Petőfi Népe, 1991. január (46. évfolyam, 1-26. szám)
1991-01-19 / 16. szám
PÓDIUM VAGY PARAVÁN? Színész kettőből bábszínész: r Zakar Agnes Évszázados küzdelem után fogadták be a mutatványos bábtáncoltatókat a kőszínházak. Dr. Bakkay Tiborné, Báron László és Nemesszeghy Lajosné fáradozásainak köszönhetően nyílhatott meg a hatvanas években az első sajnos, rövid életű - állandó kecskeméti bábszínház. Báron László nevéhez kötődve országos, nemzetközi sikereket ért el az amatőr, majd tiszteletdíjas Ciróka. Később dr. Juharos Imréné volt a kecskeméti bábmozgalom kovászembere. A Ciróka nevet megőrizve, főállásban lelkes, jól képzett új emberek a Katona József Színház tagozataként működtettek állandó bábszínházát, a kamaraszínház épületében. A sikerek ellenére fölbomlott a szövetség; az elmúlt év tavaszán sokan aggódtak a kecskeméti bábművészet jövőjéért. Állástalanság fenyegette a régi cirókásokat, a kultúra elszegényedésEÁéití'isöÍÉrJ6t ígért. Ki gondolta volna, hogy> 1991 januárjában háromféle kínálatból válogathatnak az óvodások, kisdiákok? Legalább annyira valószínűtlennek látszott ez a feltevés, mint Zakar Ágnes pályamódosítása. Csoportos színészként került 1982 őszén Kecskemétre, most bábszínész. Előbb korábbi szerződéséről kérdeztem. — Két hivatás vonzott diákkoromban: az orvosi és a színészi. Sajnos, sikertelenek maradtak továbbtanulási próbálkozásaim. Az egészségügyi főiskolán diplomáztam, de nem adtam föl színészi ambícióimat. Itt is jól fogadtak. Később Debrecenben próbáltam szerencsét. Ott már gyakorlatos színész lettem, majd szép győri évek következtek. Itt már színész kettőbe kerültem, szép feladatokat kaptam. — Miért búcsúzott el mégis a Kisfaludy Színháztól? — Tizenkét embernek nem újították meg a szerződését, létszámcsökkentés miatt. Sajnos, csak az ország másik végéből kaptam ajánlatot. Szabadúszó voltam, de elég sok munkához jutottam a szinkronfilmgyárban és másutt, ám nagyon hiányzott a színház. — Mikor habozott először? — Másfél éve Győrben, Madarászné Becze Zsuzsa együttesében. Egy művelődési házban játszottunk. Beratin Gáborral hívott. Először nagyon féltem1, 'mert nem könnyű a bábozás. Mindenkinek ajánlanám, hogy nézzen be egyszer a paravánok mögé. — Újra kellett tanulnia mindent? — Ennek is a színjátszás az alapja. A bábozás technikája a gyakorlatban elsajátítható. Természeteseméi kell telni egy időszaknak, hogy a mozgásról mindenfélét kitapasztaljon az ember. Úgy gondolom. hogy nagyjából beletanultam és ami legalább ennyire fontos: meg is szerettem. • Zakar Ágnes öregasszony bábuval. — I (liliommal mégis a bábmozgatás a legfontosabb. Sokan maguk készítik bábjaikat, hogy szinte azonosulni tudjanak velük. így is van. Sokat tanultam Beratin Gábortól, aki az Állami Bábszínházban is dolgozott, bábszínészi diplomával. Ö profi bábos volt. — Miért jött ide, ha Győrben is játszhatott? — Mert itt sokkal kedvezőbbek a fejtételek. Ott nem volt profi bábkészítő, a Centrum Áruház dekorációs osztálya csinálta a díszle-HORVÁTH PÉTER: Zene, klarinétra Ha rajtam múlna, nem választanék más szülőket magamnak, és megint ott születnék meg a kétvonalas cénél, amelyet a vonósok oly dideregve húzlak a forradalmi, szovjet operettben. Apám színházi zenész volt, csurákos. 0 legalábbis így hívta a hangszerét, soha nem nevezte klarinétnak. Finom, fekete fából készül a csurák, hangja a lágy kis délül asivító, háromvonalas áig terjed. Fényes fémbillentyűit apám maga tisztogatta, még anyámnak sem volt szabad a hangszerhez nyúlni, de még ahhoz a cigarettatárcához se érhetett, amelyben apám a fúvókába való, különleges, finom nádjait tartotta. Apám lefekvéskor mindig kottát olvasott az ágyban, éppen úgy, ahogyan mások könyvet olvasnak. Hajó kedve volt és nem volt nagyon álmos, akkor szimfóniákat olvasott, nagyzenekarra. Időnként kisimult, máskor elborult az arca. így tudni lehetett, mikor ér vidám, mikor pedig sötét, drámai részhez. Néha összecsukta a kotlát, és lehunyta a szemét, tudtam, hogy a partitúrában ilyenkor ismétlő jel van, apám fülében most timpanik dübögnek, és harsonák zokognak, de pontosan úgy, ahogyan azt az imént a kottában olvasta. Ha járadt volt vagy gondjai voltak, akkor könnyebb melódiákat olvasott, vidám menüetteket és virtuóz schetzókat, ha pedig végképp ki volt készülve, akkor táncdalokat lapozott át, ahogyan mások krimit olvasnak. Szelíd, barátságos ember volt különben, s csak azért hívták gonosz pikulásnak, mert a hamis hangokat nem tudta elviselni. Úgy fájtak neki a hamis hangok, mint ahogyan a foga fáj másnak. Ilyenkor nem tudott uralkodni magán, és üvöltött, hogy az isten bassza meg, maga miért fúj bét ott, ahol a kottában cé van, meg hogy miből gondolják a tisztelt elvtárs-urak, hogy ilyen egy szinkópa, egy triola vagy egy pontozott nyolcad? Ez nem közös tulajdon, amiből kedvükre lophatnak, ez egy zenemű, tisztelt kollégák, ez, kérem, egy kotta! Es a tisztelt kollégák szinte megbüvölten nézték, ahogyan ott toporzékol a zenekari árokban egy apró, tüskehajú örült, nekivörösödve pattog, mint egy gumilabda, és üvölt, és azt mondja nekik , hogy a szakramentumát maguknak, maguk vandálok, maguk elvetemült gyilkosok és nem zenészek, maguk megölik a muzsikát, pedig a muzsika halhatatlan! Ha véletlenül hibátlanul játszották a tisztelt kollégáik a napi operettet, v apám akkor is szentségeit, és azt mondta nekik, hogy a szívük helyén metronóm van, úgy zenélnek, mint egy géppuska, pedig itt csak magunkon kell győzni, ide nem kel! terror, ide szív kellene, de úgy látszik, szivük az már nincsen maguknak. És ilyenkor, jogosfelindultságában, megivott egy féldecit a színházi klubban. A szesztől még érzékenyebbé vált a belső hallása, a kolléga elvtársak még bele se kezdtek a következő ezipferbe, ö máris felkiáltott: ne így, az istenért, előbb teremtsék meg magukban a csöndet, mert ha nem tudnák, a zené mélyén csönfi van, minden hang ebből a csendből bukkan elő, mert ez a csönd, ha nem tudnák, az Úristen csöndje. Persze, a tisztelt kollégáknak én ezt hiába mondom, mert a kollégák nak ez arabusul van, és a tisztelt kollégák magyarul se tudnak. A kollégák sandán néztek rá, és azt mondták neki: Jenő, te olyan gonosz vagy. Ettől a mondattól apámnak annyira megfájdult a szíve, hogy szinte megszűnt dobogni: Megivott még egy féldecit a színházi klubban, de attól meg annyira eltompult, hogy összevissza jéitszott, és a kollégáknak igazuk volt, amikor rászóltak, hogy aki más szemében a szálkát is kiszúrja, az a magáéban a gerendát miért nem veszi észre. Szégyenében megint felkapaszkodott az emeleti klubba, de ott már nem szolgálták ki, át kellett támolyogjon a szomszéd italboltba. Ivott, mint a gödény, mégse könnyebbült meg. Bánatában elővette d csurákját, és játszani kezdett. Hörgőit és vonított az a szép mívű hangszer, sírt és zokogott az a drága nád, azután vinnyogni kezdett, mígnem elcsuklott a hangja. Apám magába roskadva ült a kocsmaasztal mellett. Ez a mi életünk, dadogta a szájtátiaknak, ez a kibaszott, hatalmas szünetjel. Újra belekezdett a maga rögtönözte divertimentóba, de a borisszák ráüvöltöttek. Jenő, baszd meg, ne légy ilyen gonosz, hagyjad már abba, inkább fizetünk neked még egy keverte/! Fis apám, ez a szelíd, barátságos ember, a muzsikának a mártír szentje, akit soha nem lehetett elhallgattatni hatalmi szóval, szót fogadott a lumpen elemeknek. Döntötte magába az ingyen féldeciket, hogy egészen belefáradt a létbe. Mire nagy nehezen visszatalált a színházba, lebotorkált a zenekari árokba és lehuppant a zenekari székébe, hát nyomban elaludt. Hiába integetett neki a karmester, aztán már nem is intett. Örültek, hogy ő nem játszik, mert akkor mindenkinek könnyebb. Anyám táncosnő volt. Annyira imádta a táncot, hogy még viselősen is a színpadra lépett, igaz, csak a tánckar hát alsó sorában. Elöl négy, hátul négy partizán lányka a forradalmi szovjet operettben, el lehet gondolni, a 1991. január 19. • PETŐFI NÉPE • 5 • I lű, de izgalmas! teket, a bábukat mi magunk készítettük, műszak nélkül utaztunk vidékre, díszleteztünk. — Tudja-e, hogy jó néhány an nehezteltek a nyáron ideszerződött bábosokra, úgymond, cserbenhagyták az innen eltávozni kényszerült Cirókáékat?- Az az igazság, hogy a bábostársadalom sem tudta, hogy valójában mi itt a gond. Van itt a színházban egy ügyelő fiú, akinek a kedvese bábos. A mai napig nem hajlandó köszönni, amit én ostobaságnak tartok, mert nem ez az elintézési módja annak a vitának, ami a Ciróka és Lendvay igazgató úr között történt. Miért rajtunk csattan az ostor? Valaki sztrájktörőként említett bennünket. Most sem tudom pontosan, hogy miért mentek el. — Volt-e már Ciróka-előadáson? Kaptunk egy meghívót, de mi is éppen akkor játszottunk. Szóltam is utólag a cirókás Czipótnak, hogy nem dacból maradtunk el. Amikor Beratin Gábort fölkérték, ő az egész társulatnak felajánlotta a maradást. Nemet mondtak. Tudtommal az igazgató úr is marasztotta őket.-—- A Cirókáék látták-e valamelyik produkciójukat? Nagyon becsülendő, hogy eljöttek Ibrinkó-előadásunkra. Ketten vagy hárman utána gratuláltak az öltözőben. — Mások kifejezték-e elismerésüket, vagy netán kifogásaikat?-— Szakmai visszhangot csak a szlovákiai turnén kaptunk. Itt elsősorban óvónők véleményezték • Készült pillanatok a paraván mögött. (Méhcsi Éva felvételei) eddigi három bemutatónkat. Nekik tetszett. — Csatlakozom véleményükhöz, bár jobban szeretném, ha a kecskeméti Katona József Színház bábszínháza kicsit többet bízna a gyerekek képzeletére. Terveznek-e még ebben az évadban bemutatót? A Tündér Ibrinkó, a Csodálatos kalucsni és a Télapó után helyi szerzők művét mutatjuk be. Gulyás Zoltán és Beratin Gábor írta a Boszorkánysegéd című mesét. Úgy érzem, jól sikerült az első évünk. — Kiket tapsoltak eddig a gyerekek?- Sajnos, a nagyváradi bábszínház volt igazgatója, Kovács György váratlanul itthagyott bennünket. Súlyos betegség ragadta ki körünkből. Halála előtt néhány héttel még a színpadon volt. Sokat tanultunk tőle. Képzett bábszínész a felesége, Wágner Márta. Beratin Gáborról már volt szó. Nagy Marival nincs bábszínészi képzettségünk. Környei Aliz és Majoros Gyula készíti a bábokat. — Menne-e, ha színészi státust ajánlanának valahol? — Aligha. Néha-néha azonban szívesen vállalnék egy-egy szerepet, de most már elsősorban bábos vagyok. — Marad Kecskeméten? — Ki tudja, hogy mit hoZ az ősz. lesz-e bábtagozat? Maradnék, mert hol lehetnék egyik órában Tündér Ibrinkó, a másikban öregasszony . . . Heltai Nándor közönség egyből kiszúrta, hogy én is ott táncolok, nem rejtett előlük a szűk gimnasztyorka. Az a pocakos partizán bekapta a legyet, vihogtak a nézők. Anyám nem törődött a vaskos bekiabálásokkal, egyre csak apámat nézte. Apám lent, a zenekari árokban fújta a csurákját. aztán egy harminchat taktusnyi szünetben felhágott anyámért a világot jelentő, korhadt deszkákra, a karjában hozta le onnan a zenekari árokba, lefektette a letakart cimbalomra, és mi közben fent, a színen tovább táncolt a partizánkórus, és fölöttük vörös zászlók lengtek, és a vonósok olyan dideregve húzták a kétvonalas cét, hogy az útié nyegült vibrálónak tetszett, anyám meg szült engem. Előadás után bebugyoláltak a kellékestől kapott vörös lobogóba, lobogóstul becsomagoltak egy brácsa tokjába, és úgy vittek a tájbuszig abban a farkasordító hidegben, mint egy drága hangszert. A tájbusz órákig zötykölődőlt a truppal hazafelé a fagyos éjszakában. Apám előadás után megivott egy felest, útközben dünnyögött hozzám, míg égető leheletétől el nem andalodtam. A többi táncosnő hátul a mamámat gondozta, jól van, mondták neki, ne bőgj már, nagyobb csapás is érheti az embert, mint egy nemkívánt fruska! Nem azért bőgök, mondta anyám, az a baj, hogy minden erőmet kiadtam, és nem tudok mozdulni, pedig táncolni szeretnék örömömben. Nétzzétek meg, nyöszörögte végül elfeketült szájjal, ugye, mindene megvan ? A táncosnők előrebotorkáltak hozzám a sötét, zötyörgö buszban, áthajoltak a dudorászó apám satnya kis válla fölött, és úgy néztek rám, szőrös, szuszogó varangyosbékára, aki voltam a vörös zászlóban és a brácsátokban, mintha csodát láfítának, mintha már akkor sejtették volna, hogy én leszek a világ legnagyobb selmája. i • Probstner János: Csendélet (A grafikák a Kecskeméti Képtár Téli Tárlatán láthatók) • Petri Ildikó: Kívülbeliil
