Petőfi Népe, 1991. január (46. évfolyam, 1-26. szám)
1991-01-25 / 21. szám
\ /ÍCot •• •• OBOL-HABORU • A tegnapi bombázások fő célpontja Bászra városa volt. „Minden a legnagyobb rendben megy” — a szövetségesek szerint A Petőfi Népe csütörtök esti összefoglalója: Minden a legnagyobb rendben megy, az előzetes terveknek megfelelően — így summázható az Öböl-háború első hetét összegző amerikai sajtóértekezlet. A vezérkari főnök világosan értésre adta: néhány nap alatt képtelenség megsemmisíteni az iraki haderőt, amely — az utóbbi időben befektetett 50 milliárd dollár eredményeként — a negyedik legerősebb a világon, így tehát tegnap tovább folytatódott a gyengítés: a többi között Bászra városára hullottak bombák (itt kereken 500 ezer iraki állomásozik). Tegnap reggelre már egyetlen Scud sem volt képes elérni izraeli és szaúd-arábiai célpontjait, mert a Patriotok leszedték őket (ez körülbelül olyan telje-, sítmény, mintha megpróbálnánk eltalálni egy kilőtt puskagolyót). Miután azonban a rakéták darabjaiból a zsidó államban élő arabokra is hullottak, Irak elért valamit, amit nyilván nem akart: „egy csónakban evezünk” mondotta az izraeli arab közösség vezetője. Szaddám Húszéin elnök szemlét tett a déli frontokon — több nap óta először jelent meg a nyilvánosság előtt; iraki gépek szövetséges hadihajókat igyekeztek megtámadni, ám mindet lelőtték, készül az amerikai Patriot-rakéták olyan töltete, amely semlegesíthetné a Scudok esetleges vegyi fejét—, dióhéjban ez tartozik még a krónikához. És még valami. A világnak a háború kellett, hogy rádöbbenjen: maga is bűnös a diktátor fölfegyverzésében. A föld alatti bunkerek — nyugati cégek munkái — a NATO előírásainál is jobbak; állítólag — angol értesülések szerint — még mindig legalább 100 szovjet szakértő segít Irakban (a MÍG 29-esek kiszolgálásában), bár ezt Moszkva hivatalosan cáfolta. A szárazföldi offenzíva megindításáról a szövetségesek nemigen beszélnek; a Petőfi Népe katonai szakértője február 16—18 közötti időpontra tartja valószínűnek a támadás megindítását. (B.) Gyilkosság Dunapatajon sikeres volt a nyomozás 3. oldal Ordason nagy terveket szőnek 3. oldal Zsanán is szeretnének megélni az emberek Olvasmányos grafikák, grafikai olvasatok-----------------------------------------------------------------------,----------------------BÁCS-KISKUN MEGYEI NAPILAP XLVI. évf., 21. szám Ára: 5,80 Ft 1991. január 25., péntek ______________________________________________ _____ f A kormány sokoldalú érdekegyeztetés után dönt a gépjármű-biztosításról A kormány örömmel veszi tudomásul és támogatja, hogy a Magyarországi Református Egyház és a Magyar Református Lelkészi Egyesület június 21-—30. között megrendezi a Magyar Reformátusok II. Világtalálkozóját. A kormány ennek megfelelően megbízta a- Miniszterelnöki Hivatal illetékes politikai államtitkárát, Lukács Miklóst, hogy az érintett minisztériumok és főhatóságok tevékenységének koordinálásával segítse elő a református világtalálkozó előkészítését. A református egyház életének kiemelkedő eseményéről és az ezzel kapcsolatos kormányzati állásfoglalásról László Balázs szóvivő tájékoztatta az MTI, a rádió és a televízió munkatársait csütörtök este a kormányülés szünetében. A szóvivő hangsúlyozta azt is, hogy a kormány anyagilag is támogatja a református világtalálkozó megrendezését, s annak ugyanolyan jelentőséget tulajdonít', mint amilyet a katolikus egyház életében H. János Pál pápa idén augusztusra tervezett magyarországi látogatása tölt be. A kormány elfogadta a közigazgatási bíráskodásról szóló törvénytervezetet. Ennek lényege, hogy az állampol-Az Európai Parlament elítélte a baltikumi szovjet beavatkozást Az Európai Parlament csütörtöki ülésén elítélte a szovjet csapatok lettországi és litvániai beavatkozását. A határozat, amelyet a képviselők négy tartózkodás mellett 257:9 arányban fogadtak el, leszögezi, hogy a január 13-ai litvániaihoz és a múlt vasárnapi lettországihoz hasonló akciók az Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet Emberi Jogok Chartájának durva megsértését jelentik. Az Európai ‘Parlament támogatásáról biztosította az Európai Közösségek miniszteri tanácsának azt az elhatározását, miszerint lelassítják a Szovjetuniónak nyújtandó több millió dolláros — pénzügyi és műszaki — segélycsomag előkészületeit, és fenntartják a jogot, hogy szükség esetén az egész programot felülvizsgálják. Strasbourgban döntöttek arról is, hogy a baltikumi események miatt ideiglenesen elhalasztják az Európai Parlament és a Szovjetunió vegyes bizottságának soron következő ülését. 4 PETŐFI NÉPE Önnek mik az esélyei 1991-ben? tál meghízlak disznóból. Sajnos, az egy hold illetményföld, amit eddig kaptam, s kukoricát termett, már a múlté, de nagyon fog hiányozni... A .házon is van még csinálnivaló, a vakolás, a kerítés. Könnyebbnek is el tudnám képzelni az életünket. .. Csak abban reménykedhetünk, hogy van, aki segít. Az öcsém még nőtlen, ő veszi a gyereknek a játékokat, a ruhát az egyik kollégám gyermekei után örököljük. Otthonra szaladgálni az is megfelelő. És mellettünk áll a család ... Bakos János, a nyárjasi erdészet dolgozója: — Ha a havijövedelmünkből befizetjük az OTP-ket, a fele marad a megélhetésre. Még az a szerencsénk, hogy mindkettőnk szülei élnek, s amiben tudnak, segítenek. Családi házban élünk, még legénykoromban kezdtem a „fészekrakást”, három éve nősültem. A fiunk kétéves. No, az udvarban baromfit tartunk. Vettünk hűtőládát (részletre), abba jutott az anyámék ál-Czehmeisterné Kiss Gabriella,' lakiteleki kismama: —r Megpróbáljuk! Egy évig Budapesten dolgoztam (férjem még most is), • s a 12 ezer forintos albérletet „jószívvel” mondtam fel. Szüleimnél lakunk, öcsém is odahozta a feleségét. Természetesen az OTP-csekkek befizetésével kezdődik, a hónap. A férjemnek most keresünk állást, de élelmiszer-gépész üzemmérnökből nem nagy a kereslet errefelé. Én se nagyon hasznosíthatom az élelmiszer-ipari főiskolai oklevelemet . . . Pedig, akárhogyan is nézem, hamarosan valami kereset után kell néznem. A napokban olyan sírhatnékom támadt, amikor belegondoltam a jövőnkbe. Holott nem vagyok kiborulós fajta. Szerencsére nem tartott egy napnál tovább. Tartani kell magunkat. Mert ha nincs élni akarás, akkor minden hiába. És itt van a kisfiúnk, Richárd, aki már két és fél hónapos ... maga végzi el a reparálásokat. Na és a kontárok? A régi tanács se csinált rendet, s én abban sem reménykedem, hogy mostanában lesz változás. Még tavasszal kibővítettem a vállalási kört: mindent