Petőfi Népe, 1990. december (45. évfolyam, 282-305. szám)

1990-12-04 / 284. szám

1990. december 4. • PETŐFI NÉPE • 7/ LABDARÚGÓ MEGYEI II. OSZTÁLY Őszi első a Harkakötöny és a Hajós Egy mérkőzés kivételével befejező­dött a megyei II. osztályú labdarúgó- bajnokság őszi idénye. Ez az utolsó találkozó, a játékvezetői tévedés miatt elmaradt Hetényegyháza—Harkakö­töny összecsapás, már aligha befolyá­solja a végeredményt, mert a Harkakö­töny gólkülönbsége 8 góllal jobb, mint a 2. helyezett Kiskunmajsa csapatáé. Az elmaradt mérkőzést még nem irta ki a versenybizottság, s lehetséges, hogy'a találkozóra csak, a tavaszi idény előtt kerül majd sor. A déli csoportot irányító bajai lab­darúgó-szövetség fegyelmi bizottsága határozatot hozott a november 18-án, az 55. percben 2Vr-l-es Kunbaja-veze- tésnél félbeszakadt Kunbaja—Nemes­nádudvar mérkőzés ügyét. A játékve­zetőt bántalmazó kunbajai Szőke Fe­renc nézőt tíz évre I— 2000, január 1 -jé- ig — eltiltották a pályák látogatásától. A mérkőzés 2 pontját 3—0 gólkülönb­séggel a Nemesnádudvar kapta. A Kunbaja köteles a soron következő három hazai bajnoki mérkőzésére a sa­ját költségén szövetségi ellenőrt fogad­ni. Ugyancsak a Kunbaja csapatát ter­heli a fegyelmi bizottság ülésen megje­lenő kiskunhalasi Németh Imre játék­vezető költsége is. ÉSZAKI CSOPORT: DUNAEGYHÁZA—HARKAKÖ­TÖNY 1—2 (0—0) Dunaegyháza, 150 néző. Vezette: Németh S. Dunaegyháza: Nagy Zs. — Rigó, Medveczkí, Kopécz, Nagy I., Csehi, Tilli, Döbrentei, Frölich, Thiesz (Al- berczki), Varga. Edző: Varga Lajos. * Harkakötöny: Szabó — Harkai, Tóth, Gyovai, Locskai, Csík, Keresz­túri, Török, Karsai (Besír), Patai (Hor­váth), Bogárdi. Edző: Orosz Péter. Gólszerzők: Varga (11-esből), illetve Csík (2).,' Kitűnt: Kopecz, Nagy I., illetve Sza­bó,' Harkai, Csík. Ifjúsági eredmény: Dunaegyháza— Harkakötöny 5—0. GAMF—TISZAALPÁR 2—2 (0—1) Kecskemét, lOO néző. Vezette: Fran- ciskovicsi Gólszerzők: Hájer (2, egyet 1 l-es- ből), illetve Palásti, Bíró. Kitűnt: Hájer, Agócs, Farkas, illetve Palásti, Bíró. Ifjúsági eredmény: KSC II.:—Tisza­alpar 2—1,_________ ______. . f Ki MÄV—T7ÄKITELEK l-^riF3ß)B »Kecskemét, '400' néző. ■ Vezette:^ Nagyhegyes?."1'1 ° ^ jjGólszerzők: Tasi, illetve Rózsa, Zsikó. • Kitűnt: Karácsonyi, Tasi, illetve Ró­zája, Tóth. Ifjúsági eredmény: K. MÁV—Laki­telek 1—3, DÉLI CSOPORT: Ifjúsági eredmény: Császártöltés— Nemesnádudvar 7—1. Az Északi csoport állása FELNŐTTEK 1. Harka­•kötöiiy 14 9 2 3 42-26 20 2. Kiskmajsa 15 9 2 4 28-20 20 3. Vaker SE 15 7. 5 3 38-23 19 4. GAMF SK 15 6 7 2 30-22 19 1 Tiszaalpár 15 '7 4 4 36-24 18 6. Orgovany 15 6 6 3 33-22 18 7. Hetény­egyháza 14 6 5 3 25-24 17 8. Kunszent­miklós 15 7 2 6 22-18 16 9. Duna­egyháza 15 5 4 6 30-29 14 10. Jakabsz. 15 5 4 6 16—21N 14 11. Kkhalasi (Spartacus 15 5 3 1 7 28-23 13 12. Lakitelek 15 5 3 7 25-30 13 13. Kunszáll. 15 4 5 6 19-30 13 14. Csengőd 15 4 3 8 13-32 11 15. K. MÁV 15 4 1 10 27-38 9 16. H. Rád­nóti 15 1 2 12 2(L50 4 IFJÚSÁGIAK 1. KSC II. 15 14 1 ­90-10 29 2. Tiázaalpár 15 12 2 1 45-13 26 3. Or Sovány 15 12 1 2 64-15 25 4. Kunszent­mi-klós 15 9 2 4 42-32 20 5- Hetény­egyháza 14 7 5 2 33-13 19 < 6. Csengőd 15 9 1 5 37-40 19 7. Kiskmajsa 15 8 2 5 51-23 18 8. Lakitelek 15 5 3 6 39-36 15 9. Kiskhalasi Spartacus 15 6 2 7 29-30 14 10. Kunszáll. 15 4 3 8 29-43 11 11. Duna­egyháza 15 4 1 10 25-40 9 12. Vaker SE 15 3 3 9 22-56 9 13. Radnóti SE 15 2 4 9 25-53 8 14. Jakab­szállás 15 3 2 10 15-43 8 15. K. MÁV 15 2 1 12 19-66 5 16. Harka­kötöny 14 1 1 12 18-70 3 A Déli csoport őszi végeredménye FELNŐTTEK 1. Hajós 15 9 4 2 28-13 22 2. Kelebia 15 10 1 4 27-16 21 3. János­halma 15 9 •2 4 32-21 20 4. Gara 15 9 1 5 39-22 19 5. Vaskút 15 7 3 5 28-23 17 6. Kunbaja 15 8­7 27-23 16 7. Dusnok Í5 6 4 5 14-16 16 8. Tompa 15 5 4 6 22-24 14 9. Nemes­nádudvar 15 6 3 6 21-22 15 10. Bátya 15 6 1 8 19-26 13 11. Császár­töltés 15 6 1 8 17-24 13 12. .Bács­borsód 15 4 5 6 16-27 13 13. Katymár 15 4 4 7 22-26 12 14. Szakmár 15 5 2 8 17-28 12 15. Homok­telted- Mmé 3 gpll IFJÚSÁGIAK 1. Császár­töltés 15 14 — 1 94-11 28 2. Dusnok 15 13 1 1 64- 5 27 3. Hajós 15 10 2 3 51-19 22 4. Nemes­nádudvar 15 8 3 4 43-25 19 5. Vaskút 15 9 1 5 38-28 19 6. Kunbaja 15 9 ff­6 38-17 18 7. Kelebia 15 6 6 3 40-22 18 8. János­halma 15 7 3 5 57-27 17 9. Gara 15 7 1 7 32-31 15 10. Katymár 15 6 2 7 39-28 14 11. Homok­mégy 15 5 1 9 25-52 11 12. Szakmár 15 4 2 9 32-50 10 13. Tompa 15 4 2 9 26-49 10 14. Bátya 15 3 1 11 18-50 7 15. Herceg­szántó 15 1 2 12 8-111 4 16. Bács­•borsód 15-­1 14 9-89 1 • SPORT • A négyes nélkül is fordulatokban bővelkedő világvetélkedő volt A műkorcsolyagála mindenütt a világon egészen biztos közönségsi­ker. Nincsenek pontozók, nincse­nek szabályok, csak a látványosság, a szépség.számít. A 15. junior mű­korcsolyázó-világbajnokságon is show-szerűen szerkesztett, színvo­nalas és feszes időrendben lebonyo­lított gála zárta a hétnapos műsort, a Budapest Sportcsarnok jóformán egész nézőterét megtöltő közönség állandó vastapsa közepette. A gála előtt és közben néhány kiemelkedő egyéniséggel váltott szót az MTI munkatársa, többek között az ezúttal hiánycikknek szá­mító négyfordulatos ugrásokról/ Surya Bonely, a női junior világbaj- nok őszintén megmondta: — Nem kockáztathattam. Négy­fordulatost ugrani nem kötelező, de ha rontok, az az aranyérmembe ke­rülhetett volna. Úgy érzem, van még időm egészen biztosan végre­hajtani. Kárpótlásul a mai gálán szaltókát ugrok. (Tartotta is szavát, s a közönség állva ünnepelte mutatványait.) — Miért nem hord harisnyát a jégen? — Mert a harisnya zavar a kor­csolyázásban. Megszoktam, hogy helyette.egy különleges, sötét olajjal kenem be a lábam, ami megvéd a hidegtől. Ha elestem és csúsztam a jégen, sokszor lejött és akkor fáz­tam. Mostanában ez, szerencsére, már ritkán fordul elő. fejj!- További tervei? ■ Mostani első világbajnoki aranyamat továbbiakkal igyekszem gyarapítani — a felnőttek között. Szerintem néhány év múlva a nők­nél is csak több négy fordulatos ug­rással lehet a világ élvonalában ma­radni. A nagy sikerekre alaposan készülök: a balettórákon kívül té- len-nyáron napi két órátkorcsolyá- zom az erőnléti edzésen. | -*» Vdszilij Jérertiénko, a férfi győztes ugrott Budapesten négyfor­dulatos too-lopot, igaz, csak edzés közben. A szabadkorcsolyázásból kimaradt. Miért? —■ Élen álltam, nyernem kellett. Az az új szabály, amelyik tizedeket von le a pontszámból a rontott ug­rás után, nem kedvez nekünk, a versenyzőknek. Véleményem sze­rint ezután sok lesz a biztonsági kűr, csak azok kockáztatnak majd, akiknek kevesebb az esélyük. — 4 felnőttek között szüksége lesz a négyfordulatos ugrásra. Ak­korra megtanulja? —Az ugrást már tudom, a szovjet juniorbajnokságon — amit meg­nyertem — be is mutattam. A világ- bajnokság azonban más. Nagyobb a tét, nagyobb az izgalom. Remé­lem, néhány év alatt úgy megszo- kpm ezt a légkört, hogy észre sem veszem, és máris négy fordulat után térek vissza a levegőből a jégre. Alekszandr Abt volt, a vb egyik nagy meglepetésé. A mindössze 14 esztendős moszkvai ifjúról még a szokott információs lapot is elfelej­tették kitölteni a szovjet csapat ve­zetői. így azután a 148 cm magas fiatalember maga mondta el, hogy a jégen miért nem megszeppent kis­fiú: — Tavaly Csehszlovákiában megnyertem az Ifjúsági Barátság Versenyt, utána harmadik lettem a szovjet juniorbajnokságon.. Ked­venc filmem a Csillagok háborúja, én kértem az edzőmet, hogy ennek a. zenéjére futhassak. Testvérem nincs, viszont self jó barátom van, s közülük is a legjobb egy kompu­ter. Ha megnövök, természetesen felnőtt világbajnok szeretnék lenni, de ha nem sikerül, a korcsolyázás akkor is szép emlék marad. A szá­mítógépeknél viszont nagy sikerre számítok, mert számitástechnikai mérnöknek készülök. A gálán megérdemelt nagy sikert aratott bemutatószámával a Vedres Noémi, Szentirmai Endre jégtánc­páros. —• Kihevertük a kötelező gya­korlatokban önhibánkon kívül el­követett bakit — mondta az egyko-- rí legendás jégkorongkapus, Vedres Mátyás leánya. — Nyugodtan fu­tottuk a kürt, és sikerült is elöbbre- lépni. Ezúton is nagyon köszönjük a közönségnek a nagy támogatást, így valóban érezhettük a hazai pá­lya előnyét. Szentirmai Endre hozzátette: HB^SAzt a néhány percet viszont sohasem fogjuk elfelejteni, amikor megtudtuk, hogy a kilián nevű táncnak csak a felét futottuk le. Nyáron változtatták a szabályt, mi nem tudtunk róla. Majdnem össze­omlott bennünk minden, amikor szólták. § További tervünk: minél jobban szerepelni — most már a felnőttek között. Mi mindig rábíz­zuk .magunkat edzőnkre, Berecz Ilonára, aki mindent kihoz belő­lünk, amit csak tudunk. Ami akkor is kellemes edző­tanítvány viszonyra enged követ­keztetni, ha szakberkekben ismert: Berecz Ilona nem más, mint Vedres Noémi édesanyja. A vasárnap délutáni gála két és fél órája hamar elszaladt. A kor­csolyázók nagyobb része így búcsú­zott egymástól: „Viszontlátásra jö­vőre, a kanadai Hullban, a követ­kező junior vb-n! HOGYAN TÖRTÉNT? A kicsik csak kis részt vállaltak a csapatmunkából Nagyot fordult a világ kereke az ökölvívásban is. Hajdan az NB I-es csapatbajríoki mérkő­zéseken a KSC legbiztosabb pontjait az ifjúsági versenyzők hozták, s nemritkán nyolcpon­tos előnnyel kezdett a kék-fehér gárda. Mindez, sajnos, már a múlté. Az idei csb során a Kis-, kunfélegyházi Honvéd, KSC vegyes csapat egyik gyenge pontja az ifjúsági súlycsoport „halvány” teljesítménye. A tényen még az sem változ­tat sokat, hogy vasárnap, a Va­sas elleni összecsapáson, égy ki­csit a pontozók is besegítettek a fiatalok gyenge szereplésébe. Az 57 kg-ban a Dinók—Varga mérkőzésen az első és harmadik menet inkább a kecskeméti ök- lözőé volt, s csupán a második menetben kerekedett felül Var­ga. A pontozók mégis 4:0 arányban a Vasas versenyzőjét látták jobbnak. A 71 kg-ban Konkoly Gy. ügyes, taktikus öklözéssel végig jobbnak Ját­szott a hosszú karú, darabos Vasas-öklözőnél. A harmadik menet után a közönség nagy tapssal köszöntötte a hazai fiút, majd jött a hideg zuhany. Ismét 4:0 arányban a Vasas öklözőjét hozták ki győztesen. Nem cso­da, hogy ezek után volt dolguk a rendezőknek, s percekig nem lehetett megkezdeni a felnőttek mérkőzéseit... A .folytatásban úgy tűnt, hogy a hazai gárda nem sok vizet zavar. Az alsóbb súlycso­portokban ugyanis rendre a Vasas versenyzői nyertek. Ta­nai még egy menetet sem bírt Lakatos ellen végigharcolni. Kolompár G.-nek sem volt esé­lye a nagyszerűen öklöző Ko­vács I. ellen, majd meglepetésre Németh J. is feladásra kénysze­rült. Az eredmény 2:12-re ala­kult a vendégek javára, ám a 60 k-g-os súlycsoporttal beindult a hazai „henger”. Szakállast ugyancsak megdolgoztatta a szinte végig kettős fedezékbe vonuló Végh, de a képzettebb kecskeméti öklöző a- harmadik menetben sikerrel keresztülver­te a szoros védekezést. Az amatőr pályafutását befe­jező Kincses nemhiába tartott Kanglitól. A Vasas öklözője ugyanis mindent csinált, ami az ökölvívásban szokatlan és főleg szabálytalan. Birkózott, fogott, fejelt, tenyereseket és alkarost ütött. Mindez, persze, kevés volt még a szoros eredményhez is. Kincses György győzelem­mel köszönt el. Mizsei csak másfél percet töltött a szorító- ban, mert két ütés után ellenfele feladta. Konkoly" I. győzelme sem volt Vitás egy percig sem. A nap egyik meglepetését a 75 kg-ban Czenki szolgáltatta. A kissé puhának tűnő félegyhá­zi fiú már az első menetben egy óriási balegyenessel telibe talál­ta ellenfelét, majd a második­ban ismételt, s ezt már a Vasas edzője is soknak találta, mert feladta a küzdelmet. A 81 kg-os Deák vesztett a tapasztaltabb Béres ellen, így a + 81 kg-os mérkőzés előtt 14:12 volt az állás a Vasas javára. — Most hiányzik nagyon Kovács Laci sóhajtott fel mellettünk Csala Ferenc, a KSC egykori ökölvívója. Való­ban kicsit furcsán festett az aüg 90 kg-os Nagy I. mellett a Va­sas 35 kilóval nehezebb öklöző­je. Szerencsére, a hazai verseny­ző nem volt szívbajos, és már az elején néhányszor megsorozta hatalmas termetű ellenfelét. Aüg másfél perc telt el, amikor egy összecsapás után Bódis a vállához kapott. Még próbál­kozott néhány másodpercig, aztán a szorítósarokba vonult, és a versenybíró Nagy I. döntő fölényét hirdette ki, ami azt je­lentette, hogy a találkozó 14:14 arányú döntetlennel ért véget. Sz. Z. TOTÓNYEREMÉNY-TÁJÉKOZTATÓ A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság tájékoztatása szerint a totó 48. játékhetére 6 870 885 darab szelvény érkezett be. fi. nyeremények: 13 plusz egy találatos szelvény 5 darab, nyereményük egyenként 1 679 166 forint, 13 találatos szelvény 2 darab, nyereményük egyenként 1 144 886 forint, 12 találatos szelvény 168 darab, nyereményük egyenként 31 802.forint, 11 találatos szelvény 2103 darab, nyereményük egyenként 2541 forint, , 10 találatos szelvény 18 107 darab, nyereményük egyenként 443 forint. A kö?ölt adatok nem véglegesek, a szelvények ellenőrzése még tart. RÖVIDEN • Kalocsán, az új sportcsarnokban december 8-án ^rendezik meg a Kara­mell Sütő- és Édesipari Vállalat által támogatott Karamell Kupa öregfiúk teremlabdarúgó-tornát. A rangos me­zőnyben ott lesz a magyar öregfiúk Válogatottja — ismertebb nevek Bor­bély, Martos, Vad, Bene, Tóth K., Szűcs, Marosi — a szabadkai öregfiúk csapata, a kecskeméti öregfiúk és a házigazda Kalocsai SE öregfiúk gár­dája. A résztvevők 2 x 25 perces mér­kőzéseket vívnak, körmérkőzés for­májában. Az ünnepélyes megnyitó 10 órakor, az eredményhirdetés és díjki­osztás 18 órakor lesz. • A hét végén a japán fővárosban nemzetközi cselgáncsversenyre került sor, ahol a 78 kilós súlycsoportban Zsoldos Zsolt képviselte a magyar szí­neket. A kecskeméti versenyző a har­madik helyért mérkőzött japán ellenfe­lével, Josidával, aki azonban egy ipon- nal megverte, így Zsoldos az ötödik helyet szerezte meg. • Jótékony célú labdarúgó-mérkő­zést játszottak vasárnap az Üllői úton, ahol a Ferencváros csapata’4—3-ra legyőzte Erdély válogatottját. A talál­kozó bevételét, közel 700 ezer forintot a többgyermekes erdélyi családok meg­segítésére fordítják. • Tíz év után ismét a BVSC együt­tese nyerte az NB I-es birkózócsapat­bajnokságot. A második helyen a Va­sas, a harmadikon a Csepel, a negye­diken pedig a DVTK végzett. t Emődi Sándor és Vincze István játékvezetők emlékére teremlabdarúgó- tornára kerül sor december 8—9-én Kiskunfélegyházán, a Kossuth L. Szak­munkásképző Intézetben. A mérkőzé­sek szombaton 9, vasárnap 14 órakor kezdődnek. • A Vasas NB I-es labdarúgó-szak­osztályának vezetősége és Mészáros Ferenc edző közös megegyezéssel szer­ződést bontott. A piros-kékek új veze­tőedzője Gellei Imre lesz, akivel másfél éves szerződést kötöttek. Munkáját Komjáti András pályaedző segíti. • Vasárnap a floridai St. Peters- burgban befejeződött az Egyesült Ál­lamok—Ausztrália tenisz Davis Kupa döntő mérkőzés. Az utolsó egyesben Richard Fromberg 7:5, 2:6, 6:3-ra legyőzte Michael .Changot, ezzel a „kenguruk” 3:2-re szépítettek, de a serleget az amerikaiak vehették át. • BARCELONA. A katalán város­ban befejeződött a tornász Európa Ku­pa-verseny. A Joaquim Blume emlékére rendezett viadalon a nőknél Ónodi Henrietta nem végzett az első öt kö­zött, így eredményét a spanyol EFE hírügynökség nem közölte. Valószínű, hogy a magyar versenyző az utolsó, a talajgyakorlatban rontott. A férfiaknál és a nőknél egyaránt szovjet siker szü­letett, Valentyin Scserbó és Szvetlána Boginszkaja révén. (EFE) • A szöulinöikézilabda-világbajnok- ságon eldőlt, hogy ma a címvédő Szovjet­unió és Jugoszlávia mérkőzik a végső győzelemért, a két német válogatott pe­dig a harmadik helyért csap össze. Nagy várakozás előzi meg az ötödik hely sorsát eldöntő Ausztria—Norvégia párharcot is, hiszen a nyertes—miután a két német válogatott egyesül, s a következő olimpi­án már közös csapattal szerepel |— szin­tén kiharcolja a barcelonai ötkarikás já­tékokon valórészvételt. MAI MŰSOR TV I. MŰSOR: 8.15: Tévétorna nyugdíjasoknak 8.20: Zeneturmix 8.50: Örökölt szerelem — Francia—ame­rikai tévéfilm (ism.) 9.45: Mozgató 9.50: Képújság / 9.55: Parlamenti Napló 16.45: Képújság 16.55: Pannon Krónika 17.05: Hírek német nyelven 17.10: Vastaps Domahidy Lászlónak 17.35: Szám-adás 18.20: Medjugorje (ism.) 19.10: Esti mese 19,30: Híradó 20:05: Örökölt szerelem — Fráncia—ame­rikai tévéfilm 2T.05: Stúdió '90 22.05: Parlamenti Napló *22.35: Mikes Kelemen születésének 300. évfordulója 23.25: Híradó 3.' 23.40: BBC-híradó TV II. MŰSOR: TV 2 Radványi Dorottyával és Fodor Jánossal 17.00: Képújság 17.15: TV 2 17.45: Torpedó 18.00: Telesport 18.25: Gyerekeknekl 18.47: TV 2 19.00: Két férfi, egy eset — NSZK bűnügyi tévéfilm (ism.) 19.59: TV 2 20.15: Albánia (ism.) 21.00: Híradó 2. . 21.20: TV 2 21.30: Zenés tv-színház: Erdők szép virága |M Zenés anekdota (ism.) 22.16: TV 2 22.50: Napzárta ÚJVIDÉKI TV: 16.10: Műsorismertetés — magyarul. 16.15: Tv-napló. 16.25: Barázda—a vasár-, napi faluműsor ismétlése. 17.00: Tv-napló. 17.20: A Flintston család—rajzfilmsorozat, 13/13.17.45: Dokumentumműsor. 18.15: Ma, tegnap, holnap—ruszin nyelvű műsor. 18.45: Nyomok — ruszin nyelvű művészeti műsor. 19.15: Rajzfilm. 19.25: Reklám. 19.30: Tv-napló'--- magyarul. 20.00: Szóra­koztató zenés műsor. 20.55: Lottóhúzás — felvételről. 21.00: Játékfilm. 22.30: Többol­dalú. választások Szerbiában — magyar nyelvű műsor. 23.30: Tv-napló. 23.50: Mű­sorzárás. MOSZKVAI TV I. MŰSOR: 4.30: 120 perc. 6.30: Omega variáns — Film. 7.40: Rajzfilmek. 8.15: Dokumen­tumfilm. 8.35: Gyermekek órája. 9.35: Nézz az álarc mögél — Finn film. 10.20: Reklám, közlemények, információk. 10.30: Híradó. 11.00: Sakk-vb. 13.30: Hírek. 14.05: L. Scserbinyina húsz perce. 14.25: Üdvöz- légy, zenei 15,10: Objektív. 15.45: Doku­mentumfilm, 16.10: Kalevala — Rajzfilm. 16.30: Visszhang. 17.30: Az orosz parla­ment üléséről jelentjük. 17.45: Omega va­riáns'— Film. 19.00: Híradó. 19.40: Nézz az álarc mögél — Finn film. 20.25: A szó — Irodalmi-művészeti videocsatorna. 22.25: Esti hírösszefoglaló. 22.40: Sakk-vb. 22.55: Apák és fiúk — Tévéfilm. 0.03: Sporthírek. 0.23: Szvjatoszlav Richter tör­ténete — Dokumentumfilm. 1.58: Régen volt... KOSSUTH RÁDIÓl 8.05: Hangszemle 8.20: Válogatott perceink 9.05—11.00: Napközben (Élő) URH-n: 10.00: Egész napos közvetítés az Országgyűlés üléséről 11.10: Postabontás 11.36: A sötétség mélyén — Joseph Con­rad regényének rádióváltozata 12.45: Világújság 13.05: Klasszikusok délidőben 14.05: Poggyász 14.35: Dzsesszmelódiák 15.05: Ezredforduló 16.00: Délutáni Krónika 16.15: Királyi hétköznapok Mátyás király udvarában 16.35: Színi-tanoda — Vándorúton 17.05: Holográfia a gyógyászatban 18.00: Esti Krónika 18.30: Ráadás 19.05: Sportvilág 19.15: Láttuk, hallottuk, olvastuk 19.40: Táncdallamok 20.05: Intézményes pártatlanság 20.35: Az Állami Népi Együttes felvételei­ből , 21.04: Limonádé Joe — Jiri Brdecke wes- ternparódiájának rádióváltozata 22.00: Késő esti Krónika 22.30: Kapcsoljuk a stúdiót (Élő) PETŐFI RÁDIÓ: 8.05: Rivaldafényben 9.03: Társalgó 10.00: Operettkedvelőknek 12.00: Asztali muzsika 13.03: Popzene sztereóban 14.00: Sokféle 15.06: Csúcsforgalom (Élő) 17.00—19.00: RádióMa 19.03: Tqlpalávaló 19.30: Popregiszter 20.00: Igaz mese — A hencegő narancsok 20.36: Radioton-korongokról 20.40: Veszélyben 21.03: A nemzet napszámosai 21.30: Nóta-só 22.20: Zarándokúton 23.03: Sporthíradó 23.10: Zeneközeiben a hallgató (Élő) BARTÓK RÁDIÓ: ________ 8.25: Próza 9.10: A Krakkói Rádió és Televízió ének­karának és szimfonikus zenekarának hangversenye 10.20: A magyar nyelv századai 10.35: Gábris — Galambos László novellá­ja (ism.) 10.49: A zenemester — Egyfelvonásos vígopera 11.30: A Liszt Ferenc kamarazenekar ját­szik 12.05: Új kompaktlemezeinkből 13.00: Juduská — Szaltikov-Scserdin: A Galawjov család című regényének rá­dióváltozata 13.57: Jelena Obrazcova zenekari dalokat énekel 14.35: Zenei Tükör 15.15: A Philharmonia zenekar Mozart- műveket játszik 16.05: Holland Fesztivál 1989 17.26: Gounod operáiból 18.00: Szlovák nemz. műsor 18.20: Román nemz. műsor 18.40: Szerbhorvát nemz. műsor 19.05: Német nemz. műsor 19.25: A lipcsei.Tamás-templom énekka­rának és a lipcsei Gewandhaus zeneka­rának Bach-hangversenye 20.30: Jobb énekelve? 20.50: Lantmuzsika 21.14: Új lemezeinkből 22.30: A Kontroll Csoport és utódzeneka­rai játszanak. 23.14: Lótuszok kertje —- Hindu mese PÉCSI STÚDIÓ: 5.55—8.00: Hajnaltól reggelig a Dél - Dunántúlon (6.15: Dél-dunántúli krónika — Lapszemle — Jelentés az utakról — 7.15: Dél-dunántúli krónika — Időjárás — 7.55: Programajánlat). Szerkesztő: Dán Tibor. 13.00: Szerbhorvát nyelvű nemzeti­ségi műsor—14.00: Német nyelvű nemze­tiségi műsor — 15.00: Hírek (Petőfi) — 15.05: A pécsi stúdió háromnyelvű szol­gáltató és kereskedelmi műsora (közben hírek: .16.00—17.00—18.00: regionális. 16.30: német és szerbhorvát nyelvű) — 18.30: Magyar nyelvű krónika — 18.40: Szerbhorvát nyelvű nemzetiségi műsor — 19.00: Magyar nyelvű hírek — 19.05— 19.25: Német nyelvű nemzetiségi műsor.

Next

/
Oldalképek
Tartalom