Petőfi Népe, 1991. február (46. évfolyam, 27-50. szám)

1991-02-15 / 39. szám

>991. február 15. • PETŐFI NÉPE • 11 Gondokkal terhes készülődés Albertville-ben SPORT • SPORT • SPORT • SPORT HÉT VÉGI ELŐZETES Egy évvel a téli olimpiai játékok előtt az albertville-i esemény szervezőbizottságának társelnökei, Jean-Claude Killy és Michel Bamier úgy nyilatkoztak, hogy az „elő­adásra” készen állnak, és a költségvetési problémák sem akadályozhatják meg a világverseny megrendezését. Tény, hogy a háromszoros olimpiai bajnok síelő, Killy vezette szervezőknek még komoly fejtörést okoz jó né- hányprobléma. A rendezés költségei már most 320 millió dollárral meghaladják az előzetes tervezetet. Környezet­védelmi tiltakozások akadályozzák a bob- és szánkópálya építését La Plagne-ban, mivel a teknő fagyasztását előse­gítő ammónia környezetkárosító hatású. Ugyancsak ké­sik a síugrósánc befejezése Courchevelben. A házigazdák azonban biztosak benne, hogy márciusig elkészülnek a létesítmények, így elegendő idő marad azok kipróbálásá­ra. Az olimpia központjának számító Albertville-ben pél­dául e héten szombaton Világ Kupa-viadallal avatják fel a 10 ezer férőhelyes gyorskorcsolya-stadiont. A már rajtra kész pályákkal sincs minden rendben. A női alpesi sizők „otthonában”, Meribelben a lesiklópá­lyát túl gyorsnak, és ezért veszélyesnek tartják, ezzel szem­ben a Val d’Isere-i férfi lesikló lejtőt túl lassúnak ítélik meg. Tény, hogy az egykori olimpiai bajnok, Bernhard Russi tervezte, 26 kanyarral tarkított pálya a technikás lesiklóknak kedvez: a versenyzők átlagsebessége nem ha­ladja meg a 90 km/órát. A helyieket még az ág is húzza: a premierre a napokig tartó sűrű hóesés miatt nem kerülhe­tett sor az elmúlt hét végi kettős Világ Kupa-futamon. Nagy fenyegetést jelent a bizonytalan ideig tartó Öböl- háború is, hiszen a terrortámadásoktól való félelem töb­beket távol tarthat az olimpiától. Az amerikaiak visszalé­pése igencsak érzékenyen érintené a szervezőket, hiszen a tv-közvetítési jogot 243 millió dollárért megvevő ameri­kai CBS társaság — érthetően — csak abban az esetben fizeti ki a teljes összeget, ha „sajátjai” is rajthoz állnak. A szaporodó gondok ellenére a Savoie tartománybéli települések lassan-lassan „ébredeznek”; a készülődés láza egyre inkább érezhető a játékoknak otthont adó 1600 négyzetkilométeres körzetben, Albertville-ben és a to­vábbi 10 faluban. MAI MŰSOR TV I. MŰSOR 8.58: Műsorismertetés 9.00: Képújság 9.05: Tévétorna 9.10: A hunani lány — Kínai film. 94' 10.45: Dzsesszhűrokon —(ism.) 11.35: Képújság 14.55: Képújság 15.03: Műsorismertetés 15.05: Északisí-világbajnokság. 4x 10km-es férfi váltó 15.55: Déli videoújság 16.05: Stíri — Hírek románul 16.10: Tiszta szóval 16.55: Músorajánlat 17.00—19.00: Péntek délután 17.00: Évgyűrűk 17.30: Téka — Közhasznú információk kb. 17.40: „Együtt" — Riportfilm kb. 18.00: Ablak 19.00: „Maradjatok meg szeretetemben!” 19.10: Esti mese —Tinti kalandjai 19.25: Közlemények — Műsorajánlat 19.30: Híradó __ ____ 20.00: Kávészünet. Viccmester: Antalomra 20.06: Dallas — Ameri&i filmsorozat 4I)Mzl Régi ismerős 46" 20.55: Panoráma 21.55: Van öt perce? — Verdi: Rigoletto — A herceg áriája 22.00: Betiltott filmek — őrizet. Lengyel film. 108 23.50: Híradó 3 0.05: BBC-híradó TV II. MŰSOR 17.00: Képújság 17.15: TV2 17.45: Dominó — Telefonos játék 18.00: Telesport 18.25: Gyerekeknek — Pumukli — NSZK— magyar rajzfilmsorozat — (ism.) Pumukli az is­kolában 18.50: TV2 19.00: Szupercsoport — Amerikai bűnügyi té­véfilmsorozat. A hologram. 47' 19.47: TV2 20.07: A magyar énekművészet nagyköve­tei. Kincses Veronika estje 21.00: Híradó 2 21.20: TV2 21.30: Múlt idő. Könnyűzenei műsor 22.00: Napzárta kb. 22.45: A pénz— Francia tévéfilmsorozat Ilii 2. rész. 81' 0.05: TV2 ÚJVIDÉKI TV 15.30: Műsorismertetés — magyarul. 15.35: Zenés műsor. 15.50: Tv-napló — ruszinul. 16.05: Tv-napló —románul. 16.15: Fazonok és formák — gyermekműsor. 16.45: Tv-napló — magyarul. 17.00: Tv-napló. 17.25: Vajdaságon át. 18.15: Tv-magazin — szlovákul. 19.15: Rajzfilm. 19.25: Reklám. 19.30: Tv-napló — magyarul. 19.55: Reklám. 20.00: San Francisco utcáin — sorozat­film. 20.55: Reklám. 21.00: Művelődési műsor. 22.00: Tv-napló. 22.20: Dzsessznapok (felvéte­lek az Újvidéki Dzsesszfesztivá/ról). 22.40: Mű­sorzárás. KOSSUTH RÁDIÓ Óránként: Hírek — Időjárás — Útközben. 4.30: Reggeli Krónika. 8.00: Hírek — Időjárás. 8.05: Hangszemle. 8.20: Tér— Idő (ism.). 8.50: Külpo­litikai figyelő. 9.05: Napközben. 11.10: Népdalok. 11.34: Zsebrádiószínház. 12.00: Déli Krónika. 12.30: Ki nyer ma? 12.45: Külpolitikai könyves­polc. 13.05: Klasszikusok délidőben. 14.05: Erről beszéltünk. 14.35: Orvosi tanácsok. 14.40: Nép­zenetár. 15.05: Magyar írás. 15.50: Beszélni ne­héz. 16.00: Délutáni Krónika. 16.15: Hangoló. 17.05: Magyarországról jövök. 18.00: Esti Króni­ka. 18.30: Ráadás. 19.05: Sportvilág. 19.15: Lát­tuk, hallottuk. 19.30: Hol volt, hol nem volt... 19.40: A Csobolyó együttes felvételeiből. 19.50: Gong. 20.05: Volt, nincs, mi lesz? 20.35: A Buda­pesti Tavaszi Fesztivál előtt. — V/2. rész. 20.35: URH-n: Körkapcsolás bajnoki jégkorongmérkő­zésekről. 21.05: Kilátó. 21.50: Beszélni nehéz (ism.) 22.00: Késő esti Krónika. 22.30: Kurza Ri- chárd dzsesszegyüttese játszik. 23.05: Menjünk ölre. 24.00: Hírek — Időjárás. PETŐFI RÁDIÓ 4.30: Reggeli zenés műsor. 6.03: csúcs. 7.37: Sportreggel. 8.00: Hírek — Időjárás. 8.05: Rivaldafényben: Neil Young. 9.00: Hírek —- Időjárás. 9.03: Rácsos panoptikum. 9.53: Ugyanaz többször. 10.00: Kertbarátok műsora. 10.05: Idősebbek hullámhosszán. 10.50: Hajszál­gyökerek (ism.) 11.00: Hírek — Időjárás. 11.03: Folk-rock koncertekből. 11.33: Görög melódiák. 12.00: Nóták. 13.00: Hírek — Időjárás. 13.03: Pophullám. 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00: Péntektől péntekig. Közben: 14.50: Könyvről — könyvért. 15.00: Hírek — Időjárás. 17.00—19.00: RádióMa. Benne: 17.00: Hírek — Időjárás. 17.30: Drogambulancia. 17.50: A— B/CD. 18.20: Telis-telefondorlat. 19.00: Hírek — Időjárás. 19.03: Kölyökrádió. 19.30: Mozima­gazin '91. 20.15: Filmpremier. 21.00: Hírek — Időjárás. 21.03: Kapcsoljuk a stúdiót. 21.30: Ci­gányfélóra. 22.00: Arckép emlékeinkből. 23.00: Hírek — Időjárás. 23.03: Sporthíradó. 23.10: Pót­tarisznya. BARTÓK RÁDIÓ 6.00: Muzsikáló reggel. 9.10: Barokk muzsika. 10.20: Vallások világhíradója. (ism.). 10.50: Kó­rusmuzsika. 11.14: Klasszikus kamarazene. 12.00: Hírek — Időjárás. 12.05: Oberon. 13.00: „Az ár ellen — az árban". 14.00: Éneklő Ifjúság. 14.12: Richard Strauss: Hősi élet. 15.00: Barokk muzsika tárogatón. 15.27: Operatörténeti érdé- . kességek. Közbeni 16.00: Hírek — Időjárás.' ^f6.0§: .petes' anv#riyajvünk fern.) 17.50: Doda-j | son: Szvit. 18.00: V materinskom jaziku. 18.20: In limba materná. 18.40: Na maternjem jeziku. 19.00: Hírek — Időjárás. 19.05: In der Mutter­sprache. 19.25: Hangverseny. 20.27: Könyv­szemle. 20.37: Maros Éva hárfázik. 21.10: Kortár­sunk Mozart. 22.30: Operaáriák. 23.00: Bach- művek. 24.00: Hírek — Időjárás. 0.10: Összki­adás. 1.52—2.00: Méhul: F-dúr nyitány. RTL PLUS 6.00: Halló, Európa—jó reggelt, Német­ország! 8.35: Telebutik. 9.30: A zöld pók rejtélye. — (NSZK zenés krimi) 88' FF. A közkedvelt dzsesszbárban titokzatos gyilkosságok történnek. Bock felügyelő csapdát állít a gyilkosnak... 11.00: Rizikó. (Ism.) 11.30: Telebutik. 12.00: Forró nye­remény. (Ism.) 12.35: M ügyosztály. (Am. krimisor.) Méreg a kocsiban. 13.00: Dirty Dancing (Am. tévésor.) Baby. 13.20: Kali­fornia klán. (Am. sor.) 14.05: A Spring- field-sztori. (Am. sor.) 14.50: Vad Rózsa. (Am. sor.) 15.38: Nettó —A gazdaság ma. 15.50: A bűn riporterei. (Amerikaikrimiso­rozat). Felkelés. 16.40: Rizikó — Játék. 17.10: Forró nyeremény. 17.45: Játssz ve­lünk! 18.00: A hatmillió dolláros férfi. (Amerikai akciófilm-sorozat.) Az összees­küvés. A szovjet olimpiai válogatott látoga­tóba érkezik Amerikába. A csapat egyik tagja védelemre szorul. Steve a legalkalma­sabb a feladat ellátására. 18.45: Híradó — Időjárás. 19.20: Visszatérés a múltba. (Amerikai sci-fi-sorozat.) Jimmy. 20.15: Légifarkas. (Amerikai akciófilm-sorozat.) Veszélyes küldetés. 21.15: Túl a csúcson. — (Amerikai film) 89'. 23.05: Tutti Frutti. 0.05: Egy lány túl sokat tud. — (Olasz szexfilm). 77'. 1.25: Kaktusz a hóban (Am. film) 85'. 2.50: Egy lány túl sokat tud (ism.). 4.10: Vissza a múltba. 4.55: Légi- farkas — (ism.). 5.40: Flash Gordon — (Amerikai sci-fi-sorozat). SAT 1 6.00: Jó reggelt a SAT 1 -gyei! 8.35: Szomszédok. (Ism.) 9.05: Szerelemhajó. (Ism.) 9.55: Teleüzlet. 10.15: Szellem­űzők. (Ism.) 10.40: Füstölgő coltok. (Ism.) 11.30: Csodák. (Ism.). 12.20: Szerencse- kerék. (Ism.) 13.00: Telebörze. 14.00: Szomszédok. (Ausztrálsorozat) Sztárjelöl­tek. Paul kénytelen rádöbbenni, hogy egy szupermarket berendezése súlyos követ­kezményekkel jár. Mike és Scott elhatároz­za, hogy titokban zenét szerez. 14.25: Sze­relemhajó. (Amerikai sorozat) Gyilkosság a fedélzeten 2. 15.15: Fejecske, fejecske. — Játék. 15.40: Teleüzlet. 15.55: Paradise. (Westernsor.) Egyenlőtlen küzdelem. 16.45: T.J. Hooker. (Amerikai krimisoro­zat) Love Story. 17.45: Műsorismertetés. 17.50: Mr. Belvedere — (Amerikaisorozat) A két szép szemedért. 18.15: Esély — Já­ték. 18.45: Híradó — Időjárás. 19.15: Sze­rencsekerék. 20.00: A két zsaru. (Amerikai krimisorozat) Véres nász. 21.00: Frank — Show. 22.05: A keresztapa. (Amerikai film. 1. rész) 168' 1.00: Fiatal szerelem. (NSZK erotikus film) 83'. 2.25: A két zsaru. (Ism.) 3.15: Műsorismertetés. EUROSPORT 7.00: D.J. Kat-show. 8.30: Eurobic. 9.00: Sí-vb. 12.00: Eurobic. 12.30: Atléti­ka. 13.30: Tenisz. 15.30: Motorsport. 16.00: Atlétika. 17.00: Gyorskorcsolya- világkupa. 18.30: Eurosport-hírek 19.00: Tenisz. 21.00: Birkózás. 22.30: Súlyeme- lő-vb. 23.00: Sí-vb. 24.00: Euro­sport-hírek. RÖVIDEN • Bácska Kupa labdarúgó-mérkőzést játszott Fajszon a Bajai SK csapata. A 100 néző előtt lezajlott összecsapáson a vendégegyüttes, 2—0-s félidő után, 4 —1-re győzött. A fajsziak gólját Ara­nyos, a bajaiakét Schneider 2 (egyet 11- esböl), Faddi és Horváth Árpád szerezte. • A hét végén Lajosmizsén rendezték meg a fiú kézilabda Országos Ifjúsági Ku­pa egyik csoportjának mérkőzéseit. A tornát, pontveszteség nélkül, a debrece­niek nyerték, míg a hazai csapat, a Tisza Volán és a Cegléd legyőzésével, a máso­dik helyet szerezte meg. A lajosmizseiek ezzel bejutottak a legjobb 8 közé, ahol a Debrecenen kívül várhatóan a Bp. Hon­véd és az Elektromos lesz az ellenfelük. • Előkészületi labdarúgó-mérkőzé­sen, 1—1-es félidő után, 2—2-es döntet­len eredmény született a Kecskeméti SC és a Kecskeméti TE csapatai között. A gólokat Kiss F. (2), illetve Berki és Káta, szerezte w • Budapesten rendezick meg .a BM országos egyéni cselgáncsbajmkságot-;. amelyen a kecskeméti versenyzők igen előkelő helyezéseket értek el. Eredmé­nyek: 78 kg: 3. Téti, 5. Er ki. 86 kg: 3. Déri. 95 kg: 3. Fekecs. +95 kg: 3. Kraj- nyák. A verseny végén csapateredményt is hirdettek, és abban a Bács-Kiskun me­gyeiek a harmadikok lettek. • A hétvége legrangosabb vívóesemé­nye a férfi párbajtőrözők párizsi Világ Kupa-versenye lesz, de az utánpótlás képviselői is két helyszínen gyarapíthat­ják pontjaik számát. A Monal Kupáért kiírt párbajtőrviadalra Hegedűs Ferenc, Szőke Attila, Kovács Iván, Pásztor Sza­bolcs és Szikrai Attila utazik. A küldött­séghez csatlakozik az öttusázó világbaj­nok Fábián László, aki társaival Barcelo­nában edzőtáborozik, s pástra lép a fran­cia fővárosban a Görögországban edzős- ködő Kolczonay Ernő is. Osnabrückben, a junior női párbajtőrviadalon Hormay Adrienn, Lascsik Krisztina és Horváth Katalin képviseli a magyar színeket, mig Etampban, a junior tőrvívónők vetélke­dőjén Mohamed Aida, Kulcsár Alexa és Tóth Mónika versenyez. • A két hét múlva megrendezésre ke­rülő Tricotex Kupa nemzetközi viadalon a „sportok királynőjét" számos világ­nagyság képviseli, érdemes lesz tehát feb­ruár 26-án kilátogatni a Budapest Sport- csarnokba. Spiriev Attila, a verseny me­nedzsere elmondta, hogy a 60 méteres fér­fisíkfutásban a kanadai Ben Johnson mel­lett rajthoz áll a kétszeres világbajnok amerikai Calvin Smith. Magasugrásban a spliti Európa-bajnokság bronzérmesét, a bolgár Georgi Dakovot is láthatják a né­zők. A távolugrás mezőnye is tele van nagy névvel: vendég lesz Robert Emmijan, az örök világranglistán 886 cm-rel második helyen álló szovjet versenyző ; a kubai Jai­me Jefferson, az 1990-es világranglista második helyezettje, valamint több olyan sportoló, aki már túlszárnyalta a 8 métert. Rúdugrásban a tavalyi francia bajnok, Salbert Ferenc vetély társa lesz például két bolgár klasszis: a fedett pályás EB-ezüst- érmes, világbajnoki ötödik helyezeti, Ni­kolai Nikolov és a világbajnokságon hete­dik helyen végzett Delko Leszev. PÉNTEK LABDARÚGÁS 19. Rákóczi Kupa diák teremlabdarú­gó-torna: Kiskunhalas, ÁMK-sport- csarnok, 15 órakor. Tizenkilencedik alkalommal rendezik meg Kiskunhalason a Rákóczi Kupát, amelyen, a ha­gyományoknak megfelelően, az országban II. Rákóczi Ferenc nevét viselő középfokú iskolák, mezőgazdasági szakközépisko­lák és a rendező jogán három kiskunhalasi iskola csapata vesz részt. A nyolc induló közt talál­juk a kupa védőjét, a Vásáros- namény együttesét, valamint a Sárospatak, az Orosháza, a Gyöngyös és a Szeged csapata­it. A hazai színeket a kiskunha­lasi II. Rákóczi Mg. Szakkö­zépiskola, a Szilády Áron Gim­názium és Szakmunkásképző képviseli. A korábbi vetélkedő során a halasi II. Rákóczi-isko- la és a Szilády Á. Gimnázium 4- 4 alkalommal volt kupagyőztes. Az erőviszonyok évről évre vál­toznak, így nehéz lenne megjó­solni, hogy most ki lesz a győz­tes. A torna során, pénteken és szombaton, két négyes csoport­ban körmérkőzést vívnak a csa­patok, majd vasárnap kerül sor a csoportok azonos helyezettjei­nek döntőjére. TENISZ Országos, női, vidéki fedett pályás egyéni bajnokság: Kiskőrös, fedett te­niszcsarnok, 8 órától. DIÁKSPORT Játékos sportvetélkedő: Kiskőrös, sportcsarnok, 10 óra. Az általános iskolai vetélkedő körze­ti első helyezettjeinek megyei döntője. SZOMBAT ASZTALITENISZ NB I-es férfi A csoport: Győri Elekt­romos—Kiskunfélegyházi Lenin Tsz SK. Győr, 10 órakor. A kiskunfélegyházi gárda már biztos tagja a rájátszásban az 1—4. helyért küzdő csoport­nak, de a negyedik helyért még nagy harc folyik a győri, a mis- ■' kolci és a ceglédi együttesek kö- - zott. A szombati találkozónak igy valójában a győriek szem- ' pontjából van igazi tétje, bár esélyük a jobb erőt képviselő félegyháziakkal szemben még hazai környezetben is nagyon kevés. Tavaly Győrben csak 14:11-re tudtak nyerni a fél­egyháziak, ám azóta a győri csapat gyengült, a félegyháziak pedig erősödtek. NB I. B csoportos női mérkőzés: Kecskeméti Spartacus—Orosházi MTK, Kecskemét, Széchenyi sétány 11., 10 órától. A feljutás szempontjából döntő fontosságú mérkőzést játszik a két együttes. A szövet­kezetiek ősszel Orosházán úgy nyertek 14:11 arányban, hogy az utolsó kör előtt még a házi­gazdák vezettek. Ekkor a kecs­kemétiek sorozatban 5 győzel­met arattak, és meglepetésre a maguk javára fordították a mérkőzést. NB Il-es női mérkőzések: Egri Áfész —Kunszentmiklósi Temaforg, Eger, 11 órakor. Kecskeméti Spartacus II. —Siketek SC, Kecskemét, Széchenyi sétány 11., 14 órakor. NB Il-es férfimérkőzés: Tipográfia -Kecskeméti Tejipar, Budapest, So­mogyi B. u., 10 órakor. NB III-as csapatbajnokság: Békés­csabai Kner SC—Kalocsai SE, Kkha- lasi AC—Gyulai Élésker, Kerekegyhá­zi SE—Makó. Kezdés 10 órakor. La- josmizse—Fővárosi Közterület-fenn­tartó, 11 órakor. BIRKÓZÁS Vatai László országos, serdülő kö­töttfogású egyéni verseny: Kalocsa, új sportcsarnok, 11 órától. Az immár nyolcadik alka­lommal sorra kerülő, nagysza­bású birkózóversennyel kíván­nak megemlékezni Vatai Lász­lóról, a Ferencváros örökös baj­• A szombati, Tungsram SC- SK kosárlabda-mérkőzésen sok mú­lik azon, hogy Hosszú Istvánnak, a ba­jai csapat bedobójának hányszor „sül el” a keze. (FarkasTibor felvétele) I nokáról. aki valamikor Kalo­csán kezdte sportpályafutását. A versenyt — amelyre már ed­dig 12 egyesület 100 birkózója küldte el nevezését — a Kalo­csai SE, az FTC és a Kalocsai Agráripari Rt. közösen rendezi. KOSÁRLABDA NB I-es férfirájátszás az 1—8. he­lyért: Tungsram SC—Bajai SK. Buda­pest, Megyeri út, 18 órakor. A hét végén legjobb férfiko- sárlabda-csapataink is megkez­dik a rájátszást. A kiírás szerint a bajnokság első szakaszában a 8. helyen végzett BSK ellenfele az első helyezett Tungsram gár­dája lesz. Mivel a fővárosi csa­pat a kedvezményezett, a há­rom nyert mérkőzésig tartó ösz- szecsapás első állomására Bu­dapesten kerül sor. Ám, hogy a bajai játékosok se érezzék „ide­genül” magukat a Megyeri úton, arról a BSK Baráti Köre gondoskodott, amely szomba­ton, 14 órakor a bajai Béke tér­ről különbuszokat indít a mér­kőzés helyszínére. A bajai csa­patból a ponterős Tikár már • hetek éti* fájlaljat téndét, é#-je* lenleg csak óvatosan végzi az _ edzéseket. Pálkerti felépült be­I tegségéből és bekapcsolódott a munkába. Ághot az influenza ví­rus kerülgeti, de ha kell, láza­san is vállalja a játékot. NB Il-es férfimérkőzés: Pécsi EAC —Bajai TK, Pécs, 11 órakor. NB Il-es női mérkőzések: Bajai TK —Dunaújváros, Baja, 17 órakor. Deb­recen—KSC II. Bolyai, Debrecen, 11 órakor. Debrecen—KSC III., Debre­cen, 14 órakor. LABDARÚGÁS Bácska Kupa-mérkőzés: Bajai SK— Miske, Baja, szigeti pálya, 14 órakor. Előkészületi mérkőzések: Kiskőrös DVTK, Kiskőrös, 14 órakor. Kecs­keméti TE—Szarvas, Kecskemét, szék­tói pálya, 10 órakor. BKV Előre— Kecskeméti SC, Budapest, 10 órakor. Szélesi László ifjúsági teremlabdarú­gó-emlékverseny: Kerekegyháza, tor­nacsarnok, 10 órakor. I A tornán a Helvécia, a Lajos- mizse, a KSC IT, a KTE II., valamint a Kerekegyháza I. és II. csapata vesz részt. 19. Rákóczi Kupa diák teremlabdarú­gó-torna: Kiskunhalas, ÁMK-sport- csarnok, 7.30-kor. Hírős Kupa országos asztalilabdarú- gó-bajnokság: Kecskemét, Ifjúsági Ott­hon, 10 órakor. RÖPLABDA NB I. B csoportos női mérkőzés: Mis­kolci VSC- Dutép SC, Miskolc, 11 órakor. Két bajnokit játszanak a hét végén a Dutép SC röplabdázói. Bár a csapatból Szikszai Bar­bara és Mónika is beteg, sőt, Marokity Ágnes játéka is kér­déses, azért a kecskemétiek leg­alább az egyik összecsapásról szeretnék elhozni a két bajnoki pontot. Erre a Miskolcon sorra kerülő mérkőzésen van na­gyobb esélyük. Rapcsányi Ist­ván tanítványai a hazai pályán a vasutasgárdát és a Közgazda- sági Egyetem együttesét is le­győzték, ám akkor a legjobb összeállításukban szerepeltek. TENISZ Országos, női, vidéki egyéni fedett pályás bajnokság: Kiskőrös, fedett te­niszcsarnok, 8 órától. VÍZILABDA Újonc Kupa nemzetközi torna: Szen­tes, 10 órakor. A tornán, a házigazdá­kon kívül, indulnak jugoszláv csapatok valamint a Kecskeméti VSC is. VASÁRNAP ASZTALITENISZ NB I. B csoportos férfimérkőzés: Bé­késcsabai Konzervgyár SE—Kecske­méti Spartacus. Békéscsaba, városi sportcsarnok, 16 órakor. I A csoport élén pontveszteség nélkül álló békéscsabai együttes otthonában a kecskemétieknek nem lehetnek vérmes reménye­ik. KOSÁRLABDA NB I-es férfirájátszás a 17—24. he­lyért: Falco SE—Kecskeméti SC. Szombathely, városi sportcsarnok, 15 órakor. Elődöntő mérkőzés az NB I-es női ifjúsági bajnokság legjobb 8 csapata kö­zé jutásért: Ikarus SC—Kecskeméti SC, Székesfehérvár, 11.30-kor. I A KSC ifjúsági csapata, az Ikarus SE és a DVTK oda- vissza vágó alapon, körmérkő­zéses formában dönti el a helye­zések sorsát. A csoportelső jut az NB l-es ifjúsági bajnokság 1 —8. csapata közé. RÖPLABDA NB I. A csoportos férfimérkőzés: Cse­pel SC—Kecskeméti SC, Budapest, 15 órakor. Az őszi, kecskeméti, ötjátsz- más mérkőzés vendégsikerrel zárult. Vasárnap sok függ attól, hogy Győri Attila, a vasgyári együttes legjobbja, aki már he­tek óta sérüléssel bajlódik, vál­lalja-e a játékot. Győri pályára lépése ugyanis jelentősen csök­kentené a kecskeméti csapat -^gyzizehvLefjl^U. , M NB I. B csoportos női mérkőzés: Köz- gazdasági Egyetem—Dutép SC, Buda­pest, Kinizsi utca, 10.30-kor. LABDARÚGÁS 19. Rákóczi Kupa diák teremlabdarú­gó-torna: Kiskunhalas, ÁMK-sport- csarnok, 7.30-kor. Hírős Kupa országos asztalilabdarú- gó-bajnokság: Kecskemét, Ifjúsági Ott­hon, 8 órakor. SAKK OB I-es csapatbajnokság: Dutép SC —Borsodtávhő. Kecskemét, Marx tér 18., 10 órakor. Az őszi—tavaszi rendezésre való áttérés miatt ezúttal rövi­dített bajnokságra kerül sor, amelyben a 16 csapat négy cso­portban mérkőzik a helyezése­kért. A január végén lebonyolí­tott első fordulóban a kecske­méti együttes fölényes, 11:3 arányú győzelmet aratott a BE- AC ellen, míg a mostani ellenfe­le, a Borsodtávhő csak 8:6 arányban verte a Vasas együt­tesét. TEKE NB I-es női mérkőzés: Ózdi Kohász Szanki Olajbányász, Ózd, 10.30-kor. Az őszi, Szánkon lejátszott mérkőzésen 6:2 arányú hazai siker született. I A bajnokság állása: 1. Sz. Építők 2. BKV Előre 3. Sz. Postás 4. Szanki Ob. 5. FTC 6. OKGT-BSE 11 1 Il­ii— 11 — 10 — 7. DMTE 8. Óz )zdi K. 9. Tatabánya 10. ZTE-Építők 11. Győri R. 12. Székesf. Köf. 3 79:41 23 4 77:43 22 4 74:46 22 4 70:50 22 5 72:48 20 7 59:61 15 7 57:63 15 8 57:63 15 9 53:67 11 10 44:76 10 13 11 39:81 5 1 — 14 39:81 2 NB Il-es férfimérkőzés: Kecskeméti MÁV—Salgótarján, Kecskemét, MÁV-pálya, 9 órakor. Kétszer futott világcsúcsot egy órán belül Nagy volt az öröm, szerda este, amikor a madridi csarnokban kihirdették, hogy a 60 méteres férfisíkfutásban győztes amerikai Le­roy Burrell 6,40 mp-es eredménye új világcsúcs. Fél óra múlva nagy csalódás következett: a zsűri megtekintette a futamról készült video­felvételt, és — kiugrásra hivatkozva — Burrell eredményét megsem­misítette. Hiába tiltakozott a versenyző, hogy az indítóbíró elengedte, a viadal vezetői hajthatatlanok maradtak. Egy engedményt tettek csupán, újraindították a futamot. Ismét Burrell nyert, eredménye ezúttal 6,48 mp volt. Miután a hitelesített világcsúcsot az amerikai Lee McRae 6,50 mp-cel tartotta, ez az eredmény is világrekord! A megismételt futamban már nem indult el az amerikai Denis Mi­tchell, viszont honfitársa, Mark Witherspoon és a nigériai Chidi Imoh ismét segítette Burrellt a nagyszerű eredmény elérésében. A hírügy­nökségek megjegyzik, hogy 1988-ban Ben Johnson 6,41 mp-cel állított fel új világcsúcsot a 60 m-es síkfutásban, azonban ezt a rekordot a szöuli doppingbotrány után törölték. A madridi versenybíróság most a második futamról készült jegyzőkönyvet terjeszti fel hitelesítésre az IAAF-hez, a nemzetközi szövetséghez.

Next

/
Oldalképek
Tartalom