Petőfi Népe, 1990. október (45. évfolyam, 230-255. szám)

1990-10-18 / 245. szám

4 • PETŐFI NEPE • 1990. október 18. Kádjaik iránt külföldön is érdeklődnek „Átalakulás előtt — áll a gyár” címmel cikk jelent meg a közel­múltban lapunkban, amelyben be­számoltunk arról, hogy az utóbbi időkben újabb lakossági panaszok érkeztek a KZK-val kapcsolatban a szerkesztőségbe. Néhány beje­lentő szerint a megyeszékhelyi gyár, egy svájci céggel közösen, ha­marosan műanyag kádakat fog gyártani. És itt most idézzünk egy részt a cikkből: „A panaszosok ál­lítják: a város szélén, egy kisüzem­ben készítenek műanyag kádakat, de a munka oly rettenetes bűzzel jár, hogy az illető kisiparost még a nyolcadik szomszédja is állandóan feljelenti.” A hatóságok mindent rendben találtak Néhány nap múlva tiltakozott Kiss Tiborné, az említett kisüzem résztulajdonosa. Mondván: nincs tudomása arról, hogy bárki is felje­lentette volna őket, s egyben udva­riasan meghívott. Kérte, nézzük meg az ■ Alsószéktói úti üzemet, győződjünk meg magunk arról, hogy nem szennyezik a levegőt. Ezt követően felhívtuk dr. Tempfli Ágnest, a megyei Köjál igazgató főorvosát, hogy megkér­dezzük, érkezett-e hozzájuk pa­nasz a kisüzemre. Dr. Tempfli Ág­nes elmondta, hogy sem a megyei, sem a városi intézetükbe nem érke­zett ilyen jelzés, majd hozzátette: a kisiparos kérésére 1990. június 26- án a Köjál szakemberei végeztek az üzemben levegőszennyezettségi méréseket. Ezek mértéke nem ha­ladta meg az előírt határértéket. Nyilvánvaló tehát: az elszívók sem bocsáthatnak ki a szabadba a meg­engedettnél több szennyeződést. Kolozsi Gyula, a kecskeméti me­gyei városi tanács ellátásszervezési- osztályvezetöje arról tájékoztatott; hogy az üzem létesítésekor - 1982-ben — Kiss Tibor kérvénye nyomán lefolytatták az ilyenkor előírt telepengedélyezési . eljárást. (A kérvényhez Kiss Tibor csatolta a telekhatáros szomszédok nyilat­kozatát, amelyben kijelentették: nincs kifogásuk a műhely létesítése ellen.) A helyszíni szemle után a szak­hatóságok megadták az engedélyt. Kolozsi Gyuláékhoz azóta sem ér­kezett panasz. E sorok írója tehát — kétségtelen tény — hibát köve­tett el, amikor október 1-jei cikké­ben papírra vetette a panaszosok már idézett felvetését. Nevet, címet nem írtunk, de radjon az egyes rétegek között lég-, buborék. Az így keletkezett selejtet ugyanis nem lehet újra feldolgozni. Időközben megismerkedek az üzem történetével. Kiss Tibor a 70- es években az MHSZ helyi model­lezőinek klubtitkára volt. Hajó- és repülőmodelleket épített. így ta­nult meg bánni a műanyaggal. Ké­sőbb a belvárosban gépkocsisárvé- dőket készített, majd az Alsószék- tón megvásárolt egy tanyát 1982- ben. Itt kezdte meg negyedmagá­val a zuhanyzótálcák, fürdőkádak gyártását. Időközben az idősébbik fia, Tibor is kiváltotta az ipart. Most már együtt fejlesztették az üzemet. Egyre gazdagabb lett a szín- és formaválaszték. Terméke­ik sorában a normál kádak mellett megjelentek a luxuskivitelűek, amelyeket levegő-víz masszázsbe­rendezéssel is kiegészítettek. Meghívó a kétkedőknek Az idén, év elején nagy tragédia érte a Kiss családot és. az üzemet is: ötvenesztendős korában várat­lanul elhunyt a fáradhatatlan, ki­váló szervező családfő. Az eset he* tekig szinte megbénította vala­mennyiket, majd nagy elszánt- * sággal folytatták tovább a mun­kát. Az őszi BNV-n sikerrel mutat­ták be termékeiket. Francia, német cégek képviselői kértek tőlük aján­latot. Hol van már a hajdanvolt pará** nyi, városközponti műhely? Ma az alsószéktói kis gyár huszonhárom embernek ad biztos megélhetést. Alig írtunk a nehézségekről, a kisebb kudarcokról. Talán azért,, mert a Delfin Műanyagüzem törté­nete.—^ dacára annak; hogy a kö­zelmúltban c és *• 'hapjálnkbáií ' égy' magánvállalkozó útja szinté min­dig nagyon rögös mégiscsak si­kertörténet. Talán éppen ezért, irigységből vádolták meg őket a környezet- szennyezéssel? A kérdésre Kiss Tiborné sem tudja a választ. Mindenesetre meg­kért, írjam meg: nagyon fontosnak tartja, hogy az üzem környezetvé­delmi szempontból is megfeleljen az elvárásoknak. És bárkit szíve­sen meghívnak üzemlátogatásra, akinek ilyen aggályaik vannak ve­lük kapcsolatban. Gaál Béla • Az alsószéktói üzem lelke a műanyag-feldolgozó műhely. Kissnének igazat kell abban ad­nunk, hogy így is egyértelmű, me­lyik üzemről van ,szó. A,, pontos tájékoztatás és a tisztesség is úgy kívánja, feltétlenül fogadjuk el a meghívást. Nem könnyű megtalálni az Al­sószéktói utat, hiszen Kecskemét várostérképén sem tüntették fel. Végül a megyeszékhely határában, egy szántóföld és néhány kertes ház szomszédságában lelem meg a 155. számot, a Delfin Műanyag­üzem épületegyüttesét. Kádak normál és luxuskivitelben Kiss Tiborné kalauzolásával körbejárom az egész minigyárat. Megnézzük a sablonkészítőket, a mintatermet, majd elsétálunk ah­hoz az alig kőhajításnyira fekvő, 270 négyzetméter alapterületű ház- . hoz, amelyben a közelmúltban ala­kították ki a műanyag-feldolgozó műhelyt. Mielőtt belépnék az ajtón, ala­posan szétnézek. A központi rész­től bizony még a legközelebbi szomszéd is legalább százméter­nyire lakik. Az új csarnok viszont meglepően közel, mindössze 40 méternyire fekszik egy háztól. Ám annak lakójától bérlik az épületet. Az ajtóhoz közeledve, attól 6-8 méternyire megcsap a műanyag­feldolgozás jellegzetes, szúrós sza­ga. A csarnokban néhány munkás szorgoskodik. Az előre megformá­zott sablonokra úgynevezett üveg­paplant hordanak fel. Nagy figye­lemmel, aprólékosan simogatják a szálkás anyagot. Bizony nagyoh oda kell figyelniük, hpgy ne ma­75 ezer falusi ember sorsa bizonytalan Rögös út a piac felé Tizenkétmilliárd forinttal került kedvezőtlenebb helyzetbe a mezőgaz­daság a kormány júliusban bejelen­tett közgazdasági csomagterve követ­keztében. Azóta a konkrét makroökonómiai számítások is elkészültek az intézke­dések hatásáról. Annak csak egyik eleme a kedvezőtlen termőhelyi adott­ságú gazdaságok árkiegészítésének mintegy kétmilliárd forintos mérsék­lése, de már ez is az ellehetetlenülés ha­tárára sodorja a termelőszövetkeze­tek jelentős részét. Az intézkedés ösz- szességében 640 mezőgazdasági nagy­üzemet érint, s hatására 200 vesztesé­gessé Válik. Ez 590 ezer hektáron 75 ezer ember sorsát tereli a bizonytalan­ságba. A múlt esztendőben már nyolc­van gazdaság dolgozott vesztesége­sen, most az újabb kétszáz üzemmel együtt a bizonyíthatóan gyengék ará­nya megközelíti a negyedrészt. Az átlag eltakarja a területenként eltérően zajló folyamatokat. A szá­mítások szerint Szabolcs^zatmár- Bereg megyében 54 gazdaság Ikerül vészhelyzetbe az árkiegészítés csök­kentése miatt, ez a tavaly is vesztesé­ges 24 üzemmel együtt már a gazdál­kodók 75 százaléka. Hasonló a hely­zet Borsod-Abaúj-Zemplénben, s csak valamivel jobb Zalában, ahol év végéig várhatóan á gazdaságok fele lesz veszteséges. Nem kétséges, az árkiegészítés mérséklése piacos magatartást tük­röz-, közgazdasági eszközökkel avat­kozik be a termelési folyamatokba. Láthatóan is érvényt szerez annak a korábban is sokat hirdetett elvnek, hogy a veszteséges termelés kordába kényszerüljön. Mindezeket elismer­ve, a kérdés mégsem kerülhető meg: kik1 termelnek a tönkrement, szanált gazdaságok helyén? A válasz persze kézenfekvő, a magángazdaságok szá­zai kezdik meg'működésüket, s ahol a nagyüzem működésképtelenné vált, az egyéni kezdeményezés jobb szerve­zéssel, költségtakarékosabb módsze­rekkel eredményes lehet. Ez az okfejtés azonban közgazda- sági értelemben sántít, mert a kedve­zőtlen adottságú térségekben vala­mennyi gazdálkodó — tehát a kis­üzem is;3^ megkapta az árkiegészí­tést. Az'inteérÚló, térmékétfelvásártó' 'térmélőszövetkezetek, álfami ’ gazda* ságök és áféSzek äZ árkiegészítés na­gyobbik hányadát fizették vissza tag­jaiknak; így most a mérséklés a kis­termelést és a magángazdálkodást is anyagilag érinti. A parasztember pe­dig számol, s mivel a nyereséges ter­melésben érdekelt, abbahagyja vagy el sem kezdi a számára veszteséget hozó terpiék előállítását. Közvetve tehát az árkiegészítés mérséklése a privatizációt is fékezheti. Mellőzi az intézkedés azt a sokat hangoztatott közgazdasági tételt is, hogy Magyarországon az agrárter­mékek árai az átlagos adottságú terü­letek hozamaihoz, közgazdasági vi­szonyaihoz igazodnak; vagyis ahol rosszabbodnak a termőhelyi feltéte­lek, indokolt az árkiegészítés. Jólle­het a szabad árak lazították ezen az elven, de éppen a legfontosabb termé­kek árcentruma — a szabad ár után is — követte a hagyományos gondol­kodást. Jó példája ennek a nyár elején ki­robbant árvita. Az aratók úgy tették dolgukat, hogy nem tudták! mennyit kapnak az étkezési búzáért. A kor­mány nem fogadta el a felvásárlásiár­emelést, s így ugyanazon terméknél Sg a búzánál — kiéleződtek a korábbi eredetű ellentmondások. Mindezek persze várhatóak voltak, hiszen a ta­karmánybúza szabad ára, az étkezési búza hatósági ára egymásnak ellent­mondanak; az értékesebb terméket hozzák hátrányos helyzetbe. Az örökölt irányítási hibát tetézte . egyes érdekképviseletek és a gazdasá­gok vezetőinek magatartása is. Mi­közben a piacgazdaság . kiépítésén munkálkodnak, azért emelik fel sza­vukat, hogy az étkezési búza hatósági ára emelkedjen. Ez nyilvánvalóan nem piacos megoldás, kiváltképpen akkor nem, ha a takarmánybúza már egyébként is szabadáras. E példák is jól mutatják, hogy mű­ködnek még a régi mechanizmusok, fölbukkannak a fiskális megoldások. Az utóbbiak közé tartozik az export- támogatási kulcsok szinte lineáris csökkentése. A cél nyilvánvaló, a költségvetési kiadásokat kíméli a tá­mogatási kulcsok 10-20-30 százalé­kos mérséklése. Ez "átmenetileg való­ban kisebb kiadásokkal jár, ám nem kellő gondossággal számol a hosz- szabb távú érdekekkel. A támogatás elapadása már az idén mérsékelheti az agrárexportot, amikor a korábbi­nál kedvezőbb fizetési mérleget vál­lalt- az ország jövője érdekében. A tá­mogatási kulcsok csökkentése figyel­men kívül hagyja a biológiai folya­matokat, hiszen ha a termelők jelzés értékűnek tekintik, a termelés vissza­fogásával válaszolhatnak, ami a jövő évi exportot veszélyeztetheti. A jelen és a jövő kerül érdekellen­tétbe az intézkedéssel, s ezt még az sem menti, hogy az első félévben a tervezettnél nagyobb összegű export- támogatást kaptak a termelők. En­nek gyökerei ugyanis kormányzati hibákra vezethetők vissza, jóllehet nem" csupán a jelenlegi irányítás fele­lősségére. A támogatások számbavé­telekor olyan alacsony "árakltal kal­kuláltak, amelyeket a piac jócskán túlteljesített. Csak példaként említve, az élő sertés tervezett exportára 800 dollár volt, ezzel szemben a valóság­ban 1300 dollár Lett. Nem vitatható, ä hibákat célszerű feltárni, kijavításukra intézkedéseket kell hozni, ám ezek valamennyi kö­vetkezményét nem lehet csupán egyik oldalra, a termelőkre hárítani. Ha mégis ez történik, feltétlenül számol­ni kell a válaszlépésekkel, azok költ­ségvetési, közgazdasági, ellátási hátá- saival is. így korrekt a kapcsolat, ez felel meg a hőn áhított piac szabályai­nak. V. Farkas József A HÁZ IS RÁMENT / tön meghalok. Csak a hűlt helyét lát­tam, valaki elemelte. Benne az útleve­lekkel, a harmincezer koronával. Úris­ten! Úristen! rimánkodtam. De már késő volt. Az eladók nagyon rendesek voltak. Mindenben megpróbáltak segíteni. Mindhiába. A táska nem került elő, eltűnt örökre. Bekísértek bennünket a rendőrségre is, nyomoztak azok azon­nal, de nem lett eredménye. Nagyon megsajnáltak bennünket, elintéztek mindent, csakhogy segítsenek rajtunk. A hatóság még repülőjegyeket is vett, meg sem kellett térítenünk. A kinti ro­konainknak nem volt annyi pénze, hogy állják az operációt, de alaposan kivizsgáltak. A sok röntgen utón azt mondták, a műtét elodázhatatlan. De nem volt mit tenni, hazajöttünk ... Letörve, egy fillér nélkül landolt Fe­rihegyen a Nyári család. Új életet kez­deni, a nulláról indulni. Nem egy irigy­lésre méltó helyzet a mai Magyarorszá­gon. Főleg akkor, ha egyre-másra csu­kódnak a gyárkapuk, az árak meg csak szemtelenül emelkednek. Hajlék nél­kül, kivert kutya módjára szinte elve­télt akció a nekirugaszkodás. — Ha már'a szegénység örök társ Földönfutók lettek Kalocsán, az úgynevezett „Gödrökben” vert sátrat a Nyári házaspár. Partra állították az „építményt”. Elég egy sebes eső vagy erősebb szél, máris sodorja a sátrat, oda a hajlék. Kiszolgáltatottan él a család, rájuk nehezednek a sors szeszélyei, aggódva viselik a hétköznapo­kat. Egyetlen heverő a gyöngécske kuckó bútorzata, nincstelenség fölött feszül az eszkábált fóliatető. Kiutat keres a Nyári házaspár, a boldogulás valamiféle aprócska esélyét. S ahogy egyre hidegebben hunyorognak éjszakánként a csillagok, úgy fogy az esély, hogy nyugodtan nézhetnek a tél elé. Vacogtató, hideg hajnalok most a család vendégei, ezért örökös idegesség­ben morzsolgatják a szomorú napokat. A maguk módján igyekvőek ők, csakhogy a sors némelykor nem kegyelmez, kisemmizi a szegényt is, kedvét veszi a bizakodónak. Hogy miként jutottak perifériára, hosszú történet. Azt is mondhatnánk: nem szokványos történet. Bármeny­nyire hihetetlennek tűnik, mégis előfordult. — Hosszabb ideje beteg vagyok — panaszkodik Nyári Gyuláné. — Sokat voltam kórházban, kivizsgáláson. A szívemmel van baj, a koszorúér ra- koncátlankodik. Mondogatták az or­vosok, nem lesz ennek jó vége, előbb- utóbb operálni kell. Csakhogy az ope­ráció kimenetelét nem garantálták. Ezek után féltem belevágni. Hanem kapjuk a hírt a svédországi rokonok­tól, hogy ott van egy professzor, aki vállalná a műtétet, persze nem ingyen, harmincezer korona lenne az ára. So­kat tanakodtunk, mitévők legyünk. Nem voltunk gazdag emberek soha, azért kuporgattunk valamicskét. Ösz- szeszámoltuk, mit tudnánk pénzzé ten­ni. Szóba jött, ha kell, eladjuk a házun­kat is, de megpróbáljuk az operációt. Tudja, az ember ragaszkodik az életé­hez, mert az a legdrágább neki. — Az lett a vége, hogy túladtunk a házon. Az árát feketén beváltottuk va­lutára, meg amit lehetett törvényesen, az IBUSZ-nál. A svéd rokonok is segí­tettek. Nagyon nehezen, de összejött a harmincezer korona. Mindent egy lap­ra tettünk, így indultunk Svédország­ba, teli reményekkel, hogy visszanye­rem az egészségemet, nem kell kínlód­nom, újból teljes értékű ember leszek még, ha cigány is. Vonattal mentünk, a férjem is, meg a két gyerek. Ma is reszketek, ha eszembe jut az érkezés napjá. — Göteborgban szálltunk le a vas­útállomáson. A gyerekek nyüszítettek, hogy éhesek. Nem volt mit tenni, be­mentünk egy ABC-be. Arra szuper­marketnek mondják. Ez olyan, hogy telis-teli áruval, igen szép csomagolás­ban. No, a férjem kint maradt az utcán. bámulta a kirakato­kat,én meg a kicsik­kel bementem, hogy veszek nekik valamit. Tudja, ott olyan nagy a fényesség, a gazdagság, nem| győztem forgatni a fejem. Annyi úri ember volt ott, én meg egyedül cigány. Arra gondoltam, leteszem a táskát a bejárati polcra, nehogy azt higgyék* esetleg ragad a kezem és elemelek vala­mit. Nem tudhatja az ember,- mit gon­dolnak róla, hát jobb az óvatosság. — Sokáig mászkáltunk a polcok kö­zött, azt sem tudtam, mi micsoda. Své­dül meg nem beszélek, úgy kellett kisi- labizálni az árut. Szóval, jó néhány per­cet' ott töltöttünk — tanácstalanság­ban. Végül aztán segítettek az eladók is. Hanem, amikor fizetni akarok ... Keresem a táskát. Azt hittem, ott rög­marad is, az asszonynak meg kéne adni az életben maradás esélyét ÍS- mondja szinte könyörögve Nyári Pál. — Mert mi összefogunk, igyekszünk mindent elkövetni, hogy egyben maradjon a család, -hogy evickéljünk valahogy a nehéz órákban is. De így, lerongyolód­va nagyon nehezen megy, szinte elvisel­hetetlen. Nyáriékat egy-egy hétre befogadták a * rokonok, ismerősök. Ám ők nem akarnak senki terhére lenni, belátják, hogy az örökös vándorlás nem lehet életforma. Nem akarnak más nyakán lógni, a nagycsaládos ismerősök talpa­latnyi helyét foglalni. Van bennük ér­zés, tudják, hogy esetleg ideig-óráig szí­vesen látott vendégek, de a nagyvona­lúságnak, a segítőkészségnek is van ha­tára. Sátrat állítottak hát, s élik a nomád életet. Reszketnek, fáznak a szeptem­ber végi esős hajnalokon. A gyerekek iskolába járnak, szeretnék élvégezni a nyolc osztályt. Hogy tudjanak írni, ol­vasni, eligazodni az életben. Az asz- szony azért aggódik, ne romoljon to­vább egészségi állapota- Reménykedik. A férj alkalmi munkára jár, így több a bevétel. Albérletbe mennének, de ki fo­gadná őket? Talán szükséglakás, az megtenné. A tanácstól ígértek. Beköl­tözhetnek majd egy kiürített orosz la­kásba. No de mikor kezdik azokat osz­tani? Nem tudja még senki. Közben egyre hűvösebbek az éjszakák, a go­nosz szél a sátorba kotorja a hideget. Nyáriék vájon meddig nézik még a hu­nyorgó csillagok semmi jót nem ígérő halvány fényét? S mikor fűti be szobá­jukat a humánum melege? Zs. Kovács István DELFIN MŰANYAGÜZEM

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom