Petőfi Népe, 1991. február (46. évfolyam, 27-50. szám)
1991-02-19 / 42. szám
1991. február 19. • PETŐFI NÉPE • 5 OTT VOLTUNK A SZOMSZÉDOK SZÁZADIK FORGATÁSÁN! — Pl ÁS PANNI A MENTŐBEN Mi történt a Kökörcsin utcában? • Ezt a nézők is látják csütörtökön. • Elégedett Horváth Ádám rendező és munkatársa. Heltai Nándor Elnyűtt, sovány asszony fekszik a hóra terített pokrócon február 13-án délelőtt 1/2 11 órakor Budán, a Kökörcsin és a Zsombolyai utca sarkán. Már megérkezett a mentő, mégsem nyúl senki a szótlan hölgyhöz, akit — ha jól hallottam — Piás Panniként emlegetnek a kíváncsi nézgelődők. Két rendőr is álldogál a közelben, rá se néznek a „szemmel láthatóan” magatehetetlen, kopottasán öltözött polgártársukra. Megafonhang tudatja: még egyszer. Középkorú férfi kábeltekercset gurít két Magyar Televízió feliratú gépkocsi között. Az MB 15-66 rendszámú mentőautó mellett Kulka János vált néhány szót egy fiatalosan öltözött középkorú férfival. A „mentőorvos” a mentőtiszttel, Vaszari Bélával. A tervezett időben kezdték meg a Szomszédok századik adásának külső felvételét. Összeszokottan dolgozik a stáb. Egyikük elővigyázatosan kérdi: „Engedélyezte Ádám a fotózást?” Bólintok, hozzájárult részvételünkhöz Horváth Ádám, a sorozat rendezője. Míg Straszer András dolgozik, sikerült megtudnom Lakatos Péter mentőápolótól és Kápolnai József garázsmestertől, hogy általában ezzel a kocsival robog a Mágen- heim doktor. Filmforgatásra is járnak. Előfordult, hogy felvételre indultak, de útközben váratlanul valódi sérültről kellett gondoskodni- ok, noha szabad idejükben dolgoznak a tévének, a filmgyárnak, de a bajbajutottakon ilyenkor is segíteniük kell. Időközben a mentőkocsiba emelték az „eszméletlenül részeg” asszonyt. Vaszari Béla szerint igen életszerű az eset is, a jelenet is, mert mind sűrűbben fordul elő, hogy méregtelenítőbe kell szállítani részeg nőket. Az sem ritka: képtelen kifizetni a kezelés, a szállítás költségeit a szenvedélybeteg. A második kísérletre sikerül a jelenet, a tévések Gazdagrétre indulnak, a járókelőket alakító sta• „Megy” a csapó, kezdődhet. • Rövid megbeszélés a forgatás előtt, fekete sállal Kulka János. tiszták meg Piás Panni a gyártás- vezető kocsijához. A tétlen nézgelődők — köztük Nyers László, Tolnai Imre és Kalocsai Gézáné — fölveszik járandóságukat, az 500-500 forintot. Bizonyára többet kap a hordágyra pakolt asz- szony. A jelenetet a Szomszédok századik fejezetében, az ötvenedik adásórában láthatják csütörtökön a nézők, akik ma már Böhm bácsi, Gábor Gábor, Julcsi, Szikszai művésznő, Sümegi művész úr, Takácsék nélkül el sem tudnák képzelni kis hazánkat. Mit kívánjunk e kedves alkalomból képernyős ismerőseinknek, magunknak? Unokákkal, új ismerősökkel vitázzanak, beszélgessenek ugyanebben a körben a kétszázadik fejezetben, hogy miért is látták 3-4 éve olyan reménytelennek jövőjüket. Mindenki számára természetes a mentőorvos lelkiismeretessége, Takácsné kereskedői ügybuzgalma, hogy férjére egy öttalálatos formájában egyszer rámosolygott a szerencse. Néhányan nagyobb és szebb lakásba költözhetnek, de azért a barátság megmarad ... • Az igazi mentősök. (Straszer András felvételei) Csalapítvány ? A négyéves Renáta szívet facsaró története sok jótét lelket megindított. Édesapja a társadalom segítségét kérte a kis beteg külföldi gyógykezeltetéséhez, s az életmentő célra alapítványt hozott létre. Szépen gyűltek már a forintok az alapítvány bankszámláján, amikor kiderült: Renáta nincs, nem is létezett soha máshol, mint egy dolog- talan fiatalember fantáziájában. A felháborító szélhámosság híre nagy vihart kavart, s nem tett jót azoknak, akik igazán nemes céllal működtetnek vagy szeretnének működtetni alapítványt. — Egyáltalán: kinek van joga ma Magyarországon alapítványt létrehozni?— kérdeztük dr. Kiss Máriát, a Fővárosi Főügyészség ügyészét. — A törvény igen liberális: voltaképpen bárki — magán- és jogi személy egyaránt — megteheti ezt. — Milyen főbb feltételei vannak az alapítvány bejegyzésének? — Szabályos névvel és bankszámlaszámmal kell rendelkeznie, s olyan célt kell az alapítvány létrehozójának kitűznie, amely társadalmi vagy szélesebb közösségi érdekkel egybeesik. Az alapítóknak induló tőkét kell letenniük, s vagyonkezelő szervezetet, ismert nevén: kuratóriumot is létre kell hozniuk. A kuratóriumnak meghatározott időközönként számot kell adnia az alapítvány vagyoni helyzetéről, s ha a kezelő szervezet működése nem felel meg a követelményeknek, végső soron bírósági beavatkozásra is sor kerülhet. — Az elsorolt feltételek meglétét, s még nyilván egyéb tényezőket is vizsgálnak tehát az alapítvány indulásakor. De azok igazságtartalmára is kiterjed-e az ellenőrzés? — Erre, sajnos, nincs mód. Ezért is fordulhatnak elő a szélhámosságok, csalások, amelyeknek jószándékú és jóhiszemű emberek az utóbbi időben mind gyakrabban estek áldozatul. — Hogyan lehet védekezni az alapítvány-csalók ellen ? Bizonyára nem könnyen, hiszen sokszor már az alapítvány célja is olyan, hogy nem túl ildomos kételkedni benne. — Ez így van. Mégis adhatok tanácsot. Mindenekelőtt azt, hogy bármily nemes céllal kérnek tőlünk pénzt az alapítványhoz, előbb győződjünk meg, hogy a megjelölt cél létezik-e. — így a „Renáta-ügy" analógiájára: van-e valóban külföldi ápolásra szoruló beteg, s tényleg annyi pénzre van-e szükség, mint állítják ? — Igen. A valós céllal működő alapítványok esetében pedig az időnkénti elszámoltatás lehet a biztosíték a kellemetlen csalódás ellen. S. J. FILMMÚZEUM Az Erdei Ferenc Művelődési Központ legújabb, csütörtökön induló filmmúzeumi sorozata az előzőekhez hasonlóan, az utóbbi félszáz év érdekes reprezentánsaiból állította össze programját. A rendezvénysorozat a Muriel című, 1962-ben készült francia produkcióval indul. Alain Resnais nevezetes — a .többi között Susan Sonntag: A pusztulás képei című esz- székötetében klasszikussá emelt — műve afféle sorvezetőként szolgál a kortárs filmművészet legjelentékenyebb tendenciáival való ismerkedésben. A második alkalommal a mai angol film legifjabb nemzedékéhez tartozó rendező: Terence Davies: Távoli hangok, csendélet.. . című, még mindig friss (1988-ban készült) alkotásával találkozhatunk. A sztori ezúttal sem árul el sokat: a rendező „emlékeket” körvonalaz egy ötvenes évekbeli munkáscsalád életéről. A produkció üdítően friss szemléletmódját, ábrázolásmódjának erényeit Cannes- ban a Fipresc díjával, hazájában pedig Az év legjobb brit filmjeként ismerték el. A sorozat harmadik estjén ismét egy kortárs angol mű következik. Az 1979-ben készült Vihar rendezője a frenetikus stiliszta: Derek Jarman. Shakespeare alapdarabja ezúttal is csak kiindulópont, inspiráció Jarman szépséges, szuggesztív mozijához. Shakespeare-Prospero varázspálcájának tudását, az emberi szellem mágiáját és titkait hasonló leleményességgel fürkészi, mint Garavaggio-tanulmá- nyában. A filmmúzeumi sorozat második felében főként amerikai filmekkel találkozhatnak az érdeklődők. Persze, nem a ma, hanem a negyvenes, ötvenes évek Hollywoodjának mozijával. A rendezők: Marwyn Le Roy, Orson Welles, John Huston és Robert Flaherty. K. J. ZENE — FELSŐFOKON A professzionalizmus diadala A napokban két rendkívüli hangverseny örvendeztette meg Kecskemét közönségét. Két koncert, két alapjában különböző, sőt ellentétes zenei interpretáció, de a maga nemében páratlan produkció tanúi lehettünk — se minőség vonzerejét jelzi, hogy közeli időpontok ellenére mindkét hangversenyt komoly érdeklődés kísérte. A filharmóniai sorozat kétségtelenül kiemelkedő rendezvénye volt Perényi Miklós (gordonka) és Jan- dó Jenő (zongora) szonátaestje. Zelinka Tamás hatásos ismertetése kellőképpen felkeltette a közönség érdeklődését, sőt azonnal kritizálta, kommentálta is az elhangzottakat, a koncert varázsa viszont az előadás szavakkal ki nem fejezhető rejtelmeiből fakadt. Mi a titka Perényi Miklós művészetének? Hogyan lehetséges a technikai tökéletesség ilyen szintje mögött, pontosabban fölött, a zene belső életének-lüktetésének ilyen mértékű érzékeltetése? Hogyan képes a végsőkig leegyszerű- sitett formálás, a minden mesterkéltséget lefaragó egyszerűség a legapróbb feszültségek és rezdülések kifejezésére? A választ az igazi művészet évezredek óta keresett, de valójában soha meg nem talált titka rejti, az a bűvös erő, amellyel a nagy müvek s a nagy művészek képesek kiragadni közönségüket a hétköznapi idő és tér szokványos dimenzióiból. S az így kizökkent IDŐ megállj!-t parancsol az ÉLET feszültségeinek, s a zene feszültségeivé transzponálja azokat, hogy ott azután feloldódjanak. A megállított pillanat IDŐTLEN harmóniává oldja a gyarló világ. köznapi disszonanciáit, s e törekvésének gesztusai mögött az emberi alkotás VÉGTELEN kimeríthetetlenségét tárja hallgatói elé. S létezik-e más erő, ami — hacsak egy-egy szonáta idejére is — helyrebillentheti a felfordult VILÁG megbicsaklott egyensúlyát? Perényi Miklós és Jandó Jenő létrehozták ezt a CSODÁT, elhitették velünk, hogy létezik még olyan harmónia, amiért érdemes küzdeni, s ezzel a művészet legnemesebb küldetését teljesítették ki. Ezt sugallták a Bach- szonáta harmadik tételében a mélység orgonapontja felett hullámzó halk harmóniák érzékeny váltásai, a Franck-szonáta nyitó tételének felfelé törekvő dallamai, s a záró tétel egyszerű tisztaságuk révén megragadó témái. S mindez folytatódott a koncert második részében Poulenc és Debussy szonátájának megszólaltatásánál. Az európai kultúra igazi értékeinek, a dallamosságának és a szépségnek a visszavétele volt ez a félidő a századunk zenei megújulásában oly nagy szerepet játszó francia komponisták felidézésével. A Pou- lenc-szonáta befejező tételének világosan megrajzolt kontrasztjai, vagy a Debussy-szonáta első tételének lendületes befejezése éppúgy gazdagította az est élményeit, mint a lassú tételek hosszan kitartott záróhangjainak emlékezetes kicsengése. S ha filharmóniai koncert a szó hagyományos-szokványos értelmében képviselt vitathatatlan értéket és minőséget, akkor két nappal később a Festival Art szervezte Xaver Varnus-orgonaest épp számunkra újszerű-szokatlan jellegével tűnhetett ki. Már a felvezetés is meghökkentő: jól szervezett reklám és propaganda, finom rábeszélés és alig leplezett manipuláció, konferálást helyettesítő írott információ és udvarias invitálás a következő rendezvényekre ... S íme az eredmény: özönlik a közönség, fogy a jegy, fogy a lemez, kicsi a ruhatár, kevés a szék, óriási a várakozás, s ami a legfontosabb — vitathatatlan a siker... Persze a szervezők biztosra mentek, tudták, kit léptetnek fel, s tudták, hogy az általuk kíváncsivá tett közönségnek nem fognak csalódást okozni. Ha ezt a színvonalat tartani tudják, hosszú távon gondolkodhatnak. Mert a jó reklám mögött csak kiváló minőség húzódhat meg, s viszont: a legjobb minőség „eladásához” is szükség van a hasonló profi reklámra. Hihetetlen felelősség lehetett ilyen hírverés után fellépni a zsúfolt teremben, s J. S. Bach szellemét idézni e széles körből verbuválódott publikum elé. Xavér Varnus azonban rendelkezik azokkal a képességekkel, melyek bármilyen körülmények között a biztos siker érdekében mozgósíthatók. Tud valamit, amit csak nagyon kevesek tudnak — az egyénisége erejével hat a közönségre. Vibráló zeneisége nem csupán biztos technikai felkészültséggel párosul, hanem a zenéhez, a megszólaltatott zeneművekhez, szinte minden egyes hanghoz való sajátos viszonyulással is. Varnus nem előad vagy interpretál, sokkal inkább újragondol, újraértelmez minden egyes zenei motívumot, ötletszerűen kiemelve vagy visszafogva a számára éppen fontosat, illetve kevésbé jelentősét. Persze a rögtönzés, az improvizáció mélyén, a pillanatnyi reagálás hátterében nagyon is tudatos, előre eltervezett, sokszor kipróbált, ha úgy tetszik, tradicionális előadói magatartás húzódik meg. A koncert mindkét szakasza kitűnően felépített dramaturgiát követett, s e nagyobb egységet átfogó „formán” belül hasonlóan szisztematikus rendben követték egymást a különböző karakterek. Az általában véve dús regisztrálás eleve alkalmas a tömeghatás fokozására, s Varnus tudatosan élt ezzel a koncert kezdetén, s csak akkor váltott egészen halk, bensőséges hangszínre, amikor már tökéletesen bírta a közönség figyelmét. Látszólag váratlan fordulatai, meglepő effektusai is pontosan követték a befogadás szempontjából fontos pillanatokat, a figyelem ébrentartásának csomópontjait. S hogy e zabolátlanul rögtönző, önkényesen értelmező, közönségét magával ragadó előadóművészet mögött valódi zenei érzékenység rejlik, éppen az effektusait tekintve mértéktartó, dallamformálását illetően azonban beszédes-meditatív korálfeldolgozások mutattak példát. A nagy Bach-művek (G-moll fantázia és fúga, D-moll toccata és fúga) szabadon értelmezett előadását lehetne ugyan vitatni vagy a hagyományos felfogás nevében kritizálni, egészében megmutatkozó megformálásuk, ötletgazdag részletmegoldásaik azonban megkérdőjelezhetetlenül hitelesek. A második rész improvizációja a tradicionális négytételes ciklus dramaturgiáját követte a két, ritmikai elemre alapuló szélső tétel közé egy dalszerű, impresszionista, majd egy, a modern dzsessz elemeiből táplálkozó szakasz beépítésével. Herboly László kiváló partnernek bizonyult ütőhangszeres közreműködésével, s így utólag visszagondolva feleslegesnek tűnik a művész előzetes mentegetőzése mindazért, ami akkor született az orgona és a dob együttes közreműködésével. Rendhagyó koncert volt tehát ez a legjavából, kiváló alkalom zenei előítéleteink, rögzült témáink rombolására, s aki a folytatásra is kíváncsi, március első napján ismét hallhatja Xaver Varnus orgonajátékát. Aki pedig inkább a hagyományos zenei élményre vágyik, meghallgathatja a filharmónia következő koncertjén, március 11-én a Magyar Állami Énekkart. Horváth Ágnes
