Petőfi Népe, 1990. november (45. évfolyam, 256-281. szám)
1990-11-01 / 256. szám
1990. november 1. • PETŐFI NÉPE • 5 anyanemzettel. Nem mindenki veszi ezt tőlünk jónéven. Gyakran hangzik el; ha magyarok akartok maradni, költözzetek át Magyar- országra! Ez akkor is érv, amikor a magyar nyelvű oktatási hálózat szükségességéről beszélünk. (Ebbei} a vonatkozásban is csalódnunk kellett, taktikázásnak, időhúzásnak bizonyult a türelemre intés: „meglesznek a magyar iskolák, meglesz a Bolyai egyetem, csak ne most, csak ne a tanév közepén — mondogatták a tavasz- szal.) i Sérelmesnek tartjuk azt a gyakorlatot) hogy masszív betelepítésekkel borították fel az elmúlt évtizedekben az erdélyi megyék etnikai összetételét, haladéktalanul hatálytalanítani kell azokat a rendelkezéseket, amelyek akadályozzák az Erdélybe kihelyezett, de nem ott született szakemberek visszaköltözését szűkebb pátriá- jukba. Jogaink megsértésének tekintjük, hogy továbbra is neveznek ki színtiszta székely—magyar helységekbe magyarul nem tudó tisztségviselőket. Az lenne az elvárásunk, hogy ügyeinket anyanyelvűnkön intézhessük, legalább azokban a megyékben, helységekben, amelyekben részarányunk jelentős. Ezzel párhuzamosan kötelezőnek tartjuk a román nyelv megtanulását, használatát a magyar többségű területeken. Az Alkotmánybíróságnak nincs nemzetiségi kollégiuma, pedig nagy szükség lenne rá. A kormány egyes információkat nem hoz idejében az RMDSZ tudomására, s ennek következtében lépéshátrány keletkezik, megintcsak nem a kétmilliós magyar kisebbség javára. Régóta vajúdó kérdés a konzulátusok ügye is. Feltétlen szükségét érzi nemzetiségünk egésze a kolozsvári magyar konzulátus újbóli megnyitásának, annak ellenére, hogy a kormányzat ezt még nem tartja időszerűnek. Úgy véljük, az sem lenne rossz hatással Romániára, ha a nemzetközi emberjogi szervezetek képviseleteket tarthatnának fenn az országban, s különös tekintettel az erdélyi megyékben, mint ahogyan nem látjuk be, miért ne járhatnának- kelhetnének szabadon, megfigyeléstől mentesen külföldi újságírók. A dolgok nem attól változnak meg, ha nem beszélünk róluk, hanem .épp ellenkezőleg. Mostanában rengeteget emlegetjük azt a bizonyos közös Euró- pa-házat. Hát ebbe aligha tudunk belépni, amíg ilyen felfogással, mentalitással közelítjük meg tornyosuló gondjainkat. Kormányunk, törvényhozásunk szándéknyilatkozatokból akár az ötéves tervet is teljesíthette volna, a gyakorlatban azonban jóval kevesebb történt. Európa nyilvánvalóan nem vár ránk. Ha fel akarunk ülni a robogó vonatra, első feltételként legalább abba az irányba kell hogy szaladjunk. Most vagy helyben topogunk vagy — és ez a valószínűbb — visszafelé megyünk. Struccpolitikával, demagógiával, halogatással egyáltalán, nem érhetjük el az áhított célt. A kormánynak, a politikai vezetésnek tisztában kell lennie azzal, hogy az eddigi totalitárius államszerkezet struktúrája elavult, működésképtelen. Ezt megrenoválni, újra hasznosítani lehetetlen. Mély, gyökerekig ható átalakulások nélkül nem megy. És ennek egyik sarkalatos pontja a nemzetiségi kérdés egészen más megközelítése rí szembefordulva a saját szélsőségeseikkel. Ha á kormány erre képtelen, sokkal többet árt, mintha vállalná az oly szükséges irányváltást. Demeter Zoltán, Csíkszereda Caligula. Holocsaynak az imádott ló, a konzul mint virsli — a torkára akad, a kigúvadt szemű diktátort idézi a végső látvány, a Kárpátok holt géniuszát. Isme- rős ez a kép, hiszen nemrég még nálunk is egy egész ország nyihogott. Az őrült világban, emberségét megőrző értelmiségi hamu alatt, izzó parazsú figuráját teremti meg Dráfi Mátyás érdemes művész, egyszerű eszközökkel, kiválóan. (Egnatius, az igazi konzul.) s Átadva magunkat a vérbő komédiázásnak, a fel- fénylő pillánatoknak, s az árnyként aláhulló szomorúságnak, csodának vagyunk részesei: igazi költészet hangjai szólnak a színpadról. Ennek szolgálatában mégis nagyszerű ámyjátékot is látunk. Biztatom a nyájas olvasót, hogy keljen át a komáromi hídon, s nézze meg az előadást. Könnyű álmot, persze, nem ígérhetek. Én például azt álmodtam, nogy a helyhatósági választásokon Kucsera elvtársat pólgájmesterré választották, aki első lépéseként zsá- kokba szedette össze a fülemüléket, hogy az ő kertjében daloljanak. Nem tudta—nem olvasta Háy Gyulát —, hogy az állatot nem lehet kényszeríteni, a fülemüle nem bírja a tömjénfüstöt „vagy elhallgat, vagy megdöglik, vagy megszökik”, oda száll, ahol igazi otthonra lel. Most éppen Komáromba. Gy. L. • Fent: Bugár Gáspár (Suffenus), Tóth László (Thallus), Rekos Márton m.v. (szenátor). Alul: Németh Ica (Lollia), Holocsy István (Caligula), Skronka Tibor (Macro). (Fotó: Varga Róbert) "V merre 'találjuk a maga Ördögdombját, és majd mi megkeressük. De az öregember nem hallgatott ránk. Lassan felállt, és megkapaszkodott az ágydeszkában. — Néha rámjön a szédülés — zihálta. .— De ha meg tudok támaszkodni valamiben, akkor gyorsan elmúlik. Láttuk, milyen vágyakozva nézi a három lépés távolságra szűr kéllő falat. Botja nincs? — kérdezte valamelyikünk. Az öregember világosdrapp hálóinget viselt, annak alsó szegélyén két sötét folt látszott. Azt figyeltük, hogy a koszfoltok éppen ráillettek a •térdére. ■•Ránk nézett, de csak nagy sokára válaszolt. — Elveszett — mondta, aztán ■ elmosolyodott: — Majd az erdőben török egy újat. Hiszen maguk autóval vannak, ugye? A nagy nyiladékon át egészen ' fel tudnánk menni az Ovágásig. Egymásra néztünk: gyanakvás, düh, fáradtság volt a szemünkben. — Ha olyan közel van a nagy nyiladékhoz, akkor mi magunk is megtaláljuk. Feltéve, ha létezik. — Nélkülem nem találják meg. Irdatlan nagy az Óvágás. Némán bontogattuk a térképet. A szintvonalakat nézegettük, és észre se vettük, hogy valaki bejött a szobába, és megállt a hátunk mögött. Csak az tűnt fel, hogy az öregember hirtelen visszahuppant az ágyra, és mereven, hidegen bámult keresztül rbjtunk. ' Megfordultunk. Egy idős asz- szony lépett elő az ajtónyílás homályából, és indult a szoba túlsó fala felé. — Szóval maguk azok az At- tila-sirokat firtató régészek — mondta, és sarkig tárta az ablakot. Csak most lehetett látni, hogy az ablaküvegek milyen rettenetesen piszkosak az utca felvert porától. Az öregember köhögni kezdett. — Elfelejtettél köszönni, te lány! — nyögte két köhögésroham között. Az asszony ott maradt az ablaknál, félig a párkánynak dőlve. Néha kihajolt, mintha sokáig nem bírná elviselni a szoba dohos, áporodott levegőjét. — Én köszöntem! — sziszegte. — Arról nem tehetek, ha valaki süket, mint az ágyú! Nem tudtuk, mint mondjunk, inkább csöndben nézegettük a térképet, ha már egyszer a kezünkben volt. — Es mit akarnak az apámtól? — csattant a kérdés. Fel se pillantottunk, úgy válaszoltunk : — János bácsi tud egy hompot a határban. A Bolhási erdő szélén. — Hol? — rikoltott az asz- szony. — Csak nem az Ovágás- ban ? Merthogy ott nincs, az hétszentség! — Ne szentségelj itt, te lány! — fuldoklóit az öregember. — Tudod is te, mi van ott! Sose láttál tovább a Halas Pista házánál! — Vén agy alágyult! Hogy az ilyen mért nem bír nyugton maradni ott, ahol van! Tudtam, éreztem, miben sántikál! Még hogy az Ó vágásban egy homp! Olyan sík vidék az, mint a gyúródeszka! — Tartsd a szád, te lány! Hazudtam-e valaha is az életemben, arra felelj! ^ Az idős asszony egy pillanatra elhallgatott, aztán lassan visszasétált az ajtóhoz, két kezét az ajtófélfának feszítette. — Innen ugyan nem megy sehova, akár van homp, akár nincs! Úgy akar járni, mint az öreg Szaftos Gyuri bácsi? Felénk fordult, úgy magyarázott tovább. — Ezek már teljesen olyanok, mint a gyerekek: mondhat nekik az ember bármit, csak mennének a saját fejük után! Ez a szomszéd Gyuri is addig erős- ködött, amíg elvitték a komáék kukoricát törni a régi birtokra. Ott aztán felfázott, vagy mit tudom én mit szedett össze, de azóta félóránként összecsinálja magát! Nem is emlegetik másképp, mint Szaftos Gyuri! Hát nekem nem hiányzik, hogy egy ilyen vén trottyost pelenkázzak! Néztük a térképet, a zöldfoltok egészen összefolytak a szemünk előtt. Az az O vágás tényleg hatalmas volt. Se vége, se hossza. — Tessék, nézzék meg, kétnaponta hozom az ennivalót, de itt romlik meg minden, mert az apám mindig valami mást enne! De amikor a minap naspolyát hoztam — mit rimánkodott, hogy arra• fáj a foga, mit foga, az ínye —, hát nem visszavitette, hogy a bokorról óhajtja szedni, ő maga! Nem tudja megérteni, hogy ő már nem kelhet fel csak úgy ukmukfukk az ágyból! Az egész térkép tele volt óriási zöld foltokkal, a foltok közt apró, haldokló falvakkal. Éreztük, soha nem érünk a végére. — Mit könyörgök neki, jönne át hozzánk, gyönyörű, emeletes kőházat építtetett a fiam, ellehetne ott nálunk, még színes tévé is van, de ő, persze, inkább marad ebben a putriban, és elvárná, hogy úgy bánjunk vele, mint valami herceggel! Az öregember végre abbahagyta a köhögést, és kezdett kigombolkozni a hálóingből. Furcsa volt látni, hogy minden gombnak más a színe. Reszkető újjai hosszasan babráltak velük. — Es most elmegyek az urakkal. Megmutatom nekik a hompot az Óvágásban — zihált az öreg, és felénk intett. — Más úgyse tudná megmutatni, mert csak én tudom, hol van. A térképek visszakerültek az oldaltáskába. A csat fémesen csattant, kezünkben megcsörrent a tájoló háza, zsebünkben kattant egyet a lépésszámoló. Igyekeztünk kihúzni magunk. — így igaz — mormoltuk, mintha fohászkodnánk. — János bácsi nélkül csak eltévednénk. Az asszony ránk bámult, aztán váratlanul elnevette magát. Különös, résre húzott szemekkel nevetett. — Hiszen nincs ruhája sem! Már jó tíz éve föl se kelt az ágyból, legföljebb a bilit kiborogatni! Az öregember méltóságteljes mozdulattal mutatott a sublat- ra. — Ott még van egy rend ru- hám ||- mondta. Pl Jut eszébe?! — szőr- nyülködött az asszony. — Az a ruha... — Az az én ruhám, ez az én házam, te meg hordd el magadL í0Az öregember hangja most, meglepően éles volt. Az asszony elsápadt, aztán hirtelen megpördült, felrántotta az ajtót és kiviharzott. A konyhából azonban még visszafordult, és öklét rázva kiabálta: — Vegye tudomásul, hogy én nem fogom óránként kimosdatni a mocsokból! Mosson magára a múzeum! Megvártuk, amíg lépései vé- gigpujfogtak az udvaron, aztán lassan mozgolódni kezdtünk. Egyikünk az ajtót csukta be, másikunk az ablakot. Aztán nekiveselkedtünk, és a helyére toltuk az ágyat. Régi, nehéz, békebeli ágy volt, csikorogva araszolt vissza a falig. Az öregember már a sublat- nál térdelt, úgy öltözködött. Nem fogadta el a segítséget. Á PETŐFI NÉPE AJÁNLATA KÖNYV Christine Amothy nevét kezdjük megtanulni. Az írónő 1934 novemberében Budapesten született, 1948-ban szüleivel együtt hazánkat gyalogszerrel elhagyni kényszerült. A leányka minden vagyona egy teleírt füzet volt, melyet kabátjába varrva vitt magával. Budapest ostroma alatt írt feljegyzéseit őrizték a lapok, 1954-ben Franciaországban jelent meg J’ai quinze ans etje ne veux pos mourir (Tizenöt éves vagyok és nem akarok meghalni) címmel. A magyar Anna Frank naplója! 1954- ben az életrajzi kötet elnyerte az Igazság nagydíjat, szerzője számon tartott alakja lett a francia irodalmi életnek. Regényeinek sora jelent meg, először a francia nyelvterületen, majd fordításban, a világ távoli pontjain is; szülőházában ez évben került először magyar nyelvre fordítva műve a könyvesboltokba. A Szabad Tér Kiadó Amothy-soro- zatának új kötete a Szeretem az életet. Romantikus, érzelmes, talán érzelgős, fordulatokban gazdag olvasmány! A kötet főszereplői: Kitsch (azaz Monique), a szép, megtört, vezeklő call-girl; gyermekének dúsgazdag apja Marthias, az életről semmit sem tudó Gabriel és az apa barátnője. A szerencsétlen sorsú Monique az USA-ban ismerte meg a gazdag Morthaist, aki első pillanatban beleszeretett a magányos lányba. A férfi ragaszkodása Monique- ből fordított reakciót váltott ki... félt, menekült. Menekült a szerelem elől, önmaga elől, vándorolt országról országra, múltja, emlékei elől. Az örömlánnyá lett Monique, nevét Kitschre változtatva jött vissza Európába, ahol a sors kegye, vagy kegyetlensége folytán fiával Ausztriába utazott, ahol beteljesedett végzete. A Szeretem az életet 1976-ban jelentette meg a francia Grasset Kiadó, majd gyors egymásutánban öt kiadást ért. meg. A frankhonban élő magyar származású írónő e regényében is hazä- szállt gondolatban. Főszereplője, Monique életének boldog napjait a Fertőtó partján éli meg, emlékei repítik át a műszaki határzáron, át Magyarországra. Az érzelmes - bizonyára rövid idő alatt hazai könyvsikerré váló - kötet újabb vallomás is: minden, eddig itthon megjelent kötetének egy-egy részében vall magyarországi emlékeiről, a gyökerekről k m FILM Az új olasz tudományos-fantasztikus film főszereplője Péter Housman, a fiatal és ragyogó tudós, aki a genetikai tudományok professzora. Nemrég kapott 25 ezer dollárt kísérletei folytatásához, mert azt állítja, megtalálta a módját, hogyan lehet megakadályozni a sejt természetes öregedési folyamatát. Vagyis közel áll a halhatatlanság elixíijének felfedezéséhez. A irigység és a bürokrácia azonban nem ismer határokat, úgy tűnik, megvonják az összeg további folyósítását, Nincs más hátra, magán próbálja ki a kikísérletezett szérumot. A legelső pozitív reakció után riasztó, ijesztő tüneteket észlel. Emlékezetkihagyással, ámokfutóként száguldozik a városban. Viselkedése egyre különösebb, a változások egyre feltűnőbbek lesznek az előtt a nő előtt is, akit szeret. A testében lejátszódó borzalmas folyamat során elveszíti teljesen az uralmat önmaga fölött, s megöli azt a tanítványát, aki szerelmes belé. A rendőrség hamarosan kézrekeríti, s a kórházban különböző vizsgálatoknak vetik alá. A DNS-akciót, persze, nem képesek megállítani, és a férfi több száz évet öregszik. Fiatal asszisztense az egyetlen, aki megérti, mi történt valójában. Miközben leállította sejtjeinek öregedését, felszabadított — a molekulaláncba yaló behatolással —egy eddig ismeretlen genetikai kódot, amely évmilliók óta nyugalmi állapotban volt. Péter maradék erejét és eszét összeszedve, megszökik a kórházból és visz- szamegy a laboratóriumába, hogy valamilyen megoldást találjon ... Füszért-ötlet: Joker Market Egyelőre a magánkereskedelmi bolthálózatban Nem kis dologba fogott a Tisza Füszért Élelmiszer- és Vegyiáru Kereskedelmi Vállalat, egyáltalán nem titkolva üzletpolitikai céljait. A kiskereskedelem privatizációjával ösz- szefüggésben szeretné megszervezni a Joker Market elnevezésű kiskereskedelmi hálózatot, első lépésként a jelenlegi magánkereskedők köréből. Ezután azokat szeretnék megnyerni az üzlethálózat számára, akik az állami kereskedelem üzleteit —I a privatizációs törvény adta lehetőség alapján —megvásárolják. Mi az elképzelésük a Joker Mar- kettel? Nem egyéb, mint ezekkel az üzletekkel, illetve azok vezetőivel megállapodást kötni, amelyben mindkét részről meghatározzák a vállalásokat, illetve az együttműködés feltételeit Ebből az alapállásból a Tisza Élelmiszer- és Vegyiáru Nagykereskedelmi Vállalat megkülönböztetett figyelmet fordít e boltcsoport működésére, s arra, hogy azok az elképzelések, amelyeket a szerződés tartalmaz, menet közben megvalósulnak-e. Nem érdektelen megvizsgálni, mit ajánl a Tisza Élelmiszer- és Vegyiáru Kereskedelmi Vállalat a magánkereskedőknek. Hetenként, illetve rendszeresen személyes vásárlást bármely raktárházuknál, fiókuknál. Kiemelt áruellátást, a túrában történő szállítást, emellett a személyes vásárlás, illetve az áruszállítás után fuvarköltségtérítést. A kereskedők számára az áruátvételt követő nyolcadik napon történő fizetést, engedményes akciók szervezését, s piackutatási jelleggel, új cikkek bevezetését. Nem lényegtelenek a következő szempontok sem. A boltok rendszeres reklámozását újságban, rádión keresztül, az éves forgalom után pedig 1 százalékos visszatérítést. A kereskedők az árváltozásokról rendszeres tájékoztatót kapnak, hogy a készletükben lévő áruk árkülönbözete nyereségként jelentkezzék náluk. Ez a dolog egyik oldala, s mit kér mindezekért cserébe a Tisza? Tulajdonképpen nem sokat, de azt következetesen. Elsőként a Joker Market-emblémát kell elhelyezni a cégtáblán. A kereskedőnek részt kell vennie az előre meghatározott termékek piackutatásában, új termék beindításában. Vállalnia kell —- s ebben a fogyasztó legalább ennyire érdekelt —’ hogy a Füszért termékeit az általuk ajánlott fogyasztói áron értékesíti, az engedményes áruknál pedig a vállalat részéről adott engedményt a fogyasztónak továbbadja. A megyében a Kiskereskedők Országos Szövetségének szervezete tájékoztatta mindezekről a magán- kereskedőket, s eddig már tizenöten vállalták a Joker Market-emblémá- hoz való csatlakozást, de ugyanakkor még ugyanennyi magánkereskedő jelentkezésére számítanak. Gémes Gábor
