Petőfi Népe, 1990. november (45. évfolyam, 256-281. szám)

1990-11-10 / 264. szám

1990. november 10. • PETŐFI NÉPE • 3 '„AZ ANYU BERÜGTA AZ AJTÓT” — ELMENNI, VAGY MARADNI? Száműzetésben, saját otthonaikban „Tisztelt Polgármester Úr! Alulírottak kérésselfordulunk Önhöz. Tarthatatlan helyzetünkben segítsen! Tizenegy családról van szó. Kecskeméten, a Reviczky Gyula utca 16. számú OTP-s lakásban lakunk, lassan már egy éve. Nagyon szép, kényelmes az otthonunk, de egy család az életünket pokollá teszi. Orbán Jánosnéék, a második emelet 6.-ból már mindenkivel összevesztek a házban. Magnójuktól hangos a lépcsőház — mindegy, hogy reggel 6, vagy éjszaka 2 óra van. Mi dolgozó emberek vagyunk. Szeretnénk egy kis csöndet, hogy pihenhessünk, de ez nem megy. Próbáltunk velük szót érteni. Szépen kértük őket, hogy legyenek belátóak, ám ők ránk sem hederítettek. Ordenáré hangon olyan mocskos, trágár szavakat használnak —főleg az asszony —, hogy azokat leírni nem lehet. Sok kisgyermek is van a házban. Borzasztó, hogy azok is mit látnak éj hallanak itt! Megelégeltük a mocskos, trágár dolgokat. Már kivonult a rendőrség (nem is egyszer), a tűzoltóság meg a mentők, ami csupán arra volt jó, hogy Örbánék élvezhették a „bulit". A rendőrök annyit mondanak: ők is látják tarthatatlan helyzetünket, viszont nincs hatáskörük lépni az ügyben. A lép- csőházban mindenki fél Orbánéktól. Ettől vérszemet kaptak. Legutóbb Orbán Jánosné betörte a nyomógombos, biztonsági zárral felsze­réit bejárati ajtó üveget — azóta bárki lenyomhatja kívülről a kilincset. Ott üvöltözött, hogy legyilkol mindenkit. Kint, az utcán zavargatta és megfenye­gette a közös képviselőnket, mert az szép szóval merte őket rendre inteni. Hétről hétre szem- és fültanúja az egész utca, hogy mit művelnek. Már próbáltunk elköltözni. Van olyan lakótársunk, aki hirdeti a lakását, el akarja adni, de nem hisszük, hogy csak ez az egy út volna járható. Mindnyájan örültünk a szép, új lakásoknak. Többnyire fiatalok vagyunk. Becsületes, törvénytisztelő emberek. Szeretnénk gyermekeinket nyugodt lég­körben nevelni, de nem tudjuk, mivel ez a család tönkreteszi — megrontja — az életünket. Lassanként lábujjhegyen osonunk be a lakásainkba. Bezár­kózunk és hallgatunk. Közben röpködnek a trágár szavak. Előfordult, hogy a fejünkre köpködtek a lépcsőházban. A bejárati ajtót elállják, gyerekeinket nem engedik ki és be. Késsel és bandájukkal fenyegetőznek. Tisztelt Polgármester Úr, szépen kérjük, segítsen és lépjen az érdekünkben! Tisztelettel: a Reviczky Gyula utca 16. lakói" (Aláírások 11 család részéről.) A műanyag légycsapó — csap! A ház, ahová ellátogatok, az E5- ös út menti benzinkút mögött, a Széchenyiváros legszélső épülete. Kívül mutatós, ám belül tényleg segítségért „kiált”. Lépcsőházi aj­tajának alsó üvege bezúzva. A leg­idősebb Orbán kislány, a 16 éves Erika szerint (ő az anyahelyettes, míg nappal a- mamája tőle, a 13 éves Andreától, a 12 esztendős Jan­csitól, az 5 éves Csabitől és a 2 éves Alexandrától távol van):- Az anyu berúgta az ajtót, mert a képviselő nem nyughatott! A közös képviselő jobban teszi, ha leállítja magát, mert úgy belerú­gok, hogy beszarik! Harcias gyermek. Ez aztán nem fél senkitől, semmitől! Bár azon roppant csodálkozom, hogy ba­romfi-feldolgozói munkahelyét két hónap múltán megunva, miért ép­pen csecsemőotthonban szeretne dolgozni. A házban — és a náluk — tett négy látogatásom egyikén keserves sírás ütötte meg a füle­met. Erika egyik kistestvére itatta az egereket, amint az ajtón kipen­derült és közben a feje búbját nyo­mogatta. Belépve, nekem is „fájt”, hogy Erikának (még mindig) a műanyag nyelű légycsapó volt a kezében. Látva, hogy — fiatal ko­ra ellenére — közben mélyeket szív a cigarettájából, semmi kétség: nem bíznám rá a csecsemőm gondo­zását — ha lenne is! A lakók azonban nem kérnek a „harciasságból”. A közvetlenül alattuk lakó férfit különösen meg­viselik a marakodások. Jelenleg is betegállományban van. Az ország idegbeteg: a lakók is...? . — Az ország idegbeteg a rossz külső és a rossz belső helyzet miatt — mondja a köntöst viselő ember, azután, hogy ajtót nyit. — A mi ingerültségünket mégsem ez okoz­za, hanem ami itt folyik. Romlott tojásokat dobáltak a felettünk lévő lakásból a lányom és a vejem autó­jának szélvédőjére. Az egyik éjsza­ka, 2 órakor valaki az ismerőseik közül megtámadta a fiamat és szét­szórta a nála lévő biztosítási irato­kat, amelyeken már rajta voltak az ügyfelek aláírásai. A lépcsőházi le­velesládánkat háromszor fölfeszí­tették! Egyszer banánhéjat dugtak bele. Ettől átnedvesedett és olvas­hatatlanná vált egy, benne lévő távirat. Éjszaka üvöltözések, ro­hangálások. Én nem bánom: reg­gel 6-tól este 10-ig őrjöngjenek, de aztán legyen csönd! Állandó a félelemérzet a Revicz­ky Gyula utca 16.-ban. A kisgyer­mekek éjszakánként felijednek a zajra. A felnőttek is már a tűrésha­tár, az összeomlás szélén állnak. Erikánál tovább nem jutok Fél héten keresztül — kedd reg­geltől csütörtök délutánig — min­denképpen azon igyekeztem, hogy közvetíthessek a panaszt tevő csa­ládok és Orbánné között. Keres­tem az asszonyt, négyszer is, de nem találtam. Üzenetet hagytam Orbán Erikánál — háromszor —, mikor jövök vissza, hogy az édes­anyjukkal beszélhessek. Kudarcba fulladt minden kísérletem, hogy Orbánnéval szót válthassak. Erika az egyetlen, elérhető „képviselője” a családnak. Mutatja: náluk rend és tisztaság van, különben — ha nem így lenne — kikapnának az anyutól. Magam is igazolhatom: a II. emeleti lakásban nincs felfordulás. Első látogatásomkor, a kisszobá- ban, a kétéves Orbán Alexandra békésen aludt. Erika olyan kávét főzött nekem, amely I. vagy II. osztályú vendéglátó üzletnek is di­cséretére válna. Az öt gyermek is szép, egészséges a családban. Sem­mi okom nincs rá, hogy bármelyi­ket is rossz színben tüntessem fel. Amikor arról kérdezgetem őket, a konyhaasztalnál ülve, ki köpött a lakókra a lépcsőházban, a kis, ke­rek szemű Csabika így felelt: — Jancsika volt az! — Honnan tudod te azt, te, lófe­jű? — szól, feddően, Erika. Majd, hozzám fordulva: — Hiába pattognak itt a lakók! Csinálhatnak, amit akarnak! Úgy­sem sokáig maradunk ebben a ház­ban. Elmegyünk. Még nem tudom, hová... Ki védi meg őket? Elmenni...? Nem hiszem, hogy csak ez lehet a megoldás. Maradja­nak inkább, ha csak van bennük némi hajlandóság a házon belüli békére, hiszen ők is emberek. Kecskemét város polgárai. Akik­nek viszont azt is tudniuk kell, hogy nem tehetik zsebre — nem fricskázhatják orron — egy ház másik 11 családját. Szerettem vol­na erről Orbán Jánosné vélemé­nyét is hallani, ám nem rajtam mú­lott, hogy nem találkozhattunk. Egyszer a piacra, kétszer a kórház­ba, egyszer pedig a temetőbe ment — kislánya, Erika szerint. Várható-e enyhülés ebben a fe­szült helyzetben? Dr. Nagy Károly volt vb-titkárra hivatkozva — aki­hez jelenleg a jegyzői feladatok tar­toznak — Kecskemét Megyei Vá­ros Hivatalának volt elnöke úgy nyilatkozott: rendőrségi és szabály­sértési ügy is egyben a Reviczky Gyula utca 16. számú lakóház tizenegy családjának a panasza. Mi szeretnénk remélni, hogy az új önkormányzat és az új polgár- mester messzebbre menő követ­keztetésre jut, s megvédi a saját otthonaikban száműzött lakókat! Kohl Antal Akarunk-e még világkiállítást? — Ma kisebbek a Bécs—Budapest világkiál­lítás megrendezésének esélyei, mint a kormány öt hónappal ezelőtti hivatalba lépésekor voltak — jelentette ki Kádár Béla, a nemzetközi gaz­dasági kapcsolatok minisztere az APA osztrák hírügynökségnek adott interjújában. Nemcsak az osztrák közvélemény, hanem személy szerint ő is feszülten várja a döntést az EXPÓ-ról, mondta a miniszter. Figyelembe kell venni, hogy a világkiállítás kérdésében a magyar közvélemény megosztott és a gazdasági megrázkódtatás, amely öt hónappal ezelőtt még nem volt előre látható, válsághelyzetet idé­zett elő Magyarországon. Sok magyar úgy véle­kedik, hogy le kellene mondani a világkiállítás­ról, amely csak az ország egy részének hozna hasznot — magyarázta Kádár Béla, hozzátéve, hogy a politikai döntést Budapest önkormány­zatának kell meghoznia, amelyben az erőviszo­nyok a világkiállítás ellenzőinek javára alakul­tak. A kormány csak a főváros döntése után fog­lal állást, bár tisztában van azzal, hogy a világ- kiállítás hajtóerőt jelentene a magyar gazdaság számára. Kádár Béla szerint e véleményt osztja a magyar vállalkozói réteg is. Alkotmányellenes paragrafusok Az Alkotmánybíróság egy ügyvéd indítványára megvizs­gálta a polgári perrendtartásról szóló törvény azon rendelke­zéseit, amelyek lehetővé teszik az ügyek érdemének tárgyalá­son kivüli elbírálását, a felek hozzájárulása nélkül. Az Alkot­mánybíróság megállapította, hogy a vizsgált törvény parag­rafusai alkotmányellenesek, ezért azokat megsemmisítette. November 8-ától — a Magyar Közlönyben való közzététel napjától — nem lehet alkalmazni ezeket a rendelkezéseket. Az Alkotmánybíróság döntésének indoklása szerint a tár­gyalási elv, a nyilvánosság, a szóbeliség és a közvetlenség a polgári peres eljárás alapelvei közé tartozik. Ezek az alapel­vek a polgári perrendtartásról szóló törvény konkrét rendel­kezéseiben érvényesültek is. Egyszerűsítési és gyorsítási szempontokra hivatkozva azonban egy 1979-ben alkotott törvényerejű rendelet értelmében a bíróság a fél kérelmétől függetlenül választhatott a tárgyalás kitűzése vagy a tárgya­láson kivüli elintézési mód között. Ezzel a jogszabállyal a magyar polgári peres eljárás ellentmondásba került a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányával, ame­lyet hazánkban 1976-ban hirdettek ki. Az egyezségokmány szerint: „mindenkinek joga van ahhoz, hogy az ellene emelt vádat vagy valamely perben a jogait és kötelességeit a tör­vény által felállított független és pártatlan biróság igazságos és nyilvános tárgyaláson bírálja el.” Ezzel megegyezően ren­delkezik a Magyar Köztársaság alkotmánya is, ezért a pol­gári perrendtartásnak azok a rendelkezései, amelyek a felek kérése ellenére lehetővé teszik a per tárgyaláson kivüli elbírá­lását, alkotmányellenesek. (MTI) Elefántcsonttorony és szekértábor A békés átmenet, amely mindannyiunk hőn óhajtott vágya volt a rendszerváltás történelmi pillanatától kezdve, mára, úgy tűnik, illúzióvá foszlik. Nincs, persze, totális háború, viszont alig akad olyan intézmény, szervezet, de még az egyhá­zak sem kivételek szinte, ahol barikádok ne állná­nak, melyeknek két oldalán az egyéni, és kifejezet­ten a közérdek zászlaja alatt ne sorakoznának fel az emberek. No, és ahogy ez már lenni szokott, népes a nézőtábor, a kibicek gyülekezete, akiknek, ahogy a mondás tartja, semmi sem drága. A torla­szok nem áthatolhatatlanok, csupán jelképesek: így aztán szép számmal akadnak az át- és ki-be járók, akik a pillanatnyi hangulatuk szerint ide- oda állnak... A békés átmenet békétlenkedőit nem a rossz szándék vezette a harci ösvényekre, hanem a ki­alakult, lehetetlen helyzet: a régi törvények, rendel­kezések elavultak, túllépte őket az idő; az új rend szabályait nemhogy lefektették volna, de még a körvonalak kontúrjai is csak sejthetők. Mindenki­re érvényes szabályok nélkül azonban még a leg­egyszerűbb gyermekjátékok sem játszhatók! Ha nem tudjuk, lri a humó, hol a csűr, hamar veszeke­dőssé, verekedőssé alakul át a gyerekek vidám csapata is ... Most kezdem csak megérteni, hogy a kecskeméti egyetemalapítási terv, amely ma még a nekibuzdu­lás állapotában létezik, mekkora segítséget kapott egy francia felsőoktatási intézménytől. A delegáci­ójuk Kecskemétre elhozta a saját működési sza­bályzatukat, s azt ajánlotta fel ingyen és bérmentve a létesítendő kecskeméti Európa-egyetemnek. Most értem meg, hogy működési szabályzat, statútum nélkül minden főiskola, minden egyetem, de bármiféle intézmény működésképtelen, mert hogy Csengey Dénes több mint egy évtizede papír­ra vetett vízióját idézzem — amely bár az akkori politikai helyzetre vonatkozott, mára még jobban érvényessé vált —, olyan focimeccs folyik a csapa­tok között, ahol a pálya nincs fölrajzolva, a bíró meg a segédei úgy fütyölnek, ahogy a kedvük tart­ja ... Legföljebb mára annyi a „fejlődés”, hogy néha a labda sem látszik, s még az is kiderülhet, hogy a pálya sem az a gyepes földterület, amit annak hittünk. A bajai tanítóképző főiskola, amely Eötvös Jó­zsef nevét viseli, szintén nem kímélődött meg ettől a harctól. Szomorú tény, de ez sem mentesít a következményektől, hogy a „véres kardot” éppen a kultuszminiszter hordoztatta körbe körlevelé­ben, amelyben a nagykorúságra apellálva ajánlot­ta a felsőfokú tanintézetek vezetőinek „megméret­tetését”. Mint az sokak előtt ismeretes: az oktatói kar októberben 32:21 arányban nem szavazott bi­zalmat a főigazgatónak. Ezt követően a főiskolai tanács (amelybe 10 oktató, a főigazgató, 7 hallga­tó, valamint a dolgozók 3 képviselője delegálta- tott) mégis megerősítette pozíciójában. Nem a belső feszültségek jeleként értékelni a kétféle döntést, végzetes tévedés lenne. Az elefánt­csonttoronyba vonuló iskolavezetés és a szekértá­bort választó oktatók (s a két hadállást „átjárók”) között ezzel nem teremtődött meg a béke, amely elengedhetetlen feltétele lenne annak, amit a szem­benálló felek mindegyike célként kinyilvánít: a pe­dagógiai pályára készülő diákság szakmai, emberi felkészítésének tökéletesítése. A főiskolai tanács békegalambként köröztetett levelének „olajága” is satnya marad, ha csupán megállapítja a viszály okait, de elhatárolja azoktól magát, s csupán általánosságokban buzdít a bajok elhárítására. Az valódi örömhír, hogy a szervezeti-működési okmány, a főiskolai statútum elkészítésére már összeült a bizottság. De aligha kétséges, hogy en­nek a felelős testületnek is csak akkor lesz eredmé­nyes a munkája, ha mindazokat a tényeket is figye­lembe veszi, amelyek a jelenlegi helyzethez vezet­tek. Erőtlen próbálkozás volt a névtelen levél útján összehívott oktatói tanácskozás. A főigazgató azonban nem zárkózik el annak megtartásától, mondván, az ő ajtaja nyitva áll. Lehetetlen, hogy azt az alig pár száz lépést, amely a főiskola legtávo­labbi pontjait is megközelíthetővé teszi, mindkét oldalról ne lehetne megjárni! A vélt és valós sérelmek dédelgetése helyett mindkét tábornak érdeke az érdekegyeztetés, amelynek első lépcsőjében a főiskola szakmai szín­vonaláért felelős oktatóknak kell közös megegye­zésre jutniuk. Kevés az, hogy önmaguk lelkiisme­rete előtt tiszták a barikád két oldalán állók: egy­más tükrében is meg kell vizsgálniuk magukat. Mert nem kisebb tét forog kockán, s ezt senkinek sem szabad elfelejteni, mint az, hogy az általuk nevelt s majdan útjukra bocsátott „lámpások”, amiként a tanítókat régen is, ma is nevezhetjük, milyen szakmai és emberi „muníciót” visznek ma­gukkal indulásukkor. A legzengzetesebb jelszavaknál is többet ér a személyes példamutatás. Az elvek és a cselekedetek egysége. Pedagógusokat nevelő pedagógusoknak ezt ahgha kell emlékezetébe idézni. De kiktől, ha éppen nem tőlük, tanítóink tanítóitól várjuk el azt a bölcsességet, amely napjainkban, amikor indula­tok feszítik még az egymással egyetértők viszonya­it is, amelyről talán nem túlzás kinyilvánítani: a jövőnket jelenti. A rendszerváltás békés átmenetében, ebben az embert próbáló időben, amikor mindenkiben a kétségek, a kételyek erősbödnek napról napra, rendet, harmóniát önmagunknak kell alkotnunk. És lehetőleg úgy, hogy a meghozott áldozatoknak ne vesztesei, hanem győztesei legyünk. Nem lehet, nincs más kiút. Mostantól jövőnkért mindannyian is, egyenként is személyesen felelősek vagyunk. A történelem ítélőszéke elé, mentségünkre, csak cselekedeteinket sorakoztathatjuk fel, ezért nincs idő a lépések fontolgatására. Nem lehet késlekedni... Nagy Mária A legfőbb ügyész Bács-Kiskunban Megállapodás az építők szakszervezete és az IKM között Megállapodást kötöttek az Ipari és Kereskedelmi Miniszté­rium, valamint az Építő-, Fa- és Épitőanyagipari Dolgozók Szakszervezete Szövetségének vezetői. Eszerint minden, az ágazatot vagy a munkavállaló­kat érintő fontos döntés előtt egyeztető tárgyalásokat tarta­nak. A megbeszélésen úgy döntöt­tek: a szakszervezet figyelem­mel kíséri az ágazathoz tartozó vállalatok privatizációját, mun­kahelyek megszüntetését, illet­ve létesítését, a szanálási és fel- számolási eljárásokat, az im­portliberalizációval kapcsola­tos problémákat. Megegyeztek abban is, hogy a dolgozókat érintő jogszabályok előkészítő munkájába is bekapcsolódnak az érdekképviselet szakembe­rei. A minisztérium pedig ígére­tet tett, hogy a szakszervezetek és a munkaadók közötti tárgya­lások megkönnyítése, elősegíté­se céljából minden, birtokában lévő, ehhez szükséges adatot átad áz érdekképviseleteknek. Az elmúlt napokban már két témában — az építőanyagok importjának felszabadításáról és egyes építőipari cégek ma­gánkézbe adásáról — meg is kezdődött a közös munka. Bács-Kiskun megyében járt teg­nap dr. Györgyi Kálmán, a Magyar Köztársaság legfőbb ügyésze. Láto­gatása során megismerkedett a me­gyében dolgozó ügyészi szervek munkájával. Kecskeméten az aktuá­lis kérdésekről dr. Harajka István megyei főügyész és munkatársai szá­moltak be dr. Györgyi Kálmánnak, aki ezután fórumjellegü megbeszélé­sen találkozott a megye ügyészeivel. A tájékoztatót, majd a kérdésekre adott válaszokat követően a legfőbb ügyész felkereste a kiskunhalasi és kiskőrösi városi ügyészségeket is. A szakmabeliek által nagy érdek­lődéssel várt beszélgetésen dr. Györgyi Kálmán szólt az ügyészi szervezet előtt álló feladatokról. Ezt megelőzően azonban hangsú­lyozta: tudja — mint korábban a szervezeten kívül álló, egyetemi ok­tató is —, hogy az ügyészség az elmúlt egy esztendőben egyfajta válságon ment keresztül. Érzékelte ezt, de túltette magát azon, hogy létezik egy reflex, amely rendszer- váltás idején nagytakarítást helyez kilátásba. Az 1947—48-as tisztoga­tás húsz évre vetette vissza a ma­gyar igazságszolgáltatást, s bebizo­nyosodott: ez a módszer nem válik be — ügyészre, bíróra mindenkép­pen szükség van. Mégpedig felké­szült, jogilag képzett, nagy gyakor­lattal rendelkező szakemberekre. Ezért a korábbi munkatársakról le­mondani öngyilkos lépés lenne. Az ügyészek a Magyar Köztársa­ság kikiáltása után esküt tettek az alkotmányra, ezért a legfőbb ügyész politikai szempontok alap­ján nem kezdeményez személyzeti intézkedéseket.' Elsőrendű fontos­ságú a szakmai felkészültség, sze­mélyi döntésekre akkor kerül sor, ha azt az egész ügyészi szervezet érdeke megkívánja. Mindezeken túl is szembe kell azonban nézni azzal a problémával, hogy meggyengült a pálya megtartó ereje. Ez két okra vezethető vissza: az egyik az ügyészség helyének kije­lölésében tapasztalható alkotmány- jogi bizonytalanság, a másik az anyagi helyzet. A legfőbb ügyész mindkét problémakör kapcsán ki­fejtette nézeteit. Mielőbb döntést kell hozni, hogy az ügyészség a vég­rehajtó vagy a törvényhozó hata­lomhoz tartozzon-e, s működésé­hez :— bármelyik változat is lépjen életbe — meg kell teremteni a szük­séges. jogi garanciákat. Másrészt rendezni kell az ügyészek fizetését, mert a jól felkészült szakemberek más jogi munkakörökben is kapó­sak, tömeges távozásuk pedig a ma­gyar igazságszolgáltatás működését hátráltatná. Dr. Györgyi Kálmán végezetül válaszolt a taxisdemonstrációval, szakmai előmeneteli elképzelések­kel, s egyéb, az ügyészi munka rész­leteivel összefüggő kérdésekre. V.T.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom