Petőfi Népe, 1990. december (45. évfolyam, 282-305. szám)

1990-12-28 / 303. szám

Mm Mikor kapunk fizut? 7. oldal 7. oldal 1990. december 31-én hatályát veszti az az MNB-rendelkezés, amely központilag szabá­lyozta a munkabér-fizetési napokat. így jövő év január elsejétől a munkáltatók maguknatároz- zák meg, mely napokon fizetnek bért dolgozó­iknak. (MTI) A PRIVATIZÁCIÓ MÁSODIK LÉPÉSE Fizetni csak ketten tudtak, a többiek hitelre várnak Nem csak járatlan, hanem már-már járhatatlannak tűnő út áll azok előtt, akik az előpri­vatizációs program keretében eddig árverésre bocsátott bolto­kat megvették. Mint arról ko­rábban hirt adtunk, a Konzum Kereskedelmi Vállalat kezelésé­ben és állami tulajdonban levő üzletek közül az első lépcsőben 14-et hirdettek meg, tízet sike­rült eladni. A hét új tulajdonost tegnap délelőttre hívta össze szerződéskötésre, illetve meg­beszélésre az államot képviselő vagyonügynökség. Kiderült: szerződést a hét vállalkozó kö­zül csupán kettő köthet, a töb­biek még nem tudják kifizetni a vételárat. Az Egzisztencia Alap terhére igényelhető hitelre vár­nak. Az első versenytárgyaláson még tizenöt napban határozta meg az ÁVÜ képviselője a szer­ződéskötés határidejét. Tekin­tettel arra, hogy az E-alap még (Folytatás a 2-. oldalon) Irak haza­hívta a nagy­követeit BAGDAD Irak kész komoly, építő, a kölcsönös tiszteleten alapuló párbeszédet folytatni az Egye­sült Államokkal —jelentette ki az iraki elnök. Országa számos nagyköveté­vel folytatott szerdai megbeszé­lésén Szaddám Húszéin egyide­jűleg azzal vádolta Washing­tont, hogy arrogáns és rá akarja kényszeríteni akaratát Irakra. Az iraki elnök szerint orszá­ga, „hazafias, humanitárius harcot vív az amerikaiak vezet­te gonosz, agresszív erők ellen”. Ez a harc — mondta — minden áldozatot megérdemel és az arabok, valamint az összes mu­zulmán támogatását élvezve az iraki nép meghozza ezeket az áldozatokat. A bagdadi külügyminisztéri­um cáfolta, hogy a napokban hazarendelt nagykövetekkel folytatott konzultáció az iraki politika irányának módosítását szolgálta volna. Irak a hét ele­jén konzultációra hazahívta washingtoni, moszkvai, londo­ni és bécsi nagykövetét, vala­mint állandó ENSZ-képviselő- jét. [ BÁCS-KISKUN MEGYEI NAPILAP XLV. évf., 303. szám Ara: 5,80 Ft 1990. december 28., péntek Magyarország esete a demokráciával j AZ ORSZAGHAZBOL JELENTJÜK A törvényhozók elnapolták a költségvetés vitáját Lemondott az orosz r •• Tölgyessy a hét fő csapásról 1. A Magyar Köztársaság 1991. éri állami költségvetésérői és az államháztartás vitelének 1991. éri szabályairól szóló tör­vényjavaslat részletes vitája, il­letve határozathozatal. 2. A Szakképzési Alapról szó­ló 1988. évi XXIII. törvény mó­dosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája és határozatho­zatal. 3. A Központi Műszaki Fej­lesztési Alapról szóló 1988. évi XI. törvény részletes vitája, ha­tározathozatal. 4. A magánszemélyek jövede­lemadójáról szóló 1989. évi XLV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat határozat­hozatala. 5. A helyi adókról szóló tör­vényjavaslat határozathozatala. Az Országgyűlés ünnep utáni el­ső, csütörtöki munkanapját a jövő évi költségvetés részletes vitájával kezdte. A felszólalók szinte mindegyike saját módosító indítványát-indít- ványait indokolta vagy képviselő* társaiéról mondott véleményt. E javaslatok többnyire a költség- vetés egy-egy részterületéhez kap­csolódtak, benyújtóik egy része a kiadások csökkentését kívánta szolgálni, míg mások keveselltek bizonyos előirányzatokat. Szóba került a társadalombiztosítás, a mezőgazdaság támogatása, töb­ben is beszéltek a költségvetési szervek vállalkozási lehetőségeiről, az oktatásügy, a környezetvédelem költségvetési vetületeiről, az üzemanyagok fogyasztási adójá- ról. s téma volt a könyvkiadás helyzete, a művelődés, a kultúra, a parlamenti pártok támogatása, a honvédelem is. Hosszú idő után először szólalt fel a plénum előtt Tölgyessy Péter (Folytatása a 2. oldalon.) pénzügy­miniszter Lemondott Borisz Fjodorov, az Orosz Föderáció kormányá­nak a gazdasági reformok kö­vetkezetes támogatójaként is­mert pénzügyminisztere — kö­zölte a moszkvai rádió, idézve a távozó miniszternek a Rosz- szijszkaja Gazetában megjelent nyilatkozatát. A 33 éves Fjodorov azzal in-, dokolta döntését, hogy mind­eddig nem történt előrelépés a piacgazdaság megteremtése fe­lé, és az orosz kormány a régi stílusú központosított irányítá­si módszert részesíti előnyben. Fjodorov elmondta, hogy tisztségének további vállalásá­val nem akar olyan látszatot kelteni, mintha Ivan Szilajev kormánya a piacgazdaság felé tartana. Megtagadták a tájékoztatást Rizskov állapotáról Nyikolaj Rizskov állapota „súlyos, de nem rosszabbodott tovább”—jelentette be csütör­tökön a szovjet küldöttkong­resszuson Mihail Gorbacsov ál­lamfő. A szovjet miniszterelnök kedden éjszaka kapott szívro­hamot. Gorbacsov szerint a legjobb orvosok foglalkoznak a beteg­gel, „éjjel-nappal” vigyázzák ál­lapotát. Az államfő szerdán be­szélgetést is folytatott Rizskov- val. Vitalij Ignatyenko szovjet el­nöki szóvivő újságíróknak adott szerda esti nyilatkozatá­ban még úgy fogalmazott, hogy Rizskov állapota „súlyosbo­dott”. A szovjet tömegtájékoz­tatás keveset ír a kormányfő állapotáról, mert — mint az Iz­vesztyija meg is jegyzi — a kór­házban, a miniszterelnöki tit­kárságon, az illetékes sajtófő­osztályokon megtagadták a tá­jékoztatást, arra hivatkozva, hogy ezek az információk „nem a nyilvános sajtóba valók”. Janajev: nyet, aztán mégis­csak: da A szovjet küldöttkoTigresszus csütörtökön mégis a Szovjetunió alelnökévé választotta Gennagyij Janajevet. Az 53 esztendős politi­kus a délelőtti szavazáson ugyan megbukott, db Mihail Gorbacsov ráerőszakolta akaratát a kongresz- szusra, s újra jelöltette Janajevet. A délutáni szavazáson a KB-titkár már meg is kapta a szükséges szava­zatokat, s így személyével még in­kább erősödött a párt befolyása a legfelsőbb állami vezetésben. Gorbacsov valósággal megzsa­rolta a szuperparlamentet, s újra jelöltette hívét. — Azt akarom, hogy olyan ember legyen mellet­tem, akiben teljesen megbízom e sorsdöntő, nehéz pillanatokban — mondta az elnök, s azzal érvelt, hogy a küldötteknek csak alig ne­gyede —■ 583 fő — szavazott Jana­jev ellen (I089-en támogatták, tehát mindössze 31 szavazatra lett volna még szüksége, 107 szavazócédula nem is került az urnákba, 113 sza­vazat pedig érvénytelen volt). Az elnök által kierőszakolt újabb szavazáson 1237-en szavaztak mel­lette (a szükségesnél 117 szavazattal kapott többet), s csak 563-an ellene (az ellenszavazatok száma hússzal ' csökkent a délelőtti voksoláshoz vi­szonyítva). Détári lesz Maradona utóda Nápolyban? „Bologna csak ugródeszka számomra — nyilatkozta az Express című kölni lapnak Détári Lajos, a legelőkelőbben jegyzett magyar labdarúgó, aki térdműté- te miatt kénytelen két-három hónapot pihenni. — A Napoli ellen azonban márciusban már pályán leszek. Ez életem legnagyobb esélye. Ä nápolyi kívánság- listán ugyanis egészen elöl állok” — fűzte hozzá Détári. (Folytatás a 2. oldalon) • Színházasdi Kérem, én már nem értek semmit. Most gyakorolni kell a demokráciát, játszani vagy csak elég beszélni róla? És most a polgármes­teri hivatalban kell színházasdit játszani vagy a jövőben is megteszi az erre a célra emelt, gyönyörű kecskeméti épület? Bizonyára emlékeznek rá a kedves olvasók, hogy pályázatot hirdettek a városházán a Ka­tona József Színház direktori posztjára. A pályázatok elbírálására szakemberekből ál­ló zsűrit kértek fel, ugyanakkor kikérte a kul­turális bizottság a kecskeméti társulat véle­ményét is, majd elbeszélgetett a pályázók kö­zül három jelölttel és meghozta a döntését: az önkormányzatnak azt javasolják, hogy Illés Istvánt nevezzék ki igazgatónak. »v Már nyilvánosságra hoztuk, hogy a társu­lat 127:9 arányban Szőnyi G. Sándorra szava­zott. Felhívtam az egyik zsűritagot, dr. Szekér Endrét, s megkérdeztem, hogy ők kire voksol­tak. A válasz: Szőnyi G. Sándorra. Ennek ellenére a kulturális bizottság másként dönt. Akkor mi szükség volt az említett procedú­rákra? Csak a látszat kedvéért? Ez az eljárás nagyon emlékeztet a korábbi végrehajtó bi­zottság módszerére. Kikéri a szakavatottak véleményét, s azután homlokegyenest más döntést hoz. Reméljük, van olyan bölcs az önkormány­zati testület, hogy amikor a nem színházi szakemberekből álló kulturális bizottság ja­nuár 7-én előrukkol a javaslatával, mérlegeli a szakma véleményét is. __koloh__ EZ A KARÁCSONY SEM MÚLT EL BAJ NÉLKÜL Embereket mentettek, tüzet oltottak Karácsony estéjén és a kétnapos ünnep alatt bőven volt dolguk a tűzoltóknak, mint azt Varga István alhadnagytól, megyei ügyeletes tiszttől megtudtuk. Kilenc tüzet oltottak el, s ugyancsak kilenc közle­kedési balesetnél működtek közre emberek mentésében. A tűzoltóság esetei közül a jelentősebbek: December 24-én Kecskeméten, a Batthyány utca 22. szám alól egy idősebb hölgy lakására hívták a tűzoltókat. Az ünnep a gyertyagyúj­tással rosszul kezdődött. Meggyulladt a műanyag karácsónyfa is, majd a lángok átterjedtek az ágyneműre, a fotelra, a kisasztalra és a szőnyegre. A kár 40 ezer forint. Személyi sérülés, szerencsére, nem súlyosbította a balesetet. . Szintén december 24-én, a kiskunfélegyházi Vörös Hadsereg útja 43. számú gázban a hulladék és egy faajtó égett el. Laki teleken, az Árpád körút 1. szám alatt egy fa- és két műanyag hordó lobbant lángra a pincében. Ennél az utóbbinál jóval több munkát adott a (Folytatás a 2. oldalon) Három halálos, négy súlyos sérülés az utakon Kiskunfélegyháza határában az E75-ÖS úton, december 23- án, éjfél után Lakatos Ferenc 18 éves kecskeméti lakos személy- gépkocsival nem a látási viszo­nyoknak megfelelően közleke­dett, és elütötte az út szélén gya­logló Major Ottó András 16 éves kiskunfélegyházi lakost, aki a helyszínen életét vesztette. December 24-én éjfél után Kiskunhalas térségében, az 53. számú főúton egy török állam­polgár vezette pótkocsis kamion letért az útpadkára, ahol a pót­kocsi felborult, a kocsi pedig (Folytatás a 2. oldalon) • December 23-án a tompái határátkelőhely közelében egy műszaki cikke­ket szállító gö­rög kamion ve­zetője nem az út­viszonyoknak megfelelően ve­zetett, s ennek következtében a pótkocsi felbo­rult. Szerencsére személyi sérülés nem történt. Százharminc mentőhívás A kecskeméti mentőknél nyugodtan, súlyosabb baleset nélkül telt el a kétnapos ünnep. Szülő nőkhöz és olyan betegekhez hívták őket, akiknek belgyógyászati kezelésre volt szükségük. Százharminc alkalommal vonultak ki, nappal 5, éjszaka pedig 4 gépkocsit használva. a sakkvüág trónján MatthMusé az aranylabda Kaszparov továbbra is ' Baja: óvodától főiskoláig

Next

/
Oldalképek
Tartalom