Petőfi Népe, 1991. március (46. évfolyam, 51-75. szám)

1991-03-30 / 75. szám

4 • PETŐFI NÉPE • 1991. március 30. ÜZLETASSZONYOK (Fotó: Straszer András) Egy kecskeméti Bátorság mégiscsak kell P. N.: Kezdjük azzal: nehe­zebb-e egy nőnek vállalkoznia? Kell hozzá bátorság, hogy ilyesmi­re adja a fejét? Erzsiké: Szerintem kell. Nem is hirtelen támad az ötlet, hanem szé­pen érlelődik, amikor az ember be­lefárad a mindennapi taposóma­lomba a munkahelyén. Akkor jön a nagy gondolat, és forog, dolgo­zik, jár az ember agyában, mint egy kis motolla ... Judit: kell hozzá belső motivá­ció, vállalkozókészség és nyitott szem. Egy kis bátorság is kell. Rég­óta érlelődött bennünk az elhatá­rozás, régóta szerettünk volna ön­állósodni, és most, végre, sikerült! P. N.: Na jó, szóval nem árt a bátorság, de azért alapvetően még­iscsak ugyanaz kell hozzá, mint egy férfinak, ha jól értem. És mi történik, ha a nő már vállalkozó? Egyszer azt mondta nekem egy si­keres vállalkozó — egyébként férfi —: ha boldogulni akar, a nap 24 órájából 24-et végig kell dolgoz­nia. Tud ennyit áldozni egy sikerre vágyó üzletasszony, ha közben a családjáról is gondoskodik? Erzsiké: Na, látja, ezért kell egy nőnek nagyobb bátorság, mint egy férfinak! A férfiak vállalkoznak, aztán szépen hazamennek, tudják, hogy otthon minden kész. Nekem kicsit könnyebb, mint Juditnak, mert nagyobbak a gyerekeim. Lót- nak-futnak, ha kell, elszaladnak a boltba. A férjem is sokat segít. De addig nehéz, amíg a gyerekek ki­csik. Későn ér az ember haza, ko­rán eljön, több időt tölt munkával, mint egy olyan helyen, ahol nyolc­kor be, négykor meg ki. Itt bizony elmúlik este hét, mire rendet te­szünk, feltöltjük a polcokat és me­gyógynövényboltban Negyed nyolc. Sötét, februári este, lassan botorká­lok a rosszul világított utcán. Valaki szembejön, s csak akkor ismerem meg, amikor jókedvűen rámkö­szön: „Jó estét! Látja, a vállalkozónő végzett mára, és ballag haza.” A vállalkozónővel. Kenyeres Istvánné gyógyszerész asszisztenssel aznap reggel találkoztam Gerőné dr. Almási Judit gyógyszerésszel közös üzletében. De szí­vesebben nevezném őket — és egyre nagyobb szám­ban színre lépő kolléganőiket — üzletasszonyoknak, pusztán szubjektív okokból: az üzletasszony szó ne­kem jpbban tetszik, és azt hiszem, nem is olyan erőlte­tett. Ámbár Judit és Erzsiké élénken tiltakozott ellene, mondván: szép és komoly szó az üzletasszony, de náluk nem az üzleti, hanem az egészségügyi szemléle­ten van a hangsúly. Jó, gondoltam, kössünk kompro­misszumot! Tehát a két egészségügyi szemléletű, kecs­keméti üzletasszony gyógyfüveket, teákat, vitaminos készítményeket és a természet egyéb csodaszereit kínál­ja régi lakásból átalakított boltjában, a Természet pati­kájában. (Micsoda véletlen: az átalakítást tervező épí­tész is nő: Kissné Rév Mária!) Amikor megkerestem őket — s hasonló foglalkozású társnőiket —, arra voltam kiváncsi, vajon nehezebben boldogul-e egy vál­lalkozó, ha nő, vagy ebben a szakmában ennek egyálta­lán nincs jelentősége? Csak a rátermettség a fontos, és nekünk, nőknek, az a legtökéletesebb önmegvalósítás, ha csapot-papot otthagyva vállalkozónak megyünk? Bevallom, ez utóbbi feltevés nekem magamnak sem tetszett igazán, s ebben az első beszélgetésben valóban nemleges választ kaptam rá. Erzsiké és Judit igencsak konzervatív hölgyeknek bizonyultak, szerintük ugyan­is a női önmegvalósítás elsődleges színtere: a család. Akkor is, ha az ember lánya — üzletasszonyként vagy bármilyen más munkakörben dolgozva — holtfárad- tan, este negyed nyolckor megy haza. hetünk haza. Hazaérek, aztán . . . Hosszú az éjszaka, nem igaz? Ak­kor aztán lehet játszani a háziasz- szony szerepet. P. N.: A férje hogy viseli, hogy későn jár haza? Erzsiké: Nem könnyen. Ő is vál­lalkozó, de az más. Egy férfi sze­rint más. Neki az a természetes, hogy otthon várja a vacsora, a tisz­ta, rendes lakás. A férfiak elvárják ugyanazt, mint ezelőtt kétszáz év­vel. Hiába tiltakozol, Judit, ez így van. Elmondják százszor, hogy jaj, de sok dolgod van, de elvárják, hogy otthon minden glédában áll­jon. A férjem, amióta összeháza­sodtunk, csak otthon hajlandó en­ni. így nekem mindennap főznöm kell. És főzök is; ilyen kicsiségen nem érdemes veszekedni. Judit: Nekem két kisgyermekem van: a lányom elsős, a fiam ötéves. A férjem Budapesten dolgozik. A nagymama segítsége nélkül egy­általán nem tudnám vállalni ezt a munkát. Amikor belevágtunk a vállalkozásba, engem is csábított, hogy nem szigorúan kötött időben kell majd dolgoznom. De nyolc óra helyett gyakorlatilag tizenket­tőt dolgozunk. Ma reggel, például, bejöttem hatra, aztán hétkor haza­mentem felöltöztetni a gyerekeket. De az igaz, hogy vállalkozóként szabadabb vagyok, nem kell elké- redzkednem pl. egy óvodai nyílt nap miatt, legfeljebb este nyolckor, ha a gyerekek már lefeküdtek, be­jövök az üzletbe. így, hogy a fér­jem négy napot távol van, s csak hármat velünk, egyrészről köny- nyebb, mert, mondjuk, nem kell főznöm, ráadásul segít Pesten, az árubeszerzésben, másrészről vi­szont nehezebb, mert nem tud a gyerekekről hétközben gondos­kodni. A lényeg, hogy segítség nél­kül egy nő nem lehet vállalkozó és anya is egyszerre. Szerintem egy nő elsősorban és mindenekelőtt anya, s csak azután van foglalkozása. P. N.: Szóval, a családi háttér egy nőnek is fontos? Erzsiké: Nem, nekünk a család nem háttér, hanem az első. Bár­mennyire is a vállalkozásból élünk, családé a főszerep. Judit: Össze kell egyeztetni! Ha itt vagyok és dolgozom, az üzlet az első és nem a magánélet, de az életemben a család a legfontosabb. A hölgyek kedvesebbek? P. N.: Most fordítsuk meg a kez­dő kérdést! Könnyebb egy vállalko­zónak, ha nő? Mondok példát, hogy érthető legyen ... Erzsiké (azonnal rávágja): Igen, könnyebb. Nem tudom, milyen pél­dát akart mondani, de azt hiszem, értem, mire gondol. Könnyebb. Judit: Úgy érted, könnyebb, mert egy nő ..., mondjuk, kedvesebb? (láthatólag nem ért egyet üzlettár­sával) Erzsiké: Igen. Másképp . .. veszi a hangot. Kedvességgel, jó modor­ral az üzleti életben is többre lehet menni, és egy nőnek sokkal kevésbé esik nehezére kedvesnek, vidámnak lenni, mint egy férfinak. Csak erről van szó, hangsúlyozom, nem más­ról! (nevet) Szerintem még egy üzleti partnernővel is könnyebb. Ha ked­vesen, jókedvűen megyek tárgyalni vagy vásárolni, egészen másképp néznek rám, mintha úgy kezdeném: nekem ez igenis kell, és kész! P. N.: Nem fordul elő, hogy egyik-másik partner azt gondolja, ó, ez csak egy nő, ráadásul kezdő vál­lalkozó, könnyen az ujjam köré csa­varom? Esetleg: könnyebben átve­rem? Erzsiké: Előfordul. De mondom: kedvesség, türelem és jó modor! Ezekkel előbb-utóbb a „kemé­nyebb” üzletfelet is le lehet szállíta­ni arról a bizonyos magas lóról. P. N.: A vevőknél számít, hogy önök, a tulajdonosok, nők? Judit: Inkább beteget mondjunk, mert a mi üzletünk, ahogy a megyei főgyógyszerész, dr. Kraszkó Ká­roly mondta a megnyitón: egész­ségügyi intézmény. Természetesen, ha egy nő bejön valamilyen női pa­nasszal, bizalmasabb hozzánk, mint talán egy férfihoz lenne. A fe­hér köpenynek is megvan ebben a maga szerepe, nem státusszimbó­lum. Tiszteíetet kapunk és adunk általa. Ugyanúgy, ahogy a világ minden gyógyszertárában, az em­berek bizalmasabbá válnak. Erzsiké: A férfiak is, nem csak a nők. Ha ide valaki Jíejön, -nem p nemét látja az embernek, hanem egy fehér köpenyes gyógyszé&észt, aki tanácsot és segítséget ad. Judit: Vagy egészségügyi felvilá­gosítást, mert azt is kell! Néha egé­szen megdöbbenek, hogy az embe­rek egészségügyi kultúrája, alap­ismeretei milyen hiányosak. Rendkívül nagy a tájékozatlan­ság. Legjobb szépítőszer: a család P. N.: Tegyük fel, hogy betérek ide mint tájékozatlan vevő, aki nem beteg, csak úgy gondolja: hasznára válna valamilyen termé­szeti gyógyír. Mit ajánlanának leg­szívesebben? Judit: Nekem az aromaterápia a kedvenc területem, erre szeretnénk szakosodni. Egészen biztosan va­lamilyen illatos olajat ajánlanék; mindig igyekszem a betegeink fi­gyelmét felhívni az illatok jelentő­ségére. A különböző növényekből nyert illóolajok nemcsak illatosí- tásra. levegőfrissítésre, -fertőtlení­tésre alkalmasak, hanem gyógyító célokra is felhasználhatóak. Akit bővebben is érdekel a téma, és sze­retne tájékozódni, annak figyelmé­be ajánlom Biegelbauer Pál Gyó­gyító illatok című könyvét. Erzsiké: A vitamintartalmú teák a kedvenceim. A vitaminos és gyü­mölcsteákat bármikor lehet fo­gyasztani, de a gyógyfüvekből ké­szítetteket inkább csak akkor, ha valóban gyógyításra van szüksége a szervezetnek. De akkor sem sza­bad elfelejteni, hogy komoly beteg­ség esetén nem helyettesíti az orvos által felírt gyógyszert. P. N.: Üzletasszonyként van va­lamilyen sajátos vállalkozói filozó­fiájuk? Judit: Nem tudom, hogy sajá­tos-e, de így hangzik: mindent a betegekért. Igyekszünk minden új terméket azonnal beszerezni, és minden, eladott termékhez a lehe­tő legalaposabb tájékoztatást nyújtani. Rendszeresen konzultá­lunk orvosokkal. Sok készítmé­nyen nincsenek például rajta a gye­rekadagok, erről is kikérjük az or­vosok tanácsát. P. N.: Mind a ketten olyan vi­dámnak, kiegyensúlyozottnak lát­szanak, mint akik igazán elégedet­tek az életükkel. Mit tanácsolnak a nőknek, akiket ezerféle feladat, gond nyomaszt, örökös rohanás­ban őrlődnek, sokszor úgy érzik: tényleg reménytelen taposómalom az életük? Hogyan őrizhetnék meg testi-lelki frissességüket? Judit: Egyedül, segítség nélkül nem megy. A családra, nagyszü­lőkre vagy legalább jó barátokra szükség van, és éppen ezért kell az embernek úgy szerveznie a munká­ját, hogy rájuk mindig jusson idő. Önmagunkra, sajnos, szinte nem is marad. Azt hiszem, az is fontos, hogy az ember szeresse a munká­ját, akár vállalkozik, akár mást csi­nál. Ez nagyon nagy ösztönző erőt ad a mindennapokban. Erzsiké: Nem is tudom, mit ta­nácsolhatnék. De, ty,Ián induljunk ki abtó, hogy^jfíKHHíWmk a nőnek, aki az összes gondját örökké az arcán hordja. Annak könnyebb, aki képes rá, hogy ural­kodjon az arcán és önmagán. Ott­hon sem lehet mindig mogorván járni, mert ki szeret együtt élni egy mogorva emberrel? Én úgy dön­töttem, hogy nem leszek mogorva. Persze, előfordul, hogy fáj a fejem, lóg kezem-lábam, olyankor azt mondom a családnak: most hagy­jatok, ez a fél óra csak az enyém, aztán újra a tiétek vagyok. Az idő, bizony, kevés, de úgy kell szervezni a napot vagy a hetet, hogy egy kicsi mindig jusson belőle önma­gunkra. Magyar Ágnes TÖRVÉNYEK KELEPCÉI Mi lesz veled, SZBKI? Majd tíz éve, hogy a Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetem Szőlészeti és Borászati Kutató Intézete titulust kapta meg a kecskeméti intézmény. A felügyeleti jogkörnek persze — a lakva ismerszik elve alapján azóta kiderültek előnyei és hátrányai. Az SZBKI mint az egyetem költségvetésébe tartozó, korlátozott gazdasági jogkörű, önálló személy természetesen élvezte a felsőoktatási intézmények államtól kapott anyagi kedvezményeinek egy részét, például a bérfejlesztés lehetőségeit. Szorosabb kapcsolat alakulhatott ki az oktatói és kutatói gárda tagjai között, közös pályázatokra is sor kerülhetett. Halványabb, bár tetten érhető előny az úgynevezett átoktatás, hiszen a kutatók naprakészségéből az egyetem — és a kecskeméti főiskola hallgatói jól profitálhattak. A hátrányok között erőteljesebben jelenik meg a pénz. Például a beruházásoknál, amelyekre az egyetem közös, nagy kalapjából csurrant-cseppent a kutatóintézetnek. És ez az az irányzat, ami szkeptikusan fogalmazva igencsak megerősödhet az elkövetkező időben, tekintve az állami pénztárcát. Vagy mégsem? A Földművelésügyi Minisztérium belső átszervezése semmi jóval nem kecsegtet, hiszen a valami­kori oktatási-kutatási főosztály helyett ma műszaki-fejlesztési van, amelyik már nevében sem hordozza a kutatás kitételt. Ez az átszervezés mintha alátámasztani látszanék más egyébbel együtt azt a születendő oktatási törvényekben, vélhetően, megjelenő törekvést, mely szerint az egész felsőoktatás egy kézbe kerül. Végiggondolva a dolgokat, így - hiszen az oktatás ugyan, hová kerülhetne máshová, mint a művelődésügyi tárcához? — a jelenlegi felállás szerint az agrárkutatás is e tárca kompetenciája lenne. Ami, ugyebár, kissé furcsán „adja ki magát”. Régi dicsőség, vagy ... ? No, de jöjjünk egy kicsit vissza a vélhető jövőből a jelenbe, pontosabban az alig múltba! Ma ugyanis az SZBKI költségvetési intézmény, amire keményen vo­natkozik az a rendelkezés, amelyet Kupa Mihály írt alá, még 1991 januárjában. Ennek egyik pontja, hogy az idei év végéig a költségvetési szervezeteknek meg­tiltja bármilyen állóeszközök bérbeadását, eladását, társaságba bevitelét, alapítványba való belépését, ah­hoz hozzájárulását. Ez a rendelkezés gúzsba is kötötte a kutatóintézetet, azt, hogy a kutatói kollektíva bár­mit saját kockázatára vállaljon. Készül azonban az államháztartási törvény is, amelynek néhány kitétele szintén bántja a kutatói kollektíva — és nem csak a kecskemétiek — szemét. Ők ugyanis az állami vagyon kezelőiként lesznek — egyelőre — feltüntetve úgy, hogy a vagyonból az állam részaránya 100 százalék. Pedig e kecskeméti intézmény fennállásának 93 éve alatt lehetséges, hogy valamit azért gyarapított az állam alapította vagyo­non! Nem beszélve arról, hogy ha marad a tervezett 100 százalékba mindenkori költségvetési helyzet egy az egyben meghatározza, mi lesz az intézettel. (Folya­matos kutatási feladatok, elvárások mellett.) Amit most tehetnek az ilyen jellegű intézmények, az annyi, hogy létrehozzák az Agrárkutató Intézetek Országos Szövetségét és bizony az érdekegyeztető tárgyaláso­kon hajtogatják: legyen az a 100 százalék csak 60. Hogy még bonyolultabb legyen a dolog január 1. óta az SZBKI az addigi eredményérdekeltségű szerve­zet helyett maradványérdekeltségű besorolást kapott, ami akkor a csődtől mentette meg. De köztudott, hogy készül egy törvény a számvitelről is, amelyben így szól a fáma — ez a nómenklatúra nem szerepel. Ilyenkor aztán lehet gondolkodni, mi lehet a jobbik. Legyen-e az intézményből költségvetési kutatóhely, vagy próbálkozzék a vállalati formával. Ez utóbbival természetesen csak akkor, ha más vállalatokkal egyenlő esélyt kapna, ha a valamikor idetartozó állo­mások — Pécs, Badacsony, Eger, Tárcái és a lakitele­ki egység — ismét fennhatóságuk alá tartozna. Nem beszélve a valamikori eszköz- és emberállományról. Ja, hogy megint a jövőben kalandozunk? A jelen történések alapjai a jövő ígérvényeinek, hiszen, úgy tűnik, az állomásokhoz fűzött remények lassan valóra válnak. (Mellesleg, úgy mondják, ha így történik, akkor van rá esély, hogy a valamikori, európai hirű intézet visszanyerheti régi dicsőségét.) Próbálkozás azért... Mondhatná bárki: és, tessék mondani, a kutatóin­tézetbeli urak és hölgyek vajon foglalkoznak-e a sok számszaki, nyereséggel és szervezéssel kapcsolatos kérdés mellett esetleg a kutatással is? Még a Kupa-féle rendelkezés előtt az SZBKI létrehozott saját magából néhány vállalkozást. Például az Artiplant Kutatás- Fejlesztő Kft.-t, a szőlő agrobaktérium- és vírusmen­tes szaporítóanyagának előállitására, aztán a Biot­ranszfer Kft.-t borélesztő és baktériumok előállításá­ra, forgalmazására, illetve társult az Agrogeo Kft .-vei a homoktalajok javításának kutatására. Ezekben te­hát a gyakorlat közvetlenül részesül a kutatás eredmé­nyeiből, de a kutatók és az intézet is az anyagi eredmé­nyekből. Tiszta játék, üzleti alapon. De vajon mennyi­re vonatkozik rájuk a Kupa-féle rendelkezés? Az első értelmezés szerint sehogy se. A második szerint? Szó­val, maradhatnánk inkább az első értelmezésnél? Ja igen, kutatásról esett volna szó? Annyi szinte bizonyos, hogy az alapfinanszírozás úgy-ahogy meg­van. Viszont állami megrendelés ma még nincs. Igen ám, de a szőlőt meg kellene metszeni, a fagykárt felmérni, a vírusok is „dolgoznak". A leszorított költ­ségekhez a pénz éppenhogy rendelkezésre áll. De a valódi kutatómunkákra, a mindennapos odafigyelés­re, a szőlőművelésre bizony... Mit tehet a kutatói gárda? Kinevezi ezt az időszakot a részletes témazárá­sok, a szakmai viták idejének, ami végül is cseppet sem haszontalan. Csak nem szabad a holnap és a holnapután adatsorára gondolni! Mert ki tudja, lesz-e olyan . . .? Én csak azt nem értem, hogy azt a bizonyos Phare- program keretében kiírt pályázatot, melyet a 24 legfej­lettebb ország „hozott össze”, ez a lerongyolódott intézet hogyan nyerhette meg. Hogyan lehet, hogy ezektől az államoktól pénzt kap kertészeti gyakorlati szaktanácsadó bázis létrehozására (más intézmények bevonásával)? Lehet, hogy abban a 24 fejlett ország­ban valami olyasmit tudnak, amit mi még nem? Mondjuk, azt, hogy a magyar kutatóintézetekben lé­vő szakmai tudás, a szellemi bázis nem is olyan meg­vetendő? Gál Eszter

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom