Petőfi Népe, 1990. december (45. évfolyam, 282-305. szám)

1990-12-23 / 301. szám

8 • PETŐFI NÉPE • 1990. december 23. A PÜSPÖK, A VOLT TANÍTVÁNY ÉS A NÉPZENEKUTATÓ VÉLEMÉNYE Bejegyzések a világ minden részéről Wg* a­ÍA 9 A Tanár úr egy dokumentumfilm forgatásán szakított időt a buzdító sorokra. „Sok szeretettel: Tőkés László99 Az emberi lét talán legheroiku- sább küzdelme a múló idő megra­gadásának, a tovatűnő megörökíté­sének a kísérlete. A hivatástudatos intézmények, közösségek króni­kákban, háztörténetekben viszik a tegnapot a holnapba. Fél lábbal már a múltban állnak a kecskeméti énekes iskola emlék­könyvei. Sohase tapasztalhatja be­jegyzett tapasztalatait újakkal Ko­dály Zoltán, Andor Ilona, Vásárhe­lyi Zoltán, Colin Mason, számos külföldi zenetudós. Voltak, akik többször visszatér­tek, mert személyesen akarták meg­figyelni, hogy miként csírázik, lom- bosodik áz enekes iskola gondolata. Kodály 1952. december 9-én járt először az új típusú tanintézetben, utoljára 1966. november 4-én láto­gatott Kecskemétre, az iskolába. Az emlékkönyvek tanúsága sze­rint az iskola egyfajta jószolgálati funkciókat is teljesített azzal, hogy hazánkkal csak gyér kapcsolatokat tartó országokból is vonzott vendé­geket. Izraeli vendégek hallgattak órákat, amikor nem volt hivatalos diplomáciai kapcsolat a két ország között. Még szó sem volt a Szovjet­unió népeinek önállósodási törek­véseiről, amikor grúz, észt, litván zenetudósok tanulmányozták, hogy a népdalokon alapuló zenei nevelés miként segítheti a nemzeti hovatartozás tudatát. Ittlétüket, véleményüket emlékkönyvi bejegy­zések dokumentálják. Ezek közül sok tucatnyi érdemelne nagyobb nyilvánosságot. Három, közérdeklődésre feltétle­nül számot tartót másoltam ki a legújabbak közül. 1 Tőkés László 1990. február 14-én járt az iskolában. „Gyermekkorom óta csodálója vagyok Kodály Zoltánnak és dilet­táns és zenetudatlan bár, de feltét­len lelkes hive a neve által — is‘— fémjelzett, új magyar muzsikának. Kivételes öröm és megtiszteltetés számomra, hogy városában lehet­tem és a zenéjének és módszerének szálláshelyén járhattam. Isten áldá­sát kérem az Iskola nemes munká­jára, tanári karának és diákságának egyetemes értékű szolgálatára. Sok szeretettel: Tőkés László.” A kanadai Calgary egyeteméről látogatott haza Horváth János, az énekes iskola volt diákja, Nemes- szeghy Lajosné egyik legkedvesebb és legtehetségesebb tanítványa. Az első általánostól az érettségig az ének-zeneiben tanult, tanította ké­sőbb a Kodály-módszert az Ameri­kai Egyesült Államokban. Szívesen gyümölcsöztette volna itthon tudá­sát, ügyszeretetét, de szülővárosá­ban féltékeny pályatársak vagy a nemtörődöm kulturális irányítás miatt nem kapott megfelelő állást, így kénytelen-kelletlen költözött a tengerentúlra. Kórusával sikerrel szerepelt nemzetközi fesztiválokon. Meghatódva írt néhány sort az emlékkönyvbe. „Nagy élvezettel és izgalommal jöttem vissza ’Alma materembe’ 11 év után. Gyönyörű élményekben és vendéglátásban volt részem. Kö­szönöm! Remélhetőleg folytatása következik! A népzenetudós, zeneszerző, a kecskeméti népzenei találkozók egyik legelső támogatója hosszú éve­kig Kodály Zoltán munkatársaként dolgozott a Magyar Tudományos Akadémia népzenekutató csoportjá­ban. Tudtommal abban a házban la­kik, ahol a fiatal Kodály élt. Göttin- geni vendégprofesszorként diákokat hozott a kecskeméti iskolába. „Előfordul, hogy szakmai töp­rengéseimben az íróasztalom fölötti Koaály-képen akad meg a szemem. Ilyenkor, ha gondolataim helytelen irányba tévedtek, a fényképarc szi­gorúvá válik, ha jó megoldás felé haladok, úgy érzem, a kép barátsá­gosabbá szelídül. Érsek Éva és Pár- dányi Judit óráján egy-egy pillanat­ra eszembe jutott ez a képzeletjáték. Ezúttal azonban ez a kép nemcsak szelíd volt, hanem mosolygott is! Örvendek, hogy külföldi tanítvá­nyaim ilyen élményt vihettek ma­gukkal a magyar zenei nevelésről.” H. N. MATERICEKÖSZÖNTŐ - KÉTNYELVŰ SZENTMISE — ... HA LESZÁLL AZ ARANYMADÁR Karácsony a bunyevácoknál „Dicsértes­sék a Jézus, gazdasszony! Köszöntjük a matericét: Én a tengeren át jöttem, hogy pár szem diót adjon. Nehéz kínokat szen­vedtem, hogy egy kis almát adjon. Birká­kat is láttam, hogy egy kis pénzt is ad­jon. Odakint nagyon ke­mény a tél, hogy egy kis ital bort is ad­jon.” A megye délvidéki vá­rosaiban, Ba­ján és Bácsal­máson, s mintegy tíz községben sok helyütt így köszöntötték az anyákat bunyevác családi körökben (természetesen horvát nyelven) a ka­rácsony előtti második vasárnapon, materice napján. Azt mondják: ez a karácsonyhoz kötődő bunyevác ünnepkör legjelesebbike. Ilyenkor mindenki hazamegy. A farsangkor férjhez ment lány is az anyák ünne­pén tér vissza először a szü­lői házhoz. így volt ez most is szá­mos helyen, december 16- án. Az anyák ajándékokat osztogattak, örültek egy­másnak, a család meg­hitten töltötte együtt ezt a napot. Ugyanígy ün­nepelték az apákat a ka­rácsony előtti vasárnapon. E kedves népszokások, hála Istennek, nem haltak ki teljesen az utóbbi évtizedekben a ma­gyarországi katolikus bunyevácok körében, bár sokat veszítettek ősi fényükből. Ma is nagyon szigorúan tartják az adventi böjtöt. December 1-jétől január 6-áig, Vízkeresztig, míg leszáll az Aranymadár, a Zlatna tica. Eljárnak a Messiást váró hajnali misékre. Csávolyon például pénte­kenként az idén is horvát nyelven celebrálta a hajnali misét Borsa Bertalan felsőszentiváni plé­bános. Ugyanitt az éjféli mise magyar és horvát nyelven hangzik el. Adám-Éva napján, este, sok bunyevác házba beviszik a szalmacsóvát az asz­tal alá, Jézus születésének emlékezetére. S a karácsony este? Szentestén a bunyevác családok zsír nélküli ételeket, halat, babot, diós vagy mákos tésztát, befőtteket, főtt kukoricát, hideglelés ellen sült tököt és fokhagymát tesznek az asztalra. Az asztalnál imádkoznak. Az idei szentestén a bunyevácok bizonyára azt kérik az Istentől: adjon nekik sokkal több lehetőséget ősi szokása­ik szabad gyakorlására. Miért e következtetés? Azért, mert találkoztunk olyan bunyevác család­tagokkal, akik ugyan szívesen válaszoltak az ünneppel kapcsolatos kérdéseinkre, de nevüket nem merték adni, egyszerűen azért, mert annak idején kuláklistán voltak. Szomorú utórezgése ez a közelmúltnak ... ... ám biztos, hogy nálunk is leszáll a Zlatna tica, az Aranymadár, a sztaniolba csomagolt, szárnyas lúdtojás az asztalra Vízkeresztkor és jelt ad a bunyevácok népi szokásainak immár félelem nélküli gyakorlására. Rapi Miklós 9 Vízkeresztkor leszáll az Aranyma­dár. (Tóth Sándor felvételei) 9 A bunyevácok hagyományos kará­csonyfája. TEMPLOMTORNYOT ÉPÍTTETETT ÉS MAGA MOSSA INGEIT 9 A tizedik jakabszállási plébános elődeivel, akik „mint fénykép szobám falán”. (Egy portré még hiányzik.) (Tóth Sándor felvételei) Az emlékérmes plébános „Jakabszállásra ő a legjobb” 9 Sok időt tölt jól felszerelt műhelyében­— Örülök, hogy a Petőfi Népe cikket jelentet meg plébánosunkról. Már ré­gen írni kellett volna róla. Nagyon tisz­teli a lakosság, népszerű ember. Ta­nácselnökként is segítettem munkáját. A régi rendszerben is beültem az autó­jába. Ha kellett, a szószékről is beszélt az iskola-, a gyógyszertárépítés gondja­iról. Ott volt a tanácsüléseken, az öre- geknapi rendezvényeken. Tavaly vele együtt kaptam Jakabszállás Községért emlékérmet. Naggyá teszi sokoldalúsá­ga. Ért a fafaragáshoz, régi érmék gyűj­téséhez, a falukrónikához. Egy egyház- politikával foglalkozó értekezleten szó­ba kerültek a papok Orgoványtól Izsá­kig. Azt mondta a civil püspök: Jakab­szállásra ő a legjobb. Mindig is vezető­nek tekintettem. Többet találkozott a néppel, mint a tanácselnök vagy most a polgármester. Ki plébános úrnak, ki Jánosnak, ki tisztelendőnek, ki Fekete úrnak szólította. Mikulást kerésett,- hogy 40-50 gyereket meg tudjon aján­dékozni. Futball-labdát vásárolt az udvarában fo­cizó gyerekeknek. Látom, földerültél szavaimtól. — Ilyen kép alakult ki bennem is — adtam igazat Szabó Mihálynak, Jakabszállás polgármes­terének —, az elmúlt órákban a parókián ismer­kedve az ötven-egynéhány nyarat látott Fekete Já­nos plébánosról. Majdnem együtt érkeztünk a kisvasút és a közsé­get átszelő 54-es út kereszteződésénél a részben a hajdani kápolnából kialakított papiakba. Kérésem­re elmondta előző napját. — Tegnap is, ma is kicsit korábban keltem a szokásosnál. Izsákon segítek a lelkigyakorlaton. Öltözködés közben hallgattam az első hajnali hí­reket. Kicsit takarítgattam, majd a polgármester urat vártam, aki megígérte, hogy az általunk tíz hete elhozott, hibásnak bizonyult temetői haran­got visszavisszik és elhozzák az újat. Közben egy ismerősöm — így kell mondanom, mert a férfi református, a felesége katolikus — az anyósáért jegyeztetett fel .két misét. Mivel én hol itt, hol ott ebédelek, megegyezkedtünk,, hogy december 30- án megyek hozzájuk. Nagyon jól el tudunk beszél­getni. — Szervezi valak ebédeltetését? — Kialakult. Ha délben halaszthatatlan dol­gom van, elmarad az ebéd, mint ma, Matkón várnak hittanórára. — Reggeli? — Elég jól elfutkosok a reggeli kétszemélyes kávéval. — Tegnap ebédelt? — Berente Istvánéknál, a templomgondnokék- nál voltam. Fél három után indultam vissza. Édesanyja által kimosott templomi ruhákat ho­zott vissza egy nyolcadikos ministráns fiú: Utána átugrottam Fülöpjakabra, szülőfalumba. Unoka- testvérem két Mátyás király-emlékpénzt hozott, majd közösen átnéztünk egy szakkönyvet. Fél ötkor kinyitottam a templomot. A kisegítés miatt kellett a reggeli misét áttenni délután ötre. — Hányán voltak? — Juj, most csak ketten. Annyira megszokták a fél hetest, hogy nem tudtak vagy nem akartak tudomást venni a kényszerhelyzetről. Hazatérve olvastam. — Mit? — Újságokat. Négy-öt félét járatok. Sokféle tájékozódást kíván ez a mostani világ. Van egy minitévém is, de nagyon ritkán kapcsolom be. Inkább rádiót hallgatok, közben olvasgathatok. Tudom, ez a figyelemmegosztás nem a legjobb módszere az önművelésnek. Nagyon belefeledkez­tem Bállá Antalnak, a harmincas évek elején ki­adott Legújabb kor világtörténete című munkájá­ba Régi kiadás, de nincs jobb. Elő-előypttem az elmúlt napokban Wells A világtörténet alapvona­lai című kötetét is. Mindig körülnézek antikváriu­mokban Pesten, ha a fővárosban intézem ügyei­met. . Vacsora? — Amit itthon találok. Tegnap este egy száradt zsemle volt a vacsorám, meg egy narancs. Néha csinálok teát az olajkányhán. — Fürdőszoba? — Az épület renoválásakor alakították ki, egy évtizede. A vizet is akkor vezették be. — Mikor fekszik le? — Tíz óra tájban. .; — Nagyjából így — hogyan is mondjam — su­hannak, cammognak napjai? Nincs két egyforma nap. Általában az úgy­nevezett nulladik és a hatodik órában hittanórát tartok. — Hány diák jelentkezett? — A tanulók szüleinek háromnegyede íratta be a gyermekét, fiait, lányait. — Kap ezért külön fizetséget?-- Beletartozik plébánosi tennivalóimeorába. — Már ne haragudjon a kérdésért, miből, meny­nyiből él? — Az egyházközségtől kétezer forintot kapok havonta, ezt az egyházi adókból fedezik. Több jön össze a misék stipendiumából. Harminc misét számíthatunk száz forintjával. Egy hónapja kezd­tem összeírni a jövő évi miséket. Ha ötvenkét vasárnapot számítunk és egy-egy alkalommal há­rom mise van — ennyit igényelnek a hívek —, több mint százötven mise, a hét többi napján is misézek, természetesen. Mosógépe van? k'JI- Kézzel mosók. S Mfg ilyen már-már aszketikus életmóddal is nehezen képzelhető el, hogy miként tud megélni egy diplomás férfi. — Ráadásul költséges kedvteléseim is pénzbe kerülnek. Fotózom például. Szerencsére, örököl­tem asztalosmester apám barkácsoló hajlamát. Magam faragta bútorokkal rendeztem be nagy­részt két kis szobámat, magam kötöm könyvei­met, újságjaimat, magam söprőm télen a havat. A hívők néha megajándékoznak egy-egy kosár gyümölccsel, disznótorossal. — Már előbb meg akartam kérdezni, de csak most szánom rá magamat: sohasem érezte önmaga számára mechanikusnak a szertartás mozdulatait? Nenj nagyon. A mise változó része egyrészt élénk odafigyelést követel, másrészt változó sugal­latot, gondolatot, érzületet ad. Fontos tényező a hívek közössége és a szembemisézés. : — Idestova két évtizede vagyok jakabszállási plébános. Elsősorban a volt községi párttitkár, meg a most is funkcionáló tanácselnök érdeme, hogy sikerült végre befejezni a húszas évek végén épített templomot a torofty fölhúzásával. Nem ment könnyen. Sz. Gy., volt megyei egyházügyi előadó még engem sem tudott elviselni, utódával jobban kijöttem, de az építkezést ő sem engedé­lyezte vagy engedélyezhette. A feltehetően utolsó megyei egyházügyi előadó bólintott igent a helyi­ek által jól megtámogatott kérésre. — Kedves Fekete János, ön is elmondhatná a papköltővel: „vadócba rózsát öltök, hogy szebb legyen a föld". Jobbak leitek itt az emberek? — Hittem a munkámban, hivatásomban, erős realitásérzékem ellenére. Vagy éppen ezért. Töb­ben járnak az emberek a templomba, talán szelí- debb is ez a dolgos nép, mint a vallás nélkül lenne. Mi többet tehet egy falusi plébános? Heltai Nándor

Next

/
Oldalképek
Tartalom