Petőfi Népe, 1991. március (46. évfolyam, 51-75. szám)

1991-03-12 / 60. szám

1991. március 12. • PETŐFI NÉPE • 5 A JÖVŐ MENEDZSERE SZERINT: mindent fordítva csinálnak! Ambrus Gellert kalocsai fiatalem­ber huszadik életévét éppen csak átlépte, de máris eligazodik az üzle­ti világban. Ő a jövő embere! — mondják most sokan, hiszen intéz­ményesített formában tanul el cso­mó dolgot, aminek ismerete nélkül hamar vesztett pozícióba kerülne bizniszügyekben. Mit tanítanak manapság a leendő menedzserek­nek? — tettük föl a kérdést a fiata­lembernek. — Először is nyelveket. Főleg an­golt. De intenzíven ám! Aztán a többi tantárgy: statisztika, könyv­vitel, marketing, menedzseri gya­korlat. Az oktatók teljesen nyugati stílusban adnak elő, nem véletlenül bízta meg őket a Londoni Ipari és Kereskedelmi Kamara. Amit állan­dóan a fejünkbe sulykolnak: prob­lémák nincsenek, csak lehetőségek vannak! Tehát a dolgoknak ne a rosszabbik oldalát nézzük, hanem a jobbat. Ha valami feladat adódik, ne a fejünket vakargassuk, ne azt magyarázzuk, hogy mit miért nem. Azon kell töprengeni, hogy hogyan lehet megoldani. Ők nem ismernek olyat, hogy valamit feladok. Ha­nem igen is, tűzön-vízen átviszém, megoldom, mert meg kell, hogy oldjam, méri' képes vagyíflt rá, ép-' pen ezért nem hátrálok meg. Csu­pán akarati tényezőn múlik, meg önbecsülésen. — Nálunk ezt nem tapasztalja? Sajnos, itthon mindent agyon­magyaráznak. Ahhoz, hogy Ma­gyarországon megkezdődjön vala­mi, ennek a gondolkodásnak kell meghonosodni. Érdekes, hogy amit nekünk tanítanak, az olyan termé­szetes, egyértelmű. Logikus: úgy kéne csinálni, ahogy magyarázzák. És mit látunk az életben? Éppen az ellenkezőjét! Még a tőkés országok­ban is fordulnak elő hibák, de ná­lunk annyi van, hogy rágondolni is rossz. Sok vállalat csődbe megy vagy fele akkora a nyeresége, mint lehetne. Hiányzik az emberi moti­váció, a piac kényszerítő hatása. Mindezt egyelőre félremagyarázás­sal, altató szöveggel ki lehet védeni. — Ügy tudjuk, a vállalatok elő­szeretettel küldenek embereket me­nedzserképzőbe. ön is ilyen formá­ban került ide? Engem apám küldött, ugyanis az egész család vállalkozik. A mű­szaki főiskolát emiatt hagytam ott. Úgy látom, ebben van a jövő. Itt a sallangoktól mentes, racionális gondolkodásnak van csak alterna­tívája. Pontosan tudom: mit miért teszek. S mindez anyagiakkal is ka­matozik. A kettő együtt igazi siker­élmény. Nem mondtam le róla, hogy megszerezzem a közgazdasági diplomát is. De addigra már lépés­előnyben leszek. Zs. K. I. AZ IGAZI GYÚJTOGATÓ MÉG NEM KERÜLT ELŐ Lehet, hogy nagyot ütött a 607-es? Egy decemberi éjszakán gyújto­gatáshoz riasztották a kecskeméti tűzoltókat. Mire az autók kiértek, a 607-es szakmunkásképző kollé­giumában a lángok már nagy pusztítást végeztek. Azóta eltelt három hónap. A rendőrség nyomoz. Bár nyilván­való jelek mutatnak arra, hogy szándékos bűncselekményről van szó, az illetékesek nyilatkozataiból kiderül: a tettesnek vagy tettesek­nek mindeddig nem jutottak a nyomára. A biztosító már fizetett, a gyújtogatás — egyelőre — bün­tetlenül maradt. Nemrégen egy takarítónő égő papírt pillantott meg a kollégium ablakában. Hamarosan előkerült a bűnös: Nagy Tibor, az iskola egyik legjobb tanulója, a diákönkor­mányzat tagja. Csak hónapok vá­lasztják el az érettségitől és — ami az intézetben szokatlan — a főis­kolai felvételitől. Ki tudja: a tör­téntek után sikerül-e megvalósíta­nia, amit elképzelt. Nagy Tibort ugyanis március negyedikével fegyelmivel áthelyez­ték egy szegedi iskolába. Engem megfenyegettek — Aznap, mint minden vasár­nap délután, visszamentünk a kol­légiumba — meséli a fiú. — Én korábban érkeztem, mert a felvéte­limhez önéletrajzott kellett írnom. Ahogy ezt a munkát befejeztem, egy boríték hajtókájára írtam pár sort — teljesen magánjellegű szö­veget. De nem akartam, hogy vala­mikor valaki elolvassa, ezért letép­tem a fecnit, meggyújtottam és a kinti ablakpárkányra tettem. Ami­kor hamuvá égett, lefújtam on­nan . . . Másnap kérdezték a többi­ek, hogy nem dobtam-e ki egy égő galacsint az ablakon. Azután mondták, hogy már keresett a kol­légiumi igazgató, és megfenyegette a szobát, hogy mindegyikünket ki­rúgnak, ha nem áruljuk el, ki a tettes. Mivel mindenki papírgala- csinról beszélt és a tett időpontját is elég homályosan szabták meg, nem gondoltam, hogy rólam lehet szó. Tagadtam természetesen. Az­után megérkezett az igazgatónő, aki rám támadt, hogy én voltam a gyújtogató, valljam be. Azzal fe­nyegetett, hogy ha ezt nem teszem, az ország összes középiskolájából 5 évre kirúgnak. De azt is mondta, ha beismerést teszek, egy fegyelmi­vel megúszom ... Azután elém tet­ték a „bizonyítékot”. Mivel lát­tam, hogy ez az én elégetett fecnim, beismertem mindent. Ezek után biztos voltam abban, hoj»y a kollé­giumból szedhetem a sátorfámat. Azt azonban nem gondoltam vol­na, hogy egy ekkora ügy miatt ki­tesznek az iskolából. A decemberben történt nagy gyújtogatásban rögtön gyanús let­tem, ezért másnap a rendőrségre kellett mennem. Kihallgattak. Nem sokkal ezután közölte velem az igazgatónő, hogy áthelyeznek egy másik iskolába, Szegedre, és ez nekem így lesz a legjobb. A dologba először nem tudtam belenyugodni. Mindenki azt taná­csolta, hogy írjak egy fellebbezést. Amikor ezt az elhatározást közöl­tem az igazgatónővel, ő is közölte velem, hogy ha ezt megteszem, ak­kor ő a papírba beleírja a régi pa- pírgyújtási és a petárdaügyemet, • Jártás Istvánná iskolaigazgató így azután semmi esélyem nem lesz ... Igaz, valóban volt papír­gyújtásom is, egy petárdázásom is. A kollégiumban azonban minden­naposak az ilyen dolgok. Megtör­tént, hogy égő papírrepülőket dob­tak ki az ablakon, vagy este 11-kor sem tudtunk aludni a petárdapufo- gástól. Hogy egyszer éppen engem kaptak el? Én akadtam fenn a há­lóban .. . Az osztálytársaim kiálltak mel­lettem. Aláírásgyűjtésbe fogtak. A papírt rengetegen aláírták, töb­bek között tanárok is. Az igazga­tónő kijelentette, hogy tud az „ak­cióról”, de egyáltalán nem zavarja, és kijelentette azt is, hogy minden tanár vissza fogja vonni az alá­írást. Nem tudni, mit mondhatott nekik, de másnap a tanárok — majdnem valamennyien — lehúz­ták a nevüket. A döntésbe már beletörődtem. Ugyan mi várna rám, ha itt marad­nék? A felvételihez nem tudnék megfelelő pontszámot összegyűjte­ni, mert az osztályzataimon bizto­san megérezném a változást. „Én ilyen kijelentést nem tettem” — Miért kellett Nagy Tibort érettségi előtt elküldeni az iskolá­ból? — kérdeztük a 607-es iskola igazgatónőjét, Járfás lstvánnét. — A mondatot pontosítanám. Nagy Tibort ugyanis nem küldtük el az iskolából, bár a tantestületi határozat erre kötelezett volna bennünket. Ehelyett úgy döntöt­tünk, hogy áthelyezzük Szegedre, hogy ott folytathassa tovább a ta­nulmányait. Hogy ilyen megoldás­ra jutottunk, azt az előzmények teszik indokolttá. Olyan esemé­nyek, amelyek részben az iskolá­hoz, részben Nagy Tibor személyé­hez fűződnek. Kezdjük az elsővel: múlt év decemberének elején az in­tézetben bombariadó volt. Ezután tantestületünk — hogy az ehhez hasonló ügyeket megelőzzük — olyan határozatot hozott, hogy az iskola, a kollégium területén és környékén történő gyújtogatást, petárdázást szigorúan büntetjük. A tanköteleseket másik iskolába helyezzük át, a már nem tanköteles diákokat kizárjuk. — Említette, hogy Nagy Tibor áthelyezésének személyéhez fűződő okai is vannak. • Nagy Tibor (Gaál Béla felvételei) — Az elmúlt tanév végén Nagy Tibor petárdát robbantott. Akkori ismereteim szerint a magatartásá­val különösebb gond nem volt, ezért egy igazgatói megrovást ka­pott, és ígéretet tett, hogy ez nem fordul elő többet... Pár napja, február 18-án tudtam meg, hogy a kollégium ablakából égő papírt dobott ki. Könnyen kiderült: ki a bűnös, a fiú maga is beismerést tett. — Úgy tudom, hogy az iskolában és főleg a diákotthonban a „gyújto­gatás” és a petárdázás mindennapi eseménynek számít, s általában nem vonnak senkit felelősségre érte. — Nézze, én este nem vagyok benn a kollégiumban. A nevelőta­nárok néha tapasztalnak hasonló­kat, de a tetteseket egyszerűen nem lehet megtalálni. A gyerekek na­gyon szolidárisak, nem árulják el egymást. Példa erre a nagy tűzeset is, aminek a tettesét a rendőrség máig nem találja ... Én azért úgy vélem, hogy nálunk még nem álta­lános szokás a gyújtogatás, a pe­tárdázás. De ha nem teszünk elle­ne, azzá válhat. — Tudunk egy bizonyos aláírás- gyűjtésről, a listán tanárok neve is szerepelt. — Valóban volt egy ilyen dolog, s néhány kolléga, aki ugyan a tan- testületi ülésen azt szavazta meg, amit kollégái, a negyedikesek lel­kesedése láttán aláírta a listát. Az­után jöttek hozzám, hogy most mi legyen. Ezért még egyszer össze­hívtam a tanári kart, s kértem: most már döntsük el, tartjuk-e ma­gunkat a megállapodáshoz. — ön állítólag kijelentette, hogy a tanárok vissza fogják vonni az aláírásukat. — Ilyen kijelentést nem tettem. A kollégák maguk rájöttek arra, hogy pedagógusként nem csele­kedtek helyesen. — Igaz-e, hogy „lebeszélte” Nagy Jibort a fellebbezésről? — Én azt mondtam neki: rend­ben van. De azt kötelességem el­mondani, hogy a fellebbezés nem szolgálja az érdekeit. A kérelem elbírálói ugyanis — bízom benne — helyesnek találják a testület döntését. A vizsgálat azonban leg­alább egy hónapig tarthat. A fiú­nak az a legelőnyösebb, ha minél hamarabb kerül be a szegedi isko­lába, hiszen érettségi előtt áll. Is­merkednie kell a tanárokkal, a té­telekkel. Mondtam: nyugodtan fellebbezhet, de amit mondtam, gondolja végig. — Nagy Tibor az iskola egyik legjobb tanulója volt, aki érettségi, fölvételi előtt áll. Ezek után mennyi esélye lesz a továbbtanulásra? — Meggyőződésem, hogy ugyanannyi, mintha nálunk ma­radna. Ha Szegeden is olyan tanul­mányi eredményei lesznek, mint nálunk, akkor felvételi nélkül is bejuthat a főiskolára. A két intéz­ményben közel azonos a követel­ményrendszer, s Tibort az új kö­zépiskolában majd maximális jóin­dulattal fogadják. „Azóta nyugtalan éjszakáim vannak" — Én teljesen összeomlottam, amikor megtudtam, mit csinált Ti­bor — mondja a fiú osztályfőnöke, Németh Rózsa. — A tavalyi bom­bariadó után én is azon a vélemé­nyen voltam, hogy szigorúan meg kell akadályozni minden effélét. De értsenek meg! Én pedagógus vagyok! Tibor az osztályomba járt, ő volt az egyik legjobb tanu­lóm. Nagyon nehéz helyzetbe ke­rültem. Egyik oldalról tartanom kell magam ahhoz, amit december­ben én is követtem, a másik olda­lon meg ott van a gyerek. Két kő között őrlődöm azóta is, nyugta­lan éjszakáim vannak. Lehet, hogy elnéztünk Tibinek néhány olyan dolgot, amit nem kellett volna? Nem volt rossz gyerek, talán elsza­ladt vele a ló ... A tantestületi döntést azonban 120, megfontolt diplomás ember hozta. Igaz, akkor nem tudtuk előre, hogy Nagy Ti­borról is döntünk. Ha akkor sejtet­tem volna, nem is tudom, hogyan szavazok. A tantestületi határozat mégis megszületett. Csupán két pedagó­gus nem emelte fel a kezét. Egyi­kük Katkics András fizikatanár. — Már negyeik éve tanítottam Tibort. Nagyon szimpatikus jelen­ségnek tartom, jó hatással volt a társaira. Én ilyennek ismertem. A viselt dolgairól, a tavalyi petár­daügyéről nem tudtam. Az alapján formáltam róla képet, amilyennek a fizikaórákon láttam, és ezért na­gyon jó véleménnyel vagyok róla ma is ... A régi tantestületi hatá­rozattal, amely a bombariadóval, a petárdázással kapcsolatban szü­letett, magam is egyetértettem. De Nagy Tibor ügye egészen más kate­góriába esik, hiszen nem volt ösz- szefüggésben azzal, amiről koráb­ban döntöttünk. Ezért úgy érzem, túl nagyot ütöttünk ... A legutób­bi tantestületi ülésen éppen azért nem szavaztam meg azt, amit a kollégák többsége. Azért tettem föl a kezem, hogy elmondhassam: mi­előtt végrehajtjuk a határozatot, vizsgáljuk meg egy kicsit alaposab­ban az ügyet. * * * Az érzelmek megoszlanak .. . S mint ahogy a máig rejtelmes de­cemberi gyújtogatási história nyo­mán különböző mendemondák kaptak szárnyra, Nagy Tibor ügyében is eltérő vélemények szü­lettek. Van, aki jogos büntetésről beszél, van, aki bűnbakkeresésről. Ki tudja, mi az igazság? A történet néhány mondata mindenesetre elgondolkodtató . . . Fejes Mária BÁCS MEGYEI FÖLDFORGALOM Hatáskör oda és vissza Tavaly nyáron a parlament ho­zott egy rendelkezést, mely a me­gyei vagyonellenörző bizottságok engedélyező hatáskörét kiterjesztet­te a mezőgazdasági szövetkezetek közös tulajdonában vagy használa­tában lévő ingatlanokra, továbbá a termőföld vagyonrészkénti kiadá­sára, illetve határozott időre szóló bérbeadására. Ez volt a sokat emle­getett Zsíros Géza-féle indítvány folyománya. Hátrányairól most hadd ne szóljak, megtették ezt már többen. Egy előnye azonban föllel­hető ennek a rendelkezésnek: az, hogy legalább van egy szervezet, amelyik az elmúlt időszak földfor­galmáról tájékoztatást képes adni. Mégpedig úgy, hogy nem vélekedé­sekre, hanem valós adatokra tá­maszkodik. A június óta működő Bács- Kiskun Megyei Vagyonellenörző Bizottság.a múlt esztendőben 1456 ügyirattal foglalkozott, ami több mint 1500 jogügyletet jelent. A me­zőgazdasági szövetkezetek ingatla­naira mindössze 714 vonatkozik, ezek közül a legtöbb — hatszázon felüli — a szövetkezeti földek el­adása, hetvenöt termőföld vagyon­részkénti átadása, alig húsz termő­föld haszonbérbe adása, illetve új társaságba apportként vitele. Érde­kes, hogy a megyében működő 132 szövetkezetből 38-nak volt ilyen ügylete, és hogy a legnagyobb terü­let, amelyről szó esett, 50 hektár. Ha azt vizsgáljuk, milyen közvet­len ok miatt bonyolódtak e föld­ügyek, megállapítható, hogy a leg­több szövetkezet hobbinak, zár- kertnek, üdülőnek szándékozott te­rületet átadni, illetve földcseréhez, beruházáshoz felhasználni. Voltak ügyek, amelyekben a volt tulajdo­nosok kiléte megállapítható lett volna, de az érvényes jogszabályok szerint az ő igényüket nem kell fi­gyelembe venni. Ha a volt tulajdo­nosnak van bejelentett földigénye, akkor ez — bár a jogszabályok ilyen kitételt nem tartalmaznak — jó szándékkal figyelembe vehető. Mi lehetett az oka annak, hogy ‘ — sok ellenkező értelmű jelzés elle­nére — csupán ekkora volt a föld- forgalom? Nos, magyarázat lehet sokféle, de az ezzel foglalkozók ta­pasztalataik alapján elsőnek a jöve­delmek csökkenését tartják. Má­sodsorban említik meg azt, hogy az utóbbi időben — még a reprivatizá­ciót óhajtók körében is - több év­szám kezdett keringeni. A harma­dik ok a kivárás, hiszen az emberek többsége nem akar törvénytelensé­get elkövetni, tehát megvárja, míg az; ügyletekről szóló rendelkezések megszületnek. Most még van kihez fordulni, van olyan szervezet, amely ezeket az ügyleteket számon tartja. Mint már említettem, tán ez volt az egyetlen előnye a rendelkezésnek. Ugyanis a szövetkezetekben addig is vezetőségi határozat kellett a földcserékhez, és közgyűlési az el­idegenítési ügyekhez. A vagyonel- lenőrző bizottság tulajdonképpen — ha a szabályok szerint rendben- lévőnek találta az ügyleteket csak áldását adta a lebonyolítás­hoz. Most azonban, az Alkotmány- bíróság döntése alapján, a bizottság hatásköre alól kivonják, április 30- ától, az ügyletek ellenőrzését; visz- szautalják azt a szövetkezetek ha­táskörébe. Vélhetően bízva abban, hogy addigra megszületik a kárpót­lási és a földtörvény. Gál Eszter Harc a kínok ellen Az utóbbi évtizedek során több olyan eljárást dolgoztak ki világszerte, amelyekkel hatásosan lehet mérsékelni és rövidebb-hosszabb időre megszün­tetni a fájdalmat. Korábban kizárólag csak gyógyszerek álltak rendelkezésre, ezek hátránya azonban eléggé közis­mert: nemkívánatos mellékhatásuk le­het, és időnként a dózist növelni kell. Az orvosokat régen foglalkoztatja, miért nem éreznek fájdalmat például a fakírok? E „titok” nyomán indulha­tott el Beecher amerikai katonaorvos is; a második világháború idején nagy­számú súlyos sebesültet kérdezett ki, s kiderült, hogy 60 százalékuk iszonya­tos sérülése ellenére sem érzett fájdal­mat. Arra lehet tehát következtetni, hogy az emberi szervezetnek van egy belső fájdalomelnyomó rendszere, amely felfokozott pszichológiai álla­potban működik. S kiderült, hogy ez a rendszer fizikailag is befolyásolható. A hatvanas évek végén például egy ugyancsak amerikai orvos, Reynolds mélyelektródákat bocsátott az agy­törzs meghatározott pontjaiba, s a be­tegek fájdalmai megszűntek. Ez a módszer ma már klinikai körülmények között általánosan használt. De jó eredményeket érnek el az úgynevezett bőrön keresztüli idegstimulációval is. A bőrfelület elektromos ingerlésével — főleg az alsó hátizomfájdalmaknál és arcidegzsábánál — hosszabb időre elmúlik a fájdalom. Felmérések arról tanúskodnak, hogy az arcbőr vibráci­ós ingerlése a betegek mintegy 60 szá­zalékánál kedvező hatást vált ki. Képünkön elektromos ingerléssel való „fájdaloműzést” láthatunk. A 200 milliamper erősségű áram hozzáveze- tése a bőr felületére tapaszok segítsé­gével felerősített elektródák útján tör­ténik. Hangok a tojásból Különös, más madaraknál nem tapasztalt szülő-gyerek kapcsolatra derítettek fényt amerikai kutatók laboratóriumi vizsgálatai. A fehér pelikán embriója ugyanis még a tojásból képes kommunikálni szüleivel. A pelikán két tojást rak le, s ezeket vérerekkel átjárt hatalmas lábával melegíti vagy éppen árnyékolja, ha túl erősen tűz a nap. Rögtön megoszlik a szülő figyelme, ha az egyik tojásból kikel az embrió, akkor ugyanis minden energiáját az újszülött foglalja le, s ha a leendő testvér valahogy nem gondoskodna magáról, menthetetlenül elpusz­tulna. A laborkisérletben két tojást vizsgáltak. Az egyik még ép volt, a másikból félig már kikelt a kis pelikán. (Ez az állapot két-három napig is eltarthat.) Azt tapasztalták, hogy a ki nem kelt embrió — a tojás belsejéből csipogva —• hívja a szüleit, ha fázik vagy ha nagyon melege van. Az anya azonnal reagál a hívásra, még akkor is, ha ezeket a jeleket magnószalagról játsszák le neki. Azt viszont nem sikerült kideríteni, honnan tudja meg a szülő, hogy az embriónak melege van vagy fázik, a tojásból érkező hangok ugyanis mindkét esetben egyformák. Elképzelhető, hogy más madár­fajok is hasonló módon tartják fenn fészkük és a tojások megfelelő hőmérsékletét.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom