Petőfi Népe, 1990. december (45. évfolyam, 282-305. szám)

1990-12-23 / 301. szám

1990. december 23. • PETŐFI NÉPE • 3 „Nem hiszek a titkokban, • ■, |^Ä ■ 11 |9B||p . ■„ ':;:11 gSf? H ■ A LEHETŐSÉG ÉS A FELELŐSSÉG A KORÁBBINÁL JÓVAL NAGYOBB Beszélgetés Kőtörő Miklóssal, a megyei közgyűlés elnökével Bács-Kiskun Megye Közgyűlése december 11-ei, alakuló ülésén a megyei tanács közgazdasági osztályvezetőjét, Kő­törő Miklóst választotta meg a testület elnökének. Ezt követően beszélgettünk az új megyei elnökkel. — Mikor került szóba az, hogy Kőtörő Miklós legyen az új megyei önkormányzat elnö­ke? Pontosabban: ön mikor ér­tesült erről? — A közgyűlés előtt úgy há­rom héttel kerestek meg, hogy a merítés során, adott alkalommal, amikor bizonnyal többes jelölés lesz, gondolhatnak-e rám. Igen­nel válaszoltam a kérdésre. — Mi volt az, ami az igen mellett szólt, hiszen a kecske­méti polgármesterségre tett ajánlatra korábban nemet mondott. Holott a két tisztség rangban igen közel áll egymás­hoz ... — Szerintem a Kecskemét vá­rosi polgármesteri tisztség sokkal nagyobb hatalom. Úgy is mond­hatnám, természetesebb közege a hatalomnak. Nehéz pontosan megfogalmazni a döntésem hát­terét. Egy városi polgármestert fiatal, s elsősorban politikus em­berként képzelek el. Én pedig in­kább a szakma felé vonzódtam, ott éreztem magam biztos tala­jon. Nehézkés vagyok a szerep­lésben, s a város menedzselésekor elsősorban szerepelni kell. A me­gye irányításában sokkal inkább érvényesül a gazdálkodási jelleg, így itt a települési önkormányza­tok érdekképviselete során, és a megye külső kapcsolatainak épí­tésekor -— beleértve ebbe a hazai és a külföldi kapcsolatokat is — kerül előtérbe a közszereplés. Éjj tisztségben azonban mégis az intézményirányító, és hitem sze­rint, az eredményesen vállalkozó tevékenység dominál. — Miként alakult eddigi életpályája? — Lényegében a következő megfogalmazás a helytálló: soha nem törekedtem egy-egy állásra. Jelentkeztek a kihívások, ame­lyekre négy alkalommal is igent mondtam. Azon igyekeztem, hogy tökéletesebbet alkossak, és erre mindig megtaláltam a lehe­tőséget. Hat évet dolgoztam a megyei tanács revizoraként, az- I után kerültem a nehéz helyzetben lévő Épszer Vállalathoz főköny­velőnek. Kilenc év múlva hason­ló feladatot vállaltam a Fém­munkás kecskeméti gyárában. 1980-ban egy árrendezés nyomán vészhelyzetbe került a vállalat, s nem tudtam kitérni a fölkérés elől, így lettem Budapesten gaz­dasági vezérigazgató-helyettes. A családom azonban Kecskemé­ten maradt, s amikor elvonultak a viharfelhők, és engem hívtak ismét a megyei tanácshoz, pénz­ügyi osztályvezetőnek, akkor jöt­tem vissza. — Vezető állásokat betölt­ve, hogyan befolyásolta tevé­kenységét a mindenkori politi­ka? — Nekem végtelen szerencsém volt egész életemben, mert az én - munkaterületemet kényszer jelle­gű kihívások — ahogy én megél-' tem — nem érintették. Amikor egy-egy munkakört elfoglaltam, azonnal önállóan dolgoztam. Hagyták is dolgozni, számítottak is a munkámra, így a beavatkozó intézkedéseket sem érzékeltem. Olyan természetesen volt, hogy egy-egy döntés mögöttes részén fel lehetett fedezni valamilyen sa­játos igényt, amelyet