Petőfi Népe, 1991. március (46. évfolyam, 51-75. szám)
1991-03-21 / 67. szám
4 • PEIŐFINÉPE • 1991. március 21. Mitől működik ? Beszélgetés a magyar gazdaságról Gábor R. István közgazdász professzorral Ön a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem tanáraként az utóbbi másfél évtizedben igen sok tanulmányt, cikket, könyvet tett közzé. Ezekben úttörő módon foglalkozott a magyar gazdaság számos jelenségével, így példáid az úgynevezett második gazdasággal, Munkáiban állandóan előbukkan egy kérdés, amit így fogalmazhatnánk meg: Mitől működik a magyar gazdaság, jóllehet rengeteg funkcionális zavarral küzd, jóllehet néha egyszerűen csodálatraméltó, hogy annyi baj ellenére egyáltalán működik ? — Való igaz, hogy ha nagy üggyel- bajjal is, de tényleg működik ez a gazdaság. Az emberek élik mindennapi életüket, a háztartásoknak megvannak a maguk túlélési stratégiái, és ha a szóban forgó háztartások bajban vannak is, másképpen vannak bajban, mint a magyar gazdaság egésze. Abban az értelemben is működésről kell beszélnünk —- számos, bennünket körülvevő országgal szemben —, hogy a boltokban van áru, van megfelelő közlekedésünk, sokféle szolgáltatás is funkcionál, egyáltalán: nemigen vannak látványos müködéskép- telenségi tünetek. A kérdés azonban az, hogy mi is az, ami működik. Itt most továbbra is egy tervgazdaság funkcionál, vagy éppen ellenkezőleg. egy piacgazdaság avagy a kettő között valamilyen fázisban vagyunk? Mindezzel kapcsolatban megemlítem egy neves amerikai szociológus tanulmányát, amelynek ez a címe: „A tervtől a piacig, avagy a tervtől a klánig?” A szerző a címmel is arra akarja a figyelmet felhívni, hogy miközben azt hisszük, a piacgazdaság felé tartunk, lehet, hogy nem ez történik. Lehet, hogy azok a kapcsolatok, amelyek a tervgazdaság viszonyai között kialakultak, megmaradnak, és az átalakulás során értelmet nyernek. Azok a személyi-kapcsolati hálózatok, amelyek korábban is fontos szerepet játszottak, most új jelentőségre tesznek szert az ország működésében. Úgy vélem, e pillanatban az, hogy a régi hálózatok túlélése, avagy a piac felé menetelés-e a fontosabb jelenség, nem dönthető el. — Milyen konkrétumokat említene a régi kapcsolati rendszerek továbbélésére? — Meglehetősen nagy számban vannak olyan „régi” nagyvállalati, miniszteriális vezetők, vezető gazdasági posztokon volt figurák, akik az ipari vagy a bankszférában megőrizték pozícióikat vagy újakat szereztek, ennek következtében megfelelő piaci súllyal rendelkeznek, erős gazdasági csoportként érvényesíthetik vállalati, iparági, pénzügyi érdekeiket. — Sokan viszont azt mondják, hagyjuk az ideológiát, mindegy, ki működteti a piacot, fontos, hogy működjék. — Én afelé hajlok, hogy valóban nincs értelme ezeket az ügyeket ideológiai síkra vinni. Ideológiai vagy etikai alapon nem látok kifogásolnivalót abban, amit az imént elmondtam. Abban az esetben, ha a szóban forgó emberek az általuk felhalmozott „kapcsolati tőkét” eredményesen »működtetik, akkor azt tudomásul kell venni. De azért a dolog mégsem olyan egyszerű, hogy azt mondhassuk: mindegy, ki működteti, csak működjék a piac. Tudniillik nem csupán a szóban forgó szereplők alkalmazkodnak a piachoz, hanem ez utóbbi is hozzájuk, s ezen alkalmazkodás során ez bizony eltorzulhat. Ehhez még hozzátenném azt, hogy a fejünkben él egy olyan idealizált piackép, ami hamis. A modern gazdaságban a piac korántsem csak a versenyt jelenti, legalábbis akkora a kooperáció szerepe, mint a versenyé. Itt juthat szerephez az a kapcsolati tőke, amelyet a mi hajdani kádereinkről szólva említettünk. Hiszen ők ebben előnnyel rendelkeznek azokkal az új vállalkozókkal szemben, akik most lépnek piacra. Tehát ha innen nézem a dolgot, a sokat emlegetett „átmentés" éppenséggel előnyünkre is fordítható. Ugyanakkor a színen van egy másik vállalkozói réteg is, az, amelyik a második gazdaságból nőtt ki. Ez a vállalkozói réteg sem rendelkezik olyan múlttal, amelynek révén egyenes úton juthatna át a piacgazdaságba. Sajátos változatát testesíti meg ez a csoport a vállalkozónak, hiszen az államszocializmus körülményei között egész másképp kellett működnie, mint egy „normál” piacgazdaságban. Ugyanakkor nem kell helyzetét idealizálnunk, hiszen mindig a tisztesség határán volt kénytelen egyensúlyozni. A dolog lényege, hogy alapvető változásokra van szükség a magatartásában, de nemcsak abban, hanem a gazdasági törvény- alkotásban, egyáltalán a piacformálásban, ami persze nem a vállalkozók dolga. — Mennyiben optimista ön a várható fejleményeket illetően ? _ — Meglehetősen szkeptikus vagyok. Úgy vélem ugyanis, hogy hosszú időre van szükség az évtizedek alatt kialakult mentalitások megváltoztatásához. Kételkedővé tesznek a változások gyorsaságának lehetőségét illetően a statisztikák is. A nyolcvanas évek végén ugyanis a körülmények kevésbé kedveztek a vállalkozásoknak, mint az évtized elején, közepén. A magánvállalkozásokban manapság nincs igazi dinamizmus, hiányzik a tőkekoncentráció és a létszámnövekedés. — Ilyen körülmények között mi kelthet reményt a gazdaság működésének javulá- sá val kapcsolatban ? — Csak a külföldi tőke megfelelő beáramlása, illetve a magyar vállalkozókkal való kooperálása. Ezzel együtt félő, hogy kialakul a magyar gazdaság duali- zálódása, azaz beáramlik a külföldi tőke, ez kialakítja a maga fejlett termelési szigeteit, és emellett tovább élnek az elmaradott hazai termelés hagyományos területei. Ez persze elkerülhető lenne megfelelő gazdaságpolitika révén, de én úgy látom, hogy a politikusokat ma szinte kizárólag a társadalmi szintű gazdasági folyamatok foglalkoztatják. Ez alkalmas egy már működő piacgazdaság konjunktúrahullámainak kiegyenlítésére, de egy piacgazdaságba való átmenethez kevés. Persze kérdés, hogy a kormányzat fel- adata-e. hogy gazdasági kooperációs kapcsolatokat építsen ki vagy valaki másé. Én úgy gondolom, ezt a problémát nem lehet országos szinten megoldani, de nagyon kedvezően lehet önkormányzati szinten befolyásolni. Nem egyszerűen közigazgatási egységekről, hanem ipari övezetekről, mezőgazdasági kultúrák szerinti övezetekről van szó. Ahol összefoghatnának a helyhatóságok, bankok, a helyi ipar szereplői, tehát mindazok a szereplők, akik elő tudnák segíteni a fellendüléshez vezető, nélkülözhetetlen piaci hatásokat. Hovanyecz László Jóslatok és jelszavak Világéletemben rossz volt a memóriám, de azért néha felvillan egy-egy név vagy évszám, nyilatkozat, s magam bosszankodom a legjobban, ha nem hagy cserben az emlékezet. Kedvem lenne beköltözni a könyvtár hírlapolvasójába, és megnézni, visszalapozni, mit is mondtak azok a politikusok, külpolitikai újságírók, politológusok, közgazdászok, akik most kereken az ellenkezőjét állítják. Mondanom sem kell, a száznyolcvan fokos fordulatot végrehajtó bérszónokok és bértollnokok lihegésén nem csodálkozom, akik mindig a „fővonalban” igyekeznek maradni, s akik, ha minden marad a régiben, feltehetőleg Irak hősi harcáról és a baltikumi ellenforradalmárokról tudósítanának és cikkeznének és magyaráznának. Az sem lep meg, ha a tudományos szocializmus művelőiből politológusok lesznek, a szocialista közgazdaságtan és a KGST lelkes híveiből monetarista közgazdászok és pénzügykutatók válnak. Csak azért drukkolok, nehogy most is rossz lóra tegyenek, és remélem, mostani jóslataik, tanácsaik, előrejelzéseik nem csupán az ősi megalkuvás okán árasztják el a médiát. Az emberek többsége azonban óvatosabb, megmutatták ezt a választások és a választásokról elmaradók is. Nem valószínű, hogy a jövőben május elsejéken lelkes tömeg vonul ki olyan jelszavakkal és transzparensekkel, mint, mondjuk: Éljen a tőke! Éljen a kizsákmányolás! Előre a munkanélküliségért! Le a szegényekkel! Építsünk kevesebb lakást! Emeljük az árakat, határ a csillagos ég! Több prémiumot a vezérigazgatóknak, magasabb fizetést a képviselőknek! — és így tovább. Es aligha hihető, hogy a Nemzetközi Valutaalap diktátumai népszerűbbek lesznek, mint a KGST kényszerű egyezségei. A kapitalizmust nem muszáj szeretni, ez a társadalmi formáció egyszerűen működik, hiszen mindent, vagy csaknem mindent a pénz és az egyéni érdek irányít és motivál — ezt hívják finomabban piacgazdaságnak. Amikor 1983—84-ben Amerikában voltam, megtapasztalhattam, milyen jól működik a szisztéma, de nagyon nem tetszett a vele járó társadalmi igazságtalanság, a közbiztonság félelmetes állapota, a munkanélküliség, a pénz uralmának való kiszolgáltatottság, az erőszak kultusza, a szellemi értékek tömegessé silányítása, és sorolhatnám. Most pedig itt van Amerika, minden negatívumával, de tőke és működőképesség nélkül, a szabadság és demokrácia riasztóan hazug szólamaival, magyar fordításban. A mai Magyarországról nézve Amerika valóban a béke és elégedett biztonság országa . . . Akkoriban olvastam a Los Angeles Times-ban egy nagyon érdekes eszmefuttatást Magyarország gazdasági jövőjéről. Pontosan megjósolták benne mindazt, amit azóta átéltünk, a személyi jövedelemadó bevezetésétől kezdve egészen a forint konvertibilitásáig, mely utóbbinak talán küszöbén állunk előbb-utóbb. De a cikk azt is megmondta, hogy ez a magyaroknak sok vérbe és könnybe fog kerülni, mert csak a bérből és fizetésből élők rettentő áldozatai árán jöhet létre az új, vagyis a régi rend. Vérbe, hála Istennek, nem került, de véres könnyekbe igen, s mi magyarok, akik megszoktuk, hogy nem sok jót várhatunk sem a nyakunkba ültetett, sem választott vezetőinktől, már kissé gyanakvón figyeljük, amint a történelem ismétli magát. Ha vissza is állítják a 47-es állapotokat, reméljük, legalább nem jön utána 48, 49 és 1950. Élőre is köszönjük. Szentmihályi Szabó Péter ÚJ KÖNYVEK Banner Zoltán: Erdélyi magyar művészet a XX. században. (Népművészeti K., 620 Ft) — Verne Gyula: Véres dráma Livoniában. (Média, 91 Ft) — Biri, bari, bárány. Rajzolta Skóti Klára. (Képcsarnok, 69 Ft) — Balázsovits József: Ötösöm lesz matematikából I—II. (Novotrade, 549 Ft) — Dercsényi Balázs—Hegyi Gábor: Magyar kastélyok. (Officina Nova, 480 Ft) — Édességek. (Officina—Nova, 380 Ft) — Tony Wolf—Giulietta Fiore: Sompolygó Samu és a szőlő. (Bembo, 99 Ft) — Kis Péter Pál: Édesanyja szemefé- nye. (Háttér K., 130 Ft) — Magyarország vadon élő állatai. Rajzolta Szunyoghy Andás. (Képcsarnok, 69 Ft) — Nincs szebb madár. Rajzolta: Kohl András. (Polygon, 88 Ft) — Oláh Andor: A lazítás, mint gyógyító és megelőző módszer. (Életreform-füzetek) (Arkánum, 69 Ft) — Paul Pollack: Duna menti kerékpárút Ausztriában. (Frigoria, 188 Ft),— Világszép nádszál kisasszony. Rajzolta Somorjai Éva. (Képcsarnok, 69 Ft). — Konyhaművészet. Gasztronómiai magazin. 1991.1. (Európa-Híd Alapítvány, 198 Ft) — Butik. Olasz—magyar divatlap. 1991.3. (Euroreform, 176 Ft). DISZKÓZNI IS LEHET KULTURÁLTAN Változások a helyőrségi klubban Művészeti szakkörök, iskolaműhelyek kollektív tárlataival és Kenyeres Dénes őrnagy éremgyüj- teményének kiállításával várja a megyeszékhely helyőrségi klubja az érdeklődőket a Kecskeméti Tavaszi Napok idején. És persze többféle népszerű rendezvénnyel. Ám a többi kulturális intézményhez hasonlóan, reményteljes anyagi helyzettel ez a klub sem dicsekedhet. — Még nem kaptuk meg a költségvetést, vagyis nem tudjuk, hogy mennyi támogatást juttatnak számunkra ebben az évben. Várhatóan annyit, mint tavaly, ami mára jóval kevesebbet ér — mondja Csóka Tamás igazgató. — Hogyan tudják pótolni az így kiesett forintokat ? — Árra kényszerülünk, hogy minél több rentábilis rendezvényt produkáljunk. — Ezek viszont ritkán szolgálják az igényes művészetek népszerűsítését. Vagy tévedek? — Nem. Viszont szórakozni is lehet kulturáltan. A diszkó például jó bevételt kínál minden művelődési intézménynek, ám sok esetben csapnivaló a színvonal, botrányosak a körülmények, no és a részeg fiatalok viselkedése is. Ez utóbbit volt módunkban tapasztalni a korábbi esztendők folyamán. Ezért úgy döntöttünk, hogy a már sokkal higgadtabb, harminc-negyven évesek korosztályának kínálunk ilyen zenés-táncos rendezvényeket. A Nosztalgia Diszkónk épp oly sikeres, mint a dzsesszklubunk. — Mi hoz még pénzt a konyhára ? — A terembérleti díjak s a különböző tanfolyamok. De ha már a konyhát említette, köztudott, hogy az éttermünk igen népszerű, hiszen nálunk még ma is 34 forint egy menü. Ugyanis az úgynevezett járulékos költségeket — víz, villany, fűtés stb. — a honvédség fizeti. Ám ennek a gesztusnak júliustól vége, az étterem üzemeltetését vállalkozói formában kell megoldani, s így óhatatlanul emelkednek majd az árak is. Eddig a ház időszaki foglalkoztatású dolgozóinak kétharmadát kellett elküldenünk. Most az étterem alkalmazottainak vált bizonytalanná a sorsa. — A népművelői apparátust is csökkentik ? — Szerencsére nem kényszerültünk még rá ilyen lépésre. De ki tudja, mi lesz holnap? — Való igaz: a jövő ugyancsak bizonytalanul fest, ami a kulturális intézményeket — is! — illeti. — Ahogy mondja ... — koloh — ■rányjelzö Megelőzhetők a gyalogosbalesetek Hazánkban a biztonságos közlekedés akut problémája a gyalogosbalesetek nagyon magas részaránya. Az elmúlt évtizedben az összes személyi sérüléses baleset 30 százaléka gyalogosokkal történt. A nálunk lényegesen fejlettebb motorizációval rendelkező országokban ez a részarány csak 10-15 százalék. A statisztikából ismeretes az is, hogy a balesetek következtében meghaltak száma rendkívül magas, más országok adataihoz viszonyítva. Megdöbbentő, hogy az elhalá- lozottak 40 százaléka gyalogosként vett részt a közlekedésben. A többi résztvevő halálozási részaránya ennél jóval alacsonyabb: például a személygépkocsi-vezetők 13, a motorosok és segédmotorosok 6-6, a kerékpárosok 14, az utasok 18 százaléka halt meg közlekedési baleset következtében. Vigyázzunk a gyerekekre! További kedvezőtlen tendencia, hogy az elmúlt tíz évben másfélszeresére emelkedett a kijelölt gyalogos-átkelőhelyeken történt elütések száma. Sajnálatos a gyermekbalesetek számának növekedése: hatéves korig megkétszereződött, 7-14 között megháromszorozódott a korosztályokon belül balesetet szenvedettek aránya. Az elemzések azt mutatják, hogy a gyalogosbalesetek mintegy kétharmadát maguk a gyalogosok okozzák. A kijelölt gyalogos-átkelőhelyeken ez a részarány mintegy 50 százalékos. Elgondolkodtató adat az is, hogy hazánkban a gyalogosbalesetek egyharmada a zebrákon történik. Ez a helytelen gyalogos- és járművezetői magatartásra figyelmeztet, egyben megkérdőjelezi a gyalogos-átkelőhelyek elhelyezésének, kialakításának biztonságát. A leggyakoribb okok Leggyakoribb hiba a gyalogosoknál a vigyázatlan, hirtelen le- lépés az úttestre. Ez teszi ki a balesetek zömét, mintegy 50-70 százalékát. Ezt követi az álló jármű vagy oszlop előtt való áthaladás, majd a tilos jelzésnél, illetve tiltott helyen történő átkelés, a zavaró magatartás. Az életkor szerinti elemzések kimutatták, hogy a gyermekek, a fiatalok nagyobb arányban okozói, az időskorúak gyakrabban szenvedő alanyai a gyalogosbaleseteknek. A járművezetők hibájából bekövetkezett gyalogosbalesetekben a főbb okok: a gyalogosok számára az elsőbbség meg nem adása és a sebesség nem megfelelő alkalmazása, mintegy 40-40 százalék arányban, ezekhez járul még a látási viszonyokhoz való nem megfelelő alkalmazkodás. Közlekedésünk sajátosságai Minden közlekedő egyben gyalogos is. Lakott településen a közlekedés sem most, sem a későbbiekben nem képzelhető el a gyalogos- közlekedési rendszer nélkül. Ez a tény kiterjeszti a település közlekedési sajátosságaiból eredő kellemetlen hatást a gyalogosközlekedésre is: tömegszerüséget. illetve az egyénenkénti igényt, időbeni egyenlőtlenséget, pályához nem kötöttséget, mozgékonyságot, hirtelen irányváltoztatást. A gyalogosmozgás fontos ismérve még: a gyalogosok száma és a sebességük. A gyalogosok sík úton mérhető sebességét több tényező befolyásolja. Ezek közül legfontosabbak: az életkor, a nem, a tömeg, mint haladási sebességcsökkentő. A gyalogosátkelésnél meghatározó a közlekedő jármű távolsága és sebessége. Az úgynevezett gyalogosáramlatokat elvileg fel lehet osztani az úttal párhuzamos, hosszirányú, valamint az útra merőleges, keresztirányú mozgásra. Mind a két gyalo- gos-mozgásfajtát jogszabályok korlátozzák és olyan létesítmények felé irányítják őket, amelyek műszaki irányelvekben rögzített normák szerint létesültek. Ilyen például a gyalogjárda, a zebra, a jelzőlámpás gyalogos-átkelőhely, az alul- és felüljáró, amelyek egyfajta védettséget is biztosítanak. Veszélyhelyzetek, magatartásformák A gyalogosközlekedés veszély- helyzetei abból az objektív körülményből adódnak, hogy a gyalogosként közlekedők részben, illetve egészében szabályozatlan áramlata egy szabályozott járműforgalommal találkozik. A gyalogosok heterogenitását nemcsak az jelenti, hogy mozgásjellemzőik nagymértékben eltérőek, hanem a közlekedési szabályok ismerete is egyénenként változó. Az utóbbi egyrészt a korábbi évek kismértékű motorizációs szintjéből, másrészt egyes korosztályok ez irányú oktatásának hiányosságaiból következik. A gyaloglás és a gyalogosközlekedés a szabályok tudatos alkalmazásakor válik el egymástól, ugyanakkor a gyalogos ezt a kettősséget nem különbözteti meg. A gyalogos gyakran nincs tisztában a feléje közlekedő gépjármű fizikai mozgástörvényeivel sem. Nem ismeri például a súrlódási tényezőket, sem a jármű kormányzási és fékezési tulajdonságait. Főleg a gyermekek, de sok felnőtt is abszolutizálja saját mozgástörvényét, abból kiindulva, hogy a gépkocsi, is olyan rövid idő alatt tud megállni, mint ő, és irányát is olyan gyorsan tudja változtatni. Ez lehet az egyik oka a fegyelmezetlenségen kívül a járdáról való hirtelen lelépésnek, az álló jármű, illetve oszlop mögül való kilépésnek is. MEGSZÍVLELENDŐ TANÁCSOK A közlekedésben egymás tájékoztatása, a kölcsönös információ a jó partneri viszony kialakulását segíti, s hozzájárul a biztonság növeléséhez. A járművezetők körében kialakuló kommunikációba be kell vonni a gyalogosokat, mint a közlekedés leginkább védtelen résztvevőit. A járművezetők a fénykürt működtetésével. kézjelekkel és szándékukat is kifejező jármümozgatással adhatnak egyértelmű információkat. s így a közlekedési konfliktusok számát csökkentve elősegíthetik a balesetek megelőzését. * A városban ritkán vezető autóvezetők számára a helyismeret hiánya mellett megnehezíti a vezetést a jármüvek sokfélesége, bonyolultsága, áttekinthetetlensége. Egyes helyeken sok az olyan útkereszteződés, amelyben a jobbkézszabály érvényesül. A tájékozatlan vidéki, külföldi vezetők gyakran akadályozzák rövid ideig a forgalmat. Gondoljunk arra, mi is közlekedünk idegenként más városokban, országokban! * Gyakran hangoztatott érvelés a biztonsági övét ellenzők körében, hogy a balesetet észlelve még ki tudják támasztani magukat. Erre a legritkábban van elegendő idő, de az ember által kifejthető erő sem elégséges. Kísérleti eredmények szerint az átlagos erejű, 75 kilós férfiak ülő helyzetben, karral körülbelül 125, lábbal körülbelül 350 kp támasztóerőt képesek kifejteni. A gépkocsi 50 km/óra sebességgel történő ütközésekor a testsúly 25- 40-szeresét (tehát 1875-3000 kp-ot) kellene megtartani. * Csak a helyes kialakítású fejtámasz töltheti be a funkcióját, a nyakcsigolyák védelmét. Az ülésre utólag felszerelhető puha. szivacsból készült fejtámaszok biztonsági értéke minimális. Egy fokkal jobbak az utólag felszerelhető, de állítható magasságú, fémvázas típusok. A legjobbak az üléssel egybeépített, vagy az ülésben kiképzett vezetősínben elhelyezhető, abban mozgatható típusok. A fejtámaszok magassági beállítása akkor helyes, ha felső peremük legalább a szem vonaláig ér fel. A fejtámasz elsősorban nem kényelmi eszköz. Feladata, hogy ráfutásos ütközéskor meggátolja a fej túlzott hátralendüléset az ülés felett, illetve frontális ütközéskor korlátozza a biztonsági öv csúzlihatásából eredő ugyanilyen mozgást. Ezáltal megakadályozza az ilyen esetekben gyakori nyakcsigolya- és idegrendszeri sérüléseket. A biztonsági öv és a fejtámasz együttes használata jelenti jelenleg az autóban ülök optimális belső védelmét.
