Petőfi Népe, 1991. március (46. évfolyam, 51-75. szám)

1991-03-04 / 53. szám

ÖREGCSERTŐI FALUGYŰLÉS NAPTÁR 1991. március 4., hétfő Névnap: Kázmér Napkelte: 6 óra 20 perc Napnyugta: 17 óra 33 perc Holdkelte: 22 óra 19 perc Holdnyugta: 7 óra 19 perc MŰSOR Március 4-én, hétfőn KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ Előzetes Nyugodt hangulat, készség az összefogásra Mintegy kétszáz öregcsertői polgár vett részt a csütörtök esti falugyűlésen. Guzsván László polgármester a képviselő-testület öt hónapos munkájáról számolt be, mely eredményes volt, válto­zások egész sorát hozta. Mint a beszámolóban elhang­zott, a mesterségesen felduzzasz­tott korábbi tanácsi apparátust alaposan megkarcsúsították. Az önkormányzati munkaerő- mozgás természetesen megosz­totta a falusi közvéleményt. Szó­ba került az idősek klubjának módosított üzemeltetése is. Mint megállapították, a klub tagjai nem szorulnak olyan mértékű gondozásra, mely indokolttá ten­né három főfoglalkozású gondo­zó mellett a házigondozók bevo­nását is. A lakossági ellátást könnyítve alkalmi patikát ren­deztek be az orvosi rendelőben. A bevételi források növelése cél­jából öt célirányos támogatást is megpályáztak az öregcsertőiek. így kerülhet sor többek között az iskolaépület tetőzetének cseréjére is. Mint mindenhol, Öregcsertőn is kíváncsi a lakosság az új adó­nemekre. Pletykaszinten már ter­jedt a faluban, hogy komoly ház­adót vezetnek be. Nos, ezt a pol­gármester cáfolta, ugyanis a kép­viselő-testület a közelmúltban úgy döntött, az idén nem vet ki házadót. Nemrégiben önvédelmi csoportot is életre hívott az ön- kormányzat. A hét különböző napjain éjszaka ügyelnek a köz­ség biztonságára, a vagyonvéde­lemre, eredményesen. A megjelentek hozzászólásai­ból inkább az önkormányzatért, a községért való aggódás tűnt ki. Fölvetették, hogy az állati hullák eltakarítása megoldandó feladat, szintúgy a környezetvédelem. Erős kritika érte a kiskőrösi köz­pontú közúti felügyelőséget. A havazások idején bizony ügyet sem vetettek az öregcsertői ut­cákra, a helyi téesz járművei ta­karították el a havat. Egy felszó­laló a világháborús emlékmű fel­állítását hiányolta. Mint megtud­tuk, az öregcsertői római katoli­kus templom falán szeretnének márványtáblát elhelyezni, har­mincnégy háborús hős nevével. Az engedélyt a kalocsai érsekség­től kérik, remélik, nem lesz aka­dálya. Egy-két utca meglehető­sen sáros, a salakozásra kifizetett százezer forint bizony nem sokat javított a helyzeten — állították többen. Mások aggódva tekinte­nek a jövőbe. Nemigen hisznek benne, hogy a kormány képes lesz annyit juttatni a központi költségvetésből, hogy gördüléke­nyen teljenek Öregcsertő napjai. Annyi mindenesetre leszűrhető volt ezen a falugyűlésen: az ön- kormányzattal szemben nem bi­zalmatlanok az emberek. Zs. K. I. Március 5-én, kedden, este 7 órakor: A VÁD TANÚJA. Gózon Gyula-bérlet. 6- án, szerdán, este 7 órakor: A VÁD TANÚ­JA. Törzs Jenő-bérlet. 7-én, csütörtökön este 7 órakor: LEÁNYVÁSÁR. Bérletszünet. 8-án, pénteken, este 7 órakor: LEÁNYVÁ­SÁR. Ódry Árpád-bérlet. 9-én szombaton este 7 órakor: LEÁNYVÁSÁR. Arany Já- nos-bérlet. 10-én, vasárnap délután 3 óra­kor: LEÁNYVÁSÁR. Gombaszögi Ella- bérlet. BÁBSZÍNHÁZ (a Kamaraszínház­ban) Március 5-én. kedden, délelőtt 10 órakor, 7- én, csütörtökön, délután 3 órakor, és 8-án, pénteken, délelőtt 10 órakor: CSODÁLA­TOS KALUCSNI. Bérletszünet. MOZI KECSKEMÉT Városi mozi: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor: SAINT TROPEZ-I LEÁNYKE­RESKEDŐK. Sz„ mb., francia film. 18 éven felülieknek. Árpád mozi: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor: ZENÉLŐ DOBOZ. Sz., mb., ameri­kai film. 14 éven felülieknek. Otthon mozi: délelőtt 10, fél 6 és fél 8 órakor: TŰZ, JÉG, DINAMIT. Sz., mb., amerikai film. Stúdiómozi: 7 órakor: ŐRÜLET. Sz., mb., francia—amerikai film. 14 éven felülieknek. BAJA Uránia mozi: fél 4, fél 6 és fél 8 órakor: MEMPHIS BELLE. Sz., mb., amerikai film. 14 éven felülieknek. Stúdiómozi: 5 és 7 órakor: NŐSTÉNY ÖRDÖG. Sz., mb., amerikai film. 14 éven felülieknek. JÁNOSHALMA Árpád mozi: 6 órakor: DELTA FORCE KOMMANDÓ. Sz., mb., olasz film. 14 éven felülieknek. KALOCSA Otthon mozi: 6 és 8 órakor: ELIT KOM­MANDÓ. Sz., mb., amerikai film. 16 éven felülieknek. KISKŐRÖS Petőfi mozi: 5 és 7 órakor: ÉLVE VAGY HALVA. Sz., mb., amerikai film. KISKUNFÉLEGYHÁZA Petőfi mozi: 5 és 7 órakor: HAVANNA. Sz.. mb., amerikai film. 14 éven felülieknek. Stűdiómozi: 6 órakor: ÁGYÚGOLYÓ­FUTAM. Sz., mb., amerikai film. KISKUNHALAS Filmszínház: fél 6 és fél 8 órakor: EGYE­NESEN ÁT. Sz., mb., amerikai film. 14 éven felülieknek. KISKUNMAJSA Kiskun mozi: 5 és 7 órakor: ARACHNO- PHOBIA. Sz., mb., amerikai film. 14 éven felülieknek. KUNSZENTMIKLÓS Haladás mozi: 5 és 7 órakor: A TÉL FOG­LYAI. Sz., mb., amerikai film. 14 éven felüli­eknek. TISZAKÉCSKE Az Arany János Művelődési Központban: 5 és 7 órakor: PAL1MADÁR. Sz., mb., ameri­kai film. 14 éven felülieknek. Tovább liberalizálódik a kül­kereskedelem Módositotta a kormány a külkereskedelmi szerződések­kel kapcsolatos devizafizetések lebonyolításának rendjéről szó­ló minisztertanácsi rendeletet. Jelentős könnyebbséget je­lent majd a magyar importő­röknek, hogy a jövőben külön engedély nélkül köthetnek szer­ződést külföldi partnerükkel halasztott fizetésre, vagyis vá­sárlásaiknál élhetnek az áruhi­telezés előnyeivel. A külföldi el­adókkal a megegyezés lehetősé­gét segitheti az, hogy engedé­lyezték az olyan okmányos hi­telezésekről való megállapodást is, ahol külföldi a kifizető bank. A külföldiek gyakran jobban bíznak saját országuk megszo­kott bankjaiban. Emelkedett az értékhatára azoknak az importügyleteknek, amelyeknél kötelező az okmá­nyos hitelezés. Ennek értelmé­ben a jövőben 2 millió forint helyett 10 millióig terjed azon ügyletek köre, amelyeknél az importáló mentesül a költséges és bürokratikus okmányos hite­lezés kötelezettségétől. Könnyíti az importot, hogy bővült az»n árufajták és vásár­lások köre, amelyek esetében a kereskedelmi bankokat nem kötelezik előzetes forintletétre, amit a bankok általában áthárí­tanak az importőrre. így a jö­vőben könnyebben lehet majd behozni mezőgazdasági alap­anyagokat és élelmiszer-ipari csomagolóanyagokat, energia- hordozókat és minden egyéb cikket, ha az külföldi kormány­nak nyújtott lejárt követelés ki- egyenlitését szolgálja. A rendelet módosítása a Ma­gyar Közlöny 22. számában je­lent meg. KECSKEMÉTI VÁROSI TELEVÍZIÓ Ma 20 órakor: Lesz-e szőlő, lesz-e lágy kenyér?—Utazás a föld körül—Lesz­nek Tavaszi Napok — Lesz-e oktatási törvény? — Lesznek-e népi ülnökök — Volt: balladamondó-verseny— Diákpárbaj — honismereti vetélkedő, farsang­kupa — asztalitenisz, diákatlétika. — Van több új üzlet Kecskeméten. Ismétlés: kedden 10 és 15 órakor DÉL ALFÖLDI MAGAZIN A műsorban — mely este 8 órakor kezdődik a TV2-n, a hírmagazin után, egy, az elmúlt hetekben Litvániában forgatott film lesz látható, amely egyedülálló abban a tekintetben, hogy eddig a nyilvánosság elé még nem tárt eseményekről tájékoztat. Ezt követi egy riportfilm, mely veszélybe került természeti kincseinkről, illetve a környezetszennyezésről ad áttekintést. A Tolnai-féle írás-olvasás-tanitási módszer az USA-ban például hama­rabb vált ismertté — sőt elismertté —, mint itthon. A módszerről készült film alkotói hazai népszerűsítését tűzték ki célul. Az adás végén a Tejesember című dokumentumfilmből látható előzetes. — TÁJAK, KOROK, MÚZEUMOK Megalakul a Tájak—Korok—Múzeumok Egyesületének kecske­méti tagozata. Az alakuló közgyűlésre kedden este fél hatkor várják az érdeklődőket a kecskeméti Szórakaténusz Játékmúzeumba. A ren­I dezvényen tájékoztatják a résztvevőket az egyesület országos helyze­téről, céljairól, a kecskeméti tagozat tervezett programjáról és a kecs­keméti múzeumok kiállításairól. IDŐJÁRÁS Várható időjárás az ország terü­letén ma estig: Eleinte csak időn­ként, hétfőn már gyakrabban sza­kadozik fel a felhőzet. Többfelé várható kisebb eső. Párás, főként éjszaka, reggel ködös idő várható. A köd egy része hosszabb ideig megmarad. A keleti, délkeleti szél időnként megélénkül. A várható legalacsonyabb éjszakai hőmér­séklet - 2, plusz 3, a legmagasabb nappali hőmérséklet hétfőn általá­ban 3, 8 fok között alakul. (MTI) A Kecskeméti Agrometeoroló­giai Obszervatórium és a Bajai Me­teorológiai Főállomás jelenti: Március 2-án Kecskeméten a kö­zéphőmérséklet 2,2 (az 50 éves át­lag 2,6), a legmagasabb hőmérsék­let 5,2 fok volt. Csapadék 1,5 milli­méter esett. Tegnap reggel 7 órakor 1,3, 13 órakor 3,1 fokot mértek. A legalacsonyabb hőmérséklet 1,3 fok, a tengerszintre átszámított lég­nyomás 1031,4 millibar — emelke­dő — volt. Március 2-án Baján a középhő­mérséklet 4,9 (az 50 éves átlag 3,5), a legmagasabb hőmérséklet 8,1 fok volt. Napsütéses órák száma 1,3, 0,2, milliméter csapadék hullott. Tegnap reggel 7 órakor 1,1,13 óra­kor 3,3 fokot mértek. A legalacso­nyabb hőmérséklet 1,1 fok, a ten­gerszintre átszámított légnyomás 1030,8 millibar — emelkedő — volt. Szombaton is ülésezett a Gazdasági Kabinet A kormány Gazdasági Kabinetje Antall József miniszterelnök részvéte­lével a pénzügyminiszter gazdaságpoli­tikai programját tárgyalta szombati ülésén. A Kabinet-irodától kapott tájékoz­tatás szerint: a szakértők bevonásával megtartott tanácskozáson a vita alap­vetően a jelenlegi, illetve a közeljövő gazdasági helyzetének értékeléséről folyt, mert a gazdasági akcióprogram megvalósíthatóságának realitása ettől függ. Az elhangzott vélemények alap­ján a tagok egyetértettek abban, hogy — a program alapfelfogásának megfe­lelően — a gazdasági átállását inkább piaci, mint állami eszközökkel kell elő­segíteni. A kabinet ülésén elhangzott javasla­tok figyelembe vételével a Pénzügymi­nisztérium pontosítja a szöveges prog­ramot. (A második kötetben szereplő mátrixot szakértői szinten „újrafésü­lik” a hét elején.) A kabinet javasolta, hogy a gazdaságpolitikai program ne tartalmazzon részletes ágazati progra­mokat, mert azok — az elfogadott gaz­daságpolitikai koncepcióhoz igazodva — a későbbiekben önállóan jelennek meg. A véglegesített előterjesztés csütör­tökön kerül ismét a kormány elé. (MTI) A héten ügyeletes riporter: RAPI MIKLÓS (Telefon: 72 (27-611) Megszüntetik a Gramoxone gyomirtót Visszavonta a Gramoxone enge­délyezési okiratát a Földművelés- ügyi Minisztérium. E nagy hatású növényvédő szer a szakszerűtlen kezelése miatt bekövetkezett sok balesetről és a vele elkövetett szá­mos öngyilkosságról vált széles körben ismertté. A Gramoxone ké­szítményt évtizedeken át használ­ták a mezőgazdaságban a földek gyomtalanítására, mivel azonban időközben újabb készítmények lát­tak napvilágot, s ezek felhasználása lényegesen veszélytelenebb, a szak­hatóság úgy döntött, a Gramoxone gyártását beszüntetik. Az illetékes vegyipari vállalat a Gramoxone két új formáját kísérletezte ki, ezek ke­rülnek az üzletekbe, lényegesen „biztonságosabb” kivitelben. A kis­üzemek számára granulátum for­májában, tehát szemcsés állapot­ban árusítják majd az anyagot, a nagyüzemek pedig sűrű, olajszerű- en folyó, masszaszerű anyag formá­jában juthatnak hozzá. (A Gramo­xone gyakran éppen az összecserél- hetőseg miatt okozott balesetet.) Kivontak öt higanytartalmú csává­zószert is a forgalmazásból, ezek helyett jóval nagyobb hatású és a környezetre kevésbé káros készít­mények állnak rendelkezésre. A Cellcid fasebkezelő anyag szintén befejezte pályafutását, más vegyi anyagokkal jól lehet helyettesíteni. Az FM adatai szerint az elmúlt évben mintegy 30 készítmény ka­pott általános, illetve korlátozott forgalomba hozatali és felhasználá­si engedélyt. Mintegy 20 esetben került sor a védőszerek engedélye­zésének módosítására, kiegészítésé­Frontális ütközés Vasárnap hajnalban Kecskemé­ten, az Izsáki úton, a közlekedési szabályok megsértése, súlyos balese­tet okozott. Vlunacsek Ferenc 19 éves lajosmizsei lakos autójával úgy előzött, hogy figyelmen kívül hagyta a tiltó záróvonalat, s frontálisan üt­között a vele szemben szabályosan közlekedő személygépkocsival. Vlu­nacsek és egyik utasa, Csillik Attila könnyű, másik utasa azonban, Körö­si Nándor, súlyos sérüléseket szenve­dett. A vétlen autó vezetője, Kocsis Fe­renc, s a társaságában lévő Seres Ilo­na — mindketten kecskeméti lako­sok —, könnyű sérüléseket szerzett a frontális ütközés következtében. BÁCS-KISKUN MEGYEI NAPILAP Kiadja: a Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft. Felelős kiadó: Preiszinger András, Martin Feldenkirchen Főszerkesztő: dr. Gál Sándor Főszerkesztő-helyettes: Ballai József Készíti a Petőfi Nyomda Rt., Kecskemét, Külső-Szegedi út 6. 6001 Felelős vezető: Birkás Béla elnök vezérigazgató; Telefon: 28-777 1991. III. 4-én. megrendelés sorszáma: 130003 Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Szerkesztőség és kiadóhivatal címe: 6000 Kecskemét, Szabadság tér 1/A 6001 Telefon: 27-611. Telexszám: 26-216 bmlv h. Telefax: 29-898 Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a nírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy nőnapra: negyedévre: fél évre: ISSN 0133 egy«-235x 145, 435, 870, 1740,­Ft, Ft, Ft. Ft. MAI MŰSOR TV I. MŰSOR 8.58: Műsorismertetés 9.00: Tévétorna nyugdíjasoknak 9.05: A HÉT (ism.) 10.05: Rajongás — Francia film (1939, FF., ism.) 86' 11.30: Delta (ism.) 11.55: Képújság 13.58: Műsorismertetés 14.00: Parlamenti Napló 17.48: Műsorismertetés 17.50: Katolikus krónika. „Veletek vagyok mindennap " 18.00: Egy szó, mint száz — Nyelvi fejtörőjáték 18.50: Esti mese. Filemon 19.00: Cimbora. Milne: Micimackó. 19.25: Közlemények — Músorajánlat 19.30: Híradó 20.00: Kávészünet. Viccmester: Antal Imre 20.05: San Francisco utcáin — Amerikai bűn­ügyi tévéfilmsorozat. A rettegés órái 21.00: Unokáink sem fogják látni 21.40: „Fénylő ölednek édes örömében" 22.40: Híradó 3. 22.55: BBC-híradó TV H. MŰSOR 17.00: Képújság 17.15: TV2 17.45: Egy perc tere — Telefonos játék 18.00: A Financial Times heti üzleti híradója 18.25: Gyerekeknek. Tom és Jerry (ism.) Amerikai rajzfilmsorozat. 1. Óh, édes egér­élet; 2. Az operában; 3. A párbaj 18.44: TV2 19.00: Humberto cirkusz. (52') Csehszlovák tévéfilmsorozat XII19. rész: El kell válni 19.52: TV2 20.00: Körzeti tévéstűdiók műsora — Szeged — Telefon: (62) 12-715 20.55: TV2 21.00: Híradó 2. 21.20: TV2 21.30: Telesport kb. 23.00: TV2. Napzárta ÚJVIDÉKI TV 15.45: Műsorismertetés. 15.50: Tv-napló — ruszinul. 16.05: Tv-napló — románul. 16.15: RTV-kalauz. 16.30: Zenés műsor. 