Petőfi Népe, 1991. január (46. évfolyam, 1-26. szám)
1991-01-15 / 12. szám
1991. január 15. • PETŐFI NÉPE • 5 Adórendszer és erkölcs A hatalom fél a hangosaktól A parlamenti pártok szinte kivétel nélkül, a kormánykoalíció pártjai pedig különösen hangsúlyozzák az erkölcs jelentőségét. Azt azonban csak a naivak képzelhetik el, hogy javulhat az erkölcs ott, ahol a gazdasági rendszer, mindenekelőtt az adórendszer bünteti az erkölcsösöket, jutalmazza az erkölcsteleneket, ahol az adórendszer nem azt adóztatja, amit a gazdasági és erkölcsi érdekek megkövetelnének, hanem azt, amit technikai szempontokból a legegyszerűbbnek tart. Ennek illusztrációjául most vizsgáljuk meg az adózási fegyelmet. Nálunk magasak az adóterhek. Ez nemcsak abból következik, hogy a modern társadalomban a nemzeti jövedelem jelentős hányadát újra kell elosztani, hanem abból is, hogy az elmúlt negyven év során az a filozófia érvényesült: az államnak kell szinte mindent magára vállalnia. A fogyasztói társadalmak jóléti társadalmak is, tehát magas költségvetési hányaddal dolgoznak. Ebből fakad aztán, hogy a társadalomellenes magatartások között előkelő helyet kell elfoglalnia az adócsalásnak. Gyermekkoromban értetlenül álltam az előtt a hír előtt, hogy az Egyesült Államokban az emberölést könnyebb büntetlenül megúszni, mint az adócsalást, hogy a maffiavezéreket csak mint adócsalókat lehet börtönbe juttatni. Azóta már megértettem, hogy miért fontos az adócsalást szigorúan büntetni. De sajnos, még sem a hazai közvélemény, sem az illetékesek nem tartanak itt. A közvéleménynek az adócsalással szembeni f elmentő ítéletét tulajdonképpen megértem. Az elmúlt évszázadok során megtanulták, hogy ami az államkaszszába megy, azt nem az állampolgárok érdekében használják fel, illetve abból aránytalanul keveset. Ahogy Illyés Gyula a Puszták népében írta: a cselédek előtt nem volt bűn az uraságot meglopni, de annál nagyobb bűn volt egymás megkárosítása. Ezen a téren az erkölcsi megítélés nem változott, csak a gazdátlan tulajdon következtében sokkal szélesebb társadalmi méreteket öltött a tulajdonos állam meglopása. Sokkal nehezebb megérteni az illetékesek türelmét az adócsalókkal szemben. Az állam olyan szűkében van a pénzbevételeknek, hogy szándéka ellenére nyomorgatni kénytelen az öregeket, a nagycsaládosokat, évek óta csökkenteni kell a reálbéreket. Mégis vonakodik az adócsalók szigorú felelősségre vonásától. Azt elismerem, hogy az adócsalók felháborodással vennék tudomásul, ha számon kérnék tőlük a törvények betartását. Márpedig a hatalom annyira fél a hangosaktól, az erőszakosaktól, hogy inkább hagyja őket, és jobb meggyőződése ellenére nyomorgatja a védteleneket, a csendeseket. Nem állja meg a helyét az az érv sem, hogy nem tudják: kik az adócsalók. Azért vettek és használnak drága számítógépeket, azért kell mindnyájuknak minden bevételkor megadni a személyi számunkat, hogy az adóhivatalban tudják, kitől és mennyit kaptunk. De az így begyűjtött adatokat nemigen használják fel arra, hogy számon kérjék a csalókat. Nekem elég széles ismeretségi köröm van a kisvállalkozók, a jól keresők világában, de még nem találkoztam olyannal, akit lelepleztek volna. Ennek pedig nem az az oka, hogy mindenki tisztességesen bevallja az adóját, hanem az, hogy nem akarják őket és a termelési kedvet „zavarni”. És a lakosság 90 százalékának termelési kedvét lehet zavarni azzal, hogy egyre súlyosabb terhet raknak rájuk, hogy nekik kell megfizetniük azt is, amit a sokszorta többet keresők nem fizetnek be? Én többször tízmilliárdra becsülöm a be nem vallott jövedelmeknek csak az adóját. De még azt sem publikálják az illetékesek, hogy ők mekkorára becsülik az adócsalások nagyságát. Márpedig nem leszünk addig Európa, amíg az adócsalás nem lesz súlyos bűn, amíg nem leplezik le nyilvánosan az adócsalókat. Ha abban a tudatban élhetnek a milliók, hogy a náluk sokszorta többet keresők szabadon csaphatják be az államot, maguk is virtust fognak csinálni abból, hogy minél kevesebbet fizessenek. Ahol pedig nincs adómorál, ott nem lesz más morál sem. Kopátsy Sándor Hitelüket vesztett adatok Szó sincs arról, hogy ma Magyarországon a statisztikai adatgyűjtés elavultsága a legnagyobb probléma. De probléma. Mindenekelőtt azért, mert a gazdaság viharos átalakulásban van, és az adatgyűjtés ezt egyre kevésbé képes követni. Egyre több olyan folyamat, jelenség van a gazdaságban, amely egyszerűen nem létezik a döntéshozók számára, mivel megbízható számok helyett legfeljebb becslésekre vannak utalva. Márpedig így, hiányában kockázatos dolog jelentős hatású intézkedéseket hozni. Itt van, például, a lakosság fogyasztását tükröző kiskereskedelmi statisztika. Erről ma már tulajdonképpen csak múlt időben beszélhetünk, hiszen ha vannak is adatok, ezek csak igen nagy hibahatárral alkalmasak arra, hogy a valóságos folyamatokat jelezzék. A hivatalos — KSH — adatok szerint, például, az elmúlt év első kilenc hónapjában a kiskereskedelmi forgalom — az infláció hatását kiszűrve — 12 százalékkal visszama már a családok jövedelmének fele a másodgazdaságból származik. Ha ez az adat helytálló, akkor igencsak komolytalannak kell minősíteni azt a kormányzati adatot, amely úgy szól, hogy 28 százalékkal emelkednek idén a bérek. Hiszen a gazdaság másik felére nem hogy hatása nincs a kormánynak, még információja sincs erről a hatalmas „ágazatról”. A mind több láthatatlan folyamat nem kis részben a magyar gazdaság átalakulásának jele. Nem kell és nem is lehet ezek ellen adminisztratív úton fellépni. De az elengedhetetlen egy valamelyest is szakszerű gazdasági kormányzáshoz, hogy az ilyen horderejű folyamatokat ne 20-40 százalékos hibahatárral becsüljék az illetékesek. A magyar társadalomtudomány kiválóan felkészült művelői megfelelő kormányzati megbízatás esetén nyilván a mainál sokkal pontosabb adatszolgáltatást is ki tudnának alakítani. P. É. Páncélok mögött törékeny emberek • A. Varga Imre: Pléh Krisztus Műterme egy parányi konyha A megyeszékhely egyik új galériájában figyeltem fel először alkotásaira. Két képe simult szorosan egymáshoz. Az egyiken kifelé néző páncélos lovag, egy Don Quijote. A másikon úgyszintén, csak szétszedve, majd újra összerakva, akár egy nyert vagy vesztett ütközet után. Bár külön-külön erős, nyers alumíniumkeret zárja el egymástól a harcosokat, a különböző pontokról határozottan futó fénypászták, lézerfényre emlékeztető sugarak mégis szerves egységgé kovácsolják a két produkciót. Alattuk az alkotó neve: A. Varga Imre. Miután megtudakoltam a lakcímét — s azt, hogy a Ráday Múzeum munkatársa —, felkerestem leninvárosi lakásában. E másfél szobás, kicsi „betonfészekben” él feleségével és három gyermekével. Arra a kérdésemre, hogy hol a műterme, a parányi konyhába tessékelt. Jelentős átrendezés, hurcolkodás történik itt nap mint nap, hogy hol eredeti rendeltetését szolgálhassa ez a helyiség, hol pedig nagyon szűkös műteremmé váljék. — Ez rémes! — szaladt ki a számon, hiszen annyit már tudtam e művészről, hogy kifejezetten nagyméretű vásznak vonzalmában él. Később kiderült, hogy bérel egy raktárnak használt helyiséget a város másik pontján. Nem akármilyen pakolgatásba kezdtünk ebben a lyukban, hogy szemügyre vehessem képeit. S azt mondta: ez a bérlemény is luxusnak tűnik, amit valószínűleg már nem sokáig engedhet meg magának. A. Varga Imre harmincnyolc éves. Tizennégy volt, amikor ebben a városban élt és alkotott fe Lugossy és ef Zámbó, akiknek látványos kirakodásait szemlélve döbbent rá, hogy az addig tanult „akadémista” dolgokon túl, másfajta művészet is létezik. E két kiváló, bár különc művész nyomdokain indult el, de mindig a maga útját járta. A Téli Tárlatokon többször bemutatkozott. Első vásárlója egy művészettörténész volt, majd a megyei tanács vette meg egyik szitanyomatát. De ő is tudja, hogy nem tartozik a felkapott festők közé, mi több: érzi is ezt a zsebén. S ha már festékre sem telik, éjjeliőrséget vállal. Tágas műteremről álmodozik, ahol ha jön egy ötlet, azonnal kéznél van az ecset, nem úgy, mint a parányi konyhában. Örülne, ha Kecskeméten is kipakolnák képeiket a művészek az utcákra-terekre néha, ahogy az Szentendrén már hagyomány, ahol ő is többször jelen volt alkotásaival. A. Varga Imre hőseinek páncélja mögött törékeny emberek rejtőznek. Legújabb képein egyébként, már levetették védőruháikat — mint a festő lakásával szomszédos kádgyár zománcozó! a munka végén —, s teret engedtek önmagukhoz a rájuk zuhogó színeknek, fényeknek. Talán nem túlzás ez az optimizmus. Hiszen A. Varga Imre éjszakai festő — és nem vasárnapi... Horváth Károly KÁNTOR LAJOS A MŰVÉSZI KORSZERŰSÉGRŐL, A KATONA JÓZSEF-ÉVFORDULÓRÓL Mit tanulhatunk a romániai színházaktól? Ha csak tizedrésznyit figyelnénk az értékekre, mint a csinált botrányokra, akkor a városházáig kígyózó sor remélte volna 1979 szeptemberében, hogy jegyhez jut a világhírű bukaresti színház, a Bulandra valamelyik előadására. Felárat kínáltak volna a belépőkért a későn ébredők, mint a világ számos nagyvárosában. Ismét bebizonyosodott, hogy itt kevesen és keveset tudnak a korszerű művészi áramlatokról, a Kaszap-kúton kívül történtekről, különösen a szomszédos országok kulturális életéről. Vért izzadtak a szervezők, amíg összehoztak egy-egy fél házat. New Yorktól Moszkváig méltatták szakemberek Liviu Ciulei Leonce és Léna című rendezését mint a színházi megújulás egyik mintapéldányát. Pironkodva írtam az építészből lett rendező (díszlettervező) és a kiváló társulat produkciójáról, „a modern színjátszás ünnepéről”. Csak Bukarest? örültem, hogy egy illetékestől, Kántor Lajostól, a Korunk főszerkesztőjétől kérdezhettem közelmúltbeli látogatásakor: valóban olyan jó a román színházművészet? A magyar szakfolyóirat 1986 decemberében közölt tanulmányából, a Hamlet kolozsvári történetéről írt könyvéből és más publikációiból tudom, hogy, naprakészen ismeri a szomszédos ország színházi életét. — Korszerűbb a magyarországinál. Mindenütt odafigyeltető művészeknek számítottak a világba kirajzó jeles román rendezők. Néhányan most hazajöttek, a távollétük alatt feladatokhoz jutott fiatalok közül máris több erős tehetséget tarthatunk számon. — Fanyalgók szerint néhány ezért-azért támogatott bukaresti színház előadásain alapszik a román színház tekintélye. — Vidékről, a moldvai Piatra-Neamtból eredeztethető a néhány évtizedes színházmegújulás. Hivatkozhatnék Harag György nagybányai, marosvásárhelyi és kolozsvári rendezéseire, a nagyváradi színház román tagozatára, több, a Kárpátokon túli társulatra. Természetesen ezekben is láttam jellegtelen középszerűségeket, de mindegyikben dolgoznak markáns rendezők, kiváló művészek. Hányféle Románia van? — Mivel magyarázható honi színjátszásunk vitathatatlan elmaradottsága? — Sokkal franciásabb volt az egész román kultúra, a magyar színház elsősorban a német kultúrkör vonzásában növekedett. A kívánatosnál gyengébb itt az angol hatás, noha világviszonylatban az angol színház a legjobb. A román színházkultúra külföldi tekintélyének köszönhetően a diktatúra alatt kevésbé károsult, mint a többi művészet, nem züllött le annyira, mint az irodalom, a film. — Mintha szomszédaink fogékonyabbak lennének az új, a forradalmi művészeti irányzatokra. A szobrász Brancusinak, a drámaíró Ionescónak helye van a mai Romániában? — Melyik Romániában? Amennyire a mostani zűrzavarban megállapítható: Iliescu, Petru Roman Romániájában aligha rokonszenveznek a modern irányzatokkal. Andrej Plesu művelődési miniszter azonban — például — minden tekintetben európai gondolkodású tudós, tanúsíthatom találkozásaink, publikációi alapján. — Európaiként foglalkozik a magyar —román kapcsolatokkal is? — Gesztus értéke volt még Glatz Ferenc miniszternek kifejtett javaslata. Meg kellene rendezni a romániai magyar képzőművészek kiállítását. Megtörtént. A Josef von Ferenczy úr által kezdeményezett budapesti ma(Tóth Sándor felvétele) gyár—román értelmiségi találkozó előtt a bukaresti televízióban szervezett kerekasztal-beszélgetésen is a közeledést szorgalmazta. Miért vállalta? — Bevallom: a szívemből szólt, amikor romániai tudósok, művészek bekapcsolását javasolta a Katona József Emlékbizottság alakuló ülésén. Hídépítő munkásságának megbecsüléseként kérték föl a bizottsági tagság vállalására? — Lehetséges, hogy Kecskemétről kezdeményezték meghívásomat. Még Varga Mihály főszerkesztő idejében kapcsolatba kerültem a Forrással. Publikáltunk itt, a magyarországi folyóirat szerzői közül néhányan nekünk is küldtek írásokat. Húsz éve jártam Kecskeméten, Szekér Endrét és több munkatársát Kolozsváron köszönthettük. Elképzelhető: a fővárosban gondoltak rám. Az utóbbi hónapokban többször megtiszteltek felkéréssel, csak a fontosabbakat vállalhatom. — Miért mondott igent Andrásfalvy miniszternek, tehet-e valamit a kétszázadik évfordulón? — Szeretném, ha az évforduló több lenne az elnyomott vidék ünnepénél. Jó alkalom Katona József jó hírének visszaállítására, mert számos méltánytalanságot^ kellett elszenvednie életében, halálában. Úgy kellene foglalkozni vele, mint például a nagyszerű Kodály-intézet névadójának hagyatékával. Nyithat Európára, ugyanakkor tudatosíthat valamilyen összetartozást. — Mit tehet, mit tesz azért, hogy a határainkon túl többen és pontosabban ismerjék Katona életművét? — Igyekszem bekapcsolni az évfordulóval kapcsolatos rendezvényekbe, kezdeményezésekbe az otthoniakat. Javaslataim irodalmi, színházi, pedagógiai, esetleg képzőművészeti vonatkozásúak lehetnek. Megpróbálok közvetiteni az emlékbizottság és a román színház, színháztudomány között. Meghívásokat is javaslok. „Dísz" vagy gondolat? — Például? — Valentin Silvestrura gondolok elsősorban. Az ilyen emberek részvételével lehetne meghaladni e bizottság eredeti elképzelését. Minél kevesebb legyen a dísz, az ünnepi, minél több a gondolat. Általában az a véleményem, hogy nem szabad sem elmélyíteni, sem megkerülni a konfliktusokat: szembesíteni kell a véleményeket. — A romániai helyzetre utal elsősorban? — Az itteniekre. Otthon is megvannak a gondjaink, de kisebbségi sorsban egészen másként jelentkeznek. Ott a külső nyomás elleni harc jobban összehozza a különböző pártállású embereket. Heltai Nándor • • Ösztöndíj, kedvezményes tábor a fiataloknak esett. Csakhogy, például, a ruházkodásunkban mind nagyobb szerepet játszó butikforgalom és a KGST-piacok forgalma szinte teljesen kimarad a számbavételből. Márpedig ez utóbbi, egyes becslések szerint, hazai árakon számítva tavaly már 40-50 milliárd forintot tett ki. A legutóbbi adatok szerint a lakosság egymilliárd dollárt tart devizaszámlán. Ám azt csak sejteni lehet, hogy ezenkívül mennyi dollár, márka rejtőzik még az állampolgárok otthonaiban. Egyes becslések szerint 3-4 milliárd dollárnak megfelelő konvertibilis fizetőeszközről van szó. A magyar gazdaságnak mind jelentősebb része magánvállalkozásként működik. De mennyi ez a rész? És milyenek a magánvállalkozáson belül a legális és az árnyékgazdaság arányai? Mennyi az itt valójában kiáramló jövedelem? Vannak olyan becslések, hogy Az elmúlt év nyarán még a Bács- Kiskun Megyei Tanács hívta életre a megyei gyermek- és ifjúsági alapítványt, amelynek indulását hétmillió forinttal segítette, míg a kalocsai érsekség további 50 ezret adott. A politikamentes kezdeményezés négy célt tűzött maga elé. A megyénkben élő 6—18 éves gyerekek, fiatalok egészséges életmódját szervezett táborozásokkal, üdülésekkel segíteni, a szabad idejük eltöltéséhez a jelenleginél jobb feltételeket teremteni, de ugyanilyen fontosnak tartják a fiatal tehetségek támogatását, valamint a nemzetiségek, nemzetek közötti kapcsolatok ápolását is. Az alapítvány kezelője 11 tagú kuratórium, amelynek munkájában részt vesz a BácsUnió, a Fidesz, az Ifjúsági Demokrata Fórum, az úttörőszövetség, a Kecskeméti Ifjúsági Otthon, a bajai önkormányzat, a megye református ifjúsági egyesületei, a kalocsai egyházmegye és az ifjúsági közösségi letéti számla megyei kuratóriumának képviselője. Az alapvagyonon kívül az alapítvány kezelésébe került a bajai ifjúsági (korábban KISZ-iskola) tábor és a balatonfenyvesi gyermeküdülő. A két ingatlan könyv szerinti értéke mintegy 80 millió forint. Már 1990-ben sikerült ezeket részben hasznosítaniuk, amikor a nyár folyamán megyénkből 800 fiatalt üdültettek a táborokban. Ehhez — illetve a fenyvesi épületek felújításának megkezdéséhez — a tanácstól további 7,1 milliót kapott az alapítványt kezelő kuratórium. Az új esztendőt új pályázati felhívással indította az ifjúságot támogató kezdeményezés. A lehetőségekről a napokban értesítenek valamennyi önkormányzatot, a részletes feltételeket itt tekinthetik meg az érdeklődők. Eszerint Balatonfenyvesen június 17. és augusztus 20. között, 10 napos turnusokban, 110-110 gyermeknek fejenként 4200 forintért szállást és teljes étkezést adnak, míg Baján ugyanez (átlagosan 40 fiatalnak) 4600 forintba kerül. A költségek legfeljebb felét az alapítvány állja. Ugyanakkor Baján szerveznek nyelvi, nemzetiségi, hagyományőrző, életmód-, számítástechnikai, turista- és természetvédelmi tanfolyamokat is. Ezeknél a napi 460 forint 140-nel csökkenthető, de ugyanitt egész évben lehetőség van, a főidényen kívül, önköltséges ellátásra, s vonatkozik mindez a fenyvesi elő- és utószezonra is. A pályázat kitér a tehetséges fiatalok támogatására: hozzájárulnak külföldi utazásokhoz, ösztöndíjakhoz, bel- és külföldi tanfolyamokhoz. Azigényeket, 1991.febr. 16-áig,akövetkező címen várják: megyei sporthivatal, 6000 Kecskemét, Zimay L. utca 4. Az írásbeli jelentkezéseknél a borítékra írják fel: „Alapítványi pályázat”. A kuratórium február 28-áig dönt, erről március 15-éig küld értesítést. N. N. M.