én másként láttam. De valójában minden egyes ember másként ítél. S azt tudomásul kell venni, hogy egy festmény vásárlásakor, hogy pél­dát is említsek, egységes ítélet nincs. Lényeges formában az­után nem befolyásolták sosem a munkámat, talán nem is akarták. Szerencsém volt, az az igazság. Pedig néha nagyon igényeltem volna mások véleményét, hogy megbeszéljünk problémákat, másrészt viszont előnyös is volt az önállóság. Nekem a gazdálko­dásban részt vevő munkatársaim segítettek sokat, a tanácsnál a pénzügyi és a tervosztály. Más­részt a testületi döntések szá­momra mindig a végrehajtandó feladatot jelentették. Igaz, nekem is módom volt, az előkészítés so­rán, a testületi döntéseket befo­lyásolni. — Ez így lesz az új közgyű­lés esetében is? — Alapvető, hogy megismer­jem a megye településeinek igé­nyeit, problémáit. S megoldási javaslatot is tennem kell, amivel magam is próbálom formálni a testület döntését, ugyanakkor igényelem is a véleményét. Elkép­zelésem szerint a megyei közgyű­lés széles hatáskörrel rendelkező bizottságokat hoz majd létre, amelyek nagy szerepet vállalnak a döntés-előkészitésben. — Hogyan látja a rendszer- változás keretében, egy új köz- igazgatási struktúra kialaku­lása idején a megye helyzetét, feladatát? — Ahogy én megélem a válto­zást, ami ebben számomra a leg­fontosabb: mind nagyobb lehető­ség nyílik a jobb, hatékonyabb, eredményesebb munkára. Ko­rábban korlátok, részben jogsza­bályból font korlátok akadályoz­ták a teljesítményt, most sokkal szabadabbá vált a világ, s így az én munkám is. A lakossági szol­gáltatásban és a gazdálkodásban is megjelenő tevékenységre, an­nak eredményesebb vitelére min­denütt szükség van, másrészt az eredmény immár mind jobban a mi felkészültségünkön múlik. Hogy felismerjük a feladatokat, és megfeleljünk a kihívásoknak. — Ezek szerint az ön véle­ménye: a megyére mindenkép­pen szükség van... — Igen, de nem a régi értelem­ben. A legelsők között voltam, akik kifejezetten örültek, amikor megszűnt a megye elosztó szere­pe. Egyre inkább érzékeltük, hogy az mennyi ellentmondással terhes, és mind kevésbé képes a társadalmi várakozásnak, a tele­pülések igényeinek megfelelni. Ezért is volt kedvező számunkra, amikor általánossá vált a norma­tív szabályozás gyakorlata. A sa­ját lehetőségeinken belül ezt már korábban is érvényesítettük, így működött például az ötéves terv­ben a céltámogatási rendszerünk. Mostantól azonban egészen más a szereposztás. Egyértelművé vá­lik, hogy á megye egy a többi ön- kormányzat között, de sajátos te­rületi feladatot lát el. Vallom, hogy a települési önkormányza­tok érdekképviselete, annak na­gyon sok ágával. Feladata az in­tézményeken keresztül a lakos­ság mind magasabb színvonalú ellátása —. olyan körben, amely túlmutat egy-egy település hatás­körén. Ilyen például az egészség- ügyi ellátás, az ifjúságvédelem, a szakosított szociális otthoni ellá­tás. Nagyon fontosnak tartom a vállalkozási körbe vonható ellá­tási tevékenységeket, amelyek jö­vedelmet is hoznak, s elsődlege­sen megyén belüli kisebb- nagyobb térségi igények kielégí­tését szolgálják. Ide tartoznak a- munkahelyteremtő fejlesztések, amelyeket évek óta segítünk, azon közvetlen lakossági célt szolgáló vállalkozások, amelye­ket a települések önmaguk nem, vagy csak nagyon nehezen tud­nának biztosítani: például a víz-,, a gáz- vagy a villanyhálózat fej­lesztését. A megyének fel kell vál­lalnia minden olyan tevékenysé­get, amelyet a települési önkor­mányzatok nem akarnak, vagy nem tudnak megoldani. — Ön a közgyűlésen fölvál­lalta a művészeti, kulturális élet támogatását is... — Ezt a megyének folytatnia kell, hiszen e téren eddig is jelen­tős szerepet töltött be. Részben kisebb intézményein keresztül — kerámiastúdió, zománcművé­szeti műhely —, s ilyen alkotókö­zösségnek tekintem a Forrást is. Ugyanakkor meg kell teremteni a könyvtár, a múzeum és a levél­tár korszerű működési feltételeit. Itt a feladatunk is nagy, mert mindhárom intézmény elhelyezé­si gondokkal küzd. — Amikor a közszereplésről beszélt, külön megemlítette a kapcsolatok ápolását, fenntar­tását. Hogyan gondolja ezt? — A széles körű, tartalmas kapcsolatépítést fontosnak ér­zem. Ezért is tekintjük át a meg­lévő együttműködéseket. Ápolni és bővíteni kívánjuk a külkap- csolatokat, és támogatjuk a tele­pülések ilyen törekvéseit is. Szo­ros kontaktust kívánok kialakí­tani az egyházakkal — elsősor­ban az egészségügy, a szociálpo­litika és az iijüság nevelése terén. Igényeljük azon értékek képvise­letét, amelyek életünkből sokszor hiányoznak, de a. teljességhez hozzátartoznak. Kezdeménye­zem a pártokkal való kapcsolatot is, kérdés, hogy a megyei önkor­mányzattal összefüggő ügyekben mennyire kívánnak részt venni. Keressük az együttműködést az érdekvédelmi szervezetekkel, a szakmai szervezetekkel, kama­rákkal, a települések fejlődése ér­dekében létrejött szerveződések­kel. És természetesen Kecskemét várossal, amely nem tagja a me­gyei közgyűlésnek. — Milyen apparátus szol­gálja majd ki a közgyűlést, s a bizottságokat? — Egyelőre elképzelések van­nak, mert a feladatkör még nem ismert. Olyan jogszabályok hiá­nyoznak, amelyek lényegesen be­folyásolják a megyei önkor­mányzat vagyonát, tevékenysé­gét. Csak a helyzet pontos isme­retében határozható meg, hogy milyen szakmai előkészítő és vég­rehajtó apparátusra lesz szükség. A legnagyobb gondot az jelenti, hogy nem tudni: mikor jönnek létre a megyétől független hivata­lok, ám feladataikat addig is el kell látni. Nem a megyének, mert az nem „fölöttese” a települések­nek, de úgy gondolom, az átme­neti helyzetben neki, nekünk kell biztosítani a folyamatos műkö­dést. Az apparátusban egyébként igen nagy szellemi kapacitás hal­mozódott fel, s mint volt munka­társ, és mint a közgyűlés elnöke is mondhatom: a szakemberek képesek és készek a megmérette­tésre, várják a bizonyítási lehető^ séget, hogy megmutathassák fel- készültségüket, s igazolhassák al­kalmasságukat. — Ön e tisztségben tud-e majd alkotni? Egyáltalán ho­gyan vág neki a feladatnak? — Vigyáznom kell, hogy a megváltozott szerepkörben ne úgy dolgozzam, mint eddig. Másrészt bizonyos értelemben folytatni is kell a korábbi mun­kát, amelyben a megyei érdeke­ket— különösen a források meg­szerzésében -9 eddig is képvisel­tem. A lehetőséget és ezzel együtt a felelősséget érzem nagyobbnak, yégtelen türelem kell ehhez, má­sok véleményének tiszteletben tartása, annak tudatosítása, hogy mindegyiküknek a jobbítás a feladata. Ilyen kiindulópontból lehetnek csak eredményesek a tárgyalások az önkormányzatok vagyoni kérdéseiben is. Mert mindenki igyekszik a vagyonát megőrizni. Bács-Kiskun megye is ezt tette, amikor a pénzét az utóbbi években már nem aján­dékba adta, hanem tőkerészes­ként befektette számos fejlesztés­be. S tulajdonosi jogait nem len­ne helyes egy vitatható törvény­nyel — a kiadott tervezet elfoga­dásával — megszüntetni. Ebben össze kell fogni a megyéknek, az önkormányzatoknak, s hangot kell adni érdekeiknek. Sokat se­gíthet a sajtó is. A tájékoztatás egyébként is közelebb viheti az új szemléletű önkormányzatot az állampolgárokhoz. Én ebben mindenkor partner leszek. Nem hiszek ugyanis a titkokban, a páncélszekrénybe zárt, szigorúan bizalmas iratokban. Ennél fonto­sabbnak, hasznosabbnak tartom az egyenes beszédet, a közvéle­mény tájékoztatását, adott eset­ben az érdekellentétek felmutatá­sát is. Váczi Tamás Az alpolgármester szégyenkezik A pcdagőguskamara nyílt levele és az illetékes Tegnapi lapszámunkban volt olvas­ható a Kecskeméti Pedagógus Kamara nyílt levele a helyi önkormányzathoz, melyben a testület legutóbbi ülésén ho­zott döntések közül sérelmezték azt, hogy 18 millió forintot vontak el a me­gyeszékhely alap- és középfokú oktatá­si intézményeitől. Azoktól az intézmé­nyektől, amelyek jelenleg is siralmas feltételek között kénytelenek működni. Kíváncsiak voltunk, mi a véleménye erről a nyílt levélről a polgármesteri hivatal illetékesének, Hideg Antal al­polgármesternek. — Nemcsak felelősségteljes, de telje­sen jogos is' a kamara állásfoglalása. Ezzel a döntéssel az úgynevezett dologi kiadások 8 százalékát vonták el, igaz, nem egyedül az iskoláktól, hanem vala­mennyi intézménytől, amely az önkor­mányzat felügyelete alatt áll. — Ha jól tudom, Ön e döntés ellen szavazott. — így van. 4E- Tehát látott más megoldást is? — Nézze, pillanatnyilag csak egyet­len megoldás lett volna, ha továbbgör­getjük magunk előtt a hatalmas adós­ságot, amit örököltünk a korábbi veze­téstől Ez jelenleg 750 millió forintra rúg. És ne szépítsük a dolgokat: egy trehány, lelkiismeretlen, rossz gazdál­kodásnak „köszönhető”. —. Csak egyetlen konkrét példát mondjon erre.-— Beruházások! A tanács meg sem kísérelte, hogy versenytárgyalásokkal mérsékelje a kiadásokat, s más vonat­kozásokban is gyanús szinte valameny- nyi, amelyiket eddig áttekintettünk. — Visszatérve a nyílt levélre, a kama­ra reménykedik, hogy az önkormányzat a mostam elvonást a jövő évi költségve­tés tárgyalásakor arányosan kompen­zálni fogja. Hiú remény ez? — Ami a költségvetést illeti, nincs más lehetőségem az alpolgármesteri székben, mint hogy szégyelljem ma­gam. Hiszen jószerével csak azt tudjuk, hogy nagy inflációval kell szembenéz­nünk, ráadásul olyan dolgok drágul­nak jelentősen — villany, víz, fűtésSk amelyek az egyébként is mostoha kö­rülmények között működő iskolákat nagyon érzékenyen érintik. Ezzel szem­ben, amíg az Országgyűlés nem fogadja el a költségvetési törvényt, teljesen bi­zonytalan, hogy mennyi pénzből gaz­dálkodhatunk. így mi is csak remény­kedni tudunk. De hogy ne keltsünk felesleges illúziókat: szerintem már az is óriási eredmény lenne, ha az oktatási intézmények szintentartásához szüksé­ges támogatást sikerülne megteremteni jövőre. — koloh —öfe HÉTFŐN ESTE, KUNSZÁLLÁSON Az otthoni magányt miért szeretnék? A NAGYSÁGOS ÉS A CSIZMADIA Nem aggatták teli krepp-papír sza­lagokkal lampionokkal a művelődési ház kultúrtermét: éppen ezért érvénye­sülhetett a fehér abrosz ünnepélyessé­ge. Minden asztalon égett egy szál gyertya, ennyi volt az összes világítás, amikor megszokott helyükről, az idő­sek klubjából indulva megérkezett a kis csapat. Fent, a színpadon élőképbe merevedett, fehér, inges lányok, fiúk ülték körül papjukat", a csizmadiát. A* színpad mellett karácsonyfa, alatta egyforma csomagok. Miután a vendé­gek elhelyezkedtek, a függöny mögül felhangzott a „Mennyből az an­gyal ...” ,A színpad megelevenedett, elkezdődött az előadás. Jókai Mór Melyiket a kilenc közül? című novelláját mesélték, játszották el a gyerekek. A húszas, harmincas évek Magyarországán játszódik a történet, egy nagy házban. Alagsorában Apró Janos csizmadia él kilenc gyerekével, fent, az emeleten pedig az Ur, küenc szobájában. Gazdagon megrakott asztalnál, egyedül vacsorázik kará­csony estéjén a nagyságos, lent az alagsorban egy-egy szem almát kap­nak a gyerekek ajándékba. Mégis az ő ünnepük a szebb, mert együtt vannak, együtt énekelnek. A gyerekek, akik játsszák, az olvasmányaikból ismer­nek ekkora szegénységet. Ezt a dara­bot egyébként a tisztelendő úrnál lát­ták diafilmen és videokazettán. Leír­ták a szövegét, gimnazisták segítségé­vel megtanulták előadni. A novellát a tisztelendő úr választotta ki, nem min­den célzatosság nélkül. Ugyanis akik­nek ezen az estén eljátszották, azok átélték a történetbeli időszakot. Na­gyon sokat nélkülöztek, most mégis egészen biztos, hogy nosztalgiával gondolnak vissza rá. És hálásak a fel­idézett emlékekért Az meg a mai gye­rekeknek sem árt, ha megtanulják, mi­lyen volt akkor a szegénység... * * * Kunszálláson 1983 óta működik az idősek klubja. Tóth Istvánné, az isko­la egy éve nyugdíjas igazgatója hívta életre: nem kis részben az ő személyi­ségének köszönhetően kovácsolódott igazi közösséggé a mindenkori idősek társasága. Jelenlegi vezetőjüknek, Ri­gó Joachimnénak is nagy része van abban, hogy ez a jó hagyomány foly­tatódik. Mondják: ha nem is mind­annyian, de a legtöbben minden hét­főn összejönnek. Beszélgetnek, dalol- gatnak, csak úgy, a maguk kedvére, kedélyüket próbálgatva. Ezután nótá­kat is hallgathatnak, most kaptak magnetofont. Erre, meg a szerény ka­rácsonyi ajándékra a tisztelendő úr, az áfész, meg a Vöröskereszt adott pénzt, hozzátették, ami a múltkori jótékony- sági bál bevételéből maradt. Kérdé­semre, hogy miért szeretik ezeket az együtt töltött hétfő estéket, visszakér­deztek: az otthoni magányt miért sze­retnék jobban? Merthogy a legtöbben már egyedül élnek --- figyelmeztetett Fekete Jánosné, amihez Juhász Lász- lóné hozzátette: csak a rádiót meg a televíziót „csavargatják” otthon es­ténként, szólni sincs kihez. A klub programokat is szervez: elmennek ki­rándulni, gyógyfürdőbe, búcsúhelyre. És máris mesélik, mesélik, mesélik az élményeiket. A. M. AZ OLVASÓ HANGJA Örömünket is szeretnénk megosztani Levelemmel szeretném megköszönni segít­ségüket,, melyet lapjuk hasábjain kisfiam, Mester Ákos németországi agyműtétéhez és gyógyíttatásához nyújtottak. A megjelent írások mély együttérzést, segí­teni akarást sugároztak. Azokban a napok­ban alig reméltük, hogy még időben a mainzi klinikán lehetünk. Köszönjük a Magyar Vö­röskereszt Bács megyei szervezeteinek, a kör­nyék lakosságának, iskoláknak, vállalatok­nak, szövetkezeteknek, hogy adományaik ál­tal október 24-én megtörténhetett az operá­ció. A professzor úr a műtétet sikeresnek ítél­te, amely rendszeres orvosi ellenőrzéssel együtt meghozza a végleges gyógyulást. Szeretnénk mindazokkal, akiklélekben ve­lünk voltak és aggódtak értünk, most örö­münket is megosztani. A legszebb ünnep el­hozta nekünk legszebb ajándékát — Ákos egészségét! Köszönjük, es kívánjuk, hogy minden napjukat az új esztendőben az öröm és a szeretet töltse be. Hálás tisztelettel Mester Gyuláné, Ákos édesanyja, Pálmonostora A rózsaszín álom — a valóság lenne, „ha”... Megmosolyogja a Tisztelt Olvasó a cimet — ugyan mar, s legyint egyet. Mi az, hogy „rózsaszín álom” — reliefekben jár, aki ilyen­ről ír. Hol van ma ilyen alom? Aztán tovabb- lapoz. Ne tegye! Cimválasztásom szándékos az ünnepek előtt, s az új esztendő közeledtével. Milyen „kevés” kellene ahhoz, hogy közös álmunk: a béke, a tisztelet egymás iránt, a „megbecsü­lés” az empátia valóra váljék... Csak egy kis tolerancia a földönjáró, napi munkába rohanó, agyonfáradt, kimerült embertársaink iránt. Mert milyen csodás lenne, ha nem csak MOST lennénk udvariasak, uram bocsá’, esetleg figyelmesek is. Ha tudnánk segítem AKKOR is egymáson, ha a másik fél átmen­ni a csúszós úttesten ... Ha nem csapnánk rá a másik emberre az ajtót, mert nincs a keresett áru, esetleg bent bennünket sem csapnának be annyiszor... Ha önteltsé­günkkel csínján bánnánk ... Ha azt is em­bernek, esetleg MAGYARNAK néznénk, aki „viselt ruhában jár”, s nem néznénk cini­kusan arra, ki „garast koldulni kényte­len” ... Ha a buszmegállóknál figyelmesen lassítanának, esetleg 2z üzletek elé úgy állná­nak be, hogy onnan más is ki tudjon jön­ni ... Vagy az én házam, az én váram — mindig... Ha szó nélkül nem mennénk el ismerőse­ink mellett, hisz lehet, hogy éppen látásból vélt ismerősünk néhány szót szeretne közölni VELÜNK, hogy „hideg van”, „hallotta, megint milyen áremelés volt?”, no, de ilyet! — s bólogatunk. Ha az utcán nem néznénk közömbösen az erejüket, virtusukat fitogtató ifjakat, akik éppen fiatal vagy középkorú hölgyeket inzul- tálnak... Ha figyelmeztetnénk egymást: vigyázzunk jobban „táskánk” tartalmára, mert ugye­bár ... Ha el tudnánk közösségben, csopor­tokban jobban viselni a másik másságát, pártállás vagy hovatartozás nélkül... Mert a zajló századvégen a középen járó, se ide, se oda nem húzók is lehetnek emberek, akik csupán teszik a dolgukat, nem „tüntetve”, csak „dolgozva”... De jó lenne, ha a sok apró „ha” egyszer megvalósulna! Ha egymás ügyének nem a kerékkötői, hanem oldói lennénk... Slezák Királyné, Baja, Horgász u. 1.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom