Petőfi Népe, 1991. március (46. évfolyam, 51-75. szám)
1991-03-22 / 68. szám
Névnapi ajándék PETŐFI NÉPE NAPTÁR 1991. március 22., péntek Névnap: Beáta, Izolda Napkelte: 5 óra 45 perc Napnyugta: 17 óra 59 perc Holdkelte: 8 óra 52 perc Holdnyugta: 0 óra 46 perc KÉR! KÁLMÁN vezérezredes, a parlament korelnöke és Raffay Ernő, a Honvédelmi Minisztérium államtitkára lesz az MDF-klub vendége Lakiteleken, március 22-én, pénteken 18 órától. Az érdeklődőket várja az MDF szervezete. József-napon hagyta el pénztárcáját a kecskeméti Hetmann József az Univer ABC-ben. Ötszáz forinton kívül benne volt a személyi és a nyugdíjasigazolványa, valamint orvosi vizsgálati eredmények. Miután észrevette a hiányt, visszament az áruházba, de a pénztárosnő, akinél fizetett, nem tudott róla, hogy valaki megtalálta volna a tárcát. Hetmann József a pénznél jobban sajnálta az igazolványokat, amiket bajos — és költséges — újracsináltatni. Főképpen emiatt bántotta a dolog. Annál nagyobb volt a meglepetése, amikor délután a felesége azzal fogadta: egy fiatalember hiánytalan tartalommal visszavitte a pénztárcát. Örömében neki akarta adni az ötszázast, de az ismeretlen tiltakozott és a címét sem mondta meg. Hetmann József azért kereste fel szerkesztőségünket, hogy Írjuk meg: legalább hívja fel őt a 26-650- es telefonon az ismeretlen. Szeretne neki köszönetét mondani és — ha nem lenne ellene kifogása — vele megismerkedni. ANYAKÖNYVI HÍREK KALOCSA Születtek (március 1 -je és 18-a között): Jéló Richárd (anyja: András Mária). Bogárdi Endre (Sáfrán Tímea Erika). Busa Bence (Kladek Emese), Mészáros Norbert József (Bata Edit), Tiszai Gábor (Hányik Mária), Kákonyi Lejla (Gogolák Ildikó), Gáspár László Bódog (Takács Andrea), Springer Kinga (Kerti Etelka), Rigó Alexandra (Molnár Krisztina), Gulyás Bence (Csupor Mária Dóra), Tillmann Klaudia (Gubányi Éva), Légrádi József Gábor (Németh Mária Magdolna), Fazekas Katalin Flóra (Vörös Katalin), Deák Dóra (Gulyás Mária), Szauter Dóra (Haszilló Irén), Tóth János (Almási Ibolya), Rigó Vanessza (Libor Petronella), Tóth Szabolcs (Takács Ildikó), Lakatos Adrienn (Lakatos Anikó). Házasságot kötöttek: Kovács Tibor cs Korsós Viola, Farkas Csaba Lajos és Lázár Mónika. Meghaltak (március 1 -je és 18-a között): Vidók Istvánná Veres Zsófia (Dunaszcntbencdek), Kiss István (Kalocsa), Z.sinka Lajos (Dunapataj), Klajkó István (Akasztó), Horváth Imre (Apostag), Sipos István (Kalocsa), Magyar Jánosné Szabó Erzsébet (Apostag), Sörös János (Apostag), Novak János (Miske), Horváth Imre (Tataháza). Báló Pálné Hodován Julianna (Dusnok), Ászity Miksa (Gara), Horváth József Béla (Apostag), Bartek János (Kalocsa). Dudás Ferencné Sárai Ilona (Harta), Beszedics Jánosné Dönti Borbála (Dunavecse), Vén Istvánná Répási Teréz (Dunapataj), Csóti István (Szakmár), Kővágó Kálmán (Drágszél), Molnár Gáborné Marton Erzsébet (Solt), Pánki Katalin (Géder- lak). Talár Pálné Maginyccz Róza (Foktő). Lakatos János (Kalocsa), Li- tauszki Jánosné Suba Mária (Kiskörös). Endrödi Imre Lajosné Molnár Mária (Foktő). Frast Ádám (Úszód), Bükk József (Foktő), Heródek Istvánná Ladányi Mária (Szalkszentmárton), Sima Lászlóné Baranyai Julianna (Szakmár), Gyurján János (Kiskőrös), Kovács Ferenc (Dusnok), Tamás Istvánná Greksa Ilona (Drágszél), Joó István (Tass). Pozsár Sándorné Zsinka Rozália (Dunapataj), Petrovics János (Dunaegyháza), Nagy Lajos (Dunave- csc), Gunyics Vilmosné Gunyits Jolán (Harta), Nagy Istvánná Pusztai Ilona (Tass), Bényei Ferenc (Bátya), Bogdán Jánosné Vastag Julianna (Foktő), Má- csai Péter (Miske), Morvái Ferenc (Szakmár), Kukéi Jánosné Hegedűs Anna (Dunatetétlen). KISKUNFÉLEGYHÁZA Születtek (február 26-a és március 13-a között): Jankovszki Eszter (anyja: Hegedűs Andrea), Molnár Zsuzsa (Kovácsivá). Agócs Eszter Orsolya (Hc- vér Éva Sarolta), Ráez Zsolt (Piroska Magdolna), Retkes Alexandra (Udvari Erzsébet Krisztina),, Hckkcl László (Kis Erzsébet), Kiss Ádám (Kis Erika), Barna Nclli (Gyovai Erika), Kiss Árpád (Tandari Sarolta Mária), Vin- cze István (Szabó Éva), Csábi Máté László (Dobák Judit), Varga István (Kovács Mária), Kiss Zoltán (Nyerges Mária), Kara Éva (Szabó Éva), Flaisz Rozália Mária (Csuka Aranka), Horváth Domonkos Antal (Juhász Nauzi- ka Edit), Babos Anita (Szász Mária), Sárkány Zsuzsa (Hevér Zsuzsanna), Bihal Gréta (Győri Edit), Vincze Brigitta (Lócskai Zsuzsanna), Lugosi Krisztián (Hasur Judit), Halál István (Szikora Mária Veronika), Zana Roland (Tarjányi Katalin), Manga István (Görög Irén Ibolya), Seres Regina (Megyeri Anikó), Bozsik Péter (Donka Mária), Gulyás Erika (Kiss Veronika Katalin), Bense Attila (Csányi Gyöngyi), Zsibrita Nikolett (Bense Erika), Pál Melinda (Cseh Katalin), Kiss Adrienn (Pozsár Erzsébet), Samu Anita (Térjék Piroska Ildikó), Busa Róbert (Szabó Mária), Pál Boglárka (Gajdos Erika), Kovács Ádám (Seres Edit Margit). Besze Andrea (Tarjányi Irén), Lövői Miklós (Parádi Margit). Magyar Ferenc (Bajnóczi Zsuzsanna). Házasságot kötöttek: (február 23-a és március 9-e között): Juhász Zsuzsanna és Sörös József, Szász Rita és Rácz Zsolt, Konkoly Julianna és Pecz Attila, Lantos Piroska Márta és Gulyás István János, Tóth Judit Tünde és Berta Lajos. Meghaltak (február 25-e és március 12-e között): Sinka Béláné Turcsányi Jolán (Kiskunfélegyháza), dr. Pintér András László (Kiskunfélegyháza), Cseh László (Gátér), Provits László Béláné Szemerédi Julianna (Kiskunfélegyháza), Nagy Sándorné FIürkecz Ilona (Kiskunfélegyháza), Kiss Mihály (Jászszentlászló), Szabó Erzsébet (Kiskunfélegyháza), Törteli Jenő (Kiskun- majsa), Bóbis János (Kiskunfélegyháza), Barta József (Kiskunfélegyháza), Bánfi Ferencné Tóth Erzsébet Ilona (Bugac), Dóczi István (Kiskunfélegyháza), Galla János (Kiskunfélegyháza), Nyéki József (Kiskunfélegyháza), Lovas Gáspárné Bodor Piroska (Fü- löpjakab), Kiss György (Kiskunfélegyháza), Szabó Sándor (Kiskunfélegyháza), Kapusi Miklós (Kiskunfélegyháza), Gulyás Ferencné Áron Piroska (Kiskunfélegyháza), Oláh Istvánné Molnár Eszter (Kiskunfélegyháza), Fricska Erzsébet (Kiskunfélegyháza), Zsigó Sándorné Zsákai-Fehér Mária (Kiskunfélegyháza), Virág Sándorné Dobos Magdolna (Kiskunfélegyháza), Balezer Lászlóné Reichardt Margit (Kiskunfélegyháza), Konyár József (Kiskunfélegyháza), Markovics József Ferenc (Szánk), Kovács Sándorné Görög Erzsébet (Bugac), Tóth Vince (Kiskunfélegyháza), Kolompár Jánosné Kolompár Ilona (Kiskunfélegyháza). Csikós Ferencné Farkas Franciska (Jászszentlászló), Dömötör Istvánné Forgó Anna (Gátér). MEGRENDELŐLAP Megrendelem 19 ........év ......................... hó........ napjától a MLJfcálJL ál li c. lapot. Előfizetési díj: 1 hóra 199,— Ft 1/4 évre 597,— Ft 1/2 évre 1194,— Ft 1 évre 2388,— Ft Az előfizetési díját a posta megbízottjának fizetem. Név:............................................................................................................................ Város, község:......................................................................................... Utca, házszám:........................................................................................ Kelt, 19......... év........................... hó .......... nap. megre ndelő aláírása Kecskeméti Tavaszi Napok A Hyvinkäänkylän Työräln Pu- hellisorkesteri finnországi fúvóshetes koncertje a Kecsakeméti Ifjúsági Otthonban lesz ma este hét órától. A műsoron Sibelius, Marikan- tó és klasszikus zeneszerzők művei szerepelnek. ' A Bóbita bábegyüttes A Nap és a Hold elrablása című előadását ma ÍO órától láthatják a Szakszervezetek Táncsics Mihály Művelődési Központjában. Bemutatjuk az eszperantót címmel a Planetáriumban kerül sor egy olyan rendezvényre, amelynek „főszereplője” egy magyarul és eszperantóul egyaránt beszélő számítógép. A program ma délután öt órakor kezdődik. A Kecskeméti Pedagógus Énekkarnak a Tavaszi Napok keretében március 25-ére, hétfőre meghirdetett hangversenye elmarad. Helyette a győri ütősegyüttes lép fel 19 órakor a Kodály iskolában. A megváltott jegyek érvényesek vagy visszaválthatók. Az érdeklődők a helyszínen vagy az Erdei Ferenc Művelődési Központban vásárolhatnak még belépőt. IDŐJÁRÁS MEGKÉRDEZTÜK... Alkalom a munkára? — Kiss Lajos solti olvasónk a német vendéglátóiparban szeretne dolgozni és ott továbbképezni magát, de hiába fordult Kecskeméten a Horváth Döme utcai munkaközvetítőhöz: elutasították. Ilyen nehéz ma elhelyezkedni? Á telefonnál Lantos József, a Bács-Kiskun Megyei Munkaerő Központ Kecskeméti Ki- rendeltségének vezetője: — Hadd válaszoljak először az utóbbi, általánosabb kérdésre, hiszen az ma valóban sok embert érint. Reggel fél 8-kor körülbelül húszán állnak sorban a kirendeltség előtt, s mire kinyitunk, 8 órakor már negyvenen várakoznak. Elkérjük a munkakönyveket, s próbálunk valamilyen megoldást találni. Nagyon nehéz, megmondom őszintén, mert nemcsak hogy külföldi, helybeli munkaalkalom sincs egyelőre! Havi forgalmunk kétezer-hatszáz fő, és csupán elvétve tudunk valahová munkavállalót közvetíteni. Az egyik reggel szóltak egy vállalattól, hogy szükségük lenne öt segédmunkásra. Délben lemondták az igénylést: nem kell egy sem, már felvették az ötöt a náluk jelentkezők közül. A megyei kórház urulógiai osztályára húsz takarítónőt küldhettünk volna egyszerre. Azután, hogy jelezték az osztályról, csak egyet tudnak felvenni, két jelentkező közül döntöttek az egyik javára. Egy-két adminisztrációs munkakör akad néha, aztán semmi. Jellemző az év első negyedére, hogy a segélyben részesülő munkanélküliek közt eddig már 500 a betanított dolgozó. Börtönből szabadultakat és cigányokat hiába irányítanánk bárhová, nem vennék fel őket. Ami a solti Kiss Lajos panaszát illeti: nincs rá oka, hogy ránk nehezteljen. A solti munkavállalók elhelyezése kalocsai kirendeltségünkhöz tartozik — kérésével forduljon oda. Jelenleg mi sem tudunk semmit az idei külföldi foglalkoztatási lehetőségekről. Ha megkapjuk 1991-re is az éyi keretszámot — ez tavaly 500 volt —, közzétesszük a Petőfi Népében: hol, milyen munkára várnak jelentkezőket külföldön. (kohl) A RENDŐRSÉGRŐL JELENTJÜK Előző kocsival ütközött Március 19-én. este Baján a Dimitrov utca 78. sz. ház előtti útszakaszon Tóth Sándor bátmonostori lakos (Tanya 14.) nem az útviszonyoknak megfelelően vezette személygépkocsiját és egy kanyarban kisodródott, majd az árokba borult. A kocsi utasai, Tóth Sándorné és Horváth Attila bajai lakos (Tanya 4.) súlyos sérülést szenvedtek. Másnap, azaz március 20-án Ladánybene külterületén az 5202 sz. úton Buknicz Ferenc ladánybenei lakos (Bcnc 285.) személyautóval balra kanyarodás közben összeütközött az őt már előző személygépkocsival, amit Egerszegi György lajosmizsei lakos (Kun Béla u. 4.) vezetett. A baleset során Egerszegi súlyosan, utasa, egy szovjet állampolgár szintén súlyosan megsérült. — ORVOSI MŰSZERT VÁSÁROLT a Magyar Vöröskereszt kiskunfélegyházi klubja az összegyűjtött tagsági díjakból. A szolgálat aktivistái minden hétfőn, kedden, pénteken délelőtt a Vöröskereszt Jókai Mór utca I. szám alatti helyiségében ingyenes vérnyomásmérést végeznek. Március 25-én, hétfőn'véradónapot tartanak a megyei vértranszfúziós állomás közreműködésével a fclegyházi szakmaközi művelődési házban. ahová várják az önkéntes véradókat. MŰSOR Március 22-én, pénteken KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ Este 7 órakor: A VÁD TANÚJA. Németh László-bérlet. Bábszínház (a Kamaraszínházban) Délután 3 órakor: BOSZORKÁNYSEGÉD, Kacsóh Pongrác-bérlet. MOZI KECSKEMÉT Városi mozi: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor: NICSAK, KI BESZÉL MÉG! Sz., mb., amerikai film. Árpád mozi: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor: AZ ISTENEK A FEJÜKRE ESTEK 2. Sz., mb., botswanai film. Otthon mozi: délelőtt 10 és fél 6 órakor: NICSAK, KI BESZÉL MÉG! Sz., mb., amerikai film. Fél 8 órakor: A BAL LÁBAM. Sz., ír film. 14 éven felülieknek. Stűdiómozi: 7 órakor: JÓ REGGELT, VIETNAM! Sz., mb., amerikai film. 14 éven felülieknek. Mesemozi: háromnegyed 6 órakor: A RÓKA ÉS A HOLLO. Sz., meseösz- szeállítás. BAJA Uránia mozi: fél 4, fél 6 és fél 8 órakor: SAINT TROPEZ-I LEÁNYKERESKEDŐK. Sz., mb., francia film. 18 éven felülieknek. JÁNOSHALMA Árpád mozi: 6 órakor: KEDVES ELLENSÉGEM. Sz., mb., amerikai film. 14 éven felülieknek. KALOCSA Otthon mozi: 6 és 8 órakor: TŰZ, JÉG ÉS DINAMIT. Sz., mb., német film. KISKŐRÖS Petőfi mozi: 5 órakor: VÉGTELEN TÖRTÉNET 2. Sz., mb., amerikai film. 7 órakor: EGY ELKÉNYEZTETETT GYERMEK UTAZÁSA. Sz., mb., francia film. KISKUNFÉLEGYHÁZA Petőfi mozi: 5 és 7 órakor: MEMPHIS BELLE. Sz., mb., amerikai film. 14 éven felülieknek. Stúdiómozi: 6 órakor: OLTALMAZÓ ÉG. Sz., olasz—amerikai film. 14 éven felülieknek. KISKUNHALAS Filmszínház: fél 6 és fél 8 órakor: FÉL LÁBBAL A PARADICSOMBAN. Sz.. mb., olasz film. KISKUNMAJSA Kiskun mozi: 5 és 7 órakor: RE- VANS. Sz., mb„ amerikai film. 16 éven felülieknek. KUNSZENTMIKLÓS Haladás mozi: 5 és 7 órakor: HAVANNA. Sz., amerikai film. 14 éven felülieknek. TISZAKÉCSKE Az Arany János Művelődési Központban: 7 órakor: EGYENESEN ÁT. Sz., mb„ amerikai film. 14 éven felülieknek. Előrejelzés az ország területére ma estig: A gyakran változó felhőzet mellett hosszabb-rövidebb időszakokra mindenütt kisüt a nap. A déli, délnyugati szél országszerte megélénkül, napközben gyakorta erős lesz, de az átlagosnál jóval enyhébb, melegebb idő várható. A legmagasabb nappali hőmérséklet 16, 21 fok között alakul. A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium és a Bajai Meteorológiai Főállomás jelenti: .Március 20-án Kecskeméten a közép- hőmérséklet 7,4 (az 50 éves átlag 5,9), a legmagasabb hőmérséklet 13,4 fok volt. A nap 0,4 órán keresztül sütött, 1,5 milliméter csapadék hullott. Tegnap reggel 7 órakor 7,7, Dórakor 16,9 fokot mértek. A.legqlacsonyabb hőmérséklet .5,9 fok, a tengerszlntre átszámított légnyomás 1014,3 millibar — erőse* aüllvedő —volt. Március 20-án Baján a középhőmérséklet 7,8 (az 50 éves átlag 6,9), a legmagasabb hőmérséklet 16,3 fok volt. A nap 1,8 órán keresztül sütött. 1,6 milliméter csapadék hullott. Tegnap reggel 7 órakor 6,0, 13 órakor 19,2 fokot mértek. A legalacsonyabb hőmérséklet 2,0 fok, a tengerszintre átszámított légnyomás 1014,3 millibar — süllyedő — volt. — MAI KÜLPOLITIKA ELLENZÉKI SZEMMEL. Ez a címe annak az előadásnak, amelyet Szentiványi István tart kalocsán, a művelődési központban ma este 6 órától. — INTENZÍV EGYETEMI és főiskolai felvételi előkészítő tanfolyam indul egyetemi oktatók közreműködésével a Technika Házában matematika, fizika, biológia, magyar és történelem tantárgyakból. Érdeklődni és jelentkezni lehet a 22-994-es telefonszámon vagy személyesen március 29-én, pénteken 18 órakor, a helyszinen. — MA ESTE HAT ÓRÁRA Kecskeméten, a Szakszervezetek Táncsics Mihály Művelődési Központjába népzenei koncertre várják az érdeklődőket. Ä programban fellép a Hegedűs, a Csík, a Kontorás, a Jar- tató és a Fabatka együttes. A koncert után táncház. FIATALOK. FIGYELEMI A Kiskunsági Erdész Lövész Sport Egylet tagtoborzást tart fiúk és lányok részére egyaránt. Jelentkezés: hétfőn és csütörtökön 14—18 óráig Korhatár: 10—17 éves korig Ugyanitt a SHITO-RYU KARATE izakosztály la falvétalt hirdet gyermek- és felnöttcaoportjalba. A foglalkozás Blatt a klaérö azülök Igénybe vehetik a kondicionálótermet. Felvétel Ideje: hétfőn éa ezerdán 16.30 órától Cím: VÉDELEM Kft., Kecskemét, Mindszenti út 2/A (lőtér) Tel.: 76/21-362 911 HÁCS-KISKUN MEGYEI NAPILAP Kiadja: a Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft. Felelős kiadó: Preiszinger András. Martin Feldenkirchcn Főszerkesztő: dr. Gál Sándor Főszerkesztő-helyettes: Ballai József Készíti a Petőfi Nyomda Rt.. Kecskemét. Külső-Szegedi ót 6. 600I Felelős vezető: Birkás Béla elnök vezérigazgató. Telefon: 28-777 1991. III. 22-én. megrendelés sorszáma: 130003 Kéziratokat nem örzünk meg és nem küldünk vissza. Szerkesztőség és kiadóhivatal címe: 6000 Kecskemét. Szabadság tér 1/A 6001 Telefon: 27-611. Telexszám: 26-216 bmlv h. Telefax: 29-898 Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a nirlapkézbesítö postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy nőnapra: 199, Ft. negyedévre: 597, - Ft. félévre: 1194. Ft. egy évre: 2388. Ft. ISSN 0133-235x JOBB IDŐKRE VÁRVA. (Fotó: Straszer András) Adatvédelmi okokból eltávolítva