Petőfi Népe, 1990. november (45. évfolyam, 256-281. szám)

1990-11-28 / 279. szám

1990. november 28. • PETŐFI NÉPE • 5

Gyergyószárhegy

— neve

fogalommá válik?

Van Kányádi Sándornak egy Erdélyben sokat idézett szép verse, a Nagyküküllő, amelyben mókásan kacsintva így fakad ki a költő: „ ... mekkora igazságtalanság / kis folyón- kat, a Nagyküküllőt / a földgömbre még csak reá sem rajzolták!”. Valahogy ilyen érzés kerít most hatalmába, amikor a Székelyföld egyik szép fekvésű nagyközségéről, Gyergyó- szárhegyről szólok az itteni olvasóknak, hiszen ők nemigen tudhatják, amit én: ez a település a közeljövőben Kelet- (vágy Közép?-) Európa egyik kulturális és turisztikai érdekeltségű. zarándokhelyévé fog válni.

Sietek leszögezni, még mielőtt elfogultsággal, netán na- gyotmondással vádolhatna valaki, hogy kijelentésem valós tényekre alapoz: Gyergyószárhegy neve, szerepe máris túlnőtt a helyi, megyei szintű érdekeltségen, egyre gyakrabban emlegeti most már nemcsak a romániai magyar sajtó, hanem fel-felbukkan a szomszédos országok (és főként Magyarország) mass médiájában is, s ez az előfordulás-értékelés a következő esztendőkben — józan emberi számítás szerint

— csak gyarapodhat és gyümölcsözhet.

De lássuk, mitől lett vagy lesz híres-nevezetes ez a nagyközség! Ha azt mondanám, műemlék kastélyáról és kolostoráról, csak féligazságot szólanék. Mert van ugyan itt egy nagyon szép, késő reneszánsz kori négybástyás vár, amelynek pártázatos falai, már restaurált főépülete, illetőleg a különálló építményként pompázó lovagterem egymagában is turisztikai vonzerőt képviselhetne, csakhogy nem ez a lényeges. A gyergyószárhégyi Lázár-kastély ugyanis részben múzeum, részben pedig olyan kulturális intézmény^ amely kiválóan alkalmas tanácskozások, találkozója, nagyszabású rendezvények (akár szabadtéri elöadásol^rftegt^rfeísára, ahol az ember nemcsak a történelem levegőjét érzi. hanem késztetést is az alkotásra, a gondolkodásra.

És ezt a Lázár-kastélyt egészíti ki a tőle néhány száz méterre, a dombon épített kolostor, amely ben jó másfél évtizede Barátság néven nyári alkotótábor, művésztelep működik. Ennek mozgatója, szervezője, s mind a mai napig társadalmi munkában ügyvezető igazgatója a község szülötte, Zöld Lajos újságíró, aki a szó szoros értelmében megteremtette, kiverekedte mindazokat a feltételeket, amelyek ennek a csodálatos környezetben fekvő alkotótábornak a létrejöttét és működését lehetővé tették és teszik. Olykor igen nehéz körülményeket kellett legyűrnie: nem elég, hogy a semmiből indult ez a művésztelep, de az elmúlt években a hatalom majdhogynem teljesen lehetetlenné tette a működését.

Kezdetben — hosszú éveken át — szépteremtő kalákáknak adott otthont a kolostor egy része. Ide költöztek be egy-egy hónapra a környékbeli fafaragók, kovácsok, a fonó- és szövőasszonyok, Hargita megye legtehetségesebb népi alkotói, akik lassacskán elkészítették a tábor bútorait (faragott és festett bútorok), megszőtték-megvarrták ágyneműjét, térítőit, szőnyegeit, függönyeit, elkészültek a veretes ajtók, csillárok, rakott kályhák — egyszóval berendezték, lakhatóvá tették a tábort.

A népművészeket követték aztán minden év augusztusában a képzőművészek, a festők, szobrászok, grafikusok, akik azzal honorálták meg ott-tartózkodásukat, hogy minden alkalommal egy-egy alkotást hagytak a táborban. így lett az évek folyamán tele a Lázár-kastély képekkel és grafikákkal, a kolostor szomszédságában pedig egy fenyőfákkal övezett tisztás szabadtéri szoborkiállítássá változott.

A gyergyószárhégyi művésztelep természetesen nemcsak festők, szobrászok, grafikusok tábora vagy találkozóhelye. Eljönnek ide — hosszabb-rövidebb időre — írók, költők, közéleti személyiségek is. Tíz évvel ezelőtt például Kriterion- találkozón látta vendégül a tábor a magyar és román írókat, műfordítókat, akik akkor fő célkitűzésüknek a román—magyar1 közeledés előmozdítását tartották, s erre az irodalom, a kölcsönös megismerés lehetőségeit vették számba, a műfordítás ösztönzését szorgalmazták. Nem jól tették, a hatalom

'azonnal leállította az ügyködést, a folytatást betiltották, a résztvevők aláírását Is paravánnal el kellett tüntetni a falról (Szfaz’ériStekés hagyományt a képzőművészek alakították ki, a kolostor bejárati folyosójának egyik boltíve alá a tábor résztvevői felpingálták kézjegyüket, ez bővült-terebélyese- dett a másfél évtized alatt, s változott át sajátságos vendégkönyvvé).

Nos, a tíz év előtti írótalálkozónak az idén aztán lett folytatása, becsületes szavak hangzottak el a kölcsönös megbecsülésről, a toleranciáról, az írott szó felelősségéről.

Persze, ezzel korántsem zárul le az idei rendezvények sora, ott tartották meg a nyáron a Kárpát-medence magyar pedagógusainak tanácskozását, amelyen a házigazdákon kívül magyarországi, kárpátalji, szlovákiai résztvevők voltak, s akik — egybehangzóan — igen jelentős kezdeményezésnek tartották ezt a találkozót, amelyben a kisebbségi anyanyelvi oktatás kísértetiesen hasonló gondjaira-bajaira próbálták közös gyógymódot találni.

Az idén tényleg nemzetközivé vált a képzőművészeti alkotótábor is. Noha korábban is volt — elvétve — külföldi meghívottja-vendége a tábornak (amelyet, mellesleg, kimondottan rossz néven vett az egykori biztonsági szolgálat), az idén öt ország képzőművészei képviseltették magukat, s a tervek szerint így lesz ez a jövőben is.

De Szárhegy fogadta az idén — szintén nemzetközi részvétellel — a könyvterjesztőket, a muzeológusokat, ott alakították meg a romániai magyar cserkészek szövetségét, tanácskozott ott az RMDSZ egyik országos választmánya ... és sorolhatnánk tovább azokat a rendezvényeket, amelyek máris jóval túlmutatnak a helyi érdekeken, a megyei belterjességen.

Talán ma még nem eléggé ismert Gyergyószárhegy. Szerepe viszont nőttön-nő. S ha majd valaki meg akarja írni a huszadik század végének kelet-(ícözép-)európai szellemtörténetét, egészen biztosan nem tudja majd kikerülni Szárhegyet. Mert, ha ma még nem is fogalom eléggé e székelyföldi község neve, benne a Lazár-kastéllyal és a Barátság muvészteleppel, a közeljövőben egészen biztosan azzá válik.

Demeter Zoltán Csíkszereda

KÉPERNYŐ

„Sohase nevetnek”

A Weöres Sándor Norvég leányok című versére komponált Kodály- kórusmű bemutatóját vállaló Vásárhelyi Zoltánt megdöbbentette a meglepetés, amikor a mű első megszólaltatása után először járt a fjordok országában. Honnan, miből érzett rá a Tanár Úr arra a furcsán gyönyörű északi országra? Honnan tudta az ifjú költő, hogy „A Balholm-i leányok, / leányok mind / csúcsos csuklyát viselnek. / Mindig mosolyognak, / de sohase nevetnek. Puha pára / borul a hegyekre, / hegyek közti zöldes-borzas / kacskaringós tengerre.”

Bergen környékén utazgatva maga is érezte: '„szálldogál a halszagú szél, / könnyű ködök szitálnak.”

A „Hei Norge” műsorban keveset kaptunk a hitem szerint igazi Norvégiából, a „lenn a zöld, fenn a hó” országból, ahol bár „esik az eső, / száll a szürke sziklára, / száll a fehér faházra.

A rendező, műsorvezető-szerkesztő ízlésének, vagy a vendéglátók óhajának tulajdonítható, hogy egy Kudlik Júlia a Frank Dehli idegenforgalmi képeslap-sorozatot kaptunk? Az illőnél több erőltetett jópofáskodás, az ilyen műsoroknál elengedhetetlen több közhely íratja velem: Norvégia helyett köny- nyed, helyenként színvonalas szórakoztató műsort kaptunk Norvégiából. Nem akarták rontani kedvünket a sós, goromba széllel, a norvég gazdasági csoda mélyebb elemzésével, a norvég hétköznapokkal. Persze kinek a pap, kinek a papné. Kinek a folklór, kinek „színes csuklyák villódzása”, kinek show, meg Oslo by night, amelynek magyar megfelelőjét még középnagyságú szótáraink sem tüntetik föl (de most ez meg a talk-show a divat tévééknél, meg a rádió- és televizióújságban. Az oslói cigányos-magyamótázásért sem lelkesedtem különösen, nincs okunk meghatódni, mert jó üzletemberek hazánktól távol is kihasználják a sajátos

magyaros nótákban, hangulatokban rejlő üzleti lehetőségeket. A tenger asz- szonya, Liv Ulmann, a tronheimi tudósítás, Oslo szépsége azonban bőven kárpótolt a műsorvezetői kellemkedé- sekért, a prospektus-ajánlatokért.

*

A volt szocialista táborban talán az NDK-ban leplezték legügyesebben belső feszültségeiket. A rövid időre odalátogató turista, érdeklődő keveset vett észre a gondosan takart elégedetlenségből, a visszafojtott indulatokból, az erőszakgépezet működéséből. Talán azért, mert német pontossággal, körültekintéssel tüntettek el minden kompromittáló, az igazat felmutató műalkotást a közéletből, a kulturális intézményekből. Huszonöt évig dobozban porosodott A nyúl én vagyok című, igencsak elgondolkoztató játékfilm is, amit most mutatott be a magyar televízió. Sajnos, szerencsére még hosszú ideig folytatódhat a Betiltott filmek sorozat.

Heltai Nándor

Egyetem lesz Ahol a polgármestereket képzik

az Államigazgatási Főiskola

Az önkormányzatok első emberei az ország számos pontján úgy láttak munkához, hogy nem rendelkeznek a szükséges közigazgatási ismeretekkel, ezért érthetően az ilyen szakemberekből ma óriási hiány van. Mikorra várható a helyzet javulása? — erről kérdeztük dr. Baka Andrást, az Államigazgatási Főiskola főigazgatóját.

— A magyar közigazgatás rendszere átalakult, a tanácsok megszűnésével és az önkormányzatok megalakulásával új helyzet állt elő — mondja a főigazgató. A korábbival ellentétben ma a „gazda” szerep került előtérbe. Ez pedig új kihívásokat jelent az ott dolgozók számára. Persze nemcsak erről van szó: a kormányzati rendszer változása, a bővülő nemzetközi kapcsolatok és a magánvállalkozások terjedése, mind-mind merőben új feladat. Azt mondhatom, mi idejekorán „léptünk”: a közigazgatási- szakember-képzés egyetemi modelljeit már kidolgoztuk.

— Miért érzik szükségét ennek, s hol tart ma ez az ügy?

— Az elmúlt évtizedekben a közigazgatás meglehetősen lejáratott szakma volt Magyarországon, ez pedig ellentétben áll a fejlett világ gyakorlatával. Elég a francia példát említeni, ahol egyetemi végzettség birtokában iratkoznak be a hallgatók ezen ismeretek elsajátítására. Tudomásul kell venni itthon is: a közigazgatás külön szakma, amely speciális felkészülést követel. Nagyon fontosak a jogi ismeretek, de ezenkívül széles körű gazdasági és pénzügyi, valamint magas szintű számítástechnikai szaktudásra is szükség van. Sőt, ma már a nemzetközi ismeretek is megkívántatnak, hiszen különböző külföldi szervezetekhez csatlakozik Magyarország, s velük a jövőben igazgatási szakemberek működnek majd együtt. A képzésnek is meg kell felelnie az új követelményeknek, ezért tartjuk szükségesnek az oktatás egyetemi szintre emelését. A részletesen kidolgozott modell már elkészült, a képzés 1991 szeptemberében indítható, ám ehhez a parlament jóváhagyása szükséges.

— A főiskolával szemben támasztott igények azonban nemcsak minőségiek, hanem mennyiségiek is. Van-e információjuk arról, hogy az önkormányzatokban most pozícióba került emberek közül mennyit kell továbbképezniük?

— Pontos számot még nem tudok mondani. Annyi bizonyos, hogy csak a vezetőképzés négyötezer embert érinthet. Az már nyilvánvaló, hogy óriási szakemberhiánnyal küzd a magyar köz- igazgatás. A korábbi „kényszerházasságok” felbomlottak, a települések önállósodásából következően is jelentősen megnőtt a szakemberhiány.

— Kiket várnak a főiskolára?

— A jó képességű érettségizett fiatalokat — a nappali tagozatra. Rajtuk kívül a közigazgatásban már dolgozó szakembereket vár-? juk továbbképzésre, illetve adott esetben az állásban lévő vezetőket különböző szakosítókra.'

— A háromezernél több önkormányzat tisztviselőit — s itt elsősorban a jegyzőkről és a polgármesterekről van szó —, minél hamarabb fel kellene készíteni feladataikra. Nem kell-e attól tartam, hogy az idő sürgetése és a nagy létszám miatt a képzés a régi „gyorstalpaló” tanfolyamok nívójára süllyed?

— Semmiképpen. Bármennyire sürgető ezeket az igényeket kielégíteni, ennek nem szabad a képzési színvonal csökkenésével járnia. Sőt, említettem már, hogy az oktatás nívójának jelentős emelésére készülünk. Intézményünk csak korlátozott számban tud hallgatóí kát fogadni, ezért megengedhetjük magunknak, hogy a legkiválóbbakból válogassunk. Kizárólag azok kaphatnak itt diplomát, akik megfeleltek a szigorú követelményeknek. Terveink szerint ezek közé tartozik majd a középfokú nyelvvizsga is.

— Eddig csak a tárgyi feltételekről esett szó, de legalábbis ilyen fontos: van-e az űj feladatokhoz alkalmas oktatói gárda?- Nálunk valamivel magasabbak a fizetések, mint a felsőoktatásban általában. Tehát az itteni jobb feltételek és a relatíve magasabb bérek a tanárokat is versenyre késztetik. Hangsúlyozom: oktatóink többsége megfelelő felkészültségű, ám a mércét nekik is magasabbra kell állítanunk. S a verseny nem zárja ki azt sem, hogy adott esetben kívülről hozzunk oktatót. Intézményünk vonzereje akkora, hogy külföldi professzorok is érdeklődnek: szívesen tanítanának nálunk.

— Lehetséges, hogy az új feladatokhoz új emberek kellenek? Nem következik ebből egyfajta tisztogatás az oktatói gárdában?

— Ezt mindenképpen szeretném elkerülni. Márcsak azért is, mert a. hangsúly a szakmai tudáson van. Az oktatók ugyan tanítják, hogyan kell érteni a politikát és az állam mechanizmusait, de itt nem politizálunk. Ez oktatási intézmény. Ezért nem kívánom vizsgálni az oktatók politikai előéletét és hovatartozását. Számomra az a fontos: megfelelő szakmai felkészültséggel rendelkezzenek. Tehát politikai értelemben vett tisztogatástól nem kell tartani. Úgyis a hallgató választ: annak az előadásait hallgatja, akinél többet tanulhat. Ebből a szempontból a politika csak annyira lényeges intézményünkben, amennyire felkészít a közigazgatás-tudományok művelésére.

Gy. K.

VÁLASZ CIKKÜNKRE

Nem csak a pártfogói rendszert kell megújítani

Tisztelt Szerkesztőség!

A Petőfi Népében megjelent „Reform előtt a büntetés-végrehajtás” című riportsorozathoz kapcsolódóan szeretném bemutatni az olvasóknak a pártfogó felügyelet végrehajtását is. A felnőttko- rúak pártfogó felügyelete is része a büntetés-végrehajtás rendszerének, de az szervezetileg a megyei bíróságokhoz tartozik. Természetesen ez is megújításra szorul, hiszen 1976 óta — ekkor jött létre az intézmény — kisebb-nagyobb módosításokkal, de ugyanazon elvek alapján működik.

Mi is az a pártfogó felügyelet? Tapasztalataink szerint még ma is nagyon kevesen ismerik ezt a nevelő jellegű intézkedést, alig jutott el valami információ az olvasóhoz, az állampolgárokhoz. Az utóbbi időben ugyan hallhattunk erről néhány nyilatkozatot, véleményt azoktól, akiknek enyhén szólva kellemetlen emlékeik maradtak róla és most valamelyik bv. intézetben nyilatkozhatnak, természetesen negatívan.

A pártfogó felügyelet célja, hogy az elkövető ellenőrzésével és irányításával elősegítse annak megakadályozását, hogy ismételten bűncselekményt kövessen el, és segítséget nyújtson a társadalomba való beilleszkedéséhez, az ehhez szükséges szociális feltételek megteremtéséhez.

Természetesen az ellenőrzés, irányítás nem mindenkinek szimpatikus. Csakhogy ez az intézmény éppen ebben különbözik a többi, jórészt szociálpolitikai feladatot ellátó intézménytől, például a családsegítő központoktól, vagy a polgármesteri hivatalok szociálpolitikai csoportjaitól.

A megyében dolgozó 7 hivatásos pártfogó munkatársammal igyekszünk minden segítséget megadni azoknak, akiknek a bíróság elrendelte a pártfogó felügyeletét a szabadságvesztésből szabadulása utáni időre, illetve egy felfüggesztett büntetés, vagy próbára bocsátás mellett. A mi segítségünk nemcsak munkahely, lakás, szállás biztosítására, segélykiutalásra korlátozódik, hanem például jó tanácsokkal, észérvekkel próbáljuk elősegíteni a szabaduló összeg, a segély, majd a fizetés ésszerű beosztását, a kulturált használatát, az együttélési normák megismerését, elfogadását, betartását stb.

Arra törekszünk, hogy minél rövidebb idő alatt megismerjük a pártfogoltat, ^’etkörülményeit, hogy minél hamarabb elkezdhessük a problémák megoldását. Gyakorlati tapasztalatunk, hogy nem elég csak a pártfogolt személyével foglalkoznunk, hanem annak családjával, baráti körével. Kisebb településeken még a lakosság hangulatával, előítéleteivel, azok leküzdésével is. Hiszen a környezet nagymértékben befolyásolja sorsa további alakulásit, hogy sikeres lesz-e a beilleszkedés, vagy bűnismétlő lesz. Sok esetben csak az egyszerűnek látszó hivatalos ügyek intézéséhez kell a közreműködésünk, mert a jogszabályok és a bürokrácia útvesztőiben nem tudnak eligazodni. Nem kis feladatot jelent, az alkoholbeteg pártfogoltak meggyőzése a gyógykezelés szükségességéről, majd a család meggyőzése, hogy hogyan segítse őt a gyógyuláshoz. Vagy a munkaképesség-csökkent pártfogoltak megfelelő szociális körülményeinek, ellátásának biztosítása, esetleg a szociális otthoni elhelyezés megoldása.

Szerencsére, még ma is vannak olyan segítőkész emberek, akik munkájuk mellett vállalják, minden díjazás nélkül, ezeknek a kisiklott életeknek a korrigálását. Ők a társadalmi pártfogók, akik a Vöröskereszt aktívái is, védőnők, gyermekorvosok, valamelyik egyházhoz tartozó hívő emberek, vagy csak egyszerű magánemberek.

Természetesen vannak pártfogoltjaink, akik nem igénylik segítségünket. Vajon miért? Azért, mert mi nemcsak adunk, lehetőségeinkhez mérten, hanem kérünk is: a szabályok betartását, és egy átlagos, törvénytisztelő életmódot. Úgy gondoljuk, ez nem lehetetlen kérés. De biztosan emlékezünk még diákéveinkből arra a gondolatra, hogy ami kötelező, az nem lehet jó. Talán ebből a meggondolásból a szabadulok mindent elkövetnek, hogy ne rendelje el a bíróság a pártfogó felügyeletüket. Hiszen segítséget önként is kérhetnek, és kérnek is, évente mintegy 100 fő. Ez az utógondozás, ahol a felügyelet nincs, csak segítség és támogatás.

Mit tehet a pártfogó, ha pártfogolja a korábbi életmódját folytatja, ami a börtönbe vezetett? Hogy a nagyobb bajt, az újabb bűncselekményt megelőzze, szankció alkalmazását javasolja. Például, hogy a bíróság a feltételes szabadságot szüntesse meg. Azok a pártfogoltak, akik így kerülnek vissza, természetesen feleslegesnek és rossznak ítélik ezt az intézményt. Ilyen módon kerül vissza évente pártfogoltjaink 5-7 százaléka. A visszaesők aránya pedig 17-20 százalék. Örülünk azonban, hogy pártfogoltjaink közel háromnegyede képes beilleszkedni, és eredményesen zárul az 1-2-3 éves pártfogó felügyelet. Mi úgy gondoljuk, hogy egy kicsi szerepünk azért nekünk, hivatásos pártfogóknak és ennek az intézménynek is van ebben.

Egyetértünk azzal, hogy reformra szorul ez az intézmény is, de nem hisszük, hogy önmagában csak a jogszabályok módosításától kell várni a megújulást. Hiszen emberek sorsáról van szó, akik akár önhibájukból, akár a körülmények hatására kerültek mélypontra, csak akkor tudnak onnan felemelkedni, ha minden állampolgár, a család, a szomszéd, a munkatárs, a hivatal ügyintézője segítőkezet nyújt feléjük, megvetés, elitelés helyett.

ülés Tiborné

megyei bírósági hivatásos pártfogó csoportvezető