javítanék. Kiírtam a kapura, hirdetek az újságban, és várok. Például ennek a Babettának a tulajdonosára, május óta. Bár azt mondhatnám, hogy nem panaszkodom! De még az épület tetőszerkezetét sem tudom rendbe hozatni. . . Fotó: Walter Péter Szöveg: Nagy Mária Farkas József, lakitclcki műszerész kisiparos: — Ez a műhely most már a sajátom. Ötvenhárom évesen azon gondolkodhatom: folytassam-e az ipart vagy nyugdíjba menjek? A kérdés eldöntésébe az önkormányzat is beleszólhat: ha kiveti az adókat... Én úgy okoskodtam, hogy a nehezebb időkben majd több javíüatnivalójuk lesz az embereknek. De hát ilyen alkatrészárak mellett?! Nem is szólva arról, hogy aki egy kicsit is ért hozzá, AZ OROSZ MINISZTERHELYETTES A VEGYES VÁLLALATOKAT AJÁNLJA Élelmiszer helyett gépek ? gár bármely államigazgatási határozattal szemben — lakásügyektől a gyámügyekig bezárólag — jogorvoslatért fordulhat a bírósághoz. A kormány intézkedett arról is, hogy az ügyek várható dömpingjének kezelésére megfelelő apparátus álljon rendelkezésre, ezért 500 fővel kívánják növelni a bíróságon dolgozók létszámát. A törvénytervezetet a kormány várhatóan csak februárban nyújtja be az Országgyűlésnek, addig az Igazságügyi Minisztérium és a Pénzügyminisztérium áttékinti, hogy miként lehetne biztosítani a közigazgatási bíráskodás igen jelentősnek ígérkező anyagi feltételeit. A kormány az Országgyűlés házbizottságának kérésére összeállította javaslatát a parlament első félévi törvényalkotási programjára. A szóvivő kérdésre válaszolva elmondta, hogy a szövetkezeti törvényről, illetve a földtörvényről szóló javasiátokat várhatóan márciusban nyújtja be a kormány. A csütörtöki ülésen terítékre került két olyan kérdés is, amely már hoszszabb ideje élénken foglalkoztatja az autótulajdonosokat. A tanácskozás napirendjén szerepelt a gépkocsi-behozatal vámtarifáinak ügye, ám erről a kérdésről várhatóan csak a pénteki szokásos kormányszóvivői tájékoztatón tud részletekkel szolgálni László Balázs. A másik közérdeklődésre számot tartó kérdés a gépjárművek kötelező felelősségbiztosítása. Ez ügyben a kormány úgy határozott, hogy április 1 -jéig dolgozza ki az új rendszerű biztosítási tervezetet, a már körvonalazódó elképzeléseit pedig az érintett érdekképviseleti szervek rendelkezésére bocsátja. A kormány azt szeretné, ha sokoldalú társadalmi érdekegyeztetés során konszenzus alakulna ki a kötelező gépjármű-biztosítás rendszere ügyében. (MTI) Megyei vállalkozókkal találkozott tegnap délután a Vállalkozók Országos Szövetsége kecskeméti irodájában V. A. Kovrigin, az Orosz Föderáció ipari miniszterhelyettese, aki néhány napig Magyarországon folytatott tárgyalásokat. A miniszterhelyettest utazása céljáról és a kereskedelmi lehetőségekről kérdeztük. ' — Kettős céllal jöttünk — mondta V. A. Kovrigin. — Az egyik, hogy tapasztalatokat szerezzünk az itteni Ipari és Kereskedelmi Minisztérium működéséről és felépítéséről, mivel a mi minisztériumunk most alakult, korábban a Szövjetunióban sem volt ilyen, nemhogy Oroszországban (korábban szakágazati — például könnyűipari, kohászati stb. — minisztériumok működtek — M. Á.). A másik cél az volt, hogy az ipar területén kialakítsuk a közvetlen kapcsolatot Magyarország és az Orosz Föderáció között. Elsősorban vegyes vállalatok alapításáról, kompenzációs alapon történő kölcsönös áruszállításokról van' szó. Magunkkal hoztunk egy javaslatcsomagot, illetve egy export-import listát. Ehhez szorosan kapcsolódik az az elképzelésünk, hogy minél hamarabb összehozzuk, megismertessük egymással az orosz és a magyar vállalkozókat. Sajnos, a mi vállalkozóink még nem olyan szervezettek, mint az itteniek, és egy vállalkozói küldöttség ideutazását is lényegesen nehezebb ma még nyélbe ütni, mint egy hivatalos kormánydelegációét. De ezzel együtt úgy gondolom, mi vagyunk az első fecskék, akik a későbbi kapcsolatok alapjait lefektetik. A továbbiakban az orosz vállalkozók önállóan fognak utazgatni, természetesen igyekszünk majd a segítf (Folytatás a 2. oldalon) A KECSKEMÉTI FORUM KEZDEMENYEZESERE Gazda Tanács alakult A mezőgazdasági magántermelők és vállalkozók decemberi, kecskeméti érdekegyeztető fórumán a jelenlévők elhatározták, hogy érdekvédelmi szövetséget hoznak létre. Ennek alakuló ülésére került sor tegnap Budapesten, az Agrárgazdasági Kutató Intézet tanácstermében, ahol Menyhei József, a Magyar Mezőgazdasági Kistermelők és Vállalkozók Egyesületének (KÉVE) elnöke ismertette a szövetség célját. Hangsúlyozta, hogy pártoktól független jogi és magánszemélyek szövetségének létrehozásáról van szó, amelyben szeretnék összefogni az országban eddig alakult érdekvédelmi szervezeteket, amelyekhez a mezőgazdaságban tevékenykedő magángazdák csatlakoztak. Azt is kifejtette, hogy a tömörülésbe belépőknek nem kell feladniuk jogi és szervezeti önállóságukat. A legfontosabb ugyanis az, hogy létrejöjjön a mezőgazdasági magántermelők és vállalkozók olyan országos fóruma, amelyet a kormány is tárgyalópartnerként fogad el, s alkalmas arra, hogy az illetékes főhatóságoknál, illetve fórumokon képviselje a szövetség tagságának érdekeit. (Folytatás a 2. oldalon) A CA II KOS MÓDSZERÉT NEM ISMERTE A MAGYAR KRIMINAEISZTIKA Mumifikálódott holttestet ástak ki Nemesnádudraron A nemesnádudvari Rettig Józsefné eltűnését még tavaly julius 16-án jelentették a bajai rendőrkapitányságon. Vele együtt élő volt férje szerint öt nappal előtte dolgozni indult reggel, akkor — így az ember — farmernadrágot és világos színű pólót viselt. Még ugyanezen a napon kereste őt a Szőlő utcai házban a közelben élő testvére is, ám neki sem mondott mást a férj: dolgozni ment, vagy ha nem, akkor Bajára, a nagymamánál nyaraló gyerekeihez, öt és tizenegy esztendős kislányaihoz. Mondani sem kell: sem a munkahelyén, sem Baján, sem másutt nem lelték a 35 esztendős fiatalasszonyt. A rendőrségen megkezdődött az adatgyűjtés, előbb helyi, majd országos körözést rendeltek el — eredménytelenül. Közben azonban érdekes tények kerültek nyilvánosságra. Az köztudott volt a faluban, hogy a három esztendeje elvált, de még mindig együtt élő párnál nápirenden szerepeltek az állandó veszekedések, marták egymást a közös ház miatt, s ha az ember ivott, akkor nem ment ritkaságszámba, hogy tettlegességre is sor került. Ezért az asszony 380 ezer forintot helyezett letétbe egy bajai ügyvédi munkaközösségnél; ha megy a férfi, az övé a pénz. Július elején „szorult a hurok”, Rettignek heteken belül távoznia kellett. És ekkor veszett nyoma a feleségnek. (Folytatás a 2. oldalon) H *0 »L *N •“3TTP