Petőfi Népe, 1991. január (46. évfolyam, 1-26. szám)

1991-01-26 / 22. szám

1991. január 26. • PETŐFI NÉPE • 5

Olvasmányos grafikák, grafikai olvasatok

Beszélgetés Bardócz Lajos grafikusművésszel

Bardócz Lajos grafikusművész munkáival kollektív és egyéni kiállításokon 1988 óta találkozhatnak rendszeresen az érdeklődők. A megyei és az országos seregszemléken, a műfaj nyilvános megmérettetésein minden alkalommal a legkiemelkedőbbek között tartotta számon alkotásait a zsűri. (Metszetei a Kecskeméti Képtárban február 4-éig látható Téli tárlaton is a díjazottak között vannak.)

Bardócz 1936-ban született Szászsebesen. Diplomáját á Bukaresti Képzőművészeti Főiskola grafika szakán szerezte. 1969-ig Bukarestben, majd Kolozsváron él, ahol 1988-ig, Tiszakécskére való áttelepüléséig, a képzőművészeti gimnázium grafika szakán tanít. Ez idő alatt jelen van munkáival a legjelentősebb hazai kiállításokon s több rangos külföldi seregszemlén, a többi között a 80-as évek elején Bredfordban és Helsinkiben. 1989-ben Pittsburgh ben. Philadelphiában és Washingtonban találkozhatott a közönség rajzaival. Figurális, lírai expressziv lapjai nemcsak a szakmai zsűriktől nyerik el rendszerint könnyen és gyorsan a legkitűnőbb minősítéseket, hanem a nagyközönségnek is kedvencei közé tartoznak. A grafikusművésszel inspirációiról, legkedvesebb tematikáiról, műfajairól, egyszóval; munkájáról beszélgettünk.

— Románia magyar lakta területein (de úgy gondolom, ugyanúgy például Kárpátalján vagy Jugoszláviában, az elmúlt évtizedekben a lét alapproblémája volt a magyarság megtartása. Ez az erőfeszítés minden alkotó (és szakember) munkájában kifejeződik. Dolgozni, létrehozni ezeket a produktumokat már önmagában is a passzív ellenállás egy formájá volt. Nem véletlen, hogy közlendőjük, kifejezésmódjuk, jelképrendszereik viszonylag könnyen „olvashatók”. A grafikára mindez, ha lehet, még fokozottabban érvényes. A művészettörténetben mindig is a legelkötelezettebbnek számított, konkrétabban követte a társadalmi mozgásokat. A legérzékenyebben és a leggyorsabban mutatta föl a problémákat. A szimbólumok, jelképek és allegóriák segítségével egy kicsit könnyebben beszélhettünk a Romániában, illetve Erdélyben dúlt diktatórikus rendszer nyomorúságairól, szörnyűségeiről. Az alkotók közül sokan megtalálták ezen belül a maguk jellegzetes, virtuózzá fejlesztett kifejezési formáit, amellyel a cenzúrát olykor ki tudták játszani. Persze mindenkinek megvoltak ezzel kapcsolatban a-saját történetei. Gyakran jelentettek az éh rajzaim is problémát a különféle (szakmai zsűrik mellé osztott) ideológiai zsűriknek. Nem nyerte el különösképpen tetszésü,• A csalatkozott (fametszet).

Fotó: Walter Péter

két a 80-as évek elején készült, legelső nagyméretű fametszetsorozatom sem. Ilyen esetekben sohasem részletezték a kifogásokat, mert ehhez azt kellett volna, mondaniuk például; Hohó! Ez a trapézról zuhanó bohóc Ceausescu!

— Bár az ebben az időszakban készült képek — közöttük az Adysorozat — szépen, tisztán „olvashatók”, ez mégsem jelenti azt, hogy nem foglalkoztak volna a forma, pontosabban a technika újításaival. A „levegős”, fekete felülettel alig rendelkező lapok inkább rajz, mint fametszet benyomását keltik.

— Kifejezetten törekedtem is erre. Úgy gondoltam, így talán veszíthet a kép drámaiságából, viszont sokkal kevésbé statikus, vagyis myugtalanabb, expresszívebb.

— Képzőművészeti alkotások ürügyén rendszerint sértésnek számít irodalmat emlegetni. Rajzai, nyomatai jó része esetében ez viszont megkerülhetetlen.

■— Ez tény, de képzőművész barátaim és kritikusaim is megerősítettek abban, hogy az úgynevezett irodalmi hatásnak nem kell feltétlenül rossz mellékízt tartalmaznia. Számomra teljesen természetes, hogy az pNasás, csakúgy, mint a zenehallgatás és más kulturális impressziók, valamiképp átszürődhetnek a rajzba. Ha ez az irodalom például a Biblia, könnyen átvezethet a történelem, a politika világába is. Ez a kötődés a Téli tárlaton szereplő munkák esetében is jól látszik. (Káin és Abel, A megcsalatkozott.) Persze sokszoros áttétellel, korántsem egyszerű illusztrációként. Nem azért estek le a betűk Mózes számára a kőtábláról, mert a zsidóságban, hanem mert az emberiségben csalatkozott. Káin és Ábel konfliktusa ugyancsak könnyen „átírható” az erdélyi szituációra. Ugyanazt a sorozatot folytatni fogom a Bukott angyallal, amely nem egy Drakula vagy az ördög, hanem egy bizalmát vesztett gondolkodó lesz.

A legújabb rajzok, kőnyomatok, fametszetek alapján az erdélyi problémakör, mint inspiráció, változatlanul meghatározó.

— Mostanáig nem következett be „gyökereim” elvesztése. Számos rajzom mellett ezt erősíti meg az Erdélyi Műhely budapesti (és tengerentúli) kiállításának egyik népszerű darabja: a kicsit nosztalgikus Csomag Szárhegyről. A lapon konceptes feldolgozásban egy becsomagolt táj látható, rányomva a pecsét: Fragile! (Törékeny!)

Károlyi Júlia

A színész saját arcát át- meg átrajzolják eljátszott szereparcai. A színész tulajdon sorsát befonják szerepsorsai. Mensáros László mindezért az emberségével felel. Aki foglalkozásánál fogva a színészek teljesítményeire jelzőket találni hivatott, most nem keresgél, Mensáros László művészetét méltatván megelégszik egy szóval: emberi. De ebben az egy szóban tág egyetemesség van, és szüntelenül törekvés a földi teljességre.

Valahogy azonban bele ne tévedjünk a nagy szavakba. Mensáros a költők megkülönböztetett értelmét és nyelvét használja a maga benső igényei és igéi kifejezésére. Mensáros nem robusztus alkat, de emberi igényessége hatalmas terhek hordozására alkalmas, erős szuggesztió sugárzik belőle. Kitörölhetetlen emlékű előadóestjeivel, aminek a Huszadik század címet adta, a zúgó történelmet és a lélek legrejtettebb, halk rezdüléseit együtt szólaltatta meg. Jó színésznél többnek nem kellett lennie, erre a tehetségéből bőven futotta. Ám az ő alázatos szolgálattevő készségéből és eget ostromló küldetéstudatából hasonlíthatatlan egyéni alkotóerő támadt. Mensáros, az előadóművész, a nagy írókkal és költőkkel és az egyszerű hallgatósággal lélekben társalogva, költővé lett. Mezítlábas, fáradhatatlan, szigorú mércéjű, a közvetlen megértést áhító országjáró prófétává.

Volt lehetősége az ország színházba járó . közönségének, hogy a színpadokról is megismerkedjen vele. Pályája első öt évében a debreceni Csokonai Színház lúgja volt. Akkori igazgatójának, Téri Árpádnak figyelmet és támogatást köszönhetett, s ezt idős korára sem felejtette el: kezdeményezője volt, hogy Térinek szobrot emeljenek. Már szerelmesszinészi szépfiú korában is megmutatta jellemábrázoló tehetségének kiapadhatatlan tartalékait. Hamlet szerepe korán osztályrészéül jutott, s alakításának országos híre kelt. Olyan szériát ért meg, ami vidéken egészen szokatlan. Pestről is sokan odautaztak, hogy lássák. Aztán csaknem harminc év múltán Mensáros visszatért hírneve bölcsőjéhez, a debreceni színház színpadára, hogy eljátssza Az ügynök halálában Willy Lomanl. Karrierjét méltatlanul elszenvedett börtönbüntetések szakítot-SÁRÁNDl JÓZSEF:

A hóhérok segédeinek

Ami az életben fontos, nem jár győzelemmel.

Milyen „szerencse” hogy nemcsak a dac éltet (a mártírok erénye)

A Bizonyosság az írástudók bosszúálló csalfa angyala azt sugallja: holtunkkal éljük túl kegyes pribékjeinket

(Leányvár, 1983)

ták meg. Utána három évadra a szolnoki Szigligeti Színházban talált otthonra, ahol mind a saját, mind közönsége emlékei szerint gyönyörű szerepekben vonultatta fel kivételes képességeit. Ezek közt volt Tuzenhach a Három nővérben, Gloster a Lear királyban, Higgins a Pygmalionban.

Mensáros László sohasem tett különbséget fővátpsi és vidéki színészet között. Legutóbbi szezonjaiban is vidéki társulatok bemutatóinak .értékét növelte, utoljára nyíregyházi kollégái közt, a Móricz Zsigmond Színházban. Film- és televíziós alakításai révén természetesen az ország minden zúgába „eljutott”. Melyiket emeljem ki széles skálájú filmszereplései sorából? Talán a szép Kosztolányi-regény, az

, PÁKOL1TZ ISTVÁN:

Egérszürke

Tekintetében búvá félelem, mintha elnézést kérne, félszegen szorong, hogy élni mer — föl-fölriad

kisgyerekként, ki újólag kikap, holott nincs semmi csíny a lajstromán s akármit mondhat Biblia, Korán, zsebünkben ki- s kinyílik d bicsak:

nem lázad egérszürke, monoton sorsa ellen, és mindent úgy Jógád, ahogy van; nem él a fogért fogat - szokással; el-elkönyvel pár pofont előlegként —

nyugtathatná a hit, de pír ősbe tus ünnepnapjai jöttén is hétköznapjain borong.

(1985)

Aranysárkány mozi változatának tragikus No ■ vük tanár m át? Vagy puritán egyszerűségében is megrázó játékát a Halálnak halála 'című tévéfilmben? Netán finom mosolyú, háttérbe h'úzódott, s így is jelentőségteljes írófiguráját a Butaságom története című vígjátékban?

Pályafutása legfőbb időszakát a Madách Színházban szolgálta; ide kötődnek legsikeresebb munkái. Micsoda ívet futott be itt a gyönyörű Anna Frank naplója-előadás Pété rétől mindmáig, amikor — ki tudja hányadszor, ismét ideális partnere, Tplnay Klári oldalán egy önmagánál tizchnégy évvel idősebb öregurat játszik az Arany tó című színdarabban. Közben néhány évre „kiiratkozott” a Madáchból. Okait.mivégből kellene firtatni, most, hogy visszatért? Mensáros barátsága kincs, haragja megszívlelendő. Erre tapasztaltsága, bölcsessége, embersége a fedezet. Mélységes szeretetével és szertelen indulataival az, aki: a mi Mensárósunk.

Munkássága különböző szakaszában sok boldogság adatott meg neki. De sok szenvedést is el kellett viselnie. Hat és fél évvel ezelőtt, amikor életrajzát írtam, erről ezt vallotta nekem:

— Azért tudtam a kórházi ágyakat, a műtőasztalokat aránylag jól elviselni, s azért a börtöncellákat is. mert ezek alkalmat teremtettek számomra, hogy mint egy nyomozó, kutassam sorsom miértjeit. Sohasem a közvetlen okot, hanem a mélyebb összefüggésekben rejtezőket. Nem tartottam véletlennek, hogy ilyen vagy olyan szenvedés vagy megpróbáltatás sújt. Próbáltam magamban viszszavezetni, hol tévedtem. Mit nem lett volna szabad tennem? Mit kellett volna más’képp csinálnom? Az önvizsgálat kibékített magammal. És kibékített a fájdalmaimmal. ..

Mensáros László hatvanöt éves. Kívánjuk, őrizze békéjét önmagává), és soha többé ne érje fájdalom. És művészetével legyen még nagyon soká a miénk.

Sas György

BÁRDOS PÁL:

B. Ú. É. K.

Mennyi ideig tarthatott az a csönd?

Nem tudom.

Szándékosan fogalmazok így, ahelyett, hogy meddig, tartott az a csönd? Mert minden csönd addig tart, amíg valaki meg nem szólal. Közben eltelhet a múló pillanat, egy perc, egy óra, vagy egy egész örökkévalóság.

A csönd beszédünk íésze. Jelentése van. Néha súlyosabb, mint a szavaknak.

A színdarabokban a szerzők gyakran használnak ilyen instrukciót: „(szünet)”, „(csönd)”, „(mély csend)", „(hosszú csend)”. Van olyan dráma is, amelynek csönd a vége (Puskin: Borisz Godunov). A végső, a kijejezhetetlen gondolat jeléül Shakespeare-t szoktuk idézni: „A többi néma csend. .

A színházi gyakorlat többjeié csöndet különböztet meg, mint az írói előírás, kis csöndtől a „kétkoronás" csöndig (azt hiszem, ez a Fedáksári).

A leghosszabb és egyszersmind legtartalmasabb csöndeket Székely Gábor rendezésében hallottam Füst Milán Calullusában.

A legkínosabbal a Shakespeare Dürrenmatt- Jéle János királyban Szegeden, mikor a főszereplő hölgy haja beleakadt a díszletet borító hálóba, és közben oda kellett volna mennie a lakomázóasztalhoz, hogy a szövegét folytathassa. Az ügyelő ollója benyúlt a díszletek között és nyissz . . . Stefanek Irénből pedig, mint a fúriából sisteregve törtek ki a visszatartott szavak.

De az a csönd, az meddig tarthatott?

Az év utolsó délutánja volt. Ebéd után vastag dossziéval hónom alatt mentem kifelé.a rádióból. Az irattartóban tömérdek levél és levelezőlap, gyönge lélek vagyok, megszámoltam, kétszáznál is több volt. Az a sok levélíró mind azt a monodrámát dicsérte és köszönte, amelynek véletlenül a dramaturgja voltam.

, A Pagoda és a porta között szembejött velept Bozó László, aki a darabot rendezte. — Na, mi van a hónom alatt? kérdeztem.

— Hallgatói levelek mondta flegmán.

— De mennyi? - ■

— Hát... nálam van vagy kétszáz. A műsorszerkesztőségben valamivel több. Neked is címezhettek néhányat.

— Néhányat — mondtam —, úgy kétszázötvenet.

— Akkor az hatszáz fölött van — vélte Bozó László.

— Vagy hétszáz — mondtam én ugyancsak flegmáin, hogy adósa ne maradjak. — Elég szép termés néhány nap alatt.

Aztán boldog új évet kívántunk egymásnak, és hazamentem.

Egész délután összevissza telefonáltam. Ismerősöknek, barátoknak, rokonoknak kívántam minden jót, hisz éjfél után a szüléimét szoktam felhívni vidéken, engem meg a fiaim keresnek, így aztán foglalt lesz a telefon. Közben a dagadozó dosszié ott hevert a szemem előtt az asztalon, tele a sok levéllel. Hirtelen elhatározással fölhívtam a szíitészegyez tetői, véletlenül még ott találtam valakit, és a kapott számmal föltárcsáztam Kálmán Györgyöt, aki a monológot előadta.-— Gyuri, ne haragudj a zavarásért. Előttem fekszik több mint kétszáz levét. Az mind téged dicsér. Ezenfelül Bozó Lacinál van még ugyanennyi, és még a műsorszerkesztőségben is vagy kétszáz. Hathétszáz levél néhány nappal a bemutató után. Mind azt írják neked, hogy köszönik. Gondoltam, .ezzel kívánok boldog új évet.

Csönd. Kálmán György hallgatott.

Oly gyorsan cselekedtem, meg se gondoltaim, mit teszek. Hisz jó barátságban voltunk, beszélgettünk alkalmanként, de azért olyan viszonyban nem voltunk, hogy a lakásában zavarjuk a másikat. Szilveszter előtt . . . Lehet, álmából költöttem föl. lehet, vendégek vannak nála. Olvasott, tanult, zenét hallgatott. Tapintatlanság...

Csönd. Kálmán György hallgatott.

Lehet, utálja a szilvesztert. Egész nap elfelejteni kívánta. Gyermekded dolog az év bizonyos napjához várakozásokat fűzni. .. Mulatni, ünnepelni olyan változást, amely föltehetően sose következik be, de ha mégis, hát nem a naptár rendje szerint.

Csönd. Fülemben a telefon távoli bugása, mint a tengeri kagyló üregének a hangja.

Idétlen dolog szakmabeliek kötött a gratuláció Jobb azt a civilekre hagyni. Vannak, akik inaidnak dicsérni. Őket hívják smúzolóknak. Külön kaszt. De mi komoly férfiak vagyunk, mi csak kezet szorítunk néha.

Csönd. Olyan hosszú, hogy ilyet még író nem vetett papírra. Táléin annál is hosszabb, mint amikor a rendező ezt kéri: „itt kétkoronás csönd, gyerekek".

Kálmán furcsa ember. Legvidámabb szerepeiben is körülveszi az alaktalan fájdalom. Civilben is méltósága mögött kimondatlan bánat. Ha nem röstellném a romantikus frázist, azt mondanám, mini aki örökösen gyászol.

Csönd. Vége-hossza nincs. Időtlen időkig tart.

Beteg ember. Rossz a szíve. Azonfelül neuraszténiás. Tíz szerepből kilencet visszaad. Amit elvállal, négyszer-ötször ha eljátssza. Aztán kibetegszik belőle. Ingerlékeny. Érzékeny. Szomorú, hát minek kellett zavarni? Jó akartam lenni vele? Nem könnyű. Lám .. . Csak háborgatom.

— Halló Gyuri, ott vagy?

Még mindig csönd. Aztán mikor már u kétségbeesés határán hallgatóztam, megkönyörült rajtam.

■— Köszönöm — mondta. — Ma éjjel már nem kötöm föl magam.

A Ady (fametszet). • Munka közben.

Káin és Ábel.

Mensáros László köszöntése