy számára kedves több mint tanítvány érett­ségiző diáklányt kísért el Hódme­zővásárhelyről. A város hintóján megnézhették a Szikrát, órákig bo­lyongtak az öreg utcákban, jártak a református tanítónőképzőben. Szerette ezt a várost, mint a tüzes minőség teremtőjét, mint a mezőgazdasági művészet fész­két, mint a deriiltebb társadalmi viszonyok példáját. Élete vége felé mégis elbizonytalanodott: talán-talán „hibát követtem el, amikor jórészt a mezőgazdaság­ban vártam a minőség forradal­mát”. Heltai Nándor KÖNYVESPOLC Új városismertető sorozatot in­dított az Ikon Kiadó az American Express zsebútikönyvek magyarra fordításával. A könyvesboltokba került, Amszterdamot és Párizst bemutató könyvecskékre egyaránt illik a Good Book Guide kritikája: „Kiváló, könnyen kezelhető, vé­kony könyv . . . nemcsak a nélkü- . lözhetetlen gyakorlati tudnivalók­kal látja el az utazót, hanem szo­katlanul alapos kulturális és törté­neti áttekintést is nyújt”. A The Daily Telegraph szerint: „Elegáns, könnyű és öröm forgatni... min­den tudnivaló minitárháza”. Az alapos, tömör, hihetetlen mennyi­ségű információi közreadó köny­vek egyetlen hibája: borsos az áruk, kötetenként 398 forintért vá­sárolhatjuk meg. Nagyon mások ezek az útiköny­vek, mint amit megszoktunk. Köz­tudott: a magyarországi útiköny­vek közül a Panoráma Kiadó köte­tei a legmegbízhatóbbak; többsé­gük alapos, pontos, jól szerkesz­tett, könnyen kezelhető útitárs ki­rándulásainkon. A most induló so­rozat összeállítása a Panoráma vá­rosismertető köteteivel megegye­zően kezdődik: elmondják az indu­lás előtti alapvető tudnivalókat, szólnak a közlekedésről, a helyszín legfontosabb címeit, telefonszáma­it közük, végül bemutatják a vá­rost, történelmét, városnéző séták­ra hívnak. A most megjelent, Amszterda­mot és Párizst bemutató kötet leg­elején „használati utasítást” talá­lunk: jelzi a rövidítéseket, ugyanis valamennyi bemutatott intézmény (szálló, étterem, múzeum, színház stb.) címét, telefonszámát, nyitva tartását, jellemzőit, árkategóriáit is közreadja. Jelzi, hova, hogy tu­dunk tömegközlekedési eszközök­kel eljutni. "Külön felsorolja a ma­gyar vonatkozásokat (biztosítótár­saságok. pénzváltás, vámszabály, posta stb.), megadja a bankok, üz­letek, szolgáltatások (orvos, gyógyszertár, autómentő, szerviz) nyitva tartási idejét, bevezet a helyi szokások, a borravaló stb. illendő­ségeinek rejtélyeibe. A városnéző séták leírása igazán hangulatos, a város megismerésén túl az amszterdami, párizsi embert szokásain, szemléletén keresztül mutatja be. Hangulatos, olvasmá­nyos, kitűnő a sorozat eddig meg­jelent két kötete. Külön is tetszik a magyar kiadás szerkesztőinek felhívása: „ .. . a telefonszámok, hivatali órák, nyitva tartások bár­mikor megváltozhatnak. ... A ki­adó mindent elkövetett, hogy az adatokat a nyomdába küldés pilla­natáig maximálisan pontosítsa, örömmel veszünk minden hibaiga­zítást vagy hasznos javaslatot, amelynek helye lehet a következő kiadásban.” Érdeklődve várjuk az American Express zsebútikönyvek sorozat újabb magyar nyelvű köte- teit! K. M. ÚJ KÖNYVEK Ligeti Róbert: A fehér ló mondája. (Olvass magadnak!) (Magán, 34 Ft) —- Webster’s Twentieth Century Dictionary of the English Language. (Novotrade, 2850 Ft) - Paul Bowles: Oltalmazó ég. ((Europa. 180 Ft) — Ferenczi Ödön: A gépkocsitolvajok elleni védekezés ábécéje. (Műszaki K.. 178 Ft) — Guiness: Különleges állatok. (Origó— Press, 598 Ft) McBain: Zsaruk. (Pannon, 118 Ft) Népművészet. (Útikalauz gyerme­keknek.) (Primusz, 73 Ft) Sergio Ronchi: A protestantizmus. (A világ nagy vallásai) (Gondolat K.. 146 Ft) Szabó Pál: Ninja 1. (Ninja Carate Centrum, Kecskemét, 160 Ft) Szabó Pál: Ninja 2. (Ninja Carate Centrum, Kecskemét. 160 Ft) — Szép Ernő: Szegény, grófnővel álmodott. (Pesti Szalon. 279 Ft) A szeretet breviáriuma. Szerk.: Sík Sándor. Juhász Vilom. 3. kiad. (Orpheusz, 298 Ft) Tábori Béla: A zsidóság két útja. (Pesti Szalon, 144 Ft) — Tibeti misztériumok. Ford. Hamvas Béla. (Pesti Szalon. 139 Ft) Jacobus de Voragine: Legenda Aurea. (Szentek csodái és szenvedései) (Helikon. 490 Ft). CSONTOS GÁBOR: A másik sor A kutyák veszettül rohangáltak a sövény mentén, s üvöltöttek, mint a farkasok. Zubor Imre éppen elégszer hallotta odakint az éhes farkasok vinnyogó üvöltését. Mintha a bélüket tépnék, gondolta, de hiszen az éhség csakugyan tépi a belsejét az embernek is. Azt is elégszer megtapasztalta. Odakint azt is. Julis, a húga, a moslék­kavaró fával megállt a kamraajtóban: — Te, Imre, jön valaki. — Ki merne idejönni? De már maga is arra gondolt, hogy valaki csakugyan közeledik a tanya felé a fasor takarásában. A kutyák persze rég észrevették, a kutya orra a legjobb távolba­látó. Ezt is odakintröl hozta magával, ezt a tudományt: a kutyák etetését évekig ö intézte. Persze volt vagy három-négy segítője, akiket maga választott. Könyö­rögtek neki. hogy szeretnének a kutyák mellé kerülni, volt aki étiéikiil el is pusztult volna. A kutyák eledeléből annyit loptak, amennyit büntetlenül lophattak. Hu ész­revették az örök, különösképpen a rabiátus parancs­nok, hogy valaki üzletel, netalán lop, az őrség vagy a kutyák rovására, valósággal őrjöngött. Egyszer saját­kezűiig kötött ki egy Winginder nevű réti svábot, fejjel lefelé. A sváb fiú órákig rángatózott és hörgött, míg kiszállt belőle a lélek. Ilyen kínhalált az isten ne adjon senkinek. Az öreg Keresztes Balázs állt a kaput helyettesítő saroglyarúdon kívül, az egyik nagy nyárja tövére hú­zódva. —- Mit akar már megint? — mordult rá Zubor Imre, miután elverte onnan a kutyákat. — Engedj be, Imre! — mondta az öreg alázatosan. — Mire lenne az jó, Balázs bátyám ? Minek jön ide folyton ? Megmondtam már elégszer, nem tudok semmit Sany i felöl. — Ki tudjon, ha nem te!?— Számonként volt az öreg hangja, de továbbra is áradt belőle az alázatosság, meg a rimánkodás. — Valamit kérdenék. Mért ne felelnél, ha tudsz felelni? — Semmire se tudok felelni! Azt'se tudod, mit fogok kérdezni. Dehogynem! Nagyon is tudom . . . Nem mentek innét?!— kiabált rá a kutyákra. Azok végre megjuhá- szodva eloldalogtak. Négy kutyát látott Keresztes, de úgy lehetett hallani, hogy egy ólban rácsok mögött nevelkedik vagy egy tucat, ha ugyan annál is nem több. Mióta Zubor Imre megjött a málenki robotról, kutyák­kal vette körül magát. Azt beszélték, meghibbant oda­kint egy cseppet, mert senki emberfiát nem tud elviselni, tart még a fehérnéptől is, a húga az egyetlen, akit megtűr maga mellett. Eljártak fölötte az évtizedek, de se meg nem nősült, se senkit nem fogadott munkára, pedig volt úgy, hogy a húga évekig betegeskedett. Juliánná odaszólt a bátyjának a konyhakert lécajta­jából: Hallgasd meg, Imre! Úgyse nyugszik, amíg meg nem hallgatod. — Jöjjön, Balázs bátyám! Ha már ide ette a Jene. Lehetnél barátságosabb is motyogta Keresztes, s rá akart gyújtani, de hogy látta a másik türelmetlen mozdulatát, visszanyomta zsebébe az agyondrótozott cseréppipát. - Horniét veszed, hogy meghalt a fiam, ha egyszer nincs konkrét tudomásod róla? Annyiszor elmondtam már magáinak . . . — Láttad tán ? Más látta. Több transzportban jöttünk, aki ké­sőbb jött, az mondta. Aki látta és eltemette. —■ Azzal kívánnék én beszélni. — Keresse meg! En nem tudom, hol van. Lökről mindenkit hazaengedtek. Dunántúli sváb volt, Steiner- nek hívták. Magad mondtad, hogy beteg se volt. — Amíg együtt voltunk, nem. Le volt gyengülve, de mind le voltunk. En harminchat kiló voltam, rühes, mint a koszos malac, a rongy lefoszlott rólam, a lábam körme kopogott a földön, mint a kutyáé . . . Aztán engem is, másokat is a kutyák mentettek meg. Három évig voltam mellettük. Két évig sírásó voltam. Az is jó volt. mert kijárhattunk, loptunk, találtunk ezt-azt. Na, akkor segítettem meg Sanyit is. —■. 0 is temető ember lett? Az lett. Elkértem. Láttam, hogy alig bír lábra állni. Te, Sanyi, csak addig tartsd magad, amíg a halot­takat felrakjuk a taligára, akkor kapaszkodj meg a saroglyába, majd én kihúzlak. Odakint már másképp lesz. A temetőben a fényes lapátomon sütögettem a csalánt, azt faltuk. Attól kapott oszt lábra Sanyi is. — Elhiszem, a csalán az jó. Fenéket jó. A kacsának, annak igen! Embernek csak muszájból. Hogy megmentsen az éhhaláltól. Meg a betegségtől. Na látod! Nem lehetett beteg! Ha a csalánt ette!? — En már akkor nem voltam ott. . . — Es a lány? pislogott az öreg ravaszul, hogy most kifog Zubor Imrén. — Azt is mondtad, hogy egy bárisnya csalogatta. Hátha mégis csak kiment hozzá?! Oszt azóta ruszki unokáim vannak . .!? — Nem mondom, ilyen is megeshetett — kapargatta ősz sörléjét Zubor Imre. Csak azt tudjam, hogy nem halt meg! Akkor ugye . . . Egyszer csak fogja magát, és hazajön. Most már jöhet. . . nem igaz? Úgy mondják, enyhült a politika ... De az a bárisnya mindenkinek duruzsolt, mondta az nekem is, amikor a kolhozban krumplit szedtünk, hogy elbújtat, legyek az ura. Három napig keresnek, aztán elfelejt­keznek rólam . . . Keresztes elbóbiskolt az ákáctörzsön, amin ültek. De hirtelen, mint aki rosszat álmodott, eszelősen belecsa­pott a levegőbe. — El, ha egyszer mondom! — Ha magának úgy jó, én megértem ... Zubor tehetetlennek érezte magát az öreggel szemben. Ez még nála is bolondabb, gondolta, neki csak kutyái vannak, de azok valóságos kutyák, az öregnek viszont kísérteiéi a fejében. — Hiszen, ha élne, se jönne az már haza. Aki egyszer annyi időt tölt Szibériában, az már nem vágyik el on­nan. Nem is tud az máson, mint priccsen aludni, répát rágni, és kását zabá/ni. . . — Holnap kimeszelem a kisházat hadonászott az öreg, — ott ellesz akár családostul is. Jó kis ház az. Földes, de száraz amúgy. Zubor Imre a gyomra környékét nyomogatta és nyö­szörgőit. A kutyák megint közelebb kerültek, s a farku­kon ülve moccanatlan lesték Zubort, várták a paran­csot, hogy mikor ugorjának neki az idegennek. Az öreg meg nagy könnyeket sírt, ráncaiban megült a nedvesség. — Te, Imre, ugye beszélsz vele? Megmondod, hogy bocsásson meg nekem. Rád biztosan hallgat. . . — Mit kellene megbocsátani? — Amikor összeszedtek bennünket, először megáll­tunk a Gere-tanyán. Ahogy ott álltunk a sorban, jött egy lityinánt. Kezdte válogatni az embereket. Valaki azt mondta, azokat hazaengedik. Sanyi, mondtam, eredj át oda, legalább te maradj meg ... Szaladj, na, most nem néznek ide! En mondtam neki, hogy a másik sor, az a jó! Az öreg száján buborékokat vetett a nyál, ahogy tátogva sírt.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom