Petőfi Népe, 1991. március (46. évfolyam, 51-75. szám)
1991-03-22 / 68. szám
4 ® PETŐFI NÉPE 9 1991. március 22. A KORDÉ ELKERÜLTE A SZAMARAT Változások az erdőgazdálkodásban A kordc elkerülte a szamarat — ezzel summázta mondanivalóját a nemrégen megalakult Kiskunsági Erdészeti Választmány elnöke, dr. Darabos István, aki egyébiránt a kiskunmajsai Boróka Kft. ügyvezetője. A gazdasági élet válságtünetei az erdészeteket sem kerülik el, innen, no meg a kiútkeresésben eredeztetendő a szamár meg a kordé esetének példája. — Az erdőgazdálkodás csak a fakitermelésből jut jövedelemhez, minden más erdészeti munka ráfordítás, pénzkiadás, mégpedig olyan, ami nagyon hosszú idő után térül meg mondja dr. Darabos István. Egy bankár szemével nézve tehát ez nem jó szakma. Mind az utóbbi időkig mégis nyereségesen lehetett művelni, mert viszonylag olcsó volt a munkaerő és jó erdeink voltak. A fa világpiaci árát azonban a még olcsóbb munkaerővel kitermelt őserdők határozzák meg, nem véletlen, hogy évtizede Németországban és Svájcban is veszteséges az erdészet. Noha az erdőgazdálkodásnak egyéb haszna is van, gondoljunk csak arra, hogy a vadállomány élettere, vagy az olyan pénzben nem kifejezhető értékére, mint a környezetvédelem, tájesztétika és az összes humán-ökológiai funkció. Ezeket az erdő ingyen adja a társadalomnak. Ha ezek az immateriális szolgáltatások forintosíthatók lennének, és ezt még meg is lehetne fizettetni, nem lennének gondjai az erdészeteknek. Sok szakember szerint ezek jóval nagyobb értéket képviselnek, mint a kitermelt fa. — A társadalom azonban nincs abban a helyzetben, hogy ezt elismerje, s mégha lenne is erre pénz, előbb a szemléletet kellene elfogadtatni! így van, tudják ezt az erdészek is, azonban aki ezzel foglalkozik, ebből akar megélni. Az erdőtulajdonosok arra kényszerülnek, hogy az optimálisnál nagyobb mennyiséget vegyenek igénybe, vagyis több fát vágjanak ki és hamarabb. Ezt nevezik szakmai zsargonnal túlhasz- nálatnak, ami nemzetgazdasági szempontból káros. Nem jószántukból csinálják az erdészek. A napi gazdasági érdekek ütköznek a hosszú távú nemzetgazdasági érdekekkel, és tegyük hozzá: a szakmai szempontokkal is. — Véleménye szerint hogyan lehet ezt az ellentmondást feloldani? Először is erdeinknek azt az értékesebb részét, amely fokozott védelemre érdemes, ki kellene vonni a versenyszférából, a többi számára pedig megfelelő pénzügyi finanszírozási rendszert kialakítani. Olyan hitel- konstrukció kellene, ami figyelembe veszi az erdőgazdálkodás sajátosságait, hogy ne teljen el az indokoltnál nagyobb idő a kitermelés és az erdőfelújítás között, azaz ne kelljen várni a telepítéssel, míg a fakitermelésből a pénz befolyik. Nem kamatkedvezményre gondolok tehát, hanem hitellehetőségre, egy-két éves fizetési moratóriummal. De van más gond is. Vannak olyan jogszabályok, amelyeket az élet túlhaladott, ezeket egyszerűen meg kellene változtatni. — Nevezetesen? Ehhez engedjen meg egy kis kitérőt. Magyarországon minden negyedik, Bács-Kiskunban minden harmadik hektár erdő szövetkezeti tulajdonban van. A szövetkezetek 3-4 aranykoronás területek kényszerhasznosítására állami támogatással telepítettek erdőt, nagyrészt állami tartalékföldekcn és közös művelésbe vont egyéb területeken, vagyis az állami erdészetekhez képest hátrányos helyzetben vannak. Kisebb a táblaméretük, gyengébb a terület termőképessége és rosszabb a faállomány kor szerinti összetétele is, ez pedig mind megmutatkozik a gazdaságosságban. Ezért az erdészeteket sem kerüli el az a napjainkban felerősödő folyamat, miszerint a szövetkezetek különböző ágazataikat önelszámoló egységekké alakítják és vállalkozásba adják. Az érvényben lévő rendelkezés szerint az erdőfelügyelőségek, amelyek különböző pénzeszközök fölött rendelkeznek — például az Erdőfenntartási Alap, avagy a célcsoportos telepítés állami támogatása stb. — a pénzt a szövetkezeteknek utalják át. Jó lenne, ha ezeket a pénzeket az önállóvá vált erdészek közvetlenül kaphatnák meg. A közismert fizetési gondok, a sorba állás miatt nagy a veszélye annak, hogy a szövetkezel számlájára érkező pénzt a bank valamely tartozás kiegyenlítésére leemeli. Ha az erdészetek és az erdőfelügyelőség közötti pénzügyi kapcsolat „rövidre zárása” megtörténne, talán vissza lehetne állítani azt a korábbi gyakorlatot is, amikor a betervezett erdőművelési munkák költségeinek 80 százalékára előleget lehetett felvenni az Erdőfenntartási Alapból, ezt azonban megszüntették, mert előfordult, hogy a gazdálkodók többet terveztek be, mint amennyit elvégezni szándékoztak, és a pénzt máshol használták fel. Ehhez tudni kell. hogy az Erdőfenntartási Alap nem állami pénz. forrása az erdészetek által befizetett járulék. Vagy: korábban bizonyos, térképészeti szempontból előírt hatósági jellegű munkák elvégzését megelőlegezte az erdőfelügyelőség, ez is megszűnt, most utólag fizet. Az erdőgazdálkodás pénztelensége azért nem lehet csupán az erdőtulajdonos magánügye, mert azt eredményezi, hogy nem annyi erdőt telepít, amennyit kellene, hanem amennyire futja — és ez mindannyiunk kára! — Mi a véleménye: hogyan alakul az erdészetek jövője a ma még vitatott tulajdoni kérdések rendezése után? Az önkormányzatok most nagyon harcolnak azért! hogy az erdők hozzájuk kerüljenek, de mint gyakorló erdész attól tartok, csalódnának, ha megkapnák. Akárhogy is lesz, azt el kell érni, hogy szakemberekkel müvel- tessék az erdőt. Azelőtt is voltak magántulajdonban erdők, de közkincs jellegénél fogva az állam mindig szabályozta a vele való gazdálkodást, ez minden bizonnyal így lesz a jövőben is. Az idősebbek még emlékeznek az erdőközbirtokosságra, aminek az volt a lényege, hogy az erdőtulajdonosok a munkát az előírásoknak megfelelően közösen végeztették el, és a haszonból tulajdonuk arányában részesedtek. Egyébként hasonló elven működő társulások létrehozásának szükségességét már a jelenlegi helyzet is felveti. A mi körülményeink között 5-10 ezer hektárra tehető az az üzemméret, amikor egy erdészeti vállalkozás életképes. Ez az a terület, amely gazdaságosan gépesíthető és szakemberekkel ellátható. Úgy vélem, hogy az erdészetek önálló vállalkozásba adása megérleli ilyesfajta társulások létrejöttét. B. Nagy Éva LEÁLLNAK A BÍRÓSÁGOK? Kevesen vállalják a népi ülnökséget Hazánkban a jelenleg működő ülnökök megbízatása kétszeri hosszabbítás után március 31 -ével lejár. Az ön- kormányzatoknak eddig az időpontig kell megválasztaniuk az új laikus bírákat. Több megyében várhatóan komoly gondot fog okozni, hogy kevés a jelölt. Egy február végi igazságügyi minisztériumi felmérés szerint összesen hét megyéről, Borsod, Csongrád, Hajdú-Bihar, Heves. Szabolcs, Tolna és Veszprém megyékről mondható el, hogy viszonylag kielégitő a jelölés, bár a létszám itt sem teljes. Katasztrofálisnak mondható a helyzet Somogy megyében, ahol a szükséges 380 helyett csak 13 ülnököt jelöltek, Győr-Sopron megyében a 290-ből 26- ot, Bács-Kiskunban 552 helyett csak 117-et. Pedig mind a polgári, mind pedig a büntetőügyek felét a jelenlegi szabályok szerint ülnökökkel kell tárgyalni. — Mindenképpen fenn kell tartani az ülnöki rendszert? — kérdeztük az Igazságügyi Minisztérium főosztályvezetőjét. dr. Szigeti Ágnest. — Az fel sem merült, hogy az ülnökbíráskodás megszűnjön. Laikusok ugyanis mindenhol közreműködnek. Van olyan európai ország, ahol vegyesen, esküdt- és ülnökbíráskodás is megtalálható. Belgiumban, Ausztriában, Svájcban a bűnösség kérdésében kizárólag esküdtek döntenek. Franciaországban esküdtbíráskodás van. de a polgári ügyekben ülnökök is részt vesznek. Hazánkhoz hasonló módon folyik az ítélkezés Ausztriában és Németországban. — Milyen múltra tekint vissza Magyarországon az ülnöki rendszer? — Egy 1869-es törvény vezette be nálunk az ülnökbíráskodást. A háború után az ülnöki rendszer kifejezetten pártpolitikai célokat szolgált. Az 1949-es alkotmány úgy rendelkezett, hogy általános szabályként a társasbíráskodást jelöli meg. és kivételnek tekinti az. egyesbíró-cljárást. Minden bizonnyal szűkíteni fogják a jövőben azoknak az ügyeknek a körét, amelyeknél ülnökökkel kell eljárni. Én azt hiszem, a fejlődés útja az, hogy olyan ügyekben alkalmazzunk ülnököket, ahol speciális szakértelmükkel az igazságszolgáltatás segítségére lehetnek. Erre most is van példa, például a fiatalkorúak büntetőügyeiben az egyik ülnöknek pedagógusnak kell lennie, de más esetekben is igyekeznek az adott témához értő ülnököket beUJ KÖNYVEK Angol—magyar orvosi-szótár. 5. kiad. (Akadémia K.—Terra 330 Ft) ~~ Poldesz Albert: Halgatni. szólni szabadon. (Magán. 120 Ft) — Tavitündér. Német nyelven. (Forma Art, 329 Ft) — John Le Carré: Az Orosz Ház. (Európa-Fabula, 198 Ft) — Joyce Carol Oates: Irgalmas ég. (Európa—Árkádia, 250 Ft) Anglicizmusok—amerikanizmusok. 7. kiad. (Akadémia—Terra, 98 Ft) — Kónya Sándor—Ország László: Rendszeres angol nyelvtan. 14. kiad. (Akadémiai Terra, 98 Ft) — Borszékiné Rétháti Ágnes: Kerti finomságok. Termesztés, sütés, főzés reformétkezéshez. (Nótárius, 59 Ft) Búrt Hirscheld: Dallasi férfiak. (Rege, 178 Ft) — Krúdy Gyula: Álmoskönyv. 8. kiad. (Magvető, 238 Ft) — Mcgvigy Mihály: Pápa-életpályák. (Medicina —Panoráma, 180 Ft) Rostás- Farkas Gy. Karsai E.: Cigány magyar, magyar—cigány szótár. (Kossuth K.. 178 Ft). hívni. Meg kell tehát találni azokat a típusú ügyeket, amelyekben feltétlenül fontos a laikus elemek részvétele. Mindenütt a világon vannak olyan ügyek, amelyeket laikusok bevonásával tárgyalnak, ilyen például az állam elleni, a politikai típusú és a sajtóval kapcsolatos ügyek. — Hány ülnök szükséges a hazai bíróságok folyamatos működéséhez ? — Korábban ez a létszám 13 ezer volt. most a parlament valamelyest szűkítette azoknak az ügyeknek a körét, amelyekben ülnökökkel kell eljárni. Úgyhogy most 11 és fél ezer ülnököt kell megválasztani. Őket a társadalmi szervezetek jelölik, de természetesen az illető hozzájárulása is szükséges ahhoz, hogy meg is válasszák. — Előreláthatóan nem fognak tudni megválasztani env- nyi ülnököt az önkormányzatok, ugyanis ennek a létszámnak még a felét sem sikerült jelölni. Mi történik most? — A kilátásaink bizony elég rosszak. De a jelölések még mindig tartanak, csak bizni lehet abban, hogy végül is lesz annyi ülnök, hogy legalább ebben az évben biztosított legyen a bíróságok folyamatos működése. Végső esetben pótválasztásokat kell kitűzni, és ez mindaddig tart, amíg elegendő számú ülnök nem áll rendelkezésre. — Milyen költségtérítést kapnak azok, akik vállalkoznak a laikus ítész szerepére? Akik munkaviszonyban vannak, azok átlagkeresetüket kapják meg. amit aztán a költségvetés rendez cégükkel. Á nyugdíjasok, illetve akik nincsenek munkaviszonyban, mindössze napi 125 forint térítést kapnak. Kísérletet tettünk ennek az összegnek a felemelésére, de ezt az igényünket a költségvetés nem ismerte el. — Ha több ezer ülnök hiányozni fog, az igazságszolgáltatás megbénulhat. — Teljesen semmi esetre sem, de bizony lehetnek olyan ügyek, amelyeket esetleg halogatni kell, és így eldöntésük évekig is elhúzódhat. Ezért jó lenne, ha kifejlődne az a fajta közösségi szellem, amely megbecsülésnek tekinti a közfeladatok ellátását. Ahol az emberek jobban ismerik egymást, ahol tekintélynek számít, ha maguk közül kiválasztanak valakit, ott könnyebb is a választás. H. M. I VEGYSZERMARADÉK NÉLKÜL I HUSZÁRIK-BREVIÁRIUM A vagy a filmrendező erkölcse Lassan tíz éve, hogy Huszárik Zoltán meghalt. A színekkel álmodó zseni, akinek a filmművészet olyan örökbecsű alkotásokat köszönhet, mint a Csontvúry vagy a Szindbád. A pár vonallal — grafikusnak is kiváló volt — a figurában a jellemet ugyancsak megmutatni képes képzőművész. Sokirányú tehetségét, és a lelke mélyéből sugárzó tisztaságot valami megnevezhetetlen fogta keretbe. Huszárik egyidejűleg úgy volt megtört, kétkedő ember, és noha ezt soha nem érezte diadalmas művész, hogy örökké a megváltásra készülődött. Az innen-onnan vállalt szenvedés, a lábáról szinte elmaradhatatlan saru, a póz, amivel játszotta a keresztre készülődöt. múr-már Isten fiának láttatta. Holott csak az Ember fia volt: gyönge és erős, félénk és bátor. Sebzékeny, ám akkora akaraterővel megáldva, hogy tiszta, rendíthetetlen hite hegyeket mozgatott meg. Egyszóval maga volt a csoda. Ezt a nem mindennapi művészt aki embernek sem volt kisebb, mint alkotónak mutatja be Lencsó László könyve, a Huszárik-breviári- um, amely a Szabad Tér Kiadó gondozásában jelent meg. Külsőre is gyönyörű könyv. Táblája, tördelése, illusztrációinak, fotóinak sora méltó a megidézetthez. A könyvet forgatva mintha képzőművészeti kiadványban lapoznánk bizonyos szempontból az is —, olyan gazdag a színskála. A világot többnyire a színek ölelkezésében megragadó művész nemcsak a filmszalagot töltötte be álmaival, hanem az eléje kerülő legkisebb papirosdarabkát is. Színes akvarelljcin talán ezt is a tisztaság teszi örök-fehér hó hull, előkészítvén Szindbád menetelését. Mintha egész életében erre a filmre készülődött volna. A filmre, amely önvallomás is. Hogyan is írta főhőséről? „Életvitele mégis program, mert a halál bizonyosságával az élet sokrétűségét, gazdagságát állítja szembe.” Eme gazdag életet élte szive megszakadtéig Huszárik Zoltán is. A valahai, mesés szegénységben fölnőtt domonyi parasztgyerek már korán megtanulta, hogy mi az érték. Egyik, édesanyjához Írott leveléből idézek: „Nekem nem futotta gazdagságra, legalább a jellemem legyen az." Egész életében kényes és büszke volt erre az ősöktől kapott kincsre. Persze maga is vélte, az emberi lélek különböző stációit kell ahhoz megjárni, hogy a teljesebb érvényű élet lélegezzen a filmvásznon is. Jóllehet Huszárik elsősorban filmrendező«volt, de kezéhez állt a festőecset, a ceruza és az irodalom egy-egy műfajába belekóstoló toll. író és gondolkodó volt, s ha tehette, „szeretetröplapjait” (Gyöngyössy Imre nevezte így grafikáit) minél tágabb körben szétosztotta. Egyszavas versei között jó pár telitalálat akadt: az önkoncentrációstábor vagy a hullafolttisztító keserű derűje talán megmutat valamit a döbbenetét játékkal kifejező szellemi ember találékonyságából. A breviárium — találó fejezetekkel nem csupán rendhagyó pályakép, pontos filmográfia, barátok és pályatársak emlékezésének, bírálatának, tisztelgésének gyűjtőhelye, hanem valaminő sajátságos jellemrajz is. Nyomon kísérhető benne, hogyan született meg a csoda, akit Huszárik Zoltánnak hívtak, s az is, hogy szabadságimádatában. sohasem engedvén a kisebb ellenállásnak, miként menetelt ama bizonyos vég felé. Hogy ez repülés volt, a teremtő művész zsenijét is jelzi. Latinovits Szindbáidykvó\ írta. de önjellemzésnek is beillik: „A léleknek egyaránt szüksége van a fényre, a homályra, az engedelmességre és a féktelenségre, az örömre és a kétségbeesésre. Úgy él a világban, mint a min- denség egy eleme: kiszolgáltatottan, de teljesítve azt, amire hivatott.” Szakolczay Lajos A tudás garancia 1968-ban született egy törvényünk, amellyel a világ agrárgazdaságainak elismerését vívtuk ki. A növényvédelmet e törvény avatta szakmává, akkor határozták meg a Növényvédelmi Kódex előírásait. Ahogy telt-múlt az idő, ez a szakma is megélt jó néhány szervezést, átszervezést. A legutóbbit két évvel ezelőtt, amikor egy tollvonással kettéválasztották a növényvédelmi hatósági munkát és a szolgáltatást. Közben nagyot fordult a világ, a nagyüzemek létbizonytalansága egyre inkább tetten érhető. Ez maga után vonja — többek között — a növényvédő mérnökök egzisztenciális bizonytalanságát. Ugyanakkor nem kérdőjelezheti meg a szakmai hozzáértésüket. E tudás birtokában nem kis malíciával állapíthatják meg, lassan bekövetkezik a növényvédő szerek forgalmazásának liberalizálása, A maliciát aztán nemegyszer a harag váltja fel, amikor beszélgetések alatt arról esik szó, mekkora veszélyeket rejteget a növényvédő szerek használata, már ha valaki nem ért hozzá. A „mit lehet itt tenni?”-re megfogalmazott válaszok között szerepelt, hogy a növényvédő mérnökök létrehozzák saját szakmai érdekképviseleti szervezetüket, a kamarát. Mint arról már hírt adtunk, a kecskeméti kezdeményezésnek nagyon hamar akadtak követői, a legtöbb megyében ma már megalakult a helyi szervezet. Az elmúlt alig fél év alatt a tagtoborzás mellett sem tétlenkedtek a kamarai ügyet szívükön viselők. Felemelték szavukat a vegyszerfelhasználás további liberalizálása ellen. Ennek eredményeképpen az új Növényvédelmi Kódex összeállításánál az FM illetékesei a gyakorló szakemberek szavát is meghallgatják. Elképzeléseik közül az egyik legfontosabb, hogy a szektorsemleges növény védőszer-forgalmazás helyett kössék végzettséghez bizonyos szerek megvásárolhatóságát. Főleg azok esetében igyekeznek szigorúbb elbírálást kérni, akik nem saját fogyasztásra termelnek, hanem piacra. Igazán érzékletes példával él a szakma, amikor a gyógyszerforgalmazással hasonlítja össze a nö'vényvédő szerekét. Való igaz, hogy a gyógyszerekkel csak saját magukat veszélyeztetik az emberek, ha nem az előírásoknak megfelelően használják. A növényvédő szerek viszont nagyon sokunk egészségét és a környezetünket tehetik tönkre, ha gátlás és szaktudás nélkül alkalmazzák őket. Ezért gondolnak arra a növényvédősök, hogy a fogyasztókat próbálják meg rávezetni arra, melyek azok a termékek, amelyeket biztonsággal etethetnek meg családjukkal. Nem újkeletű módszert szeretnének bevezetni, hiszen például az olasz piacokon már egyre több a „katicás” emblémával jelzett zöldség, gyümölcs. Ez a feltűnő kis címke azt jelenti, hogy amit megvett, bizonyosan vegyszer- maradványmentes. Ehhez a termelői hátteret az úgynevezett integrált növényvédelem adja, a fogyasztóit pedig az, hogy a katicás termékeket szinte pillanatokon belül elkapkodják, a kereslet irántuk egyre nő. A hazai növényvédő mérnökök most azon igyekeznek, hogy kiépítsék azt a szaktanácsolási rendszert, amelyben a termelők és a növényvédős szakemberek egymásra találásának eredményeképpen megjelenhetnek a különleges jelzésű termékek a hazai piacokon is. Ugyanakkor a szakma presztízsének védelmére gondolva, saját etikai kódexük kidolgozásán munkálkodnak. Gál Eszter
