Petőfi Népe, 1990. október (45. évfolyam, 230-255. szám)

1990-10-16 / 243. szám

i'I NÉPE # 1990. október 16.

HA LEVÁGJÁK A TYÚKOKAT .

Kilátástalan helyzetben a bócsai baromfinevelők

A szárazság okozta takarmányhiányra a piac azonnal reagált: felemelte az állateledelek árát, amivel pánikba ejtette a kis- és nagygazdákat. Hirsch Imre, Molnár Gyula és Rakorjczay Roland például esztendővel ezelőtt közös baromfitenyésztésre szánta el magát. A starthoz egyenként felvették a 400-400 ezer forint újrakezdési kölcsönt, s ahol, akivel kellett-lehetett, megkötötték a gazdálkodással kapcsolatos Szerződéseket. Csakhogy a megállapodásokat — úgy tűnik - nem tudják betartani

— Segélykiáltásuk — látva a farm nagyságát —. nem is alaptalan. Rosszul számítottak? —, kérdeztem a tanácstalanul ülő kis csapatot.

— Alig egy éve, hogy a Bócsai Petőfi Szakszövetkezettől bérbe vettük ezt a több mint kétezer négyzetméteres telepet. A naposcsirkéket a Rémi Dózsa Téesztől vesszük, s 49 nap után átadjuk őket. Korábban a kecskeméti baromfifeldolgozó szállított^ el a szárnyasokat, egyszerre 22-23 ezret. Am az utóbbi időben a kiskunhalasiak jobban fizetnek: kilogrammonként 56 forint átlagár jön ki — sorolta Hirsch Imre.

— A takarmányra a megyei gabonaforgalmi vállalat vadkerti keverőüzemével szerződtünk. Ez utóbbi cégnél nrennyiségre szól a, papírunk, a másik kettőnél — a rémiekkel^ és a feldolgozóval - forintra. És máris úgy tűnik, fel kell rúgni a megállapodást. De ki .és’miből fizeti meg a kötbért. ..?

— Úgy értsem, a csőd félé haladnak ?

— Most . éppen ott tartunk, hogy c két utolsó hónapban

^majd’ ingyed dolgoztunk — vette át a szót Molnár Gyula. — Az év elején a gyógyszerárak duplájára emelkedtek. Pedig vitamin nélkül neírMéhet ‘csirkét; sém nevetni. Alig állítottuk be a következő' turnus szárnyast,! jött a takarmányár-emelés. A;,befejező” táp ára plusz 40 ezer forint kiadást jelentett. Ez még nem volt elég, hanem olyan összetételű takarmányt kaptunk, amit egyszerűen kivertek a csirkék, 20,0 ezer forintot kikapirgálva a zsebünkből. Éhben az időben a fajlagos ta- karmányhasznosításunk 2,65 volt, holott értünk már el 2,23-at is. Ráadásul a hullási arány,, is 9 százalék lett, előtte meg 5-7 volt. Persze gyorsan reklamáltunk és dűlőre jutottunk. Kértük, hogy a jól bevált-, bócsai elnevezésű rer ceptúra szerint keverjék a csirkeeledelt — mondta Molnár Gyula;

• A szakszövetkezet is bizonyára gazdaságossági me gfon to - lásból számolta fél a baromfitenyésztési ágazatát .

— Gazdaságunk 1*967 óta foglalkozott szárnyasokkal. Évente egymillió csirkénk volt a közösben és a háztájiban együttvéve. • Az épületek persze megvannak. Egyiket kacsások bérlik, de már jelezték, hogy abbahagyják a tenyésztést. Ám üres óljaink is vannak — tájékoztat Gellén Márton háztáji agronómus. .— , Volt „szent állatunk” is. a pulyka., de az is padlón". Jó esztendőben 140 millió forint árbevételünk volt a baromfiágazatból. Régi szép idők! De ma már ez a nagyfokú bizonytalanság leküzdhetetlen

• Molnár Gyula az ügyeletes >24 órás. Naponta egy-két alkalommal 150 ilyen itatót kelt elmosni.

0 Hirsch Imre meg legalább tizenöt fordulót tesz a Szegvárról származó ken- derpozdorja- fuvarral, hogy tiszta alom legyen az ólakban.

problémákat okoz. A múltkor éppen kérdezte az égyik feldolgozó vállalati szakember,-hogy jövőre milyen termelési szintre állunk be. Hát én mit mondjak, ha a háztájisok, a vállalkozók nem nyilatkoznak?’Ők meg, mire nyilatkozzanak? . Azt sem tudják, tudhatják, mit kapnak a portékáikért. Pedig ez rossz útra vezeti a gazdaságot.. . Sokáig már nem lehet várni az isteni szikra kipattanására, mert ha levágják a tyú- ; kokat, a-tojóállomány visszaállítása „valutaszagú” lesz. Csak kapkodunk. Nincs összhangban a termeltetés, a feldolgozás. Mi is már csak december 31-éig integráljuk a háztáji gazdálkodást, mert megvonták az állami támogatást.

Közben a kis melegedőből az ólak felé vettük az irányt, ahöl a szárnyasok éjjel-nappali munkát igényelnek. Ä három vállalkozó úgy osztotta be magát, hogy hattól hatig húzzák az igát, mikor mit kell csinálni — huszonnégy órában. De azért mégsem tudnak igazi szabadnapot adni maguknak. Mint elmondták: .„izgat bennünket, hogy a másik miként boldogul, kell-e neki segítség, s ki-kinézünk egymásra a tanyavilágba. De vajon, meddig? Csak legalább december végéig kihúznánk nagyobb veszteség nélkül!”

0 Gellén Márton háztáji agronómus bevételi forrásul kóc— értékesítést javasolt—- persze viccnek szánva ,—: a fiúknak, akiket már igen nehéz felvidítani.

De akárhogy is „garasolnak” a csirkék, a vállalkozói hitel első csekkjét májusban százezerre ki kell töltenj. Mindhármójuk családban, gyerekekkel él, OTP- csekkekkel „körítve”.

Igaz, szakmájuk is van, az egyik eredeti foglalkozása kőműves, a másik asztalos, a harmadik kertész. Csakhogy az építési kedv és a mezőgazdasági munka is olyan, amilyen — s Bócsán munkát találni...? *

Remélhetőleg, ha az utolsó órákban is, de az illetékesek csak összedugják a fejüket, még mielőtt késő lenne. Ezt sejteti az, hogy a gabonaipar, szakembere a napokban úgy nyilatkozott, a vállalatnak sem érdeke a takarmányár-emelésekkel lehetetlen helyzetbe hozni a termelőket. Ezért az elriasztás megelőzésére olyan előzetes számításokba, tárgyalásokba fogtak, amelyek azt hivatottak kimunkálni, hogy a takarmánytermelés, a baromfi- ' tartás, -feldolgozás, -értékesítés egyfajta egységet képezzen. A cég a koordinátori szerep vállalását is fontolgatja.

Pulai Sára

(Méhesi Éva felvételei)

Megjelent a levéltári sorozat X. kötete

Ha a kiadás évszámát nézem, mely az 1989. esztendőt jelöli meg, jókora késéssel került ki a nyomdából a Bács-Kiskun megye múltjából cimű levéltári kiadványsorozat legújabb, X. kötete. A Gazdaság és társadalom alcímet hordozó, külalakjában is imponáló könyv — a fedélterv Bodri Ferenc munkája —, négy nagy lélegzetű tanulmányt tartalmaz, melyekből három a megyeszékhelyi történetének egy- egy sajátos aspektusával, egy pedig az egész vármegyét, érintő kérdéssel foglalkozik.

Molnár Attiláné a paraszti vagyon összetételét vizsgálja, mégpedig a Kecskeméten 1655-től 1769-ig keletkezett végrendeletek alapján. Az alföldi mezővárosok a késői feudalizmus korában sok tekintetben eltérő fejlődési utat jártak be, mint az ország többi része. Ennek oka elsősorban abban keresendő, hogy itt súlyosabbak voltak a hódoltság és a törökellenes harcok terhei. E falvak és mezővárosok gazdálkodásának közös vonása, hogy a rideg pásztorkodás, ezen belül a nagyállat-tartás újabb évszázadokra az egyik legfontosabb termelési ág lett. A ma még csak hézagosán ismert folyamathoz keresett és talált a szerző értékes adalékokat a végrendelkezésékben.

Ezek a szerencsére nagy számban fennmaradt testamentumok a történeti kutatás megbízható forrásai. A végrendélkezők ugyanis — érthető okokból — pontosabban nyilatkoztak itt a vagyonukról, mint például az adóbevallásokban, robot- vagy dézsmalajstromokban. Ami a forrásértéket némileg korlátozza, az az, hogy aki számottevő vagyont hagyományozott, nem tért ki kisebb értékű jószágaira. Egy középbirtokos vagy gazdag paraszt például nem emlékezik meg tyúkjairól, nem jelzi, kié le- .gyen, ,a,puhája, párnáj.a stb.

A kötet rnásodik'tanulmányá- Maa^ftláriyoSí-Szabá Tibor értekezik a kecskeméti árakról és bérekről, az 1686-tól 1790-ig terjedő időszakot illetően. Bár a város irategyüttesei a ' XVII— XVIII. századtól igen súlyos károkat szenvedtek jelentős részük, különösen az 1720-as évektől, túlélte a háborús pusztításokat. A témához jelentős forrást képeznek a,református és a katolikus egyház'számadásai is.

A váci püspök utasítására 1771-ben készült egy összeírás,

mely számba vette a munkaké- J pes embereket. (15 ezer fő, így az összlakosság mintegy húszezerre tehető.) Fontos támpont a körülbelül 2 és fél ezer gazda, a 3210 zsellér és az 1268 szolga lajstromba vétele. A 3 ezer háztartásra tagolódó kecskeméti társadalom — állapítja meg a szerző —, minden tekintetben eltért a földesúri jobbágyfalvak belső1 rétegeződésétől jóllehet jogilag a város is jobbágyi közösség, volt ekkor.

Érdekes adatok dokumentálják a konvenciós szerződéseket, és a kifizetés módjának egyre inkább pénzre történt változását. „Muraközi Sámuel nótárius kp 50 tallér, egy vég győri gyolcs helyett 7 tallér; egy ölni való ár- tány helyett 7 tallér; egy vég török gyolcs helyett 1 tallér 2 garas; 4 pár csizma helyett 6 tallér,

2 garas, 24 dénár; egy pár sajt, egy pár gömölye helyett 1 taller,

5 garas, 10 dénár. Pápa György kocsmáros: 25 tallér,. 2 pár csizma helyett 3 tallér, 4 dénár. Mócza Kata szakácsasszony: 34 tallér, két pár csizmája helyett 2 tallér és 18 dénár, kötője helyett 1 tallér, egy garas és 6 dénár.

Az 1725-ös esztendőben a református egyházközség élén Veresmarti és Ölvedi tiszteletes urak állottak. Salláriumuk fejenként: 2 db kősó, lat sáfrán, 1 font bors, 4 pint vaj, 4 pint méz, 2 sertés, 102 magyar forint, 200 font hús, 50 font faggyú, 21 fertály búza (porára 4 vékát), ismét a szöllő munkára is egy fertályt, 100 fő káposzta.

Szinte sajnálom, hogy nem idézhetem a kántor, a harangozó, az oskolamester (külön a leányok tanítója) díjazását.

„Legyen ez a munka a kései utódok, a Bácska földjén élők számára egy kis helytörténeti, a nagyközönség számára pedig nemzetiségtörténeti ismertető.”

E szavakkal ajánlja Zorn Antal Német betelepülések a mai Bácsit 'Kiskium^megyai'*-területére. - a i iXVI-Ilvés a XIXíi században cimű, hézagpótló, tanulmányát «

Á mohácsi vész után, a török igát nyögve szinte elnéptelenedett a Bácska, melyet a Rákóczi- szabadságharc következményei még jobban megviseltek. A vidék betelepítése spontán népmozgással, országon belüli áttelepítéssel, s végül külföldiek bevándorlásával történt. A német tartományokból a lakosság nagy részét, a 30 éves háború, a vallási villongások és az oligarchák embertelensége késztette kivándorlásra. Amelyet egyébként a német öröklési jog — a legidősebb, esetleg a legfiatalabb testvéré lett a földingatlan—még erőteljesen inspirált is.

Ä megyénkbeli telepítések III. Károly (1711—40), Mária Terézia (1740—80), II. József (1780 —90) és I. Ferenc (1792—1835) uralkodása idején történtek.

Zorn Antal — mintegy 200 forrásmunka figyelembevételével —, a megyebeli 14 német lakta település rövid történetét, az összlakosság számát különböző időpontokban, továbbá a német nemzetiségiek létszámát dolgozta fel, minden további kutatáshoz jó alapot teremtve.

"A kötet befejező tanulmánya O. Kovács József munkája, melyben a kecskeméti mezővárosi társadalom és a zsidóság viszonyát vizsgálja, a település XVIII. századi történetében.

A beáramló zsidók — a kirekesztés ellenére — szövetségest találtak az árutermelésbe bekapcsolódó nemesekben és nagyobb földesurakban. (A megállapítás inkább a zsidóság tehetősebb rétegeire vonatkozik.) Többnyire korcsmárosok voltak, pálinkát főztek, boltot vezettek, pénzügyieteket bonyolítottak le, felvásárlók stb.,voltak, a gazdagabbak pedig a nagykereskedelmet tartották kézben. Az utóbbiak szinte monopóliumra tettek szert a gabona-, a bőr- és a gyapjúkereskedelemben.

. A . szerző a következőkben nyomon követi a város történetében a görög—zsidó vetélkedést, majd a XVIII. századi betelepedést tárgyalja. Számos példával illusztrálja a zsidóknak az árucserében betöltött szerepét.

Ö. Kovács József tanulmányára, de az egész kötetre érvényes, hogy a kétségtelen tudományos értékek mellett fő erénynek mondható az olvasmányosság. Ez okból minden történelem iránt érdeklődő olvasónknak ajánlhatom.

Gál Zoltán

EZT OLVASTUK

Se alga, se turista az Adria partján

ÉS A BALATON?

Tavaly nyáron bejárták a világsajtót az adriai algakatasztrófa képei: az elegáns olasz turistaparadicsom partvidékét algabarikádok borították el, a turisták fejvesztve menekültek a bűzlő tengerpartról.

Aztán eljött az idei nyár, s nem lehet tudni, hogy a kedvezőbb időjárási viszonyok vagy a rohamtempóban bevezetett helyi védőintézkedések eredményeként, de tény, hogy elmaradtak a gusztustalan úszó növényi szigetek a partvidékről. Csakhogy a turisták is elmaradtak. Valóságos gazdasági katasztrófa sújtja ezért az idén az Adria partját. Tavaly 30 százalékkal, idén újabb 35 százalékkal csőkként az ide látogatók száma. Ha a folyamat nem áll meg, az egész olasz idegenforgalom veszélybe kerülhet. Most mindenki azon tanakodik, hogy valóban a tavalyi algavész az igazi ok, vagy csupán a jéghegy csúcsa a turisták elmaradása, valójában az idegenforgalom teljes átalakulásának kezdetéhez ért el Olaszország és a többi nagy turistacsalogató ország.

A Frankfurter Allgemeine Zeitung szerint ez utóbbiról van szó: egy korszak lezárult a turizmusban, és aki nem lép gyorsan, az végképp lemarad a versenyben. A lap szerint már régóta számítani lehetett arra, hogy az igényesebb turisták számára rendkívüli módon felértékelődik a környezet minősége, a tiszta víz, levegő, a töb- bé-kevésbé érintetlen táj. A jövő a

minőségi turizmusé, és aki ma nem ruház be ebbe, az holnap elveszíti mai vendégeit is. Az olasz tengerpart vendegei ugyanis többnyire olyan országok polgárai, ahol a környezetszennyezés az első számú társadalmi problémának számít, következésképpen drága szabad idejükben nem lesznek hajlandók olajfoltos, bűzös tengerben, rossz levegőjű, motorzajos üdülőhelyeken hagyni pénzüket. Az osztrákok és a németek mindenképpen azok közé számítanak, akik a tiszta környezetet .az első helyre állítják a turizmus célpontainak kiválasztásánál — írja a nyugatnémet lap.

Az érintett olasz tartományokban az idei katasztrofális veszteség gyors intézkedésekre kényszerítette a turizmusból élőket. Drasztikus környezetvédelmi intézkedéseket vezetnek be, tucatnyi szennyvíz- tisztítót .építenek máris, és ami a legfigyelemreméltóbb, a veszélyeztetett körzetekben 40 (!) százalékkal csökkentik a szálláshelyek számát, hogy a túlzsúfoltságnak egyszer s mindenkorra véget vessenek. A kis panziók nagy végkielégítést kapnak állami forrásokból, ha végérvényesen bezárnak. A helyi közlekedés rendjét teljesen átszervezik, a part menti településeken a gyalogoszónákat megsokszorozzák, a mezőgazdasági termelőket anyagilag érdekeltté teszik a. növényvédő szerek és műtrágyák fel- használásának csökkentésében.

Az Adria ennek ellenére sem biztos, hogy új életre kel, hiszen a tenger szennyezettsége — amelyről

egyébként másfél évtizede gyűjtik a tudósok a mind riasztóbb adatokat, már alig visszafordítható folyamatokat indított el.

Nem kerülhető meg a párhuzam a mi Balatonunkkal. Aki ezen a nyáron járt a parton, az tanúsíthatja, hogy a balatoni turizmus lényegében összeomlott. Sok oka van ennek, ezek egy része valóban rajtunk kívül áll. Am a tóval másfél évtizedig folytatott rablógazdálkodás, a minden mértéken túli fejlesztés kétségkívül az összeomlás fő oka. A Balaton nemcsak hogy nem lett a minőségi turizmus színtere, hanem az elmúlt években drámaian romlott az infrastruktúrája, a közellátása, a közbiztonsága, és mindenekelőtt a környezeti állapota. Ebben a helyzetben az építési tilalom feloldása például biztosan öngyilkos lépés volt.

De mit lehet tenni, ismerve az ország katasztrofális gazdasági helyzetét? Ha a piacgazdaság felé haladunk, akkor egyértelműen azoknak kell a Balaton megmentésének költségeit vállalni, akiknek ma még közvetlen hasznuk van belőle. Ám ha a dolgok így mennek tovább, egy-két év múlva már nem lesz mit védeni, menteni. Az Adria lassú haldoklását sem akarta el- hinni-senki. \Nem szabadna megvárni,- amíg aj magyar idegenforgalom bázisát jelentő Balaton és környezete a teljes ellehetetlenülés állapotába jut.)

P. É.

te

1