Petőfi Népe, 1991. március (46. évfolyam, 51-75. szám)
1991-03-08 / 57. szám
LAKÓTELEPI RINGBE SZÁLLUNK .. . PLUSSZ NAPTÁR 1991. március 8., péntek. Névnap: Zoltán Napkelte: 6 óra 12 perc Napnyugta: 17 óra 39 pere Holdkelte: ! óra 33 perc Holdnyugta: 9 óra 31 perc Pályázat A Bács-Kiskun Megyei Nemzetiségi Alapítvány pályázatot hirdet a megyei nemzeti és etnikai kisebbségi szervezetek, hagyományőrző csoportok és nemzetiségi feladatokat is ellátó oktatási-művelődési intézmények támogatására. A támogatás célja, hogy ösztönözze a kisebbségeket, a kisebbségek önszervező közösségeit nyelvi-kulturális hagyományaik megőrzésére, nemzetközi kapcsolataik ápolására. A támogatás segítse a nemzetiségi oktatási-művelődési folyamatok megszervezését, a tanulók hagyományőrző táborait, és a megyében folyó nemzetiségkutatást. Pályázhatnak magánszemélyek, továbbá a megyében működő nemzeti és etnikai szervezetek, intézmények. Az alapítvány a pályázati költségekhez 50 százalékos, de legfeljebb 50 ezer forintos támogatást biztosít. A pályázatokat a kisebbség anyanyelvén is szívesen fogadják. A benyújtási határidő 1991. március 31.. illetve 1991. szeptember 30. A pályázatokat a Bács-Kiskun Megyei Nemzetiségi Alapítvány címére: 6500 Baja. November 7. tér 1. kell eljuttatni. Bővebb felvilágosítást ad ugyanitt Hajdú István megyei nemzetiségi titkár. Március 8-án, pénteken KECSKEMÉTI KAT ONA JÓZSEF SZÍNHÁZ Este 7 órakor: LEÁNYVÁSÁR. Ódry Árpád-bérlet. Bábszínház (a Kamaraszínházban). Délelőtt 10 órakor: CSODÁLATOS KALUCSNI. Bérletszünet. MOZJ KECSKEMÉT Városi mozi: fél 4 és háromnegyed 6 órakor: VEGTELEN TÖRTÉNET 2.8 órakor: A BANKÁR. Sz., mb., amerikai film. 16 éven felülieknek! Árpád mozi: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor: WARLOCK. Sz„ mb., amerikai film. 14 éven felülieknek! Otthon mozi: délelőtt 10, fél 6 és fél 8 órakor: NŐFALÓ FÉRFIAK. Sz., mb., kanadai film. 14 éven felülieknek! Este fél 10 órakor: AZ ÉRZÉKEK BIRODALMA. Sz., japán —francia film. 18 éven felülieknek! Mesemozi: háromnegyed 6 órakor: A KISMALAC MEG A FARKASOK. Sz., mese-összeállítás.. Stúdiómozi: 7 órakor: HALÁLRAÍTÉLTEK UTCÁJA. Sz., ausztrál film. 14 éven felülieknek! BAJA Uránia mozi: fél 4, fél 6 és fél 8 órakor: NAGYMENŐK. Sz., amerikai film. 18 éven felülieknek! JÁNOSHALMA Árpád mozi: 6 órakor: BÚJJ, BÚJJ ÖRDÖG! Sz., mb., amerikai film. 14 éven felülieknek! KALOCSA Otthon mozi: 6 és 8 órakor: MEMPHIS BELLE. Sz...mb„amerikai film. 14 éven felülieknek! KISKŐRÖS Petőfi mozi: 5 és 7 órakor: RE- VANS. Sz„ mb., amerikai film. 16 éven felülieknek! KISKUNFÉLEGYHÁZA Petőfi inpzi: 5 és 7 órakor: EGYENESEN ÁT. Sz., mb., amerikai film. 14 éven felülieknek! Stúdiómozi: 6 órakor: A BAL LÁBAM. Sz., ír film. KISKUNHALAS Filmszínház: fél 6 és fél 8 órakor: SAINT TROPEZ1 LEÁNYKE- RESKEDOK. Sz., mb., francia film. 18 éven felülieknek! KISKUNMAJSA Kiskun mozi: 5 és 7 órakor: ÉLVE VAGY HALVA. Sz., mb.,amerikai film. K Li NSZENTMIK LÖS Haladás mozi: 5 és 7 órakor: ELIT KOMMANDÓ. Sz., mb., amerikai film. 16 éven felülieknek! TISZAKÉCSKE Az Arany János Müvelődésj Központban: 7 órakor: HALÁLOS NYUGALOM. Sz., mb., amerikai film. 16 éven felülieknek! Tengs-lengs, disznótoros dínomdánom és „pártoskodás” a főiskolán A Kertészeti Egyetem Kecskeméti Kertészeti Főiskolai Karán ma kezdődik a hagyományos — tavaszköszöntő — kollégiumi napok programja. Napközben játékos sportvetélkedőket rendeznek, este 20 órától pedig a Tengs- lengs együttes szórakoztatja a fiatalokat. A műsorban fellép a nagykőrösi Arany János Gimnázium dzsesszbalettegyüttese is. Szombaton disznótoros dínomdánom lesz a sláger: saját vágású hízót fogyaszt el a főiskolások hada. Ezen á napon délután bemutatkoznak a frissen alakult „pártok”, este pedig nyitott diszkó nyújt jó szórakozást. Vasárnap kerül sor a főiskolai „pártok” kortesműsorára, utána szavazással döntik el, melyik a legjobb „párt”. A háromnapos program táncházzal fejeződik majd be. A TELJES ELET SZÉP PÉLDÁJA Díszpolgár1 •• •• i rr koszonto Minden második-harmadik harmincon felüli kecskeméti üdvözli a déli órákban a város- központban sétálgató Fehér Sándort. Népszerű ember mindmáig a megyeszékhely most 90 éves díszpolgára. Szinte egyidős századunkkal. Személyes élményként élte meg gyerekkorában a volt Úri kaszinó és a Gazdasági Egyesület, az Újkollégium, a Városi Mozi építését, az első autóbusz megjelenését, a detektoros, majd a lámpás rádió csodáját. Hosszú évtizedekig szolgálta városát a szó legtisztább értelmében. Közösségszolgálata közben egy percre sem feledte a gyümölcsexportőr fia, hogy kiktől kapta a bizalmat. Munkaköréből, tisztségeiből adódóan kezelt Gömbös Gyulával és Tildy Zoltánnal, beszélt miniszterelnökökkel és pártfőtitkárokkal, tárgyalt Nagy Ferenccel és Marosán Györggyel, képviselte városát Angliában és a Szovjetunióban. Bár mindvégig megmaradt a klasszikusan értelmezett számvevőnek, személyes része volt a hírős város nagy léptékű kommunális fejlesztésében. Jelképesen ő tette az első kapavágást a városi vízvezeték-hálózat kiépítésénél, küzdött a régi SZTK épületéhez szükséges pénzért. Kapkodó, köpönyegforgató századunkban legfeljebb látszatengedményeket tett elveinek, eszméinek, hű fia maradt egyházának, tartotta kapcsolatát fölnevelő iskoláival. Tiszta emberként képvisel közöttünk — reméljük még hosszú évekig — elismerésre méltó életminőséget. A teljes élet szép példájával is megajándékozta kortársait. A jónevü focista még negyven esztendeje is helyet kért és kapott a városi tanács öregfiúk csapatában, találkozhattunk vele hangversenyeken, bérelt helye volt a színházban, tudta, hogy milyen gondozást kíván a szőlő, a kajszi. Vagyona nincs, szerény kétszobás lakásban él, a tanácselnök-helyettesi nyugdíj szigorú beosztásra készteti a világéleté- ben puritán, jellegzetes kecskeméti polgárt, sokak tisztelt Sándor bácsiját. H. N. Az első magántelefontársaság Februárban kezdte meg működését Magyarország első magán-telefontársasága Nagykovácsiban. A falubeliek kezdeményezésére saját erőből, több távközléssel foglalkozó cég részvételével egy év alatt készült el a rendszer. Képünkön: szerelik a légkábelt. (MTl-fotó) iwtfuliáÉliWBfigwlli.híHITiTJTtiW; 775 Várható időjárás az ország területére ma estig: Túlnyomóan felhős idő lesz elszórtan kisebb csővel, sokfelé lesz párás a levegő. Megélénkül a déli szél. A hőmérséklet csúcsértéke északkeleten 5, 10 fok között, másutt 15 fok körül. A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium és a Bajai Meteorológiai Főállomás jelenti: Március 6-án Kecskeméten a középhőmérséklet 2,8 (az 50 éves átlag 3,3), a legmagasabb hőmérséklet 6,4 fok volt. 1,4 milliméter csapadék hullott. Tegnap reggel 7 órakor 4,1, 13 órakor 5,6 fokot mértek. A legalacsonyabb hőmérséklet 3,3 fok, a tengerszintre átszámított légnyomás 1013,1 millibar — mérsékelten emelkedő — volt. Március 6-án Baján a középhőmérséklet 4,5 (az 50 éves átlag 4,3), a legmagasabb hőmérséklet 8,5 fok volt. Tegnap reggel 7 órakor 5,1, 13 órakor 9,3 fokot mértek. A legalacsonyabb hőmérséklet 4,7 fok, a tengerszintre átszámított légnyomás 1011,4 millibar — csökkenő — volt. HOJELENTES Hazánk és a környező országok síterepein csütörtökön mért hóadatok: Kékestető 33, Galyatető 28, Chopok 107, Lomnic 103, Csorba-tó 29, Zakopane 5, Kasp- rowy 72, Szudéták 95, Omu 67, Predeal 48, Vitosa 90, Pamporovo 119, Murau 90, Rax 65, Semmering 20, St. Corone 25, Tarvisio 60-120 centiméter. — A Mozgáskorlátozottak Somogy Megyei Egyesülete — a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetségével karöltve — 1991. május 10—20. között rendezi meg a Mozgáskorlátozottak Nemzetközi Balatoni Találkozóját Boglárlellén. Szállás a Postás üdülőben lesz. (Sajnos, itt a mellékhelyiségek ajtói csak 65 centiméter szélesek, ezért elsősorban azok a tolókocsis mozgássérültek tudják a helyiségeket önállóan használni, akik a kocsiból székre át tudnak ülni.) A találkozó idején változatos, szórakoztató programok várják az érdeklődőket. Részvételi díj: 400-450 forint/fő/nap, jelentkezni lehet március 20-áig a következő címen: Mozgáskorlátozottak Somogy Megyei Egyesülete, 7400 Kaposvár, Május 1, út 53. Telefon: 82/21-942 (délelőtt). — A kecskeméti UFO-klub szombaton 16 órakor foglalkozást tart a Planetáriumban. — MÚZEUMI ELŐADÁS. A Kecskeméti Katona József Múzeum vasútkerti főépületében előadást tart március 11-én, hétfőn 17 órai kezdettel Ruppert József, a Piarista Gimnázium igazgatója. Előadásának címe: A piaristák Kecskeméten. — Olympos Galéria. Ma délután 4 órakor a kecskeméti Olympos Galériában Kurucz István András festőművész alkotásaiból nyílik kiállítás. A festőt és képeit Pogány ö. Gábor művészettörténész mutatja be. MEGYÉNK AZ ORSZÁGOS SAJTÓBAN Elet és Tudomány 1991. 10. szám: Andrási Pál: A szalakóta eve. (A Kiskunsági Nemzeti Park területén élő madárról.) Óvodai Nevelés, 1991. 2. szám: Fehér Mik- lósné: Árnyjáték és origumi. (Kecskeméten élő müvészházuspár diafilmjeiről.) Klub Magazin, 1991, 2-3. szám: Mező István: Tájékoztattuk az önkormányzatot. (A technikái és tömegsportklubok helyzetéről Kecskeméten.) Mező I.: Az MTTSZ nem MHSZ! (A kecskeméti városi elnök Írása.) — Mező István: Kárpótlást a klubtagoknak! (A szerző az MTISZ kecskeméti városi elnöke.) — A magyar könnyübúvársport 1991. évi versenynaptára. (Kecskeméti versenyekről is tudósítanak.) - Szubó Jenő: Felnőhet-e nálunk? Csúszókorong. (A kecskeméti szakosztályt is említi.) Ring, 1991. 5. szám: Rácz Fodor Mihály: II. világháborús emlékművet terveznek Kiskunhalason. (A Kiskunhalasi Városvédő és Városszépltő Egyesület elnökének felhívása az áldozatok névsorának összeállítású ügyében.) BAJAI VÁROSI TELEVÍZIÓ 18 órakor: ÉJSZAKAI VIRÁG. Mesefilm-összeállítás. 60’ Ismétlés: szombaton 9.30 órakor. A Petőfi Népe is támogatja a programot Talán sokan emlékeznek még Kiskunfélegyházán arra, hogy tavaly ősszel Barczikai László segélykoncertet szervezett a helyi sportcsarnokban, ahol neves popzenészek léptek fel, a bevételt pedig a mozgássérültek javára fordították. Most ismét színvonalas és érdekesnek ígérkező egész napos program megvalósításán fáradozik a szervezői oldaláról már bemutatkozott Barczikai László. Április 7-én a kiskunfélegyházi petőfi- városi lakótelepre hívja az érdeklődőket. A program nyilván szponzorok segítsége nélkül nehezebben valósulhatna meg, de látva a minden bizonnyal sokakat megmozgató események listáját, máris több félegyházi cég felajánlotta anyagi segítségét. A nonstop műsornak címe is van, mégpedig: Lakótelepi ringbe szállunk... Plussz. Hogy miből is áll ez a ringbe szállás? Ízelítőül néhány „fogás”. A reggeli zenés ébresztő és a polgármester megnyitója után a délelőtt folyamán a lakótelepen sportprogramok lesznek. Ezek fővédnöke Gedó György olimpiai bajnok, aki személyes jelenlétével is megtiszteli a versenyzőket. Várják Zsivóczky Gyulát is, aki — ha még emlékeznek rá olvasóink — az 1968-as mexikói olimpia egyik bajnoka volt. (Félegyházán járt középiskolába.) Pontosan délben a félegyházi Állami Zeneiskola fúvósai és a kecskeméti Maskarás együttes szórakoztatja a közönséget. Délután egy órakor lakótelepi körséta kezdődik, amikor is Juhász László négyesfogathajtó- világbajnok kocsiján Dinnyés József daltulajdonos egy szál gitárral és hívogató szavakkal szól a járókelőkhöz. A „ringben” délután kettőtől Cseh Tamás, Dinnyés József és Presser Gábor előadóművészek mutatják be műsorukat. Vendégeik: Buda Ferenc és Lezsák Sándor költők. A lakótelepi programban népi iparművészeti kirakodóvásár, díszmadár-bemutató, tombolasorsolás — fődij egy színes tévé! —, repülő- és autómodell-bemutató, hőlégballon-, motorossárkány- és vitorlázószemle is lesz. A „plussz”: a Kossuth Lajos Ipari Szakmunkásképző Intézet sport- csarnokában este fél hatkor ad koncertet Bródy János és Szteva- novity Zorán. A félegyházi kavalkádon ott lesz a Petőfi Népe is. A nap folyamán bárki hozzáférhet majd a lap kü- lönkiadványához, akinek pedig kérdése merül fel az újságkészítéssel kapcsolatban, felteheti majd a Petőfi Népét képviselő újságíróknak. Délután egy órakor könyvdedikálás lesz, mégpedig a frissen megjelenő Árvácskák (?) című kötetét dedikálja Borzák Tibor, lapunk munkatársa, illetve Ünneplős gereblye című könyvét Hámori Zoltán olvasószerkesztő. Tehát: lakótelepi ringbe szállunk április 7-én, vasárnap! Növényvédelmi felhívás A szokatlanul hideg februárt (ehhez hasonló 1985—86-ban volt) lassan felváltja a márciusi, tavaszi időjárás. Fokozatosan megindul a fás növények nedvkeringése, megduzzadnak a rügyek. Ebben az időszakban végezhető el a mechanikai munkák nagy része (ritkítás, kéregkaparás, sebkezelés, lehullott levelek összegyűjtése, sarjhajtások kivágása. A metszés időszaka is ekkor van. Kivétel a kajszi és őszibarack, melyeknél a virágzás (március vége, április közeE ej az ideális időpont. Ennél a két gyümölcsfajtánál a gutautést okozó etegségek (Cytospora cincta gomba és a Pseudomonas syringae baktérium) ekkor jelentik a legkisebb veszélyt a fákra. A fenti munkákat kövesse az összegyűjtött növényrészek megsemmisítése, talajba forgatása, illetve a keletkezett sebfelületek lekezelése valamilyen sebkezelő anyaggal pl. Fabalzsammal, Fixpollal, Vulne- ron Cs-vel. Az utóbbi készítmény a nem kívánatos vízhajtás előretörését is megakadályozza. Ha nincs egyik sem, a fémmentes olajfesték is megfelelő védelmet biztosít, ha a metszés után azonnal alkalmazzuk és 2-3 nap múlva megismételjük a kezelést. A mechanikai védekezés befejeztével kerülhet sor a tél végi lemosó permetezésre, melyet úgy kell elvégezni, hogy a kéregrepedésekbe, ágzugokba is bejusson a permetlé. Felhasználható készítmények: Almatermésűeknél: Ágról (3%), Ne- vikén (5%), Neopol (5%), Báriumpoliszulfid 45 (5%). Novenda (2%). Csonthéjasoknál, köszméténél, szedernél, málnásnál: Bodóilé (2%), Bordóikor (1 %), Ágról (3%), Nevikén (5%). Új készítmény a biokerte- szek szamára is javasolható Thiosol (mészkénlé). Felhívjuk a figyelmet az előírt óvó rendszabályok betartására! FÉRFI ÉS NŐI FEHÉRNEMŰ REKLÁMOZÁSÁHOZ manökeneket keresünk. Jelentkezőket a 76/20-537-es telefonon várunk. 909 2, 3 08 4 fejes EKÉK • kombinátor, • függesztett röpltötár- csés műtrógyaszóró, • kisméretű szervestrá- gyeszórók ELADÓK Egyedi igény esetén mindenfajta mg.-l munkagép és minden típusú traktor beszerzését vállaljuk. Érdeklődni ez Agrogép kft. telephelyén. Tézlér, Kecskeméti irt 50. Telefon: 78/55-074. 788 . kitOiN W ZJ Jh 11 IJSLMl é.: Áfl BÁCS-KISKUN MEGYEI NAPILAP Kiadja: u Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft. Felelős kiadó: Preiszinger András. Martin Feldenkirchen Főszerkesztő: dr. Gál Sándor Főszerkesztő-helyettes: Ballai József Készíti a Petőfi Nyomda Rt., Kecskemét. Külső-Szegedi út 6. 6001 Felelős vezető: Birkás Béla elnök vezérigazgató; Telefon: 28-777 1991. III. 8-án. megrendelés sorszáma: 130003 Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Szerkesztőség és kiadóhivatal elme: 6000 Kecskemét. Szabadság tér l/A 6001 Teiefon: 27-611. Telexszám: 26-216 bmlv h. Telefax: 29-898 Terjeszti a Magyar Posta ................. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál es kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra: ISSN 0133 negyedévre: fél évre: egy évre: -235x 145, 435. 870. 1740. Ft, Ft, Ft, Ft. KALOCSA Születtek (február 16-a és február 28-a között): Bayer Zsolt (anyja: Baku- ia Éva), Kormos Kitti (Mészáros Edit), Gcri Viktória (Bálint Ildikó Margit), Banátovics Milán (Jánosity Anna Mária), Bennő Szandra (Ladnai Orsolya), Tóth Sarolta (Zimlcr Sarolta), Mészáros Martin (Markó Tímea), Baranyai Dávid (Vörös Anikó), Csanádi Dániel (Borzák Mária), Vidók Ivett (Kiss Ágnes), Szabados Márta (Fillöp Borbála), Dccsák Adrienn (Nagy Izolda Zsuzsanna), Homai Klaudia (Fcrencz Mária), Horváth Andrea (Póli Zsuzsanna), Pécsi Jetta (Balogh Magdolna), Arnold Szimonctta (Szűcs Marianna Renáta), Szekeres Dóra (Gubányi Éva), Sikari Máté (Müller Mária Borbála), Anisity Angyalka (Guzsván Angéla). Meghaltak: február 16-a és 28-a között anyakönyvezettek): Kárkonyi Já- nosné Nánai Erzsébet (Kalocsa), Láng Józsefné Karchcsz Mária (Dunaszent- benedek), Kovács Gyuláné Dehény Mária (Kalocsa), Tóth Ferenc (Kalocsa), Hodován János (Dusnok), Csiszár István (Kalocsa), Szőke Sándorné Bubics Mária (Kalocsa), Patkós János (Géderlak), Kolompár Margit (Kalocsa), Tóth Sándorné Varga Lídia (Foktő), Katona Istvánná Kovács Teréz Ágnes (Kalocsa), Szabó Istvánná Zagyva Etelka (Kalocsa), Greksa Mátyás (Szakmár), Kincses Sándor (Tass).