16.45: Tv- napló — magyarul. 17.00: Tv-napló — szerbhor- vátul. 17.20: Rajzfilm. 17.25: Sportkrónika. 17.45: Diagnosztika. 18.15: Ember és alkotása. 18.45: Spektrum — szlovák nyelvű műsor. 19.15: Rajzfilm. 19.25: Reklám. 19.30: Tv-napló — ma­gyarul. 19.55: Reklám. 20.00: Napjaink — ma­gyarul. 21.05: Ádám — angol játékfilm. 22.35: Tv-napló. 22.55: Műsorzárás. KOSSUTH RÁDIÓ Óránként: Hírek — Időjárás — Útközben. 4.30: Reggeli Krónika. 8.05: Hangszemle. 8.20: Nyi­tány. 9.05: Napközben. Tel.: 138-7951. 11.05: Tipp. 11.10: Hagyományápolók. 11.35: Zsákut­cák hősei — XV/4.12.00: Déli Krónika. 12.30: Ki nyer ma? 12.45: Házunk tája. 13.05: Klasszikusok délidőben. 14.05: Túlpart. 14.35: Rossini-opera- részletek. 14.55: Csoóri Sándor versei. 15.05: Kó­ruspódium. 15.30: Zenei Tükör. 16.00: Délutáni Krónika. 16.15: Ravel: Lúdanyó meséi. 16.30: Nyitnikék. 17.05: Eco-mix. 17.30: Életem meséje — 37129. 18.00: Esti Krónika. 18.30: Ráadás. 19.05: Sportvilág. 19.15: Láttuk, hallottuk. 19.30: Hol volt, hol nem volt... 19.40: A Varsá­nyi-együttes játszik. 19.50: Gong. 20.05: Arany­medvék. 20.30: Rádiókabaré. 22.00: Késő esti Krónika. 22.30: Rádiókabaré Kft. 23.30: Magyar művészek operafelvételeiből. 24.00: Hírek — Idő­járás. PETŐFI RÁDIÓ 4.30: Reggeli zenés műsor. 6.03: Reggeli csúcs. Tel: 138-8628. 7.37: Sportreggel. 8.00: Hírek — Időjárás. 8.05: Rivaldafényben. 8.50: Délelőtti torna. 9.00: Hírek — Időjárás. 9.03: Szókratész utolsó éjszakája. 9.33: Sanzonok. 10.00: Egy énekes — több szerep. 10.40: Fülszö­veg. 10.45: Magyarán szólva (ism.) 11.00: Hírek — Időjárás. 11.03: Hogy tetszik lenni? 11.35: Bágya András szerzeményei. 12.00: Nóták. 13.00: Hírek — Időjárás. 13.03: Slágermúzeum. 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés 14.00: Kíván­ságműsor. Közben: 15.00: Hírek — Időjárás. 17.00—19.00: RádióMa. Tel.: 138-8666 és 138- 8777. Benne: 17.00: Hírek — Időjárás 17.30: Kamasz-panasz. Tel.: 138-7400. 17.50: A—B/ CD. 18.00: RádióMa Magazin. 18.20: Üzenő 19.00: Hírek —Időjárás. 19.03: Kölyökrádió. Tel.: 138-7600. 19.30: Popregiszter. 20.00: Garázs — Tel.: 138-8789. 20.30: Nótakalendárium. 21.00: Hírek — Időjárás. 21.03: Albumajánlat. 21.53: Filmzene 22.05: Rockújság. 23.00: Hírek — Időjárás. 23.03: Sporthfradó. 23.10: Francia dzsesszfelvételek. BARTÓK RÁDIÓ 6.00: Muzsikáló reggel. 9.10: A bagdadi bor­bély. 10.10: A hét zeneműve. 10.40: A kamaraze­ne kedvelőinek. 11.30: Az I Musici di Roma ka­marazenekar játszik. Közben: 12.00: Hírek — Idő­járás. 13.00: Kilátó (ism.) 13.45: Labirintus. 14.00: A Kölni Musica Antiqua Együttes felvéte­leiből. 15.02: Boito: Mefistofele. Közben: 16.00: Hírek — Időjárás. 17.40: Észak-amerikai zene. 18.30: Törd a fejed! 18.45: Chipetnyi program. 19.00: Hírek — időjárás. 19.05: Follow me! — 30/21. 19.20: This is America — 1. 19.35: Kap­csoljuk a Magyar Állami Operaházat. Közben: 20.05—20.25: Szabó Lőrinc versei. 21.30: Ope­raáriák. 22.04: Schumann-művek. 23.00: Szavak csapdájában. 23.30: A hét zeneműve (ism.) 24.00: Hírek — Időjárás. 0.10: Hangverseny­különlegességek. 1.33—2.00: Kamarazene. Éjfél után (Kossuth kh, Petőfi URH): 0.15—4.20: A rock mesterei — 30/23. RTL PLUS 6.00: Halló, Európa—jó reggelt, Német­ország! 8.35: Telebutik. 9.15: Bácsikám, a gengszter. (NSZK—francia—olasz krimi) FF 102'. 11.00: Rizikó. (Ism.) 11.30: Tele­butik. 12.00: Forró .nyeremény. (Ism.) 12.35: M ügyosztály. (Am. krimisor.) Alibi egy gyilkosnak. 13.00: A vádló. (Am. kri­misor.) Schwammerdam. 13.20: Kalifornia klán. (Am. sor.) 14.05: A Springfield-szto- ri. (Sor.) 14.55: A Vad Rózsa. (Am. sor.) 15.38: Nettó — a gazdaság ma. 15.50: Galactica harci csillag. (Am. sci-fi-sor.) Baltar szökése. Adama túl veszélyesnek tartja a békekötést a szövetségesekkel. Ve­zetőjük, Baltar fogságban van ... 16.40: Rizikó — játék. 17.10: Forró nyeremény. 17.45: Játssz velünk! 18.00: A hatmillió dolláros férfi. (Am. akciófilm-sor.) Rakéta­terror. 18.45: Híradó — Időjárás. 19.20: A csapat. (Am. sor.) Anya bajban. B. A.-t kétségbeesetten keresi anyja telefonon, és fia segítségét kéri. A ház, amelyben lakik, életveszélyessé vált... 20.15: Mini Play­back Show. 21.15: Holnap nincs iskola. (NSZK-komédia) 84'. 22.50: Kulturális magazin. 23.20: Hírek. 23.30: Playboy Late Night. 0.25: A halottak nem beszél­nek. (Am. film) 93'. 2.00: Műsorzárás. SAT 1 6.00: Jó reggelt a SAT 1 -gyei! 8.35: Szomszédok. (Ism.) 9.05: Közkórház. (Ism.) 9.50: Teleüzlet. 10.10: Újdonságok a moziban. (Ism.) 10.35: Fantasztikus nagynénik. (Ism.) 12.20: Szerencsekerék. (Ism.) 13.00: Telebörze. 14.00: Szomszé­dok. (Ausztrál sor.) A levél. Charlene nem tudja eldönteni, hogy folytassa-e eddigi életét, vagy legyen inkább énekesnő. Ruth sem tudja, hogyan tovább .. . 14.25: Köz­kórház. (Am. sor.) Amy naplója. 15.10: Kü­lönös szellem. (Am. sor.) 15.35: Teleüzlet. 15.50: Daniel Boone. (Westernsor.) Ének­lő gyilkos. 16.45: Cagney és Lacey. (Am. krimisor.) Ez is bűntett. A bér ház idős lakóit fiatalkorúakból álló- banda tartja rettegés­ben. Egy néni titokzatos körülmények kö­zött leli halálát a lépcsőházban. 17.45: Mű­sorismertetés. 17.50: Mr. Belvedere. (Am. sor.) Vallatás. 18.45: Híradó — Időjárás. 19.15: Szerencsekerék. 20.00: Dr. Kulani. (Am. sor.) Éhségsztrájk. 21.00: És megint dühbejövünk. (Olasz film) 112'. 23.00: Hírek. 23.15: Újdonságok és történetek. 24.00: Mentolos frappé. (Ism.) 1.35: így láttuk. (Ism.) 1.40: Dr. Kulani. (Ism.) 2.30: Műsorismertetés. EUROSPORT 9.30: Kerékpársporl. 10.30: Sl-vb. 11.30: Eurobic. 12.00: Biliárd. 15.00: Szánkó-vb. 15.30: Motorkerékpár-vb. 17.30: Sl-vb. 18.00: Motorsport. 18.30: Jégkorong 19.30: Eurosport-hírek. 20.00: Kosárlabda 21.00: Ökölvívás 22.00: Mo­torsport-érdekességek. 24.00: Kézilabda. 1.00: Eurosport-hírek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom